Ne mondjuk, hogy a média össze-vissza hazudozik: csupán az előző posztban írt két nagy narratíva egyikéhez „hajlítja” a tényanyagot, részben a hírfogyasztók romantikus igényeinek, részben a saját belső elfogultságának eleget téve. Arra vigyáznak, hogy a hírgörbítés ne adjon ziccert az ellenoldali médiának. Ha néha mégis lecsapható a magas labda, abból születnek a „Független-objektív (hihi) újságírók újabb ordas hazugsága” és „A galád propagandamédia újabb ordas hazugsága” témájú írások.
Szerencséjükre, a médiafogyasztónak ritkán tűnik fel a saját oldali túlferdítés, mert nem szokása fogyasztani a másik narratíva mögé állt médiát. Mondván, hogy nem mazochista ő, meg ideje sincs „nettó hazugságokra”. Választási szempontból ez azért probléma, mert így nem lesz tájékozott a valóság részleteiről, és rendre kellemetlen meglepetések érhetik, miszerint úgy volt, hogy kétségkívül „A” forgatókönyv valósul meg, aztán érthetetlen módon mégis „B” lett belőle. Pedig ha párhuzamosan az ellennarratíva alakulását is tanulmányozta volna...
Annyi különbség azért kimutatható a „Párizs az én Bakonyom” narratíva médiája oldalán, hogy ott a számukra kívánatos jövőbeli forgatókönyv útját egyengetik elkötelezetten professzionális hírgörbítéssel, azaz laikus számára alig érzékelhetően, és mivel a forgatókönyv jövőbeni, a híranyag jelenbeli igazsága másodlagossá válik; míg „A Bakony az én Párizsom” oldali média „az igazat mondd, ne csak a valódit" megközelítést alkalmazva, némileg ügyetlenül görbítgeti a tényanyagot, a hírfogyasztó számára is feltűnő módon.
Így alakult ki a mai megítélési helyzet, hogy az 1. médiakör hírfogyasztója meg van győződve forrásainak független objektivitásáról (alaptalanul), míg a 2. médiakör fogyasztója sokszor maga is hitetlenkedik a saját oldali híranyagon (okkal). Ez aztán utóbbi kör előnyére válik, mert onnét kissé gyakoribb az átfogyasztás (az ellennarratíva kelletlen tanulmányozása), mint fordítva.
Megjegyzés: Szókratésznél illetve Platónnál a kritikai gondolkodás azt jelentette, hogy a saját alapfeltevéseit akár minden reggel, sőt minden órában kész felülvizsgálni a rendelkezésre álló adatok fényében. A ma „kritikus gondolkodásról” beszélők nem ezzel foglalkoznak, hanem ami eleve unszimpatikus nekik, azt gyakran botcsinálta érveléssel szétkritizálják, ami meg szimpatikus, azt kritikátlanul elfogadják és vallásosan terjesztik.
Ehhez kevesebb szellemi energia kell, csakhogy Platón egyáltalán nem erről beszélt. Célszerű visszatérni a kritikai gondolkodás eredeti értelméhez, azaz a saját oldali feltevések rendszeres felülvizsgálatához és ellentmondás esetén a feltevések alakításához.
Ha gyakoribbá válna a platóni értelemben vett kritikai gondolkodás, az tényközelibb hírszerkesztéshez vezetne, a hírfogyasztók előnyére. Ritkábbá válna az „egyszerűen nem értem, hogyan gondolkodhatnak ilyen felháborító módon a másik oldalon” típusú méltatlankodás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése