Ki győzött Strasbourgban?

Orbán Viktor ment, látott és... politikai oldaltól függően győzött/vesztett, kicsit/nagyon.

Nem meglepő, hogy a médiabeszámolók alternatív világképeket építenek, hiszen eddig is azt tették. A médianarratívák tanulsága egyre inkább csak annyi, hogy „bármi lesz is, tartják az irányt”, kölcsönösen propagandával vádolva egymást.

Mintha a fényképezőgépünk szoftvere önjáró módon mindent rózsaszínre/feketére színezne, figyelmen kívül hagyva a valódi színeket. Ilyenkor mit tehetünk? Megnézzük a nyers pixel adatokat, és saját szemünk segítségével magunk döntjük el, milyen színe van fűnek, égnek, tengerpartnak, naplementének, és így tovább.

Az olvasó ebből az összeállításból és ebből az ellenösszeállításból megfontolhatja, kinek voltak ütősebb érvei.

Gyorsan vagy lassan Magyartalanodunk?

Ne a nyelvhelyességre gondoljunk, vagyis a macska továbbra se legyen felmászatva a fára, hanem arra az üstökösként feltűnt „ellenzéki”-re, akiről a kormány minimum két bőrt húzott le máris, és akinek az irhájából, ha így megy tovább, virágzó szőrmekereskedést nyithat.

1. bőr: a király meghalt, éljen a király! 2. bőr: lopás/rablás, mentelmi jog.

Egy ellenzéki hölgy örökbecsű mondása szerint: „Én nem akarok hozzámenni feleségül, azt szeretném, hogy váltsa le a kormányt”.

Nos, ellenzékiként az szokott átütni, akihez - hovatovább - feleségül is mennénk. Sokasodnak az intő jelek, hogy a kérdésre: „Te vagy, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" olyan válasz érkezik, hogy...

...a fal adja a másikat. Nota bene, feleségül menni könnyebb lenne hozzá, amíg nem késő.