A rendszerváltás (1990) óta történt számos kormányváltás tanulságai alapján megfogalmazható néhány alapállítás a hatalom, demokrácia, jogállam, választások és választók ügyében.
1. Ki gyakorolja a hatalmat? Többnyire jogászok, akik munkaidőben jogalkotással foglalkoznak az Országgyűlésben, szabadidőben pedig a rózsadombi és hűvösvölgyi villák megszerzésével. Módszertanuk a választók kívánatos, azaz villaügyben hasznos irányba tereléséről szól. Hol jön a képbe a haza felvirágoztatása? Ezen a szinten sehol, a politikai jogászelit egyszerűen felosztja a választói piacot: te a nemzeti választóknak tartasz beszédeket, te a nemzetközi irányultságú választóknak, te a radikális megoldásért hörgőknek, te a békéért sóhajtóknak, és ebből költözünk mind a II(A) kerület villáiba.
2. Milyen a hatalomgyakorlók személyisége? Karakterzavarosnak illetve pszichopatának szokták vélni, valójában csupán jogászi: egy jogász tud jobbra és balra, pró és kontra érvelni ugyanarról, érdekei szerint. Ezt pszichopataságnak vélni dilettáns dolog, mivel nem személyiségproblémákból, hanem a jogászképzésből következik. Egyazon ügyvéd képes a bíróságon akár az áldozatot, akár az elkövetőt védeni, attól függően, hogy ki fizeti. Ezt a működési módot tapasztaljuk a politikában is.
3. Miért nincs több átlagember a hatalom gyakorlói között? Mert az átlagos személyiség nem technokrata kérdésnek látja a jogalkotást, hanem szívet-lelket tenne bele, és hamar elmegy a kedve, ha nem úgy alakulnak a dolgok, illetve ha elvtelenül támadják, pl. épp karaktergyilkolják. Mivel nem II(A) kerületi villára hajt, gyenge a motivációja. Tulajdonképpen, a II(A) kerületi ambíció hasznos védőburok, szükséges lelki páncél a jogalkotás terheinek elviseléséhez. Kemény szakma a jogalkotás, kiszállás ellen motivál az úszómedencés villa jövőképe.
4. Mi a demokrácia és a jogállam szerepe? Ezek hangzatos díszletek a villák felé vezető úton: mindenkinek az a demokrácia/jogállam, amiben érvényesíteni tudja az akaratát. Ha nem az ő elképzelése érvényesül, akkor egyből megszűnt a demokrácia/jogállam. Filozófiai értelemben ez persze zagyvaság, de technokrata-utilitarista jogászi szempontból működik: a bíróságon is ezernyi eljárási hibával érvel az ügyvéd, ha az eljárás nem a kliensének kedvez, ám mindent rendben talál ugyanabban az ügymenetben, ha a kliens számára jól alakul a dolog. Hol itt a hétköznapi értelemben vett következetesség? Sehol, hiába keresnénk - érdemes ezt felismerni, különösen akkor, ha eddig a „demokrácia” és a „jogállamiság” állapotán aggódás bűvöletében éltünk.
5. A választói tömeg okos vagy buta? A győztes számára okos, a vesztes számára buta. Az egyetemes választójog az oka, hogy boldog és boldogtalan beleszólhat a közügyekbe: mintha irodalmi díjakról szavazna az ábécé betűit sem ismerő tömeg. Nem is olvasta a szóban forgó műveket, ötlete sincs, mitől lenne valami jó irodalom, ám a döntés mégis az ő kezében van, tehát dönt, mert miért ne. Hazánk tízmillió közéleti szakértő országa, de a közügyek technikai kritériumait alig néhány ezren ismerik, és azok döntő többsége is a II(A) kerület villáit célba vevő jogász.
6. Rossz eredményhez vezet a közéleti ismeretek átfogó és elképesztő hiánya? Nem feltétlenül: a jogalkotói elit feladata a fogalmatlan tömeg számára érthető fogalomkészletre leegyszerűsíteni, lefordítani a közügyi témákat. Ha ez pozitív gondolkodást eredményező módon történik, az eredmény jó. Ha negatív gondolkodást okoz, akkor pedig rossz következménye lesz. Itt jön áttételesen a képbe a haza felvirágoztatásának – a villaszerzéshez képest mellékes - szempontja, ugyanis az virágoztatja fel a hazát, aki pozitív gondolkodásra tudja lefordítani a közéleti témákat, aki a fogalmatlan tömeg fejébe pozitív gondolatokat ültet aktuálpolitikai témákban; lelkesít ott, ahol ez előre viszi a hazát.
7. Mi a pozitív közügyi gondolkodás? Lelkesedni azért, ami hosszú távon és átfogó nézetben előbbre visz. A blog olvasói számára nem lesz meglepő, hogy előre = a jólét felé. Nem a jólét felé menni „előre”, az csupán káros ideológia.
8. Mi a korrupció? Egy olyan rendszer, amelynek minden szereplője így vagy úgy a II(A) kerület villáiba törekszik, akár egészében véve korruptnak tekinthető, csak ez a felfogás nem visz előre, mert aki nem oda törekszik, az motiválatlanul kihullik, így nincs alternatíva. Ennek alapján hasznosabb felfogásnak tűnik a korrupciót egy utilitarista vádnak tekinteni, amit a hatalom- és villaszerzés érdekében használ a tűztől épp messzebb lévő jogászi kör. A korrupció vádja segítségével hivatalba kerülő régi-új jogászcsoport ugyanis nem lesz kevésbé „korrupt”.
9. Akkor hát ábránduljunk ki a politikából? Ellenkezőleg: a villaszerzést tekintsük a javadalmazás legitim részének. Nem az a kérdés, eltűnnek-e közpénzek (mindig, feltételenül), hanem az, hogy a javadalmazásért cserébe mennyivel nő a társadalom jóléte. Inkább abból a naivitásból ábránduljunk ki, hogy létezhet korrupciótlan politika, és hogy érdemes rá szavazni. Ez a naivitás több kárt okoz, mint az elkerülhetetlen „korrupció”.
10. Pozitív gondolkodással a gazdasági teljesítmények összeadódnak, negatív gondolkodással kivonódnak egymásból. Az első esetben a jólét nő, a másodikban csökken. Ezért hasznosabb össztársadalmi nézetben egy pozitív gondolkodásra késztető vezető, mint egy negatív gondolkodást kiváltó.
11. Mi a különbség a politikai és a büntetőjogi felelősség között? Aktuális kérdés: a negatív gondolkodásra sarkallt tömeg épp összekeveri a kettőt. A közpénzekről hozott politikai döntés politikai felelősséghez, vagyis adott esetben leváltáshoz vezet. Büntetőjogi felelősség a politikán túlmutató anyagi visszaélésekből adódhat. Addig, ameddig a tisztviselők a hivatalban lévő kormány politikáját végrehajtva döntenek a közpénzekről, a felelősségük „csupán” politikai, vagyis a kormány leváltásával új szempontok szerint lehet felhasználni a közpénzt anélkül, hogy bárki börtönbe kerülne. Ellenkezőleg: békés jólétben élhet a II(A) kerületi villájában.
12. Miért jobb nem összekeverni a politikai és a büntetőjogi felelősséget? Mert ez a különbségtétel pozitív precedenst teremt a jövőbeni kormányok számára, ezáltal az egész társadalom jólétét szolgálja. Ha a politikai döntések felelőssége csupán politikai, akkor tehetséges jogászok igyekeznek majd - villaszerzés közben - tehetséges döntéseket hozni a közpénzekről, az aktuális kormány szakpolitikáinak megfelelően. Ha ellenben keveredik a politikai és a büntetőjogi felelősség, akkor a választás már nem az ország sorsáról fog szólni, hanem arról, hogy ki kit csukat le, és a tehetséges jogászok inkább vállalati állást vállalnak, mert abból jóval kényelmesebben és biztonságosabban lehet villát venni. Képzeljünk el egy falut, ahol a gazdák a földjük művelése helyett a többi gazdát igyekeznek lecsukatni - az a falu rövid úton tönkre fog menni. Egy ország, ahol tömegek lelkesednek a politikai elit egy részének börtönbe juttatásáért, szintén tönkre fog menni.
Ennek fényében megfontolható, hogy a jelen helyzetben merre van előre, azaz milyen irány visz a jólét felé.