A világi hatás mint gyakorlati probléma

Írhatnám egyszerűen, hogy a kereszténység világi hatása a témám, de ennél szélesebb megközelítésben gondolkodom. Tény, hogy a világi hatás IGEN/NEM kizárólag a kereszténységben merül fel kérdésként, erre minden más szellemi/lelki irányzat magától értetődően lelkes és alapértelmezett IGEN-nel válaszol. Fel sem merül senkiben, hogy az általa vallott értékrendnek ne lenne világi hatása - kivéve, ha keresztény az illető.

Mégsem hessenthetjük el értelmetlenként a kérdés, mert egyrészt Jézus attól lett vitatott Messiás a judaisták szemében, hogy akkor és ott NEM teljesítette a tőle várt világi hatást (nem űzte ki a rómaiakat, és nem koronázták győztes földi királlyá, ahogy a kortársak várták, amiből akár az is következhet, hogy a Messiásnak világi hatása nem volt, nincs, és nem is lesz); másrészt ha az előző okfejtést egy az egyben elfogadjuk, akkor kijelentjük, hogy igazuk van a Jézus messiásságát vitató judaistáknak, mert nem ilyen Messiásra vártak, azaz Jézus tényleg nem az ígért és várt Messiás. Az első okfejtést elfogadva a kereszténység alaptalanná és okafogyottá válik. 

Hacsak azt nem mondjuk, hogy a judaisták nem mérvadók a tekintetben, hogy milyen a nekik ígért Messiás. Ám akkor ki lenne mérvadó, és milyen alapon? Messiás ugyanis kizárólag a héber Bibliában szerepel, sehol máshol az emberiség kultúrtörténetében. Az emberiség nem is értesült volna az egész történetről, ha egyes judaisták nem tartották volna ténylegesen feltámadt dicsőséges uralkodónak, azaz Felkentnek/Messiásnak Jézust, és nem terjesztették volna el a történetét abban a meggyőződésben, hogy ez JÓ az emberiségnek. Mármost, ha Jézusnak nincs világi hatása, akkor NEM JÓ az emberiségnek, mert a JÓ definíciójába beletartozik a világi hatás.

Klasszikus csiki-csuki helyzet: ha a Jézus korabeli judaisták ragaszkodnak hozzá, hogy a Messiás eljövetelének konkrét rövid távú földi értelme van, akkor veszítenek a rabbinikus judaistákkal szemben. Ha viszont a mai keresztények ragaszkodnak hozzá, hogy a kereszténységnek hosszú távon sem lett földi értelme, akkor szintén veszítenek a rabbinikus judaistákkal szemben.

A hitük világi hatásában kételkedő keresztények deklarálják, hogy Jézus nem is a várt judaista Messiás, másrészt nem is JÓ az emberiség számára. Ez kedvezőtlen pozíció. Olyan, mint ez az érvelés: „Fektess piramisjátékba, én azon buktam el a megtakarított pénzem, és most terjesztem az örömhírt, hogy mindenki fektessen piramisjátékba. Engem elszegényített, tehát nektek is jó lesz. Nem igaz, hogy a vezetők lenyúlták a pénzt, és most dőzsölnek belőle Honoluluban. Biztosan tudom, mert ők mondták, hogy a másvilágon minden elmaradt hozamot kifizetnek, kamatos kamattal." Khm. Csoda, hogy az ilyen kommunikációval terjesztett kereszténység keveseket lelkesít, sőt visszaszorul?

Összeegyeztethetetlen Jézus a judaizmusban tőle várt világi haszonnal? Nem. Ha belegondolunk, kiűzte a rómaiakat, pontosabban hosszú távon egy igazságosabb rendszert hozott létre, mint amibe született. Emancipálta a nőket, felszabadította a rabszolgákat. Közéleti fősodorba emelte a szociális érzékenységet. Továbbá a követői értékrendjén keresztül ténylegesen uralkodik a földnek azon régióiban, ahol a többség elfogadja judaista Messiásnak. Ez kézzelfogható földi hatás.

Azt gondolom, hogy a világi hatást vitató keresztények nem tudják, mit beszélnek. Viszont ettől függetlenül beszélnek, ami felveti a kérdést, hogy mi motiválhatja őket. Többféle motivációt is el tudok képzelni, mert Jézus világi hatásának a hiánya járhat bizonyos egyéni előnyökkel.

Képzeljük el, milyen jó lenne, ha az Iszlám Állam harcosai hirtelen elfogadnák, hogy Mohamednek nincs is világi hatása. Egyből abbahagyhatnák a rémtettek elkövetését. Képzeljük el, hogy a fasiszták/kommunisták hagyják magukat meggyőzni a mozgalmuk világi értelmetlenségéről - milyen jó lenne ez az emberiségnek! Képzeljük el, hogy a vegetáriánusok elfogadják a világi húsevést azzal, hogy majd a másvilágon jön el az igazi vegetarianizmus, a tökéletlen földi életben meg annyi húst eszik a vega ember, amennyi jól esik... Ezekből a példákból akár arra is juthatunk, hogy a kereszténység hatástalansága mérsékel, és ez jó. Vagy hogy nem jó, mert a kereszténység teljesen más természetű, mint az iszlám, a fasizmus, a kommunizmus és a vegetarianizmus.

A kereszténység NEM mentes a többi szellemi/lelki mozgalom veszélyeitől. A kereszténység is vehető túl szó szerint (a Biblia használható gumibotként). A kereszténységet is el lehet túlozni (pl. angol puritán módra betiltani a színházakat, vagy amerikai mintára az alkoholfogyasztást, vagy pokollal fenyegetni a miniszoknyás lányokat). A kereszténységre is lehet elnyomási célból hivatkozni (pl. az egyház hajója az egyéni életek felett). Amilyen mértékben ez így van, olyan mértékben a kereszténység világi értelmének elvitatása hasznosan mérséklő lehet például olyan helyzetben, amikor egyesek ISIS jelleggel visszaélnének vele, vagy épp inkvizíciót készülnek alapítani. Hogy a mai idők ilyenek-e, annak eldöntését az olvasóra bízom. A világi haszon modellje semmiképp sem erőltethető ISIS jelleggel. A világi haszon ellen érvelőket pedig motiválhatja, hogy féknek/ellensúlynak vélik magukat egy ISIS típusú totalitárius nyomulással szemben, és ujjong a lelkük, hogy de jó fejek. Más kérdés, hogy az önkéntes alapú kereszténység esetében mennyire tényleges veszély egy ISIS típusú totalitárius nyomulás.

Egy másik lehetséges motiváció a „halott szerző = jó szerző" felfogás: a színházi rendezők nem szeretik az élő szerzőt, mert túlzottan beleszól abba, hogy mit csinálnak a darabjával. A rendező ezért a halott szerzőt preferálja. Jézus világi hasznának elvitatása nem halasztja meg Jézust, mert ez lehetetlen, de ügyesen hatástalanítja, szellemmé légiesíti. A szellemszerző pedig majdnem olyan jó, mint ha halott lenne: hiába hadonászik, nem tudja lefogni az „új felfogású" rendező kezét. Más kérdés, hogy keresztényként bennünket a rendező új felfogása, vagy a szerző eredeti műve érdekel-e.

A harmadik lehetséges motiváció a múzeológusé. Unpraktikus lenne, ha a skanzenben még ott élnének az eredeti lakók, és beleszólnának az ismertetőbe, hogy „nem is arra használjuk a kemencét, amire mondja". Mennyivel kényelmesebb, ha már nem laknak ott, és senki nem szól közbe! A teológusok körében erős múzeológusi hajlamot látok, nekik az a praktikus, ha a kereszténység egy ódon skanzen, amelynek nincsenek lakói, így végre nyugodtan lehet róla tárlatvezetést tartani, közben pedig szerfelett okosnak, felettébb műveltnek látszani. Más kérdés, hogy mennyire szeretnénk, és mire lenne JÓ, ha a kereszténység ódon skanzenné válna.

Miközben logikailag abszurd, hogy egy keresztény szerint a kereszténységnek ne legyen világi értelme, többféle emberi motiváció magyarázza, hogy az abszurditás ettől függetlenül megfogalmazódik, és „alternatív" felfogásként hosszú távon is jelen marad.