Marx szerint a mindenoldalú, racionális, belátó, közösségi emberek tulajdonközösségen alapuló, osztály és kereszténység nélküli társadalma elhozza a jólét és a humanizmus maximumát.
A valóságban viszont a tömegek elnyomását, nyomorát és halálát, valamint ezzel párhuzamosan a kommunista vezetők meggazdagodását hozta el, sőt áttételesen a holokauszthoz is hozzájárult.
A tanulságokat levonva azt mondhatjuk, hogy egy Fidel Castrot dicsérő embert nincs okunk jobban utálni, mint ha Mussolinit dicsérné - de jobban szeretni sincs okunk.
Egy vörös csillagos Che Guevara-pólót hordó fiatalt nincs okunk jobban kioktatni, mint ha Hitler képét viselné horogkereszttel - de kevésbé kioktatni sincs okunk.
A „felszabadítás" teológiáját nincs okunk jobban vitatni, mint a zsidó boltok „népi" tulajdonba vételének teóriáját - de kevésbé vitatni sincs okunk.
A „felszabadítás" teológiáját nincs okunk jobban vitatni, mint a zsidó boltok „népi" tulajdonba vételének teóriáját - de kevésbé vitatni sincs okunk.
A kommunizmus igazságosságát és
szabadságát hirdető embert nincs okunk jobban bírálni, mint az
inkvizíció igazságosságát és szabadságát hirdető embert - de kevésbé
bírálni sincs okunk.
Egy Marx közgazgasági képességeit magasztaló értelmiségivel nincs okunk
jobban vitába szállni, mint ha Szálasi nemzetvezetési képességeit
magasztalná - de kevésbé vitába szállni sincs okunk.
Egy kommunizmust dicsőítő aktivistát nincs okunk jobban helyreigazítani, mint egy holokauszttagadót - de kevésbé helyreigazítani sincs okunk.
Ha elérjük ezt a szellemi-közéleti egyensúlyt - amitől ma még távol állunk -, akkor elmondhatjuk, hogy megtörtént a szembenézés, tanultunk a történelemből, és tettünk valamit azért, hogy ne ismétlődjék meg a kárunkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése