Ez a bölcs polgári lépés

... méltó Judithoz: nem vállalta, hogy elnökként személyében egyesíti a szétszakadt nemzetet.

Pedig ott leng a „lehetőség”, a „megtiszteltetés”, a színfalak mögött valószínűleg még egy sor jelöltet megkísért vele Kaliberhiányos Nagyágyúnk.

Minden arra járó Hófehérkének odakínálja a mérgezett almát, hátha valaki ráharap.

A kaliberhiányban nem szenvedő Polgár Judit, nagymesteri döntéssel, nem harapott rá.

Lássuk, ki lesz a következő Hófehérke.

A köztársasági elnök lemondásának logikai érdekességei

A Tisza-kormány alkotmánymódosítása a malom nevű játékból ismert csiki-csuki helyzetet teremtett az elnök számára: vagy aláírja az Alaptörvény 17. módosítását, amely megszünteti elnöki megbízatását, vagy az aláírás megtagadásával „jogsértést” követ el, és arra hivatkozva távolítják el. Az elnök úgy döntött, aláírva búcsúzik hivatalától, leszögezve, hogy ezzel Magyarország megszűnt demokratikus jogállam lenni, a köztársasági elnök pedig a továbbiakban nem tud érdemi fék és ellensúly szerepet betölteni.

Török Gábor elemző szerint éppen ezzel bizonyította, hogy mindvégig alkalmatlan volt a demokrácia és a jogállam védelmére, hiszen most úgy látja, hogy mindkettő sérül, és mit tesz? Egyikért sem száll síkra.

Az elnök szempontjából azonban inkább úgy nézhet ki a helyzet, hogy mindkettő sérül ugyan, de síkra szállni a védelmükben szélmalomharc lenne, csupán Búsképű Lovagot csinálna magából, a jó kimenet lehetősége nélkül. A módosítás aláírása ellenben vádirat a jelenlegi alkotmányozó hatalommal szemben: a politikai önkény egy napon az ő fejükre hullik majd vissza.

Jól döntött-e? Más szóval, valóban a kisebbik rosszat választotta? Pergessük le a forgatókönyvet, amelyben az elnök nem ír alá, erre a kormány elindítja a megfosztási eljárást, és ténylegesen eltávolítja a hivatalából. Közben az elnök tiltakozhat, tüntethetnek mellette a polgári erők, valószínűleg eredménytelenül. Akkor is kinevezik az utódját. E sok balhé közepette beljebb lesz-e az ország, mint ha el sem indul a Balhé utcán befelé?

Feltehető, hogy az elnök konzultált lehetséges támogatóival, gyors közvélemény-kutatás is készülhetett, azzal az eredménnyel, hogy a jelen kormánnyal e pillanatban dacolni nem lenne eredményes. Egy későbbi pillanatban viszont, amikor a Valóság kezdi utolérni a kormányt és a közvéleményt (lásd az előző poszban: 380 Ft/euró árfolyam felett), akkor eredményesen lehet majd hivatkozni az egész eljárás lényegi szabálytalanságára és elfogadhatatlanságára (konkrétan: hogy demokráciaellenes és jogállamot megszüntető volt).

Ezt a veszélyt valamelyest talán a kormány is érzékeli, így arra törekedhet, hogy a 17. módosítást követő 18-ikkal hangsúlyosan helyreállítsa a demokráciát/jogállamot, és egy széles körű támogatást élvező elnököt nevezzen ki. Ám mennyire lesz hiteles egy ilyen lépés? Irodalmi hasonlattal, Robin Hood lemondatja a notinghami bírót, majd Tuck barátot ülteti a helyébe, és ezzel minden rendbe is jön a sherwoodi erdő lakói szerint?

Összefoglalva: a csiki-csuki helyzet rövid távon megoldotta az elnök eltávolítását, de hosszabb távon a kormány saját magát hozza vele csiki-csuki helyzetbe.

Mikor tér vissza a józan ész a közéletbe?

Egyelőre úgy tűnik, a kormányoldalnak elgurult a gyógyszere, és a bal-liberális értelmiség a médiájával karöltve még cukkolja, hogy egyre hajmeresztőbb intézkedéseket hozzon, amiket utóbb szerfelett nehéz lesz hitelesen indokolni. A józan ész feltűnően hiányzik, vajon mikor tér vissza?

1. megközelítésben: amikor a kormány feladja a visszaható hatályú jogalkotási terveit (lásd: nullum crimen sine lege).

2. megközelítés: amikor a kormányváltó bulin tovább őrjöngő tömeg belátja, hogy a szerinte „unszimpatikus” kormányzásért nem jár börtön (lásd: leng az inga).

3. megközelítés: amikor a bal-liberális „értelmiség” felhagy az „abúzált társadalom” emlegetésével, ugyanis ez nem értelmiségi, hanem érZelmiségi kifejezés, és még annak is rossz.

4. megközelítés: amikor az euró árfolyama eléri azt a szintet, ahol logikailag lennie kellene. Pillanatnyilag ez tűnik a legműködőképesebb, technokrata mérőeszköznek.

A vállalatok 390 Ft/euró árfolyammal tervezték a gazdasági évet, és komoly exportveszteségeik lehetnek ennél erősebb forint mellett (csökken a forintbevételük); az euróhoz csatlakozás támogatói 375 Ft/euró árfolyamot tartanának e célból kívánatosnak (majd lassan, 2030-hoz közeledve); a miniszterelnök által katasztrofálisként jellemzett gazdasági helyzet pedig legalább 410 Ft/euró árfolyamot indokolna.

Ehhez képest jelenleg 361 az árfolyam, messze bármitől, ami észérvekkel indokolható. A józan észnek, ebből levezetve, akkor lesz legközelebb esélye Magyarországon, amikor meghaladjuk a 380 Ft/euró szintet. (Ez a szint, gyengébbek kedvéért, azt fogja jelenteni, hogy a miniszterelnök valójában füllentett a gazdaság állapotáról, hiszen ha az tényleg rossz, akkor irány a 420 Ft/euró!)

380 forintos euró árfolyam felett várhatók újra észszerű beszélgetések, első körben arról, hogy miért füllent PM a gazdaságról. Biztosan eljön ennek is az ideje.

Jog, demokrácia, közélet – az elégtételekről

A Tisza-kormány politikai ámokfutásával kapcsolatban érdemes összefoglalni néhány alapvető ismeretet:

1. A jog az erkölcs minimuma, a bűncselekmények ellen és a vagyoni viták rendezésére dolgozták ki. Tehát ha a szomszédod ferdén néz rád, az nem jogi kérdés, noha emberileg felháboríthat. Ha a kormány nem annak a társadalmi csoportnak oszt vissza adópénzt, amelyiknek te adnál, az sem jogi kérdés. Ha a kultúrpolitika szerinted kriminálisan rossz, ne dőlj be a saját szóhasználatodnak, mert ez sem jogi kérdés. Ha úgy érzed, hogy a társadalmat abúzálta az előző vezetés, akkor ezzel is hiába fordulsz a rendőrséghez/bírósághoz, mert az ügy nem rájuk tartozik, miközben persze, fontosnak érezheted a sérelmet.

2. A politika a társadalmak vezetését meghatározó terület: de még ezen belül is csak a kampányban adhatod elő, mi mindent szeretnél, mert utána beszélhetsz, amennyit akarsz, érdemben nem hallgatnak meg. Nem nálunk konkrétan, hanem sehol a világon. Tüntethetsz is, ám ne várj instant hatást. Majd jön a következő kampány, ott újra előadhatod a kívánságaidat, és talán minimális fogadókészségre találsz. Tehát az, hogy az általad megválasztott kormány nem pontosan a te akaratodat teljesíti, elég nyilvánvaló, nem egyedül te szavaztál rá. Az ellentábor által megválasztott kormány meg pláne más úton jár, hiszen eleve nem is szimpatizáltál a programjával, azért nem szavaztál rá. Ilyen az élet, illetve a demokrácia.

3. A közélet ezzel szemben pontosan arra való, hogy elmondhasd az összes ötletedet, kívánságodat, kampányok alatt és között is. Ha komoly tömegeket mozgatsz meg a gondolataiddal, akkor komoly esélyed van egy neked tetsző kormány hivatalba juttatására. Kivéve, ha az ellenkező előjelű gondolatoknak még nagyobb a tábora. Akkor több évig azon tépheted a hajad, hogy – már megint – kriminális a kormány. De ne dőlj be a saját szóhasználatodnak, ez nem alap egy jogi eljárásra.

Nota bene: ha a szüleid nem azokra a filmekre vittek el, amikre te mentél volna, és jogosnak ÉRZED, hogy ezért felnőttként összeverd őket, szerinted melyikőtök érdemel majd börtönt? Óvatosan beszélj tehát „társadalmi abúzusról”, „abúzált társadalomról”. Alaposan gondold meg, mit jelentenek ezek a szavak, és mire jogosítanak.

A demokrácia úgy működik, hogy a közéletben előadod magad, azután megválasztod a politikusokat, akik önjáró módon kormányoznak, te meg véleményezed őket, a következő körben levonod a következtetéseket, ismét megválasztasz politikusokat, stb. Tehát nem úgy működik, hogy a számodra nem szimpatikus kormányt börtönbe küldöd, a jogot nem erre dolgozták ki (lásd: fentebb).

Az ügyek rendes menetében néha neked tetsző kormány jön, meghozza a neked tetsző intézkedéseket és jogszabályokat (nem visszaható hatállyal!) - ilyenkor a másik tábor hörög és háborog. Azután helyet cseréltek. Ez bevált formula a történelemben, legalábbis még nem találtak fel ennél jobbat, ezért érdemes tiszteletben tartani.

Milyen elégtételre számíthat az előző kormányt kriminálisan rossznak tartó egyén a „sérelmeiért”, miszerint az ország néhány évig nem a szája íze szerint működött? Pont olyanra tarthat igényt, amilyet kész adni a jelen kormányt sérelmesnek tartók számára egy következő kormányváltás esetén: kb. semmilyet, ergo semmilyenre. Kivéve a kormányváltás felett érzett nettó örömöt, ami épp megfelelő elégtétel.

Ez a közélet és a demokrácia szimmetriája: ne tedd másnak, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek; az inga hol erre, hol arra leng, alapesetben csillapodó kitéréssel - ha indulatból rálendítesz egy nagyot, a visszalengéssel magadat találod el.

Bolsevik párhuzamok

Korai lenne még kijelenteni, hogy hazánkban bolsevik diktatúra épül, ám nő az intő jelek, párhuzamok száma.

1. Többen rámutattak, hogy a miniszterelnők parlamenti ripőkködése bolsevista stílusú, úgy szidja az előző kormány tagjait és tetteit, ahogy 1945 után a kommunisták szidták a „feketézőket”, „üzérkedőket”, „kulákokat”, „reakciósokat”, „klerikálisokat”, stb.

2. Az államfő és más vezetők lemondatásának igénye, valamint a képviselői ciklusok számának korlátozása az 1945 utáni helyzetre hajaz: a megszálló csapatok és kiszolgálóik igénye szerint takarodjon mindenki az országgyűlésből és minden hivatalból, aki nem szovjet típusú kommunista.

3. A közmédia bal-liberálissá alakítása és fekete keretes „önkritikára” kényszerítése a kommunista pártban előírt kötelező önkritikára emlékeztet.

4. Az ugyanitt ukázba adott hírszünet és az alatta vetített filmek a kommunista diktatúrák népfelkelés leverése alatt sugárzott katonazenéire hasonlítanak.

5. A köztársasági elnök melletti szimpátiatüntetést megelőző napon a rendőrség – terrorizmus előkészületének gyanújával! - őrizetbe vette, majd szabadlábra helyezte az egyik szervezőt. Kommunista időkben épp így gyűjtötték be megfélemlítés céljából a „rendszerellenes elemeket” 1848 és 1956 évfordulóinak előestéjén.

Mindezt a „jogállamiság” és demokrácia jelszavával előadni olyan cinikus, mint a kommunisták „békeharca”: semmi köze nem volt a békéhez, a kommunizmus világuralmának útját egyengette. Ahogy a közmédia „független-objektívvé” tételének sincs köze a függetlenséghez, a bal-liberális propaganda egyeduralmát hivatott elérni.

Aki csodálkozik, hogy a kommunizmus véres évszázada után hogyan léphetünk vissza ugyanabba a folyóba, megfontolhatja Hegel „megszüntetve megőrzésről” szóló gondolatmenetét: 'A „megszüntetve megőrzés” (németül: Aufhebung) a Georg Wilhelm Friedrich Hegel által használt dialektikus fejlődés legfontosabb alapelve. A fogalom azt a folyamatot jelöli, amely során egy korábbi állapot vagy gondolat (tézis) megszűnik, de az értékes elemei átkerülnek egy magasabb, összetettebb szintre (szintézis), így a múlt nem vész el, hanem átalakul' - így fogjalja össze a mesterséges intelligencia.

Hegel modellje alapján a keleten megbukott kommunizmus 2.0 változata most nyugaton tombol, ezennel bekerültünk a fősodrába. Még nincs tényleges bolsevik diktatúra, de igény és magyarázat már lenne rá bőven a bal-liberális oldalon.

Tanulságos megfigyelni, hány magát értelmiséginek tartó bal-lib figura vélekedik jelenleg úgy, hogy a sorozatos jogsértés nem csak jogos és helyes, hanem még kevés is, és többet kér belőle!