Haladás kontra progresszívek - ugrás a sötétbe?

Miután megírtam az előző posztot a fasizmus és a kommunizmus ok-okozati összefüggéséről, kerestem néhány témába vágó angol nyelvű oldalt, hogy kommentáljam őket. Meglepetésemre kiderült, hogy a fasizmus ellen szóban harcoló oldalak egyike sem fogad megjegyzéseket. Más szóval, az antifasiszta írások szerzőit nem érdekli, kinek mi lehet a véleménye a posztjáról.

Ez szomorú, és egyben tanulságos is.

Azt jelenti, hogy az antifasiszta progresszívek olyan „haladást" prédikálnak, amely nem kell a közvéleménynek, és ezt ők is tudják  tapasztalatból, tehát megakadályozzák, hogy a közvélemény válaszoljon.

Szerintem a valódi haladás nem olyan, hogy nem kell a közvéleménynek, nem is olyan, hogy nem szabad kommentálni. A valódi haladástól jobb, könnyebb, boldogabb, jólétibb, stb. lesz az élet, vagyis olyan előnyöket kínál, amelyeket némi megfontolás után nem érdemes elutasítani. Következésképp, a valódi haladás nem láthat fenyegetést az esetleges ellenvéleményben, lehetőséget kellene benne látnia a kétszerkettő logikájának kifejtésére. A valódi haladás ugyanis összhangban áll a józan ésszel.

Ez az oldal valódi haladást hirdet a meritokrácia felé, ahol a tekintély alapja az érdem, és ahol a közvélemény nincs betiltva, sőt. Szólj hozzá.

A fasizmus és a kommunizmus logikája

A fasizmus nem jöhetett volna létre kommunizmus nélkül. A szó eredete az olasz fascia (vesszőnyaláb), vagyis polgári összefogást jelent.

Mi ellen? Hát a kommunizmus ellen. Az I. világháborúban elszegényedett tömegek forradalmi hangulatba kerültek, és Oroszországban sikerrel át is vették az irányítást. Ez ellen akartak összefogással védekezni a fasiszták.

A fasizmus tömegbázisa az egzisztenciát vesztett, illetve a megélhetéséért aggódó kispolgár (alsó középosztály), amely összefog az alsó osztály ("csőcselék") hatalomátvétele ellen. Mussolini és Hitler hatalomra kerülését megelőzte a háború okozta nyomor, a gazdasági világválság (bűnös: a pénzarisztokrácia) és a kommunisták által elkövetett tömeges népirtás (5 millió ukrán holokausztja az 1930-as évek elején, amiről a kommunista értelmiség cinkosan hallgatott).

Ha ezek nem esnek egybe, nincs fasizmus, legalábbis nem tudja átvenni a hatalmat. Ezért teljesen felesleges a fasizmus/szélsőjobb ellen folytatott l'art pour l'art harc. Ha összeállnak a kiváltó okok (háború, szegénység, csőcselék, kommunista népirtás), a szélsőjobb elkerülhetetlenül hatalomra jut. Ha nem állnak össze az okok, akkor meg esélye sincs hatalomra jutni. Következésképp, aki nem akar fasizmust, az a kiváltó okok ellen (háború, szegénység, csőcselék, népirtó kommunizmus) ellen küzdjön.

A társadalmi csoportokat tekintve, a fasizmus az alsó középosztály válasza az alsó osztály hatalomátvételére. Mivel az alsó osztályt az értelmiség segítette hatalomra, természetes az alsó középosztály értelmiségellenessége. A kommunista értelmiség mindenki ellen fordította az alsó osztályt, válaszul az alsó középosztály igyekezett megsemmisíteni a kommunista értelmiséget. A többi történelem. Hogy ne ismétlődjön: a középosztálynak nem válság hatására, hanem időben kell felzárkóztatnia az alsó osztályt, továbbá időben kell ellenőrzés alá vonnia a kommunista értelmiséget és a pénzarisztokráciát, így a szélsőjobbot helyzetbe hozó szélsőséges körülmények nem alakulhatnak ki.

Szólj hozzá.

Az állam szerepe és a szolidaritás

Az államot a gyengék hozzák létre az erősek ellen. Ez a felszínen nem mindig nyilvánvaló, de könnyen belátható. Az első államok a mezőgazdaság miatt alakultak ki: őrizni kellett a magtárakat a közösség megbízásából, ehhez őrség kellett, az őrséghez meg parancsnokság. A készletek kezeléséhez nyilvántartást kellett vezetni, továbbá szabályozni kellett, ki hogyan jut hozzá a magtárban lévő gabonájához. Ez határozza meg az állam alapszerkezetét és alapfunkcióit a mai napig.

Az erőseknek sosem volt szükségük államra, ma sincs. Van elég pénzük/katonájuk, hogy megvédjék magukat. Államra csakis a gyengébbeknek van szükségük, részint a közös érdekeik védelmében, részint meg az erősek magánhadseregei ellen. Jobb elfogadni egy közös értékrend szerint működő államszerkezetet, mint a kiskirályok önkényuralmát. Az államok ebből a belátásból születtek meg. Thomas Hobbes 1600 táján leírta az államot létrehozó polgári együttműködés 10 alapszabályát, valamint az államigazgatás 10 szabályát. Ezeket természeti törvényeknek nevezte, mivel belátható, hogy ha ma éjjel a világ összes állama összeomlana, holnap reggel kénytelenek lennénk őket a 10 alapszabály betartásával újraszervezni, ha nem akarunk kipusztulni. Hobbes természeti törvényeit mai szóhasználattal evolúciós kényszerszabályoknak nevezhetnénk, érdemes őket figyelmesen tanulmányozni, és felismerni a szükségszerűségüket.

Az államot a gyengék hozzák létre, de nem a leggyengébbek, hanem az öntevékeny viszonylag gyengék. Más szóval: a középosztály. Az állam jó működése a középosztálynak áll érdekében, ezért minden állam alapértelmezetten a középosztályt részesíti előnyben a felső és az alsó osztályhoz képest. Ha nem ezt teszi, gyengül az elfogadottsága, akár el is veszítheti a legitimitását.

Ez rossz hír a felső osztálynak: az állam feladata viszonylag háttérbe szorítani, és adófizetői szerepre korlátozni. Következésképp a felső osztály nem mondhat nemet az adófizetésre és a hatalmának ellenőrzésére, mert ha ez sikerülne neki, az állam elveszítené a tömegbázisát jelentő középosztály támogatását, és összeomlana. Az anarchiából diktatúra lenne, majd ismét átvenné az irányítást a létszámfölényben és közösségi erőfölényben lévő középosztály, azaz magától újjáalakulna a Hobbes szabályai szerinti állam.

Rossz hír ez az alsó osztálynak is, mivel nincs feléje semmiféle szolidaritási kényszer. A középosztály semmivel sem tartozik az alsó osztálynak. (Nota bene: a felső osztály sem tartozik semmivel a középosztálynak, ám a középosztály elég erős és összetartó ahhoz, hogy törvény és karhatalom útján elvegye, ami szerinte jár neki.) Az alsó osztályt az erő, az összetartás, az öntudat és az öntevékenység hiánya különbözteti meg a középosztálytól. Aki keveset keres, de öntudatos, összetartó és öntevékeny, az automatikusan középosztálybeli. Aki nem öntudatos, nem összetartó, nem öntevékeny, az a középosztály önkéntes könyöradományaiból tengődik.

A középosztály kétféle megfontolásból érdekelt az alsó osztály létminimum felett tartásában: ha kétségbeesetten szegény tömeg alakul ki, akkor kitör a forradalom, összeomlik az állam, és automatikusan olyan formában alakul újjá, hogy magába olvasztja a kétségbeesettek öntevékennyé (azaz középosztálybelivé) vált részét. Ám ez forradalom nélkül olcsóbban és egyszerűbben megvalósulhat, célszerű önként a létminimum fölé emelni a tömegeket. A másik ösztönző a humánus szempont: a cél az, hogy egyáltalán ne legyen alsó osztály. A lecsúszottaknak öntudatossá, összetartóvá és öntevékennyé kell válniuk, hogy felemelkedjenek a középosztályba. A középosztály rengeteg gyakorlati problémát és feszültséget spórol meg magának, ha erre (vagyis tanulásra, szorgos munkára) serkenti és biztatja az alsó osztály tagjait. A fentiek egyike sem kényszer, csupán ésszerű megfontolás. Az alsó osztály épp az összetartás és az öntudat hiánya miatt sosem kerül tartósan hatalmi helyzetbe, vagy ha mégis (lásd: kommunizmus), akkor ez átmenetinek bizonyul, és a bukás után automatikusan újjáalakul a Hobbes szabályai szerinti, középosztályt preferáló állam. Szolidaritás csak a középosztályon belül létezik ténylegesen, a többi csoport az általános humánumra számíthat - lesz ebéd, de dolgozni kell érte.

A mai konkrét magyar helyzetben ebből az következik, hogy a felső réteg érdemtelenül szerzett javait a középosztály jogszabályi úton el tudja venni, és el is fogja venni, az alsó osztályt pedig célszerű jól megfontolt önérdekből felemelni, tehát bármennyire nem szeretne tanulni és dolgozni ez az önállótlan réteg, bármennyit hivatkozik a segélyosztással járó szolidaritásra, végül nem lesz más választása, mint hogy felzárkózzon a középosztályhoz.

Szólj hozzá.

Jólét és termelés

A jólét az az állapot, amelyben úgy érzed, hogy lényegében megvan, amire pillanatnyilag vágysz. A jólét elérésének logikája meglehetősen egyszerű: 

1. egyénileg megtermeled azt, amitől jólétben élőnek érzed magad, vagy

2. közösségi szinten előállítod azt, amitől a közösség jólétben élőnek érzi magát, vagy

3. közösségi szinten előállítod azt, amit elcserélhetsz arra, amitől a közösség jólétben élőnek érzi magát.

Elvben nem nehéz jóléti helyzetbe kerülni. Mercedesre vágysz? Gyárts Mercedest. Vagy gyárts olyat, amit Mercedesre cserélhetsz. iPadet és iPhonet szeretnél, attól éreznéd magad jólétben élőnek? Gyártsad őket. Vagy gyárts más árut, amit iPadre és iPhonera cserélhetsz. Másképp nem megy. Ezt a képességedet nem méri a GDP, mert az a pénzben kifejezhető tranzakciók összessége.

Ha lenyírom a füvedet, cserébe te megszereled a barátom villanyát, aki cserébe kitakarítja a lakásomat, az hatalmas GDP, de alacsony jólét, mert valójában csak körbeszolgáltattunk. Nem állítottunk elő olyan dolgot, amit Mercedesre és iPhonera cserélhetnénk. (Ezeket a javakat példaként használom, és nem azt sugallva, hogy pont Mercedes vagy iPhone hiányzik nekünk. Hogy mi hiányzik a jólétéhez, azt ki-ki szabadon dönti el, de hogy mit gyárt ennek érdekében, az szervezettséget, vagyis közösségi döntést és együttműködést igényel.)

Semmit sem változtat a helyzeten, ha cserekereskedelem helyett pénzt használsz, mert a pénz könnyebbé és gyorsabbá teszi a cserekereskedelmet, de nem biztosít olyan javakat, amelyekre nincs csereárud. (Tehát Mercedesed továbbra is csak akkor lesz, ha van olyan csereárud, amiért megkapod a Mercedeshez szükséges pénzt. Körbeszolgáltatásért hiába fizetünk egymásnak, abból egyikünknek sem lesz Mercedesre költhető pénze.)

Magyarország nem rakta össze ezt az alaplogikát, ezért nem él még jólétben. Nincs más hátra, mint közösségi döntés alapján összefogni, és előállítani azokat a termékeket, amelyektől jólétben élőnek érezzük magunkat.

Egyetértesz, vagy jobb ötleted van? Szólj hozzá.