2021. április 15., csütörtök

Mi a baloldali?

Minek nevezhetjük értelmesen azt, aki baloldalinak tartja magát, miközben minimális köze van (vagy sincs) a hidegháború előtti baloldalisághoz? Azaz: nem akarja Che Guavara mai megfelelőjét miniszterelnöknek, nem államosítana semmit, sőt inkább privatizálna néhány állami vállalatot; adókat emelne ugyan, de riadtan visszatáncolna az adók okozta gazdasági zsugorodást látva; a mélyszegényeken más pénzéből segítene, a sajátjából egy fillért sem szánva erre - és mindenkor készenlétben tartana több magyarázatot is, hogy miért nem hoznak eredményt a szép elvei (100 év erre nem elég, akadályoztak a másként gondolkodók, a "segítettek" nem értették meg az elgondolást, nem volt kedvező az uborka görbülete, mindig rosszkor esett az eső/sütött a nap, stb.).
Az ilyen baloldali valójában nem baloldali berendezkedést, hanem emberarcú kapitalizmust vágyik építeni, "emberarc" címszóval lila ködös ideált álmodik; tündérmesét, amelyben az oroszlán repülve legeli a falevelet, a gödölye pedig önfeledten úszkál a farkasokkal teli tengerben. És csodálkozik (nem a gödölye, a baloldali), hogy nincs hatása. Hogy csak fújja a szirénénekét, a hajósok meg nem ugranak fejest a vízbe.
A "baloldali" ember nem népszerű, mert konstrukciós hibákat követel a nélküle egész jól működő gépezetbe: az Audi úgy menjen jól, hogy ne menjen sokszorta jobban a többi autónál, mert az már "igazságtalan". Aki tanul, nehogy már boldoguljon - még megsértődik, aki nem volt hajlandó tanulni. Aki szorgalmasan dolgozik, nehogy sokkal többet keressen a kevésbé szorgalmasoknál, mert ez... [dühös blablabla].
A baloldali koncepció történelmi vereséget szenvedett a hidegháborúban. Kiderült, hogy működésképtelen. Hogy (a tömeggyilkosságok után) szegénységhez és társadalmi összeomláshoz vezet. A magát baloldalinak tartó ember egyszerűen elfeledte frissíteni a világról szóló adatbázisát. Ideje, hogy betöltse az agyába a rendelkezésre álló tapasztalati tényeket, és működőképes koncepciót keressen magának. Például azt, hogy saját vállalkozása tisztességes hasznából finanszírozza a hobbijait.

2021. április 10., szombat

Civilizációs minimum vs. micsoda?

A 24.hu toxikus interjú"kérdése" Prőhle Gergelyhez sokat elárul a mai közviszonyokról: "Ha jobb és bal megegyezne a nemzeti és a civilizációs minimumról, a szél nem jutna levegőhöz."
E kijelentés szerint két közéleti oldal van: az egyiken hiányzik a nemzeti minimum, a másikon hiányzik a civilizációs minimum; vagy esetleg mindkét oldalon hiányzik a civilizációs minimum, ami ha meglenne, nem hadakoznának olyan vehemensen. Egyik értelmezés sem vezet elfogadható eredményre, hiszen egy demokrácia a lényegéből adódóan rendelkezik a civilizációs minimummal, ami tehát nem hiányozhat mindkét oldalon, így a kérdéspótló állítás butaság.
Az a (valószínűbb) lehetőség sem jobb, miszerint a nemzeti oldalon hiányozna a civilizációs minimum: a demokratikus viták egyik álláspontja sem civilizálatlan. A civilizálatlanság a demokratikus keretből való kilépéssel kezdődne - de vegyük észre, hogy nem kezdődik.
Aki szerint Mo. nem demokrácia, fontolja meg, hogy mihez (pl. a Trump-letiltó USA-hoz) képest? És vegye észre, hogy ha mi nem vagyunk demokrácia, akkor a világon egyetlen ország sem az.
A nyugati demokráciák mai helyzete hideg polgárháború, a szájkaratézó felek zászlajára ez van írva: "Isten, család, nemzet" és "Egyén, szabadság, szivárvány". Azért háborúznak verbálisan, mert egyik oldalon sincs stabil többség: négyévente vagy 45-55% az eredmény, vagy 55-45, és ez nyugtalanítja a feleket, szeretnének - akár különböző trükkökkel - végre tartós fölénybe kerülni.
Az újságíró, aki rendszeresen feltűnik a konzervatív közmédiában a bal-lib oldalt képviselve, az idézett toxikus állítással kimutatta a foga fehérjét: civilizálatlanságnak tartja a demokrácián belüli másként gondolkodásnak azt a fajtáját, ami nem a sajátja. Az övé nyilván szabad, független, üdvözlendő, míg a tőle eltérő civilizálatlan, agymosott, lenézendő. E látszatkeltés az egyik trükk, amivel a bal-lib oldal igyekszik tartós fölényt elérni - ne dőljünk be neki, ahogy persze a többi elmetrükknek se, akármelyik oldalról adagolják.

2021. április 7., szerda

Két kirúgás, egy elmélkedés

Az úgy kezdődött, hogy... Gulácsi Péter kiállt a szivárványcsaládok mellett, amiért sok lájkot kapott Németországban, keveset itthon. Hrutka János kiállt mellette, rövidesen kirúgták a konzervatív sportcsatornától, ahol műsorvezetett. Petry Zsolt nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy nem érti, miért provokál Gulácsi, és egyébként az európai morális züllés jele a bevándorláspolitika - ezért kirúgták a Hertha Berlintől, ahol edzősködött. Mi ebből a tanulság?
1. A politizáló celebsusztert könnyű fejbe somni a kaptafájával, és erre szemlátomást erős a késztetés Európa szerte. Tehát akkor politizáljon a celebsuszter, ha vállalja ezt a veszélyt, ellenkező esetben jobban jár, ha csendben suszterkedik.
2. A német és a magyar belpolitika között - az előjelen kívül - annyi a különbség, hogy ott büszkén vállalják a politikai okból történő kirúgást, mintha dicsőség lenne. Pedig ott sem az, illetve nem kéne annak lennie.
3. Minden erkölcsi berendezkedés számára kihívás, ha valaki másként gondolkodik. Még nagyobb kihívás, ha celebként ezt ország-világ előtt el is mondja. Szemlátomást sehol Európában nem kezelik elegánsan az ilyet, pedig úgy kellene.
4. Aquinoi Szt. Tamás vezette le, hogy minden ember erkölcsi univerzalizmusra törekszik, a saját szabályait vetítené ki a megyéje, országa, kontinense... és a legtávolabbi galaxisok lakóira. Érdemes szembenézni ezzel a belső késztetéssel, azután vagy felvállalni (nagybetűs Jó mindenkinek, amit mi Annak tartunk), vagy ellenállni neki (kisbetűs jó, amit én annak tartok, fő szabályként nem bántok mást, mert szerinte más a jó/Jó). Mindkét álláspont hiteles, noha egy végső sakkmeccsben egymással összeegyeztethetetlen. A társadalmi együttélés (sokszínű demokrácia) lényege, hogy miközben meggyőződésünk szerint nyilvánvalóan mi vagyunk a "világos" térfélen, nem visszük mattig a végső sakkpartit.
5. Logikus, hogy a megengedőbb álláspont (a család bármi lehet) kénytelen korlátozni a korlátozó álláspontot (a család heteró monogám), különben versenyhátrányba kerül. A korlátozó álláspontot vallók viszont érvényesen kritizálják a megengedőt, hogy valójában az is korlátozó. Paradox önellentmondás, ha belegondolunk, ami felvállalással tehető némileg hitelessé: általában megengedő vagyok, csak a korlátozás hegemóniáját nem engedem meg.
6. A hidegháború utáni győztes demokráciák rosszul élik meg a külső ellenség hiányát: nekiestek a belső másként gondolkodásnak, azt gyepálják ellenségként. Ezzel leamortizálják magukat, leépítik a közbizalmat. Abba kellene hagyni, és elfogadni, hogy van másként gondolkodás, aminek hangja is van, ami megszólalási lehetőséget követel magának, mégpedig egzisztenciális következmények nélkül. A végtelenül naiv és unpraktikus Bibó Istvánnak ebben az egyben igaza volt: demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni a másként gondolkodástól.
Tehát: akkor se bántsd a szerinted "rútul" gondolkodó kiskacsát, ha tízezer százalékig biztos vagy a gondolataid hattyúságában. Ha tényleg hattyú vagy, akkor érveid is vannak, azokkal érvényesülj.