2021. december 28., kedd

Mi a család? Érvek Gundel Takács Gábornak

A népszerű műsorvezető kérdéseket tesz fel a család, sőt a férfi és nő fogalmával kapcsolatban, és feltételezi, hogy ezek a kategóriák manapság tágulóban vannak. Olyannyira, hogy lassan meg sem tudjuk mondani, mit jelentenek. Majd hozzáteszi, hogy érzelmek/szidalmak helyett ellenérveket szeretne hallani. ("Az zavarna, ha valaki elmagyarázná, hogy butaságot írtam. Akkor szégyellném magam.")
Íme az ellenérvek, röviden: az ember nem pár éve találta ki önmagát, hanem biológiai-evolúciós keretben fejlődött évmilliókon át, és ebben a háttérben férfi = hím emlős, nő = nőstény emlős, család = hím és nőstény jellegzetes utódnemző-felnevelő formációja. A férfi - nő fogalmak akkor tágulhatnának, ha az emlősök biológiai állapota megváltozna. Ha pl. az oroszlánoknál kialakulnának köztes kategóriák (sörényes nőstény, szülőképes hím), jó okunk lenne az embernél is árnyalni a kategóriákat. A biológia azonban e tekintetben nem változik, így jó okunk van az ember esetében is elfogadni a biovalóságot: akinek hímvesszője van, az férfi, akinek hüvelye, az nő. Egy férfi és egy nő képes egymással természetes módon utódot létrehozni.
A család az utódnemzés-szülés-felnevelés praktikumából kiindulva vált társadalmi normává, ez ad neki súlyt és jelentőséget. Nem folyik heves vita arról, hogy ki számít 'kártyapartner'-nek, mivel a kártyapartnerség - ellentétben a családdal - nem társadalomfenntartó tényező. Évezredek során alakult ki, hogy a család egy férfi és egy nő utódnemző-felnevelő formációja, és bár kivételek folyamatosan adódtak (pl. megözvegyülés miatt), ezek nem indokolták a bevett fogalom újragondolását. Ha belegondolunk, a népmesék gonosz mostoha motívuma éppen azt indokolja tapasztalati alapon, hogy a család fogalmába még az objektív okból bekerült nevelőszülőt se (vagy csak erős fenntartással, a jóság feltételéhez kötve) vegyük be.
A biológiai család is lehet bántalmazó, ám az adatok azt mutatják, hogy a testi-lelki-szexuális abúzus veszélye sokszorosára ugrik egy nem biológiai családban, így aki őszintén aggódik a családok és gyermekek jóléte miatt, az a biológiai családok egyben maradása mellett áll ki.
A mai korban minden előzőnél kisebb a megözvegyülés kockázata, hiszen az élet sosem volt még ennyire jóléti és biztonságos - következésképp a biológiai családok, minden előző korral összevetve, könnyebben maradhatnak együtt holtiglan. Az együttmaradás belső, személyiségfeltételeinek fejlesztésén kellene tehát dolgozni "fogalomtágítás" helyett.
Mivel Jézus is bevonódott a fogalmi vitába, célszerű tisztázni, mit tanított a témában: a férfi és a nő is elhagyja apját -anyját, és ketten egy testté lesznek, elválaszthatatlanul. Egyetlen férfi egyetlen nővel, egész életen át. Ha a Messiásnak fogalomtágító szándéka/hajlandósága lett volna, a szamáriai asszonnyal és a házasságtörő nővel beszélve ott volt a lehetőség, ám nem élt vele. Előbbinek azt mondja: "volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed", utóbbinak pedig: "Menj, de többé ne vétkezzél". Jézus ezzel megerősíti, hogy a keresztény ideál valóban egy férfi és egy nő, egy életen át. Az ideáltól értelemszerűen el lehet térni, saját kockázatra és felelősségre. Aki őszintén keresztény álláspontot szeretne képviselni, ezt a kockázatot és az eltérésből adódó felelősséget hangsúlyozza.
Kemény beszéd, ki hallgatja? Például aki szerint téli úton jó műszaki állapotban lévő, téli gumival felszerelt autók közlekedjenek, az útviszonyoknak megfelelően, az ehhez képesti eltérést szóba hozni pedig nem tabu, nem kirekesztés, hanem közbiztonsági feladat.

2021. december 1., szerda

A függetlenség fügelevél-hullása

A városház-eladási tervek kapcsán kipattant botrány fékentartására közölt cikket a Telex, valahogy úgy, hogy legyen is írva a témáról, meg ne is. Kármentés közben jó ötletnek tűnhetett a szerző számára, hogy egyúttal "lerántja a leplet a kormánysajtóról is". Fordítva alakult, a saját függetlenségének fügelevelét hagyta lehullni, a "független" sajtó mítoszát rombolta le.
A cikkből ugyanis kiderül, mi zavarja a "független" sajtót az országosan ellenzékben, a fővárosban viszont épp kormányon lévők zavaros ügyeinek tálalásában: az igazságkeresés, a tények elfogulatlan leírása. Nagyon szeretnék ezt megúszni, ha a tényanyag történetesen árt a nekik kedveseknek. Felzaklatja őket, amikor kényszerhelyzetbe kerülnek, valamit mégis írni kéne már, de minél kevesebbet ártson... Nos, ez az elfogult sajtó portréja. Egy olyan sajtóé, amely a "független" jelzőt marketing eszközként használja, hogy nagyobb bizalmat ébresszen a világnézete szerint manipulált híranyaga iránt.
A ténylegesen független sajtót nem érdekli, mi lesz a politikai következménye annak, amiről beszámol, hiszen nem kötődik politikai oldalhoz. Naiv feltevés ez, mivel mindenki kötődik politikai oldalhoz, vagy egy pénzcsaphoz, amelynek politikai háttere is van? Ha naiv feltevés, akkor egyáltalán nincs független sajtó/újságírás, hazugság ilyenről beszélni. Ha nem naiv, akkor konkrétan a magyar ellenzéki sajtó nem független, miközben gátlástalanul annak hazudja magát.

2021. november 29., hétfő

Lankadó leváltási érvek

A kormány leváltására szövetkező ellenzék két fő érve, hogy felháborító korrupció van, és hogy a kormány nem Brüsszel-kompatibilis.
Az elsővel kapcsolatban kiderült, hogy ahová az ellenzék betette a lábát (pl. budapesti városháza), ott csakhamar legalábbis korrupciógyanús jelenségek merülnek fel. A narratíva, miszerint "előbb Budapest, azután Magyarország, az angyalok elűzik az ördögöket" növekvő angyaldeficitben szenved.
A második érv még tartja magát, és az EU-val való folyamatos (tegyük hozzá: kölcsönös) konfliktuskeresés ki is domborítja a jelen kormány inkompatibilitását a jelen uniós vezetéssel.
Csakhogy jövőre nem uniós választás lesz, hanem magyar, így amennyire uniós perspektívából igaznak tűnhet, hogy más tagállami kormányra lenne szükség, annyira igazzá tehető a magyar választók többsége számára, hogy más brüsszeli vezetésre lenne szükség a tények (pl. vakcinabeszerzés, menekültválság, energiahiány) tükrében.
Amennyiben győzelmi szándékai komolyak, az ellenzék jobban teszi, ha sürgősen további, a többség szimpátiáját elnyerő érveket sorakoztat fel a hatalomváltás mellett.

A többség szerint a világ?

Választást a többségnek legjobban tetsző retorikával lehet nyerni. A legjobban persze olyan retorika is tetszhet, ami nem a valóságot, hanem azt írja le a legrózsaszínűbben, hogy a többség milyen világot szeretne. A többség legvágyottabb világképe pedig akár végletesen romantikus/irreális is lehet. Ilyennel is szoktak választást nyerni, majd bukni is hamar.
Az ellenzék tehát úgy is érvelhet, hogy a kétharmados törvényt egyszerű többséggel lehet módosítani, hogy az egyházi iskolák túlfinanszírozottak a nem egyháziakhoz képest, és hogy valójában nem egy Soros-terv telepítene, hanem konkrétan a mai miniszterelnök telepít migránsokat az országba. Ha ez egybevág a többség álláspontjával, akkor hatástalanok a tényalapú ellenérvek, ellenzéki győzelem várható.
A győzelem másnapjától kezdve azonban közbeszól a valóság: a hivatalba lépő kormány már jobban ki van téve a tényeknek és a minden iránt kritikus tömegek csipkelődésének. Ebből adódik a kérdés, hogy mennyire érdemes a többség vágyaira turbózni a többé-kevésbé tényszerűtlen retorikát. A válasz pedig egyszerű: a retorika és a tényanyag közötti ellentét legalább öt évig (egy ciklus + némi tartalék a következő győzelemhez) ne váljon feltűnővé a választói többség szemében.
Még jobb lenne, ha nem lenne lényeges ellentét szavak, tények és tettek között, de a mai hideg polgárháborús időkben (egymást kizáró jövőképek és véleménybuborékok vetélkedésében), továbbá a rátermett politikusok pszichopatoid személyisége tükrében ez nem lenne reális elvárás.

2021. november 26., péntek

BBC = Pravda, 1985?

Az egykor független-objektív mércének számító BBC fura cikket közölt a svédországi nők elleni erőszakról: az elején olyan benyomást kelt, mintha fehér Mercedeseket osztogatnának. Sorok között, és a végéhez közeledve azután felsejlik, hogy valójában fekete Volgákat fosztogatnak.
Menet közben agybénító polkorrektségtől kezdve megtévesztő fotón át félremagyarázott, de egyébként félreérthetetlen grafikonig beveti a teljes manipulációs eszköztárt az olvasó megvezetésére.
Eleinte úgy tűnhet, az erőszak a svédek miatt fokozódik. A szerző nem átallja egy szőke svéd pár fotójával illusztrálni a beszámolót... olyan alapon, hogy őket kérdezte a romló biztonságérzetükről egy szupermarket közelében. Majd töredékes utalásokból összerakható, hogy a bevándorlók állnak a növekedés háttérében, noha ez a cikk egyetlen sorában sincs így leírva.
A kommunizmusban született olvasónak nem újdonság: így hazudott anno a komcsi sajtó, és így hazudik ma is a komcsi utódmédia. A Pravdában az összeomló szovjet gazdaság folyamatosan világraszóló sikert aratott, a Népszavában hazánk összes (létező és kitalált) problémájára a független-objektíve elkötelezett bal-lib ellenzék a válasz. A BBC-től azonban újdonság, hogy ennyire kilóg a lóláb. A BBC = Pravda 1985 táján cím kérdőjelét csak az indokolja, hogy a brit független-objektív hazudozás (még) nem terjed ki mindenre. A BBC aktivistái egyelőre a bal-lib társadalmi ideológiát akarják dezinformálással eladni.
A valóság azonban előbb-utóbb beszól a haladároknak: friss hír szerint épp megbukott a svéd bal-lib kormány, miután a költségvetési javaslatát leszavazták a parlamentben a bevándorlásellenesek. Ezt milyen pravdás elmetrükkökkel magyarázza majd félre a BBC?

2021. november 19., péntek

Közéleti alapismeretek (vázlat) 1. rész

Vázlat az első fejezethez
Röviden a tudomány, az erkölcs, a civilizáció és a közügyek természetéről
A tudomány axiómacsomagok gyűjteménye (lásd: Arisztotelész), az egyes axiómák önmagukban nem bizonyíthatók, csak az axiómacsomagok működőképessége adatolható többé-kevésbé, így haladunk a valóságot egyre jobban modellező axiómacsomagok felé. Nem reális látásmód, hogy a tudomány a valósággal közvetlen kapcsolatban álló, kétséget kizáróan bizonyított ismeretek gyűjteménye, hiszen a valósággal mindenkor érzékszervi, azaz közvetett, továbbá spekulatív értelmező viszonyban maradunk. A valóság bemeneti adatai a rendszerező agy számára nem közvetlenül hozzáférhetők.
Az erkölcs szabályai narratívaalapúak, vagyis az egyes magatartási szabályokat gyermekkorban hallott történetek alapján tartjuk érvényesnek és irányadónak. Egy felnőtt a narratívák bármely elemét megkérdőjelezheti, ám ezzel veszélyezteti a személyközi viszonyokat, és jelentős ellenállást vált ki a közössége tagjaiból. Ezért az erkölcs szabályainak felülvizsgálata, észszerűsítése során célszerű tekintettel lenni a közösség reakciójára. Logikus is, hogy a személyközi szabályok esetleges átírását meg kell beszélni az érintett személyekkel.
Minden civilizáció alapja egy meggyőződés-rítus-narratívacsomag, melynek "meghaladása" a civilizáció hanyatlásához és bukásához vezet. Mivel a bukás után egy szomszédos civilizáció vallás-rítus-narratívacsomag rendszere válik uralkodóvá, a meghaladásra törekvés lerombolja a hétköznapi élet alapját.
A közügyek a közösség életével és döntéseivel kapcsolatos ügyek, szakpolitikai kérdések, velük foglalkozni minden állampolgár kötelessége - ez nem azonos a politizálással.
Egyszerre érvényes, hogy a közügyekről gondolkodva törekedjünk a lehető legnagyobb észszerűségre, és hogy az "észszerűsítés" jelszavával ne romboljuk le a közösségünk/civilizációnk jelentős részben érzelmi alapjait: ily módon az észszerűségnek is megvan a maga észszerű határa.

2021. november 10., szerda

Mire ösztönöz a melegmese?

A bíróság kártérítésre kötelezte az újságot, amely pedofil színben tüntette fel a melegmesét is tartalmazó mesekönyv kiadóját. A bírók ugyanis bizonyítatlannak látták a jóhírrontásra alkalmas állítást. Újra fellángolt a vita arról, hogy befolyásolja-e a mese a nemi irányultságot.
A kérdés ennél általánosabban fogalmazódik meg: befolyásolja-e a mese a gyerek gondolkodását, szerepfelfogását, világlátását, viselkedését? Teljes a konszenzus: igen. A mese alapvetően befolyásolja a gyerek viselkedését és világlátását. Éppen ez a mesélés célja. A mese fejleszt, nevel, megoldásokat ad, szerepmintákkal szolgál. A hagyományos mesék archetipikus szerepcsírákat ültetnek el az agyban, amelyek a személyiségérés megfelelő pillanatában szárba szökkennek. Logikus, hogy aki alapvetően elégedetlen a jelen társadalom gondolkodásával, az rárepül a lehetőségre, hogy átprogramozza a jövő felnőtteinek agyát.
A kérdés ezek után, hogy miért akarnak szakemberek is ellenkező látszatot kelteni a melegmesés kötet kapcsán. A válasz pedig, hogy politikai okból. Akinek erős, és ráadásul beteljesületlen politikai preferenciái vannak, gyengénlátóvá válik más szempontokra, így a szakmaiakra is. És ha elég meggyőzően iskolázott hozzá, "ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes" szerepbe helyezkedhet, úgy vélve, a tájékozatlan közvélemény diplomatiszteletből simán elhiszi, hogy minden mese döntően befolyásol, kivéve a melegmesét, mert az egyáltalán nem. "Nekem elhiheted, szakember vagyok." Tényleg?
Tanulság: úgynevezett szakember is folytathat ideológiai nyomulást, ha a politikai indulatai kiszorítják az agyából a szakmát. A bíróság pedig sok esetben "nem igazságot szolgáltat, hanem jogot", igazolva a jogászkörökben keringő cinikus aranyköpést.

2021. november 3., szerda

Populizmus-e a rezsicsökkentés?

Kezdjük a definícióval: populizmus a jól hangzó, de egyébként célszerűtlen politizálás. A rezsicsökkentés népszerű, és közben célszerűtlen?
Ha az energiahordozók árát valóban a piac határozná meg, akkor a rezsicsökkentés célszerűtlen lenne – csak akkor nem is lenne. Azonban az energiahordozók árát az aktuális fegyveres konfliktusok és nagypolitikai machinációk irányítják, ezért nem igaz rá, hogy piaci lenne. Annyira piaci, mint alaszkai aranyláz idején a tojás téli ára (lásd Jack London témába vágó műveit).
Igaza van-e Márki-Zay Péternek, amikor a vélt piachoz igazítaná az energiaárakat?
Definiáljuk a piaci ár fogalmát: a kereslet és kínálat egyensúlyaként kialakuló ár. Az energiahordozók iránti kereslet stabil, a mennyiség lényegében korlátlan, így az árnak is stabilnak kellene lennie. A kínálatot azonban nem a rendelkezésre állás, hanem a kitermelési hajlandóság/kartellek/zsaroló szándékok, azaz önkényes és piszkos módszerek szűkítik.
Ha pedig az olaj, a gáz és az áram árát eleve a politika irányítja, meglehetősen hektikusan, akkor a rezsicsökkentés a hektika ellensúlyozója, afféle tempomat a padlógáz <–> satufék világában, azaz nagyon is célszerű. Más szóval, úgy népszerű, hogy közben nem populizmus.
Márki-Zay Péter okosnak tűnő gondolatmenete a "piaci ár" tiszteletben tartásáról valójában butaság: azzal az illúzióval házal, hogy van egy tisztán piaci ár, amitől eltérni piszkos dolog. A piszkosul manipulált áringadozást kiegyensúlyozni azonban tisztább, mint együtt mozogni a piszokkal. Márki-Zay (és az idealista ellenzék egésze) Károlyi Mihály történelmi hibáját ismétli, amikor feltételezi, hogy a világ döntéshozói Grál-lovagok (lásd: Trianon és előzményei), a saját nép feketeseggű, ezért a népet a külső erők alá vetni egyfajta magasztos gráli küldetés. A valóság ezzel szemben az, hogy a világon mindenki önérdekű, és mindenki a saját népével tart, aki vezető akar lenni. Kivéve a hazai ellenzéket, amely a népén kívül mindenkivel tart, így ráutaló magatartása szerint nem akar vezető lenni.
Mi a helyzet azzal a gondolatmenettel, hogy a magas ár ösztönözne az energiatakarékosságra, a rezsicsökkentés ellenben nem? Az energiatakarékosság komoly beruházással jár, amire össze kell spórolni a pénzt, illetve pályázni kell. Alacsonyabb rezsi mellett könnyebb összespórolni a pénzt, és ha bőven van pályázati lehetőség, akkor bőven lesz takarékossági beruházás is, tehát amennyire a rezsicsökkentés ellenösztönözné a takarékossági beruházást, annyira forrást is teremt rá, pályázatokkal együtt pedig már kifejezetten ösztönzi – Márki-Zay érvelése átgondolatlan.
Az ellenzék jobban tenné, ha belátná, hogy választást a létező választók többségi támogatásával (tehát nem a többség ellenében vagy a többséget kicselezve) lehet nyerni, és ennek megfelelő érvekkel állna elő.

2021. november 1., hétfő

Hogyan lesz az észszerűtlen jogokból rendőrállam?

Mindenki boldogságra törekvése alapjog és tiszteletben tartandó, észszerű kereteken belül minden vágy legitim. Az e keretből kilépő igények tiszteletben tartása viszont szükségképpen rendőrállamhoz vezet, mint az alábbiakból kiderül.
Nyilvánvalóan ütközik az észszerűséggel a pedofil ember igénye, hogy kiskorúakkal szexeljen. Csakúgy a "virgonc" férfiember igénye, hogy szabadon tapizhassa a körülötte lévő nőket/személyeket. Harminc éve az ütközés még nem tűnt nyilvánvalónak, komoly értelmiségi mozgalom igyekezett legalizálni, sőt egyenjogúsítani a pedofíliát, és akkoriban a mindenki/bárki felé nyitott szexuális közeledés számított menőnek, haladónak. Az észszerűséggel való "nyilvánvaló" ütközés tehát időben változó, fejlődő fogalom – jelenleg úgy tűnik, felfogásunk a szigor/konzervativizmus irányába halad. Olyannyira, hogy lassan a tanárával önként szexelő egyetemista lány magatartása is ütközni látszik az észszerűséggel. Nagykorú, beleegyezik, ennek ellenére – e téren is konvervatív eltolódás tapasztalható.
Ilyen háttérben észszerű-e a férfialkatú exférfi elvárása, hogy tényleges nőként, és csakis nőként beszéljenek róla? Észszerű-e ezt "jog"-nak tekinteni és hatóságilag kikényszeríteni, ha a közvélemény döntő többsége az illetőt továbbra is félig-meddig férfinek látja? A kérdés egyelőre eldöntetlen, ám annyi már látszik, hogy a kényszer nem praktikus, könnyen második "szesztilalom" lehet belőle.
Az Egyesült Államok agggasztó jelenségek hazájává vált: az egyetemről kirúgják a konzervatív nézeteket valló tanárt, letiltják a transznemű exférfiről hímnemű személyes névmással író felhasználó közösségi oldalát, a kormány titokban kötelezi a keresőrendszereket a "szexuális erőszak áldozatainak adataira rákeresők" feljelentésére (ideértve az exneműek születési adataira keresőket, mivel ez is része a rendkívül szélesen értelmezett szexuális erőszakfogalomnak).
Ami oda vezet, hogy a fentebb írt konzervatív eltolódással szembemenve, konzervatív véleményt hangoztatni egyre inkább az amerikai büntető törvénykönyv valamely paragrafusába ütközik, és a gondolatrendőrség látókörébe hozza az "elkövetőt". A mainál sokkal szabadabb állapot volt, amikor mindenféle véleményt meg lehetett fogalmazni, és az egyet nem értő bal-libek rendszerszinten automatizált feljelentés helyett még vitatkoztak a konzervatívokkal. Hogyan fajult idáig a helyzet? Ha belegondolunk, logikailag szükségszerűen.
Erre tanít Andersen A császár új ruhája című meséje. Kiáll az uralkodó a nép elé, egy szál alsógatyában, és dicsérni kellene a láthatatlan ruháját. A döntő többség azonban ruhátlannak látja a császárt, és elég egy őszinte gyerek, aki bekiabálja, hogy "nincs is rajta ruha", hogy összeomoljon az illúzionista projekt. Más lenne a helyzet, ha a tömegtől azt várnák, hogy higgyen a szemének - akkor akárhányan kiabálhatnák a szemmel látható ellenkezőjét, nem lenne hatásuk.
Az a rendszer, amely elvárja az észszerűektől, hogy egyenjogúnak tekintsék az észszerűtlenséget, és ne higgyenek a szemüknek, rendkívül sérülékeny: elég egy őszinte ember, aki "beszól", hogy az exnemű csak félig-meddig alakult át, és máris támadásra kényszerül a véleménydiktatúra. Egyetlen ember miatt összeomolhat az illúzionista kártyavár, mert az észszerűség ragályos, robbanásszerűen terjed. Szükségképpen meg kell tehát figyelni, el kell hallgattatni az őszinte vélemény "elkövetésére" készülőket.
A megoldás: a társadalomtól az észszerű dolgok kimondását, a szemmel látható elfogadását szabad elvárni, és az észszerűtlen nem válhat egyenlővé az észszerűvel. Az észszerűség ugyanis nem kártyavár, nem igényel gondolatrendőrséget. Valódi szabadság és sokszínűség csak ott lehet, ahol az észszerűség a norma.

2021. október 29., péntek

Meleg vagy? És ez kit érdekel?

Elvben keveseket. A gyakorlatban viszont tömegeket foglalkoztat, abból ítélve, hogy sok körben "el lehet adni" a témát. Legfrissebben a bevallottan meleg Ungár Péter kommentálja azt, hogy a heteró nagycsaládos Márki-Zay Péter nyilatkozik a Fidesz vélt melegarányáról. Úgy tűnik, az olvasók nem ismerik önmagukat, hiszen ha a nemi orientáció érdektelen magánügy lenne, nem lehetne kattintáscsaliként használni. Ismerjük meg egy kicsit jobban a működésünket!
Nem önmagában az orientáció tart tömegérdeklődésre számot, hanem úgy általában a szex: sikermagazinok követik nyomon a sztárok párkapcsolatait, életmódoldalak hódítanak lepedőbajnok témákkal, monokinis címlaplányok növelik a bulvárlapok eladási adatait - igazolva a klasszikus marketingokosságot, miszerint "Sex sells." (A szexet veszik./Szexszel bármit el lehet adni.)
Az irányultság is ebben a háttérben lett jól eladható téma, miközben logikai következetlenségbe hajszolja a nyilatkozót, a riportert, az olvasót és az átlagelemzőt.
Kezdjük az olvasóval: elvileg nem érdekli a szex mint közéleti téma (magánéleti ügyként annál inkább, így aztán észrevétlenül átfordítja a köz-t magánba, és onnantól tobzódhat).
A nyilatkozó: egy kis figyelmet szeretne, és az odamondás kényelmesebb pl. a kötéltáncnál vagy a kardnyelésnél. Öncáfolatba bonyolódik, mivel mások orientációjáról szemlátomást csak az nyilatkozik, aki szerint mindenféle orientáció egyenértékű. Párhuzam: ha tényleg azt akarod közölni, hogy a bőrszín mellékes, nem beszélhetsz róla reggeltől estig. Mértéket kell tartanod, különben az üzenet ellenkezője megy át.
A riporter: csak olyan újságíró karolja fel a témát, aki szerint "nincs ott semmi látnivaló", ami szintén öncáfolat. Esetleg agyonbeszéléssel akarja unalmassá tenni a dolgot? Ha igen, akkor ez nem válik be. Nem unják meg.
Az átlagelemző: a két megközelítés egyikébe gabalyodik bele. 1. bal-libként abba, hogy ne legyünk képmutató heterók, ha sok köztünk a meleg; ami olyan butaság, mint hogy ne legyünk képmutató adózók, miközben sok köztünk az adóelkerülő (hellyel-közzel mindenki bliccel itt vagy ott) - mégis képmutató adózók akarunk maradni, és ha belegondolunk, erre jó okaink vannak! 2. konziként abba, hogy tehát a témával egyáltalán nem kell foglalkozni, miközben a közvélemény ki van rá éhezve, milliónyi klikkelő várja az új epizódokat.
Az adóelkerülés/bliccelés párhuzamán bemutatható a melegség komplexitása: miközben igaz, hogy gyakorlatilag mindenki bliccel így vagy úgy, mégis érvényesnek tartjuk a becsületes közteherviselés normáját. Ha naphosszat a blicceléssel foglalkoznánk, azzal terjesztenénk (lásd: propaganda), ötleteket adnánk; ha hallgatnánk róla, azzal meg homokba dugnánk a fejünket, valóságtagadóvá válnánk. Úgy kell tehát foglalkozni a témával, hogy létezik a bliccelés mint jelenség, amiről megoszlanak a vélemények, és a vélemény-sokszínűség rendben is van, ám a jelenség léte nem írja át a normát, hiszen a társadalom szempontjából hasznos és fontos, hogy az adók minél nagyobb része be legyen fizetve. Ha ez valamilyen szinten/értelemben "képmutatóvá" tesz bennünket, akkor ilyen mértékben vállaljuk a képmutatást.
Így célszerű kezelni a melegség kontra heteró norma témát is.

2021. október 21., csütörtök

Lábjegyzetek Márki-Zay CNN-interjújához (scroll down for English)

Nagy dolog nagy csatornán szerepelni, Márki-Zay ki is használja a médiahátszelet (figyelemre méltó, hogy a "független" média mennyire lelkesedik egyik irányba, és mennyire utálkozik a másikba). Kellemes angolsággal (írjuk ezt jóvá neki) előadott üzenetei annál magabiztosabbak, minél lazább kapcsolatban sem állnak a tényekkel. Íme a kivonatos korrigendum.
MZP: Az emberekkel emberségesen kell bánni, bárhonnan érkeznek.
- Vita a migránsokról van, nem a menekültekről, és nem a bánásmódról, hanem a beengedésről.
MZP: Orbán 2010 előtt Európa-párti és Putyin-ellenes volt, utána meg fordítva.
- Mindig is Európa-párti volt és maradt, Oroszországgal pedig kölcsönösen előnyös kapcsolatokat épít, mint többek között Franciaország és Németország.
MZP: Nincs sajtószabadság.
- Minden vélemény szabadon megjelenhet, és meg is jelenik a sajtóban. Erre nincs jobb szavunk a sajtószabadságnál.
MZP: Semmi keresztényi nincs a korrupcióban.
- Ha korrupció alatt zavarosban halászó hálózati lenyúlást értünk, annak a baloldal a feltalálója és mindenkori éllovasa. Ami most történik, az nemzetépítés (a konzikat ezért nem zavarja túlzottan, ha valakinek még nem tűnt fel az elnéző hozzáállás) - a korrupció erre nem jó szó. Ráadásul, "korrupció" ellen a lenyúlás közvélekedés szerinti ősatyjával küzdeni? Mennyire reális ez?
Létezik olyan, hogy tüzet tűzzel oltanak, lásd: kamaszkori indiántörténeteink, de a tűzkár ennek során nem csökken, hanem nő. Tehát ha az a cél, hogy minél kevesebb menjen veszendőbe, akkor tüzet tűzzel oltani nem jó ötlet. Továbbá, a nemzet épp felfelé épül abból a közpénzből, amelynek maguk felé hajszálcsövesítéséből bal-libék lefelé építenék, az elmaradt csurranás-csöppenés mellett leginkább ettől fújnak tüzet.
Közben MZP azt is állítja, hogy Gyurcsány Ferenc Őszödön "igazságbeszédet" mondott, "jogállami-demokratikusan" fojtott vérbe egy békés tüntetést, és kifejezetten küzdött(sic!) a korrupció ellen. MZP ennek alapján nagy mesemondó, aki egy párhuzamos valóságból hozott fantasztikus történetekkel ámítja a választókat. Hamarosan kiderül, mekkora sikerrel.

Footnotes on Márki-Zay's CNN interview

It's a great thing to be interviewed by a great channel and Márki-Zay takes advantage of the media tailwind (isn't it remarkable how enthusiastic an "independent" media outlet is in one direction and how spiteful it is in the other). MZP's messages delivered in pleasant English (he deserves credit for that) are increasingly self-assured as they become increasingly decoupled from the facts. Below is a brief corrigendum.
MZP: We need to treat people humanely, wherever they are coming from.
- The ongoing discussion is about migrants as opposed to refugees, and not about treatment, but admission.
MZP: Prior to 2010, Orbán was pro-Europe and anti-Putin, but turned around subsequently.
- Orbán has always been for Europe, and is building mutually beneficial relations with Russia, as are France and Germany, among other countries.
MZP: There is no media freedom.
- All kinds of views can be published, and are published, freely in Hungarian media. Mind you, this is what media freedom means.
MZP: There is nothing christian about corruption.
- If by corruption, we mean public funds/assets stolen by a network of people fishing in muddy waters, then the left is the inventor and ultimate champion of this. What is currently going on is nation-building (which is why the allegations don't cut much ice with conservatives, in case you haven't noticed). Corruption is not the right word for that. Moreover, MZP intends to combat "corruption" by teaming up with the man most Hungarians think of as its Grand Daddy? Who is he kidding?
There is such a thing as fighting fire with fire (check the Indian stories of our teenage years), but that increases the damage, so if you want to minimise damage, fire vs fire is a bad idea. Besides, the contested public funds are currently building a nation, whereas the same funds channelled toward left-liberal pockets would dismantle it, that and lost income are the ultimate source of fire and brimstone.
Meanwhile, MZP also claims that former PM Gyurcsany's leaked admission of cheating and lying to win the 2006 elections amounted to openly telling the truth, his subsequent use of unidentified riot police to turn a peaceful demonstration into a bloodbath represented democratic rule of law, and that he specifically fought(sic!) corruption while in office, as opposed to taking it to unparalleled heights. These utterances make MZP a great story-teller bringing tall tales to gullible voters from a parallel universe. We'll soon find out how those voters respond.

2021. október 18., hétfő

Miért hasznos az ellenzéki csata-Zay?

Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelölti előválasztása több szempontból is jó ötletnek bizonyult: 1. kevés pénzből nagy láthatóságot adott az ellenzéknek, tagjai hónapokra médiafőszereplővé váltak; 2. a belső taktikázás és viták keretében előadhatták programjuk összes (megosztani kívánt) részletét; 3. Márki-Zay Péter némileg váratlan győzelme kitűnő önismereti kurzus a baloldali szavazók számára a "ki vagyok, mit akarok, hogyan akarom elérni?" témakörben; 4. a Márki körüli csata-Zay egyszersmind tértivevénnyel kézbesített kritika a Fidesz számára.
Márki-Zay előválasztási győzelme ugyanis azt jelenti, hogy az ország nagy többsége szebben, stílusosabban kivitelezett konzervatív kormányzásra szavazna, ha erre lehetőséget kapna. Más szóval, a Fidesz-KDNP-t nem baloldali intézkedésekre, hanem egy cuki Fidesz-KDNP-re cserélné a többség. Ezt az üzenetet egyedül Márki-Zay tudta érvényesen átadni, és a címzettek is egyedül tőle hajlandók átvenni. Ha ezek után jövő tavasszal veszít a Fidesz-KDNP, akkor nem a baloldal veri meg, hanem cukiságból kap elégtelent.
Minden a lehető legjobban alakul az ország szempontjából*: 1. a baloldal kénytelen tudomásul venni, hogy elgondolásai (jogtiprással-lámpavassal 'jogállam', milliárdosok a proletárokért, merjünk újra kicsik lenni, a haza igenis lehet ellenzékben, a határon túliak asszimilálódjanak) momentán nem versenyképesek a választók szemében, ezért vagy alapvető konzi-kompatibilis irányváltással nyeri el a démosz kegyeit, vagy tovább vegetál a futottak még kategóriában; 2. a Fidesz-KDNP-nek van ideje cukivá válni, vadászat helyett szociális népszerűséget növelni, Orbán Viktornak is van ideje lefogyni és nemzetileg közkedveltté tenni a "nemzeti arisztokráciát"; 3. Márki-Zay Péter pedig átgondolhatja, hogyan indokolja majd közéleti pozícióját a záróvizsgán (jobboldali a baloldali zászló alatt, szerinte jobboldali célokért baloldali eszközökkel, infrastruktúrával, leszerepelt elvtársakkal).
-
*Az ország szempontjából logikusan az a legjobb, ha magyar ember magyar szavazattal magyar érdekeket képviselő kormányt választ, a többi európai ország népéhez hasonlóan gondolkodva. Ennek illogikus ellentétét képzeli el az ellenzék: nemzetközi ember vitatottmagyar szavazattal nemzetközi programú kormányt választ, noha ilyen "böszmeségre" nem találunk európai példát.

2021. október 11., hétfő

Mi a propagandamédia?

A francia közszolgálati TV2 reggeli híreinek élén az áll ma reggel, hogy Macron elnök "kolosszális" gazdaságélénkítési csomagot jelentett be, a legmodernebb műszaki fejlesztésekkel, elektronikával, űreszközökkel. Premier plánban megjelenik az elnök, büszkén kiállva közli az országgal, hogy elképesztő fejlődésre számíthatnak: "Franciaországnak reindusztrializációra van szüksége, újra ipari állam lesz". A reggeli műsor 5-6 szereplője élénken helyesel és lelkesedik.
A gazdaságélénkítésre szánt összeg 30 milliárd euró, 5 évre elosztva, szerintük kolosszális, valójában elég soványka lenne a független médiában. Franciaország nagyjából hatszorosa Magyarországnak, ezt az összeget hattal elosztva érzékelhetjük a szerény nagyságrendet. És nem hangzik el, mekkora része uniós forrás...
Az elnökért lelkesedő közszolgálati műsorvezetők egyike szájbiggyesztve jelenti be, hogy "az ellenzék természetesen máris megkezdte a kezdeményezés kritizálását". A következő kameraképen azt látjuk, hogy az összes többi szereplő is szájbiggyesztve fogadja ezt az információt, az ellenzék kollektíve le van általuk sajnálva. Hogy mi a kritika? Nem tudjuk meg, mert nem adják be. Egyetlen konkrétum sem hangzik el az ellenzék álláspontjáról, egyetlen képkockán sem látható ellenzéki szereplő.
Tanulság: aki Magyarországon propagandasajtóról mantrázik, nem tudja, miről beszél. Legalábbis, nincs összeurópai kitekintése, rálátása a távolról irigyelt országok sajtójára. A franciáknak szemlátomást nem derogál közszolgálati műsoridőben népszerűsíteni a hivatalban lévő elnököt, lelkesen ünnepelni az ország (valójában elég szerény mértékű) fejlődését.
Ne higgyük el, hogy a média feladata mindent szétszedni és szétkritizálni, se azt hogy a közszolgálati médiában az ellenzéknek kell főszerepelnie, vagy akár arányosan megjelennie. Szemlátomást nem ez az európai gyakorlat.

2021. október 7., csütörtök

Genderügyi példázat

Elvileg tetszőleges neműnek gondolhatom magam. Gyakorlatilag, és főleg a következményeket figyelembe véve, ez mégsem jó ötlet. Jobban járok, ha összhangban maradok az evolúcióval és a belőle következő biológiai adottságaimmal. Az alábbi gondolatmenet világossá teszi, miért.
Elvileg tetszőleges dolgokat határozhatok el a fejemben, ahol mindent eldöntök, mire nagy leszek. Elhatározhatom, hogy madár vagyok, és csodálatosan repülök. Jogomban áll, sőt alapvető emberi jogom.
Azt, hogy mintha nem lenne szárnyam, és két lábbal járnék a földön, tekinthetem igazságtalan elnyomásnak. Ehhez is jogom van. Kereshetek bűnbakot is, akire ráfogom, hogy ő nyom el. Mondjuk, a barna hajúak felsőbbrendűsége tehet róla, hogy nekem nincs szárnyam, holott lehetne, és persze fejben van is.
Elvárhatom, hogy a környezetem asszisztáljon az elképzelésemhez, és rendszeresen dicsérje a csodálatos röptömet. Tehát ne hozakodjon elő afféle ellenvetésekkel, hogy "dehogy repülsz", "vedd észre, hogy lábbal jársz", "hehe, nincs is szárnyad" - ez ugyanis bántalmazás, gyűlöletbeszéd. A barnafelsőbbrendűség gyűlölködése másságommal szemben felháborít, erre hivatkozva be fogom tiltatni. A gyűlölködő barnafelsőbbrendűség-tudatúak mostantól le lesznek tiltva, el lesznek törölve.
Meg lesznek félemlítve: ha miattuk szárnytalannak érzem magam, depresszióba esem, öngyilkos leszek, és ők tehetnek róla!
Ha ezek után körberöpülök a két lábammal a földön, a gyűlölködő fasiszta barnafelsőbbrendűség-tudatúak meg se mernek majd nyikkanni. Csak azok szólhatnak, akik szerint röptöm csodálatos, szárnytollaim szivárványosan csillognak a magasban. Mást nem akarok hallani, és ehhez jogom van. Alapvető emberi jogom, hogy kizárólag a szivárványtudatomat erősítő visszajelzéseket kapjak.
Itt azonban nem állok meg, folytatom a jogaimért vívott harcot: tulajdonképpen minden embernek szárnya van tudat alatt, csak nem vallja be. Minden gyereket fel kell világosítani a szárnytudat nagyszerű igazságáról, nehogy a begyepesedett hagyomány rabja maradjon, miszerint lábbal járunk, és nem tudunk repülni. Igenis tudunk! Ezt az üzenetet bölcsődétől kezdve át fogom adni, és amelyik szülő tiltakozik, le lesz tiltva, el lesz törölve.
Tudományos statisztikákra hivatkozom: az emberek 100%-a szárnytudatú tudat alatt, a tagadás ebben a koncepcióban beismerésnek számít. Így aki váltig bizonygatja, hogy nincs szárnya, arról gondolkodás nélkül tudjuk, hogy pellengérre való beteges szárnytagadó. A lábon járás ártalmas társadalmi konstrukció, egy fasiszta barnafelsőbbrendűség-tudatú elnyomó-kizsákmányoló förmedvény, amit fel kell számolni, hogy a világ végre igazságos legyen. Ez az én felvilágosult, humanista mozgalmam. A bölcsődei-óvodai szivárványnapoknak köszönhetően egyre többen merik kimondani, hogy szárnyuk van, a mozgalom szépen gyarapszik.
Szárnyaló büszkeség címmel évente felrepülést is tartunk, és elértük, hogy a médiában kötelező szárnykóvák érvényesüljenek: nem foroghat új film, nem készülhet új sorozat szárnytudatú szereplők nélkül.
Boldogságom azonban nem teljes, még hátra van a szárnyműtét, amellyel testem végképp a tudatomhoz igazodik. Szivárványosan csillogó tollakat akarok, megfelelő fesztávval. Nem lesz olcsó, de követelem, hogy a társadalombiztosítás fedezze, mert ehhez jogom van, alapvető emberi jogom, és ha a fasiszta parasztok elvitatják, akkor depresszióba esem, öngyilkos leszek, vérem rajtuk, és így tovább. Szóval, ki fogjuk vívni a tb-támogatást is. Sokan vagyunk, milliónyi szárnyműtétet követelünk, és meg fogjuk kapni. Elvégre a boldogságunk múlik rajta.
Felműtötték rám a szárnyat, de valahogy nem vagyok vele elégedett. Depresszióba estem, szuicid gondolataim vannak. Másféle szárnyat képzeltem el, szebbet, tökéletesebbet. Pszichológusi segítségre szorulok – értelemszerűen tb-támogatással –, hogy ezt a traumát feldolgozzam. Sikerülni fog, és akkor lelkesen folytatom a harcot: házasodhassunk madárral, fogadhassunk örökbe gyermekfiókákat a fészkünkbe, az ellenzőket meg csukják le, vigyék átnevelő táborba, ítéljék pszichiátriai kényszerkezelésre. Ehhez jogunk van, alapvető emberi jogunk.
Hol húzná meg a határt az olvasó, hogy eddig és ne tovább? Hol szóljon közbe a józan ész és az anatómiai realitás?

2021. október 4., hétfő

Voksométer 2022 - a politikai önismeret tesztje

Az alábbi teszttel kimérheti az olvasó a politikai hozzáállását és higgadt mérlegelés esetén várható viselkedését. Az egyéni - kollektív tengely mentén önmagának adott két pontszám és a pragmaskála komplex képet ad, amelyből viszonylag kikövetkeztethető, kire voksol 2022-ben.
1. Az egyén <-> társadalom felelőssége a helyzetéért (felelősségskála). Pontozza álláspontját 1 - 10 skálán: 1 azt jelenti, hogy a jelenlegi állapotáról kizárólag az egyén tehet; 10 pedig azt, hogy kizárólag a társadalom felelős azért, amilyen állapotban egy-egy egyén van. (Jegyezze meg az önmagának adott pontszámot.)
2. Az egyén <-> társadalom lehetősége a helyzete javítására 1 - 10 skálán (lehetőségskála): 1 azt jelenti, hogy kizárólag az egyénen múlik, javul-e a helyzete; 10 pedig, hogy ez kizárólag a társadalmon múlik. (Jegyezze meg a pontszámát.)
3. A gyakorlat <-> elvek 1 - 10 skálán (pragmatoskála) is helyezze el magát: 1 azt jelenti, hogy csak a gyakorlat számít, 10 pedig, hogy csak az ideológiai tisztaság.
Értékelés: az első két skálán az 1-5-ös pontszám az egyén felelősségét emeli ki, a 6-10-es pontszám pedig a társadalomét. Ez 4 lehetséges mező valamelyikébe helyezi az olvasót. A négy mező következtetéseit modulálja a pragmatoskála, amelyen az 1-5 tartomány a gyakorlat elsődlegességét jelenti, a 6-10 pedig az ideológiai tisztaságét.
Az egyén<-> társadalom skálák négy kombinációja:
A. Mindkét skálán 1-5 pontszám: az egyén sorsáról nagyrészt az egyén tehet, a javulásáért is főleg ő felel. Ez a klasszikus amerikai középosztálybeli felfogás, szélső értéke a szociáldarwinizmus, mérsékelt fokozata a "kemény szeretet" (hal helyett hálót ad, halászni tanítja a rászorulót). Ha az olvasó ide sorolta magát, és a pragmatoskála szerint gyakorlatközpontú, akkor lelkesen a Fideszre fog szavazni. Ha elvközpontú, akkor meg befogott orral szavaz ugyanoda.
B. Mindkét skálán 6-10 pontszám: az egyén sorsát nagyrészt a társadalom határozza meg, így javulás is a társadalom fejlesztésével érhető el. Ez a szociáldemokratától a kommunistáig terjedő álláspont, attól függően, hogy reformok sokaságával vagy forradalommal akar társadalmat "fejleszteni". A pragmatoskálán gyakorlatközpontú a Fidesz reformjaira szavaz befogott orral, az elméletközpontú pedig valószínűleg a baloldali ellenzék valamelyik pártjára, szintén befogott orral, hiszen az ideológiai tisztaság ott sem teljes.
C. A felelősségskálán 1-5 pont, a lehetőségskálán 6-10 pont: ellentmondásos álláspont, ami a múltra nézve az egyénben látja a problémák gyökerét, a jövőre nézve viszont a társadalomban a problémák orvoslásának lehetőségét. Ilyen felfogás alakulhat ki valakiben, aki jobboldali libertáriusból átalakult baloldali liberálissá, illetve szociáldemokratává. A pragmatoskálán gyakorlatközpontú a Fidesz felé hajlik, az elméletközpontú pedig a baloldali ellenzék felé, de ingadozni fog, és a végén valószínűleg érzelmi felindulásból szavaz.
D. A felelősségskálán 6-10 pont, a lehetőségskálán 1-5 pont: szintén ellentmondásos álláspont, a múlt a társadalom felelőssége, a jövő az egyén lehetősége. Így gondolkodhat egy bal-liberálisból jobboldali libertáriusba váltó konzervatív. A pragmatoskálán gyakorlatközpontú lelkesen, az elméletközpontú pedig orrbefogva szavaz a Fideszre.
A 2022-es választás kimenetele ennek alapján: a Fidesz-KDNP magabiztosan győz, mivel a fenti nyolc (4 x 2) kombinációból hatot ural; mind az egyén, mind a közösség szempontjából kínál gyakorlati megoldásokat. Az ellenzék mindössze két kombinációt fed le, abból is egyet bizonytalanul; a kollektivista elmélet szépségét kínálja az egyén szabadságérzete mellett, gyakorlati eredményeket azonban nem tud felmutatni.
Mielőtt az olvasó elbízná magát, vagy berzenkedni kezdene, négy fontos figyelmeztetés: 1. nincs olyan elméleti modell, amely megbízható prognózist adna egy választás kimenetelére, ezért használják továbbra is az exit pollokat; 2. a választó nem feltétlenül lát rá a fenti mély összefüggésekre, így a döntését sem feltétlenül azok irányítják; 3. gyakori, hogy a jó helyzetben lévő olvasó a saját helyzetét egyéni érdemnek, másokét viszont társadalmilag meghatározottnak látja, ami összezavarja a képet, így elsőként ebben kell egységes mércét bevezetni, hogy tisztuljon a kép; 4. a fenti értékelés viszonylag higgadt mérlegelést és magatartást feltételez, ezt az ellenzék sikeres érzelmi tematizálással (pl. "diktatúra vagy szabadság", "korrupció vagy tiszta kezek", "Bugac vagy szakértelem", "sztyeppe vagy Európa"), felülírhatja, így akár fölénybe is kerülhet.
Ezzel együtt, a fenti önértékelést elvégző olvasó szintet léphet önismeretben és közéleti rálátásban.

2021. szeptember 28., kedd

Tárgyilagosan a szivárványügyekről

Milyen jó lenne, ha LMBTQI témában nem beszélnénk el egymás mellett! Ebben segít az alább javasolt terminológia.
Két példa a párbeszédet akadályozó kategóriakeveredésre: klasszikus vicc szerint "semmi bajom a homoszexualitással... csak kötelezővé ne tegyék". (A tolerálásból nem következik, hogy a melegség kizárólagos normává váljon.) Mai neoliberális megközelítés: aki ellenzi a melegházasságot, az homofób. (A házasság hagyományos értelmének megtartása nem azonos a melegellenességgel.)
Az LMBTQI álláspontokat tárgyilagosan leíró terminológia: 1. heteronormatív (a heteroszexualitást jogszabályi szinten előíró); 2. szivárványtoleráns (a nem heteró magatartást tűrő); 3. szivárványnormatív (a melegházasság jogszabályi engedélyezését támogató).
A terminológiát alkalmazva: a két domináns álláspont jelenleg a szivárványtoleráns és a szivárványnormatív. A szivárványtoleránsok nem akarják betiltani a meleg illetve transz magatartást, de úgy vélik, hogy a házasság evolúciósan kialakult intézmény az eltérő férfi-női szerepek és a biológiai utódok helyzetének kezelésére, tehát nem indokolt átalakítani az LMBTQI-diszkrimináció megszüntetése érdekében. A szivárványnormatívak pedig úgy vélik, hogy a melegek és transzneműek hátrányos megkülönböztetése csak a házasság fogalmának kiterjesztésével szüntethető meg, háttere ugyanis mindaddig megmarad, amíg a hagyományos házasság heteró büszkeségforrás lehet.
A javasolt terminológia nem eldönti, "mindössze" tárgyilagosabbá teszi a tartalmi vitát. Feltárja, hogy a cél az LMBTQI személyek eredményes védelme a diszkriminációtól, és nem a házasságról való indulatos vitázás, így a megoldás is az eredményes védelem irányában keresendő.

2021. szeptember 25., szombat

Miért nem népszerűek a vadászó politikusok

Régi uralkodóinktól kezdve a földesurakon és a kommunista eliten át egészen a mai kormánytagokig szinte minden "nagy ember" vadászott/-szik. Bár ne tenné, ha számít neki a közvélemény. Vadászni bizonyára nagyon hasznos és fontos, elősegíti a vadállomány-szabályozást, a kapcsolattartást, a döntéselőkészítést (vérnőszést, szeszfogyasztást), és így tovább, mégsem népszerű a választók szemében. Három példa segítségével megérthetjük, miért.
Ha valaki magánemberként hentes, az nem akadálya a közmegbecsülésnek, sőt. Ám ha mások ügyei iránt érzékeny képviselőként szeretne megjelenni a nyilvánosságban, az már összeegyeztethetetlen az állatok trancsírozásával.
Ha magánember Mercit, Béemvét vagy Audit vezet, egészségére, becsülik és irigylik a rátermettségéért. Politikusként viszont kifütyülik, ezért jól teszi, ha mielőbb átül egy Skodába.
Üzletemberként off-shore céggel rendelkezni nem ügy, sokaknak van. Párttisztséggel kombináltan off-shorekodni ellenben politikai öngyilkossággal ér fel.
Mindhárom példával kapcsolatban lehet hitetlenkedni, hogy "igazából miért?", "ha másnak szabad, politikusnak miért nem"? A válasz önkényes és rövid: csak. De mindenkor igazolható közvélemény-kutatással. Akár kormányszínekben, akár ellenzéki zászló alatt kampányol valaki, vadászatért pontlevonás, súlyosabb (kérkedő, trófeákkal pózoló) esetben diszkvalifikálás jár.

2021. szeptember 24., péntek

Fekete nyugdíjkép

Fekete-Győr András az ellenzéki kampány hevében cáfolja, hogy megválasztása esetén veszélyben lenne a nyugdíjrendszer. Pedig a létszámfogyás és az aktívak-nyugdíjasok arányának romlása egyértelműen ezt jelenti. Lássuk a minden szeletükben nem teljesen kibontott érveit.
"Fizetjük a nyugdíjjárulékot, amiért cserébe egy új, európai Magyarországon is járni fog a nyugdíj, és pont."
- Ez technikailag igaz, de nem mindegy, hogy ami jár (pl. havi 100 ezer helyett 10 ezer), elég-e a megélhetéshez. A befizetők számának csökkenése azt jelenti, hogy nem lesz elég. Ugyanis a felosztó-kirovó (pay-as-you-go) rendszerben mindig az aktívak fizetik a nyugdíjasok adott havi nyugdíját. Ha viszonylag kevesen dolgoznak, a nyugdíjasok meg viszonylag sokan vannak, akkor kevesebb nyugdíjat fognak kapni.
"Mitől lesz fenntartható? Például attól, hogy az automatizáció hatására egyre növekedő GDP-többletből a nyugdíjasoknak is részesülnie kell!"
- Ez szemfényvesztés: minden fejlett ország GDP-je nő, de pont ennyivel nő a nyugdíjasként elvárt életszínvonal is, ami semlegesíti a GDP-növekedés hatását. Aki 2020-ban ment nyugdíjba, nem elégszik meg az 1990-es életszínvonalával. A nyugdíját nem az évtizedekkel korábbihoz, hanem a nyugdíjba menetele előtt évhez fogja viszonyítani, és ha aránylag kevés az aktív dolgozó, akkor zuhanásszerű elszegényedést él majd meg.
"A PWC számítása szerint az Egyesült Királyság GDP-je 2030-ra csak a gépesítésnek köszönhetően 10%-os növekedést fog produkálni."
- Aki 2030-ban megy nyugdíjba, az nem 2020-hoz méri majd a nyugdíját, hanem a 2029-es jövedelméhez (illetve járulékbefizetéséhez), és ha nincs elég befizető a rendszerben, ilyen összevetésben fog elszegényedést tapasztalni.
"A mi rendszerünk lehetőséget ad mindenkinek, hogy akár előbb, akár később elmenjen nyugdíjba."
- Persze: elmehet havi 5 ezer forintos nyugdíjba 60 évesen, vagy dolgozhat 90 éves koráig, hogy elérje a havi 100 ezret. Legyünk józanok, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer átlagban 5-10 nyugdíjas évet biztosít. Ha a férfiak átlagéletkora 75 év, akkor 65-70 éves korig kell dolgozniuk, ha a nőké 80, nekik 70-75 éves korig kellene - ilyen keretben kell gondolkodni, és ha valahol gesztust teszünk, azt máshol kompenzálni kell. Az aktív befizetők arányának csökkenése ezt jelenti: változatlan nyugdíj kevesebb évig (tovább kell dolgozni), változatlan évig kevesebb nyugdíj (elszegényedés), vagy változatlan évig változatlan nyugdíj megemelt járulékbefizetésből (gazdasági csődveszély).
"Lesz mindenkinek egy egyéni nyugdíjszámlája, amin láthatja, hogy mennyi pénzt halmozott fel a befizetett nyugdíjjárulékából, és mikor, mennyire éri meg a nyugdíjbavonulás."
- Az egyéni számla jó ötlet (ne feledjük, hogy Orbánnak kellene a kötelező-magánnyugdíj-pénztárak államosításakor tett ígérete szerint bevezetnie), kb. azt fogja mutatni, hogy 60 éves korban, mai értéken, 5 ezer lenne a havi nyugdíj, 89 évesen pedig immár 99 ezer. Ez alól a tőkefelhalmozó nyugdíjrendszer bevezetése sem mentesít, mert a tőke hozama szintén létszámarányosan csökken.
A létszámcsökkenésnek, és különösen az aktív-nyugdíjas arány romlásának, tehát nincs működő ellenszere. Fekete-Győrnek viszont van annyi mentsége, hogy a nyugdíjrendszer részletes fenntarthatósági javaslata annyira várható tőle egy kormányváltó kampányban, mint a marsi kobaltbányászat megvalósíthatósági tanulmányának bemutatása. Nem az ő dolga, nem most, nem ebben az összefüggésben.
A nyugdíjkérdés mögöttes tartalma mégis jogos: milyen lenne a hagyományos nemi szerepeket és családmodellt felülíró, az evolúciótól függetlenedést ígérő forgatóköny szerinti jövő? Szebb, vagy meglehetősen Fekete? Fekete-Győr őszinte válasza pedig az lenne, hogy fogalma sincs, ő csak azt adja elő itt a "végeken", amit nyugatabbról hall az elvbarátaitól. Saját elgondolás híján majd olvasgatja a PWC jelentéseit. És ha a nyugatabbi elvbarátokat kérdezzük, hogyan fog kevesebb ember több pénzt befizetni változatlan járulékkulcs mellett, összeomlás nélkül, akkor sejtelmesen mosolyogva legfeljebb annyit mondanak, hogy "az ezzel kapcsolatos kockázatokat mindenkor az egyénnek kell mérlegelnie".
2007-ig az amerikaik is úgy hitték, hogy az érhetetlenné bonyolított pénzügyi konstrukciók hozamának végső forrása nem látható ugyan, de mivel a rendszer egyelőre működik, a hozamforrás talán maga a mágikus erejű konstrukció. Aztán jött az összeomlás. És nem azt tapasztaltuk, hogy az egykori propagálók bátran beleállnak a felelősségvállalásba. Felvették a prémiumaikat és felszívódtak, a romok eltakarítását a kárvallottakra bízva. A nyugati világ tele van bedőlt nyugdíjpénztárakkal, csak a róluk szóló hírek nálunk nem minősülnek "érdekes"-nek. Így ha az állami nyugdíjrendszerek összeomlanak, arra lehet számítani, hogy egy nappal a bukás előtt még mindenki mámorosan szónokol a sikerről, egy nappal később pedig már nem lehet utolérni az illetékeseket.
Fekete-Győr Andrással nem az a gond, hogy szenvedélyes titán létére nem ért a részletekhez, hanem hogy szép jövőként kritikátlanul népszerűsít egy piramisjátékot. A hagyományos nemi szerepeket és családmodellt az evolúció hitelesíti. Az evolúciótól függetlenedésnek pedig szükségszerű kimenetele: kiesés az evolúciós rostán.

2021. szeptember 23., csütörtök

Választás felé

Mivel közeledik a 2022-es országgyűlési választás, érdemes röviden tudatosítani, mi felé haladunk, és mi fog történni útközben. Kiinduló véleménybuborék állapot: X párt fekete, Y párt fehér; vagy minden párt fekete, és az egyéni ideál fehér.
Ahogy jönnek a fekete-fehér képet árnyaló információk, lassanként felsejlik Philippa Foot erkölcsfilozófus vonatdilemmája, miszerint az A. vágányon egy ember fekszik, és jön a vonat.
A választó bevonódik, tudatosítva hogy a vonatot meg kell állítani. Nem hagyhatjuk, hogy elüssön egy embert, ez a választás az alapvető emberi tisztességről szól!
Ahogy halad előre a kampány, feldereng a teljes vonatdilemma: B. vágányon két ember fekszik, és a vonat arra tart, kezednél a váltó, átállítod? Már nem az a kérdés, hogy megmentünk-e egy embert, hanem hogy kettő megmentéséért beáldozunk-e egyet? A vonat ugyanis nem fog megállni. A választó nem szereti ezt a dilemmát, hasonlóan a Philippa Foot által megkérdezettek többségéhez.
A finishez érve kimenekül a dilemmából, keres magának egy irreleváns részletet (melyik jelöltnek szebb a nyakkendője/hangja), és arra kezd hivatkozni a döntése indokaként. Vagy beleáll a dilemmába, érvelni kezd, hogy merre álljon a váltó, és ezzel népszerűtlenné teszi magát a környezetében.
A választás után talán feltámad benne a gyanú, hogy esetleg a másik vágányra kellett volna szavazni... bár mégsem, hiszen azon is feküdt ember... vagy semerre sem kellett volna szavazni... vagy leginkább megállítani a vonatot... az a baj a világgal, hogy minden vágányon fekszenek, és nem áll meg a vonat. Mert nincs hatalmi vákuum, így aki sehová sem ikszel, az is ikszel valahova. A közélet Foot-dilemmák sorozata.
Aztán újra légmentessé válik a véleménybuborék, Y párt vagy az egyéni ideál újra fehérnek tűnik, a következő kampányig.

2021. szeptember 5., vasárnap

Mit brennender Sorge...

A tanúságtételek mellett az idei Eucharisztikus Kongresszus fontos hozadéka, hogy szóba került XI. Piusz pápa "Mit brennender Sorge" kezdetű 1937-es enciklikája, amelyben határozottan állást foglal a náci újpogánysággal, sőt konkrétan Hitlerrel szemben.
Így fogalmaz: "Aki pantheisztikus elmosódottsággal Istent a világgal egy rangra helyezi, Istent a világgá s a világot Istenné teszi, az nem istenhivő.
Aki egy állítólagos ősgermán - kereszténység előtti elgondolással a puszta személytelen sorsot a személyes Isten helyébe lépteti, tagadja az isteni Bölcsességet és Gondviselést, aki „elér erejével egyik végtől a másikig s a mindenséget üdvösen igazgatja” (Bölcs. 8, 1.), s mindent szerencsés befejezéshez juttat. Az ilyen nem számíthat az istenhívők közé.
Aki a fajt, a népet, vagy az államot, vagy az államformát, az államhatalom hordozóit vagy az emberi közösség egyéb alapértékeit – amelyek a földi élet keretein belül lényeges és tiszteletreméltó helyet foglalnak el – kiemeli földi értéksorrendjükből s mindennek, még a vallási értékeknek is legfőbb zsinórmértékévé teszi s bálványimádóan isteníti, az felforgatja és meghamisítja a dolgoknak Istentől alkotott és megszabott rendjét. Az ilyen távol van az igazi Isten-hittől, s e hitnek megfelelő életfelfogástól.
Vigyázzatok, Tisztelendő Testvéreim, arra a szóban és írásban egyre erősebben terjedő visszaélésre, amely az Isten háromszor szent nevét mint üres, értelmetlen formát használja emberi törekvések és vágyódások többé-kevésbé önkényes képletének megjelölésére. Tanítsátok ki híveiteket arra, hogy az effajta eltévelyedést olyan élénk elutasítással fogadják, amilyet megérdemel. A mi Istenünk a személyes, emberfeletti, mindenható, végtelenül tökéletes Isten, Aki a személyek háromsága mellett egy a lényegében s háromszemélyű az isteni lényeg egységével, Alkotója minden teremtett lénynek, Ura, Királya és végső beteljesítője a világtörténelemnek, aki maga mellett isteneket sem meg nem tűr, sem meg nem tűrhet.
Ez az Isten szuverén hatalommal adta parancsait, amelyek függetlenek időtől és tértől, országtól és fajtól. Amint az Isten napja egyformán süt minden emberi arcra, éppúgy törvénye sem ismer előjogokat és kivételeket. Uralkodók és alattvalók, koronás fejek és koronázatlanok, hatalmasak és alacsonyak, gazdagok és szegények egykép állnak szava hatalma alatt. Teremtői jogainak teljességéből természetszerűleg következik teljes joga az engedelmességre egyesekkel és mindennemű közösségekkel szemben. Az engedelmességre vonatkozó eme joga kiterjed az élet minden területére, ahol csak felmerülnek erkölcsi kérdések, amelyek az isteni törvénytől kívánnak megoldást s egyben a változó emberi rendelkezések beiktatását követelik a változhatatlan isteni törvények rendszerébe.
Csak felületes szellemek eshetnek abba a tévedésbe, hogy nemzeti Istenről, nemzeti vallásról beszéljenek, csak ilyenek tehetik azt a botor kísérletet, hogy az egész világ Alkotóját, minden nép Királyát és Törvényhozóját, akinek nagyságához képest „a nemzetek oly kicsinyek, mint a vízcsepp a vödrön” (Iz. 40, 15.), egyetlenegy nép határai közé, egyetlen faj vérségi kötelékébe akarják szorítani. ...
...Aki valami szentségtörő félreismerés következtében az Isten és a teremtmény, az Istenember és az emberek fiai között tátongó lényegi különbség ellenére bárki halandót - s ha minden idők legnagyobbika volna is – Krisztus mellé és még inkább fölé és ellene merne állítani, az tudja meg, hogy álpróféta, akire megrendítő módon áll az Írás szava: „A menyekben lakó kineveti őket.” (Zsolt. 2, 4.)
Fontos kordokumentum ez, és egyben a történelmi tisztánlátást is segíti, ha végigolvassuk.

2021. szeptember 3., péntek

Kiöntsük a gender-modellt a fürdővízzel?

Az előző bejegyzés alapján belátható, hogy a nemi szerep lényegében nem társadalmi konstrukció, így nem is módosítható szabadon. Ez új fogalmi keretbe helyezi, de nem teszi teljesen haszontalanná a gender-projektet. Ha űrszondát indítunk a Mars egyik holdjára, amelyről kisvártatva megtudjuk, hogy nem létezik, ám az űrszonda számos újítást hoz az életünkbe, akkor az orbitális tévedésre alapozott expedíció mérlege mégis lehet pozitív.
Egyrészt a gender-projekt alapvetése kontrafaktuális és illogikus, másrészt a nyugati társadalmak többségére jellemző létszámfogyás valós jelenség, amelynek kezelése hasznos és szükséges – párhuzamosan figyelve bolygónk és a nagy ellátó rendszereink fenntarthatóságára*. A létszámfogyás hátterében pedig főként a nők változóban lévő világlátása és ezzel összefüggő elégedetlensége áll: kiterjesztett társadalmi szerepet, több megbecsülést kívánnak az otthon falain kívül, nem különösebben aggódva, hogy ha – egyéb elfoglaltságaik miatt és törekvéseik közepette – ők nem, akkor vajon ki szüli meg és gondozza a (fentiek szerint mérlegelt) létszámfenntartáshoz szükséges gyermekeket.
A férfiak eddig nem tudtak olyan új szerepmegosztási javaslatot (New Gender Deal-t) letenni az asztalra, amely a nők tetszését elnyerte volna, így párkapcsolati és össztársadalmi patthelyzet alakult ki. A szembenálló felek tapasztalják, hogy az együttműködési hajlandóság hiánya immár alapvető egzisztenciális veszéllyé nőtt, ám az előrelépés útját még nem látják.**
A gender-projekt a nemek közötti új egyensúly és társadalmi együttműködés segédeszközeként is felfogható: a nemi szerep lényegében evolúciós, akaratlagosan csak kis mértékben módosítható, ám ezt a kevés mozgásteret maximálisan kihasználva kidolgozhatunk egy nyertes-nyertes ajánlatot, amely fenntarthatóságot, társadalmi békét és jólétet eredményez.
Talán nem túlzás a mai patthelyzetet sztrájkhoz hasonlítani: a dolgozók kevésbé honorált fele munkabeszüntetéssel tiltakozik az alacsony megbecsültség ellen, akár a teljes munkahely megszűnésének veszélyét is vállalva. A magasabban honorált másik fél átadhatja a jövedelmének akkora részét, amekkorától újra felveszik a munkát, ennél többet nem tehet, ugyanis a két csoport egyike sem tudja lényegében átvenni a másik munkakörét. (A munkáltató ebben az összefüggésben az evolúció, őt lehetne hibáztatni az eltérő adottságokért, ha lenne ennek értelme.***)
Az eddigi folyamat arról szólt, hogy 1. a felek a saját igényeiket hangoztatják, a másik fél érdemi meghallgatása nélkül; 2. a férfiak némi részt vállalnak a négy fal közötti feladatokból, de női nézetben messze nem eleget; 3. átengednek némi gazdasági-társadalmi szerepet, szerintük máris túl sokat, a nők szerint ellenkezőleg. A kiegyezési folyamat következő lépése az lenne, hogy a nők tegyenek létszámfenntartási ajánlatot: milyen feltételekkel lennének készek újra együttműködni társadalmaink fenntartásában, elfogadva a biológiai evidenciát, hogy a férfiak nem szülnek és szoptatnak, mert ez nem fejben dől el.
A sztrájkhasonlattal zárva: közeledik a pont, amikor a folytatólagos munkamegtagadás tömegnyomorral fenyeget, közös érdek tehát mielőbb kialkudni a New Gender Dealt, segédeszközként felhasználva a gender-projektet.

*Ha létszámcsökkentéssel szeretnénk védeni az ökoszférát, logikusan ott kell ezzel az ötlettel fellépnünk, ahol a növekedés van (Afrika, Ázsia), ahol ugyanis csökken és öregszik a népesség (Európa), ott már a nyugdíjrendszer fenntarthatósága az irányadó.
**A bevándorlás akkor sem oldaná meg az európai létszámhiányt, ha a bevándorlók esetleg átvennék az európai értékrendet – amitől ők is fogyni kezdenének. Ott működik jól (USA, Kanada, Ausztrália), ahol nem szükséglet, hanem minőségi lehetőség a beilleszkedni hajlandóknak.
***Az emlősfajok nőstényei megtölthetnék az evolúció panaszládáját "sok évmilliós sérelem és felháborító igazságtalanság, hogy pont nekünk kell szülnünk: nem leszünk tovább szülőgépek!" témájú levelekkel, ha képesek lennének erre, és az evolúciónak lenne panaszládája, és ha ettől változást lehetne remélni.

A "társadalmi nem" (gender) esete az evolúcióval

Aki szerint átütő érvelés, hogy mivel a rózsaszín nem ősidőktől a lányok színe, a lányság/nőiség csak egy társadalmi szerep (konstrukció), fontolja meg az evolúció fényében: minden emlős nősténye és hímje között vannak alkati, viselkedésbeli és szerepbeli különbségek, miközben konstrukciókat alkalmazó és szerepeket formáló társadalommal kizárólag az ember rendelkezik.
Ha az állatvilágban is megfigyelhetők különbségek a nemi szerepek között, noha az állatok nem élnek társadalomban, akkor logikailag kizárt, hogy a nemi szerepek kizárólag társadalmi konstrukciók. Ha pedig az ember az állatvilágból emelkedett ki az evolúció során, akkor kizárt, hogy az emberi nő-férfi szerepkülönbségek teljességgel társadalmi konstrukciók lennének.
Gondoljuk tovább: amennyiben a nő-férfi különbség markánsabb lenne a főemlős nőstény-hím különbségeknél, jó okunk lenne feltételezni, hogy az emberré válás a jelek szerint felerősítette a különbségeket, és ennek magyarázatát is indokoltan keresnénk pl. a társadadalmi létformában. Csakhogy nem látunk markánsabb különbséget, így nincs különösebb okunk a magyarázatot ott keresni. Nem tapasztaljuk, hogy a női szerep erősebben különbözne a férfi szereptől, mint mondjuk a csimpánz nőstényeké a hímekétől, sőt. Az ember esetében az eltérés mintha kisebb lenne, azaz a társadalom éppen csökkentheti a nemi szerepek különbözőségét, többek között az "egyenlőség" és a "jogok" nevű szellemi konstrukcióknak köszönhetően.
Ha az oroszlánok társadalomban élnének, előbb-utóbb feltennék maguknak a kérdést, hogy miért van Leónak sörénye, amikor Leonának nincs, és miért vadászik utóbbi, míg előbbi területet véd, közben meg naphosszat lebzsel. Heves vita eredményeképpen talán úgy döntenének, hogy Leó vágassa le a sörénye felét, műtsék azt rá Leonára, és a területvédést-vadászatot osszák el egyenlően egymás között. Ha az oroszlánoknak lenne társadalmuk, az nem növelné, hanem csökkentené a nőstény-hím különbséget.
Teszteljük a fordított feltevést is: kezdetben uniszex oroszlánok voltak, és csak mikor társadalomba rendeződtek, akkor találták ki, mintegy unaloműzőnek, hogy Leó sörényben verekedjen, míg a sörényjogtól megfosztott Leona naphosszat vadászik. Hihető ez? Nem igazán, hiszen az oroszlánok nem rendeződtek társadalomba, a biológiai lét ösztönszintjén vegetálnak. A csimpánzok szintén társadalom előtti állapotban élnek, szintén markáns szerepkülönbségekkel. Ezek oka tehát nem a nem-is–létező társadalomban, hanem az evolúcióban keresendő. Az evolúció formálta, és helyezte a hímektől eltérő szerepbe a nőstényeket. Abszurd feltételezés, hogy az ősidőkben volt az uniszex szerepegyenlőségben élő ember, míg a társadalom mesterséges különbséget nem konstruált nők és férfiak között.
Az tűnik logikus és életszerű feltevésnek, hogy az emberi társadalmak részben csökkentették, részben modulálták az evolúciósan eleve meglévő különbségeket, például úgy, hogy 1. a nemi szerveket ruhával takarják el, ám 2. a ruhaszín különbözik, mondjuk, a nők esetében rózsaszín, a férfiak esetében kék. A színek változtathatók, de az evolúciós szerepkülönbség nem, sőt úgy tűnik, hogy a különbözés vágya sem szűnik meg ideológiai parancsra. Különben rég falanszterben élnénk, ahogy Morus Tamás már 500 éve javasolta. Utopia hiába tűnt elméletben jó ötletnek, az emberek szeretnek különbözni, és aktívan ellenállnak minden uniformizálási kísérletnek.
Következtetés: az emberi társadalmakban tapasztalható női-férfi különbségek lényegében evolúciósan alakultak ki, a társadalom a csökkentés mellett némi díszítéssel látta el őket, legfeljebb utóbbi nevezhető, korlátozott értelemben, társadalmi konstrukciónak. (Járműhasonlattal: az evolúciós különbség az alváz és a teljes belső szerkezet, motor, erőáttétel, fékrendszer, fedélzeti számítógép, stb., a társadalmi konstrukció pedig a karosszéria egyes díszítő elemei.) A nemi szerepeket súlyos tévedés, intellektuális becstelenség "társadalmi"-nak nevezni.
Ezzel kilőttük a gender-elmélet lényegét és egészét, mint céllövöldében az egy hurkapálcás bábut? Kiderül a következő posztból.

2021. augusztus 13., péntek

Az ateisták megértése felé 1. rész

Aki filozófiának tekinti, és következetességet keresve vizsgálja egy-egy ateista nézeteit, csalódni fog. Nem talál nála ilyet. Érthetőbbé válik az "ateizmus", ha a buddhista kis út analógiájára próbáljuk értelmezni. Ateista: aki szerint nincs Isten, bármi (és/vagy az ellenkezője) következzék ebből. Buddhista kis út: akit nem hoz lázba a megvilágosodás felé vezető nagy út, az Sziddhárta szerint a kis úton botorkál, ami rendben is van, az évmilliók körforgásában megélt szenvedés (szamszara) egyszer majd meghozza a kedvét, hogy a nagy útra lépjen; addig meg körforog a gyarló világi élet(ei)ben, és botorkálása értelemszerűen nem feltételez következetességet.
Ízelítő az "ateisták" apróbb-nagyobb következetlenségeiből: aki szerint nincs Isten, az nem emlegeti káromkodva, sem csodálkozva, sem fájdalmában, sem szófordulatként; nem akarja megfejteni, "miért tűri a szenvedést a világban" (ha egyszer nincs, ugyebár); nincs vele haragban sem (kivel is?); zuhanó repülőn sem gondol Rá reménykedve; és nem szembesíti Vele a szerinte "nem igazi" keresztényeket, stb. Ezek a kis útra utaló jelek (mondom ugyan, hogy szerintem Isten nincs, ám ezzel nem alkotok alternatív modellt, csupán a meglévőtől veszek fel némi távolságot).
Ha az ateistát érdekelné a gondolati következetesség, akkor keresné a nagy utat, illetve a magáét tartaná annak, végiggondolva és életre váltva a következményeket. Az "ateizmus"-ként emlegetett jelenségcsoport megértéséhez ezért a nagy út iránti érdektelenség, sőt gyakran ellenszenv hátterét vizsgálva kerülhetünk közelebb.
Ebben a sorozatban tematikus csoportosításban elemezzük, miről mit gondol egy keresztény (nagy út), és azzal szemben (vagy ahhoz képest) miket a sokféle ateisták (kis út). Hátha sikerül átlátnunk, mi mozgatja az Isten létét elvi alapon kizárókat, és ebből miként adódnak természetes módon a nyugati civilizáció anomáliái, hanyatlásjelenségei.

Az ateisták megértése felé 2. rész

Az antropomorf narratíva hiánytünete – otthontalanul és frusztráltan a világban
A keresztény ember szerint Isten teremtette a világot, s benne az embert a maga képére és hasonlatosságára. Isten a világot jónak, emberi léptékűnek, az ember javára szolgálónak teremtette. A világ tehát Isten akarata szerint (megkérdőjelezhetetlenül) jó és emberbarát.
Az ateista nem hisz semmilyen antropomorf narratívában. Szerinte a világ űrből, gázból, ásványokból és céltalan véletlenekből áll. Tehát nem emberi léptékű, nem emberbarát, nem jó (nem is rossz, hanem semleges mechanika). Az ateista világképe olyan, mint a kismajmok életét tönkretevő drótanya. A kísérlet tanulsága, hogy a majom (és az ember) számára elengedhetetlenül fontos az otthonos, meleg, testközeli/antropomorf környezet. Ennek megfelelően, az ateista "gyárilag" (világnézeti eszmélése pillanatától) frusztrált, a lelke legmélyén érzelmileg kielégületlen.
Belső frusztráltsága nagy erővel ösztökéli, hogy valamiféle saját barkácsnarratívával bélelje a drótkeretét, mivel azonban definíció szerint a saját narratíváiban sem hihet, ettől még frusztráltabb (örökkön kereső) lesz, vagy jellegzetes bántalmazotti stratégiát alkalmazva kizárja a tudatából az alapvető önellentmondásait.
Nem véletlenül találunk annyi ateistát a társadalmi aktivisták között: az aktivizmushoz sok energia kell, és a valóság nem tételezhető eleve jónak (elveszne a hajtóerő), ám a világ önerőből megváltása sem hihető (ha végső soron minden antropomorf narratíva hamis), így az aktivista egyben rezignált és cinikus is. Pörög, pörög, látja és mondja, hogy céltalanul (a világban igazából nincs cél), lényegében eredménytelenül (a "büdös parasztok" / fasiszták / kispolgárok nem értik a "küzdelem" lényegét), ugyanakkor kényszeresen (ez az egyetlen lehetőség az "emberi" életre).
A nyugati civilizáció megtelt l'art pour l'art aktivistákkal, akik pörgésbe oldják a frusztráltságukat, és nem nyitottak a az aktivizmus természetéről / eredményéről folytatandó önreflexióra. Ismerjük fel a nagy hangú aktivistában a saját drótvilágképe által frusztrált ateistát.
Megjegyzés: a fentiek belátása nem szükségképpen jelent azonosulást az antropomorf narratívával, ahogy a kismajom számára sem lényeges, pontosan milyen puhaságba kapaszkodik – csak ne drót legyen.

Az ateisták megértése felé 3. rész

A célhiány tünetei – frusztráltság a köbön
Cél: ha x dolog szándékunk szerint y-hoz vezet, akkor x célja y. Ha elmegyek a boltba, hogy tartós tejet vegyek, akkor a boltba menetelemnek célja van. Ha a boltba érve eltöprengek, miért is jöttem, és tanácstalanul, üres kézzel kifordulok, akkor nincs célja. Célnak elég, hogy y ne legyen azonos x-szel. A célok nem láncolódnak: ha elmentem a boltba, megvettem a tartós tejet, a cél érvényes és megvalósult; nem vizsgálom, vajon elég hosszan élek-e, hogy el is fogyasszam. Ha nem élnék addig, az utólag nem érvényteleníti célt.
Hasznos ezt a hétköznapi gondolatmenetet megfontolni, hogy ne essünk a "végső soron minden hiábavaló, tehát nincs érvényes cél" túlzásába, elégedjünk meg annyival, hogy x célja túl kell mutasson x-en. Már az óvodában arra nevelnek érzelmileg, hogy a cselekedeteinknek legyen céljuk, mert az úgy helyes. Akinek nincs célja, keressen egyet, vagy maradjon veszteg. Aki cselekszik, mindenkor tudjon felmutatni egy célt.
Nem foglalunk állást az óvodai érzelmi nevelés érvényéről, ha belátjuk, hogy az emberi működés lényegéhez tartozik a célirányos cselekvés, és hogy cél nélkül az ember frusztrált lesz, feleslegesnek érzi magát, illetve a ténykedését. Ha tehát arra a meggyőződésre jut, hogy a világban nincs érvényes átfogó cél, az komoly lelki teher, és stresszmagatartáshoz/pótcselekvéshez vezet.
A keresztény ember szerint a világnak és a földi életnek van önmagán túlmutató célja: minden embernek Isten terve szerint jobb állapotba kell hoznia a világot, mint amilyenben átvette, és e feladatot elvégezve visszatérni Istenhez, az örök boldogságba.
Az ateisták sokféleképpen gondolkodnak, de közös bennük, hogy a világot személytelen, öncélú mechanikának látják, amelynek nincs a működésen túlmutató célja. Így az emberi létnek sincs. Élünk, hogy éljünk. Csupán a vak véletlen eredménye, hogy ideig-óráig létezünk a földön. Általános Cél nincs, legfeljebb magunk elé tűzhetünk valamilyen egyéni célt, mint a Mount Everest meghódítása, átkelés kajakkal az óceánon, vagy a "kizsákmányolás" megszüntetése – utóbbinál azonban figyelembe véve, hogy az egyéni célok nem rendelkeznek magasabb szintű érvénnyel, legitimációval; egy önreflexióra hellyel-közzel rávehető ateista számára a "kizsákmányolás megszüntetése" semmivel sem érvényesebb cél a bélyeggyűjtésnél. Ez mérhetetlenül pesszimista és frusztráló látásmód... lenne, ha az ateista "a" után "b"-t és "c"-t is mondana... de szerencsére nem támasztják alá a rendelkezésünkre álló adatok.
Bármilyen céltalanságot feltételeznénk is az ősidőkről, az evolúcióból a Darwin által fellelt állapotban már sugárzik a céltudat és optimizmus: minden élőlény táplálkozni és szaporodni igyekszik. A környezet változására nem csüggedéssel reagál, hanem fokozza az erőfeszítéseit. Ma már azt is tudjuk, hogy a "táplálkozz", "sokasodj", "törekedj" hármas utasítás minden egyes sejt DNS-ébe be van kódolva – ha belegondolunk, ez a céltudatos optimizmus fokozhatatlan kvintesszenciája. Amikor az ateista céltalanságot (a pesszimizmus kvintesszenciája) vetít vissza a világ kezdetéig, adós marad a céltalanság –> kódolt célrendszer kvantumugrás magyarázatával.
Példa: ha a Hamletet olvasva úgy véljük, a betűk nyilván véletlenül pottyantak így egymás mellé a nyomdában, az kissé kontraintuitív. Aztán ha tapasztaljuk, hogy a Hamlet minden este elő akar adódni, minden nap lemásolja önmagát, folyamatosan alkalmazkodik a közönség változó ízléséhez, mindezt anyagába kódolódott utasításra teszi, és magyarázatként továbbra is ragaszkodunk a vak véletlenhez, az hatványozottan kontraintuitív. Ennek megállapításával nem foglalunk állást a lényeggel kapcsolatban, ám beláthatjuk, hogy aki hatványozottan kontraintuitíve gondolkodik a világról, annak a magatartása is hatványozottan kontraintuitívvá válhat. Például úgy, hogy Isten-pótlékként piedesztálra emel egy elvet, és a továbbiakban arra összpontosítva szűri a tényeket, hogy az elv ne cáfolódhassék.
Amikor az ateista céltalanságot feltételez a világban, nem csak az optimistákkal, hanem kb. 50 milliárd sejtjének DNS-ével is ellentétbe kerül, két lábon járó öncáfolattá válik. Csoda, ha frusztrált és ellentmondásos, mint a spájzban kolbászt majszolva rajtakapott "fényevő"?

Az ateisták megértése felé 4. rész

Az értelemhiány tünetei – pótértelmek keresése
Értelem: ha tejért megyek a boltba, és tejjel térek haza, a boltba menetelemnek van értelme. Ha nem kapok tejet, akkor nincs értelme. Ha abban a tudatban megyek a cipőboltba tejért, hogy ott úgysem fogok kapni, de a létem addig sem céltalan, és demonstrálom, hogy igenis van célom, akkor a boltba menetelemnek igazából nincs érvényes célja, sem értelme, és mást demonstrálok, mint amit szerettem volna – az ellentmondásosságomat. Nem mindegy, hogy tételezünk-e valódi értelmet a világban, vagy pótértelmeket konstruálva botorkálunk át az életen.
A keresztény ember szerint a lét értelme, hogy Isten szabályait – akár gyarló módon – életre váltva jobb állapotba hozzuk a világot, mint amilyenben átvettük. Ha ez bármily csekély mértékben sikerült, a földi létünknek volt értelme. A "jobb" jelző természetesen csak nagybetűs Mércével értelmes, a nélkül nincs viszonyítási alap. A földi élet igazságtalanságai az öröklétben orvosoltatnak, így erényes életet élni is értelmes. Erény: lemondani vonzó, de hosszabb távon káros dolgokról, és megtenni kényelmetlen, ám hosszabb távon hasznos dolgokat. Egy keresztény számára erkölcsösnek lenni olyan, mint pénzt tenni kamatos kamatra egy bankba, amely garantáltan nem megy csődbe.
Egy ateista az embertársak emlékezetében reménykedhet: néhányan emlékeznek egy ideig, hogy szerintük "erkölcsös" életet élt (bármi legyen is az, Mérce híján). Egy ateista szempontjából erkölcsös életet élni olyan, mint pénzt tenni egy bankba, amely az inflációnál alacsonyabb kamatot ígér, majd egy idő múlva csődbe megy. Nem igazán ösztönző – ráadásul az "erkölcs" sem az, amit a keresztények annak tartanak. Nem véletlenül olyan hevesek e téren a viták.
Ahhoz képest, hogy szerintük nincs Mérce, az ateisták bővelkednek összehasonlításokban: 1. ha kevesebb ember lesz Európában, miközben Afrikában és Ázsiában egyre több, az szerintük "jobb", mint ha Európa legalább szinten marad; 2. ha Svédországban feleannyi vízzel öblítenek vécét, mint tavaly, az szerintük "jobb" a szaharai szomjazók szempontjából (feltéve, hogy mágikus módon ott tör fel); 3. ha egy angol nem dobja ki a kenyeret, az "jobb" lesz az etióp éhezőknek (amennyiben ott ugrik elő az interkontinentális csőpostából); 4. ha a brazilok nem bánnak úgy az erdeikkel, ahogy anno az európaiak, az "jobb" lesz, mint ha az európaiak ültetnek maguknak elég erdőt; 5. ha az indiaiak nem ülnek autóba úgy, ahogy a nyugatiak, az "jobb" lesz, mint ha a nyugatiak ülnek kevesebbet autóba, és megmutatják, hogy kell ezt csinálni; 6. ha egy kisfiú szabadon lánnyá operáltathatja magát, de a szülei erről börtönbüntetés terhe mellett nem mondhatják el a véleményüket, az "jobb", mint ha a kisfiúkat és kislányokat arra neveljük, hogy lehetőleg a testi adottságaikkal összhangban teljesedjenek ki; 7. ha mindenki egyformán mélyszegény és elnyomott, az "jobb", mint ha a különböző adottságok és erőfeszítések szabadon különböző jövedelmeket eredményeznek; 8. ha az elkövetők jogai fontosabbak az áldozataik jogainál, az "jobb", mint ha az áldozatokat eredményesen védve tartunk rendet. A bohókás, majd egyre veszélyesebb ötleteknek se szeri, se száma, és elfogadott Mérce híján akár az is állítható, hogy 50 dollár több, mint 100. Belátható, miért szükséges és hasznos egy elfogadott Mérce, ami viszont az emberek által meg nem kérdőjelezett forrást feltételez.
Miközben az ateista lesajnálja a keresztények erkölcsi elképzeléseit (különösen a nemiség kereteit kijelölő szabályokat), szereti hangsúlyozni, hogy a maga barkácsszabályainak betartása terén ugyanolyan jól, vagy még jobban teljesít – elfeledve, hogy voltaképpen tagadja az összehasonlítást lehetővé tevő Mércét. Ha azt mondaná, hogy "jobban biciklizek, mint ahogy te gitározol", annak sem lenne kevesebb értelme. Az egyéni sufnierkölcs szabályai definíció szerint nem azonosak a keresztények számára irányadó erkölcsi szabályokkal, hiszen azok pótlékaként készültek, hogy az ateistának is legyen valamiféle "erkölcse" (az Isten-viták keretében ugyanis gyakori érv volt anno, hogy Isten nélkül nincs erkölcs).
A keresztény ember a szabályokat adottságnak tekinti, és igyekszik azok összességéhez alkalmazkodni, megkülönböztetve fő és alszabályokat, az ateista ezzel szemben kiemel néhány saját készítésű szabályt, és gombostűhegyre tűzve úgy mutatja fel, mint ha azokkal váltaná meg a világot, a többi meg nem számítana. Ez kirívó aránytévesztéshez vezethet: megannyi ateista fillérre befizeti a fehérgallérosan optimalizált adóját, sosem bliccel a buszon, erkölcsösnek, tiszteletre méltónak és decensnek tartja magát, de a kommunista rezsimek által megölt milliókat figyelmen kívül hagyva újra kipróbálná a "szép" eszmét, azaz előkészületi szakban lévő potenciális tömeggyilkos. És ebben nem lát aránytalanságot, erkölcsi magaslatról oktatja az eszme kritikusait. (A teljesség kedvéért: a fasizmussal is kokettálnak néhányan, azonban nem tartják magukat decensnek, simán bliccelnek, vállalják az erkölcsi mélységet, ahol a Mérce szerint vannak, és nem különösebben büszkék az ateizmusukra.)
Figyeljük meg, hogy az ateisták sufnierkölcse nem azonos a keresztény erkölccsel, a Mércét tagadva aligha lehet vele példálózni, és ahogy az adóügyi szabálykövetés nem jogosít fel nemváltó kezelések népszerűsítésére, úgy a jeggyel utazás sem erkölcsi alap tömeggyilkos rezsimek restaurálásához. A keresztényeknek a Mérce mondja meg, mi merre hány méter, az ateisták e téren útmutatásra szorulnak.

Az ateisták megértése felé 5. rész

A hagyományhiány tünetei – a bicikli újrafeltalálása
A kamaszok ösztönösen elvetnek mindent, amit a szüleik mondanak a világról. Előző korokban a nagyszülők véleményére még jobban adtak, mert a nagyik az akkori lassú világban nem tűntek eszközanalfabétának, így nem pontozódtak ki a szakértésből. (Nem tud mikrózni => nem tudhatja, mi a boldogság.) A felmenők diszkvalifikálódása miatt sok mai fiatal érzi úgy, hogy mindent önállóan ki- és feltalálni nem opció, hanem az egyetlen lehetőség. Pedig ha fellapozzuk a Példabeszédek könyvét, a Prédikátor könyvét és a Bölcsesség könyvét, rájöhetünk, hogy a világ agytrösztje (think tank-je) több ezer éve is jól, sőt jobban működött, mint manapság – mert akkor a "hosszan élt, sokat látott és tapasztalt, érdemes tőle tanulni" elv még általánosan elfogadott volt.
Már Babilonban is tudtak annyit a szexről, mint a mai pornónézők, és többet gondolkodtak anno arról, hogy végül is, mitől lesz boldog az ember, mint pl. a Nők Lapja 2020. áprilisi számának "szakértője", aki arra jut, hogy a nemi korlátok üdvös felolvadása nyomán a nők boldogságszintje csökkent, magányosságának és "patriarchális elnyomásának" szintje pedig nőtt. Emlékeztetőül: a modern módszerek tesztje, hogy javulnak-e a mutatók, amelyek javítására a módszert meghonosítottuk. Ha a mosógéptől fárasztóbb lesz a mosás és koszosabbak maradnak a ruhák, akkor az a mosógép nem működik.
Ha a szexuális normák puhulásával "felszabadult" ember boldogtalanabbnak, magányosabbnak és elnyomottabbnak érzi magát, akkor az nem felszabadulás - mondanák az előző generációk bölcsei, noha nem értettek az okostelefonhoz. A természetes eszük praktikus használatához viszont mintha jobban értettek volna, és következtetéseik legjava ma is olvasható, az említett bibliai könyvekben.
A keresztények viszonylag olvassák a Bibliát, és komolyan is veszik, amit találnak benne. Az ateisták jó része szintén forgatja, hiszen az általános műveltség részének tartja, de úgy olvassa, mint Furulyás Palkó ókori kalandjainak gyűjteményét. Azaz: olvassa is, meg nem is, hiszen nem tartja megszívlelendőnek a tartalmát. Leibniz matematikai tanulmányait is lehet "érdekes mesék"-ként átfutni, de akkor lemaradunk a lényegről.
Az ateista "az ókoriak izgalmas meséket találtak ki" megközelítéssel lemond az előző generációk bölcsességéről, élettapasztalatáról, egyebek mellett a boldogsággal kapcsolatos következtetéseiről. Úgy véli, a szabadság és az "okos" eszközök használata mindezt helyettesíti, és még hogy! Fontoljuk meg: az emberiség mintegy 400 generációval ezelőtt kezdett letelepedni és a ma ismert civilizációkat kiépíteni. Eleink ugyanolyan intelligensek voltak, mint mi, minden generációnak voltak Einsteinjei, Gandhijai, Martin Luther Kingjei és Tolsztojai. Gondolataik legjava olvasható, a rendelkezésünkre áll. Aki ezt a bölcsességet félretolja, az 399 az 1-hez valószínűséggel (99,75%) nem jár jól, és akkora szakértője lesz a saját boldogságának, amekkora a Nők Lapja szakértője a nőkének.
Annál is furcsább ez a szabadságközpontú, tinilázadó közelítés az életbölcsességhez, hogy egyébként nem ez a szokásunk: a műszaki bölcsességet például tiszteljük és megszívlelendőnek tartjuk. Ha nem tennénk, e-autó helyett minden generáció újra és újra feltalálhatná a maga döcögő biciklijét.
Vegyük észre, hogy az "ateizmus" (a nagy úthoz képesti tinilázadó kis út) terjedésével visszaszorulóban a sokgenerációs életbölcsesség, és ez már nem csak az egyén boldogságát, hanem a civilizációnk sikerességét is veszélyezteti.