Kötelező kereszténynek lenni?

Nem, de rövid távon közérdek, hosszú távon pedig a te egyéni érdeked. Boldogabb leszel keresztényként itt, a földön, mint ha nem ismered fel a saját jóléti érdekedet.

Ha a judaizmus Jézus előtti változatát követnénk, akkor azt mondanánk, hogy a gój a bűn sötétjében, a halál árnyékában él, és ez így van jól. Nem dolgunk a gójt jóléthez segíteni, mert nem embertárs, nem kiválasztott, nem Ábrahám vére. Így megy ez Izraelben. Szerencsére azonban a judaizmus Jézus utáni, egyetemes változatát követjük.

Ha Mohamedet követnénk, akkor azt mondanánk, hogy a gyaúr sorsa fájdalom és szenvedés, és ha a kutya gyaúr ennek ellenére látszólag nem fájna és szenvedne, akkor előkapnánk a kardot, a baseball ütőt, és tennénk róla, hogy ne ússza meg fájdalom és szenvedés nélkül a gyaúrságot. Így megy ez az iszlám világban. Szerencsére azonban nem Mohamedet követjük, hanem a judaista Messiás Jézust.

Jézus azt tanította, hogy szeressük embertársainkat, mint önmagunkat. Magunknak földi jólétet szeretnénk? Igen. Akkor embertársaink számára mit szeressünk? Földi jólétet. Erre vezető módszer a kereszténység. A jólét távolról sem kényszer, viszont szerencsére elég meggyőző érv szokott lenni. A jóléti logika tűpontos problémafeltárást és megoldást tesz lehetővé.

Vegyük a közel-keleti menekültek esetét: elvben kötelező lenne őket befogadni, épp jóléti megfontolásból. Csakhogy mi tartja életben a közel-keleti háborúsdit? Az a liberális téveszme, hogy a muszlimok demokráciát akarnak, és ha nem, le szabad őket bombázni. Ebben az összefüggésben már inkább úgy fest a helyzet, hogy nem a menekülteket kell befogadni, hanem a téveszmés liberálisokat kell leállítani. Ha a liberálisok nem rombolják tovább a Közel-Keletet, nem lesznek menekültek, ami lássuk be, mindenki jóléte szempontjából lényegesen jobb. Nem lesz (rövid távon) demokrácia, de legalább életben maradnak az ott élők. Ha a liberális elefánt tovább tör-zúz a porcelánboltban, akkor fizesse a számlát. A liberálisok kezdjenek spórolni, hogy a saját otthonukban be tudják fogadni, és el tudják látni a miattuk menekülőket, majd saját költségükön újjáépítsék az erkölcsi támogatásukkal lebombázott közel-keleti lakóhelyeket. A pénztárcájuk tegye világossá, hogy ki-ki felelős a tetteiért. A keresztények feladata nem a liberálisok által az orruk alá termelt fekália eltakarítása, hanem az egész emberiség jólétének növelése.

Mint látjuk, a kereszténység jóléti logikája világjobbító megoldásokhoz vezet, ezért érdemes - de sosem kötelező - kereszténynek lenni.

Fedezd fel magadban a keresztényt

Azt gondoltad, hogy te aztán garantáltan nem vagy keresztény? Korántsem biztos. Betartod a tíz parancsolat társadalmi részét? Fő szabályként nem hazudsz, nem lopsz, nem ölsz? Többé-kevésbé fizetsz adót? Akkor máris megfelelsz a zsidó-keresztény kultúrkör elvárásainak. Igyekszel hűségre épülő nő-férfi párkapcsolatban élni? Akkor a keresztény kiegészítést is teljesíted. Szolidáris vagy embertársaiddal? Ez máris egy lépés Jézus „szeresd embertársadat, mint önmagadat" parancsa felé. Irányadónak tartod a polgári tisztességet, amely egy az egyben keresztény alapra támaszkodik? Akkor csodálkozz rá a benned élő keresztényre.

Hogy konkrétan nem hiszel a személyes Isten létezésében? Nos, nem valószínű, hogy Istent ez zavarja – ha van, akkor nélküled is tudja, hogy létezik, és nem a te hited hozza létre. Nem hiszel Jézus, a zsidó Messiás létezésében, tanításában, feltámadásában? Ebben a korabeli zsidóknak volt nehéz hinniük, neked elég megállapítanod a Messiás követőinek sikerét a környezetedben. Nézz körül a nyugati civilizációban.

Maradtak kérdéseid? Az előző posztban választ kapsz rájuk.

Gyakori kérdések a kereszténységről – nem gyakori válaszokkal

Az alábbi kérdések gyakran elhangzanak, a válaszaim azonban nem gyakoriak, nem is egyeznek feltétlenül a hivatalos keresztény válaszokkal. Előfordulhat, hogy látszólag szembemegyek a dogmatikával. Vitassuk ezt meg. A poszt folyamatosan bővül, érdemes rendszeresen visszalátogatni, kérdéseket feltenni.

1. Van-e Isten? Ha van, honnan tudjuk?

Legfeljebb sejtjük, sehonnan sem tudjuk. A történelemben mindig mindenki egyéni istenbizonyítékokat kapott, kollektív bizonyítékot sosem, vagy legalábbis nem hihető módon. Mai szemmel minden kollektív „csoda" magyarázható természeti jelenségként is. Mózes Hóreb hegyén állítólag úgy kapta a tíz parancsolatot tartalmazó kőtáblákat, hogy közben minden zsidó hallotta a hegyről Isten hangján a törvényeket. A nép valószínűleg vihart és mennydörgést hallott. Egyiptomot a kivonulás előtt állítólag isteni csapások érték. Valószínűleg ökológiai katasztrófa történt. Jézust állítólag az összes apostol látta a feltámadása után. Csak Jézus nem úgy nézett ki, mint a halála előtt, így ezt nem fogadhatjuk el kollektív bizonyítéknak. Ugyanakkor mindenki kaphat egyéni istenbizonyítékot, ami senki másra nem hat, csak rá. Így a hit mindig egyéni döntés, lelki jellempróba marad. A nem hívő számára: Isten a tökéletes közösségi magatartás szabályzata a lélekben, mindannyiunk lelkében. A hívő számára: ugyanez, csak még létezik is.

 2. Mit akar tőlünk Isten?

Isten saját kinyilatkoztatása szerint jó, szerető, megbocsátó. Ebből következően a lehető legjobbat akarja nekünk és az egész emberiségnek. Nem Neki van szüksége ránk, hanem fordítva, nekünk van szükségünk Istenre a saját jólétünk és boldogságunk érdekében. Ha szeretjük magunkat, szeretteinket és embertársainkat, akkor Isten még eredményesebbé tesz minket ezen a téren.

 3. Mi a bűn? 

Logikus módon, ha Isten a tökéletes közösségi magatartás szabályzata a lélekben, akkor a bűn a tökéletes közösségi magatartástól való eltérés. Ez jóval bonyolultabb fogalom, mint a tíz parancsolat valamelyikének megszegése.

 4. Van-e Sátán? Ha van, honnan tudjuk?
Mint Isten létéről, erről is csak sejtéseink vannak. Ha a bűn a tökéletes közösségi magatartástól való eltérés, akkor Sátán az, aki definíció szerint erre csábít. Csakhogy a tökéletes közösségi magatartástól való eltéréshez nincs szükségünk Sátánra, megy az nekünk magunktól is. Ezért Sátán vagy nincs, csak egy elvont fogalom, vagy ha személyes létező, akkor munkanélküli - mi dolgozunk helyette. Saját magunkat kísértjük a tökéletes közösségi magatartástól való eltérésre.

5. Tényleg minden ember bűnös?
Ha a bűnt a tökéletes közösségi magatartástól való eltérésként értelmezzük, akkor világos, hogy minden ember bűnös. Egyikünk sem tökéletes közösségi lény az élete minden pillanatában. Ha igyekszünk önként betartani Isten szabályait, akkor jobb közösségi lények leszünk, mint Isten nélkül.

6. Az ősbűnt Ádám és Éva követte el?
Judaista felfogás szerint a rossz oka vagy az, hogy Isten próbára tesz, hogy a próbát kiállva elnyerd a nagyobb jót; vagy hogy a saját bűneidért büntet; vagy hogy nincs különösebb ok, a megmagyarázatlan rossz Ádám és Éva engedetlensége miatt van. Ez valószínűleg csak allegória, tanmese. A tanulsága viszont igaz és pontos: aki nem igyekszik önként betartani Isten szabályait, az árt a közösségének, áttételesen saját magának.

7. Mi a megváltás?
Judaista értelemben az ősbűn rituális jóvátétele. Hétköznapi értelemben pedig azt jelenti, hogy a Messiás megváltásán keresztül egy nagyságrenddel jobban tudjuk önként betartani Isten szabályait, mint nélküle.

8. Honnan tudjuk, hogy működik-e a megváltás? Nem logikátlan ez az egész?
A judaizmus belső logikáját követi. Csak akkor tudjuk elfogadni, ha elfogadjuk a judaizmus belső logikájának érvényét.

9. Mennyi földi boldogtalanságot kell bevállalni az örök boldogságért?
Ha a tökéletes közösségi magatartást nem tekintjük boldogtalansági oknak, akkor semennyit. Sok ember úgy véli, hogy ha nem teljesül rövid távon minden egyéni érdeke, akkor ez ok a boldogtalanságra. Jobban megfontolva: az egyéni érdekek hosszú távon, közvetetten, a közösségi jóléten keresztül tudnak igazán érvényesülni. Aki Isten szabályait követve tökéletes közösségi magatartásra törekszik, az nagyobb földi boldogságot él meg, mint aki az egyéni szempontjaira összpontosít.

10. A keresztények földi jólétben élnek?
Ha jól váltják életre Jézus, a judaista Messiás tanítását, akkor igen. Jólét alatt természetesen nem a mások rovására elért gazdagságot kell érteni, hanem a mások javának elősegítése által elért kiegyensúlyozott, derűs bőséget. Az embertársak önmagunkhoz hasonlókénti szeretete automatikusan jóléthez vezet. Egy keresztény sosem élhet egyéni jólétben ott, ahol mások önhibájukon kívül szűkölködnek, viszont ha az önmagukért cselekvők jól élnek, egy kereszténynek nincs oka náluk rosszabbul élni.

11. A keresztényeket üldözi a világ?
Kezdetben igen, ma már nem. Jézus üldözésveszélyre figyelmezteti az apostolokat, akik egy kereszténység előtti világba indultak az embertársak szeretetét hirdetni. Ez valóban veszélyes volt. Ma azonban a kereszténység nem új hír, valamilyen formában már mindenki értesült róla, és a rossz szándékú, farizeuslelkű emberek a keresztény elvekre hivatkozva akarják kizsákmányolni, tönkretenni Jézus követőit. Ez teljesen más helyzet, mint amiben az apostolok voltak, Jézus erre is adott tanítást: a bűnbánó, életreformot vállaló bűnösökkel befogadóan bánt, a szavait kiforgató farizeusokkal azonban egy pillanatra sem volt elnéző. A mai keresztények már nem a „világgal", hanem csak a körmönfont farizeusokkal állnak szemben.

12. Egy keresztény mindig mindenből a maximumot köteles nyújtani?
 A saját belső mércéje szerint igen, de külső mérce szerint nem.  Mindenki annyit várhat el a keresztényektől, amennyit bárki mástól elvár. A keresztény ember általában felülmúlja a világi mércét, de ez ajándék, és nem alapszint. Egy zsidó sosem veszti el a zsidóságát, bármit is tesz. Egy liberális bármilyen képmutató lehet, amíg „liberális"-nak állítja magát, annak is számít. A legtöbb ember a minimumot várja el magától, csak a keresztényektől követeli a maximumot. Ez farizeus magatartás, ekként kezelendő.

13. Érvényesülhet egy keresztény?
 Mások kárára nem, mindenki javára igen, nagyon is.

14. A keresztény ember köteles mindig mindenkinek mindent megbocsátani?
A saját érdekében látszólag igen, hiszen az Úr imájában azt imádkozza, hogy „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". A valóságban a Biblia részletesen szabályozza a megbocsátás judaista feltételeit, amelyek nélkül nincs bocsánat: a bűn megvallása, megbánása, életreform fogadása, jóvátétel. A judaizmusból kinőtt kereszténység nem szüntette meg ezeket az előfeltételeket. Aki teljesíti őket, annak meg kell bocsátani. Aki nem teljesíti őket, annak nem jár bocsánat, az Úr imája szerint sem. Érdekes kérdés, hogy egy ember hányszor fogadhat őszintén életreformot. Hétszer hetvenhétszer? Nem valószínű. A gyakorlatban elég egyértelmű, hogy mi az őszinte bűnbánat és a tisztességes jóvátétel. Ezek nélkül is meg szabad bocsátani, de nem alapszolgáltatásként, hanem ajándékként, vagy nevelő céllal. Minden esetre, senki ne gondolja, hogy a keresztények nem hús-vér emberek, hanem utasításra működő, ingyenes bocsánatosztó automaták. Ez nem következik a Messiás tanításából.

15. Miért engedi Isten, hogy rossz dolgok történjenek a világban?
 A kérdés helyesen így hangzik: miért engedi Isten, hogy az ember ártson magának, szeretteinek és embertársainak? A válasz részben megtalálható az 5. kérdésnél, bővebben: Isten nem csap rá Ádám és Éva almát tartó kezére, nem ad nekik szájzárat almaevés ellen, nem köpeti ki velük a tiltott falatot. Az ember valóban szabad, korlátlan lehetősége van rá, hogy ártson magának, szeretteinek, embertársainak. Isten szabályai segítségével törekedhet a jó közösségi magatartásra, de ez nem kikényszerített kötelesség, hanem önkéntes belátáson alapuló lehetőség. Éljünk vele, és máris szebb lesz a világ számunkra, szeretteink számára, embertársaink számára.

16. Mindenki csak önmagáért, a saját tetteiért felel?
 A judaizmus szabályai szerint nem: ha figyelmezteted embertársadat, hogy rosszat tesz, és ő nem hallgat rád, többé nem felelsz érte. Ha nem figyelmezteted, akkor a rossz tettéért te is felelsz. A judaizmusból kinőtt kereszténység nem érvénytelenítette ezt a szabályt.

17. Ha nem neveled kereszténységre a gyerekedet, akkor felnőttként majd szabadon dönt?
Ha te nem adsz útmutatást, akkor a kortársak, a reklámok, a filmek, a hírek, a média, a műalkotások, a véleményvezérek, a közhangulat nevel majd helyetted. Ez kisebb döntési szabadságot jelent, mint ha te is leteszed az asztalra a magad alternatíváját. A judaizmusban soha, egyetlen pillanatra sem merül fel, hogy egy gyerek majd felnőttként dönt a judaizmusa felől - ez a lehetőség katasztrófaként, közösségi tragédiaként, családi árulásként jelenik meg. A judaizmusból kinőtt kereszténység rugalmasabb ennél, de nem az ésszerűtlenségig.

18. Jézus tényleg a judaizmus szerinti Messiás volt?
A korabeli judaisták egy része szerint igen, belőlük lettek az első zsidó-keresztények, akik nélkül kereszténység nem létezne. A judaisták másik része szerint Jézus nem volt a Messiás, ők a ma „zsidó"-nak nevezettek. A valóságban azonban minden keresztény zsidó is egyben, a zsidó Messiáson és a zsidó apostolain keresztül Ábrahám lelki leszármazottja. A gyakorlatban tapasztalható zsidó-keresztény ellentét nem etno-kulturális, hanem egyszerű messiásvita két zsidó irányzat között.

19. Nem lenne helyesebb azt mondani, hogy Jézus egyetemes, etnikum nélküli Megváltó, Üdvözítő, Krisztus?
Nem, mert a Megváltó ugyanúgy zsidó fogalom, mint a Messiás. Megváltás (az ősbűntől) csak a judaizmusban van. Üdvösséget (örök boldogságot) sok nép remélt, de egyik sem a zsidó Messiás istenkirály által. A krisztosz görög szó pedig felkent-et, héberül Messiást jelent. Judaista alapok nélkül NINCS kereszténység. Számítógépes példa: a korábbi szövegszerkesztővel készített dokumentumok megnyithatók az új szövegszerkesztővel is, de fordítva nem. Képzeljük el, hogy egy régi dokumentumhoz új programmal új fejezeteket adunk, és elmentjük az új formátumban. Az így létrejött dokumentum a régi programmal már nem nyitható meg. Úgy tűnhet, hogy minden fejezet az új programmal készült, pedig nem: a dokumentum keletkezésének története van, amely nem hagyható figyelmen kívül. Új fejezetek nélkül a dokumentum nem lenne teljes, régi fejezetek nélkül viszont a dokumentum nem is létezne, mert az új részt senki nem írta volna meg. Jézust a dokumentumunk új változatában nevezhetjük Megváltónak, Üdvözítőnek, Felkentnek, Krisztusnak, de tény, hogy a dokumentumunk kiinduló változatában Jézus egyszerűen a judaista Messiás.

20. Miért lett épp Ábrahám utódaiból a Választott Nép?
Mert Ábrahám idejében, ahogy ma is, a legtöbb ember a saját szándéka alá rendelte volna Istent, Ábrahám azonban fordítva gondolkodott, magát rendelte Isten szándéka alá. Ettől lettek az utódai kiválasztottak: Isten tökéletes közösségi magatartásra irányuló szándékát hordozták, terjesztették a világban, a Tóra (Mózes törvénykönyvei) formájában. Ószövetségi megközelítésben a zsidók a világ világossága, a világ papsága, a föld sója. Egyetlen problémával: az évszázadok során egyre inkább elzárkóztak az emberiségtől, a gójoktól, ami csaknem ellehetetlenítette a küldetést. A Messiás Jézus tanításától a zsidók egy része nyitottá vált a gójok, vagyis az egész emberiség felé, ezt a mozgalmat nevezzük kereszténységnek. A Messiás óta az a Választott Nép része, aki Ábrahám lelkisége szerint alárendeli magát Isten szándékának. Figyeljük meg, hogy az iszlám is hasonlóan érvel a muszlimok választottsága mellett, az „iszlám" arab szó Istennek való önkéntes alávetést jelent. A különbség az erőszak kezelésében rejlik: Jézus károsnak és önmegsemmisítőnek tartotta az erőszakot, Mohamed pedig természetesnek és szükségesnek. Így alakult ki a mai helyzet, amelyben három nagy vallás is Ábrahám jogos örökösének tartja magát, három jelentősen különböző küldetéstudattal.

21. Milyen érvek szólnak Jézus, a judaista Messiás küldetésfelfogása mellett?
A judaizmus szerint a Tóra és a belőle származó előnyök a zsidóság tulajdona, gójok csak a zsidókon keresztül, a zsidók kegyeként részesülhetnek belőle. Ha figyelmesen olvassuk az evangéliumi történeteket, Jézus földi működésében vannak erre utaló epizódok. Ám ezeket ellensúlyozzák a választottságot megszüntető epizódok, amelyekben Jézus Ábrahám vérsége (DNS-e) helyett Ábrahám lelkületét teszi feltétellé. A messiási tanítás úgy foglalható össze, hogy Isten népe mostantól az, aki Ábrahámhoz és Jézushoz hasonlóan aláveti magát Isten szándékának, és igyekszik önmagához hasonlóan szeretni embertársait. Az öntudatos judaisták egy részének gondot okozott az alávetés, szerintük a jólét a zsidóké, a gójoknak némi maradék jut, ez Isten szándéka. A muszlimoknak kiválóan megy az alávetés, de gondot okoz az embertársak, és különösen a gyaúrok önmagukhoz hasonló szeretete. A jólét a muszlimoké, a gyaúroknak fájdalom és szenvedés jut, Mohamed szerint ez Isten szándéka. A Messiás Jézust követők nagyjából félúton vannak a judaizmus és az iszlám között: nyitottak, befogadók mindenkivel, aki önként aláveti magát Isten szándékának, ÉS eközben érzékenyek az embertársak jóléte iránt. Logikus: ha Isten szándéka, hogy minél több ember törekedjen önként, a saját jóléte és szerettei jóléte érdekében a tökéletes közösségi magatartásra, akkor ezt a lehetőséget 1. meg kell osztani minden emberrel, így a gójokkal is; 2. aki nem kér belőle önként, jóléti belátás alapján, azt nem szabad Isten nevében önbíráskodva büntetni, azaz a gyaúrokkal is egyenlő embertársként kell bánni. A Messiás tökéletes tanításának köszönhető, hogy a nem-keresztények sokkal jobban élnek a keresztény világban, mint a keresztények a nem-keresztény civilizációkban. Ez a jóléti előny teszi Jézus követését egyetemes mintává az emberiség számára.

22. Hogyan lett akkor temérdek rossz dolog a történelem során a kereszténységből?
Sehogy, pont. A kereszténység soha semmiféle szenvedést nem okozott az emberiségnek, jólétet annál inkább. Nem elméletben, hanem a gyakorlatban. A kereszténységről szóló negatív történetekből mindig kimarad néhány lényeges részlet, amely alapvetően megváltoztatja a helyzet értékelését. Ki-ki nézzen utána, gyűjtsön adatokat, alkalmazzon egységes mércét, készítsen összképet, és ennek alapján alakítsa ki a tájékozott álláspontját.

23. Miért legyen bárki keresztény, szemben az alternatívákkal?
A saját jólétünk, a szeretteink jóléte és az emberiség jóléte érdekében érdemes kereszténynek lenni. Az alternatívák ebből a szempontból kevesebbet nyújtanak.  Aki zsidó, az jólétet biztosít a saját közössége számára, de a gójok jólétének rovására, ami nem igazságos, és hosszú távon a saját közösségnek is árt. Aki muszlim, az befogadja a magához hasonlóan gondolkodókat, de harcosan elnyom mindenki mást, ami gengszterdemokráciához vezet, mindenkor a legerőszakosabbnak lesz igaza. Aki „ateista", az kénytelen véleménydiktatúrával elnyomni a másként gondolkodást, mert a lelke mélyén senki sem ateista, még ő maga sem az. Aki hinduista, az millió éves távlatokban gondolkodik, ami szép, de ilyen szemlélettel is cselekszik, ami nem hasznos, árt a földi jólétnek. Aki buddhista, az a szenvedést akarja elkerülni ahelyett, hogy boldogságra törekedne, és a szenvedés hiánya nem olyan jó, mint a boldogság megléte. Aki törődik a saját jólétével, a szerettei jólétével és az emberiség jólétével, annak érdemes önkéntes belátás alapján a kereszténységet választania.

24. Hogyan érhető el, hogy mindenki önként belássa a saját és szerettei jóléti érdekét?
Sehogy, ez csalás, fogalmi ellentmondás lenne. Isten közölte az emberiség jóléti szabályzatát, majd a szabad akaratú egyénre bízta a belátást és a döntést, mi is ennyit tehetünk.

A keresztény hatalomgyakorlás dilemmái

Nézzük, milyen veszélyekkel járna, ha a keresztények önként irányító szerepet vállalnának a politikában. Három + egy alapelv betartása esetén semmilyennel. A betartandó alapelvek a következők:

1. a kereszténység földi jólétnövelő vívmány, ezért senkire nem kell rákényszeríteni, a jólét önmagáért beszél; 2. az egyház csak tanácsadó lehet, és sosem a hatalom birtokosa vagy tényleges gyakorlója; 3. a kereszténység nem törekszik hegemóniára, toleránsan megelégszik a demokratikus többséggel; +1. a kereszténység meritokrata mozgalom, ezért ha a világi vezetés jobbnak bizonyul nála, vagy ha a választók többsége váltást akar, önként átadja a hatalmat, és addig nem is veszi vissza, amíg újra jobbat nem tud nyújtani a szekuláris vezetésnél.

A veszélyek a fenti alapelvek megsértéséből adódhatnak, ez azonban olyan híd, amelyen akkor célszerű átmenni, ha odaértünk.

Keresztényeket a hatalomba

Mindenki számára előnyös, ha a keresztények irányítják demokratikusan, toleránsan, önkéntes alapon a társadalmat a saját világképük szerint. A világképükbe ugyanis nem fér bele sok olyan dolog, ami a nem keresztények világképébe belefér.

A keresztények nem kobozzák el az ateisták gyerekeit arra hivatkozva, hogy az ateizmus családon belüli erőszak. Az ateisták viszont elkobozhatják a keresztények gyerekeit arra hivatkozva, hogy a kereszténység családon belüli erőszak. A keresztények nem állítanak bíróság elé 90 éven felüli embereket 70 évvel korábbi bűncselekményekért. A nem keresztények azonban ezt megtehetik. Erkölcsileg, technikailag és jogilag teljesen igazuk is van. Mégis, a keresztények hallottak már irgalomról, megbocsátásról, megbékélésről, a nem keresztények meg kevésbé.

A keresztények „rémtetteiről" mindenki tud, de kevesen tudják, hogy ezek döntő többsége városi legenda, amely minimális kutatással alaptalannak bizonyul. Távirati stílusban: a keresztes hadjáratok a muszlim terjeszkedés elleni honvédő küzdelmek voltak; Közép-Amerika lakosságát nem a hódítók, hanem az abban a korban teljesen ismeretlen vírusok tizedelték meg; a „rettegett" inkvizíciónak nagyságrendekkel kevesebb áldozata volt, mint hasonló időszakban egy miniállam köztörvényes büntetésvégrehajtásának; az AIDS-et nem a pápa terjeszti Afrikában, hanem a védekezés nélküli promiszkuitás, aminek semmi köze a pápa által javasolt értékrendhez. Slusszpoén: a keresztények állítólag hajlamosak az antiszemitizmusra. Khm. A valóság ezzel szemben az, hogy a keresztények a szemita Messiás szemita apostolait követik szemita szent iratok alapján, és a szemiták Istenétől remélnek üdvösséget.

Sokan vélnek biztosra tudni egy csomó negatívumot a kereszténységről, ám kevesen néznek utána a tényeknek. Még kevesebben használják a szemita Messiás által tanított egységes mércét: Izraelben modernnek és demokratikusnak számít, hogy az állam és a rabbinátus elválaszthatatlan egymástól, míg az ennél lazább összefonódás mindenhol máshol tűzzel-vassal irtandó sötét középkornak számít.

A tájékozatlanság és az egységes mérce hiánya miatt van, hogy sokan szembenéznek a keresztény többségű demokrácia állítólagos veszélyeivel, ám a nem keresztény többségű alternatívák tényleges veszélyeivel kevesen mernek szembenézni. Márpedig a nem keresztény többségű alternatívák komoly veszélyekkel - gondolatrendőrséggel, véleménydiktatúrával, a másként gondolkodás kiszorításával - járnak.

A keresztény hatalomgyakorlással kapcsolatos alapkérdés a következő. Melyik a jobb 49,9% számára: ha 50,1% keresztény irányít demokratikusan, irgalmasan, megbocsátóan, toleránsan, embertársi szeretettel, sokszínűségre törekedve, vagy ha 50,1% nem keresztény irányít irgalmatlanul, szeretetlenül, intoleránsan, kizárólagosságra törekedve? Mikor vesszük észre, hogy az Istentől és a kereszténységtől eltávolodó „felvilágosult", „tudományos", „humanista" 20. század nem jött be az emberiségnek? Nem kicsit, nagyon.

Keresztény-keresztény konfliktuskezelés

Kik és mik a keresztények? Mit akarnak a világtól? Mennyi világi visszaélést tűrnek szótlanul? Mennyit morogva? Hány köbméter fát lehet a hátukon felvágni? Mikor mernek cselekedni az őket érő abúzus ellen, és mire hivatkozva? Hogyan gondolkodom én erről.

Ezeket a kérdéseket remekül felszínre hozza a pünkösdista keresztyén Bodnariu család kontra norvég Barnevernet (Gyermekvédelem) ügy.

A tiltakozásra buzdító egyik felháborodott poszt itt olvasható.

Nagyjából az derül ki belőle, hogy Bodnariu úr román informatikai mérnök, norvég feleséggel és öt gyerekkel. A gyerekek rosszalkodtak az iskolában, a tanárok panaszkodtak, a Barnevernet kivizsgálta az ügyet. Megállapította, hogy a gyerekeket otthon elfenekelik, ha rendetlenkednek. Néha meghúzzák a fülüket is. A szülők mélyen vallásosak, úgy vélik, hogy Isten büntetést ad a bűnökért. A Barnevernet ebből arra jutott, hogy a gyerekek súlyos abúzus, családon belüli erőszak áldozatai, ki kell őket menteni. Karhatalmi segítséggel kiszálltak, „kiemelték" a szerintük toxikus családból a gyerekeket, majd rövid úton örökbe adták őket. A kicsiket egymástól is elválasztották, azt mondták nekik, hogy a szüleiknek nem kellenek. A szülőket viszont nem engedik a gyerekek közelébe, csak ritkán és rövid időre találkozhatnak, akkor is ellenőrzött körülmények között. Egy rossz szó, és legközelebb nem lesz láthatás. 

Elemi erővel tört ki a felháborodás keresztény-konzervatív körökben. Én nem egészen osztom a felháborodást, inkább hasznosnak tartom az ügyet egy, a kereszténységen belüli vitatéma elemzésére és kitárgyalására. Jelesül: van-e a kereszténységnek világi haszna, értelme, jelentősége?

Van-e a kereszténységnek világi haszna, előnye például a Bodnariu-ügy fényében? Elvárható-e, hogy egy keresztény békében és jólétben éljen, akár a nem keresztények tiltakozása ellenére?

Ha azt mondjuk, a keresztények többségével egybecsengően, hogy a kereszténység inkább a „világ" ellenében megfogalmazott valami (nem mozgalom, mert ez a szó már implicit világi célt és előnyt kódol), akkor nem világos, mi a probléma a Bodnariu-ügyben. A világi hatóság kicsit sanyargatja, kicsit vegzálja őket, de hát ez a dolga, nehogy már jól érezzék magukat a keresztények a világban. Vegzáltatni dicsőség, nem? Az abúzust tűrni érdem. Elég a túlvilági jutalom, a földi életben fő szabályként gebegni kell. Már ha komolyan vesszük a világi előnnyel kapcsolatos keresztény többségi álláspontot. Akkor mi ellen, és milyen alapon tiltakozik az egyébként beletörődő (mazochista, lúzer?) keresztény-konzervatív közönség? Szerintem maga sem tudja, maga sem érti, csak úgy véli, hogy a tiltakozás lényege az indulat, és az indulathoz nem kell ész. Igaz, de az eredményes tiltakozás előfeltétele, hogy a konkrét fellépés jól indokolható legyen, és jogosnak is tűnjön.

Vajon mennyire jogos szekuláris-liberális emberi jogi szempontból a tiltakozás Bodnariuék ügyében? Úgy tűnik, semennyire. A norvég hatóság teszi a maga szekuláris-liberális dolgát, a szekuláris-liberális jogvédők pedig egy árva szót sem szólnak. Ha gondjuk lenne, akkor a CNN főműsoridőben adná őket. Ha ők köhintenek, az egész nyugati világ tüdőbajt kap. Ők azonban nem köhintenek, a jelek szerint nem fáj nekik ez az alapvetően keresztény-konzervatív eset.

Ebből arra következtethetünk, hogy amit a keresztények általános emberi jogi ügynek vélnek, az szekuláris-liberális nézetben nem az. Egyszerűen azért, mert nincsenek általános emberi jogok, ez a fogalom fikció csupán, amely időnként hasznos eszköznek bizonyul, időnként meg mellékessé válik. A szekuláris-liberálisok nem általános emberi jogokban gondolkodnak, hanem olyan szekuláris-liberális jogokban, amelyek szekuláris liberálisoknak járnak, másnak nem. Egy, a hitét gyakorlati konzekvenciákkal megélni igyekvő keresztény automatikusan a szek-lib törvényeken kívül rekeszti magát, nem igényelhet védelmet a szerinte abúzus ellen. Szekuláris-liberális szemlélettel a kereszténység maga az abúzus, amitől mindenkit meg kell védeni, többek között Bodnariuék gyerekeit. Ezért harcolt annak idején Rousseau, ezért küzdenek ma a magyar jogvédők, követelve a hatóság kemény fellépését a némileg önkényesen definiált „családon belül erőszak" ellen. Számukra a norvég Barnevernet nem elnyomó, hanem felszabadító szervezet. Nem sötét önkény, hanem maga a felvilágosult álom.

Mi lehet az a közös jogkör, amelyben mind a keresztények, mind a szekuláris liberálisok hisznek? Szerintem nincs ilyen közös kör. Sem az élet, sem a tulajdon, sem a boldogsághoz való jog nem tartozik bele. Az egyik tábor szerint a magzatnak nincs joga az élethez, a másik tábor szerint a meleg embernek nincs joga a társadalmilag szentesített boldogsághoz. Ebből nem hogy konszenzus, még jottányi egyetértés sem lesz. Ami a keresztények szerint jog, az a szekuláris liberálisok szerint nem az, és fordítva.

Hiába fordulnak Bodnariuék bírósághoz, a bíróságok jellemzően szekuláris liberálisak, különösen ha emberi jogi bíróságok. A keresztény-konzervatív tiltakozók kudarcot fognak vallani, és a közvélemény sem áll a pártjukra. Szerintem nincs is igazuk annyiban, hogy ész nélkül indulatoskodnak, és ilyenkor borítékolható a kudarc. Az emberi jogi pálya meredeken a szek-libek felé lejt, ilyen pályán ép eszű keresztény nem akar focizni.

Mi lenne az ésszerű keresztény fellépés, amely többek között Bodnariuéknak is használna? A megfelelő válasz a nyílt világi keresztény érdekérvényesítés: az egész nyugati civilizáció keresztény többségre épül, Norvégia konkrétan a protestáns keresztyén többségnek köszönheti a jólétét. A „polgári erkölcs és tisztesség" nem más, mint a keresztény értékrend. Tehát nem az a dolgok rendes menete, hogy a keresztények a szekuláris liberális véleményformálóktól koldulják a jogaikat, hanem az a helyzet, hogy ők tűrik el dicséretes türelemmel a szekuláris liberális véleményformálók üzelmeit. A szekuláris liberálisok jedi elmetrükkök sorozatával azt a látszatot keltették, mint ha a jólétet adó keresztény többségnek örülnie kellene, hogy egyáltalán élni hagyják - míg nem zajong sokat. Ezzel szemben a valóság az, hogy nyugaton a keresztény többségnek vannak alapértelmezetten jogai, senki másnak. A keresztények természetesen erényes, toleráns, szerető emberek, és nem verik naponta bele mindenki orrát ebbe az evidenciába. Ám az abúzus mélypontjára érve felháborodnak, és visszaveszik az irányítást a saját jóléti rendszerük felett. Olyan norvég kormányt választanak, amely megreformálja a Barnevernetet. Ez működik, eredményes, ésszerű, és logikailag is minden irányból egyben van.

Bízom benne, hogy Bodnariuék mielőbb visszakapják, és keresztényi szerettel nevelik fel a gyermekeiket; a Barnevernet mielőbb rájön, hogy a keresztény többségtől kapja a pénzt, paripát, fegyvert, és elfogadja ezt a helyzetet; a szekuláris-liberálisok megtapasztalják, hogy a keresztények hátán mostantól nem jó ötlet fát vágni; a keresztények pedig ráéreznek az ésszerű együttműködésben rejlő erőre, és a Messiás parancsa szerint - jóléti érdekekre hivatkozva, szigorúan önkéntes alapon és erőszakmentesen - „tanítványává tesznek minden népet". A messiáskövető (keresztény) jóléti együttműködésben elképesztő, eddig soha nem látott erő rejlik, tapasztaljátok meg ti is: https://www.youtube.com/watch?v=ulucJnxT7B4

Húsz liberális humanista téveszme 20. rész

20. téveszme: reális emberképpel rendelkezünk

Ezzel szemben a valóság az, hogy az évszázadok során egyre többet tudtunk meg magunkról és a működésünkről, a legpontosabb emberképünk mégis 2000 éves, azóta csak rontani tudtunk rajta.

A legpontosabb emberkép az a személyiségmodell, amely lehetővé teszi, hogy a jó szándékunkból a lehető legjobb eredmény legyen. Ha reális az emberképünk, akkor megértjük a magatartásunkat, a vele kapcsolatos problémákat, és sikeresen tudunk beavatkozni a problémák megoldása érdekében. Ezt a reális emberképet Jézus, a judaista Messiás tanította, ehhez képest minden „továbbfejlesztés" csak pontatlanságokat és tévedéseket hozott.

A sorozat záró részében vizsgáljuk meg, milyen személyiségmodellekkel kísérleteztünk eddig, és miért csak egyféle modell vált be.

1. A Jézus előtti judaista emberkép: a teremtés rendje szerint egyesek felsőbb rendűek ketteseknél, és kedvük szerint bánhatnak velük, mégpedig kettesek érdekében. Ha egyesek vannak felül, az üdvös mindenkinek, ketteseknek is.

2. A Jézus előtti gój emberképek: ezerféle van belőlük, de egyik sem törekszik teljességre. Megelégednek annak levezetésével, hogy x törzs valamilyen véletlen folytán szebb, jobb és erősebb minden más törzsnél, aztán a többi majd harcban dől el.

3. A Jézus utáni judaista (keresztény) emberkép: senki sem tökéletes, senki sem „igaz", senki sem bűntelen önerőből. Az ember csak Isten mércéjéhez igazodva és embertársait önmagaként szeretni igyekezve tud kiteljesedni.

4. Felvilágosodáskori emberkép: az ember maradéktalanul racionális, önmagában és önmagától jó.

5. A freudi emberkép: az ember felesleges gátló ösztönökkel terhelt, ezektől megszabadulva teljesedhet ki.

6. Homo hitlericus: az erős legyőzi a gyengét, aki választhat, hogy védekezik és győz, vagy meghal. Ez esetben megérdemli a halált.

7. Homo sovieticus: az ember tökéletesen önzetlen és belátó közösségi lény. Aki nem, az pusztuljon el, nem illik a képbe.

8. Homo americaniensis: az ember a lelke mélyén öntevékeny és demokrata. Aki nem, az fogságot vagy halált érdemel.

Ha megnézzük, melyik embermodellből mi következik, és melyik milyen hatást gyakorol a világra, azt látjuk, hogy a jézusi emberkép a legpontosabb.

Kézenfekvő, hogy jó szándékaink ellenére azért nem javítottuk eddig a világot, mert pontatlan embermodellben gondolkodtunk. Ahogy rossz tervrajz alapján nem lehet jól autót szerelni, rossz embermodell alapján nem lehet embert és társadalmat karbantartani.

Mivel manapság minden nyugati, aki valamiféle embermodellben gondolkodik, a fentiek valamelyikét használja, az egyes változatokhoz hibajavító kiegészítéseket kell tennünk, hogy reálissá és működőképessé váljanak.

1. A Jézus előtti judaista emberkép, azaz a mai rabbinikus judaista emberkép kiegészítése: nincsenek kiválasztottak, a kiválasztottság értelme és funkciója - ha valaha volt - megszűnt. Mindenki embertárs, mindenki igyekezzen Istenre figyelve úgy szeretni embertársait, mint önmagát. Ez a judaista küldetés beteljesítése, más néven: messiáskövetés vagy kereszténység.

2. A felvilágosodáskori emberkép kiegészítése: az ember csak hellyel-közzel racionális, és önmagától nem jó, ehhez Istenre kell figyelnie.

3. A freudi emberkép kiegészítése: az ember gátló ösztöneire a közösség sikere érdekében van szükség. Kiteljesedni csak Istenen át az embertársainkat önmagunkhoz hasonlóan szeretni igyekezve lehet. Más útvonalon sem embertársainkat nem fogjuk jól szeretni, sem kiteljesedni nem tudunk.

4. A homo hitlericus modell kiegészítése: az erős dolga nem legyőzni, hanem Istenre figyelve sikerre segíteni a gyengét.

5. A homo sovieticus modell kiegészítése: az ember csak hellyel-közzel belátó, ezért az önérdekén keresztül ösztönözhető közösségbarát magatartásra, amihez nem a társadalomra, hanem Istenre és az embertársakra kell figyelnie.

6. A homo americaniensis modell kiegészítése: csak a Jézust követő ember mércéje demokratikus, senki másé nem az. Az emberiség többsége nem öntevékeny, és ha szabadon választhat, akkor nem szabadságot és nulláról újragondolt önkormányzatiságot szeretne, hanem a kiteljesedését segítő hagyományt, közösséget és rendet tartó, tekintéllyel bíró vezetőt.

Döbbenetes belegondolni, hogy a nyugati szövetségesek azért bombázzák a közel-keleti régiót, mert úgy hiszik, hogy ott homo americaniensisek élnek, akiket elég megszabadítani néhány „rossz fiútól", és minden szép lesz. Több százezer katonai és polgári áldozat után sem hajlandók tudomásul venni, hogy a „rossz fiúk" nem fogynak el, a munkafeltevésük téves. A közel-keletiek nem öntevékenyek, és nem akarnak demokráciát. Az emberiség nagy családjához csak Jézuson keresztül tudnak csatlakozni, és soha nem lesz belőlük homo americaniensis, ahogy az emberiség többségéből sem.

A sorozatom véget ért. Bízom benne, hogy sikerült elősegítenem a világromboló liberális humanista téveszméktől való szabadulást.

Ha a Jézus által tanított Isten- és embertársközpontú modellt alkalmazzuk, jobb lesz általunk a világ. Minden egyéb esetben pedig rosszabb. Ismerjük meg önmagunkat, döntsünk a jó mellett, tegyük jobbá a világot.

Húsz liberális humanista téveszme 19. rész

19. téveszme: a világ azért nem elég jó, mert a jó akaratú embereknek keresztbe tesznek a csúnya nagyhatalmak, a gonosz nagyvállalatok, a világrontó érdekek

Ezzel szemben a valóság az, hogy a világ épp a „jó akaratú" emberek miatt nem elég jó.

Gyakorlatilag senki sem akar világot rongálni úgy, hogy erre lehetősége is van, azaz nincs világrontásra hajlandó, kész és képes ember. A 007-es ügynökfilmekben vissza-visszatérő, világuralomra törő megalomániás főgonosz egy narratív fogás, népmesei motívum, mítosz. A világ nem az ilyen fiktív figurák miatt javítható még jelentősen, hanem azért, mert a létező jó szándékú emberek jó szándéka borzalmasan félremegy, és a szándékkal ellenkező eredményt produkál.

Általános meggyőződés például, hogy az Egyesült Államok nem békét, hanem olajat akar Közel-Keleten. Ebből annyi igaz, hogy rengeteg olajra van szükség ahhoz, hogy a világgazdaság működhessen, az autók közlekedhessenek, a repülőgépek - többek között a fapados járatok - repülhessenek. Ezt a rengeteg olajat viszonylag stabil áron kellene biztosítani, mert az ingadozó árak bizonytalansági tényezőként zavarják a gazdaság működését. Meglepő módon, mindegy, hogy ez az ár hordónként 20 vagy 150 dollár. A termékek árának ez nem meghatározó tényezője. Naiv feltevés, hogy az Egyesült Államok azért van jelen a közel-keleti konfliktusokban, hogy az olajár inkább a 20 dollár körüli végen legyen. Azért naiv, mert nem számol az amerikai kitermeléssel, amely kb. 60 dollár felett rentábilis. A mai alacsony olajár több tízezer amerikai megélhetését veszélyezteti, és senkinek sem érdeke igazán. Nem ez a közel-keleti jelenlét oka, hanem Francis Fukuyama amerikai politológus jóslata arról, hogy a demokrácia hosszú távon világméretű győzelmet arat minden más politikai berendezkedés felett. Többek között ez a jó szándékú prognózis teszi tönkre pillanatnyilag a régiót.

Szintén általános meggyőződés, hogy az „olajlobbi" akadályozza az olaj kivonását a világgazdaságból. Az „olajlobbi" miatt nincs olcsó hidrogénautó, elektromos repülőgép, és így tovább. Valójában ha megfelelő műszaki megoldások léteznének, akkor rég hidrogénautóval járnánk, és törhetnénk a fejünket az olajfüggő országok helyzetének megoldásán. Az olaj számukra áldás és átok: belőle vegetálnak, ám nélküle egy kis öntevékeny iparkodással sokkal jobban élnének. Csak viszonylag nehéz 45 fokos hőségben öntevékenyen iparkodni. Képzeljük el, mivel foglalkoznának olajbevétel nélkül az érintett társadalmak. Olajon kívül van ott még... Mi van ott még? Homok, sivatag, pálmafa, datolya, teve, vasbeton, AK-47, harcos indulat. Kihagytam valami fontosat? Képzeljük el, mi lesz ott az olaj utáni világban, legalábbis rövid-közép távon, amíg megszokják az öntevékeny iparkodást. Láthatóan nem az „olajlobbival" van itt baj.

Mi a helyzet a fegyverlobbival? Az már csak létezik, és rontja a világot, nem? Kétségtelenül érdeke a hadiiparnak, hogy valahol legyen konfliktus, úgy gyorsabban pörögnek a készletek. A hadiipar azonban - ellentétben a katonai fölénnyel - nem egyetlen országban összpontosul. Az Egyesült Államok rendelkezik a világ legjobb fegyvereivel, de ha egyik pillanatról a másikra nulla fegyvert adna a konfliktusokhoz, akkor mi történne? Boldogan adna fegyvert Oroszország. Mi lenne, ha leállna? Átvenné a helyét Kína. És ha Kínát is meggyőznénk? Akkor a franciák szállítanának. És ha őket is jobb belátásra térítenénk? Akkor a  csehek, és így tovább. Ha mindenkit lebeszélnénk a fegyverszállításról... Ez olyan ötlet, mint a szesztilalom: megerősítené az illegális fegyvergyártást. Ha egyetlen kormány sem gyártana és szállítana fegyvert, akkor a maffia foglalkozna ezzel a tevékenységgel. A maffia ellen fellépő rendőrök, csendőrök azonban kitől vásárolnák a fegyvereiket? A fegyvermaffiától? Érdekes gondolat. Láthatóan nem a fegyverlobbival van baj, nem a hadiipar miatt olyan a világ, amilyen.

A világ tőled olyan, amilyen, kedves olvasó. Azaz tőlem, tőled, tőlünk. A problémák oka és fenntartója az a téveszmékkel terhelt modell, amelyben te gondolkodsz, amelyben mi gondolkodunk a világról, és amely miatt a jó szándékunkból nem lesz jó eredmény. Jöjjünk ki a téveszmés gondolkodásból, kezdjünk el jó gyakorlati eredményekre törekedni, és a világ máris jobbá válik általunk.

A gonosz anatómiája

Észak-Korea sokat szidott hely, börtönállam a lakói számára. Ám egyre többen szöknek el onnan Kínába és/vagy Dél-Koreába. Az egyik szökéstörténet Hyeonseo Lee-é, aki 17 éves korában ment át Kínába, majd onnan kalandos úton Dél-Koreába, ahová végül anyját és öccsét is sikerült eljuttatnia.

Csak 12 év, rengeteg munka, sok szervezés, nem kevés pénz, és nagy adag szerencse kellett hozzá. Erről szól A lány hét névvel - Szökésem Észak-Koreából című könyv.

Lebilincselő kalandregény, a valóságból merített 1984, sőt jóval több...

Három olyan tanulsággal szolgál, amelyet szeretnék átadni a blogom olvasóinak. 1. A vallás legfeljebb kereszténységgel „helyettesíthető". 2. Az ember idealizálása a vezetők képmutatásához vezet. 3. A megnyomorítottakban mindig ott az újrakezdés lehetősége.

A vallás legfeljebb kereszténységgel „helyettesíthető"

Amikor Robespierre, a francia forradalom rövid és dicstelen életű ideológusa a felvilágosodás nevében meg akarta szüntetni a vallást, felismerte, hogy a tömegek istenigénye miatt szükség lesz valláspótlékra. A vallástalan humanizmust kinevezte Legfőbb Lénynek, magát pedig, legalkalmasabb jelöltként, az új kultusz főpapjának. Valami hasonló történt Észak-Koreában.

     „Egész családi életünk a portrék alatt zajlott: ott ettünk, ott beszélgettünk, ott aludtunk. Tekintetük kereszttüzében nőttem fel. Minden családban a legfőbb kötelesség volt a porték rendben tartása. Ezek valamiféle második családot képviseltek, még a saját szüleinknél is bölcsebbnek és jobbnak tartottuk őket. Az egyik kép a Nagy Vezért, Kim Ir Szent, az országalapítót ábrázolta, a másik az ő szeretett fiát, a Kedves Vezetőt, Kim Dzsong Ilt, aki majd egy napon a helyébe lép. Az ő rideg, retusált arcuk foglalta el a díszhelyet az otthonunkban, és minden otthonban. Minden épületben, ahová csak beléptem, ikonként függtek a falon."

    „A tananyag nagy részét a Kim-kultusz tette ki. Az általánosban még csak „Kim tevékenységeket" gyakoroltunk, a középiskolában viszont már komolyan elmélyedtünk ebben a tárgyban."

     „Amikor apám hazajött a munkából, és az asztalra rizs, leves, kincsi, a neves koreai zöldségsaláta, meg savanyúság került - ezt minden étkezéshez fogyasztottunk -, anyám megvárta, míg elmondom: „Köszönjük, Mélyen Tisztelt Atyánk és Vezetőnk, Kim Ir Szen, hogy ételt adtál", és csak ezután vettük kezünkbe az evőpálcikákat."

     „Valahányszor a Vezetők szóba kerültek, a tanárok halkan, áhítatosan kezdtek beszélni, mintha élő istenek nevét ejtenék ki. A falakat díszítő fényképeken láthattuk Kir Ir Szent mint ifjú gerillát, Kim Ir Szent mosolygó árvák körében, Kim Ir Szent fehér marsall-egyenruhájában mint nemzetünk atyját. Feltűnően magas volt, bátor felesége pedig, Kim Dzsongszuk, aki az oldalán harcolt, mintha csak egy népmeséből lépett volna elő. Hogy is ne imádtuk volna őket?

      Fiuk, a Kedves Vezető, Kim Dzsong Il születésének történetétől egyenesen libabőrös lettem. Érkezését csodás égi jelek hirdették - kettős szivárvány ívelt a Pektu-hegy fölött, a fecskék emberi hangon zengtek dicsőítő éneket, és egy új csillag jelent meg az égen. Beleborzongtunk az ámulatba, amint ezt a történetet hallgattuk. Bizseregni kezdett a fejbőröm. Hiszen ez igazi varázslat! A tanárok arra biztattak mindenkit, hogy rajzoljuk vagy fessük le a hóborította házat, ahol született, a háttérben a szent heggyel és az új csillaggal. Születésnapja, február 16-a, a Ragyogó Csillag Napja volt. Az iskolában üveg alatt őrizték a szülőház makettjét, festett hóval a tetején."

     „Ha például az ember kimondta Kim Ir Szen nevét, de nem tette hozzá valamelyik állandó jelzőjét - Nagy Vezér, Mélyen Tisztelt Atyánk és Vezetőnk, elvtárs, elnök vagy marsall -, és valaki feljelentette emiatt, komoly büntetést kaphatott."

Mindez egy „vallást meghaladott", hivatalosan ateista országban történik, hivatalosan a nép boldogsága érdekében. Robespierre liberális humanista álma valóra vált. Vagy inkább rémálommá.

     „A következő napokban számos akasztásra került sor a városban, és anyámat ez rosszul érintette. Ismerte az egyik áldozatot, egy Pek Kjongszul nevű nőt. Az illetőt azzal vádolták, hogy pénzszerzés céljából elcsábította az állami bank egyik alkalmazottját. Népbíróság mondta ki fölötte az ítéletet. A tárgyaláson anyám is jelen volt. Bár igazi tárgyalást tulajdonképpen nem rendeztek - csupán felolvasták a vádat, majd a vádlottat ott helyben kivégezték. ...

      Az asszony kiszállt a rendőrségi furgonból, és szembetalálta magát a nyolc esküdttel, akik egy asztal mögött ültek a város egyik terén, körülöttük rendőrkordon és hatalmas, néma tömeg. A vádlott kezét hátrakötözték, az arca pedig olyan lila és dagadt volt az ütésektől, hogy anyám alig ismert rá. Az asszony valósággal kóválygott, és állati rémület ült a szemében.

      Egy recsegő hangszóróból elhangzottak a vádak. A vádlott térdre borult, és nyöszörögni kezdett, azt mondta, nagyon sajnálja és szégyelli, amit tett. Anyám tudta róla, hogy a fia rendőrtiszt; a nő bizonyára azt hitte, hogy fia jó kapcsolatai révén megmenekülhet.

- Az ítélet kötél általi halál.

      A vádlott döbbenten kapta fel a fejét. Ügy nézett körbe, mintha a tömegtől várna segítséget. A rendőrségi furgonok mögött egy magas pózna állt, amelyről hurok lógott. Ezt eddig nem láthatta. A rendőrök megragadták, és kezénél-lábánál fogva odavitték a póznához. A nő hiába rúgkapált és jajgatott, a következő pillanatban már ott volt a hurok a nyaka körül. Megrántották a kötelet, a nő teste a levegőbe emelkedett. Pár pillanatig rángatózott, aztán elernyedt.

     Amikor anyám hazaért, ömlött az eső. Anyám furcsa, üres tekintettel bámult maga elé. Azt mondta, eddig nem is sejtette, hogy egy embert ugyanolyan könnyű megölni, mint egy állatot. A holttestet durván feldobták egy teherautóra. Anyám megkérdezte az egyik bírósági tisztségviselőt, hová temetik, és azt a választ kapta, hogy egy szemetesgödörbe kerül, és hamuval szórják le.

      Ez volt az az apróság, ami igazán felháborította anyámat. Ha a nőnek nem lesz tisztességes sírja, ahová a leszármazottai ellátogathatnak, hogy kifejezzék ősök iránti tiszteletüket, a szelleme nem lel majd nyugalmat. Örökösen kísérteni fogja az élőket."

Az embertelen humanizmus teremtette földi pokolban már csak az ösztönvallás tiszteli az emberi méltóságot.

Az ember idealizálása a vezetők képmutatásához vezet

     „A világban tombolt a hidegháború, de Észak-Korea ekkor élte legszebb éveit. Egymás után több éven át remek volt a termés, ami azt jelentette, hogy nem kellett élelmiszerhiánytól tartani. A kommunista világ átlagához képest az ország ipara korszerűnek számított. A halálos ellenségünknek tartott Dél-Koreában politikai káosz uralkodott, a gyűlölt jenkik pedig épp ekkor veszítették el a vietnami kommunista erők ellen vívott, öldöklő háborút. Nagyon úgy tűnt, hogy a kapitalista világ hanyatlásnak indult. Az egész ország hitte, hogy a történelem a mi oldalunkon áll."

- 20 évvel később -

     „Az éhínség egyik pillanatról a másikra tört ki, mint valami járvány.

      A „nehéz menetelésre" - mert ezzel a fonák elnevezéssel illette a propaganda az éhséget - a hivatalos magyarázat az volt, hogy a jenkik nyomására az ENSZ gazdasági szankciókat léptetett életbe az ország ellen, a terméskiesés és a váratlan árvizek pedig tovább rontották a körülményeket. ...

     Ekkor már Kim Dzsong Il vezette az országot. Az egyik közismert tévés műsorvezetőnő meghatottságtól remegő hangon adta elő, hogy a mi Kedves Vezetőnk csupán egyszerű rizsgombócokat és krumplit eszik, annyira együtt érez a szenvedő néppel. Ám amikor megjelent a képernyőn, ugyanolyan jól táplált, sőt kövér volt, mint bármikor. Hogy ne foglalkozzanak annyit a gazdasággal, ami a jelek szerint igencsak akadozott, a híradókban örökösen azt mutatták, amint a Kedves Vezető a katonai bázisokat és a védelmi létesítményeket ellenőrzi. Ha a két ország egyesítése céljából háborút vívnánk Dél-Koreával, az mindent megoldana, mondogatták az emberek.

    A városban megjelenő koldusokat hallgatva azonnal tudtam a kiejtésükből, hogy nem hjeszaniak - Észak- és Dél-Hamgjong tartományból jöttek. Úgy hallottuk, hogy arrafelé nagyon súlyos a helyzet. De hogy mennyire súlyos, azt csak akkor láttam a saját szememmel, amikor 1996 tavaszán meglátogattam Csinos nénit Hamhungban.

      Pokoli tájon át vezetett az utunk.

A tavasz a legnehezebben átvészelhető időszak Észak-Koreában, mivel ekkorra elfogy az előző évi termés, új viszont még nem terem. A föld kopár volt és barna. Mintha valami különös csapás sújtotta a volna a környéket, mintha el lett volna átkozva. A dombokon kivágták a fákat, és kilométereken át azt láttuk, hogy a mezőkön emberek bóklásznak céltalanul, akár az élőhalottak, élelmet keresve; mások meg csak az út szélén kuporogtak tétlenül, a semmire várva.

     Az éhínség előtt senki sem utazhatott úgy, hogy ne lett volna bepecsételve az utazási engedély a személyi igazolványába, amelyet a vasútállomáson ellenőriztek. Most nem volt semmiféle ellenőrzés. Mindenütt felbomlott a rend. Katonákból tolvajok lettek, rendőrökből rablók.  A vonatok összevissza, menetrend nélkül jártak."

     „De a Forradalom Fővárosában legnagyobb meglepetésemre minden rendben volt: jól táplált emberek intézték az ügyeiket, a széles körutakon zavartalanul jártak az autók és a villamosok, koldusok és utcagyerekek hordáinak pedig nyomát sem láttam. Mintha a fővárosban élő rendszerhű réteget egyáltalán nem érintette volna az, ami az ország többi részén történt. ...

    Miközben hazafelé tartottam Hjeszanba, az az érzésem támadt, hogy az egész látogatás csak afféle furcsa álom volt. Nem tudtam elhinni, hogy Phenjan ugyanabban az országban, van, ahol emberek halnak meg az utcán Hamhungban, és árva utcagyerekek özönlik el a piacokat Hjeszanban. Végül azonban Phenjan sem maradt érintetlen. A rezsim nem tudta megakadályozni, hogy az éhínség behatoljon a hatalom központjába."

     „A „bácsikám" valójában apám unokatestvére volt. A családja a koreai háború idején menekült el Hjeszanból, ő már Senjangban nőtt fel.

     ...nagy csodálkozásomra felpattant, és szenvedélyesen szidalmazni kezdte a hazámat. Egyszerre kitört belőle az évek óta elfojtott harag.

- Tudod te, hogy a történelem, amit az iskolában tanítanak nektek, mind hazugság? - Ez volt a hosszú tiráda kezdőmondata.

     Sorolni kezdte mindazokat a hazugságokat, amelyeket tanítottak nekem. Azt mondta, a II. világháború végén nem Kim Ir Szen hadvezéri géniusza győzte le a japánokat. A szovjet Vörös Hadsereg űzte ki őket, amely azután Kim Ir Szent ültette a hatalomba. Nem volt semmiféle „forradalom".

     Azelőtt sosem hallottam olyat, hogy valaki bírálta volna a hazámat. Azt hittem, a nagybátyám megőrült.

- És azt tanították nektek, hogy a déliek kezdték a koreai háborút, ugye? Hát akkor mondok valamit, ami újdonság lesz neked. Az északiak támadtak a déliekre, és Kim Ir Szen csúfos vereséget szenvedett volna a jenkiktől, ha Kína nem lépett volna közbe, hogy kihúzzák a szarból.

      Ekkor már tényleg úgy gondoltam, hogy elment az esze.

- Megmutatták nektek a Pektu-hegyen a kis faházat, ahol Kim Dszong Il született? - kérdezte gúnyos hangon. - Hát ez is csak mese. Kim Dzsong Il még csak nem is Koreában született, hanem Szibériában, ahol az apja a Vörös Hadseregben szolgált.

     Látta az arcomon, hogy egy szavát sem hiszem. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna nekem, hogy a Föld lapos.

- Még csak nem is kommunista! - A nagybátyám egyre jobban belelovalta magát. - Palotái vannak, meg tengerparti nyaralói, és örömlányok egész serege áll a rendelkezésére. A legfinomabb konyakokat issza, svájci sajtokat eszik, miközben a népe éhezik. Egyetlen dologban hisz: a hatalomban.

     Zavarba hozott ez a szónoklat. Otthon sosem beszéltünk a Vezetők magánéletéről. Soha. Minden ilyesmi „pletykának" minősült, és roppant veszélyesnek számított."

Ezek a szörnyűségek azért történtek és történnek ma is Észak-Koreában, mert a kommunisták téves embermodellben gondolkodnak, amelynek sem a vezetettek, sem a vezetők nem felelnek meg.

A megnyomorítottakban mindig ott az újrakezdés lehetősége

     „Csinos néni azzal keresett pénzt, hogy kínai ruhákat hozott be Hjeszanból Hamhungba, visszafelé pedig tengeri herkentyűket küldött, de miután a szállítás újabban akadályokba ütközött, új vállalkozási lehetőséget keresett. A nénikém azon a véleményen volt, hogy a hatóságok eldöntötték, az észak-hamgjongi tartományban teljesen megszüntetik az Állami Ellátórendszert, így akarják megmenteni az ország többi részét. Megkérdeztem, miért éppen erre a tartományra esett a választásuk.

- Mert itt sok olyan ember él, aki a szongbun-rendszer legalsó kategóriájába tartozik - felelte erre.

     Megtörtént, hogy emberek holtan estek össze az utcán. Az éhezés és a nélkülözés azonban gyökeresen megváltoztatta a gondolkodást, amint azt magam tapasztaltam Hamhungban. Sokan egyik napról a másikra elfelejtették a régóta ismételgetett ideológiai szólamokat, és belevetették magukat abba a tevékenységbe, amelyet évezredet óta gyakorol az emberiség: a kereskedelembe.

     Mindenfelé - az utak mentén, a vasútállomásokon, a leállított üzemek területén - megjelentek a feketepiacok, ahol magas, szabadpiaci áron kínálták az élelmiszert. Az új, feltörekvő vállalkozói réteg nagyrészt alacsony szongbun-minősítésű nőkből állt. Rövid időn belül előállt az a helyzet, hogy kevésbé számított a szongbun, sokkal inkább az, hogy valaki képes-e pénzt keresni és ennivalót szerezni. Sok nő egyszerűen gyékényekre pakolta az áruhát a járdán, és árusítás közben ügyelt, nehogy elvigyenek valamint a tolvajok meg az utcagyerekek, de létrejöttek állandó piacok is, szabályos standokkal, melyek fölé ponyvatető helyett azokat a kék zsákokat feszítették ki, amelyekben eredetileg az ENSZ Világélelmezési Programjától kapott rizs volt. Hihetetlennek tűnik egy halálos éhínség sújtotta városban, de ha valakinek jó érzéke volt a kereskedelemhez, komoly társadalmi felemelkedésre és üzleti sikerre számíthatott. Hamhungban hallottam egyszer ezt a mondást: „Van, aki éhezik, van, aki koldul, és van, aki kereskedik".

Sok ember a legnehezebb helyzetekből is megerősödve vágja ki magát. Szurkoljunk azért, hogy Észak-Korea mielőbb lerázza magáról Robespierre és Marx utódainak igáját, és a szabad világ részévé váljon.

A lány hét névvel lebilincselően izgalmas olvasmány. Ajánlott azoknak, akik tiltakoznak Karl Marx szobrainak eltávolítása ellen, akik a világi liberális humanizmusban az emberiség szép jövőjét, és nem a gonosz forrását látják, továbbá azoknak is, akik eddig nem mondtak nekik határozottan nemet.

Húsz liberális humanista téveszme 18. rész

18. téveszme: a kizsákmányolás megszüntethető és megszüntetendő

Ezzel szemben a valóság az, hogy a „kizsákmányolás" álprobléma, a gazdaság és a fejlődés alapja, valamilyen szinten mindig fenn fog állni.

A valódi problémákról lehet értelmesen beszélni, és lehet lépéseket tenni a megszüntetésükre. Álproblémákról nem lehet értelmesen beszélni, és nem lehet lépéseket tenni a megoldásuk érdekében. Ilyen álprobléma az úgynevezett kizsákmányolás. Akkor lenne értelme kizsákmányolásról beszélni, ha létezne a javak elosztásának olyan tökéletesen igazságos módja, amely semmilyen megközelítésben nem kritizálható. Ilyen elosztási mód azonban nem létezik. Aki kevesli a neki jutó javakat, az szívesen beszél kizsákmányolásról akkor is, ha fordított helyzetben ő sem adna többet saját magának.

A kizsákmányolás szót az emberiség egyik legkártékonyabb tévtanítója, a világi álmessiás Karl Marx alkotta, abból kiindulva, hogy alapértelmezetten minden ember egyformán részesülne a javakból. Ám azt látjuk, hogy nem egyformán részesedik. Mi lehet ennek az oka? Hát a kizsákmányolás - mondta ő. Az elgondolást értelmességi próbának alávetve ezzel szemben arra juthatunk, hogy az emberek különböző kiinduló képességekkel rendelkeznek, és különböző mértékben igyekeznek javakat szerezni, ezért nem alapértelmezett, hogy egyformán kellene részesülniük a javakból. Következésképp nem is probléma, hogy szemlátomást különböző mértékben részesülnek. A jövedelmi különbségek oka egyszerűen a képességbeli és ambícióbeli különbség. Az a normális, ha a jobb képességű és jobban iparkodó emberek többet szereznek kevésbé jó képességű és/vagy kevésbé iparkodó társaiknál. Abnormális, sőt elmebeteg téveszme ebben megoldandó problémát látni. Az „elmebeteg" minősítést valószínűleg sokan (például a volt Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem szimpatizánsai) vitatják, azt azonban senki nem vitathatja, mert tapasztalati tény, hogy a jövedelemegyenlősítés tönkreteszi a jólétet.

Kizsákmányolás helyett aránytalan elosztásról lehet értelmesen beszélni, amikor egy adott helyzetben valaki kevesebbet kap, mint amit fordított helyzetben adna saját magának.

Gyakorlati példa: Zsuzsa befektetett 10 millió forintot egy vállalkozásba, és alkalmazta Pétert, aki nulla forintot fektetett be. A vállalkozásnak 1 millió forint haszna van egy Péter által értékesített termékből, és a haszonból Zsuzsa 900 ezer forintot, Péter pedig 100 ezer forintot kap. Aránytalan elosztás ez? Kiderül, ha megfordítjuk a helyzetet: Péter fektet be 10 millió forintot, Zsuzsa árul terméket, mennyit ad neki Péter? Ha többet 100 ezer forintnál, akkor panaszkodhat aránytalanságra, ám ez esetben nyitott a lehetőség, hogy fektessen be 10 millió forintot, és fordítsa meg a helyzetét.

Csakhogy Péter nincs olyan anyagi állapotban, pont azért, mert Zsuzsa keveset fizet neki, így nem tud félretenni befektetendő pénzt. Ez jogos kifogás lehet, de csak akkor ha Péter egyébként igyekezne pénzt félretenni, csak fizikailag képtelen rá, mert éhen halna. Ha Péter egyszerűen elkölti a fizetését, nem is gondol befektetésre, akkor nem tudja megítélni, mi arányos, és mi aránytalan elosztás. Nem áll olyan fokán a tudatosságnak. Kizsákmányolásra panaszkodni ilyenkor demagóg kifogás, Péter ürügye arra, hogy ne kelljen takarékoskodnia, ne kelljen vállalkoznia, befektetnie.

Ha ezt felismertük, nem dőlünk be Péter kizsákmányolásról szóló hőbörgésének. Tanuljon meg takarékoskodni, adott esetben nélkülözni, és ha komoly lemondások árán végre befektet, majd akkor derül ki, mennyit ad a haszonból az alkalmazottainak. Jó eséllyel nagyjából annyit, amennyit most Zsuzsától kap. Azaz hiába panaszkodik, nincs semmiféle kizsákmányolás, sem aránytalan elosztás.

A „kizsákmányolás"-ra hivatkozás ügyes trükk arra, hogy Zsuzsának elvegyük a kedvét a befektetéstől. Minek nélkülözne, miért mondana le a pénze rövid távú elköltéséről, ha cserébe nem kap elég hasznot ahhoz, hogy úgy érezze, megérte befektetni? A kizsákmányolás mint álprobléma így tette tönkre a szocialista gazdaságot. A „kizsákmányolás" elvi megszüntetése által nem igazságossá, hanem működésképtelenné váltak a szocialista országok, többek között Magyarország, ezért is buktak bele hosszú távon a jóléthiányba. A szomszédos Ausztria a „kizsákmányolás" elleni küzdelem helyett az iparkodást helyezte előtérbe, és ez meg is látszik az óriási GDP-előnyén.

A „kizsákmányolás" demagógiája erősen fertőző, széles társadalmi csoportok használják ürügyként, csakúgy, mint a volt gyarmatok. Jól hangzik, hogy azért fejletlenek, mert a múltban ki voltak zsákmányolva. Csakhogy több generáció óta már nem gyarmatok, és ahhoz képest nem közeledtek egykori gyarmattartóik jóléti szintjéhez, a lemaradásuk sok esetben még tovább nőtt. Ennek az a kézenfekvő magyarázata, hogy soha sem voltak kizsákmányolva, érdemeik szerint kaptak a javakból, csak sem régen nem iparkodtak, sem ma (mármint a volt gyarmattartóikhoz képest). Ezért nem tudnak felzárkózni. Gyakorlati példa: Indiában a vasutakat kizárólag britek fejlesztették, és mióta kivonultak, az indiaiak meg sem kísérelték szinten tartani a vasutat.

Tanulság: aki a „kizsákmányolás" ellen küzd, egyre szegényebb lesz. Demagógia helyett iparkodjunk, mert abból lesz a jólét.

Húsz liberális humanista téveszme 17. rész

17. téveszme: a közszereplők magánerkölcsi felelősséggel tartoznak

Ezzel szemben a valóság az, hogy sikeres közösségeket csak a magánerkölcs felett álló emberek tudnak irányítani.

A vezetők állandó döntéskényszerben vannak. Aki nem mer dönteni, azonnal hátrányba kerül, és ezzel hátrányba hozza a vezetetteket. A történelem szükségszerű véletlenek és tudatos döntések sorozata, mint az alábbi példák mutatják.

Szükségszerű véletlen

1. Mi lett volna, ha kb. 12 ezer éve nem fagy be a Bering-szoros? A mamutra vadászó szibériaiak nem gyalogoltak volna át Amerikába, ma nem ők lennének ott az őslakosok. Valakik azonban akkor is őslakosok lennének Amerikában. Szükségszerű, hogy egy óriási földrészre előbb-utóbb eljussanak az emberek, de a véletlenen múlt, hogy épp a szibériai vadászoknak sikerült először.

2. Mi lett volna, ha a bizánci császár nyitott lett volna egy Orbán nevű erdélyi ágyúöntő találmányára? Orbán nem fordult volna Mehmet szultánhoz, és az ágyújával a törökök nem vették volna be Bizáncot. A terjeszkedő iszlám azonban így vagy úgy bekebelezte volna ezt a területet, Bizánc eleste szükségszerű volt. A véletlenen múlt, hogy ez épp egy Orbán nevű erdélyi ágyúöntő óriáságyúja miatt következett be.

Tudatos döntés

1. Mi lett volna, ha a kínaiak nem semmisítik meg önként a világfelfedező hajóflottájukat? Ma az egész világ a kínai kultúra hatása alatt állna. A kínai császár attól tartva, hogy a felfedezésekkel csak bajt hoz a világra, inkább a visszahúzódást választotta. Ez rossz stratégiának bizonyult, mert a világot nélküle is felfedezték, csak mások. Így került Kína hosszú távon angol irányítás alá.

2. Mi lett volna, ha Mihail Gorbacsov nem indítja be a peresztrojkát, önként lebontva ezzel a Szovjetuniót? Ma nem kellene visszasírni a Kádár-rendszert, mert valószínűleg még benne élnénk, egyre javuló viszonyok között. Elkerültük volna a sokkszerű átmenetet. Gorbacsov tudatos döntést hozott, bár nem optimálisat a hazája szempontjából. Valószínűleg sikeresebb átmenethez vezetett volna egy kínai stílusú párhuzamos állami-magán modell.

3. Mi lett volna, ha Angela Merkel nem enged be 2015-ben kb. 1 millió közel-keleti bevándorlót Németországba? Ez nyitott kérdés, történelmi távlatokban dől el. A lépés bizonyulhat történelmi hibának a németek és Európa szempontjából, de bizonyulhat történelmi sikernek is.

Az a jó vezető, aki úgy használ a saját közösségének, hogy közben a tágabb közösségnek is használ, vagy legalább nem árt. Az a rossz vezető, aki alkalmatlanság vagy magánerkölcsi gátlások miatt képtelen meghozni a sokak hosszú távú érdekében meghozandó döntéseket. A kínai császárnak nem lett volna szabad elsüllyesztetnie a flottát, Gorbacsovnak nem lett volna szabad önként belemennie egy rossz jövőt hozó alkuba.

Az erkölcsfilozófia kényes területe a közerkölcsről való gondolkodás, mert amit a vezetőnek szabad, azt miért nem szabad a népnek, és amit a népnek nem szabad, azt miért szabad a vezetőnek? Egyfelől, mennyi bűnt, képmutatást és visszaélést tesz lehetővé, ha nem szűkítjük a vezetők mozgásterét, másfelől, mekkora közösségi katasztrófát okoz, ha egy magánerkölcsben gondolkodó, legátolt vezető nem hozza meg a társadalom jövője szempontjából fontos döntéseket? Az olvasók máig háborognak Machiavelli A fejedelem című művének látszólagos cinizmusán. Pedig a méltatlanul félreértett Machiavelli is ilyesmit fejtegetett.

A választó úgy véli, hogy ha neki nem szabad elsumákolnia tízezer forint adót, akkor a vezetésnek sem szabadna elsumákolnia ezermilliárd forint közpénzt. Látszólag igaza van. Viszont ha a vezetés hosszú távon nagyobb gazdasági sikert produkál az elsumákolt ezermilliárdból, mint ha minden forinttal átláthatóan elszámolna, akkor máris megfordul az erkölcsi mérleg. Ebben a nézetben közpénzt sumákolni erkölcsös volt, nem elsumákolni erkölcstelen lett volna. Az erkölcsi mérleg eredményfüggő, és különböző forgatókönyvek összehasonlítását igényli.

Felejtsük el, hogy a történelemben nincs mi lett volna, ha... Különböző forgatókönyveket csak úgy lehet összehasonlítani, ha elképzeljük, mi lett volna, mi lenne, ha... A közösségünk szempontjából így lett volna jobb, vagy úgy? A választól függ az adott forgatókönyv erkölcsi minősítése.

A szerencsétlen sorsú társadalmak összekeverik a magánerkölcsöt a közerkölccsel, a szerencsések pedig felismerik, hogy a saját közösségi érdekeiket szolgáló döntéseket valakinek meg kell hoznia akkor is, ha azok a magánerkölcs felől nézve erősen vitathatók, illetve rossz kimenetel esetén nagy kockázattal járnak.

Húsz liberális humanista téveszme 16. rész

16. téveszme: minél több dolgot bízunk szakemberre, annál jobban járunk

Ezzel szemben a valóság az, hogy csak azt érdemes szakemberre bízni, amihez bárki ért.

Minél kevesebb a reneszánsz típusú ember, annál rosszabb ötlet „szakemberekre" támaszkodni.

Ha tudok kertet ásni, fűtést szerelni, házat építeni, főzni, takarítani, asztaloskodni és autót szerelni, érdemes azzal foglalkoznom, ami ezek közül a legjobban, legeredményesebben megy. Tegyük fel, ez a házépítés. Jól járok, ha egyfolytában házakat építek, és arra bízom a kertásást, aki e téren érzi magát a legeredményesebbnek. Így ő is jól jár. Ez a szakosodás logikája. Kiválóan működik, mindenki előnyére, amíg nagyjából tudjuk és értjük, mit bízunk egymásra.

A mai túlszakosodott világban azonban gyakran fogalmunk sincs, mit adtunk a „szakember" kezébe, így azt sem tudjuk, vajon az illető tényleg szakember-e a kezébe került témában. Olyan szerencsés vagyok, hogy a tágabb ismeretségi körömben van keresztény befektetési bankszakember és pénzpiaci szakember is. Egyiküket megkérdeztem a svájci frankban felvett hitelekről, így értesültem, hogy a szakmában mindenki tudja, mert alaptétel, hogy a svájci frank menekülővaluta, válság idején szeszélyes kilengésekkel. Csak egy bolond köt pont ilyen valutához hosszú távú hitelt. Lehet, hogy ezt a szakmában mindenki tudja, a döntéshozók közül meg senki sem? Megkérdeztem keresztény pénzpiaci szakember ismerősömet, hogy mit gondol a Zeitgeist című propagandafilm mesterséges pénzteremtéssel kapcsolatos állításairól. Azt válaszolta, hogy a filmbeli felvetés butaságnak tűnik, ám a pénz elmélete annyira bonyolult, hogy valójában senki sem tudja, mi a pénz, hogyan keletkezik, és mi határozza meg a mennyiségét. Ahhoz képest, hogy senki sem tud felelni az alapkérdésekre, könnyedén rábízzuk a pénzügyeket úgynevezett szakértőkre, és csodálkozunk, hogy még azt is elrontják, amihez elvben mindenki ért. Harmadik élményem e téren egy neves baloldali közgazdász értékelméleti dolgozata. Az illető, aki tíz másodperc alatt több modern közgazdászt tud felsorolni a vonatkozó elméletekkel és képletekkel együtt, mint ahány rokonom neve ugyanennyi idő alatt eszembe jut, papírra vetett egy általánosnak szánt értékelméleti fejtegetést, amiből világos volt, hogy még Arisztotelészt sem olvasta a témában. Amint kilépett a „szak"közgazdaságtan szűk ketrecéből, bizonytalanná és esetlenné vált, mint a versbeli albatrosz a hajó fedélzetén. Azóta meggyőződésem, hogy mindannyiunknak foglalkoznunk kell a gazdaság és a pénzügyek alapvető összefüggéseivel, mert balgaság olyat bízni másra, amihez mi sem értünk, meg jó eséllyel ő sem, pedig papírja van róla, és nagy fizetést kap érte. Számunkra meglepő lehet, hogy az általános műveltség terén lebecsült amerikaiak mennyivel felettünk állnak gazdasági-pénzügyi műveltségben. Ez is a jóléti különbség egyik tényezője.

Az egészségügyben ismert a keleti gyógyászat egész emberre kiterjedő megközelítése, az energiaáramlás, az önszabályozó folyamatok holisztikus helyreállítása, szemben a nyugati gyógyászat szervekre, sejtekre, sejtdarabkákra, molekulákra és vegyületekre bontó megközelítésével. A különbség törvényszerű, hiszen keleten évezredek óta az élet egészében és önálló egységekben gondolkodnak, míg nyugaton évezredek óta gépekben és alkatrészekben fogalmazzuk meg a világot. Utóbbi technikai fölényhez és túlszakosodáshoz vezet, előbbi viszont jobban látja az ember mint egész értékét. Szerencsére nem kell vagy-vagy alapon választanunk a két módszer között, elég tudatosan kezelnünk, hogy hol ez, hol az eredményesebb. Ha szervizbe visszük az autónkat, eszünkbe sem jut a szakosodás lehetősége. Átadjuk a járművet az összes problémájával együtt, és egyben kérjük vissza, miután az összes problémát megoldották. Nem visszük haza második sebességfokozat nélkül. Ha emberszervizbe (kórházba) visszük magunkat, eszünkbe sem jut a holisztikus megközelítés lehetősége, engedelmesen hurcoljuk releváns szerveinket szakrendelésről szakrendelésre, és miután mondjuk, a gyomrunkat rendben tudjuk, simán hazamegyünk anélkül, hogy a tüdőnket is rendbe hozták volna. Azzal majd máskor, másik szakrendelésen foglalkoznak. Óriási különbség az autószervizhez képest, ezért érdemes felderíteni és kiaknázni a holisztikus keleti gyógyászat, valamint a homeopátia lehetőségeit. Nem kell főorvosnak lennünk ahhoz a belátáshoz, hogy minél kevesebb műanyagot eszünk meg, minél kevesebb mérget lélegzünk be, annál kevesebb vegyszerrel kell majd kezelnünk ezek ártalmait. Friss hír a BBC-től: brit kutatók arra jutottak, hogy a prosztatarákot valószínűleg eredményesebben fejleszti vissza a testmozgás, mint a kemoterápia, amely elegendő testmozgás esetén feleslegessé válik. Ez is egy holisztikus lehetőség.

Ha az erdő minden fájához szakértőt képzünk, ki lesz az erdő szakértője? Az erdész. Ha az emberi élet minden néven nevezhető területéhez szakértőt képzünk, ki lesz az emberi élet egészének szakértője? A filozófus, a teológus, az etikus - mondhatnánk elméleti alapon. Csakhogy a gyakorlatban a filozófus pont az élethez nem ért, a teológus nem foglalkozik valós emberekkel, az etikust pedig kevéssé érdeklik a tényleges cselekedetek. Ki lesz akkor a filozófia, a teológia, az etika általános szakértője? A bölcs ember. Hol képeznek bölcs embereket? Sehol. Bölcsészdiploma van, bölcsemberi diploma nincs.

Úgynevezett szakemberek helyett sürgősen sok-sok bölcs emberre van szükség. Igyekezzünk bölcs emberré válni. Menet közben kiderülhet, hogy mintegy mellékhatásként, számos kérdés szakértői is leszünk. Vagy legalább tudni fogjuk, mit bízunk szakértőre, és fel tudjuk mérni, hogy ért-e hozzá.

Ez különösen azért fontos, mert nyakunkon a gépesített jövő, amelyben robotok és automaták szolgálnak ki bennünket (ez jó), és amelyekhez, ha nem vigyázunk, csak egy szűk elit ért majd (ez rossz). Az általános jólét egyre nő, az ember általános hasznosság- és igazságosságérzete pedig egyre csökken. Több milliárd ember csak akkor nem fogja magát feleslegesnek, lötyögőnek, céltalannak, frusztráltnak és kisemmizettnek érezni ebben a jövőben, ha általános rálátást szerzünk az élet lehető legtöbb területére. Szerezzünk. Fogjunk hozzá, még ma.

Húsz liberális humanista téveszme 15. rész

15. téveszme: elég jót akarni a világnak, és a világ jobb lesz

Ezzel szemben a valóság az, hogy temérdek jó akaratú ember rontja a világ állapotát, mert a világot csak a tetteink eredményére figyelve tehetjük jobbá.

Több adat is utal arra, hogy a világraszóló jó szándékból fő szabályként nem lesz világraszóló eredmény. Ha a szándék elég lenne a sikerhez, a világot már sok millióan megváltották volna, minden kocsmában hetente többen is tesznek rá kísérletet. A repülést már sok ezer éve feltalálták volna, és réges-régen lenne antigravitációs eszközünk. Csakhogy a szándékból a legritkább esetben lesz nagy szabású pozitív eredmény.

A világot azért váltotta meg egyedül Jézus, a judaista Messiás, a repülőgép azért viszonylag friss találmány, antigravitációs eszközünk pedig azért nincs még, mert a szándék legtöbbször NEM elég az eredményhez. Sőt a nagy léptékű emberi ambíció Isten nélkül általában fordított eredményhez vezet.

A francia forradalmárok szándéka az volt, hogy „felvilágosult" renddel jobbá tegyék a világot. E helyett össznépi vérengzést váltottak ki, amelynek nagyrészt maguk is áldozatául estek. A kommunisták szándéka az volt, hogy igazságosabbá tegyék a fejlett kapitalista társadalmakat. E helyett véres diktatúrákat hoztak létre néhány fejletlen agrárkapitalista országban, ahol azóta is sírnak az emberek, ha a kommunistákra gondolnak. A szocialisták szándéka az volt, hogy meghaladják a kapitalizmust. E helyett labdába sem rúgtak a világgazdaságban, és amikor megbuktak, nagyobb volt az országaik lemaradása, mint amikor kezdték. A bal-liberálisok szándéka, hogy kiszorítsák a szélsőjobbot a politikai színtérről. E helyett erősítik a szélsőjobbot, amely pont akkor él és virul, amikor a bal-liberálisok kormányoznak. A „felvilágosult" értelmiségiek szándéka, hogy a szerintük helyes irányba tereljék a közbeszédet. E helyett elcenzúrázzák, hogy mit gondolnak valójában az emberek, és helyzetbe hozzák az utca emberének indulatait képviselő szélsőjobbot. Az évezredek szándék - eredmény mérlege siralmas.

A szándéketika egyetlen kategóriában használható: gyerekek esetén. Ők próba-szerencse alapon tanulják a valóban erkölcsös kimenetelű viselkedést. A felnőttek már nem a szándékukért, hanem a tetteik következményeiért felelnek. Az „én csak jót akartam" jogilag cselekvőképes egyének esetében enyhítő körülmény lehet, de a felmentéshez nem elég jó védekezés.

Ha Kant erkölcsi modelljének megfelelően jobbá akarjuk tenni a világot, a cselekedeteink eredményére kell összpontosítanunk. A helyzet pikantériája, hogy Kant maga is szándéketikus volt, nem valósította meg következetesen a saját modelljét. Mi azonban már okulhatunk az elődök tévedéséiből, ideje áttérnünk a következményetikára.

Mire használjuk a kereszténységet?

Sok-sok vitában próbáltam már áttörő hatást elérni a judaista Messiás tanításának földi jóléti hasznát fejtegetve, eleddig mérsékelt sikerrel. Ellenérvek igazából nincsenek, a remélt belátás mégsem jön létre.

Szerepelhet több százszor a Messiás szó az Újszövetségben, ennek ellenére megrökönyödést keltek azzal, hogy Jézus tényleg a judaista Messiás, és hogy ebből a judaizmus szerinti földi előnyök is következnek. Mintha a falnak beszélnék, de közben tudom, hogy technikailag a falnak is igaza van. Egy valós és egy fiktív példán mutatom be, hogy miért, és hogy hol akad el a kommunikáció.

A valós példa az 1980-as évekből származik, amikor a fejlett nyugati műszaki eszközök Cocom listán voltak, tilos volt őket exportálni a szocialista országokba. A székesfehérvári Videoton ekkor még műszaki fellegvár volt, többek között számítógépeket is gyártott. Nem a legfejlettebb megoldásokkal, de Cocom embargós időkben nagy népszerűséggel. Ekkor történt, hogy a szocialista Mongólia nagyobb mennyiségű számítógépet rendelt, amit le is szállítottak. Egy idő múlva újabb rendelés érkezett, rengeteg alaplapot kértek a gépekhez. A Videoton mérnökei zavarba jöttek: az összes számítógép elromlott volna? Kiküldtek egy szakértőt. Aki megállapította, hogy a számítógépeket egy percig sem használták rendeltetés szerint. Szétszedték őket, és az alaplapon található színes diódákból nyakláncokat készítettek. Az ékszerek népszerűek voltak, ezért rendeltek újabb szállítmányt az alaplapokból. Nos, hogyan lehetett volna sértés nélkül elmagyarázni a mongoloknak, hogy egyrészt technikailag igazuk van, a diódák tényleg szépek, nyakéknek is alkalmasak, a számítógép mint civilizációs vívmány mégis egész másra való? Sokkal többre, jobbra, nemesebb feladatokra. Reménytelennek látszik, de talán azzal indíthatnánk, hogy a civilizáció vívmányai meghatározott céllal jöttek létre. Szép színes nyakláncot tízezer éve is tudtunk készíteni, számítógépet meg csak pár éve tudunk. Nem kellene tehát nyakláncot csinálni belőle. De miért ne? Lehet, hogy a dióda még olcsóbb is, mint az ékszer valódi alapanyaga, és ha jobban tetszik az embereknek, mint a számítógép, amiről semmit sem tudnak? Azzal érvelhetnénk még, hogy pár év múlva kiderül, miért fontos a számítógép, és hogy aki nyakláncot csinált belőle, az informatikai hátrányba kerül. Ott fog majd sírni, ahol senki se látja... Ugyanakkor ki gondolkodik több éves távlatban, szélesebb összefüggésekben? Nem kötelező. Elkerülhetetlennek látszik, hogy egyes kultúrák ékszernek használják a számítógépet, és nagyon sokáig ne jöjjenek rá, hogy lenne szebb, jobb lehetőségük is.

A fiktív példám egy vidéki gazdaságról szól, amelynek udvarán tűzpiros Ferrari porosodik. A gazda pedig panaszkodik, hogy vacak a szekér, mert olyan nehéz, hogy egy ló alig bírja elhúzni. Két lova nincs, ezért egy ideje már ott áll, kihasználatlanul. Inkább a régi szekeret veszi igénybe, annak könnyebb a futása. De hát ez nem szekér, és nem kell hozzá ló, a Ferrariban egy egész ménes lakik! Ezt a marhaságot meg ki találta ki? - kérdi a gazda gyanakodva. Benne van a kulcs? Van benne benzin? Fordítsuk csak el... Semmi. Persze, mert lemerült az akkumulátor, fel kéne tölteni, hogy dübörögjön az a ménes. Nincs neki ilyen úri huncutságokra ideje - feleli a gazda. Mivel nem jó szekérnek, inkább lefűrészeli a tetejét, és ültet bele muskátlit. Már hozza is a vasfűrészt. Álljon meg, jóember, van fogalma arról, hogy mire készül?! Hogyne tudná, végre kezd valami értelmes dolgot ezzel a haszontalan ronccsal. A piros szín szépen megy majd a muskátlihoz. Az érveink itt elakadnak. A gazdának technikailag igaza van, és ha együttműködés hiányában nem tudjuk megteremteni a Ferrari beindításának feltételeit, akkor esélyünk sincs elmagyarázni, hogy milyen fejlettebb cselekvési lehetőségek adódnának még.

Egyfelől, nincs lényegi akadálya annak, hogy a mélyhűtőt cipősszekrényként, az okostelefont söralátétként, a Bibliát ajtótámaszként, a kereszténységet New Age élményként „hasznosítsuk". Másfelől, mekkora veszteség! Nem homo sapienshez méltó megoldás.

Valahogy így érzem magam, mikor látszólag hiába magyarázom, hogy a kereszténység nem lelki folklór, hanem a judaista Messiás világbajnok tanítása, amelyből - a mi aktív közreműködésünkkel - földi jólét következik az egész emberiség számára. Akkor persze nem, ha a keresztények minden izmukkal befeszülnek, nehogy így legyen. Nehogy már értelme legyen a kereszténységnek! Nehogy már vonzó példa legyen mások számára! Minek, ha értelmetlenné és taszítóvá is tudjuk tenni? Nem kell hozzá nagy ész, kitalálunk értelmetlen variációkat, majd rájuk hivatkozva kijelentjük, hogy na látod, ezért nincs értelme a kereszténységnek. Nem kötelező értelmesen és praktikusan gondolkodni, rövid távon úri huncutságnak tűnhet. Ki gondolkodik itt években, szélesebb összefüggésekben? Például Isten. Meggyőződésem, hogy Isten nem küldött volna Messiást a judaistáknak olyan céllal, hogy értelmetlenné és haszontalanná tegye az addig viszonylag értelmes és hasznos életüket.

A haszontalanság munkafeltevése könnyen önbeteljesítő jóslattá válik, mint az alábbi vicc mutatja.

„A külföldi a pesti korzón odalép a rendőrjárőrhöz, és angolul azt kérdi tőlük, hogy merre találja a Váci utcát. Értetlenségüket látva próbálkozik még németül, majd franciául, olaszul, spanyolul, de semmi; így hát odébb áll. – Milyen jó neki, hogy ennyi nyelven beszél – mondja az egyik rendőr, mire a másik: na és, mire ment vele?!"

Nagy hiba lenne a magunk, a szeretteink és a közösségeink szempontjából, ha csak lelki folklórt, színes nyakláncot, muskátlis ládát, haszontalan nyelvtudást hoznánk ki a kereszténységből. Keressük a Messiás lehetséges célját, a kereszténységben rejlő civilizációs vívmány lényegét, és ne elégedjünk meg a legkényelmesebb, energiaminimumra törekvő magyarázatokkal. Leljünk rá a motorra, a benzinre, az indítókulcsra, töltsük fel az akkumulátort. Fordítsuk el a kulcsot. Lehet, hogy lassan, de meg fogjuk találni a kereszténység legfejlettebb felhasználási lehetőségeit.

Húsz liberális humanista téveszme 14. rész

14. téveszme: a történelemben minden jóról a felvilágosodás, minden rosszról a kereszténység tehet

Ezzel szemben a valóság éppen fordított, minden jó a kereszténység érdeme, és minden rosszról a vallástalan „felvilágosodás" tehet.

Az alábbiakban röviden összefoglalom a kereszténységgel kapcsolatos téveszméket, a kezdetektől napjainkig.

a. Az őskeresztények állítólag üldözték a zsidókat. Tévedés: éppen fordítva történt. A Jézus messiásságát vitató judaisták eretneknek tartották, ezért a Tórára hivatkozva halálra üldözték a Jézust Messiásnak tartó judaistákat, majd kiközösítették őket, és 12. áldás kódnévvel máig irányadó judaista átkot mondtak rájuk.

b. A homo(i)usion néven elhíresült konfliktus állítólag „vallásháború" volt. Tévedés: a Jézus istenvoltát ürügyként használó csatározást a barbárok, többek között az osztrogótok tartották életben, hogy legitimálják a rendszeres rablóhadjárataikat. Amint leszoktak a kalandozásról és letelepedtek, vége lett a „vallásháborúnak". Kár, hogy addigra világhódító erővé tették a témában szintén állást foglaló, és a csatározásban örömmel részt vevő iszlámot. A keresztes hadjáratok legalább félig vallásháborúk voltak, csak nem keresztény, hanem muszlim részről. Ne feledjük, hogy az első keresztes hadjárat kiváltó oka a manzikerti csata, amelyben a muszlimok súlyos vereséget mértek Bizáncra. Ha az iszlám nem támad a világuralmi küldetése keretében, senki nem támad vissza, és ma nem beszélhetnénk semmiféle keresztes hadjáratról. A keresztényeknek annyi gyónnivalójuk van a témában, hogy erőszakosan reagáltak az erőszakos iszlám terjeszkedésre. Helytelen volt, csakhogy azóta sem tudta kitalálni senki, hogy pontosan mi lenne a helyes keresztényi reagálás az erőszakos iszlám terjeszkedésre, amelyre még a legendásan békés hinduk és buddhisták is erőszakkal reagálnak. Szintén nem volt vallásháború a reformáció utáni összeurópai konfliktussorozat. Luther minden jogos kifogása rendeződött még életében, csak addigra feleségül vett egy apácát, így számára katolikus papként már nem volt visszaút. Máig tisztázatlan kérdés, hogy a felszínen teológiai mozgalomként induló protestantizmust mennyiben torzította Luther bomló elméje: nem csak a szerinte ördögi Rómával rúgta össze a port, halála előtt a zsidók ellen is írt egy 500 oldalas fröcskölődő gyűlöletkönyvet. Luther halálára az összes ésszerű protestáns követelés teljesült,  a protest okafogyottá vált. A tanait ürügyként használó északi országok azonban nem akartak visszafordulni, klasszikus klímakulturális észak-dél háborút, politikai függetlenségi küzdelmet indítottak a déli Róma ellen.

c. A középkor állítólag „sötét" volt. Tévedés: a „sötét" jelző azt jelenti, hogy dokumentálatlan, mert a 6-9. század barbár konfliktusai során visszaesett az írásbeliség. A középkor semmivel nem volt sötétebb a mai kornál, és jóval világosabb volt a 20. századnál.

d. Az arab hátterű iszlám kultúra egykor állítólag tele volt matematikusokkal és filozófusokkal. Tévedés: kezdetben tele volt színleg áttért judaistákkal, akik átvették a szellemi vezető szerepet, és azt ígérték a muszlimoknak, hogy segítenek nekik legyőzni a keresztényeket. Ez az ábrahámi vallások pikáns háromszöge: a világuralomra törő judaisták hol a világuralomra törő muszlimokhoz, hol a világuralomra törő keresztényekhez csapódnak a saját világuralmuk megteremtése érdekében. Ma is így megy ez. Tetszik vagy sem, többnyire azon az oldalon van a gazdasági - kereskedelmi - tudományos - katonai - szellemi fölény, amelyiken a judaisták épp állnak. 1100 tájára a muszlimok gyanút fogtak, elüldözték a judaista álmuszlimokat, attól kezdve nincs az iszlám kultúrában számottevő tudományos élet, sem számottevő gazdaság, és nagyon magas az írástudatlanság.

e.  Az inkvizíció állítólag gondolatrendőrségként működött. Tévedés: a vizsgáló hivatalt a színleg áttért judaisták miatt hozták létre, akik a spanyol udvar legfelső köreibe is bejutottak azt tettetve, hogy elfogadják Jézust Messiásnak. Közben azonban a gyanú szerint a muszlim hódítóknak kémkedtek. Az inkvizíció kémelhárításként jött létre, kifejezetten a titkos messiásvárók (az úgynevezett kriptozsidók) miatt.

f. A keresztény hódítók állítólag kiirtották Közép-Amerika őslakosságát. Tévedés: a hódítók könnyedén megszerezték az uralmat Közép-Amerika egyes területei felett, de néhány hajónyi katonáról aligha feltételezhető tömegmészárlás. A hódítók sikerét két fő tényező segítette elő: egyrészt egy török stílusú csel, ami nagyjából abban az időben a budai vár ellen is bevált, azaz baráti látogatást színlelve túszul ejtették az uralkodót, és a nevében parancsokat adva átvették a közigazgatást.  Másrészt, az emberáldozatokat bemutató kegyetlen közép-amerikai birodalmak népszerűtlenek voltak a leigázott népeik körében, az elnyomottak szövetségre léptek a hódítókkal az elnyomóik ellen. Őslakosi támogatás nélkül a minimális létszámú hódítók nem érhettek volna el jelentős sikert. A magukkal hozott európai vírusok ezután halálos járványt okoztak, mai becslések szerint ebbe halt bele az őslakos áldozatok kb. 90%-a. Nem az őslakosok 90%-a, hanem a tényleges áldozatok 90%-a, ami egy sokkal kisebb szám. Mivel a vírusokat csak több száz évvel később fedezte fel a tudomány, történelmietlen lenne ezért a hódítókat hibáztatni. A halálos áldozatok számára nézve egyébként egyetlen dokumentum maradt fenn, a kétes személyiségű Bartalomeo de las Casas 12 oldalas propagandairata „az Amerikák elpusztításáról". Casas népmesei motívumokkal fűszerezett szövege többek között azt állítja, hogy az indián test oly' törékeny, annyira nem bírja a megterhelést, hogy reggel dolgozni kezd a szántóföldön, és délutánra már halott, belehalt a munkába... Döbbenetes módon kizárólag erre az irományra alapul a „keresztény hódítók kiirtották Közép-Amerika őslakosait" című mítosz. Ez a téveszme Közép-Amerika mai etnikai összetétele fényében is tarthatatlan, mivel jól láthatóan nem spanyolok és portugálok élnek ott, hanem döntően meszticek (félvérek), kisebb számban tisztán indiánok, és még kisebb számban a hódítók genetikailag többé-kevésbé elkülönülő leszármazottai. Ha Casas igazat írt volna, akkor egészen más összetételű lakosságnak kellene ott élnie.

g. Az inkvizíció állítólag több millió ember haláláért felelős. Tévedés: 200 év alatt kb. 1500 halálos ítéletet hajtottak végre, ami kevesebb, mint egy Szlovénia méretű közigazgatási egység köztörvényes halálos ítéleteinek száma ugyanebben az időszakban. Az inkvizíció látókörébe csak kriptozsidóként vagy „tévtanító" egyházi személyként lehetett bekerülni. Giordano Bruno nyugodtan hirdethette volna az okkult nézeteit, ha nem a pápának való engedelmességre felesküdött szerzetes lett volna, és nem az egyház nevében hirdette volna a mai szemmel egyszerű elmebetegségnek tűnő tanokat. Kegyelmet kapott volna, ha elismeri, hogy nem az egyházat képviseli, de Bruno kifejezetten ragaszkodott a kivégzéséhez. Napóleon az olasz hadjárat során elrabolta a peranyagot, világraszóló egyházellenes szenzációt sejtett benne. Mivel nem talált a prekoncepcióját alátámasztó adatokat, egyszerűen eltüntette, a Bruno-per iratai a mai napig nem kerültek elő.

h. Galilei állítólag a tudomány miatt vált az inkvizíció ellenfelévé. Tévedés: Galilei a távcsövére és a szemére hivatkozott a kor legjobb matematikájával és fizikájával szemben, miközben egyházi egyetemen matematikát tanított. A pere során nem tudott új tudományos modellt bemutatni a nézetei igazolására, ezért tiltották meg, hogy a heliocentrikus világképet egyházi egyetemi katedráról hirdesse. Az egyház a legkorszerűbb, akadémiai tudományt védte Galilei tudományosan levezetetlen meglátásaival szemben. Galilei viszonylag békés nyugdíjasként élt a pere után, csak katedrát nem kapott. Viszonylag békésen, ugyanis nem volt megnyerő stílusú vitázó, a hagyományos modellben gondolkodó akadémikusokat varangyhúgyban ázó agyútól kezdve egy sor más válogatott sértéssel szidalmazta. Néhány évtizeddel Galilei után Newton kidolgozta az új fizikát, amely posztumusz igazolta a heliocentrikus megfigyeléseket. Attól kezdve Newtoné lett a korszerű tudományos modell, az egyház pedig magától értetődően a legkorszerűbb tudományos állásponttal azonosult. Ha Galilei képes lett volna a megfigyeléseit tudományosan alátámasztani, semmiféle akadálya nem lett volna annak, hogy egyházi egyetemen tanítsa a modelljét, és már életében világhírűvé váljon.

i. A keresztények állítólag folyamatosan üldözték a zsidókat, újra és újra pogromokat szerveztek ellenük. Tévedés: az egyház folyamatosan türelmet hirdetett a zsidók iránt, és igyekezett csitítani az időről időre fellángoló népi indulatokat. A 14. századi pestisjárvány idején kútmérgezéssel vádolták a zsidókat, és sokakat megöltek. A pápa körlevelet adott ki, amelyben állást foglalt a mérgezési vád ellen. Csakhogy a zsidók - rituális megfontolásból - nem voltak hajlandók inni a szerintük tisztátalan városi kútvízből, inkább meghaltak. Ne feledjük, hogy a pestis tényleges okát sok évszázaddal később fedezték fel, így a kútmérgezési vádra válaszul nem inni a vízből a lehető legöngyilkosabb ötlet volt. Még így is valószínű azonban, hogy az elkülönülés higiéniai előnye miatt a zsidók jobban vészelték át a pestisjárványt, mint a viselkedésüket gyanúsnak találó, és a félreértésben megtartott többségi lakosság. Amikor egy évszázaddal később - kémvádak és muszlim kooperáció miatt - kiűzték a kriptozsidókat Spanyolországból, maga a pápa fogadta be őket Rómában. A zsidók későbbi kiűzetései mögött sem vallási, hanem katonai-gazdasági megfontolások álltak. Vagy az ellenséggel való kollaborálás volt a vád, vagy a gazdasági irányítás átvétele. Ezek többnyire nem koholt vádak voltak, a mai zsidók büszkék rá, hogy őseik bizony ilyen eredményesek voltak a szent világuralmi küldetés (micvó) terén. A 20. századi népirtás körülményein és hátterén a mai napig vitázunk, miközben elfelejtjük, hogy Hitler első áldozatai a német keresztények voltak. Zsidó források szerint is nagyjából annyi keresztény halt meg koncentrációs táborokban, mint ahány zsidó később. A vallástalan 20. század háttérbe szorította a keresztényeket, akik ezért nem tudták elég eredményesen védeni embertársaikat, többek között a zsidókat. Még így is hősies zsidómentő erőfeszítéseket tettek, miközben egyik oldalról a kommunisták, másik oldalról a fasiszták, harmadik oldalról pedig a liberális értelmiségiek támadták Jézus követését. A tartós ideológiai támadások és a gazdasági-katonai nehézségek erőszakos csőcselékké züllesztették a társadalmat, és mire az 1930-as években még világküldetési sikermámorban úszó judaisták rádöbbentek, hogy a csőcselék felett elvesztették az uralmat, addigra már a közélet peremére szorított keresztények sem tudtak elég nagyot fordítani a helyzeten. A keresztények azonban fő szabályként mindig, minden bajba jutott embertársukon igyekeztek és igyekeznek segíteni. Ha jólét van, lúzernek szokás nézni a keresztényeket, szégyelljék magukat, vonuljanak ki a közéletből. Ha kitör a válság, hirtelen fontossá válik a keresztényi szeretet, azonnal jöjjenek vissza a közéletbe, és segítsenek. A keresztények a judaista Messiás tanításának köszönhetően annyira naivan jó emberek, hogy legjobb képességeik szerint próbálnak megfelelni ennek a lehetetlen és unfair elvárásnak.

j. A keresztények egy időben állítólag azt hitték, hogy a föld lapos. Tévedés: ezt a városi legendát Washington Irving 19. századi amerikai író találta ki az egyik regényében. Az őskeresztény időktől Galileiig a ptolemaioszi geocentrikus világkép volt érvényben, amely szerint a föld gömbölyű, és a nap körülötte kering. A kereszténység történetének egyetlen pontján sem volt hatályban a földet laposnak feltételező modell.

k. Az Észak-Amerikába betelepülő, főként protestáns keresztény európaiak állítólag kiirtották a védtelen indiánokat. Tévedés: az indiánok egy klasszikus neandervölgyi - cromagnoni stílusú konfliktusba kerültek, amelyben viszonylag rugalmatlanul viselkedtek. A területvédő nomád ember mindenkor halálra van ítélve a letelepedett, intenzív gazdálkodást folytató emberrel szemben, de csak akkor, ha nem hajlandó alkalmazkodni a helyzethez. Az indiánok ehhez képest egész jól jártak, az elvesztett területeikért kárpótlásként szerencsejáték-jogokat kaptak. Aki nem hiszi, üsse be a keresőbe az „Indian casino" kifejezést. A mai rezervátumlakók elég állami szociális támogatásban részesülnek ahhoz, hogy jó amerikai szokás szerint benzinfaló pick-up truck-okat vegyenek maguknak, lovon már csak szabad időben, kedvtelésből járnak. A „tüzes víz" okozta problémákról pedig nem a kereszténység, nem is az európai betelepülők tehetnek, hanem az az enzim, amely hiányzik az indiánok szervezetéből, ahogy genetikai rokonaik, a szibériai őslakosok szervezetéből is, akiknek szintén sok gondjuk van az orosz tüzes vízzel.

l. A keresztények állítólag... Tévedés: ... séma hasznosan alkalmazható a történelem újratanulására. Elég sokan elég sokáig elég sokat füllentettek nekünk a múltról, egyik közéleti klasszikusunk szavaival: „nem bontva ki számunkra az igazság minden szeletét". Ismerjük meg a tényanyagot, hogy Jézus tanítását magabiztosan vállalva, átgondolt cselekvéssel tehessük jobbá a világot.