Elsőként tisztázzuk, mit keresnek a többséggel szembemenő erkölcsi megfontolások a politikában. Attól kezdve, hogy a választójog általános, a viszonyok pedig többé-kevésbé demokratikusak, tulajdonképpen semmit. A többség akarata többé-kevésbé az erkölcsileg helyes álláspont is egyben, és amilyen mértékben esetleg eltér az erkölcsi ideáltól, azt ellensúlyozza, hogy a többség akaratával tudatosan szembemenve kormányozni is erkölcstelen, így valamiféle vélt erkölcsi magaslatról lenézve átverni a népet definíció szerint nem lehet erkölcsösebb, mint élére állni a többség preferenciáinak, és óvatosan menedzselni őket.
Az erkölcs közpolitikai redundanciája viszonylag új helyzet, hiszen a rabszolgatartó, feudális, rendi, gyarmati, apartheid, röviden: predemokratikus társadalmakban igenis helyénvaló volt erkölcsi alapon változást sürgetni, követelni.
A földesurak azonban sosem szavaztatták meg a birtokrendszert a jobbágyokkal, ahogy a rabszolgartók sem voksoltatták a rabszolgákat. Ha megtették volna, megszűnt volna az erkölcsi megfontolások létjogosultsága.
Ismerjük fel, hogy egyrészt, a hidegháborúval vége minden ideológiai vitának, kapitalizmus van és marad, punktum; másrészt, a modern demokráciákban - legyenek illiberálisak vagy akár féldemokratikusak - minden nagykorú polgár szavazhat, így okafogyottá vált a többséggel szemben moralizálni, entellektüelkedni. Akiben leküzdhetetlen az ez irányú hajlam, prédikálás illetve a többség le"paraszt"ozása helyett alapítson pártot, és demokratikus vitában igyekezzen elnyerni a többség szimpátiáját.
Ha pedig a moralizálásnak semmi keresnivalója a modern kb.-demokráciákban, akkor a többségi preferenciákkal szemben megfogalmazott "erkölcsi" álláspont szükségképpen aranybányaként kiaknázható "laposföld" területté válik, azaz a moralizáló politikai alakulat mögül kihátrálnak a választók, átpártolnak oda, ahol tiszteletben tartják a preferenciáikat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése