2022. május 12., csütörtök

Középosztály tanfolyam indul, 4. rész

Életbölcsesség avagy life hack-ek
Aki nem csak belesodródik a középosztályba, hanem tudatosan oda akar tartozni, jól teszi, ha mások tapasztalatain okulva felszereli magát némi életbölcsességgel.
Ki korán kel, aranyat lel. Ahol akarat van, út is van. Más szóval: megéri szorgalmasnak és kitartónak lenni. Aki kölcsönad, irányít, aki kölcsönkér, irányítás alá kerül, kivéve, ha jó kamatra vesz értékálló ingatlant. (Lásd bővebben: Biblia – Prédikátor könyve, Bölcsességek könyve).
Továbbá, megéri a közösségért "ingyen" tevékenykedni: aki előmozdítja a közjót (mint pl. ezen a blogon), azt előmozdítja... a gondviselés, az univerzum, vagy ami szerinte igazgatja színfalak mögött a világot. Amikor látszólag nincs elismerés, akkor jönnek sorra a szerencsés "véletlenek", ötletek, fordulatok. Érdemes kipróbálni.
Érdemes időben családot alapítani, amikor fiatal szülőként még igazán bírjuk a strapát, és nem ősz szakállal sántikálunk be az óvodába a szülői értekezletre (ősz konttyal kevésbé, a "biológiai óra" miatt).
Általánosságban, jó dolog mindent a maga idejében tenni, amikor a helyzet erre a legalkalmasabb, azaz időben tanulni, munkába állni, felnőni, helytállni, egzisztenciát teremteni, visszavonulni, unokázni, kertészkedni. Aki kiesik a természetes ritmusból, büntetőpontokkal fizet... a gondviselésnek, az univerzumnak, vagy annak az erőnek, ami szerinte kamatostól behajtja minden tartozásunkat.
Megéri optimistának és egyben pragmatikusnak lenni, mert ez önbeteljesítő jóslatként működik, és hasznosnak bizonyul. (Szemben a pesszimizmus és idealizmus önsorsrontó haszontalanságával.) Megéri szívből, de megfontoltan jótékonykodni is, áttételesen és más formában visszakapjuk. (Szemben az átgondolatlan jótékonykodással, amiért elnyerjük méltó büntetésünket.)
Az Életet sok mindenhez hasonlították már, a bűvös kocka feltalálása óta ahhoz is lehet. Az Élet bűvös kocka: számos oldalát kell párhuzamosan rendezgetni, az önkiteljesítő boldogságtól kezdve a családon, egzisztencián, egészségen, környezeten át a közösségig, és ha csak egy vagy két szempontra figyelünk, a többi szanaszét esik. A jó élet megélése nem könnyű, ám annál szebb kihívás, középosztálynak való feladat.

2022. május 10., kedd

Középosztály tanfolyam indul, 3. rész

A munkával folytatódik
(Ha úgyis mindenki a középosztály felé gravitál, tegye ezt tudatosan.)
A tanulás után következik a szorgos, lelkes, színvonalas munka, ami természetesen lehet vállalkozásirányítás is (t.i. az is kemény és kreatív munka). A munka jellemzői közül kimaradt a jól fizetett, és ez nem véletlen: jó fizetést nem a munka előfeltételeként lehet követelni, hanem a tartósan kiemelkedő munkával lehet elérni.
A magyar munkavállalók nagy része fordított gondolatmenetben pörög, miszerint "majd akkor dolgozok rendesen, ha rendesen megfizetik". Aki így gondolkodik, sosem lesz rendesen megfizetve, ugyanis ki akarna jól fizetni egy ímmel-ámmal, szájhúzogatva dolgozgató figurát? Egyáltalán, kinek kell ilyen dolgozó? Ez a hozzáállás szocialista/baloldali örökség, a klasszikus vicc szerint – "a főnökeink úgy tesznek, mintha meg lennénk fizetve, mi meg úgy teszünk, mintha dolgoznánk".
Azt fizetik jól, aki belülről motivált: segítőkész, dolgozni tud és akar, és büszke a teljesítményére, a minőségre. Ma már szerencsére ilyet is látunk, egyre gyakrabban. Akinek volt már dolga "szakikkal", az tudja, mekkora különbség lehet "kőműves" és kőműves, "villanyszerelő" és villanyszerelő között. Utóbbi könnyedén keres kétszer-háromszor annyit, mert az ügyfeleknek megéri. Előbbi meg más megélhetés után nézhet.
A középosztálybeli gondolkodás egy teljes logikai rendszer: azért tanulunk, hogy családostól jól megéljünk az önkiteljesítő munkánkból. Ehhez képest minden más töredékes, torz, diszfunkcionális, kontraproduktív: pl. azért követelünk magasabb fizetést, mert az nekünk jár (jár a fenét!); inkább legyek munkanélküli, mint hogy "éhbérért" dolgozzak (amiből nem tudsz hetente iPhone 23-at venni, az még nem éhbér, és ki fogja fizetni a munkanélküli segélyedet?); azért dolgozok, hogy jó autóval járhassak munkába (nem azért élsz, hogy dolgozz, hanem azért dolgozol, hogy élj); kell a jó fizetés, hogy jó helyeken nyaralhassak, bejárjam a világot (az Élet nem csupán az egyéni kiteljesedésedről szól).
Lehet a kiteljesítő munka fárasztó és kényelmetlen? Az idő jelentős részében garantáltan az. Ahogy a jó sportoló napjának jelentős része is edzéssel, erőfeszítéssel, fáradsággal, kellemetlenséggel telik – hogy aztán egy-egy rövid bajnokság értelmet adjon az egésznek. A kiteljesítő munka a kitartó fáradozás és az általa elért futó sikerélmények egyensúlya, és nem sétagalopp, nem habostorta.
A tudatos középosztálybeli elfogadja, hogy az Élet feladatokkal és kötelességekkel jár, melyek teljesítése a gyakorlatban a jogok előfeltétele. A kevésbé tudatos emberben pedig többnyire időskorára, saját kárán áll össze ez a tanulság.

Középosztály tanfolyam indul, 2. rész

A tanulással kezdődik
(Ha úgyis mindenki a középosztály felé gravitál, tegye ezt tudatosan.)
A terhesgondozástól kezdve az óvoda kötelezővé tételén át az ingyenes egyetemi oktatás lehetőségéig számos intézkedés erősíti és szélesíti a középosztályt, amelynek tagjait elsőként az jellemzi, hogy tanulnak, ezáltal belenőnek egy többé-kevésbé egységes kulturális kánonba, felkészülnek a munkás felnőtt életre.
Az óvoda az alapvető higiénia mellett (hogyan mosunk kezet) bevezet a dalok, mondókák, mesék világába (milyen narratívákkal gondolkodunk), miközben szórakoztatva fejleszt (tornázunk, játszunk), és előkészít az általános iskolára (számolunk, színeket, formákat tanulunk), továbbá megalapozza az erkölcsi nevelést (mit miért teszünk, mi a helyes/helytelen viselkedés).
Minden állampolgár eljut valameddig az iskolarendszerben, így esélyt kap a középosztályhoz tartozásra. Nem csak a diplomás felnőtt számít középosztálybelinek, hanem a betanított munkás, sőt már a segédmunkás is, aki többet, szebbet, jobbat szeretne a gyermekeinek, és ehhez igyekszik némi kulturális hátteret biztosítani. (Pl. nem tartja távol a gyereket az óvodától.) Értelemszerűen középosztály a "háztartásbeli" nő is, aki valójában szakgondozó/szaknevelő munkát végez a saját családjában, így a mainál sokkal nagyobb hivatalos megbecsülést érdemel.
Elsőre talán meglepő módon, a tankötelezettség 16 éves korra csökkentése is a középosztályt erősíti, hiszen azokat juttatja kenyérkereső szakmához, akik gimnáziumban vegetálva végül a munkaerőpiacon is csak vegetálnának, miközben nem tántorítja el a tanulmányok folytátásától azokat, akik tovább akarnak tanulni.
A magyar oktatási rendszert sokféle irányból éri kevéssé indokolt kritika (hogy poroszos, frontális, magolós, önzőzős, hajszolós, miközben pl. az ázsiai gyerekek ezzel a stratégiával teljesítenek kiválóan), ám egy szempontból szinte soha nem bírálják, pedig ott valóban fejleszteni kellene: a szélesen értelmezett képességek feltárása és menedzselése terén. Aki sokra viszi az életben, többnyire nem Ady verseit fejből szavalva, nem fizikai együtthatókkal számolva, nem másodfokú egyenleteket alkalmazva éri el a sikereit, hanem a gyakorlathoz értve.
A magyar iskolarendszer számára az Élet gyakorlatának elismerése és tananyagba építése felé vezet a fejlődés útja: rézdrótot megfelelő ívben hajtani / szakszerűen bőrt lyukasztani / gyümölcsfát metszeni / esztétikusan táncolni legalább olyan fontos és elismerendő, mint marginális és gyorsan felejtett elméleteket elsajátítani.
A tanulmányait elvégző fiatal felnőtt végre munkába állhat, amit ma már nem kell sem elkapkodnia (az emelkedő nyugdíjkorhatár miatt elég sok évtizedig fog dolgozni), sem "sínre rakva" tennie (pár évente szakmát fog váltani). A lényeg, hogy a tanult ismeretek / begyakorlott készségek képessé tegyék őt az örömteli, kiteljesítő, színvonalas megélhetést biztosító munkavégzésre, ami így egyszerre a középosztálynak csak kis részéről mondható el jelenleg, de a cél, hogy egyre szélesebb körben megvalósuljon.

2022. május 5., csütörtök

Középosztály tanfolyam indul, 1. rész

A középosztály befogadó
A középosztály annyira nyitott, hogy nem csak az alsó és felső osztályból átigazolókat látja szívesen, hanem a definíciónak nem minden pontban megfelelő jó szándékúakat is. Tehát az, hogy valaki "csak" tanul, dolgozik, boldogul, adózik, de pl. nem alapít családot, vagy életének nem minden pillanatában rendezett/felelősségteljes, nem kizáró tényező.
Középosztálybelinek lenni önmeghatározás kérdése: aki büszkén vállalja a társadalomfenntartó szerepet, az máris a középosztályhoz tartozik. Pártoló tagságra is van lehetőség: aki támogatja a társadalomfenntartók értékrendjét, szintén középosztálybeli.
A középosztálybeliség kritériumai (tanulás, munka, adózás, család, stb.) természetes módon adódnak, logikailag szükségszerűen következnek a társadalomfenntartó szerepből. Pl.: 1. a társadalmat fenn kell tartani; 2. ehhez adókra és gyermekekre van szükség; 3. az adózáshoz jövedelemszerző tevékenységet kell folytatni, ahhoz meg tanulni kell; 4. a gyermekekhez családot kell alapítani és eltartani, amihez pedig dolgozni, illetve tanulni szükséges. Egyetlen követelmény sem vehető el a társadalomfenntartó szerep sérülése nélkül.
A fenntartó szerepből következően a középosztály számára központi érték – sokféle területen és értelemben – a fenntarthatóság.
A középosztály a társadalmak jelenének és jövőjének záloga, sikerének titka, a polgárok elégedettségének forrása.

2022. május 4., szerda

Középosztály tanfolyam indul, 0. rész

Meghatározás és motivációs bevezető
Mi a középosztály? A középosztály a társadalmat fenntartó többé-kevésbé népes csoport, a boldog társadalmakban nagyon széles réteg (logikus, hiszen minél többen fenntartók, annál könnyebb a fenntartás, annál jobban működnek a folyamatok, és annál boldogabbak az emberek). A középosztály tagjai 1. tanulnak; 2. dolgoznak; 3. boldogulnak; 4. adóznak; 5. családot alapítanak; 6. rendet tartanak a portájukon, a testükben-lelkükben, családjukban, szűkebb és tágabb környezetükben; 7. ellátják a háztartási feladataik nagy többségét; 8. olvasnak, tájékozódnak, művelődnek, kulturálódnak; 9. részt vesznek a közéletben.
Ezzel szemben a felső osztály tagjai: 1. testi munka helyett többnyire költséges módon sportolnak, szenvedélyeknek hódolnak; 2. nem alapítanak, nem tartanak rendet, többnyire az elődeik érdemeiből fakadó előnyöket élik fel; 3. háztartási feladataikat másokkal végeztetik, a személyzetet alacsonyabb kasztként kezelik; 4. a középosztályt lenézik, az alsó osztállyal viszont gyakran szövetkeznek a középosztály kihasználására.
Az alsó osztály tagjai pedig: 1. keveset tanulnak, bizonytalan munkákat végeznek alacsony bérért; 2. kevéssé tájékozódnak ill. művelődnek; 3. önmagukra, családjukra, környezetükre nézve kevéssé igényesek, gyakran szenvedélybetegek; 4. saját eredményeik szűkössége miatt neheztelnek mások eredményeire; 5. a közéletben az indulatok/protest szintjén vesznek részt.
Miért jó a középosztályba tartozni? A középosztálybeli embernek saját érdemei és eredményei vannak, továbbá van (némi) kultúrája, műveltsége és tájékozottsága, ebből és a körülötte kialakított rendből adódóan (némi) magabiztossága és öntudata is. A középosztály számára a jogok mellett a kötelességek is maguktól értetődőek. Ha ez önmagában nem motiválna eléggé, a középosztályba tartozni egyfajta "természeti törvény" és spontán folyamat is, nehéz elkerülni. Akinek nem voltak nagyszerű ősei, az nem tud a felső osztályba tartozni; aki meg olvasni, művelődni kezd, az nem tud az alsó osztályban maradni.
Akkor miért kell hozzá tanfolyam? A történelmi előzmények és a jelen helyzet miatt: a kommunizmus/szocializmus szétverte a hajdani magyar középosztályt, a mára többé-kevésbé helyreállt középosztálynak még nincs elég tudásalapú önbizalma ahhoz, hogy az értékrendjét irányadóvá és lelkesítővé tegye, miközben nyugaton a woke-bal-lib mozgalom már zúzza lefelé a szebb napokat látott középosztály önbizalmát. Ebben a képlékeny, és a nyugati társadalmak válságával fenyegető helyzetben hasznos, ha legalább a magyar középosztály tudja alaposan, mi mivel hogyan függ össze, hogy önbizalmat adhasson másoknak.

2022. május 3., kedd

Megoldási javaslat Ukrajna számára

Az orosz agresszió láthatóan nem csökken, az ukrán ellenállás sem. A nyugati katonai segítség tartóssá teheti a konfliktust. A felek semmiféle kompromisszumra nem hajlandók, és közben a saját gazdaságuk mellett egész Európa gazdaságát is tönkreteszik, Afrikában meg éhínséget okoznak, több millió potenciális áldozattal. Nagyon is jó lenne tehát, ha a lehető leghamarabb véget érne a háború. Mi a megoldás?
Az egyetlen értelmes kimenet, hogy Ukrajna annektálja Oroszországot. Fontoljuk meg: mintha Burgenland csatolná magához Magyarországot; mit szólnának ehhez a magyarok?
Ha ugyanis fordítva történik az annektálás, Ukrajna keleti igába kerül, és nem a demokrácia irányába halad majd, hanem elfelé tőle. Ukrajna függetlensége sem elég jó megoldás, mert jegeli ugyan a konfliktust, de nem csökkenti a fenyegetettséget, a nacionalista elnyomást viszont fokozza, és ez az orosz kisebbség mellett a kárpátaljai magyarok számára is erősen hátrányos.
Ha viszont Ukrajna csatolja magához Oroszországot, akkor elkezdődhet az újraegyesülő állam nyugatosodása, demokratizálódása. Ukrajna határozottan nyugatibb és nyugatosabb – ám nem nyomasztó mértékben, így a különbség orosz nézetből nem lesz sokkoló, inkább ösztönöz majd a fejlődésre.
Az egyetlen – nem elhanyagolható – kérdés persze, hogyan valósítható meg a feladat a jelen adottságok, azaz mintegy ötszörös orosz túlerő mellett, illetve ellenére. Egyrészt, a nyugati haditechnikának köszönhetően a túlerő olvadóban van, másrészt eddig sem volt elég az orosz sikerhez. Az ukrajnai (elnyomott) oroszok egyértelművé tették, hogy (elnyomás ide vagy oda) ők bizony Ukrajna lakói akarnak lenni, és nem kérnek putyini "megoldást". Igaz, hogy Putyin propagandagépezete eddig 80% feletti támogatottságot biztosított a szerinte-nem-is-háború projekt számára, de a veszteségek fokozódnak, Putyin egészségi állapota romlik, a "megoldás" még csak nem is körvonalazódik, így eljött az idő, hogy Ukrajna nagy meglepetést követően áttörést érjen el az üzenettel, hogy "oroszok, van egy visszautasíthatatlan ajánlatunk: csatlakozzatok önként Ukrajnához!"
Kutyapárthoz méltó képtelenség? Elnököt játszó sorozatszínészből háromnegyedes győzelemmel valódi elnökké válni nem képtelenség? Tartósan dacolni egy nagyhatalom hadseregével nem az? Modern haditechnikát kapni a nagyon is vonakodó fél világtól nem tűnt lehetetlennek? Idáig mindez megvalósult, már csak a hab van hátra a tortán: bekebelezni a támadót. Eddigi elképesztő teljesítménye alapján nem több ez, mint újabb szép feladat a karizmatikus Zelenszkij elnök számára.

2022. május 2., hétfő

Mi tenné hitelesebbé a kormányoldali médiát?

Bencsik Gábor szerint az, ha több ellenzékit hívnának meg, és kevésbé elfogultan bánnának velük. Mélyebben elemezve a helyzetet, ez önmagában nem segítene, mert az elfogultság csupán sikeres ösztönreakció a világméretű döntő bal-lib médiafölényre.
A kormányoldali média nem a működési és megközelítési módjától hiteltelen (amennyire egyáltalán az), hanem attól a kontraszttól, amit vele szemben képez a bal-lib hegemónia. Ha csak annyi változik, hogy több ellenzékit és gyakrabban hívnak meg, az nem a hitelességet növeli, hanem a bal-lib hegemóniának való behódolást erősíti-gyorsítja.
A bal-lib narratívák ugyanis meghatározó erővel igázzák le és tartják szellemi elnyomás alatt a nyugati társadalmakat, velük szemben nem sikerült hasonló erejű konzervatív narratívákat felmutatni. Az átütő konzervatív narratívák hiánya az alapprobléma, ebből adódik szükségszerűen, kényszerintézkedésként az elfogultság.
Milyen leigázó narratívákról van szó?
Bal-lib narratívák pl.: 1. minden kultúra minden más kultúrával képes békésen egy fedél alatt élni, akkor vagy jó fej, ha így gondolod, bármit mutassanak a robbantási, nemi erőszak és gyűlöletprédikációs adatok; ezzel szemben a konzervatív narratíva: nem is. 2. az ember haltól madárig bármi lehet, ez fejben dől el, akkor vagy menő, ha ezt a tényekkel/tapasztalatokkal szembemenve is támogatod; a konzervatív ellenérv: frászt! 3. minden vallás káros, kivéve ha kisebbségiként felkarolandó; a konzervatív ellennarratíva: kirakatkereszténység. 4. a család bármi lehet, kivéve a hagyományosat; konzervatív narratíva: azért is a hagyományos! 5. a kultúrában a rút a szép; konzervatív narratíva: a gejl a szép. 5. a nyitott, együttműködő internacionalizmus a megoldás; konzervatív narratíva: elszigetelődő nacionalizmus. A bal-lib oldal igényesen kidolgozott, részletes, vonzó, együttműködésre alkalmas és óriási véleménynyomást kifejtő narratíváival szemben a konzervatív narratívák cizellálatlan dacreakciók, ezért is omlottak annyira össze nyugaton, hogy még a magyar ellennarratíva felelősök is úgy vélik, a genderfluid hullám pl. hamarosan elönt minket, és ellenállni hősi kötelesség, de reménytelen.
Egyrészt jó hír, hogy a fejlett világ mai konfliktusait nem fegyverrel, hanem médiával, kultúrával, véleménybefolyásolással vívják. Másrészt rossz hír, hogy a konzervatív oldal látszólag vesztésre áll. Harmadrészt, a "konzervatív oldal" nagyjából azonos a társadalmakat fenntartó középosztállyal, és a fenntartó definíció szerint nem veszít, legfeljebb a látható befolyása szorul vissza átmenetileg. Negyedrészt, hosszú távon az egzisztenciális szempontok irányítják az ideák világát, tehát bizonyosan a középosztály értékrendje lesz az irányadó... lehet választani, hogy ez meglepetésszerűen történjék (Waterloo) vagy előre kifejtett módon (partraszállás). Ötödrészt, minél hosszabb a táv, annál többe kerül a helyreállítás, a középosztálynak, amely így a hosszú táv rövidítésében érdekelt. Hatodrészt, a hatalom visszavételét leíró narratívákkal egyelőre adós a középosztály értelmisége, talentumainak aprópénzre váltása helyett még Deus ex machinára vár.
Bencsik András médiatolerancia-javaslata a nyugati hatalom-visszavétel első lépéseként is értelmezhető, ha lavinaerejű konzervatív narratívák kidolgozását indítja el – ennek során válik hitelesebbé a konzervatív média.

2022. április 27., szerda

Mindaz, amit nem akartál tudni a propaganda-újságírásról

Propaganda, amikor egy hírforrás ténybeszámolók helyett/ürügyén a számára kedves politikai oldalt fényezi, a neki kevésbé tetsző oldalt meg ekézi, nyüstöli, gyepálja.
Ha a fenti meghatározás tükrében végignézzük a magyar médiát, arra jutunk, hogy igen, a kormányoldalhoz sorolható média a kormányt fényezi, az ellenzéket meg ekézi, nyüstöli, gyepálja.
Majd továbbhaladva arra is, hogy az ellenzékhez sorolható (noha magát függetlennek illetve objektívnek állító) média a kormányt ekézi, nyüstöli, gyepálja, gyalulja, esztergálja, forgácsolja, kártolja, tárcsázza, boronálja, boncolja, taxidermiázza, az ellenzéket meg simogatva paskolja, és a számára kedves ellenzékieket egyenesen fényezi, PR-ezi, kommendálja, emberközelbe hozza, propagálja.
Amikor az ellenzéki érzületű médiafogyasztó felháborodva elfordul a kormányoldali "propaganda" médiától, nem a független tényekre irányítja a figyelmét, hanem a saját oldalának propagandamédiájából merít számára szimpatikusabb narratívákat. Az objektivitás nem szexi. Ha az lenne, több millió magyar kutatná izgatottan, hogy bal- vagy jobboldali narratívákkal mosatja-e a mindennapokban az agyát.
Hogyan íródik az ellenzéki sajtó? Nagyon egyszerűen: a kormányról rosszat vagy semmit; az ellenzékről meg fanyalgásnak tűnő jót. Ha a hír a kormánnyal kapcsolatos, az újságíró feladata megtalálni ezer kedvező részlet között is azt, ami negatívan tálalható, és kidomborítani. Ha pedig az ellenzékről szól a hír, csipetnyi negativitás mellé ügyesen odatoldani a PR-t, amitől az olvasóban olyan benyomás alakul ki sorok között , hogy "kormány: nagyon nem", "ellenzék: orrbefogva oda tedd az x-et". Honnan derül ki az oldalszimpátia? Meg kell nézni, melyik oldallal foglalkozva keresik minden jóban a rosszat, és melyiknél találják meg minden rosszban a jót...
Ha az objektivitás igényével nézzük végig a magyar médiát, arra jutunk, hogy igen, A-tól Z-ig propagandával foglalkozik minden hírforrás, csak a bal-lib oldalon a "független" jelzőt is bevetik propagandaeszközként, míg konzervatív oldalon színt vallanak.
A magyar médiapalettán nincs egyetlen, akár csak távolról független hírforrás sem, ami sajnálatos és orvosolandó – de nem az úgynevezett "független", "objektív" sajtó által. Mi történne ugyanis, ha az ú.n. "független" sajtót követelők vágya teljesülne? Hogy attól kezdve kizárólag bal-lib propagandához jutna a hírfogyasztó.

2022. április 25., hétfő

Bal, jobb... mi az?

Van-e még értelme baloldalról és jobboldalról beszélni?
Részben nincs, részben mégis van. Egyrészt, a hidegháború végével a hagyományos értelemben vett baloldaliság vesztett a jobboldalisággal szemben. Tony Blair vezetésével a brit baloldal jobboldali eszköztárat vezetett be, azaz jobbra tolódott. Közben a jobboldal meg balra, némi cukiságot magára öltve. Jó példa erre a Fidesz szociális/rezsicsökkentő eszköztára. A két oldal összekavarodott, magát baloldalinak nevező párt éppúgy alkalmaz jobboldali intézkedéseket, mint az öndefiníciója szerint jobboldali párt baloldaliakat. "Bal" és "jobb" mintha alig jelentene ma többet, mint anno a "guelf" és "ghibellin", a "fehér" és "vörös" a rózsák háborújában, vagy Aldebrő Fc. vs. Feldebrő Sc. a focipályán.
Tovább csökkenti a baloldal vs. jobboldal szembenállás jelentőségét, hogy időközben új frontvonalak jelentek meg politikai identitásképző elemként: globalisták vs. lokalisták; elit vs. plebs; establishment vs. protest. A közéleti indulatok e törésvonalak mentén is szerteágaznak.
Szintén a bal-jobb distinkció irrelevanciájára utal, hogy 2022-ben az ellenzék bal-szélsőjobb összefogással próbálkozott a választáson. Néhány éve ez még elképzelhetetlen lett volna – időközben viszont elképzelhetővé lett a hagyományos szakadék áthidalása. Miért ne menetelhetnének komcsik és fasiszták együtt... pl. szombat este verekedni a diszkóba? Nos, úgy tűnik, ennyire még nem légiesedtek el az ideológiák. Idén még nem.
Ami a fentiekkel szemben indokolttá teszi a bal-jobb különbségtételt: az ellenzéki összefogás nem győzött, többek között azért, mert a lelkek mélyén mégsem érződött hitelesnek ez a bal-szélsőjobb összeborulás. Továbbra is érvényes törésvonal húzódik pl. a "haladár" és a "maradi"; a kizsákmányolásellenes és a vállalkozáspárti oldal között. Noha jelentős áthallások vannak (pl. egy deklaráltan kizsákmányolásellenes párt is lehet közben üzletösztönző, a családi vállalkozások pártja meg szociálisan érzékeny), a balbanjobb (Bj) intuitíve továbbra is megkülönböztethető a jobbanbaltól (Jb), ahogy a kávébantej is a tejbenkávétól.
Továbbra is leírható mindkét oldal esszenciája, íme: a baloldal a középosztálytól elvett javakat osztja fel a saját elitje és a zsugorodó alsó osztály között, redisztribúciós eszközként használva a "haladás"-ért és aktuális megfelelőiért (feminizmus, genderfluiditás, stb.) vívott harcot; a jobboldal pedig a középosztályt emeli "Isten-család-haza" feliratú piedesztálra, az őket fenyegető valós vagy vélt veszélyek elleni küzdelemmel legitimálva magát.
Mivel komoly pénz (mintegy évi 10 milliárd forint) van a pártpolitizálásban, nem is szólva a szemétdombok kiskakas-mámorító hatásáról, a politikusok az ellentétek – helyenként mesterséges – fenntartásában érdekeltek, és a bal-jobb tematika több évszázada bevált, "jót tesz a politikai üzletnek", így rövid távon aligha változtatnak rajta. Várhatóan azonban egyre nehezebb lesz érdemben megkülönböztetni a Bj-t a Jb-től, és az egykori szélsőségekkel (fogatlanodó viperákkal) való összefogás is egyre szavazatképesebbé válik.

2022. április 24., vasárnap

A francia választásokra

Az első eredmények szerint Macron 58%-ot, Le Pen 42%-ot szerzett, így Macron marad az elnök.
Tanulság: Macron karakán retorikával fogta ki a szelet Le Pen vitorlájából, olyan látszatot teremtve, hogy a kulturális egységteremtést sürgető Le Pen nyitott kapukat dönget. Kellenek-e a Le Pen által javasolt intézkedések? Úgy tűnik, Macron szerint is szükségesek (vagy úgy gondolja, hogy a választók szerint szükségesek), másként nem törekedett volna a retorikai látszat megteremtésére.
Amilyen mértékben e kapuk mégsem nyitottak, annyiban fennáll a veszély, hogy mire Le Pent megválasztanák, már késő lesz meghozni az általa javasolt intézkedéseket, és a Titanic végül nem kerüli el a jéghegyet.
Ha így alakul, abban nagy szerepe lesz az aktívan Macron mellett és Le Pen ellen kampányoló sajtónak. Az elfogultság olyan feltűnő, hogy még az egyébként hasonlóan működő 24.hu is elszólta magát.

2022. április 16., szombat

Már megint reggel, délben...

Az ellenzék egyik fő narratívája a 2022-es választási kampány előtt-alatt-után, hogy a közmédiában meg sem szólalhat.
Leírták saját fórumon, elmondták... a közmédiában is reggel, délben, este.
És akkor jött a hír: az ellenzék szándékosan nem használta ki a közmédiában számára biztosított bemutatkozási időt, nehogy meggyengítse a gondosan építgetett "el vagyunk nyomva" narratívát.
A választási vereség után így második őszödi helyzet alakult ki, dacára a különbségeknek: nem győzelmet, hanem kudarcot követően; nem beszéd, hanem cáfolat formájában; nem zárt körben, hanem kezdeti érdektelenség közepette; címlap helyett "nem értjük, miért nem éltek a lehetőséggel" típusú szösszenetek formájában. A hír jött, és majdnem el is sunnyadt, észrevétlenül.
Talán érdektelen lenne az ellenzék lebukása, miszerint tényszerűtlen haknival akart választást nyerni reggel, délben, este, éjjel és nappal, minden hullámhosszon, hiszen végül nem nyerte meg a választást. Ám érdekessé teszi, hogy azóta is tolják a narratívát, az agit-prop gépezet egyes részei még nem értesültek a lebukásról, vagy úgy vélik, hogy a közönség nem értesült róla, és akkor mehet tovább... Mehet?

2022. április 10., vasárnap

Választási utógondolatok

Előzetes kategóriában Török Gábor a nyertes azzal, hogy a hisztérikusok és a cinikusok küzdelmében nálunk mintha mindig a cinikusok győznének. Utólagosban meg Schiffer András ment nagyot, először azzal, hogy nem a narancsot szeretik kétharmadnyian, hanem ennyien utálják a moslékot. Aztán meg azzal, hogy akik a fogatlan, mosdatlan, tudatlan vidéki bunkóknál keresik az ellenzék vereségének okát, jó úton haladnak egy 2026-os Fidesz-négyötöd felé.
Javaslat még egy modellre a tekintetben, hogy kikkel célszerű opportunista szövetségre lépni: az ellenzék vereségében szerepe lehetett annak is, hogy a résztvevők úgy gondolták, oroszlán és hiéna vadászhat együtt, a zsákmány leterítése után az oroszlán majd elzavarja a hiénát, és minden rendben lesz. Csakhogy a baloldal és a szélsőjobb is magát látta oroszlánnak, a másikat hiénának – a választók meg úgy érzékelték, hogy két hiéna akarja ravaszul a javukat, és úgy döntöttek, hogy inkább nem adják.
A tekintetben, hogy a Fidesz szándékosan hozta-e egy platformra az ellenzéket a választási szabályokkal: amennyire világos, hogy persze-hogy, annyira nyilvánvaló az is, hogy nem szabadott volna engedni a kísértésnek. Vitatható, és gyaníthatóan működésképtelen koalícióra lépve az ellenzék azt demonstrálta, hogy szándékai nem a közjóra irányulnak, azaz nem méltó a közhatalom megszerzésére.
Hogyan lehet győzni 2026-ban, a jelenlegi szabályok mellett? Valódi egységet felépítve. Ahhoz pedig olyan széles célokat kell megfogalmazni, amikkel a választók nagy többsége azonosulni tud, a kormány azonban (valamilyen megfontolásból) nem, így kerül döntő fölénybe az ellenzék. Míg ezen gondolkodnak, szögezzük le: Magyarország jobb ellenzéket érdemel!

2022. április 7., csütörtök

Ukrajnában a helyzet...

Szinte mindenkinek igaza van Ukrajnával kapcsolatban, legalább részben: 1. aki szerint az USA az ukrán konfliktuson keresztül egyszerre gyöngítené Oroszországot és benne a Putyin-rezsimet, valamint Európát, növelve a saját befolyását és üzleti esélyeit, nem utolsósorban hozzáférve Ukrajna ásványkincseihez; 2. aki szerint Oroszországot szándékosan provokálták addig-addig, míg katonai megoldás után nyúlt; 3. aki szerint az ukrán vezetés felelőtlenül kockáztatja a lakosai életét; 4. aki szerint a stratégia része, hogy atrocitások diszkreditálják az orosz felet; 5. aki szerint a fegyverszállítások kiszélesítik a konfliktust; 6. aki szerint Oroszországgal szemben intézkedések kellenek; 7. aki szerint a gáz- és olajszankciók nem a címzettnek ártanak, hanem a kirovóknak; 8. aki szerint a szankciók Kína felé tolják Oroszországot, és ez hosszú távon hátránnyal jár, például Tajvanra nézve; 9. aki szerint békét kell teremteni mielőbb, bár senki sem tudja, hogyan; 10. aki szerint az energia alkalmasabb zsarolásra az atomfegyvereknél; 11. aki szerint az emberiség egyelőre védtelen az energiazsarolással szemben; 12. aki szerint ez a háború (is) kimondhatatlanul borzalmas.
Ami részben vitatható: 1. hogy az USA elítélhető módon hajt az ásványkincsekre, mivel ez jobb, korrekt kereskedelmi alapon, mint ha Oroszország teszi rájuk a kezét katonai alapon; 2. hogy a Putyin-rezsimet végletekig kellett provokálni, hiszen szemlátomást régóta készült a lerohanásra, csak ürügyre várt, ráadásul jó ürügyre sem volt szükség, az orosz fake news nagyüzemben bármikor felturbóznak egy rosszat.
Ami pedig egyáltalán nem helytálló: 1. hogy Putyin csak a legitim orosz érdekeket képviseli, mivel az ütközőzónához ragaszkodás nem legitim érdek, ez időhúzás volt az annektálási tervhez; 2. hogy Putyint békén kellett volna hagyni, és akkor békén marad, mert az előző pontból következően ez nem lett volna így.
Csaknem mindenkinek minden szempontból igaza van tehát... egyszerre. És egyik részigazság sem kulcs a megoldáshoz. Az Ukrajnában kirobbant háború bonyolult nagyhatalmi sakkjátszma, amelyben az ukránok mintegy önként jelentkeztek gyalognak, remélve, hogy kisül ebből valami pecsenye. Mivel várakozáson felüli hősiességet tanúsítanak, könnyen lehet, hogy tényleg kisül, például némi területvesztésért cserébe a jelenleginél erősebb függetlenségi garancia.
Viszont senki nem megy sokra a maga részben-egészben helytálló meglátásaival, mert a békéhez békét kellene akarni, és azt egyelőre senki sem akar őszintén (talán rajtunk, magyarokon kívül). Az USA a folytatásban érdekelt, hogy Putyin a lehető legjobban beégjen a brutális túlkapásaival, Európa meg rommá szankciózza önnön gazdaságát. Az ukránok is a folytatásban érdekeltek, mert minél nagyobb a nemzetközi felháborodás, annál több klubba kaphatnak soron kívül belépőt, és közben még a korábban elvesztett területekből is visszaszerezhetnek egyet-mást. Putyin is folytatásra van ösztönözve, mert az eddigi vérengzést és sok ezer sorkatona értelmetlen halálát a legprofibb álhírgyártás sem tudja békeidőben sikerként elfogadtatni a közvéleménnyel.
Elméletben tudható, hogy a sakkozókat kellene döntetlenhirdetésre ösztönző helyzetbe hozni, de gyakorlati lépésötletek híján ez egyelőre csak elmélet. Sajnos a béke bekövetkezte jelenleg nagyjából annyira váratlan lenne, mint február végén a háború kitörése – ennek ellenére legfőbb reményünk legyen.

Kinél a médiafölény?

Már csak egy nap van hátra a posztig, amelyből kiderül, miért van igaza Ukrajnával kapcsolatban szinte mindenkinek, ám miért nem megy ezzel senki semmire, ma az úgynevezett "médiafölény" témát elemezzük. Van-e, és ha igen, kinél?
Állandó bal-lib panasz, hogy a kormány egészpályás letámadást hajtott végre, lenyúlta az összes médiát, az ellenzéknek nem maradt semmi. Ám ha megnézzük, hol jelennek meg az erről szóló hírek (444.hu, nyugatifeny.hu, 24.hu, telex.hu, nepszava.us, nepszava.hu, Népszava napilap, Magyar Narancs, Élet és Irodalom, ATV, stb.), meglepve tapasztaljuk, hogy ezek a (hon)lapok tele vannak vad és még vadabb ellenzéki tartalommal, ami olyan ellentmondás, mint ha e blogon nap mint nap olvashatnánk, hogy "be vagyunk tiltva", "nem jelenhetünk meg", "nem létezünk". Ez, diplomatikusan szólva, tényszerűtlen lenne. Hogy a bőséges ellenzéki hírforrás olvasói egybehangzóan mantrázzák, hogy ellenzéki média gyakorlatilag nincs és nem jut el senkihez, nem azt jelenti, hogy tényleg nincs, hanem hogy az olvasói nem érzékenyek a kognitív disszonanciára. (V.ö.: aki ezt elolvassa, nem tud olvasni.)
Személyes élmény: néhány napig döntően ellenzéki médiát fogyasztva arra döbbentem rá, hogy ha ezt még pár hétig folytatom, én is utálni fogom a "zorbánt", mint a kutyagumit. Álmomból is azzal riadok majd fel, hogy "a szemét", "a mocsok", "vesszen", "monnyon le", és meg leszek győződve a maximális igazamról, továbbá arról, hogy aki nem ért egyet, az szintén szemét/mocsadék/sutyerák. Pedig ha megnézem a teljes híranyagot, ez a szélsőséges álláspont nem indokolt. Ezért lenne nagyon fontos, hogy senki ne ragadjon bele a neki szimpatikus hírbuborékba, olvassa rendszeresen, hogy mivel "hülyítik" és "agymossák" a másik buborék lakóit. Ha ezt teszi, észre fogja venni, hogy Magyarországon médiaegyensúly van. Sőt ha ezzel a szemmel olvas nyugati sajtót, az is fel fog tűnni, hogy ott meg nincs egyensúly, bal-lib hegemónia van. Médiaegyensúly = Sok Téged Bosszantó Hír és Narratíva, Amit Kedvenc Fórumaidon Jól Helyre Tesznek. Médiahegemónia = Egyféle Narratíva és Vele Szemben Maroknyi Kirekesztett Szélsőséges.
Hogyan juthat a fenti helyzetben bárki arra a következtetésre, hogy "a kormánymédia döntő fölényben van"? A saját bőrén biztosan nem tapasztalja, hiszen még egyetlen ellenzéki sem írt olyat, hogy "éreztem, ha néhány hétig döntően kormánymédiát fogyasztok, álmomból azzal riadok majd fel, hogy éljen Viktor!". A médiafölényt emlegető ellenzéki kétféle spekulatív útvonalon juthat az álláspontjára: 1. ellenzéki fórumokon olvasta/hallotta ezt a narratívát, és nem tűnt fel neki az ellentmondás; 2. a saját hírbuborékját teljes igazságnak vélve megdöbben, hogy sokan gondolják fordítva, ami definíciója szerint csakis agymosás eredménye lehet, az illetőkhöz nyilván nem jut el az "igaz hír", tehát médiafölény van. Vegyük észre, hogy ez hibás logika. Aki nyugalomra vágyik a híranyagban és arra az érzésre, hogy "minden tisztességes ember ezen az állásponton van", mert "a hírszerkesztés egy szakma" és "csak egyféle híranyag létezik", az valójában médiahegemóniát igényel, és korlátozná a gondolkodás/vélemény szabadságát. Az a helyzet, hogy a hírszerkesztés egyszersmind narratívaalkotás, és a valóság, amennyire számunkra hozzáférhető, a narratívák ütköztetésével, kritikai olvasásával tárul fel. Nem elég a kedvenc buborék híreit sorok között olvasni, a másik buborékkal is gyötörnünk kell magunkat – a tájékozottságért megéri szenvedni.
Két adalék a nyugati sajtó vészesen felborult egyensúlyával kapcsolatban: 1. a német újságokba évtizedekig író Boris Kálnoky szerint "Ha kizárólag újságírók voksolhatnának a német választáson, nem biztos, hogy a CDU bejutna a parlamentbe." 2. Az USA-ban a Fox News úgymond "egyedülálló" hatással bír, mert ahol megjelenik, ott konzervatív eltolódás figyelhető meg a közvéleményben, lévén az egyetlen csatorna, ami eltér a fősodratúaktól.
A médiaegyensúly minimum két markánsan különböző állásponthoz vezet szinte mindennel kapcsolatban. A miénktől eltérő álláspontról annyit tudhatunk biztosan, hogy eltér, és hogy egy valódi demokráciában ezt üdvözöljük. Hogy az eltérés miért, milyen híranyag, narratíva, logika alapján alakult ki, az esetenként vizsgálandó, de a vizsgálat célja a megértés, nem a megszüntetés.

2022. április 6., szerda

Választás után

A vesztes oldalon többféle önfelmentés, hárítás és vádaskodás jelent meg, az alábbi gondolatmenet mindössze egy lehetséges értékelés, a blog által tolt narratíva jegyében, miszerint az észszerű gondolkodás jóléthez vezet.
Háborúval a szomszédban, a választást nem a Fidesz, hanem Maslow szükségletpiramisa nyerte meg Orbán Viktornak: amikor tömegek érzik veszélyben a lét alapjait, akkor az alapok stabilizálása a leges-leges-leges-legeslegfőbb szempont, messze megelőzi a szükséglethierarchia magasabb szintjén megjelenő igényeket. Mivel az ellenzék célszerűtlenül kommunikált e tekintetben, a választók lelke mélyén így jelent meg a tét: Alapstabilizálás vs. Alaprengetés, akár alapzúzás; és nem meglepő, hogy döntő többséggel a stabilizálást választották.
A szakemberek szerint a Maslow-piramis nem determinál... tapasztalat szerint viszont statisztikai léptékben jó prediktora a döntéseknek. Ha tehát nincs háború, nincs ekkora Fidesz-győzelem, sőt talán semekkora sincs. Ez fontos figyelmeztetés 2026-ra.
Másrészt, a vidéki szavazóköröket megfigyelő csalódott értelmiségiek posztjait olvasva (az alkoholtól bűzlő, rossz fogú, koszos körmű vidéki bunkókra nézve már messziről látták, hogy ki fog a Fideszre szavazni) a lenéző attitűd elutasítása mellett érthető azért, hogy valójában mit akarnak mondani: szerintük is a jólét alacsonyabb szintjén élők szavaztak a Fideszre. Tehát aki annyira értelmiségi, hogy ismeri a Maslow-piramist, az nem csodálkozik az eredményen. Számos értelmiségi a jelek szerint nem ismeri, vagy nem tartja fontosnak. Ez is figyelmeztetés 2026-ra.
Tanulságok: a Fidesz számára – nem ti mentetek ekkorát, hanem ekkora hátszelet adott a háborúveszély; az ellenzék számára - van négy évetek megoldani az attitűdproblémátokat, tanuljatok pl. Mérő Lászlótól; mindenki számára – ha a jólét általánossabbá válik, azaz a döntő többség középosztálybelinek érzi magát, akkor ez a többség már nyitottabb lesz az értelmiség szempontjaira, tehát a feladat szélesíteni és jóléthez juttatni a középosztályt.
Végül, nívódíjat és gyakori idézést érdemel Török Gábor elemző az előre bedobott szállóigéért, miszerint a hisztérikusok és a cinikusok küzdelmében, úgy tűnik, mindig a cinikusok győznek.

2022. március 31., csütörtök

Gyógyszerek gurulása

Nem csak a modern kor orosz cárjával1 és a frissen Oscar-díjat kapott színésszel esik meg2 ilyesmi: a választás közeledtével egyre több honfitársunknál mennek el otthonról.
A 30Y zenekar nyílt levélben3 írja meg a kormánynak, hogy a "békétlenség nem kívülről támadt eddig sem", és "Gyermekeinket pedig inkább a manipuláció és a hatalom retorikai alakzataitól védenénk – de nem úgy, hogy elzárjuk őket, hanem úgy, hogy megismertetjük velük annak természetét". Magyarán, úgy vélik, hogy ami kevéske háború esetleg van Ukrajnában, azt mind Orbán okozta, gyermekeinket pedig a kormány készül manipulálni, nem holmi érzékenyítő aktivisták4.
Bravó, emberek, a külső valóság ezek szerint a fejetekben dől el. Szemernyi kétely sincs bennetek? Akkor nincs mit aggódni a választástól, nyilván azt is gondolatban alakítjátok majd: másnap bejelentitek, a fejetekben ki nyert, és az úgy is lesz.
Az egyébként megfontolt Mérő László is megírta a szenvedélyest5: "látom Orbán Viktor görcsös erőlködését, hogy kimaradjunk ebből a mostani háborúból" ... "még ha kap Orbán egy kis Kárpátalját is Putyintól jutalmul".
Először is, ebbe a háborúba mindenki más (pl. USA, Fr, De, GB, Es, It, stb.) is csak némi szájkarate erejéig hajlandó belekeveredni, miközben gátlástalanul és képmutatóan üzletel Oroszországgal (kéretik a híreket sorok között olvasni). Másodszor, a Kárpátalja-vád épp olyan, mint amit egy velünk szemben ellenséges titkosszolgálat szokott kitalálni és terjeszteni, lásd az ukrán miniszterelnök-helyettes minapi ide vágó bejegyzését6. Komolyan gondolod, hogy ami egy 140 milliós agresszív országnak szemlátomást nem sikerül (v.ö.: híranyag), azt pont mi, békések fogjuk akarni? Harmadszor, kárpátaljai nemzettársainkat jelenleg durván elnyomja az ukrán állam, korlátozza az anyanyelv használatát, felső tagozattól beszüntette az anyanyelvi oktatást – a Kárpátalja-hazugság újabb eszköz az agresszív elnyomás arzenáljában. Hova párolog az emberi jogi elkötelezettség, amikor a határon túli magyarok jogaiért kellene kiállni?
Jó lenne, ha a magukra valamit adó honfitársak választási hajrában is adnának magukra, és nem égnének be vállalhatatlan megnyilvánulásokkal. Értelmes ember törekedjék némi észszerű következetességre, hogy tükörbe tudjon nézni. Utóirat: Mérő Lászlónak becsületére válik, hogy a választás után a korrekt beszámolóját is megírta, példát mutatva az értelmiségnek.

2022. március 28., hétfő

Putyin kihúzta a szőnyeget

Ukrajnát megtámadva elsősorban önmaga és a stílusa alól, de közvetetten minden Putyin-szerű alól a világban: utálatossá tett mindent, ami az embereket rá emlékezteti. És ilyesmiből meglepően sok van nálunk. Sokkal ártatlanabb formában, ám mégiscsak hasonlóan előadva.
Nézzük sorban: 1. Putyin épített módszeresen alternatív valóságot a bal-liberális fősodor által építettel szemben. Nem olyan durvát, mint Észak-Korea, de annál fondorlatosabban és hatásosabban manipuláltat. Az RT (Russia Today) például beszámolt róla, hogy nyomorognak a brit nyugdíjasok, és hiába folyamodnak segélyért. Meg még sok ezer hasonló kitalációról, amit a hiszékeny orosz közvélemény evett, mint kacsa a nokedlit. Az, hogy Ukrajna megtámadta önmagát, csak szerves folytatása az évtizedes fake news hadviselésnek.
2. Putyin kezdett erőből nyomulni érdemi vita helyett, aki nem értett egyet, az félre lett állítva (ha megúszta ennyivel).
3. Cinikus trükkökkel fojtotta el az ellenzéki hangokat, koholt köztörvényes vádakkal küldte börtönbe a riválisait.
4. Ellenséggé, kémekké, külföldi aktivistákká nyilvánította a civil szervezeteket, erre hivatkozva beszűkítette a mozgásterüket.
5. Álhíreket gyártatott az USA "aljasságáról", miszerint már az Aids-et is, meg az Ebolát. És persze a Covidot. Az olaj miatt... Meg russzofóbiából.
6. A régi oligarchákkal szemben neki dolgozó újakat épített fel és állított szolgálatba.
7. A világpolitikában is győzelemre segített, illetve támogatott hasznosnak vélt szövetségeseket (Trumpot is ilyennek hitte eleinte), ma is támogatja többek között a francia Marine Le Pent és Éric Zemmourt, meg a német AfD-t.
8. Átírta a jogszabályokat, hogy azért is mindig neki legyen igaza – mert ez szerinte "nemzeti érdek".
9. Külső és belső összeesküvésekre hivatkozva szilárdította meg a hatalmát.
10. Sosem volt humorérzéke, és imád katonásdit játszani.
11. Sokáig sikert sikerre halmozott, nagyobbat ütött a nemzetközi politikában, mint ami az ország méretéből és erejéből következne.
12. Ha úgy gondolja, hogy már nem támogatják eléggé "ezek a mai" fiatalok, új deal-t kínál nekik? Fenét: a médiájával előbb szétszidatja, azután egzisztenciálisan ellehetetleníti, majd ha ez sem hat, lecsukatja őket.
Ha belegondolunk, túl sok és túl nagy a hasonlóság (mínusz a tankok és mínusz az elgurult gyógyszer). Ami eddig necces határeset volt itthon (mondván: kicsit ciki, de legalább működik), mostantól elfogadhatatlanná vált. Putyin kihúzta a szőnyeget, és aki azt hiszi, hogy azon a szőnyegen még állni lehet, vigyázzon, hogy el ne essék.

2022. március 25., péntek

Őszinte szavak a hős Zelenszkijhez

Ukrajna immár egy hónapja elszántan védekezik a megszálló orosz hadsereggel szemben, a sorozatszínészből lett elnök, Volodimir Zelenszkij pedig igazi nemzeti hőssé nőtte ki magát a háború napjaiban, tiszteletet érdemel. Felejtsük el, egy futó pillanatra, hogy Ukrajnában durván elnyomják a kárpátaljai magyarokat, lábbal tapossák a nyelvhasználati és oktatási jogaikat (meg mindenkiét, az orosz kisebbségét is).
A nemzetközi támogatásért folyamodó Zelenszkij és csapata azonban rendszeresen beleszáll1 Magyarországba, úton-útfélen kötekedik, nyomást gyakorol, fenyegetőzik, kárhoztat, kioktat, és így tovább.
Ezért aztán mégse feledjük el tartósan, hogy Ukrajnában durván elnyomják a kárpátaljai magyarokat, és hogy egy egyre valószínűbb ukrán győzelem esetén a helyzet nem fog változni, sőt talán még tovább romlik (ha ez egyáltalán lehetséges). Azért, mert van rajtuk svájci sapka, vagy mert nincs, vagy épp mert van is, nincs is... Ez így nem oké. A választáshoz közeledve az itteni kormány a lehető legbékésebb közhangulatot szeretné biztosítani, ezért érdemben nem reagál a szónokias támadásokra, ám ez a blog nem akar választást nyerni, így itt elhangozhat az őszinte.
Ide hallgass, Volodimir, vagyis ide hallgasson, tisztelt Mr. Zelenszkij honvédő hős elnök úr. Ha évek óta nem sanyargatjátok a kisebbségeiteket, az orosz kormány sokkal nehezebben talált volna ürügyet a megszállási kísérletre. Úgy tűnik, jó ürügy nélkül is megkísérelte volna, de a mostaninál kisebb eséllyel és belföldi támogatottsággal, így előbb bukott volna bele, és már ünnepelnétek a győzelmet. Ha nem adtok magas labdát az orosz hadvezetésnek, akkor viszonylag fejlett nyugatként most ti csatolhatnátok békésen magatokhoz egész Oroszországot, amennyiben akarnátok, vagy együttműködhetnétek egy sikeres kereskedelmi szövetségben. Átjárhatnátok oktatást tartani a demokráciáról, parlamentarizmusról, európai kultúráról, az emberi jogok tiszteletben tartásáról. Vonjátok le a tanulságot, és sürgősen garantáljátok minden kisebbség minden jogát (igen, az oroszokét is). Valójában ettől lesz béke és jólét, nem a keménykedéstől, fenyegetőzéstől, a civil áldozatok számának növelésétől, és pláne nem a szakadár területek rakétázásától.
Mutassátok meg a világnak, hogy nem csak kemény verekedők és nagy lövöldözők vagytok, hanem hogy jelentősen demokratikusabbak és jogtisztelőbbek is vagytok a támadóitoknál, ezért kell fennmaradnia az önállóságotoknak. Lássátok be, hogy a sikeretek jobban múlik ezen, mint más országok fegyvereinek és katonáinak a bevonásán.
Az, hogy az ellenzéki portálok örömmel hangsúlyozzák, hogy lám, az ukrán elnök újra beolvasott a vállalhatatlan Orbánnak, az ellenzéki portálok beállítottságát és a stratégiai tisztánlátás hiányát türközi: mi jár a fejükben? Miből gondolják, hogy mindenki barátjuk, aki Orbánnal vitázik, és hogy így lesznek népszerűek a magyar választók körében?
Link:
https://telex.hu/kulfold/2022/03/25/zelenszkij-orban-beszed-eu-magyar-felirattal

2022. március 4., péntek

Stratégiai nyugalom a sírban?

Ukrajna budapesti nagykövete szerint majd ott lesz. De hogyan jutott erre a következtetésre, és miből gondolja, hogy a tétlen nagyhatalmak helyett pont a kis Magyarországnak kell beszólnia?
Emlékeztetőül, Biden: "Fogalmatok sincs, mi jön" (szemlátomást, neki sincs, ami nagyon nagy baj, messze a legnagyobb baj ebben a konfliktusban). Nato: "nem vagyunk a háború részese" (tehát nem segítünk, végignézzük az agóniátokat). Nem tűnt fel a nagykövetnek, hogy a világ illetékesei finoman szólva nem állnak ki érdemben Ukrajna mellett? Vagy feltűnt, de nekik nem mer beszólni?
Nos, úgy alakult ki a beszólós helyzet, hogy a hazai ellenzék módszeresen hergel mindenkit a kormány ellen, aki egyáltalán hergelhető. Kijárnak mószerolni Ukrajnába meg Lengyelországba, a maguk eltorzított verzióival provokálják az ottaniakat, hátha lesz valami balhé, amiről lihegve számolnak be: mit mondott egy dühös figura a kocsmában, hogyan reagált az utca embere a provokálásra, mit felelt a nagykövet (aki persze nem az ellen tiltakozott, hogy a kormány szerint tárgyalások útján legyen béke mielőbb, az elment a füle mellett).
Amit a magyar ellenzék csinál a politikai haszon reményében, arra nem csak szó nincs: nincs európai példa sem. Nincs a világon még egy kultúrnemzet, amelynek az ellenzéke más népeket hergel és uszít a kormánya ellen. Nem árt feleleveníteni a sok önjelölt "demokrata" számára: választást 51% szavazattal kell nyerni, nem külső indulatokat provokálva a nemzetükkel szemben.

2022. március 3., csütörtök

Ukrajna és a játékelmélet

A következő napokban-hetekben megfigyelhetjük, miért fizet sok-sok pénzt az amerikai hadügy játékelmélettel foglalkozó matematikusoknak: hogy kitalálják a konfliktusok optimális kimenetelét.
Az orosz stratégia (ami még rengeteg emberi szenvedéssel fenyeget, a támadó Csecsenföldön és Grúziában is megtapasztalt érzéketlensége miatt) ezúttal kezdettől bukásra volt ítélve. Nem számolt az ellenállással, a hadtáppal, a nemzetközi és hazai visszhanggal, meg az egész 21. századdal.
Erre utal, hogy napokra megtorpan a 65 kilométeres hadoszlop, hogy a katonák élelmiszert keresve fosztogatják a boltokat, és hogy immár 15 év börtönnel fenyegetik a külföldi "ál"híreket terjesztő orosz lakosokat – az internet korában!
Az Amerikában ténykedő játékelmélet-specialisták pedig azt modellezik úszómedencés villára való fizetésért, hogyan lehet kicsalogatni az eleve vesztes stratégiát a sarokból, hogy a világ megússza a beszorult patkány harapását, hogy a kifelé nyilvánvaló vereséget befelé győzelemként lehessen prezentálni, és a bukott stratéga "aranyhídon" átsétálva győztesnek érezhesse magát.
Nem könnyű feladat, de van az a pénz... Figyeljünk és tanuljunk, jól jöhet a következő álláshirdetéskor.

2022. február 26., szombat

Röviden az ukrajnai háborúról

Miért tört ki? Mert a duzzadó erővel szemben nem mutatkozott hasonló ellenerő.
Meddig tart? Rövid ideig, értelmesen maximum 2-4 hétig, mert az ennél lassabb eredmény az orosz közvélemény szemében már nem lesz eredmény, negatívba fordul az áldozatok miatt.
Mi lesz az eredmény? Semmi, mivel egy óriási területen élő öntudatos nemzetet nem lehet leuralni. Hosszabb távon remélhetőleg annyi, hogy az ukránokban tudatosul a kisebbségekkel való jól bánás nyilvánvaló előnye – ám háború nélkül valószínűleg hamarabb tudatosodott volna, így még erről sem beszélhetünk előnyként.
Számos történelmi párhuzam szól Ukrajna mellett (mármint egy, a nemzetiségeivel mintaszerűen bánó jövőbeni Ukrajna mellett): 1. egy Hannibál nevű hadúr addig sarcolgatta a rómaiak provinciáit, míg elegük nem lett belőle, és meg nem regulázták; 2. egy oroszul Gitler-ként emlegetett figura kreatív ürügyekkel annektálgatott szomszédos területeket, és emlékezhetünk, mennyire nem lett belőle "gepi end"; 3. a jelen háború, tízszeres léptékben, olyan ötlet, mint ha a szerbek úgy vélték volna 1990 táján, hogy csak el kell foglalni Zágrábot, és onnantól annyi a fránya horvát identitásnak, mindent Szerbia diktál majd – nagyon nem jött volna be.
Az ukránoknak pedig ajánlható Burgenland példája: a birodalmi logikával szakító osztrákok rájöttek, hogy a kisebbségnek kulturális kibontakozást és sok shopping centert kell biztosítani – egyetlen magyar sem akart onnan elszakadni, sőt...

2022. február 21., hétfő

Iványi-ügy: kudarc vagy fiaskó?

Miután az ellenzék régóta sikertelenül keres rajta fogást, a kormány végül talált egyet magán: az Iványi-ügy nagy valószínűséggel belerombol a gondosan felépített kampányimázsba.
(Ez itt a negatív reklám helye:) A pocsékul összeállított, manipulatív pró és kontra sajtóbeszámolókból, szokás szerint, lehetetlen összerakni az ügy tényanyagát. Ezúttal azonban a töredékekből is egyértelmű, merre billen a mérleg nyelve.
Röviden: az Iványi Gábor által vezetett Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) sok évig nem kapta meg a kisegyházi elismerést és a vele járó állami kedvezményeket. Iványi pedig, aki az Oltalom Karitatív Egyesületen keresztül kiterjedt karitatív tevékenységet is szervez, csupán elismert egyházként viselkedett, és a meg nem kapott támogatásokat levonta abból, amit neki kellett volna az állam felé fizetnie. Ha hozzátesszük, hogy egykor a miniszterelnök barátja volt, majd bírálója és ellenfele lett, szépen kirajzolódik, hogy lényegében Iványinak van igaza. Akkor is, ha az adóhatóság formanyomtatványokra, jogcímekre és konkrét kötelezettségekre hivatkozik. Világos, hogy ebben a történetben Iványi a jó fiú, az állam a rossz fiú, és hogy az egész balhét egy piti személyes konfliktus mozgatja.
A miniszterelnök a konfliktus kitörése óta komoly szakmai sikereket (pl. 2/3-okat) ért el, nagy formátumú államférfivá nőtte ki magát, Iványival kapcsolatban azonban beleragadt a fiatalkori sértettségbe, és a jelek szerint még nem tudott kijönni belőle.*
Mezei polgár számára az események ezen pontján már nehéz döntés lenne: 1. maradjak a formalista jogkövető álláspontnál, miszerint szabál' az szabál', egyik kezemmel betartok, a másikkal meg nem avatkozom bele a hatóságok munkájába... és közmegítélés szerint hülyét csinálok magamból; vagy 2. összevezessem a tartozásokat, odaadjam a jogosan járó pár milliárdot a MET-nek, és vállaljam be, hogy kézzel vezérlem az államapparátust? Melyikből jövök ki jobban, néhány héttel a választás előtt?
Szerencse, hogy ezt a döntést nem mezei formátumú polgárnak kell meghoznia.
*https://www.youtube.com/watch?v=IpJmpClJi4E

2022. február 15., kedd

Hol az együttérzés határa?

A blog olvasóiban talán összeállt az évek során, hogy együttérzésben azt praktikus részesíteni, akinek önhibáján kívül nem teljesülnek az alapvető szükségletei, illetve aki mindent megtett a sorsa jobbra fordításáért, ám az fatális balszerencse miatt nem fordult jobbra. Ezen a körön kívül mindenki felel a saját döntéseiért, és mindenki a saját szerencséjének kovácsa – ez kb. az autonóm emberképre építő amerikai pragmatista felfogás.
A parttalan együttérzés demotivál, hosszabb távon a segítőnek és a segítettnek is árt: az egyik hiába fáradt, a másik meg nem kapott kedvet, hogy fáradjon magáért.
Folyamatosan segítségre szorulókra (mélyszegényekre, nyomorultakra, hajléktalanokra, bántalmazottakra) hivatkozni demagógia, az értelmes cselekvés a problémás helyzetek megszüntetésére irányul. A sajnálkozás kultúrája toxikus gondolkodást eredményez, mint az alábbi vicces vadhajtás jelzi. (Az olvasó remélhetőleg érti a poént.)
Mai újságcikkből: "Az elemzők szerint a fenti adatokból arra lehet következtetni, hogy a koronavírus-járvány által okozott nehéz gazdasági környezetben a leggazdagabb tőkések még gazdagabbak lettek, míg a szegényebb tőkések vagy nem jutottak nyereséghez, vagy nyereségüket újra befektették a cégükbe."

2022. február 6., vasárnap

Szerezz valódi diplomát – hogyan kommunikáljuk a heteró monogám családmodellt

A sakkban és a közéletben is a kezdeményező van lépéselőnyben, ezt használják ki a családmodell fellazítását javasolók: a "bármi lehet család" tetszetős elképzelés, hiszen a felszínen az együttérzés, a jóemberség motiválja; nehéz rá nemet mondani úgy, hogy az ne rosszfejségnek, görcsös maradiságnak tűnjön.
Pedig temérdek ellenérv hozható fel: a biológiai gyermekek nevelése is nehéz és kihívásokkal teli, ám e nehézségek eltörpülnek a fogadott/nevelt gyermekekkel adódó kihívásokhoz képest; az 1 nő - 1 férfi - 2 gyerek modellnél nincs fenntarthatóbb, társadalmi békét és stabilitást garantálóbb. A defenzív ellenérvekkel azonban nem sikerült áttörést elérni, legfeljebb átmenetileg lassítani a teljes fellazulás felé tartó folyamatot. Ideje átvenni a kezdeményezést és lépéselőnybe kerülni.
A diplomahasonlattal pozitívan, előremutatóan kommunikálható a heteró monogámia. Az 1 nő - 1 férfi - 2 gyerek elérése olyan, mint egyetemi diplomát szerezni. Konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy diplomához jutni jó, még ha nehéz is. Abban is általános az egyetértés, hogy minél többen végezzenek egyetemet, ám ez ne vezessen színvonalcsökkenéshez, a diploma elértéktelenedéséhez. Tehát az oktatási követelményekből nem szabad engedni. Akkor sem, ha sok diák hullik ki, sokféle okból és lelki nehézség közepette, a rostán.
Diplomát nem szerezni nem bűn – diplomát hamisítani viszont az. Diplomát hazudni szintén rossz ötlet, egy politikusi karriernek rövid úton véget vethet, ahogy az idei választási kampányban tapasztaljuk. Egyetemi tanulmányokra felkészülni és felkészíteni ellenben szép feladat, társadalmi érték.
A hasonlat végigvezethető a hagyományos családmodell kommunikálása során: az 1 nő – 1 férfi – 2 gyerek modell megvalósítása felér egy diploma megszerzésével. Aki más modellt követ, az abbahagyja az egyetemi tanulmányokat, ami egyébként nem különösebb probléma, amíg vállalja, hogy nincs diplomája, így járt. Alanyi jogon diplomát (tetszőleges családmodell hivatalos szentesítését) követelni gond, mert értékvesztéshez vezet. A követelmény nélkül szerzett talmi diploma a kikövetelőnek nem használ, a tényleges diplomásoknak viszont árt, diplomakáoszt hoz létre.
Egyetemi tanulmányokra, diplomaszerzésre felkészülni/felkészíteni tiszteletre méltó feladat, az 1 nő – 1 férfi – 2 gyerek modellre készülni/készíteni szintén. Így érhető el társadalmilag hasznos módon a valódi megbecsültség.

2022. január 24., hétfő

A (tudományos) populizmusról

A klasszikus populizmus rövid távon népszerű, hosszabb távon célszerűtlen kormányzati intézkedésekről szól. A populisták felelőtlen haszonlesők szoktak lenni, akik intézkedéseik célszerűtlenségének kiderülte előtt elmenekülnek az országból. Történelmi alapon helyesen vélték tehát az Orbán-kormány ellenzői, hogy ha "populistának" titulálják, az majd padlóra viszi az imázsát.
Nem gondoltak arra, hogy a populizmus egyszersmind (tudományos) is lehet. A zárójelet az indokolja, hogy a (tudományosságot) feltűnés nélkül biztosítják a háttérben dolgozó think tank-ek, szakértők és felmérések, ennek köszönhetően minden intézkedés úgy népszerű, hogy az elérhető legjobb tudás szerint célszerű is, vagy rövid úton azzá korrigálódik, így csak még jobb alternatívát ígérő pozitív kommunikációval lehetne eredményesen támadni.
Pozitívan kommunikáló ellenzék? Ki látott már ilyet? Elvben nem lehetetlen, de a hazai ellenzéknek ki kellene hozzá bújnia a bőréből, amihez képességre és hajlandóságra is szükség lenne. Egyik sem áll rendelkezésre.
Miközben a (tudományos) populizmussal szembenállók magukat demokratának és szabadelvűnek nevezik, a démosztól és a (biológiai, stb.) valóságtól felvett lenéző távolságuk alapján valójában ideológiavezérelt elitisták: szilárdan hiszik, hogy vágyelvű gondolkodásuk engedelmes népi segédlettel önbeteljesítő proféciává válik, ellenkező esetben a "tajparaszt" démoszt úgy rúgják ki a demokráciából, hogy a lába se' éri a földet.
Ezért van, hogy a kormány népszerűen célszerű intézkedéseit rendre célszerűtlenül kritizálják, és nem javasolnak működőképes alternatívákat. Pedig ha az elitisták is felvérteznék magukat démosz- és valóságtisztelő tudományos háttérrel, akkor a tavaszi választási küzdelem kiegyenlített lenne, a démosz kevésbé érezné úgy, hogy a célszerűség és a célszerűtlenség között kell választani.

2022. január 19., szerda

Persze, hogy nincs

Nincs is meleglobbi - sejteti Hodász András atya, majd elmondja, hogy szerinte mi veszélyesebb nála.
Nincs Brüsszel nevű önálló hatalmi központ - állítja számos, a brüsszelező kormányt bíráló ellenzéki, miközben az ellenzéki sajtó szerint Brüsszel bünteti Magyarországot.
Nincs Soros-terv - írja egy kormánykritikus cikk, majd a következő bekezdésben hozzáteszi, hogy Soros később tévedésnek nevezte a szóban forgó javaslatát.
A fentiekből kitűnik: nincs intellektuális zavarodottság ellenzéki körökben, csak képtelenek úrrá lenni rajta.

2022. január 12., szerda

Segély helyett gyűjtögessenek?

Rutger Bregman sikerkönyvei szerint az emberiség helyzete a vadászó - gyűjtögető életmód feladásával, azaz a letelepedéssel romlott drámaian. (Letelepedés előtt minden szép, jó, igazságos és rózsaszín volt, utána minden rossz és fekete lett.) Hogyan tudnánk tesztelni ezt az elméletet?
Úgy, hogy az afgánok épp segélyt kérnek, mert az összeomlott gazdaság miatt, ahogy mondják, éhínség fenyegeti a 38 milliós nép felét. Nos, miért nem mennek – Bregman idillje nyomán – vadászni és gyűjtögetni?
Gondoljunk bele: ha a sztárértelmiséginek igaza van, nem csak a segély spórolható meg, hanem az életszínvonal is drámaian megugrik a régi életmódhoz való visszatéréstől. Néhány elhibázott évezred után az afgánok élete egy csapásra szép, jó, igazságos és rózsaszín lehet újra. Megannyi egészséges, elégedett, boldog ember bóklászna a bőséget tálcán kínáló tájban...
Ám konkrétan hol tudna a szóban forgó 19 millió ember vadászni és gyűjtögetni? És mit találna a határban? Mármost, ha a vadászó - gyűjtögető reneszánsz kivitelezhetetlen (abszurd, sőt felháborító), és ez praktikusan mindenki számára nyilvánvaló, akkor hogyan, kinek a megítélése szerint lehet még sztárértelmiségi Bregman?

2021. december 28., kedd

Mi a család? Érvek Gundel Takács Gábornak

A népszerű műsorvezető kérdéseket tesz fel a család, sőt a férfi és nő fogalmával kapcsolatban, és feltételezi, hogy ezek a kategóriák manapság tágulóban vannak. Olyannyira, hogy lassan meg sem tudjuk mondani, mit jelentenek. Majd hozzáteszi, hogy érzelmek/szidalmak helyett ellenérveket szeretne hallani. ("Az zavarna, ha valaki elmagyarázná, hogy butaságot írtam. Akkor szégyellném magam.")
Íme az ellenérvek, röviden: az ember nem pár éve találta ki önmagát, hanem biológiai-evolúciós keretben fejlődött évmilliókon át, és ebben a háttérben férfi = hím emlős, nő = nőstény emlős, család = hím és nőstény jellegzetes utódnemző-felnevelő formációja. A férfi - nő fogalmak akkor tágulhatnának, ha az emlősök biológiai állapota megváltozna. Ha pl. az oroszlánoknál kialakulnának köztes kategóriák (sörényes nőstény, szülőképes hím), jó okunk lenne az embernél is árnyalni a kategóriákat. A biológia azonban e tekintetben nem változik, így jó okunk van az ember esetében is elfogadni a biovalóságot: akinek hímvesszője van, az férfi, akinek hüvelye, az nő. Egy férfi és egy nő képes egymással természetes módon utódot létrehozni.
A család az utódnemzés-szülés-felnevelés praktikumából kiindulva vált társadalmi normává, ez ad neki súlyt és jelentőséget. Nem folyik heves vita arról, hogy ki számít 'kártyapartner'-nek, mivel a kártyapartnerség - ellentétben a családdal - nem társadalomfenntartó tényező. Évezredek során alakult ki, hogy a család egy férfi és egy nő utódnemző-felnevelő formációja, és bár kivételek folyamatosan adódtak (pl. megözvegyülés miatt), ezek nem indokolták a bevett fogalom újragondolását. Ha belegondolunk, a népmesék gonosz mostoha motívuma éppen azt indokolja tapasztalati alapon, hogy a család fogalmába még az objektív okból bekerült nevelőszülőt se (vagy csak erős fenntartással, a jóság feltételéhez kötve) vegyük be.
A biológiai család is lehet bántalmazó, ám az adatok azt mutatják, hogy a testi-lelki-szexuális abúzus veszélye sokszorosára ugrik egy nem biológiai családban, így aki őszintén aggódik a családok és gyermekek jóléte miatt, az a biológiai családok egyben maradása mellett áll ki.
A mai korban minden előzőnél kisebb a megözvegyülés kockázata, hiszen az élet sosem volt még ennyire jóléti és biztonságos - következésképp a biológiai családok, minden előző korral összevetve, könnyebben maradhatnak együtt holtiglan. Az együttmaradás belső, személyiségfeltételeinek fejlesztésén kellene tehát dolgozni "fogalomtágítás" helyett.
Mivel Jézus is bevonódott a fogalmi vitába, célszerű tisztázni, mit tanított a témában: a férfi és a nő is elhagyja apját -anyját, és ketten egy testté lesznek, elválaszthatatlanul. Egyetlen férfi egyetlen nővel, egész életen át. Ha a Messiásnak fogalomtágító szándéka/hajlandósága lett volna, a szamáriai asszonnyal és a házasságtörő nővel beszélve ott volt a lehetőség, ám nem élt vele. Előbbinek azt mondja: "volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed", utóbbinak pedig: "Menj, de többé ne vétkezzél". Jézus ezzel megerősíti, hogy a keresztény ideál valóban egy férfi és egy nő, egy életen át. Az ideáltól értelemszerűen el lehet térni, saját kockázatra és felelősségre. Aki őszintén keresztény álláspontot szeretne képviselni, ezt a kockázatot és az eltérésből adódó felelősséget hangsúlyozza.
Kemény beszéd, ki hallgatja? Például aki szerint téli úton jó műszaki állapotban lévő, téli gumival felszerelt autók közlekedjenek, az útviszonyoknak megfelelően, az ehhez képesti eltérést szóba hozni pedig nem tabu, nem kirekesztés, hanem közbiztonsági feladat.

2021. december 1., szerda

A függetlenség fügelevél-hullása

A városház-eladási tervek kapcsán kipattant botrány fékentartására közölt cikket a Telex, valahogy úgy, hogy legyen is írva a témáról, meg ne is. Kármentés közben jó ötletnek tűnhetett a szerző számára, hogy egyúttal "lerántja a leplet a kormánysajtóról is". Fordítva alakult, a saját függetlenségének fügelevelét hagyta lehullni, a "független" sajtó mítoszát rombolta le.
A cikkből ugyanis kiderül, mi zavarja a "független" sajtót az országosan ellenzékben, a fővárosban viszont épp kormányon lévők zavaros ügyeinek tálalásában: az igazságkeresés, a tények elfogulatlan leírása. Nagyon szeretnék ezt megúszni, ha a tényanyag történetesen árt a nekik kedveseknek. Felzaklatja őket, amikor kényszerhelyzetbe kerülnek, valamit mégis írni kéne már, de minél kevesebbet ártson... Nos, ez az elfogult sajtó portréja. Egy olyan sajtóé, amely a "független" jelzőt marketing eszközként használja, hogy nagyobb bizalmat ébresszen a világnézete szerint manipulált híranyaga iránt.
A ténylegesen független sajtót nem érdekli, mi lesz a politikai következménye annak, amiről beszámol, hiszen nem kötődik politikai oldalhoz. Naiv feltevés ez, mivel mindenki kötődik politikai oldalhoz, vagy egy pénzcsaphoz, amelynek politikai háttere is van? Ha naiv feltevés, akkor egyáltalán nincs független sajtó/újságírás, hazugság ilyenről beszélni. Ha nem naiv, akkor konkrétan a magyar ellenzéki sajtó nem független, miközben gátlástalanul annak hazudja magát.

2021. november 29., hétfő

Lankadó leváltási érvek

A kormány leváltására szövetkező ellenzék két fő érve, hogy felháborító korrupció van, és hogy a kormány nem Brüsszel-kompatibilis.
Az elsővel kapcsolatban kiderült, hogy ahová az ellenzék betette a lábát (pl. budapesti városháza), ott csakhamar legalábbis korrupciógyanús jelenségek merülnek fel. A narratíva, miszerint "előbb Budapest, azután Magyarország, az angyalok elűzik az ördögöket" növekvő angyaldeficitben szenved.
A második érv még tartja magát, és az EU-val való folyamatos (tegyük hozzá: kölcsönös) konfliktuskeresés ki is domborítja a jelen kormány inkompatibilitását a jelen uniós vezetéssel.
Csakhogy jövőre nem uniós választás lesz, hanem magyar, így amennyire uniós perspektívából igaznak tűnhet, hogy más tagállami kormányra lenne szükség, annyira igazzá tehető a magyar választók többsége számára, hogy más brüsszeli vezetésre lenne szükség a tények (pl. vakcinabeszerzés, menekültválság, energiahiány) tükrében.
Amennyiben győzelmi szándékai komolyak, az ellenzék jobban teszi, ha sürgősen további, a többség szimpátiáját elnyerő érveket sorakoztat fel a hatalomváltás mellett.

A többség szerint a világ?

Választást a többségnek legjobban tetsző retorikával lehet nyerni. A legjobban persze olyan retorika is tetszhet, ami nem a valóságot, hanem azt írja le a legrózsaszínűbben, hogy a többség milyen világot szeretne. A többség legvágyottabb világképe pedig akár végletesen romantikus/irreális is lehet. Ilyennel is szoktak választást nyerni, majd bukni is hamar.
Az ellenzék tehát úgy is érvelhet, hogy a kétharmados törvényt egyszerű többséggel lehet módosítani, hogy az egyházi iskolák túlfinanszírozottak a nem egyháziakhoz képest, és hogy valójában nem egy Soros-terv telepítene, hanem konkrétan a mai miniszterelnök telepít migránsokat az országba. Ha ez egybevág a többség álláspontjával, akkor hatástalanok a tényalapú ellenérvek, ellenzéki győzelem várható.
A győzelem másnapjától kezdve azonban közbeszól a valóság: a hivatalba lépő kormány már jobban ki van téve a tényeknek és a minden iránt kritikus tömegek csipkelődésének. Ebből adódik a kérdés, hogy mennyire érdemes a többség vágyaira turbózni a többé-kevésbé tényszerűtlen retorikát. A válasz pedig egyszerű: a retorika és a tényanyag közötti ellentét legalább öt évig (egy ciklus + némi tartalék a következő győzelemhez) ne váljon feltűnővé a választói többség szemében.
Még jobb lenne, ha nem lenne lényeges ellentét szavak, tények és tettek között, de a mai hideg polgárháborús időkben (egymást kizáró jövőképek és véleménybuborékok vetélkedésében), továbbá a rátermett politikusok pszichopatoid személyisége tükrében ez nem lenne reális elvárás.

2021. november 26., péntek

BBC = Pravda, 1985?

Az egykor független-objektív mércének számító BBC fura cikket közölt a svédországi nők elleni erőszakról: az elején olyan benyomást kelt, mintha fehér Mercedeseket osztogatnának. Sorok között, és a végéhez közeledve azután felsejlik, hogy valójában fekete Volgákat fosztogatnak.
Menet közben agybénító polkorrektségtől kezdve megtévesztő fotón át félremagyarázott, de egyébként félreérthetetlen grafikonig beveti a teljes manipulációs eszköztárt az olvasó megvezetésére.
Eleinte úgy tűnhet, az erőszak a svédek miatt fokozódik. A szerző nem átallja egy szőke svéd pár fotójával illusztrálni a beszámolót... olyan alapon, hogy őket kérdezte a romló biztonságérzetükről egy szupermarket közelében. Majd töredékes utalásokból összerakható, hogy a bevándorlók állnak a növekedés háttérében, noha ez a cikk egyetlen sorában sincs így leírva.
A kommunizmusban született olvasónak nem újdonság: így hazudott anno a komcsi sajtó, és így hazudik ma is a komcsi utódmédia. A Pravdában az összeomló szovjet gazdaság folyamatosan világraszóló sikert aratott, a Népszavában hazánk összes (létező és kitalált) problémájára a független-objektíve elkötelezett bal-lib ellenzék a válasz. A BBC-től azonban újdonság, hogy ennyire kilóg a lóláb. A BBC = Pravda 1985 táján cím kérdőjelét csak az indokolja, hogy a brit független-objektív hazudozás (még) nem terjed ki mindenre. A BBC aktivistái egyelőre a bal-lib társadalmi ideológiát akarják dezinformálással eladni.
A valóság azonban előbb-utóbb beszól a haladároknak: friss hír szerint épp megbukott a svéd bal-lib kormány, miután a költségvetési javaslatát leszavazták a parlamentben a bevándorlásellenesek. Ezt milyen pravdás elmetrükkökkel magyarázza majd félre a BBC?

2021. november 19., péntek

Közéleti alapismeretek (vázlat) 1. rész

Vázlat az első fejezethez
Röviden a tudomány, az erkölcs, a civilizáció és a közügyek természetéről
A tudomány axiómacsomagok gyűjteménye (lásd: Arisztotelész), az egyes axiómák önmagukban nem bizonyíthatók, csak az axiómacsomagok működőképessége adatolható többé-kevésbé, így haladunk a valóságot egyre jobban modellező axiómacsomagok felé. Nem reális látásmód, hogy a tudomány a valósággal közvetlen kapcsolatban álló, kétséget kizáróan bizonyított ismeretek gyűjteménye, hiszen a valósággal mindenkor érzékszervi, azaz közvetett, továbbá spekulatív értelmező viszonyban maradunk. A valóság bemeneti adatai a rendszerező agy számára nem közvetlenül hozzáférhetők.
Az erkölcs szabályai narratívaalapúak, vagyis az egyes magatartási szabályokat gyermekkorban hallott történetek alapján tartjuk érvényesnek és irányadónak. Egy felnőtt a narratívák bármely elemét megkérdőjelezheti, ám ezzel veszélyezteti a személyközi viszonyokat, és jelentős ellenállást vált ki a közössége tagjaiból. Ezért az erkölcs szabályainak felülvizsgálata, észszerűsítése során célszerű tekintettel lenni a közösség reakciójára. Logikus is, hogy a személyközi szabályok esetleges átírását meg kell beszélni az érintett személyekkel.
Minden civilizáció alapja egy meggyőződés-rítus-narratívacsomag, melynek "meghaladása" a civilizáció hanyatlásához és bukásához vezet. Mivel a bukás után egy szomszédos civilizáció vallás-rítus-narratívacsomag rendszere válik uralkodóvá, a meghaladásra törekvés lerombolja a hétköznapi élet alapját.
A közügyek a közösség életével és döntéseivel kapcsolatos ügyek, szakpolitikai kérdések, velük foglalkozni minden állampolgár kötelessége - ez nem azonos a politizálással.
Egyszerre érvényes, hogy a közügyekről gondolkodva törekedjünk a lehető legnagyobb észszerűségre, és hogy az "észszerűsítés" jelszavával ne romboljuk le a közösségünk/civilizációnk jelentős részben érzelmi alapjait: ily módon az észszerűségnek is megvan a maga észszerű határa.

2021. november 10., szerda

Mire ösztönöz a melegmese?

A bíróság kártérítésre kötelezte az újságot, amely pedofil színben tüntette fel a melegmesét is tartalmazó mesekönyv kiadóját. A bírók ugyanis bizonyítatlannak látták a jóhírrontásra alkalmas állítást. Újra fellángolt a vita arról, hogy befolyásolja-e a mese a nemi irányultságot.
A kérdés ennél általánosabban fogalmazódik meg: befolyásolja-e a mese a gyerek gondolkodását, szerepfelfogását, világlátását, viselkedését? Teljes a konszenzus: igen. A mese alapvetően befolyásolja a gyerek viselkedését és világlátását. Éppen ez a mesélés célja. A mese fejleszt, nevel, megoldásokat ad, szerepmintákkal szolgál. A hagyományos mesék archetipikus szerepcsírákat ültetnek el az agyban, amelyek a személyiségérés megfelelő pillanatában szárba szökkennek. Logikus, hogy aki alapvetően elégedetlen a jelen társadalom gondolkodásával, az rárepül a lehetőségre, hogy átprogramozza a jövő felnőtteinek agyát.
A kérdés ezek után, hogy miért akarnak szakemberek is ellenkező látszatot kelteni a melegmesés kötet kapcsán. A válasz pedig, hogy politikai okból. Akinek erős, és ráadásul beteljesületlen politikai preferenciái vannak, gyengénlátóvá válik más szempontokra, így a szakmaiakra is. És ha elég meggyőzően iskolázott hozzá, "ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes" szerepbe helyezkedhet, úgy vélve, a tájékozatlan közvélemény diplomatiszteletből simán elhiszi, hogy minden mese döntően befolyásol, kivéve a melegmesét, mert az egyáltalán nem. "Nekem elhiheted, szakember vagyok." Tényleg?
Tanulság: úgynevezett szakember is folytathat ideológiai nyomulást, ha a politikai indulatai kiszorítják az agyából a szakmát. A bíróság pedig sok esetben "nem igazságot szolgáltat, hanem jogot", igazolva a jogászkörökben keringő cinikus aranyköpést.

2021. november 3., szerda

Populizmus-e a rezsicsökkentés?

Kezdjük a definícióval: populizmus a jól hangzó, de egyébként célszerűtlen politizálás. A rezsicsökkentés népszerű, és közben célszerűtlen?
Ha az energiahordozók árát valóban a piac határozná meg, akkor a rezsicsökkentés célszerűtlen lenne – csak akkor nem is lenne. Azonban az energiahordozók árát az aktuális fegyveres konfliktusok és nagypolitikai machinációk irányítják, ezért nem igaz rá, hogy piaci lenne. Annyira piaci, mint alaszkai aranyláz idején a tojás téli ára (lásd Jack London témába vágó műveit).
Igaza van-e Márki-Zay Péternek, amikor a vélt piachoz igazítaná az energiaárakat?
Definiáljuk a piaci ár fogalmát: a kereslet és kínálat egyensúlyaként kialakuló ár. Az energiahordozók iránti kereslet stabil, a mennyiség lényegében korlátlan, így az árnak is stabilnak kellene lennie. A kínálatot azonban nem a rendelkezésre állás, hanem a kitermelési hajlandóság/kartellek/zsaroló szándékok, azaz önkényes és piszkos módszerek szűkítik.
Ha pedig az olaj, a gáz és az áram árát eleve a politika irányítja, meglehetősen hektikusan, akkor a rezsicsökkentés a hektika ellensúlyozója, afféle tempomat a padlógáz <–> satufék világában, azaz nagyon is célszerű. Más szóval, úgy népszerű, hogy közben nem populizmus.
Márki-Zay Péter okosnak tűnő gondolatmenete a "piaci ár" tiszteletben tartásáról valójában butaság: azzal az illúzióval házal, hogy van egy tisztán piaci ár, amitől eltérni piszkos dolog. A piszkosul manipulált áringadozást kiegyensúlyozni azonban tisztább, mint együtt mozogni a piszokkal. Márki-Zay (és az idealista ellenzék egésze) Károlyi Mihály történelmi hibáját ismétli, amikor feltételezi, hogy a világ döntéshozói Grál-lovagok (lásd: Trianon és előzményei), a saját nép feketeseggű, ezért a népet a külső erők alá vetni egyfajta magasztos gráli küldetés. A valóság ezzel szemben az, hogy a világon mindenki önérdekű, és mindenki a saját népével tart, aki vezető akar lenni. Kivéve a hazai ellenzéket, amely a népén kívül mindenkivel tart, így ráutaló magatartása szerint nem akar vezető lenni.
Mi a helyzet azzal a gondolatmenettel, hogy a magas ár ösztönözne az energiatakarékosságra, a rezsicsökkentés ellenben nem? Az energiatakarékosság komoly beruházással jár, amire össze kell spórolni a pénzt, illetve pályázni kell. Alacsonyabb rezsi mellett könnyebb összespórolni a pénzt, és ha bőven van pályázati lehetőség, akkor bőven lesz takarékossági beruházás is, tehát amennyire a rezsicsökkentés ellenösztönözné a takarékossági beruházást, annyira forrást is teremt rá, pályázatokkal együtt pedig már kifejezetten ösztönzi – Márki-Zay érvelése átgondolatlan.
Az ellenzék jobban tenné, ha belátná, hogy választást a létező választók többségi támogatásával (tehát nem a többség ellenében vagy a többséget kicselezve) lehet nyerni, és ennek megfelelő érvekkel állna elő.

2021. november 1., hétfő

Hogyan lesz az észszerűtlen jogokból rendőrállam?

Mindenki boldogságra törekvése alapjog és tiszteletben tartandó, észszerű kereteken belül minden vágy legitim. Az e keretből kilépő igények tiszteletben tartása viszont szükségképpen rendőrállamhoz vezet, mint az alábbiakból kiderül.
Nyilvánvalóan ütközik az észszerűséggel a pedofil ember igénye, hogy kiskorúakkal szexeljen. Csakúgy a "virgonc" férfiember igénye, hogy szabadon tapizhassa a körülötte lévő nőket/személyeket. Harminc éve az ütközés még nem tűnt nyilvánvalónak, komoly értelmiségi mozgalom igyekezett legalizálni, sőt egyenjogúsítani a pedofíliát, és akkoriban a mindenki/bárki felé nyitott szexuális közeledés számított menőnek, haladónak. Az észszerűséggel való "nyilvánvaló" ütközés tehát időben változó, fejlődő fogalom – jelenleg úgy tűnik, felfogásunk a szigor/konzervativizmus irányába halad. Olyannyira, hogy lassan a tanárával önként szexelő egyetemista lány magatartása is ütközni látszik az észszerűséggel. Nagykorú, beleegyezik, ennek ellenére – e téren is konvervatív eltolódás tapasztalható.
Ilyen háttérben észszerű-e a férfialkatú exférfi elvárása, hogy tényleges nőként, és csakis nőként beszéljenek róla? Észszerű-e ezt "jog"-nak tekinteni és hatóságilag kikényszeríteni, ha a közvélemény döntő többsége az illetőt továbbra is félig-meddig férfinek látja? A kérdés egyelőre eldöntetlen, ám annyi már látszik, hogy a kényszer nem praktikus, könnyen második "szesztilalom" lehet belőle.
Az Egyesült Államok agggasztó jelenségek hazájává vált: az egyetemről kirúgják a konzervatív nézeteket valló tanárt, letiltják a transznemű exférfiről hímnemű személyes névmással író felhasználó közösségi oldalát, a kormány titokban kötelezi a keresőrendszereket a "szexuális erőszak áldozatainak adataira rákeresők" feljelentésére (ideértve az exneműek születési adataira keresőket, mivel ez is része a rendkívül szélesen értelmezett szexuális erőszakfogalomnak).
Ami oda vezet, hogy a fentebb írt konzervatív eltolódással szembemenve, konzervatív véleményt hangoztatni egyre inkább az amerikai büntető törvénykönyv valamely paragrafusába ütközik, és a gondolatrendőrség látókörébe hozza az "elkövetőt". A mainál sokkal szabadabb állapot volt, amikor mindenféle véleményt meg lehetett fogalmazni, és az egyet nem értő bal-libek rendszerszinten automatizált feljelentés helyett még vitatkoztak a konzervatívokkal. Hogyan fajult idáig a helyzet? Ha belegondolunk, logikailag szükségszerűen.
Erre tanít Andersen A császár új ruhája című meséje. Kiáll az uralkodó a nép elé, egy szál alsógatyában, és dicsérni kellene a láthatatlan ruháját. A döntő többség azonban ruhátlannak látja a császárt, és elég egy őszinte gyerek, aki bekiabálja, hogy "nincs is rajta ruha", hogy összeomoljon az illúzionista projekt. Más lenne a helyzet, ha a tömegtől azt várnák, hogy higgyen a szemének - akkor akárhányan kiabálhatnák a szemmel látható ellenkezőjét, nem lenne hatásuk.
Az a rendszer, amely elvárja az észszerűektől, hogy egyenjogúnak tekintsék az észszerűtlenséget, és ne higgyenek a szemüknek, rendkívül sérülékeny: elég egy őszinte ember, aki "beszól", hogy az exnemű csak félig-meddig alakult át, és máris támadásra kényszerül a véleménydiktatúra. Egyetlen ember miatt összeomolhat az illúzionista kártyavár, mert az észszerűség ragályos, robbanásszerűen terjed. Szükségképpen meg kell tehát figyelni, el kell hallgattatni az őszinte vélemény "elkövetésére" készülőket.
A megoldás: a társadalomtól az észszerű dolgok kimondását, a szemmel látható elfogadását szabad elvárni, és az észszerűtlen nem válhat egyenlővé az észszerűvel. Az észszerűség ugyanis nem kártyavár, nem igényel gondolatrendőrséget. Valódi szabadság és sokszínűség csak ott lehet, ahol az észszerűség a norma.