2020. december 30., szerda

Mi a homofóbia - és mi nem?

A Wikipedia szócikke szerint: "A homofóbia félelem, idegenkedés a homoszexualitástól, illetve a homoszexuálisoktól. Tágabb értelemben a homoszexuálisokkal szembeni ellenérzések, hátrányos megkülönböztetés általános megnevezése."
A homo- előtag a homoszexualitásra vonatkozik, a -fóbia utótag pedig (görög szóból kiindulva) a félelemre, aminek szintén van szócikke: "A fóbia indokolatlan viszolygás vagy ösztönös félelem meghatározott tárgyaktól, helyzetektől vagy személyektől, amely(ek) igazolhatatlan voltát a személy is felismeri, de szabadulni nem tud tőle."
Ha nem furkósbotként akarnánk használni a homofóbia szót, hanem a fóbia szó értelme szerint, akkor a homoszexualitással kapcsolatos, belátottan indokolatlan félelmet/viszolygást jelentené - és nem szeretnénk feltétlenül kiterjeszteni.
Nézzünk néhány fóbiát: akrofóbia = tériszony; xenofóbia = idegengyűlölet, félelem az idegenektől; klausztrofóbia = félelem a bezártságtól; szociofóbia = félelem az emberektől; technofóbia = félelem a technológiától. Ezekben az összetételekben kimondatlanul benne van, hogy a többség nem osztja a félelmet, ilyen alapon tekinthető indokolatlannak. Ösztönösen igazodni próbálunk a többséghez. Aki -fóbiás, az a fóbiája tekintetében nem tartja magát normálisnak (belátja, hogy nem olyan, mint a többség, és ez zavarja).
Próbáljuk ki a -fóbiát új összefüggésekben: fasisztofóbia = félelem a fasisztáktól; diszkriminofóbia = félelem a hátrányos megkülönböztetéstől; kriminofóbia = félelem a bűncselekményektől; populofóbia = félelem a populizmustól... Ezek elterjedése nem túl valószínű, mert a többség osztozik e félelmekben, így nem tekintjük őket indokolatlannak, leküzdendőnek, betegségnek, abnormalitásnak. Populofóbia ellen nem szorgalmazunk kezelést, legfeljebb a "populizmus" szó helyes használatára tartunk igényt.
Görög gyorstalpaló 2. lecke: a fóbia ellentéte a fília, pl. pedofília. A homofóbia ellentéte a homofília, vagy a heterofóbia (lásd lentebb). A fasisztofóbiáé a fasisztofília lenne, és így tovább.
Ha a fentiek fényében átgondoljuk a homofóbia jelentését: ösztönös félelem a homoszexualitástól, amelyben a többség nem osztozik, ilyen alapon "abnormálisnak" érezheti az érintett, és szeretne belőle kigyógyulva felzárkózni a többséghez. Csakhogy a heteroszexuális identitás kialakulása nagyrészt érzelmi, a nemi irányultság a "gusztustalan" alternatívák elutasításával szilárdul meg. A lelke mélyén tehát minden heteroszexuális némileg homofób, és e fóbiájából csak annyira akar kigyógyulni, mint a fasisztofób a magáéból.
Logikusan, minden homoszexuális némileg heterofób a lelke mélyén, mert ha nem lenne az, máris biszexbe hajlana. De mire megyünk ezzel az evidenciával?
Képzeljünk el egy félgörögül lefolytatott parlamenti vitát: - Képviselőtársam, ön patriofób, kezeltesse magát. - Ez nem igaz: kozmofil vagyok, míg ön kozmofób, keresse fel a szakrendelést. - Patriofil vagyok, és önnek is ezt javaslom, kérdezze meg a gyógyszerészét. (Képlet: -fóbbal támadunk, -fillel védünk, majd -fóbbal visszatámadunk, amit -fillel védünk, majd...). Ki hallgatná ezt örömmel napestig? És egyébként, mi menne tőle előre?
Nem sokat érünk el a fóbiákat furkósbotként egymás fejbe verésére használva. Nem attól lesz jobb hely a világ, hogy oda-vissza fóbiásozzuk egymást. A világ a toleráns együttéléstől lesz jobb hely - attól, hogy az ösztönös és kiiktathatatlan viszolygásainkat tompítva elviseljük egymást.
Következésképp, egy homoszexuálistól nem várjuk el, hogy heterofillá váljék, ahogy a heteróból sem akarunk homofilt csinálni. Fekete-fehér gondolkodással úgy tűnhet, hogy ami pellengéren volt (homoszexualitás), azt az igazságosság jegyében piedesztálra kell állítani, de árnyalt gondolkodással ez nem tűnik célszerűnek, hiszen a lónak két oldala van, ám egyiken sem akarunk lovagolni. Az érzékenyítés célja a tolerancia elérése, mint azt a Tiltás-Tűrés-Támogatás kategóriákat elemző korábbi posztban olvashattuk.
Izgalmas kérdés, hogy (tű)pontosan milyen jogok következnek a tűrésből az egyik oldal, és milyen kötelezettségek a másik oldal számára. Erről szól a következő poszt.

2020. december 28., hétfő

A kollektív hallucinációk jellegéről és fajtáiról

Helyesebb mindjárt idézőjelbe tenni a kifejezést, hiszen a "kollektív hallucinációk" többé-kevésbé valóssá válnak (részlegesen objektiválódnak) az emberi közösségekben (lásd: fikciók, Harari: Sapiens), csak nem azonos mértékben és haszonnal. Ilyen "kollektív hallucináció" többek között a magántulajdon, a pénz és a jog (ideértve az emberi jogokat is). E "hallucinációk" attól működnek, hogy a közösség tagjainak nagy többsége elfogadja, valósnak tekinti őket, mire többé-kevésbé valóssá is válnak, noha egyetlen pillanatra sem igaz, hogy kivétel nélkül mindenki érvényesnek tartaná őket. (Pl.: a tolvaj számára nem érvényes - mások - magántulajdona, egy remete számára irreleváns, azaz kvázi-nem-létező a pénz.) A "kollektív hallucináció"-t a kollektív volta szilárdítja mintegy valósággá.
Ilyen "kollektív hallucináció" egy vallási közösség számára a vallása, amíg annak nem mutatkozik külső objektív hatása; vagy egy jogvédő csoport számára az általa védett jog.
Egy konkurens közösség számára e "hallucinációk" nagyon is vitathatók. Könnyű a dolguk: elég, ha elhagyják a hallucináció körüli idézőjelet és/vagy felhívják a figyelmet a kollektív elfogadottság hiányára.
Némileg kontraintuitív módon, a "kollektív hallucináció" nem áll szemben a természettudománnyal, hiszen a látható-tapintható dolgok vizsgálata semmilyen szinten és értelemben nem kapcsolódik az eleve láthatatlannak és tapinthatatlannak tételezett dolgokéhoz, így ellentét sem állhat fenn közöttük. A fogalmak nem találhatók meg az agyunkon kívüli valóságban, ám ez nem érvényteleníti őket.
A "kollektív hallucinációk" hasznosság és elfogadottság szerint csoportosíthatók, hasznosság szerint: 1. létfontosságú kollektív hallucináció pl. a magántulajdon, a pénz(szerűség), az élethez fűződő jog, és az elemi tekintély, ezek nélkül ugyanis nincs emberi közösség; 2. fakultatív pl. a színvonalas oktatáshoz fűződő jog, az udvari etikett, a derivatív értékpapír és az ajándékhozó Mikulás, ezek nélkül - kevésbé szofisztikáltan - működik a közösség.
Elfogadottság szerint a "kollektív hallucináció" lehet: 1. köztörvényes (karhatalommal kikényszerített); 2. erkölcsi (érzelmi nyomással érvényesített) és 3. politikai (heves vitákban fel-le libikókázó érvényű). Ha ehhez hozzávesszük még a Tiltott-Tűrt-Támogatott kategóriahármast (az erkölcs közönnyel tűr, a jog jelentéktelen ejnyebejnyével, szankció nélküli előírással, a karhatalom pedig azzal, hogy a gyakorlatban nem intézkedik), meglehetősen bonyolult csoportosítást kapunk, amihez képest érdemes megfigyelni, hogy a hevesen vitatott "kollektív fikciók" (mint: szabadon választható nemi identitás, alapjövedelem, kötelesség nélküli jog emberi jogok) mennyire durván leegyszerűsítve szerepelnek a közéletben. Pedig az árnyalt, elemző látásmód segítene mederbe terelni a parttalan vitákat.
Szintén érdemes megfigyelni, hogy a "kollektív fikciók" a szükségletek hierarchiája szerint működnek: jóléti helyzetben egyre fakultatívabb fikciók nyernek kollektív elfogadottságot, csökkenő jólét esetén pedig ellenkező folyamat játszódik le, a szofisztikált fikciók leépülnek, és csak az alapvetőek érvénye tartható fenn. (Egy egzisztenciálisan szorongatott közösség örül, hogy két füle van, és nem szatyor.) Ebből következik, hogy a szofisztikált "kollektív fikciók" népszerűsítői érzékenyítés és meggyőzés mellett alapvetően csakis jólétnöveléssel és -fenntartással kombináltan érhetnek el sikert. Ez erre nyert rálátás szintén segít mederbe terelni az érzelmileg fűtött vitákat.

2020. december 27., vasárnap

Az interjúkötet kérdései

Összeállt az előző posztban írt interjúkötet kérdéssora. Vajon vállalják-e a fő véleményformálók/döntéshozók a válaszadást? Amíg ez kiderül, öntesztelő céllal (hogyan lesz a világlátásból cselekvés) az olvasó is kitöltheti a kérdőívet.
Világkép
1. Ön szerint teremtett vagy teremtetlen világban élünk?
2. Van értelme az Életnek?
3. Milyen értelem/feladat következik ebből az ember számára (ha egyáltalán)?
Hitvallás
4. Érez-e személyes feladatot a világban, és ha igen, mi az? Ha nem, mi mozgatja a közéleti tevékenységét?
Emberkép
5. Ön szerint az ember alapvetően jó/rossz, is-is, vagy esetleges?
6. Érez-e emberfejlesztési feladatot (másokkal vagy önmagával kapcsolatban)?
Társadalomkép
7. Ön szerint halad-e a társadalom (lineárisan vagy spirálisan), és ha igen, mi felé? Ha nem, ez a közügyekre is áll?
8. Ember embernek farkasa, vagy segítő angyala, vagy bonyolultabb a helyzet?
9. Minden ember minden tekintetben egyenlő, vagy esetenként indokolt-e különbséget tenni, és ha igen, milyen alapon?
10. A férfiak és a nők szerepe ugyanaz a társadalomban, vagy eltér? Ha igen, mi következik ebből?
11. A kultúrák mind egyenlőek, vagy indokolt lehet-e bizonyos szempontok szerint megkülönböztetni őket, és ha igen, mik ezek a szempontok?
12. Ami a kultúrák között esetleg különbséget tehet, megkülönbözteti-e a kultúrákhoz tartozó gazdaságokat is?
13. Egységes emberiségben gondolkodik, vagy különálló kultúrákban, nemzetekben? Ha egységben, indul-e emberiségszintű választáson?
14. Ön szerint az osztály nélküli társadalmaké a jövő, vagy - pl. vagyon, származás, etika vagy érdem alapján - hosszú távon is lesznek osztályok, osztálykülönbségek?
15. Ön szerint működőképesek a multikulturális társadalmak? Párhuzamos társadalmak: öröm vagy kezelendő probléma?
16. Látásmódja szerint a világ meg van váltva (2000 éve), isteni megváltásra vár, vagy az ember feladata önerőből "megváltani"?
17. Alapvetően igazságtalannak, rendszerszinten elhibázottnak tartja-e a mai világot, és ha igen, a forradalom a megoldás? Ha igen, leírná a forradalommal elérni kívánt helyzetet? Vagy revolúció helyett evolúcióra (fokozatos reformokra) szavaz, esetleg ön szerint máris a lehetséges világok legjobbikában élünk?
18. Volt-e, van-e, lesz-e aranykor? Ha igen, jellemezné röviden?
Gazdaság
19. Miben szabad korlátozni a piacot, ha egyáltalán?
20. Az erkölcsi megfontolások helye az üzleti élet, az adórendszer, a jog, az oktatás, vagy is-is?
21. Problémának látja, hogy egyes multik erősebbé válhatnak egy kisebb államnál? Következik-e ebből bármilyen teendő?
22. Egy rátermett üzletember a minimálbér akár ezermilliárdszorosát is megkeresheti, miközben a társadalom "lelkileg belebeteghet" ebbe a gigantikus különbségbe: hányszoros jövedelemkülönbség elérésére hangolná az adórendszert, vagy megelégedne egy egységes adókulccsal, mondván, hogy az esélyek egyenlőek, bárkiből lehet talpraesett üzletember? Fizessenek a gazdagok, vagy igyekezzenek a kis jövedelműek, vagy is-is?
Környezet
23. Szabad-e visszafejleszteni a gazdaságot a környezet védelmére, és ha igen, milyen mértékben, hol a "befékezés" észszerű határa?
Történelem
24. Múltunk lelkiismeret-furdalásra vagy büszkeségre ad okot? Optimistán látja-e a jelenünket és a jövőnket?
25. Kérne-e bocsánatot bárkitől bármiért a szimpatizánsai nevében, illetve tart-e igényt bárkitől bármiért bocsánatkérésre?
26. Ön szerint szükség van még "szembenézésre" bármivel?
Oktatás
27. Saját világképét a közoktatásba építené (mainstream-elné), vagy magánügyének tartja?
28. Ön szerint milyen világkép(ek)et kellene oktatni - kötelező vagy fakultatív alapon - az iskolában?
Módszer
29. Mi a munkamódszere?
30. Az eredményesség érdekében alkalmaz(na)-e radikális megoldásokat? Ha nem, hogyan áll ellen a kísértésnek?
31. Hogyan érvényesíti az elképzeléseit az önt kritizálókkal és a másként gondolkodókkal szemben?
32. Akadályként vagy lehetőségként tekint az egyet nem értőkre?
33. Köztörvényes bűncselekménynek látja-e a másként gondolkodás legerőteljesebb megnyilvánulásait (pl. fasiszta állásfoglalás, holokauszttagadás, kommunista forradalmi állásfoglalás, gulágrelativizálás, vörös csillag / horogkereszt kihelyezés, stb.)? Ha ezek nem köztörvényesek, ön szerint mi rájuk a megfelelő reakció?
34. Milyen a jó közélet: mindenki szabadon mondja a magáét, aztán lesz, ami lesz (ember embernek farkasa), vagy a szellemi elit osztályfőnökként irányítja a diákok vitáját? Ha igen, egyféle "független" elit létezhet, vagy csakis többféle, az elkötelezettségét felvállaló, és egymáshoz képest egyensúlyban tartandó elitcsoport?
35. A közérdeknek megfelelő média: egységes, független "szakma", amibe nem férnek bele a "szakmához" képest másként gondolkodók, vagy több elkötelezett médiacsoport egymással szembeni egyensúlyban?
36. Apropó, ön szerint értelmes-e "közérdek"-re hivatkozni, és ha igen, mit jelent ez a fogalom?
Demokrácia
37. Előfordulhat, hogy a többség rosszul gondol bármit is? Ha igen, mi ilyenkor a teendő?
38. Hogyan kezeli azt a helyzetet, amelyben úgy látja, hogy a többség makacsul "rossz irányba" szavaz?
39. Szervezne-e bármiről népszavazást, vagy úgy gondolja, hogy a megválasztott képviselők feladata a népet képviselni?
40. Továbbfejlesztené-e az általunk ismert demokráciát, és ha igen, hogyan? Milyen eredményt remélne ettől?

2020. december 25., péntek

Világlátásból cselekvés

Ideje lenne összeállítani egy interjúkötetet jelentős közéleti szereplők/gondolkodók részvételével, akik egy strukturált beszélgetés keretében elmondhatnák, pontosan mit gondolnak az alapkérdésekről (honnan jövünk, miért élünk, hová megyünk), milyen tágabb narratív keretbe helyezkednek, és hogy ebből milyen cselekvést/beszédaktusokat vezetnek le a mindennapokban. Válaszaikból megérthetnénk, kit mi mire motivál.
Karácsony napján tematikus aktualitással bír, hogy ezt pozitív és konstruktív megközelítésben lenne érdemes tálalni, időlegesen kilépve az unalomig ismert "X vajon milyen aljas indokból fasiszta", "Y milyen alantas megfontolásból árulja a hazát" keretből. Megtudhatnánk, milyen pozitív motivációra hivatkozik az érintett.
Mindenkit pozitív megfontolások vezérelnek, legalábbis ilyenekkel magyarázza meg magának, miért tesz/mond olyat, amiért szidják a másként vélekedők. Ez a személyiség dinamikájából következik: mindenkit - az öngyűlölő bűnözők marginális csoportját kivéve - az a tudat tart életben, hogy rendes, tisztességes, de legalábbis jóravaló ember. Jobban megközelíthető ezzel a feltételezéssel, és könnyebben kapható az együttműködésre is.
A világnézetet feltáró kérdések között ilyenek szerepelnének: van-e feladata az embernek? Ha igen, mi az, és az Ön fejében milyen narratívából következik? Ha nincs, milyen narratívából vezeti le a közéleti működését? Ön szerint milyen a világ és az ember: alapvetően jó/rossz, is-is, vagy esetleges? Volt-e, van-e, lesz-e aranykor? Halad-e a világ, és ha igen, mi felé? Mekkora hatást érhet el Ön, személyesen? Mi a módszertana? A nagyobb hatás érdekében kész-e radikális eszközök alkalmazására? Indokolható-e bármiféle különbségtétel ember és ember, kultúra és kultúra között? Egyetemes emberben, vagy konkrét kultúrákban, nemzetekben, esetleg társadalmi osztályokban gondolkodik? Mi az álláspontja a revolúció kontra evolúció vitában?
Utóbbihoz szervesen kapcsolódik: megváltottnak tartja-e a világot (v.ö. Louis Armstrong: milyen csodás a világ, ha hagyjuk, hogy az legyen), a jövőben megváltódónak (v.ö. csak Isten ismeri azt a napot), vagy emberi erővel megváltandónak (v.ö. egy napon felvirrad szép reményünk hajnala, megszűnik a sötétség, véget ér az igazságtalanság), esetleg ciklikus körforgásúnak (v.ö. ami volt, újra lesz, egy év annyi, mint egymillió)?
A résztvevők válaszai nyomán árnyaltabban megismerhetnénk vitatott személyiségeink - és a velük szimpatizálók - működését, gondolkodását, és talán egy apró lépéssel közelebb kerülnénk a társadalmi szintű demokratikus együttműködéshez. Nem utolsósorban, izgalmas közéletfilozófiai gondolatokkal gazdagodhatnánk.

2020. december 22., kedd

A buboréklét édességéből a fanyar való felé

Legtöbbünk szívesen él zárt véleménybuborékban, az álláspontunkat erősítő információkra ráfüggve, a cáfolattal fenyegető adatokat elhessentve. A nagy rendszerek rá is játszanak erre, a fészbuk az előzetes álláspontunknak megfelelő híreket dob fel (nehogy meginogjon az az álláspont, már ha polkorrekt), a hírforrások pedig túlhangsúlyozzák az olvasói preferenciáknak megfelelő infót, és alulhangsúlyozzák, kiszűrik, vagy átpolarizálják a "nem megfelelőt". Lehet ezen háborogni - konzervatívként hogy legtöbb helyen a konziverő infók kerülnek piedesztálra, a konzis infók pellengérre; konzibontóként meg hogy van még hely, ahol az ellenkezője történik - de a permanensbe hajló háborgásnál konstruktívabbnak tűnik az ellenkező előjelű piedesztálok/pellengérek egyensúlyát szorgalmazni.
A tudomány leltározta a buborékképző lélektani mechanizmusokat (integritásvédelem, önerősítő elfogultság, az önigazoló érvek gigantikus felnagyítása, az ellenérvek mikroszkopikusra zsugorítása), és bőségesen elemezte a működésüket. A szakirodalom nem különösebben népszerű, mert kétélű kard, miközben legtöbbünk egyélűvel szeretné kaszabolni a (hozzá képest) másként gondolkodókat.
Borhasonlattal: a szellemi tájkép olyan, mint ha túlnyomó többségünk csak édes bort akarna inni egész életében, szenvedélyesen vitázva, hogy édes fehér vagy édes vörös-e az igazi, és gondosan kerülve az összetettebb, szőlőre emlékeztető ízeket.
Ez a blog igyekszik a buborékközi helyzetet feldolgozni, a lehető legpontosabb valóságmodellt felkínálva, az elérhető legjobb adatok alapján - nem táplálva szirupos nedűvel az önerősítő infóra szomjazó buboréklakókat. Nekik ott a 444 vagy a 888, önigazolódni járhatnak oda, mint Misi mókus az örökké termő fához.
Filmhasonlattal: ha a konzik buborékja mátrix, akkor a konzibontóké ugyanolyan zárt ellenmátrix, a valóság meg a mátrixokon kívül van.
A mátrixon túli valóság nem mutatható be jól a mátrixok ütköztetésével, ahogy a 444 nem cáfolható jól a 888-cal és fordítva. A mátrixokat alakító szellemi műhelyek - szép honorért - figyelnek arra, hogy az érvek ne ütközzenek, hanem parttalanul folyjanak el egymás mellett. A valóság megismeréséhez önálló adatgyűjtés, modellkészítés és modellbemutatás szükséges. Az olvasó/kommentelő érezze magát ösztönözve a mátrixoktól független adatok alapján összerakott modelljének bemutatására, kevésbé ösztönözve a konkurens modell szétkritizálására, és ellenösztönözve a saját mátrixából készen kapott érvek furkósbotkénti használatára.

2020. december 18., péntek

Isten tényleg mindenkié?

D. Tóth Kriszta szerint igen, ebben véli megragadni a hit lényegét, és a hitből következő erkölcsi szabályzatot. Keresztény felfogás szerint viszont fordítva van: minden ember Istené. Minden embernek lehetősége van beilleszkedni a Teremtett Világ rendjébe, és azon belül kiteljesedni.
A keresztény ember jogok és kötelességek összhangjában gondolkodik: vannak feladatok (állapotbeli kötelességek), amelyeket teljesítve testi-lelki békét remélhetünk (már-már jogként) - de nem követelhetünk. Hiszen nem az ember a világ ura, hanem Isten. Nem az ember dönti el, hogy miért mi jár, hanem egyedül Isten. (Aki mindenkor figyelembe veszi a világ állapotát, az egyén és az egész emberiség javát, valamint a többi, számunkra kifürkészhetetlen szempontot.) Ezzel együtt tapasztalati tény, hogy az állapotbeli kötelességeket teljesítő emberek közössége hosszabb távon viszonylagos, szerény földi jólétbe kerül. Nem úszómedencés, terepjárós, sajátrepülős talmi csillogásba (mint pl. a "prosperitás evangéliuma" fedőnevű felháborító csalás), hanem visszafogott, ám a kötelességteljesítést nagyjából visszatükröző és visszaigazoló jólétbe.
Az is sok generációs tapasztalat, hogy az állapotbeli kötelességeket elhanyagoló, jogait követelő egyének halmaza rosszlétbe zülleszti magát. Ez tulajdonképpen nem Isten "büntetése", hanem az önsorsrontás világi következménye. Aki bolondgombát eszik, rosszul lesz, c'est la vie.
A jogait követelő emberből feltűnően hiányzik az önismeret és a belátás. Mármint, mások számára feltűnően, mert neki, sajátos tudatállapotában, ez nem szokott feltűnni. A posztmodern (vallását vesztett) ember csak jogokat lát a világban, kötelességei ellen lázad, és mivel ez rosszléthez vezet, állandóan elégedetlen is. Gondolatai maga körül forognak, elégedetlenségét úgy véli csillapítani, hogy még több jogot követel, még kevesebb kötelességet teljesít, még rosszabb léthelyzetbe hozva magát, amiből még több jogot követelve vél kilábalni, és így tovább, körbe-körbe. Az én és a "jogai" körüli pörgésből nehéz észrevenni, hogy a kereszténység a szerető Isten világ feletti uralmának belátásával kezdődik, és a Teremtett Renden belüli feladatteljesítéssel folytatódik. A többi pedig a Jó hírekben (evangéliumokban) olvasható, érdemes őket tanulmányozni.

2020. december 3., csütörtök

A gruppenbotrány tanulságai - fejközpontúaknak

Minden közéleti botrány felfogható lehetőségként - arra, hogy átelmélkedjük, miről mit gondolunk. Nézzük az aktuális botrány tényeit. Egy (1) konzervatív képviselő (2) járványkorlátozás idején (3) azonos nemű (4) gruppenorgián vett részt, (5) ahol rajtakapták, (6) erre az ereszcsatornát markolva próbált menekülni, (7) tudatmódosító tablettával a hátizsákjában. Nevessünk vagy felháborodjunk - és ha az utóbbit választjuk, pontosan melyik részleten botránkozzunk meg? Például...
Bal-liberálisként
Az a gond, hogy a konzervatív képviselő nem is konzervatív? (Inkább öröm.) Hogy meleg? (Hurrá!) Hogy párkapcsolat helyett gruppen? (Kinek mi köze hozzá?) Hogy nem tartotta be a gyülekezési korlátozást? (Gáz, de nem a világ vége.) Hogy rajtakapták? (A galád karhatalom!) Hogy az ereszen menekült volna? (Milyen sportos.) Hogy tabletta volt a hátizsákjában? (Most őszintén: kinek nem volt még benne?)
Konzervatívként
Hogy a képviselő álkonzervatív? (Ahhoz képest jól megírta a konzervatív alkotmányt, és rátermetten képviselte a konzervatív álláspontot.) Hogy meleg? (Ez tolerált magatartás.) Hogy gruppen is? (Ez szintén tolerált, ne feledjük.) Hogy járványkorlátozás idején? (Ha mindenkit letartóztatnának ennyiért...) Hogy elkapták? (Vajon miért pont most, és miért csak őt verték nagydobra?) Hogy az ereszcsatornán? (Mindent megtett, hogy ne kompromittálja a politikai közösségét.) Tabletta a hátizsákban? (Ki tudja, hogy került oda.)
Keresztényként
Nem igazi konzervatív? (A politikai közössége attól még az.) Sőt, nem igazi keresztény? (Ezt eddig is kevesen gondolták róla.) Hogy egy keresztény teljesen más szexuál- és egyéb etikát tart mércének? (Tényleg - de hogy sokan leverik a lécet, néha akár keresztényként is, nem jelenti azt, hogy rossz helyen van a léc.)
Hitelességfelelősként
Hogy az illető nem hiteles? (Talán jobb részhitelesen képviselni egy közhasznú etikát, mint teljhitelesen képviselni az alternatíváit.)
Érzelemfelelősként
Jobb lett volna, ha a botrány nem esik meg? Több szempontból is igen, csakhogy ilyen opció nem létezik: nyilván nem ez volt az első eset; eddig nem tudódott ki. Ha abból választhatunk, hogy a vitatható gyakorlatra derüljön fény, vagy inkább ne tudjunk róla, akkor valójában az a kérdés, van-e bátorságunk megismerni a gyakorlatot.
Összességében: számos érv szól a melett is, hogy botránkozás helyett inkább nevessünk egyet.