A 2019-es európai választás tanulságai

1. A Fidesz 52%-a viszonylag rossz eredmény, előrevetíti az őszi önkormányzati visszaesést és a 2022-es bukást. Budapesten 50% alá esett a támogatottság, inog majd (a hivatalosan független) Tarlós István főpolgármestersége.

2. A DK 16%-a váratlan siker, nagyrészt Dobrev Klárának köszönhető. Rajta keresztül férje, Gyurcsány Ferenc van visszatérőben.

3. A Momentum 10%-a átütő siker, az uniós pénzek szabályos elköltésével ezek szerint érdemes volt kampányolni. Sikerült megszólítani a fiatalokat, akiket a Fidesz fokozatosan elveszít(ett).

4. A többi párt a futottak még kategóriába került, az MSzP-nek nem jött be a Gyurcsánnyal való szembenállás, a Jobbiknak a baloldallal kokettálás, az LMP-nek a belső balhésorozat.

5. Európai szinten nem lett földcsuszamlás, minden megy tovább a régi mederben, csak hangosabbak lesznek az így is teljesen figyelmen kívül maradó, orvosi esetnek tekintett euroszkeptikusok.

6. Az európai sajtókép annyira bal-lib hegemóniát mutat, hogy a komformista választók rá sem ébredhettek a muszlim bevándorlás tényleges veszélyére. A veszély azonban lassan, évről évre fokozódik: Európa Egyiptom állapota felé halad. A muszlimokat magukhoz hasonlónak vélő koptok egykori őslakos többségből mára folyamatosan elnyomott, időről időre pedig aktívan üldözött kisebbséggé váltak. Az európaiakra is ez vár. Minél később ébrednek erre rá a bal-lib sajtóban naivan bízó tömegek, annál nagyobb lesz a robbanás, amikor kilépnek a komformista PC-gondolkodás ketrecéből. Az európai többség egyelőre közmondásos béka módjára viselkedik: üldögél a langyos, lassan melegedő vízben ahelyett, hogy kiugrana, és nem veszi észre, hogy főzik megfelé.

7. A Fidesz számára tanulság lehet, hogy az uniós pénzek elköltése terén eredményesen támadható; hogy az EU-t támogató nagy többség az európai integráció értelmes formája melletti kiállást vár tőle; hogy a fiatalok önálló gondolkodási és mozgásteret kérnek a politikában, nem fognak egy nagypapa napi szeszélye szerint irányított hűbéruradalomba betagozódni. Az eddig rugalmas reálpolitikus alakulatnak bizonyult Fidesz persze levonhatja a tanulságokat, és időben irányt válthat, az ellenzék megrökönyödésére.

Ami a lényeget illeti: Európa idén még nem változik nagyot, a szavazófülkékben nem sikerült ezt kikényszeríteni. A hosszabb távú változás két forrásból táplálkozhat. 1. A muszlimokat szavazógépként használó baloldal ráébredhet, hogy fordítva gondolta eddig, ki kinek a balekja, és behúzhatja a kéziféket. 2. A muszlimok által keményen elutasított zsidók is megunhatják annak bizonygatását, hogy főleg a szélsőjobbal van baj, ami hirtelen középpontba emelheti a médiában szőnyeg alatt tartott problémát. Az európai közvélemény ezen a ponton felismerheti majd, hogy - legalábbis e téren - Orbánnak van igaza.

Politizáljunk higgadtan 6. rész

Miről szól a vasárnapi európai választás?

Egyik nézetben az európai integráció elmélyítéséről, ami az Európai Egyesült Államok felé mutat: aki (pl. én) ezt szeretné, szavazzon az EEÁ-t támogató párt(ok)ra.

Másik nézetben a migrációról: aki (pl. én) nem támogatja más földrészek lakóinak ide csábítását, hanem helybe küldené nekik a segítséget, az szavazzon a migrációt ellenző párt(ok)ra.

A helyzet iróniája, hogy az EEÁ-t támogatók történetesen a migrációt is támogatják, a migrációt ellenzők pedig az EEÁ-t is ellenzik (legalábbis jelenleg/színleg), így aki (pl. én) nem szeretné összekapcsolni egymással sem a két igent, sem a két nemet, nem igazán tud kire szavazni.

Kár, mert a közjó felől nézve az az intuícióm, hogy az EEÁ jó, a migráció pedig rossz ötlet. Attól függően szavazok erre vagy arra, hogy a mérleg nyelve merre billen, azaz melyik nézőpont tűnik fontosabbnak. Ha a mérleg nyelve egyik irányba sem billen, akkor "Egyikre sem szavazok" felirattal fogom bedobni a cédulámat.

A fenti gondolatmenetből kiderül, hogy a higgadt politizálás az intuitív közjó felé mutat, és bár nem feltétlenül oldja fel a közélet ellentmondásait, hosszú távon a politikai választékot is alakítja. Ha a preferenciáimmal nem maradok egyedül, előbb-utóbb lesz olyan párt, amelyik az EEÁ-t támogatja, a migrációt pedig ellenzi, hogy a hozzám hasonlóan gondolkodók is tudjanak kire szavazni.

-- vége --

Politizáljunk higgadtan 5. rész

A hergelésen alapuló politikai kommunikációnak két egyszerű ellenszere is lenne, sajnos azonban mindkettő bevezetése nyilvánvaló nehézségekbe ütközik.

1. A census (a választójog feltételhez kötése) lehiggasztaná a politizáló kedélyeket, amennyiben közéleti vizsgához kötnénk a szavazás jogát. Ahogy autót sem vezethetünk vizsga nélkül, úgy szavaznunk sem szabadna alapvető közismeretek bizonyítása nélkül - ez a határozott álláspontom. Ha minden választó tudná, mi a dolga egy kormánynak, sokkal tárgyilagosabban gondolkodna a közéletről, és nem hagyná magát hergelni. Igaz, nagyon nehéz lenne konszenzust teremteni arról az alapkérdésről, hogy tényleg, mi a dolga egy kormánynak, mivel ez maga is vita tárgya. A mindenkori kormány feladata a közjó előmozdítása lenne (a liberálisok szerint "közjó" nem létezik, illetve senki nem mondhatja meg, mi a közjó)? A kormánynak a nemzetet kellene képviselnie (a baloldal szerint abszolúte nem)? Vagy a haladást (a konzervatívok ezt megvétóznák)? Szóval, a közéleti ismeretek tankönyvét és vizsgakérdéseit konszenzus híján rendkívül nehéz lenne megírni. Ám ha sikerülne, akkor ütköznénk a bevezetés igazi akadályába: az egyszer kibővített választójogot nem lehet szűkíteni, mert az érintetteknek is meg kellene szavazniuk, ők meg bolondok lennének megszavazni. A 20. század elejének vívmánya az általános választójog, a 21. század elejének vívmánya a határon túli magyarok választójoga. Valószínűtlen, hogy önként lemondjon bárki is a szerzett jogáról. Amiből sajnos a hergelés folytatása következik. Igaz, van arra modell, hogy ha mindenki szavaz, az arányok nagyjából úgy alakulnak, mint ha csak egy szűkebb "elit" választana - de ennek ára a hergelő politikai kultúra.

2. Ugyancsak higgasztó hatással járna, ha a szavazólapokra rákerülne egy "Egyikre sem szavazok" sor. Feleslegessé tenné a tüntetések nagy részét: nem kellene utcára vonulni, hogy tiltakozzunk a politikai osztály egészének csapnivaló tevékenysége ellen, véleményünket egyértelműen elmondhatnánk a szavazófülkében, egyik pártra sem szavazva. Nem kellene a köztereket feldúló és a közéletet cirkuszi bohóckodássá változtató protestpártokat sem alapítani, a protest kifejezhetővé és számlálhatóvá válna. Az "Egyikre sem" rovat visszatérő javaslat, de sehol sem vezették még be. A franciáknál pl. rendszeres téma, hogy számlálni és közölni kellene a "vote blanc" (üresen hagyott szavazócédula) kategóriát, ám ez még nem gyakorlat, és nem is látszik valószínűnek a bevezetése. Az ötlet egyszerűen a politikai osztály ellenállásán bukik meg: a főorvosoknál sem lehetne elérni, hogy intézményesen tiltsuk be a hálapénzt, ha rájuk van bízva, ez nem történik meg. Amíg az "Egyikre sem" bevezetése a politikai osztály feladata, az sem fog megtörténni.

Ha a közélethiggasztásra felvetett két egyszerű megoldás közül egyik sem valósulhat meg, hogyan higgadjon a közélet? A harmadik megoldás: a választók önkéntes elhatározása alapján.

3. Higgadjunk le önként: attól, hogy vizsga nélkül lehet autót vezetni, önként még tanulhatunk KRESz-t. Attól, hogy a hálapénz nincs betiltva, önként igyekezhetünk elkerülni az adását/elfogadását. Ezzel javíthatjuk a közhangulatot. Cseppek lennénk a tengerben? Ha ez döntő érv lenne, a városi kerékpározás vagy a környezetvédelem el sem kezdődhetett volna. Mindkét mozgalom csepp a tengerben alapon kezdődött, és lám, mivé nőtte ki magát. A politikai kultúra fejlesztése tehát önkéntes alapon, egyénileg is elkezdhető, és előbb-utóbb eléri a kritikus tömeget.

Ezen dolgozom jó ideje, az áttörés még nem történt meg, de a lehetőség továbbra is fennáll. Az egyén kezében annyi hatalom van, amennyi egyén hasonlóan gondolkodik - lehet csatlakozni az észszerű politizálás higgadt erőt képviselő mozgalmához.

Politizáljunk higgadtan 4. rész

Mitől paprikáz fel minket a politika? Leleplezőnek szánt cikk jelent meg a "jobboldali" módszerekről, érdemes elolvasni. Ugyanis a baloldali módszerekre is ráismerhetünk belőle. Nekem, személy szerint, úgy tűnik, hogy a baloldal kezdte őket alkalmazni, és a jobboldal csak jelentős fáziskéséssel vette őket át, erre tört most ki a felháborodás ("A" oldalnak szabad, ám ha "B" is elkezdi, az mindennek a teteje) - de a sorrend kidolgozását az olvasóra bízom, hiszen a lényeg, hogy ma minden politikai formáció alkalmazza a cikkben írt módszertant.

A "leleplezésből" az derül ki, hogy a politikai elit szándékosan felzaklatja a közvéleményt, ennek érdekében túloz, riogat, gyűlöletet, ellenszenvet kelt, elutasítást igyekszik kiváltani a választókból (a másik oldal iránt). Miért? Mert a politikai kommunikátor guruk szerint ez mozgósít, ez hoz sikert, többé-kevésbé kiszámítható eredményt. Ha nincs zaklatottság, az emberek nem mennek el szavazni, és az eredményesebben mozgósító (negatívabban kampányoló) párt győz.

A blog olvasói számára valószínűleg kiderült az évek során, hogy én pont fordítva gondolom: politizálni kizárólag higgadtan, észszerűen érdemes. A fenti háttérben érthető, miért utálják ezt a megközelítést a politikusok. Ami nem érvényteleníti a társadalom egésze szempontjából - a higgadt észszerűségből származik a közhaszon.

Ellentmondásnak látszik, hogy hatalomszerzésre lényegében a várható magánhaszon ösztönöz, ám a közhaszon eléréséhez is kell hatalom, így nem mondhatunk le róla. A pék nem közhaszonra, hanem magánprofitra süti a kenyeret - oldja meg a feladványt Adam Smith -, mégis ebből lesz a közellátás. Más szóval, bizonyos mértékig célszerű tűrni az eredményes politikai kommunikációt, mint a pék hasznát, ha azután az illető keresztény etikával közhasznúsítja a magánprofitot (Adam Smith erről is ír, mindjárt a következő bekezdésben, érdemes elolvasni a mű vonatkozó, hiányosan idézett részét.)

Hogy mennyire érzelmi mozgósításban gondolkodik a politikai elit, jól mutatja Orbán Viktor EP-választási kampánymondata: "Nem vagyok annyira optimista, mint a mérések, mert szép időben az embereket nehezebb bevonni a politikába, de szeretném meggyőzni őket arról, hogy ez egy nagyon fontos választás lesz." (Forrás itt.)

Ugyanakkor, a tömegek nem azért járnak kocogni, mert úgy tudják rettegve, hogy kocogás nélkül másnap meg fognak halni szívinfarktusban. Hogy mégis ki tudnak mozdulni, jelzi a bevett politikai kommunikációs modell újragondolásának szükségességét, illetve lehetségességét.

Olyan is létezik, hogy az ember higgadt, észszerű megfontolásból fut, hogy hosszú távon egészséges legyen. Ehhez hasonló politizálást javasolok a blog olvasóinak, és a következő részben két lehetséges megoldást is bemutatok rá.

Politizáljunk higgadtan 3. rész

Nincsenek izgalmasan védhető közéleti frontvonalak, a lövészárkok fele egyszerűen téves pozícióban van. Aki oda beásta magát, félreértésben leledzik, és ezt észszerű gondolkodással maga is belátja.

Úgy tűnhet, hogy ádáz vita zajlik keresztények és "ateisták" között. Valójában az ateisták nem ismerik önmagukat (a hitetlenség megváltó erejében hisznek vakon), illetve hézagosan gondolkodnak a közéletről. A nyugati kultúra azok fejében is a kereszténységen alapul, akik azt hiszik, hogy nem hisznek. Minden nyugati ember kulturálisan keresztény hátterű, a vadul bal-liberális "ateista", sőt még a hithű nyugati zsidó ember is az (úgy gondolkodik nyugaton, ahogy pl. Izraelben nem tenné). A két vitázó csoport között húzódó frontvonal képzeletbeli, a vita a keresztény kultúrkörön belül, kulturálisan keresztény hátterű emberek között zajlik.

A szabadság szeretete, az egyenlőség, igazságosság és a szolidaritás utáni vágy ugyanúgy keresztény érték (azaz más kultúrában e formában nem létező), mint az iparkodás erénye. Az igazi vita a szolidaritás párti keresztény hátterűek és az iparkodás párti keresztény hátterűek között zajlik, arról, hogy a szorgos munka mint elvárás vagy a munka eredményének elkobzása mint elvárás legyen-e társadalmunk alapelve. A vita eldőlt, a szorgos munka javára - már csak téveszmés utóvédharcok folynak.

Egyenlő legyen-e a férfi és a nő? Aki Jézus tanítását ismeri, annak ez nem kérdés. Aki nem ismeri, az az egyenlőség fogalmát abszurdnak tartja. De követeljük-e a keresztény egyenlőség jegyében, hogy a férfi is szüljön (operáljunk bele anyaméhet), és a takarítónő annyit keressen, mint a vezérigazgató ("egyenlő" munkáért)? Ilyet értelmesen senki nem követelhet, így ez a vita is eldőlt: maradunk a keresztény egyenlőségnél, és általában az ép észnél.

A nemzetköziség ugyanúgy a keresztény háttérből vezetődik le, mint a nemzet pártiság. (A világ más kultúrái törzsekben vagy kasztokban gondolkodnak, és nem jutnak el a nemzetig sem, nemhogy a nemzetköziségig.) A nemzetköziség kontra nemzetközpontúság vita tehát szintén keresztény hátterűek között zajlik. Ez a vita is eldőlt, a nemzet bázisára épülő nemzetköziség javára, csak a vitázó felek agya még nem szokott hozzá ehhez a hárombites koncepcióhoz.

A határon túli magyarokról folytatott téveszmés vita arról szól, hogy kérjük-e magunknak azt a pozitív bánásmódot, amit más nemzeteknek megadunk. Persze, hogy kérjük, ez a keresztény igazságosság (és a nyugati keresztény-"ateista" gondolkodás) meghatározó alapelve. A vita itt is eldőlt, hiszen a magunknak rosszat, másoknak jót elv védhetetlen.

Mivel a hangos viták frontvonalai látszólagosak, felesleges a politikán felzaklatnunk magunkat: észszerű álláspontunk érvényre juttatásához elég, ha a józan ész pártján állunk.

Politizáljunk higgadtan 2. rész

Ebben az országban sok a patkány? Vagy csak aránytalanul hangos a kevés hazaáruló? Ez attól függ, hogy melyik oldal frusztráltabb éppen: amíg jobboldalon hiányzott a kormányzati sikerélmény, a hazaárulózás volt erősebb. A baloldali lélekben halmozódó kudarcok nyomán pedig a patkányozás erősödik manapság.

Valós veszély lenne a tömeggyilkos politikai mozgalmak visszatérése, vagy a nemzet kiszolgáltatása egy megszálló ellenségnek? Rövid távon aligha. Ilyen mozgalmak/ellenségek nem állnak lesben ugrásra készen.

Akkor mit izgulunk a politikán?

Igaz, hogy a baloldal nemzetközibbé teszi Magyarországot, de nem képes megszüntetni a nemzettudatot. Szintén igaz, hogy a jobboldal összetartóbbá teszi a nemzetet, de nem képes közömbösíteni a világból bennünket érő (nemzetközi) hatásokat.

Vagyis a két oldal közötti különbség erősebben retorikai/szóhasználati, mint gondoljuk. Miért izgatnánk fel magunkat a retorikán?

Ha befektetésünk toronymagas hozama 2,4%, felháborítóan alacsony haszna pedig 2,5%, melyiket választjuk?

Politizáljunk higgadtan 1. rész

Vége a hidegháborúnak

Alulértékelt tény, hogy a fasizmus-kommunizmus melegháborúnak vége. Immár 85 éve. Szintén alultudatosított fejlemény, hogy a kommunizmus-kapitalizmus hideg szembenállásnak is vége, 30 éve. Mi következik ebből?

Hogy 85 éve nincsenek fasiszták a szó valódi értelmében, azaz téveszmés gondolat mumusnak használni őket a köznép riogatására. Továbbá, hogy a 30 évvel ezelőtti paradigma, miszerint a jó ideológiájú országok több síkon küzdenek a rossz ideológiájú országok ellen, érvényét vesztette - eldőlt, hogy a kapitalista országoké a győzelem. Hatalmas jóléti fölénnyel lenyomták a szocialista rosszléti országokat. Felmosták velük a padlót. És ebből mi következik?

Hogy a szocialista nosztalgiák a történelem szemétdombjára valók, ideértve a "nyomor/mélyszegénység", a "kizsákmányolás" elleni harcot és a "minden hagyományt felülírunk", "kiszorítjuk az egyházakat" mozgalmat is. Ezekkel foglalkozni idejétmúlt, avíttas tevékenység (és nem haladó, legfeljebb hátrafelé, idegen szóval: retrográd törekvés).

Ha a fentiek következményeit tudatosítjuk, világossá válik a mai politikai viták feleslegessége: kapitalizmus van, teljesítmény szerint különböző jövedelmekkel és jóléttel, lassú, szerves társadalmi fejlődéssel, amelyben a hitnek, hagyománynak, nemzetnek, hazának, családnak is fontos közösségképző, jólétnövelő és közérzetjavító szerepe van.

Eldőlt az egyén-társadalom konfliktus is, az egyén javára: az utcán alszol, kilóg a hátsód a gatyából? Rajtad, a tanulási hajlandóságodon és a munkavégző szorgalmadon múlik, hogy ne aludj ott, és jobbnál jobb cuccokba öltözz. (Ezen kívül ingyen kapsz még használt, tavalyi modellű okostelefont, két plazmatévét és három laptopot.) Jó, arról még folyik némi utóvédharc jellegű vita, hogy az említett problémák fennállásáról vajon a társadalom vagy az egyén tehet-e inkább. Arról viszont már gyakorlatilag nincs vita, hogy a probléma egyéni megszűnéséért főleg az egyén tehet, mert hiába öntjük az adófizetők kemény munkával keresett pénzét az életviteli problémákkal küszködő ember nyakába egészen addig, amíg ő el nem köteleződik a saját problémái megoldása mellett, és el nem végzi a házi feladatát.

Röviden: az összes bevett baloldali koncepció megbukott. Ami maradt, az a kevéssé fékezett és a kevésnél kicsit jobban fékezett kapitalizmus hívei közötti vita, nagyjából technikai kérdés, nincs rajta mit érzelmeskedni.

Felesleges a feldúlt érzelmi állapothoz vezető pártprospektusos kommunikáció, le lehet higgadni. Mi értelme kiakadni azon, illetve ördögök és angyalok harcát látni abban, hogy a következő években 5%-kal alacsonyabb vagy magasabb lesz-e az adó, és ennek megfelelően 1%-kal magasabb vagy alacsonyabb a GDP-növekedés? (Az alacsonyabb adó magasabb növekedéshez vezet, persze nagyobb jövedelemkülönbségekkel, és vica versa.) Ki melyiket preferálja? Ez a 21. században már nem mumustani, hanem részben attitűdbeli, részben pedig szakpolitikai ügy.

Mekkora legyen a költségvetési hiány?

A miénk 2-3%. Amivel sereghajtók vagyunk az index.hu cikke szerint. Ez rossz hír? Annak van feltüntetve. Pedig jó hír, a lehető legjobb.

A gazdaság egészséges hiánya 1,5 - 3%: ekkora infláció kell ahhoz, hogy legyen befektetési kedv, hogy forogjon a pénz. Az ember érzi, hogy egészen lassan, de kiszámítható bizonyossággal emelkednek az árak, tehát amit meg akarsz venni, vedd meg idén, mert jövőre - marginálisan - drágább lesz. Ez a jól működő gazdaság lélektani háttere.

Ha magasabb a hiány/infláció, az idegességhez, kapkodáshoz vezet. Amit meg akarsz venni, vedd meg ebben a hónapban, ezen a héten, de legjobb, ha még ma... A pénz forog ugyan, de a közhangulat ideges, és ez nem tesz jót. A gazdaság ilyenkor pánikszerűen viselkedik. Ha viszont 1% vagy alacsonyabb a hiány, nem forog a pénz, lassulni kezd a gazdaság.

Ha az infláció negatív, az katasztrófa: az emberek halasztják a vásárlást, hiszen amit most megvennél, jövőre olcsóbb lesz! Két év múlva még olcsóbb. Tehát ne vedd meg, tartogasd a pénzt. A kivárás spájzoláshoz és stagnáláshoz vezet. Válságok idején van negatív hiány/infláció.

Az index.hu által negatív fényben tálalt hír valójában pozitív, Magyarország költségvetési hiánya épp az ideális sáv közepén van, ennél jobb nem is lehetne. Mi mozgatja az index újságíróit? Talán politikai/hatalmi vágy, ami manipulatív gazdasági fejtegetésekbe csomagolódik? Jó lehetőség ez az olvasók számára, hogy kikupálják magukat országműködési alapismeretekből.