Adottságaink elfogadása, vagy szélmalomharc?

Klasszikus útmutatás: tudjuk elfogadni, ami megváltoztathatatlan, hogy maradjon erőnk változtatni azon, ami megváltoztatható, és legyen eszünk megállapítani, mi melyik kategóriába tartozik.

Jordan Peterson és Slavoj Žižek hosszú, ám tanulságos vitáját nézve feltűnhet, mennyire hiányzik ez a bölcsesség Žižek oldalán: az ideje nagy részében olyan dolgokon lamentál, amiken - a lelke mélyén alighanem tudja, hogy - nem tud változtatni sem ő, sem más, így nem marad energiája azzal foglalkozni, amin esetleg tudna változtatni. Hamletként magát beszéli le a cselekvésről. A közönség talán okul a negatív példából. Az alábbiakban néhány megváltoztathatatlan jelenséggel foglalkozunk röviden, melyeket elfogadva cselekvőképesek maradunk a megváltoztatható jelenségek terén.

1. Hierarchia: Peterson érvelése szerint már a rákokban (200 millió éve) megjelent a hierarchia hormonális leképeződése, és azóta velünk van. Tehát nem emberi csinálmány, hanem sokkal ősibb adottság, így nem szüntethető meg. A hierarchia ellen harcoló ember valójában egyféle hierarchia helyett egy másféle hierarchia felépítésével foglalkozik, azaz végső soron hiába fárad. A hierarchia szintjeinek száma csökkenthető bizonyos mértékben, például úgy, hogy nem vezetünk be önkényesen újabb szinteket, és érdemhez kötjük az adott szinthez tartozást.

2. Hatalom: ahol egynél több ember van jelen, ott - ezer arccal és formában - megjelenik a hatalom is. A mindenféle hatalom leépítéséért folytatott küzdelem hiábavaló. Az értelmes hozzáállás elfogadni, hogy hatalom mindenkor lesz valakinél, és azt szorgalmazni, hogy lehetőség szerint jóra használja a hatalmat, illetve hogy a hatalmon lévők rendszeresen cserélődjenek.

3. Kizsákmányolás: ha komolyan elgondolkodunk a "kizsákmányolás" jelentésén, már a vadat oldalról kerítő farkas is "kizsákmányolja" azt a társát, amelyik a leterítés "tényleges" munkáját végzi. Minden szerepdifferenciáló együttműködés érvényteleníthető "kizsákmányolás" felkiáltással, ami abszurd eredményhez vezet. Ha sikerülne megszüntetni a "kizsákmányolást", vele szűnne a szakosodott együttműködés is. Célszerű elfogadni, hogy a különböző szerepekkel járó, eredményes együttműködés a jólét alapja, és nem holmi mélyen húzódó igazságtalanság. Változtatni az osztozkodás arányain lehet, pl. Rawls "tudatlanság fátyla" módszerével.

4. Nemi adottságaink: az emberek döntő többsége határozott biológiai nemmel születik. Van ritka kivétel, de az általános szabályt ebből levezetni olyan, mint a gombhoz szabni a kabátot. A biológiai nem adottságkénti elfogadása rengeteg fájdalomtól, csalódástól és boldogtalanságtól kíméli meg a bizonytalankodókat (lásd: a nemváltoztatás végső reménytelensége). A WC-k hímvesszős és nem-hímvesszős (férfi - női) kategóriára osztása nem csak egyszerűbb és praktikusabb, hanem még igazságosabb is, mint az ezen túlmutató differenciálás (lásd: transznők a női WC-ben problémakör). Ezzel nem foglalunk állást a nemi irányultság bonyolult témájában, csupán elfogadjuk a biológiai realitást, hogy akárhányfélének érzik magukat fejben az emberek, jellemzően kétféle anatómiai megoldással vizelnek.

5. Abortusz: a nem kívántan terhes nő ösztönös rémülete és szabadulási törekvése biológiai adottság, ami ellen drasztikus tiltással küzdeni hiábavaló, csak a tiltott abortuszok számát növeli. Amin változtathatunk, az a gyermekvállalás megítélése és az életválságok akut kezelése - minél jobban sikerül, annál kevesebb lesz az abortusz, és annál pozitívabb a gyermekvállalásról kialakult kép.

6. Elnyomás: a politikai elnyomás egyetlen formája szüntethető meg, a tömegeket felháborító mértékben durva diktatúra. A többi formája lassú, fokozatos fejlődéssel alakulhat át demokráciává, ha az érintettek akarják. Nem hasznos kívülről forradalomra hergelni a demokráciától vonakodó népet, mert a zűrzavar és vérontás után egy alternatív diktatúra jön létre. Szintén nem hasznos többek között a családot patriarchális elnyomó rendszerként látni, mert mire megszűnne benne az "elnyomás", megszűnne a gyermekvállalás is, és vele a társadalom. Értelmesebb szerepdifferenciáló együttműködésként tekinteni a családra, és az adott kor elvárásainak megfelelő arányokat szorgalmazni az együttműködéssel járó javak/teendők elosztásában. Praktikusan: a szülés és a csecsemőnevelés a feleség feladata marad (biológiai adottság), de amit közben a férj keres, abból nagyobb rész kellene, hogy jusson a feleségnek, a csecsemőkorból kinőtt gyerekek körüli feladatokból pedig nagyobb rész a férjnek - ezen lehet, és hasznos is, változtatni; jó eséllyel ez lesz a családok válságából kivezető út.

7. Egyenlőtlenség: legfeljebb az absztrakt rendszereink némelyikében (pl. igazságszolgáltatás) szüntethető meg, míg a szellemi adottságok terén, vonzerőben, zenei hallásban, kézügyességben, labdaérzékben, stb. mindenkor megmarad. Érvényes probléma ugyanakkor, hogy a jó családi háttérből érkezőknél folyamatosan vizsgálják és fejlesztik az adottságokat, a kevésbé jó háttérből érkezőkben pedig gyakran elsorvad a tehetség. Érdemben ezen lehet változtatni: folyamatos tehetségkutatást és -fejlesztést kell végezni a hátrányos helyzetű gyermekek körében, hogy kiderüljön, miben jók, és a maximumot hozzák ki magukból.

8. Döntéseink természetes következményei: ha keveset tanulok, keveset fogok tudni, kevésbé jól fizetett állásom lesz; ha takarítóférfi leszek, kevesebbet keresek óránként, mint a főmérnökasszony; ha kerülöm a munkát, egyáltalán nem fogok keresni; ha leugrok a hídról, vízbe esek; ha megcsalom a párom, tönkremegy a kapcsolatom; ha cigarettázok, krónikus betegségeim lesznek; ha nem vállalok gyermeket, nem lesz gyermekem, és így tovább. E következmények ellen küzdeni nem csak értelmetlen, hanem túl költséges is. Értelmesen a kiinduló döntéseken lehet változtatni, gyermekkortól tudatosítva az egyénben, hogy ahová eljut az élete során, az túlnyomórészt a saját döntéseinek természetes következményeiből adódik össze.

Az intro- vs. extrovertált személyiségtípushoz hasonlóan, az adottságok elfogadása terén is két alaptípus különböztethető meg: 1. az egyik a megváltoztathatatlan körül kering, mint Don Quijote a szélmalom körül, és ebben ki is merül, ürügyként használja a nemcselekvésre; 2. a másik igyekszik változtatni a megváltoztathatón. Van ugyan alapvető hajlamunk, de az nem determinál, így jelentős részben mindenki maga dönti el, melyik csoportba tartozzon.

TTT-vel a normális közéletért

A Támogatás, Tűrés, Tiltás (TTT) hármas kategóriarendszere alkalmas arra, hogy békésen vitázóvá tegye, és jóléttel töltse meg a hétköznapjainkat.

Ha egy-egy közéleti mozgalom/irányzat a TTT jegyében fogalmazza meg magát, értői és észszerű ellenzői számosan, harcosai és ellenségei viszont kevesen lesznek.

Ezt illusztrálják az alábbi példák, a sor folytatható.

1. Heteró monogám családmodell: Támogatott a modellel egyező magatartás; Tűrt a kisebb-nagyobb eltérés (szeretőtartástól az ereszcsatornán menekülő biszex gruppenig); Tiltott a pedofília és a poligámia. Az eltérések az eltérésük mértékében magukat rekesztik ki az ideálból, a többség részéről tolerálva vannak.

2. Hazafiasság: Támogatott a haza konstruktív szolgálata; Tűrt a kisebb-nagyobb eltérés (himnusz-neménekléstől a folyamatos nemzetbírálatig); Tiltott a haza területi egysége elleni tevékenység és a kémkedés. Az eltérések magukat rekesztik ki a hazafiasság köréből, a többség nem hazaárulózza őket.

3. Kereszténység: Támogatott a keresztény hit őszinte életre váltására törekvés (nem azonos a templomba járással, de összefügg vele); Tűrt a túlbuzgástól a politeizmuson át az ateizmusig minden világnézet; Tiltott az erőszakos térítés és a másként gondolkodók megfélemlítése. (A békésen vállalt keresztény identitás önmagában nem számít megfélemlítésnek, és a túlbuzgó magát rekeszti ki.)

4. Baloldaliság: Támogatott az elesettek és rászorulók segítése; Tűrt a részvétlenség és a "rászorulók" bírálata; Tiltott az adócsalás. A részvétlen magát rekeszti ki a baloldali ideálból.

5. Bal-liberalizmus: Támogatott az általánosan megengedő, együttérző attitűd; Tűrt az ennél korlátozóbb/részvétlenebb hozzáállás; Tiltott a korlátozó hozzáállás erőszakos kötelezővé tétele. A korlátozó attitűdű ill. részvétlen ember magát rekeszti ki a bal-liberális ideálból.

6. Ateizmus: Támogatott az Isten nélküli békés kiteljesedésre törekvés; Tűrt ugyanez Istennel vagy istenekkel; Tiltott a kötelező világnézet erőszakos bevezetése. A természetfeletti hittel rendelkező ember magát rekeszti ki az ateista ideálból (az ateizmus felvállalása önmagában nem minősül megfélemlítésnek).

7. Tetszőleges további irányzat: a hetedik te magad légy.

A TTT rendszer előnye, hogy tágul a tolerancia és szűkül az ellenségkép. Egy-egy irányzatnak (jövőkép-projektnek) nem annyira harcos aktivistái és ellenségei, mint a praktikummal érvelő támogatói és ellenzői lesznek. Az irányzat ellenzői nem minősülnek gazembernek (fasisztának/hazaárulónak), a vita arra összpontosul, hogy az irányzat praktikus-e, növeli-e a jólétet, és a pró-kontra érvek úgy foglalhatók össze, hogy igen, növeli, ill. nem növeli a jólétet. Mindenki a számára szimpatikus irányzat melletti higgadt érvelésre érezheti ösztönözve magát, a döntő érv a praktikum és a jólét.

Aki harcos hétköznapokra vágyik, folyamatosan veszélyeztetett jóléttel és sokszínűséggel, az persze maradhat a hagyományos felfogásnál is.

A TTT modell egyelőre nincs részletesen kidolgozva, megoldandó például, hogy az ideáltól való mekkora eltérés mit indokolhat, mit nem, és miért.

Mi lett az amerikai "adu ász"-ból?

A trump szó adut jelent, a leköszönő Trump elnök azonban átment betlilapba: addig bizonygatta, hogy vesztesen is nyert, míg mellékbüntetésként Georgia állam két szenátori helyét is elvesztette, így a demokraták nem csak elnökkel, hanem képviselőházi és szenátusi többséggel is rendelkeznek. Ezt "a Donald"-nak köszönhetik, ahogy a republikánusok is, ám hálanyilvánítás egyik irányból sem várható.

Betliadunak tanulmányoznia kellett volna a magyar előzményeket, hogy ne zakózzon ekkorát: ha Őszödi Fletó 2006-ban lemond, a baloldal ma fej-fej mellett állna a kormánypárttal, mert megőrzi a választók szemében a renoméját. Mire, nagy későn, kvázi-lemondott, a renomé hosszú időre elveszett, e hitelvesztés utóhatásaitól szenved azóta is az ellenzék bal fele.

A Capitolium ostroma óta Trump végképp teherré vált a konzervatívok számára, hajósüllyesztésen kívül másra nem alkalmas.

Ha csendben, diplomatikusan építik le, a teher rajtuk marad, és lehúzza őket a tengerfenékre, jó hosszú időre. Egyetlen esélyük, hogy nagy ívben, látványosan szabadulnak meg tőle. Lesz-e ehhez nagyobb bátorságuk, mint anno az őszödi fletistáknak? Sőt, mint ma...

Az a bizsergetően izgalmas helyzet alakult ki, hogy - a történelemben először - Magyarország 14 évvel megelőzte az USA-t, mintával és tanulsággal szolgál a szabadság és a demokrácia polgárháború felé gravitáló hazájának.

Hogyan kommenteljünk - általában, és konkrétan itt

A magyar kommentkultúra látszólag nem túl magas, tapasztalataim szerint pl. az amerikai kommentkultúrához képest. Az amerikai utca embere egyszerűen gondolkodik, A-ból megpróbál eljutni B-be, minél rövidebben, és nem tart közben városnézést, idegenvezetéssel. Viszont a kommenteket durván szűrik, így a termés alja nem jelenik meg. Nem magyarázzák ezt részletesen, legfeljebb egy fórum indulásakor megjegyzik, hogy az adminisztrátor moderál - ami nem tetszik neki, az nem megy át, vagy törlődik, indokolás nélkül. Így aztán valójában csak annyit mondhatunk, hogy a magyar kommenttermés zöme nem túl magas színvonalú. Ha úgy szűrnénk, ahogy amerikai fórumokon szokás, a zöm eltűnne, és nem lamentálnánk a színvonalon. (Tapasztalat: egy számomra érdekes, egyetlen ember által szerkesztett közügyi blogra beküldtem kb. 20 - szerintem - konstruktív észrevételt, ebből 2 jelent meg, és válasz nélkül maradt; a blogszerző nem vette a fáradtságot.) Ne feledjük, arról az Amerikáról beszélünk, ahol a szólásszabadságba belefér kiírni egy sajtótájékoztatón, hogy "Hülye kérdésekre nem válaszolunk" (Stupid questions won't be answered), és azután unszimpatikus kérdés elhangzásakor válasz helyett felmutatni ezt a táblát.

A Kádár-rezsim után mi kényesebbek vagyunk a szólásszabadságra és a válaszadás kötelezettségére. Viszont, épp a Kádár-rezsim véleménymonopóliuma alapján, erősebb bennünk a kizárólagossági igény: egy amerikai hozzászokott, hogy bármit is mond, a világ a szokott módon forog tovább; mi elvárnánk, hogy a véleményünk párközpontibizottsági orákulumként megállítsa a világot, és a világ attól kezdve a megfellebbezhetetlen álláspontunk szerint forogjon tovább. Azaz, bármit szabadjon elmondanunk, arra kötelező legyen tételesen válaszolni, és a véleményünk azonnal szilárduljon valósággá, különben megsértődünk, kiábrándulunk, kiszállunk. Tíz-húsz-harminc év alatt hozzá fogunk szokni, hogy mindenki fújja a magáét, radikális következmények nélkül, és ennek ellenére nem ábrándul ki, hanem elkezdi meglátni ebben a rendszerszintű értéket.

Hazai kommentelői tapasztalataim: sok helyen nincs kommentlehetőség, az egyik ilyen közéleti portálon legalább a - szerintem - erősen elfogult cikkszerző e-mail címe meg volt adva, elküldtem neki az észszerűnek vélt, visszafogott észrevételeimet, válaszra sem méltatott. Egy hitéleti portál szerzője megírta nekem a szabályait: ízlése szerint fog néha átengedni tőlem egy-egy kommentet, ha az teljesen releváns, konstruktív, és nem hoz szóba egy konkrét, a blogszerző szemében vörös posztó témát; a többi kommentem felszívódik a kiberűrben. A közéleti portálok szabadabban kommentálható csoportjáról meg az derül ki, hogy egy-egy külföldi alapítvány finanszírozza őket a maga eszméinek terjesztése érdekében, vagy egy magánszemély álarca mögé bújó agytröszt álblogol rajta propagandacéllal. Vagyis, kommentálhatsz, amit akarsz, egy hamis látszatra.

Ez a blog más: a szerző valódi, finanszírozás nincs, közhaszonfejlesztés van.

Ennek megfelelő a kommentlehetőség is, két körben azt kommentálsz, a poszt témájához némileg kapcsolódva, amit csak akarsz (max. a poszt - 1 karakter összterjedelemben), utána pedig az megy át, ami szerintem fejleszti a közhasznot, ami értéket ad. Érdemes az első két kommentben frappánsan kifejteni minden ellenérvet, előhozakodni a "K.O." munícióval, az alternatív látásmód összes részletével, mert később erre már nem lesz mód. A két komment lehetőségével az tud igazán élni, aki maga is képes (lenne) megírni egy posztot az adott témáról - és nem keveredik a rajtvonalnál egzisztenciális vitába a "közjó", "közérdek", "közhaszon" fogalmakkal.

A közéleti fórumok között tudtommal egyedülálló módon, e poszt alatt megnyitom a dühöngő-edzőtermet. A kommentálási lehetőség (szinte) végtelen (de ezzel nem lehet visszaélni), igyekszem szakszerű választ és szerkesztési tanácsokat adni. Az első: tégy rendet a fejedben, írj néhány saját posztot, amire büszke vagy, akár az asztalfiók számára, mielőtt ide öntenéd a strukturálatlan gondolataidat. Ha úgy érzed, már vannak általános elveid, szabályaid, amiket magadra nézve is kötelezőnek tartasz, kezdődhet az edzés.

Kinek van "joga" házasságra, gyerekre?

Egymilliárd dolláros kérdés: az azonos nemű pároknak van-e joguk (egymással) összeházasodni, és gyereket örökbe fogadni? Más szemszögből, hátrányos megkülönböztetés-e, ha kifejezetten azért nem tehetik meg ezt, mert azonos neműek?

Formálisan: minden felnőtt köthet heteroszexuális házasságot (biológiai férfi biológiai nővel, b. nő b. férfival), e téren nincs hátrányos megkülönböztetés. Gyereket pedig senkinek sincs joga örökbe fogadni: ez egy szigorú feltételrendszerhez kötött, az örökbeadó belátása szerint irányított lehetőség, amely a gyermek érdekeit helyezi előtérbe, és amiből a nem monogám heteró párkapcsolatban élők magukat rekesztik ki - e téren szintén nincs hátrányos megkülönböztetés. De dolgozzunk meg tisztességesen az egymilliárd dollárért, a forma után vizsgáljuk meg a tartalmat is.

Az emberi jogok rendszere nyugati találmány (az individuum védi velük magát a társadalom túlkapásaitól), keleten a kollektivista gondolkodás jellemző (a közösség érdekei szabják meg az egyén lehetőségeit). A nyugati civilizáció szinte minden téren nyerésben van, mert az egyén imád kiteljesedni. Családon belül is. Csakhogy a család köztes kategória: két (különböző biológiai nemű) felnőtt ember monogám párkapcsolatából kinövő társadalmi egység, amelyben magát a párkapcsolatot is ápolni, gondozni kell, mint egy kényes szobanövényt. A (heteró) család embert próbáló, az egyéni jogokat legfeljebb közvetetten kiteljesítő feladat mesterhármas funkcióval: 1. a házaspár részleges önfeladással elért kiteljesedése; 2. gyermekek világra hozatala; és 3. kiteljesítő felnevelése.

A családalapításból következő nehézségek kivonatos listája: gyerekpelenkázás, éjszakai felkelés, szabadidőhiány, intimitáshiány, többfelé oszló jövedelem, ritkább utazás, szerényebb nyaralás és autó, annak is a hátsó ülésébe dörzsölt karamellás csoki (soha nem jön ki), szülői értekezletek, zsúrok, edzések, kamaszkori indulatok, generációs szakadék, kapunyitási pánik, viták menyekkel és vejekkel (vagyonról, az unokák neveléséről), a hormonálisan átalakuló házastárs elviselése, a saját öregedés megélése (kapuzárási pánik), "ezekre áldoztam a fiatalságomat" felismerések - a boldogság futó, köztes pillanataival, amelyeknél ugyanakkor nincs nagyobb és igazibb boldogság az életben.

Ha a Vidám Park pénztáránál állsz, és nem engednek be, mert nem vagy heteró, érthető, hogy dühöngsz. Ha a szénbánya bejáratánál nem engednek be (tizenhat tonnát raksz, és mennyi a bér?!), mert nem vállalod, pároddal együtt, a szénfejtést, kevésbé érthető, hogy mi a gondod. A házasság kemény heteró szénfejtéssel megközelíthető Vidám Park, amelybe az útvonal vállalásával minden felnőtt bejuthat.

Dolgozzunk meg a maradék félmilliárd dollárunkért is: ki fogadhat örökbe gyereket? Aki vállalja, hogy felnövekedésének természetes (monogám heteró párkapcsolati) hátteréhez a lehető legközelebb álló körülményeket biztosítja számára, azaz biológiai anyja és apja helyett örökbefogadó anyja és apja lesz. Az örökbeadó feladata és felelőssége ezt előzetesen megvizsgálni, majd folyamatosan ellenőrizni.

Ha bemész egy játékboltba, vennél egy játéknyuszit, és nem adnak, mert nem vagy heteró, érthetően dühöngsz, követelsz, tüntetsz. Igazad is lesz. Ha bemész egy kisállat kereskedésbe, vennél egy igazi nyuszit, és nem adnak, mert nem vállalod a jóllétéhez szükséges feladatokat (élőlényről van szó, amelynek szükségletei vannak), nem érthető, mit dühöngsz, és örülj, hogy megúsztad az állatvédelmi eljárást, állatkínzásért akár a börtönt. Ha bemész egy gyerekboltba... Ott neked nem jogaid, hanem kötelességeid és feladataid lesznek. Vállalnod kell, hogy a biológiai szénbányász házaspár helyett örökbefogadó vájárpár lesztek a (monogám heteró) társaddal. Hogy napi tizenhat tonnát raktok, tizenhúsz évig, nem kérdve, mennyi a bér. Nem vállalod? Vagy vállalod, mégse kapsz gyereket, mert... csak? (Valahogy nem jó a kémia, nem jöttök be egymásnak.) Önkritika és belátás kérdése, hogy érdemes-e a jogaidra hivatkozva indulatoskodni, vagy bölcsebb felismerni, hogy az örökbefogadás középpontjában nem a te önkiteljesedésed, hanem a gyermek önkiteljesedése áll.

Ezzel megkerestük az egymilliárd dollárunkat, sőt, nagyon szerény árképzéssel dolgoztunk. A problémakör megértése és megfelelő kezelése ugyanis sok ezermilliárdot ér a társadalmainknak.

Természetesen másként is láthatjuk a házasságot: papíron létező, haszontalan, értéktelen, üres formaságnak, ami egyfelől mindenkinek jár (tehát fontos), másfelől senkinek sem használ (tehát nem fontos)... Az emberi szabadság része, hogy akár így is szemlélhetjük, kockáztatva, hogy a kiüresítés esetleg nem hoz, hanem elvisz sok ezermillárdot.