Az előző poszt olvasói számára már világos, hogy rövid távon igen (lásd: Maslow-piramis, alapszükségletek, egzisztenciális válság), de mi lesz hosszabb távon?
Fontoljuk meg, miről szól a jobboldaliság: arról, hogy a keményen dolgozó és adót fizető többséget meg a termelő gazdaságot támogató emberek magukra költik az így elérhető pénzt, miközben dúskálnak a hatalomban. A gépezetükbe akkor kerül homok, ha az adót nem fizető rászorulók nehéz helyzete már együttérzésre hangolja a társadalom többségét – helyzetbe hozva a baloldalt.
A gazdaság „láthatatlan keze” azonban roppant erős, így a gazdaságfejlesztéssel nehéz mellényúlni. Ami valós piaci profitot hoz, szakképzett munkahelyet teremt, az valamilyen szinten automatikusan általános jólétet is biztosít. Hogy akinek mégsem, és önhibáján kívül, azzal mi lesz? Amíg ez értelmiségi szociológusok megélhetési aggodalma, addig semmi figyelemre méltó nem lesz, marad a jobboldali kormány a maga retorikájával (miszerint: tanújjá, mer megbux, dógozzá, mer attó lesz zséd). Ennek alapján kijelenthetjük, hogy a jóléti kapitalizmus pályája – az Adam Smith által leírt okokból – tartósan a jobboldal felé lejt.
A fő szabályként alkalmazott újraelosztás árt a gazdaságnak, ebbe bukott bele a szocializmus. Az újraelosztás teljes hiánya megbuktatná a jobboldalt, ám a kezelhető szintű újraelosztás gyakorlatilag folyamatosan helyzetben is tarthatja. Tanulságos a brit példa: Tony Blair alatt a Munkáspárt féljobboldalivá vált, ám ez sem volt elég a valódi jobboldal legyőzésére. Most újra a Munkáspárt esélyes, mert a konzervatívok a háborús retorika közepette elhanyagolták a gazdaságot. Ha ez nincs, a baloldal nullaközeli reményekkel indulna a pár napon belüli választásnak.
Ráadásul, a gazdaság láthatatlan keze mellett ott az önellentmondás veszélye is: a baloldalt hitelteleníti, delegitimálja a trópusi szigetekről posztolás, mert az elvben felkarolt „szegény elnyomottak” piros hóesésben sem jutnak el oda. A jobboldalt ugyanez nem hitelteleníti, sőt: a támogatott keményen dolgozó adófizetők is megengedhetik maguknak, az ő értékrendjükben ez legitim.
Úgy tűnhet tehát, hogy baloldalinak lenni mazochista kivárás... arra, hogy a helyzet végre egyszer rossz legyen, vagy a jobboldal nagyot bénázzon. Ám az előző posztban írottakra tekintettel ne hatódjunk meg: a szavazatok 5%-ának megszerzése is annyi pénzzel és hatalmi kiváltsággal jár, hogy senkit nem kell sajnálni, aki a nagypolitikában „senyved”. Utálni sem kell: aki irigyli a mérhetetlen pénzt és hatalmat, menjen maga is „senyvedni”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése