Bevezetés
Az erkölcs sziklaszilárd alapját senkinek sem sikerült lefektetnie – pedig sokan megpróbálták. Arisztotelész a "jó" élet módszereként írta le a maga (és közössége) etikai elképzelését. Aquinoi Tamás levezette az egyetemes erkölcsi szabályok szükségességét (egy szabály csak akkor lehet érvényes, ha mindenkire kiterjesztve jó eredményt hoz). Kant ezen a vonalon továbbhaladva matematikailag-logikailag szükségszerű egyetemes szabályokban gondolkodott, ám maga sem érezte megnyugtatónak ezek alapját, a korára már – legalábbis elit értelmiségi körökben – bizonytalanná vált Isten-hitet. Schopenhauer pedig, Kant rendszerének alapját tudatosan nem is keresve, kijelentette, hogy szilárd alap híján az erkölcs kizárólag a szenvedőkkel való együttérzésre támaszkodhat. Ebből alakult ki a mai ember sajátos elképzelése, miszerint minden relatív, kivéve a relativitást.
A 20. századtól tömegessé válik a felfogás, hogy a relativitás az egyetlen abszolút szabály, és amennyiben ez esetleg rendszerszintű ellentmondás, nem foglalkozunk vele, maradunk egy-egy szűkebb szakterület vizsgálatánál. Így jutottunk el a mai helyzethez, amelyben hagyományos értékekben hinni szégyellendő, tetszőleges alternatív értékekben hinni viszont dicséretes. Mintha a matematika sajátos változatát fejlesztettük volna ki, amelyben 2 + 2 tetszőleges szám lehet, de bizonyosan nem 4. Aki szerint esetleg mégis, az kirekesztendő szélsőséges. A relativitás mint abszolútum immár nem a számos egyenlő lehetőség egyikének tartja magát, hanem a hagyományos abszolútum fölé igyekszik kerekedni, egyeduralomra törekszik, ami politikailag érthető, de logikailag végiggondolandó.
Álláspontom szerint van ennél jobb megoldás, amit a következő sorozatban szeretnék bemutatni: a relatív legyen relatív, az abszolút korlátozódjon egyes belső összefüggések belátható szükségszerűségére, és ebből alakuljon ki egy értelmesnek, hasznosnak, jónak tűnő magatartási szabályzat. Vagy úgy legyen, hogy a 2 + 2 eredménye tetszőleges szám, így természetesen akár 4 is, vagy ennek ellentételeként úgy, hogy a 4 egy kiemelten népszerű és hasznosnak tűnő eredmény, de az egyén szabadon gondolkodhat erről, amíg hajlandó következetes rendszert alkotni a maga felfogásából, felelősen vállalva az ötletei következményeit.
Az így felépülő erkölcsi szabályrendszer alapja a hasznosság és a jó eredmény, pontosabban a sokak által belátott hasznosság, a sokak által jónak tartott eredmény. Ez nem sziklaszilárd alap, hiszen a "sokak" véleményére hivatkozás logikailag megkérdőjelezhető, mégis szilárdabbnak és működőképesebbnek tűnik, mint a Schopenhauer által (a Buddha nyomán) javasolt együttérzés. Soha egyetlen korban sem volt maradéktalan konszenzus arról, hogy mi a hasznos, mi a jó, ez azonban nem indokolja a "hasznos" és a "jó" fogalmának elvetését.
Ki döntheti el, mi a "finom" étel? Senki? Vagy bárki?
Ha leragadnánk a "finom" fogalmának elméleti elemzésénél, és mindenkitől elvitatnánk a fogalom használatának jogát, a gyakorlatban nem tudnánk megkóstolni egy mások által finomnak mondott ételt. Mivel az Élet láthatóan nem így működik, érdemesnek tűnik összehangolni az elvont és a hétköznapi gondolkodást, hogy kiderüljön, finom lesz-e, ami kisül belőle.
1. rész
Egy erkölcsi szabályzat ideális esetben
- a közös érzékelésre (sensus communis, common sense) épül
- gyakorlatilag mindenki által elfogadott meggyőződéseken és preferenciákon alapul
- transzcendens elemet nem, vagy csak gyakorlatilag mindenki által osztott mértékben tartalmaz
- logikus, következetes, összefüggő rendszer
- meggyőző, hatásos
- minden ember és minden emberi közösség számára hasznos mércének tűnik
- összehangolja az egyén és a közösség érdekeit
- alkalmas a játékelméleti "közlegelő" működtetésére
- nem csak ember- és közösségbarát, hanem állatbarát, természetbarát, környezetbarát is
- életpárti
- szabadságpárti
- függetlenségpárti
- tiszteletben tartja az emberi méltóságot
- érzelmi azonosulást vált ki
- betartani jogos büszkeség, megszegni őszinte szégyen
- közmegegyezéssel, jelentős fenntartások nélkül szankcionálható
- könnyen, jól, eredményesen oktatható
- szórakoztató
- izgalmas hétköznapi életet, egyéni kiteljesedést eredményez.
A fenti kívánságlista egyes tételei irreálisnak tűnhetnek: mitől lenne például szórakoztató és izgalmas az erkölcs? Hagyományosan a világ egyik legunalmasabb témaköre, eddigi tapasztalataink szerint szórakozást/izgalmat az erkölcstől való eltérés, a szabályok megszegése jelent. A transzcendens elemek (szinte teljes) kihagyása sem látszik egyszerűnek, mi marad a hagyományos erkölcsből a földi léten túlmutató meggyőződések nélkül? Hozhat-e pozitív változást a szabályok újragondolása és közös(ebb) alapokra helyezése? Menet közben meglátjuk.
Folyt. köv.