Platón problémája Az állam című művében, hogy a szerinte vezetésre legalkalmasabbak (a bölcs, mértékletes és erényes filozófusok) nem akarják a hatalmat: nem lehet a vezetést rálőcsölni arra, aki a háta közepére sem kívánja, versengeni meg pláne nem fog érte.
A magyar politika alapdilemmája pedig mintha abban állna, hogy csak és kizárólag Zsúrfiú és Utcai Harcos között lehet, illetve kell is, választani, harmadik lehetőség nincs. Pedig kiválóan el tudunk képzelni Zsúrharcost és Utcai Nagykövetet, nem a képzeletünkkel van baj. Hanem azzal, hogy ilyen kombinációk valahogy nem adódnak.
A Zsúrfiú elegáns, népszerű, már félmosollyal is tetszésversenyt nyer – csak az ország érdekét nem tudja érvényesíteni.
Az Utcai Harcos nem elegáns, nem megnyerő, nemzetközi klubokban, finoman szólva, nem népszerű – de használ az országnak. Mármint: nem az ország nagyhatalmi tetszésindexének és a róla írt vezércikkek hangvételének használ, hanem a létérdekeinek.
Mátyás királyt, az ellentmondást nem tűrő Utcai Harcost, utálta a korabeli elit a drága zsoldon tartott fekete seregével együtt, Mohács után kezdték úgy látni, hogy uralkodása volt az Aranykor. Károlyi Mihály ezzel szemben népszerű Zsúrfiú volt, különösen francia kultúrkörben, és az eredmény: Trianon.
Melyiket válasszuk: a népszerűséget, vagy az érdekeinket? Egyikről sem esik jól lemondani.
Úgy tűnik, a dilemma a 21. században is velünk marad.
Hacsak a Közszolgálati Egyetem nem indít zsúrharcos szakképzést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése