Sallerosztó ünnepség - megint elmarad?

Jó pár éve várja a hazai közvélemény egy része, hogy Brüsszel végre kiossza a magyar kormánynak a megérdemelt kokit és sallert. A másik része meg, hogy a fagyi visszanyaljon. Közeledni látszik a sallerosztó meccs döntési pontja: Jourova átláthatósági és jogállamisági biztos (Európai bizottsági elnökhelyettes) nyilatkozott a Spiegelnek, hogy nálunk "beteg demokrácia" épül. Válaszul a kormány lemondásra szólította fel, illetve nyílt levélben kérte a Bizottság elnökét a biztos menesztésére.

Nyelvészkedjük egy kicsit: a nyilatkozat úgy hangzott, hogy a magyar demokrácia nem illiberális, hanem ill-demokrácia, ami angolul beteg demokráciát jelent ugyan, mégis inkább szóvicc, mint hivatalos diagnózis.

A biztos valószínűleg nem tudott ellenállni a bon-mot kísértésének, kockáztatva, hogy blikkfangja diplomáciai bonyodalmakat okoz.

Még akkor is, ha nem csupán személyes szeszély ihlette, hanem az Európai Bizottság napokban megjelenő jogállamisági jelentésének megállapításai - tehát papírja is van róla. Igaz, a jelentés mögött időközben bizonytalanná váltak a szankciók.

Mint ismeretes, az uniós vezetők fele fejlesztési pénzeket vonna el a demokrácia/jogállamiság terén fekete pontos tagállamoktól, míg a másik felük nem tenne ilyet. A kiegyenlített erőviszonyok miatt patikamérlegen billeg, hogy lesz-e bármiféle pénzügyi következménye annak, ha egy tagállam - bizonyos körök szerint - renitens. Ez a mérkőzés sem ért véget.

Von der Leyen bizottsági elnök máris nyilatkozott, hogy Jourova biztos a teljes bizalmát élvezi (magyarul: nem áll szándékában meneszteni). Aki tehát arra számított, hogy valaki végre, hivatalos formában, átveheti a sallerét, tovább tördelheti a kezét izgalmában.

Csavard be, mint Viktor!

Focikedvelő miniszterelnökünk újabb bombagólját láthatta pár napja, aki figyelt: a politikai évadindító írásában megemlíti, hogy "2015 és 2019 között az egy főre eső nemzeti össztermék (GDP) 39,65 százalékkal nőtt", szemben a jóval alacsonyabb német és francia adattal. A jobboldal reakciója: kitörő lelkesedés.

Bolgár György reakciója: "a tény az, hogy még feleannyival sem. Az Eurostat adatai szerint ugyanis a 2015-ös 11 ezer 130 euróról 2019-re 13 ezer 180 euróra, vagyis 18 százalékkal emelkedett". Más ellenzéki fórumok reakciója: mély hallgatás.

Ugyanis már a 18% sem illik a gondosan épített világképbe, miszerint "tönkreteszik", "szétlopják", stb. Alighanem figyelmeztették is a lépre ment szerzőt: "figyu, ezt elszóltad, kilógsz a narratívából".

A tényleges adat (ha stabil fizetőeszközben érdekel minket) alacsonyabbnak tűnik 39%-nál, de magasabbnak 18-nál, ellenőrizheti itt az olvasó. És a 2019-es szám még fel sincs tüntetve. Nagy dilemmázás mehet az ellenzéki térfélen: ha szó nélkül beengedjük a 40%-ot, az a baj. Ha "cáfoljuk", hogy csak, mondjuk, 25%, akkor meg az lesz a baj.

A gól így is, úgy is hálószaggató. Más kérdés, hogy a nagypolitika végtelenített focimeccs legyen-e, vagy előbb-utóbb lesz jobb ötletünk.

Melegmesét... polcra fel/polcról le?

Megjelent egy meleg mesekönyv, és megindult a tiltakozás. Kinek van igaza?

A meleg érdekcsoportok nézőpontjából logikusnak és hasznosnak látszhat mindenbe beletenni egy csipet melegséget. Hiszen már Örkény is megírta: Az ember melegségre vágyik. Meg aztán, jó reklám lehet a borítékolható tiltakozás, növeli a forgalmat. Ráadásul, ha a túl vehemensen tiltakozók beégetik magukat, a tiltakozók ellen tiltakozók még nyitottabbá válnak az üzenetre.

Az ellenzők nézőpontjából a tiltakozás elkerülhetetlennek, noha haszontalannak látszhat - valamit tenni kell a folyamatos nyomulás ellen, ez lelkiismereti kötelesség; még ha hosszabb távon nincs is értelme, mert a meleg áradat megállíthatatlan.

A két lépés távolságot tartó elemző szempontjából elméleti és gyakorlati kérdések is felvetődnek. Ki veszi meg és kinek, milyen megfontolásból? Maradjon a polcokon? Kapjon-e jelölést? Tulajdonképpen: mit keres a melegség a mesében?

Az utolsó kérdésre egyértelmű a válasz. A mese sosem a világ sokszínűségét tükrözte, hanem viselkedésmintát és példaképet állított a gyermekeink elé. Gondoljunk bele: nem volt a történelemben annyi királyfi és királylány, ahány bekerült a mesékbe, viszont százmilliószámra éltek olyan hétköznapi emberek, akikről egyetlen mese sem szól. Hétfejű sárkány meg egyáltalán nem létezett, ám e tény nem fékezte a meseszerzőket... A szülők azt szerették volna, hogy a gyerekeik királyfiként-királylányként-sárkányölő vitézként viselkedjenek, erre nevelő izgalmas-szimpatikus példákat állítottak eléjük. Ha tehát egy mesében két királyfi jön össze egymással, az nem a sokszínűségről szól, hanem követendő példát állít, azaz mintaadó célú. Szintén fontos, hogy a mese sosem árnyalja, hanem a lehető legkontrasztosabban, fekete-fehér ellentétekben ábrázolja a világot. A mesében nincs jó banya vagy galád legkisebb fiú, aranyos emberevő óriás, sem "jó tett helyébe rosszat várj". Fiúk és lányok vannak, nincs átjárás. Nincsenek félmegoldások, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését. A mese archetipizál, amiből épp a sokszínűség ellentéte következik: a világ kuszasága akkor sem kerül mesébe, ha ténylegesen létezik. Nem szerepel mesében a francia forradalom, kommunizmus, fasizmus, humanizmus, heliocentrizmus, sem lelkiség, sem világnézet. Ha véletlenül belekerül, az csakis ideológiai illetve propaganda megfontolásból történhet, és nem lesz hosszú életű, mert az ilyen "génszerkesztett" fércmű sematikus, unalmas, nincs rá befogadói igény.

Ennek alapján pontosan megjósolható, ki veszi a melegmesét és kinek, miért: páran esetleg véletlenül, mert nem fogtak gyanút. A light majonézt is lekapják a polcról, aztán bosszankodnak otthon. Nagyobb számban fogják venni "haladók", hogy konzervatív ismerőseiket zrikálják vele; és megveszi majd néhány próbafogyasztó, aki a valóságshow-t is csak azért nézi, hajnalig, hogy meggyőződjön róla, mennyire nézhetetlen.

Hány meleg mesél majd belőle a biológiai gyermekének, illusztrálandó, hogy "a melegség apáról fiúra száll"? Ezt tippelje meg az olvasó. Azt is, hogy hány gyerek kéri majd estéről estére: "A kétkijájfisat meséjd, anyu!"

Jelöljük-e a melegmesét, és ha igen, hogyan? A melegek szerint nyilván ne, hiszen a rögvalóról szól, nincs abban semmi. A megfontoltan nem melegek szerint meg nyilván jelöljük, pl. így: "LMBTQa-zs". Ami ellen majd a melegek tiltakoznak, de nem lesz jó érvük: ha tényleg nincs semmi különös az LMBTQ-ban, akkor abban sincs, ha feltüntetik. Ki háborogna, ha Lázár Ervin könyveire felkerülne egy "Heteró tartalom" jelzés - és vajon milyen ellenérvbe kapaszkodna?

Lekerüljön-e a polcokról az LMBT...stb. könyv, sőt általában, lekerüljön-e bármilyen könyv a polcokról, amivel nem értünk egyet (pl. Mein Kampf), ami nekünk nem tetszik (Cion bölcseinek jegyzőkönyve), amit nem akarunk megvenni (Herczeg Ferenc-összes)? Ne kerüljön le. Egyszerűen azért, mert egy egészséges világ emberei hisznek a művelődés, a kritikai gondolkodás, az emberi ész hosszú távú sikerében. Mutassuk meg, hogy nem csak homók vagyunk, hanem sapiensek is. Egy kívánatos világ tűri, de nem hozsannázza a sokszínűséget, és hosszú távon a konzervatív többség fő érve ez lesz: válaszd a valódi szabadságot, szavazz a konzervatívokra - könnyebb másnak lenni egy konzervatív demokráciában, mint önazonosnak maradni a másság diktatúrájában.

Mi a társadalmi "haladás"?

Az előző posztban kiderült, hogy nincs független művészet, noha a "haladás"-t intuitíve ezerrel nyomató művész a függetlenség illúziójában leledzhet. E jelenséget közelebbről vizsgálva érdemes kitérni a társadalmi úgynevezett "haladás"-ra és annak hátterére.

A "haladás"narratíva lineáris történelemszemléletet tükröz. A héber Biblia (Ószövetség) szerint a világ egyenes vonalon, bár vissza-visszaesve, halad egy ideálisan igazságos, paradicsomi állapot felé. A tökéletesen igazságos állapotot a világi uralkodó Messiás eljövetelekor éri el, akinek "útját" előkészíteni minden zsidó ember szent kötelessége. Jézus színre lépése, kereszthalála és feltámadása megteremtette a vágyott igazságos állapot kereteit - mármint a Jézust Messiásnak elfogadó zsidók szerint. Az ókori zsidóság ekkor két táborra szakadt: a Messiás Jézust és a világ "megváltottságát" (az Új Szövetséget) elfogadó zsidó-őskeresztényekre és a Messiást/megváltást tovább váró zsidókra.

A világ megváltásáért (tökéletesen "igazságossá" tételéért) jelenleg dolgozók - ha következetesen gondolkodnak - csak olyan judaista hátterűek és szimpatizánsaik lehetnek, akik szerint Jézus nem jelentős tényező a világban, így a megváltást sem érhette el, immár 2000 éve. Érthető módon éles ellentétbe kerülnek a Jézus tanítása nyomán felépült, megváltástanra alapított nyugati civilizáció következetesen gondolkodó tagjaival, akik úgy tudják, hogy a világ két évezred óta már nem aktivizmussal, hanem a jézusi két fő parancs (szeresd Istent teljes erőddel; szeresd embertársadat mint önmagadat) önkéntes megvalósításával válik tökéletessé, illetve csak olyan mértékben nem tökéletes, amilyenben a két fő parancsot nem tartja be mindenki, önként, maradéktalanul.

Buddhista hasonlattal: a Jézus nyomán kirobbant zsidó-zsidó megváltásvita olyan, mint ha egyesek szerint a lét "igazságtalansága" ellen harcolva jutna el az emberiség a Nirvánába, míg mások szerint az egyéni belső tökéletesedés közösségi eredményei útján.

A történeti háttér után térjünk rá a "haladás" hittételeire: a tökéletesen "igazságos" világban nincs kizsákmányolás (ad absurdum: magántulajdon), elnyomás (pl. szülői nevelés), szabadságkorlátozás (legyen bár köztörvényes), hatalommal (akár közérdekű) visszaélés, mindenki elképzelhető szükségletei betöltetnek, legkuszább vágyai kielégíttetnek, mindenki tökéletesen egyenlő (bármit is jelentsen ez a gyakorlatban). Addig kell kíméletlenül harcolni a haladás ellenségeivel és a haladást nem értőkkel, amíg ez az állapot bekövetkezik.

Könnyen belátható, hogy a fenti elgondolások - életidegenségük okán - soha nem valósulhatnak meg, viszont minden stabil közösség szétverésére alkalmasak, így borítékolható, hogy a "haladás"-ért folytatott harc útját tönkretett társadalmak és megölt "ellenség"tömegek sírjai szegélyezik - már és majd. A létező szocializmus keleten elegendő ízelítőt adott ebből, nyugaton most kóstolgatják, milyen üdvös a "független"-"haladó" véleményterror - és ez csak a kezdet.

Az úgynevezett "haladás" meg nem gondolt ordas gondolat, nincs a logikának olyan szabálya, gyakorlati tapasztalatainknak olyan eleme, amellyel ne ütközne, így csakis érzelmi alapon, a mindenkori többség véleményét félresöpörve vallható.

Érzelmi alapon persze bármi és az ellenkezője is hangoztatható vadul, az összevisszaságba belefér a ma tapasztalt anomália is, hogy a "haladás" radikális, semmilyen erkölcsi megfontolástól nem fékezett harcosai függetlennek, az emberiség buzgó jótevőinek érzik magukat, amikor öreg néniként átlökdösnék a többséget egy olyan zebrán, amelyen az egyre határozottabban nem hajlandó átmenni.

A művészet állítólagos függetlenségéről

Az SZFE védői azt mondják, és talán őszintén hiszik is, hogy a művészeti oktatás függetlenségéért szállnak síkra, miközben úgy tűnik, az SZFE korántsem működött függetlenül. Ez a játszma már eldőlt, jó apropó azonban a művészet - komolyan vett esetletes - függetlenségéről való elmélkedésre.

Balogh Kálmán cimbalmos mondta egy interjúban, hogy a zenész nem a közönségnek játszik, hanem a saját elhivatottságának engedelmeskedve aláveti magát egy nagyobb erőnek. Éleslátó, és általános érvényű ötlet. A művész egyfajta intuitív elhivatottságot érez, és ennek rendeli alá magát. Nem kormánytól függ tehát, hanem a saját elhivatottságintuíciójától - amely a jelek szerint gyakorta egybeesik a balliberális kormányok katekizmusával.

Így fordulhat elő, hogy egy bal-lib művész őszintén függetlennek érzi magát, miközben szélsőséges mértékben és módszerekkel támogat-kiszolgál-ajnároz egy bal-lib kurzust.

A matektanár függetlennek tartja magát, amikor szigorúan érvényt szerez a 2+2=4 igazságának. Ehhez hasonló tudományosságillúzió fűti a "haladást" tűzzel-vassal nyomató művészt is, csakhogy - kritikai gondolkodással könnyen beláthatóan - a "haladás" mögött nem áll szilárd elmélet. Sőt, a gyakorlat inkább arra utal, hogy az ú.n. "haladás" a szakadékba visz. A "haladás" biciglijét tolni ezerrel tehát nem függetlenség, hanem ordas elfogultság, jobb lenne bevallani. Gnóti szeautón.

A nemzet, a haza, az anyanyelv iránti elfogultságról nyilvánvaló, hogy elfogultság, az érintettek nem is tagadják a függőségüket. A bal-lib kurzus nyomatása azonban szóban még "függetlenség"-nek számít az érintettek tudatában és retorikájában, ideje belátni és bevallani az igazságot.

Tényleg van illiberális demokrácia?

Orbán Viktor 6 évvel ezelőtti tusnádfürdői beszéde és hétfői politikai évadindító írása szerint az illiberális demokrácia nem csupán létezik, hanem él és virul: "mi már látjuk, hogy a király meztelen. A 'demokrácia csak liberális lehet' doktrínája, az érinthetetlen bálvány, a nagy fétis ledőlt, már csak a felkavart porfelhő ülepedését kell megvárnunk, és nemcsak tudni, hanem látni is fogjuk."

Ugyanakkor, a kritikai gondolkodás jegyében, feltehetjük a kérdést, hogy vajon hogyan, milyen értelemben lehet "illiberális" egy demokrácia? Abban az értelemben bizonyosan nem, hogy a szabadságot nélkülözhetőnek tartja, hiszen ettől máris diktatúrává válik. Abban az értelemben lehet illiberális esetleg, hogy a szabadság (mint bicigli) eszetlen túltolását tartja nélkülözhetőnek - és valószínűleg el is találtuk, mit ellenpontoz az "illiberális" szóval Orbán Viktor.

Az értelem azonban továbbra is berzenkedik, hiszen a politikai irányzatok irodalma ismer bal- és jobboldali liberalizmust is, a jobboldali változatot "libertarianizmus"-nak szokás nevezni, és nem állhat ellentétben a konzervatív értékekkel, ha seregnyi angolszász konzervatív tartotta-tartja magát libertáriusnak.

A politika persze nem a szemlélődő filozofálás, hanem a lehetséges művészete: talán ezért egyszerűsíti a miniszterelnök közönségbaráttá a viszonylag bonyolult kategóriarendszert. Tény, hogy nálunk nem terjedt el a libertarianizmus. Tény, hogy nyugaton is lassanként bekebelezi a bal-liberalizmus, így nem sok követendő marad belőle. Kár, mert a Voltaire-nek tulajdonított híres elvet (Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.) mintha a konzervatívok képviselték volna nagyobb meggyőződéssel az utóbbi évszázadban, így a libertarianizmus elpárolgásával az elv is légiesedni látszik. Jobboldalon romlik a stílus, és sovány vigasz, hogy baloldalon ki sem alakult: ha nem vagy fenntartás nélkül a bal-lib véleményführerekkel, nem létezel.

Elfogy körülötted a levegő. Márpedig ez így nem helyes, pláne nem liberális. Helyre kell állítani a különböző nézetek sokszínű együttélését, bármilyen dühösek is ettől az önmeghatározás szintjén "liberális"-ok.

Ezt a helyzetképet fogalmazza meg harcias tömörséggel az írás: "Az 'olyan, hogy illiberális demokrácia, nincs' és a hasonló mondatokat most már a politikai ostobaságok könyvébe jegyzik föl". Praktikusan, politikai akcióra készen fogalmaz, ám talán már túl sommásan is, ami az előző bekezdésben írt stílusromlás jele. Mindent a lehető legegyszerűbben, de annál nem egyszerűbben - mondta Einstein -, érdemes ehhez tartani magunkat.

Így mossák az agyadat 3. rész

Az origo.hu is kitett magáért: Mélypont-díjas cikkében friss ügyként tálal egy 2019-es ügyet, és elfelejti belinkelni az összefüggéseket. Elfelejti megadni a helyszínt (London) is, nehogy az olvasónak feltűnjön, hogy "jé, erről mintha már olvastam volna". A tisztességes újságírás szabályai szerint meg kellene említeni, hogy nemrég (szept. 3.) hoztak ítéletet ebben a tavalyi ügyben. Aki a megtévesztő tálalás hatására elborzad, hogy újabb bűncselekmény történt (migráns hátterű elkövetővel), az agymosás áldozata lett.

Így mossák az agyadat 2. rész

Az azonnali.hu víruscikke szerint "a régióban nem áll valami jól Magyarország". A cikkhez közölt grafikonok szerint viszont dehogynem: Ausztria és Horvátország összadatai 2,5-szer magasabbak, Romániáé 3,5-szer. Egyedül Szlovákia büszkélkedhet jobb eredményekkel, a különbség 0,35-szörös. Tehát a számok fényében elég jól állunk. Aki bedőlt a cikk megtévesztő címének, agymosás áldozata lett.

Így mossák az agyadat 1. rész

Ebben a sorozatban a manipulatív szándékkal szerkesztett híranyag legfeketébb "gyöngyszemeit" mutatom be.

Íme az első Mélypont-díjas cikk: https://index.hu/belfold/2020/09/09/buntetnek_de/

A cikk címe (Mától büntetnek, de csak figyelmeztetés után) alá ezt találták írni a tartalomlistán: "Nem büntetnek kétszer, ha jegyünk sincs, nem csak maszkunk."

A hír valós tartalma az lenne, hogy - a súlyosbodó járványhelyzetre tekintettel - megbüntetik azt, aki nem visel maszkot a közösségi közlekedési eszközökön, illetve nem szabályosan hordja azt. Előtte azonban figyelmeztetik a szabályos maszkviselésre.

A manipulatív alcím azt sugallja, hogy az új intézkedés valahogyan a blicceléssel is összefügg, pedig dehogy. Akinek nincs jegye, azt eddig is büntették, figyelmezetés nélkül, és ezután is büntetik, szintén figyelmeztetés nélkül. Kétféle szabálytalanságot eddig sem büntettek duplán, tehát e téren sincs változás. Egy korrekt cikk végén a szerző érdekességként esetleg megjegyezhette volna, hogy mellesleg a szociopata, aki figyelmeztetés után sem húz maszkot, blicceléssel már nem ront a helyzetén, így is, úgy is 8eFt-ot fizet (idővel emelkedő mértékben, a közösségi közlekedési birságok bonyolult algoritmusa szerint). Ám minimális állampolgári érzékkel beláthatta volna, hogy ennek semmi köze a járványügyi intézkedésről szóló konkrét hírhez.

Aki a cikket felületesen átfutva arra jutott, hogy "tehát nyugodtan bliccelhetsz, ha már maszkot sem húzol", az agymosás áldozata lett.

A szivárványos zászló esete a sokszínűséggel

A Budapest IX. kerületi önkormányzatra tűzött szivárványos zászló (letépése, visszahelyezése, babaváró zászlóval történő kiegészítése, stb.) kapcsán izgalmas vita kezdődött arról, hogy vajon a sokszínűség nő vagy csökken-e ezáltal.

Az egyik megközelítésben a szivárvány a nemi identitások sokszínűségét legitimálja egy nyitottá teendő társadalom szemében, ezért üdvözlendő. A másik megközelítésben a "normális" heteroszexualitás ellen foglal állást, a devianciát reklámozza, ezért eltávolítandó.

Kirekeszt-e a szivárvány, ha mindennek szabad lenni, csak "normálisnak" nem? Mit mond erről a logika?

Első megközelítésben a logika a zászló kifüggesztőit igazolja, mivel egy megengedőbb rendszer joggal tart igényt fölényre egy kevésbé megengedő rendszerrel szemben. A nemi identitások és magatartások széles körét elfogadók joggal igyekeznek a mindössze két (női és férfi) identitást elismerők fölé kerekedni – AMENNYIBEN a sokszínűség önmagában vett érték.

Egy toleráns irányzat nem kritizálható eredményesen azzal, hogy miért nem tolerálja az intoleranciát. Nem feladata ugyanis tolerálni önmaga ellentétét, ahogy a demokrácia sem köteles demokratikusan tűrni az antidemokratikus szélsőségek aknamunkáját, és ettől nem válik antidemokratikussá.

Viszont a kritikai gondolkodás jegyében feltehetjük a kérdést, hogy vajon önmagában vett érték-e a sokszínűség - és azt válaszolhatjuk, hogy nyilvánvalóan nem. Önmagában vett érték a társadalmi jólét, a sokszínűség pedig ennek alárendelten vagy érték, vagy nem. Ha társadalmi jóléthez vezet, akkor érték, ha nem vezet ahhoz, akkor - a következménye miatt - nem érték.

E vonalon tovább haladva feltehetjük a következő kérdést: a nemi identitások sokszínű megélése milyen következményekhez vezet a társadalmi jólét terén? Amennyiben arra jutunk, hogy negatív következményekkel jár, akkor ez - szélesebb logikai keretben - érvényes érvelés lehet a nemi identitások sokszínűségét hirdető zászló kitűzése ellen. (Ha megfontoljuk, hogy a szivárvány eredetileg Isten szövetségét jelképezi a Vízözön utáni emberiséggel, akkor pedig beláthatjuk, hogy a szivárványos zászló körüli vita álláspontjai még messze nincsenek kifejtve.)