This is a German problem?

Napok óta ingázok a német-francia határ két oldala között. Reggel-este átkelek a Rajna felett átívelő Európa-hídon, gyalog. Felszállhatnék a buszra is, de úgy lassabban érnék át, mert újra bevezették a határellenőrzést. A híd francia oldalán francia rendőrök, a német oldalán pedig német rendőrök lassítják le a forgalmat. A vállukon géppisztoly lóg. Figyelem, kiket állítanak meg. A fehérnél barnább bőrűekre, a szakállasokra, a szemlátomást közel-keletiekre, a feketékre utaznak. Mindenkire, aki nem néz ki több évszázados németnek/franciának. Este elemlámpával világítanak az autóban utazók arcába, úgy állapítják meg a genetikai hovatartozásukat. Félreállítják őket, és átkutatják az autójukat.  Aki nem kellően árja, frank vagy gall megjelenésű, az átvizsgálásra számíthat a nemrég még légies határon. Egy éve világraszóló rasszizmusbotrány kerekedett volna egy ilyen intézkedésből, ma viszont megnyugtatónak találja a lakosság, és örül, hogy vigyáznak a biztonságára. Egy év alatt nagyot zuhant a német és a francia társadalom...

amely azonban továbbra is nyitottnak és befogadónak tartja magát. Nézem a phoenix német adót, tele van optimista menekültügyi hírekkel (sikerülni fog, keresztényi kötelesség a lehető legtöbb embert befogadni, a bevándorlók beilleszkednek, nincs veszély, indokolatlan minden aggodalom, különösen ha szélsőjobboldali), valamint pesszimista kelet-európai hírekkel (a lengyeleknél újra szélsőjobboldali kormány van hatalmon, Magyarországon pedig diktatúra épül, lábbal tiporják az állampolgári szabadságjogokat). A renitens magyar miniszterelnöktől rendszeresen idéznek két, nemzetközileg érthető angol mondatot: „This is not a European problem. This is a German problem." Elgondolkodom azon, hogy ha fél éve Németország elfogadja a menekültek rendezett beléptetésére vonatkozó magyar javaslatot, akkor most nem kellene rasszista szelekciót folytatnia. Egy időben megtett ésszerű lépéssel meg lehetett volna előzni a mai pánikintézkedéseket.

Újabb tapasztalati adatok gyűlnek a liberális humanizmus téveszméiről írott sorozatomhoz.

Ha megkérdeznénk a magyar utca borúlátó emberét, hogy szerinte 1 millió magyar bevándorlóból hányat találnának együttélésre alkalmasnak a tüchtig németek, és hány magyar tudna hosszú távon beilleszkedni a szabál-az-szabál jellegű kultúrába, akkor alighanem 50% alatti becsléseket kapnánk. A magyarok kevesebb, mint fele tudná teljesíteni a német elvárásokat, és a normáknak megfelelők kevesebb, mint fele találná hosszú távon kellemesnek az ottani életet. Egymillió magyar bevándorlónak talán 20-25%-a maradna Németországban kölcsönös megelégedettségre. Ha viszont arról kérdeznénk a magyar utca emberét, hogy 1 millió közel-keleti bevándorlóból hányan felelnének meg a német elvárásoknak, és hányuknak felelne meg a német kultúra, politikai odaltól függően vagy 0%, vagy 100% körüli válaszokat kapnánk. A németek hivatalosan úgy hiszik, hogy a bevándorlók közel 100%-a megfelel, beilleszkedik, és jól érzi majd magát. Nem hivatalosan nem tudjuk, mit hisznek, mert erről nem számol be a német média. Néha sejteni engedi, hogy a közvélemény nem egészen hurrá-optimista, és hogy ez nagyon helytelen gondolkodás.

Szintén elgondolkodtató, hogy a befogadás fő szószólója a kormányon lévő CDU (Keresztény Demokrata Unió). Fordított helyzetben el tudjuk képzelni, hogy mondjuk, a török iszlám párt több millió európai keresztény befogadását és letelepítését szorgalmazza? Az az iszlám párt, amely a muszlim kurdokkal sem tud mit kezdeni?

Furcsa, hogy a nyugat-európai közvélemény többsége szerint a feljövőben lévő szélsőjobb (pl. Front National, Pegida Mozgalom) veszélyes, és aktívan védekezni kell ellene, a szélsőjobbnál jóval szélsőségesebb, vadabb nézeteket valló muszlimok százezrei viszont ugyanezen közvélemény többsége szerint semmiféle veszélyt nem jelentenek, velük kapcsolatban bármilyen óvintézkedés szigorúan tilos.

Az állítólag diktatórikus Magyarországon boldog békeidő és mozgásszabadság van, míg az állítólag nyitott és befogadó nyugat-európai országokban háborús készültség és rasszista mozgáskorlátozás, a közvélemény lelkes támogatásával. Észre sem veszik a kognitív disszonanciát. Valóban úgy tűnik, hogy „this is a German problem", sőt „this is a French problem".

Hová lett a német és francia politikusok józan esze? Hová vezetik a népüket? Quo vadis, Europa?