A politikai szélsőségek
Általában ott válik jelentőssé egy-egy szélsőséges mozgalom, ahol ennek egzisztenciális oka van. Ahol nincs egzisztenciális ok, ott nincs jelentős szélsőség. Ritkábban előfordulhat, hogy a hatalmon osztozkodó nagy pártok egyetértenek valamiben, ami ellen a választók többsége tiltakozik. Ez a helyzet például Németországban, ahol a baloldal és a jobboldal egyformán támogatja a bevándorlást, míg a választói többség ellenzi. Aki nem akar bevándorlást, annak nincs más lehetősége, mint szélsőséges pártra szavazni. Szintén ilyen a helyzet Ukrajnában, ahol a baloldal pont olyan korruptnak tűnik, mint a jobboldal. Ha a választók többsége ellenzi a korrupciót, akkor vagy szélsőséges pártra szavaz, vagy el se megy szavazni.
Ebből következik, hogy a politikai szélsőség elleni harcnak semmi értelme, a szélsőség nem ok, hanem tünet. A tünet helyett az okkal célszerű foglalkozni. A tünet önmagában kezelhetetlen, sőt önmagában nem is tekinthető problémának, mivel egy demokráciában a választóknak tetsző pártok lesznek sikeresek, pont. Ha a szélsőséges pártok előretörését problémának tartjuk, de az okot valami miatt nem szeretnénk kezelni, akkor patthelyzetbe hozzuk magunkat.
A szélsőség okának kezelése azt jelenti, hogy életszínvonalat kell növelni, korrupciót kell csökkenteni, vagy ha a többség ellenzi a bevándorlást, akkor nem szabad tartósan szembemenni a többség akaratával. Demokráciát ugyanis nem lehet a többség ellenében csinálni - ezt diktatúrának hívják még akkor is, ha a zsarnok az úgynevezett felvilágosult értelmiség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése