A "független" "járványszakértés" gyöngyszemei

Az azonnali.hu megkérdezte a focimeccseket szuperfertőzőnek kikiáltó "szakértőket", hogy gyötrik-e őket hasonló aggályok a Pride harmincezres tömege kapcsán. Válaszaik tanulsága: ha akarják, vemhes, ha akarják, nem vemhes; aggodalmaikat háztetőről kiáltják világgá, amikor számukra unszimpatikus rendezvényről van szó, és orruk alatt motyogják el, illetve megtartják maguknak, ha a rendezvény fontos nekik.

Emlékeztetőül: a független szakértő nem az aktuális szimpátiái/politikai vonzódásai szerint, hanem technokrata megfontolások alapján fogalmaz meg véleményt. Aki nem így jár el, az nem független, vagy nem szakértő, vagy egyik sem.

Köszönet az azonnalinak, hogy csokorba szedte az önleleplezéseket. Nehéz lenne megállapítani, hogy független szakértés vajon sosem létezett, vagy mostanára süllyedt a Mariana-árok mélyére, ám az világos, hogy nagy szükség lenne rá. Legyen legalább egy maroknyi technokrata, akinek lehet adni a szavára, és legyen legalább egy maroknyi technokratoid fórum, ahol a tényleg független véleményük megjelenhet.

Még mindig a pedofiltörvény – mi legyen a szexuális norma?

Egyáltalán, legyen-e bármiféle norma? Mivel a „nincs norma” máris norma, belátható, hogy szexuális norma szükségképpen lesz. Elméleti alapon tetszőleges lehetne, ám gyakorlati tapasztalat, hogy a végtelenhez képest minden társadalom korlátozta tagjainak a szexuális lehetőségeit (pl. „vérfertőzés” tilalma, azaz közeli rokonok nem szexelhetnek, lásd: Oidiposz király). A modern nyugati társadalmak a partnerek számát is meghatározták (monogámia = egynejűség).

A nemiség szabályozása alapvetően gyakorlati tapasztalatokra épül: a férfiak és nők száma közel azonos az egyes társadalmakban, így a többnejűség (vagy többférjűség) sokakat partner nélkül hagyna, amit ők rosszul viselnének (épp ezért az iszlám társadalmak is a de facto egynejűség felé gravitálnak). Szintén gyakorlati probléma az emberek nagy többségében spontán fellépő féltékenység, vagyis hogy a párjuk „hűtlensége” dühöt és erőszakot vált ki. Ennek kezelésére (is) találtatott ki a monogámia (a női jogalkotók monoandriának neveznék). A gyakori válások miatt mostanában szeriális monogámiáról (egymást követő monogám párkapcsolatokról) szokás beszélni, és a több párhuzamos kapcsolat fenntartása továbbra sem gyakori, mert ez 1. fárasztó; 2. költséges; 3. sok kiabáláshoz és verekedéshez vezet. A monogámia mint szexuális norma tehát nem az emberi fantázia eltompulásának tünete, hanem tartós érvényű gyakorlati megfontolások eredménye.

Amikor az oktatási rendszerben szóba kerül a nemiség, a monogámiáról elmondhatja az illetékes tanár, hogy ne kavarj többekkel párhuzamosan, mert nem lesz az jó neked, ezért és ezért. Párkapcsolatodban légy hűséges.

A heteroszexualitás mint norma pedig a létszámfenntartásból következik: heteroszexuális kapcsolatból születnek a jövendő generációk tagjai, a gyermekek, az unokák, dédunokák, és így tovább. Amikor egy meleg pár családalapításról álmodik, kénytelen belegondolni, hogy milyen heteró szexből származó gyermeket tudna örökbe fogadni. Ha egy heteró pár álmodik családalapításról, nem merül fel a kérdés, hogy „melyik meleg barátunk tudna ebben segíteni?”. Egy heteró pár alapértelmezetten önellátó az utódnemzés terén, ez teszi a heteroszexualitást párkapcsolati normává.

Amikor az oktatási rendszerben szóba kerül a nemiség, az illetékes tanár a monogámiához hozzáteheti a heteró normát is azzal, hogy a heteró monogám párkapcsolat a családalapítás legkézenfekvőbb módja, ezért irányadó (ha valamiért nem jön össze a saját gyermek, akkor is heteró hátterű lesz a megoldás, lásd evolúció, emlősök szaporodása). Hűséges párkapcsolatod tehát lehetőleg legyen heteró, hacsak nem érzed biztosan, hogy kizárólag azonos nemű kapcsolatban lehetsz boldog. Mivel a társadalmi rend fenntartása erősen indokolja a monogám párkapcsolatokat, bi-, transz- és kísérletező esetleg szeriális monogám keretben lehetsz úgy, hogy ne válj konfliktusgóccá.

Nyomasztó, nemkívánatos dolgok a normák? Csak akkor, ha indokolatlanul vagy aránytalanul szankcionáltak. A heteroszexuális monogámia nem ilyen, hanem sokkal lazábban és toleránsabban kezelt norma: aki eltér tőle, azt legfeljebb az Élet szankcionálja, saját döntéseinek természetes következményeivel. Utóbbi összefüggést bűnös mulasztás lenne elhallgatni a gyerekek előtt (ha nem nemzel evokompatibilis, azaz heteró módon saját gyereket, akkor nem lesz biológiai gyermeked, és tudatosítsd, légyszi-légyszi-légyszi, hogy erről nem a társadalom tehet; vermedet magad ásod).

Új kihívásként már megjelentek az oktatásban azok a fiatalok, akiknek anya helyett mobiltelefon, apa helyett sorozat és valóságshow jutott - az ő egyszerű világképüket tanulságosan egészíti majd ki Carlo Collodi Pinocchio kalandjai című meséjének az a motívuma, hogy az Életet vidámparknak vélő gyerekeket valamiféle mechanizmus igás szamárrá változtatja át. Ez a mechanizmus nem konteó, hanem tapasztalati valóság.

Mit feleljen a pedagógus arra az ellenvetésre, hogy a szexnek nem feltétlenül célja a családalapítás, sőt a két dolog akár el is válaszható egymástól? Például azt, hogy az evésnek sem egyetlen célja, hogy ne halj éhen, de valójában, ha alaposan belegondolsz, nem választható el ettől. Önsorsrontó illúzió lenne tőle elválasztani. A nyugati társadalmak mélyülő válságának fő oka, hogy anyagiakban bővelkedő, ám szellemileg alultáplált tagjai kontraproduktív képzelgésekbe merülnek, pl. hogy az evolúció úgy általában, és benne konkrétan az emlősök szaporodása figyelmen kívül hagyható, vagy hogy Afrika elfiatalodását meg lehet oldani Európa elöregítésével.

Miért pont a tanár vegye a bátorságot, hogy megismertesse a fenti normaadó megfontolásokat egy osztálynyi, iskolányi, generációnyi ellenséges hozzáállású nebulóval? Mert az ő dolga. Az iskolarendszer, és azon belül a tanár feladata, hogy az egyéni kiteljesedés és a társadalmi jólét összehangolására tanítson, oktasson, neveljen. Néha ellenszélben vitorlázva.

Még mindig a pedofiltörvény – homofób vagy túltolásfékező?

Arról, hogy a gyermekek védelméről szóló (ú.n. „pedofil-”) törvény ellenzékhergelő-e, nagyjából minden oldalon egyetértés van (igen). Arról sincs vita, hogy főként kampánycélú-e (igen). Arról folyik az érzelmektől fűtött diskurzus, hogy melyik a tényszerűbb narratíva: 1. a hátrányos helyzetben lévő melegek kerülnek általa további hátrányba (így az ellenzék bal fele); vagy 2. az előnybe került melegek túltolt biciklije fékeződik indokolt és toleráns mértékben (így a kormány).

Egy azonnali.hu-n hivatkozott brit felmérés adatai mintha a 2. narratívát támasztanák alá. E szerint a 16-24 éves britek körében 5 év alatt (2014-2019) több, mint 3-szorosára nőtt a magukat biszexuálisnak vallók aránya (férfiak: 0,8 –> 2,6%; nők: 1,8 –> 5,5%). 2019-re tehát bő háromszor annyian tekintették magukat bi-nek 2014-hez képest. Időközben (a felpuhult heteró identitásuk mellett) vagy kipróbálták már a melegszexet, vagy tervezik kipróbálni. Megjött hozzá a 2014-ben még nem létező kedvük.

Ami azt jelenti, hogy nem az elnyomott identitásúak merik immár magukat felvállalni, hanem a szexuális kísérletezés-kalandozás jött divatba. À la eddig úgy tudtam, hogy csakis heteró vagyok, de lehet, hogy nem? Kíváncsivá tettek, próbáljuk ki.

Ami pedig azt jelenti, hogy – ha hiszünk a számoknak, akkor – pl. a brit melegbicikli túl lett tolva. Az angolszász kultúra trendteremtő ereje alapján a túltolás földrajzi terjedése várható, tehát toleráns mértékben lefékezni bár nem kötelező, a fékezés jogosan nem is vitatható. A magát túlnyerő mozgalmat előbb-utóbb, így vagy úgy lefékezik, c'est la vie, c'est la démocratie. Homofóbiáról addig jogos beszélni, amíg a melegbicikli nincs túltolva - amíg valóban felvállalástámogatás, és nem kedvcsinálás történik.

Sajnos nem könnyű önszabályozóan belőni a biciklitolás mértékét, ezért érdemes komolyan venni az ellenérdekeltek jelzéseit. Például a Candida-fertőzést sokáig aluldiagnosztizálták az orvosok, majd amikor előtérbe került, hirtelen elkezdték vadul túldiagnosztizálni. Ráadásul önszuggesztív tömegek érezték magukat érintettnek, miközben más bajuk (vagy semmi bajuk sem) volt. Néhány év alatt aztán lecsengett a trend, ma már nem minden betegről ugrik be elsőként a háziorvosnak, hogy „na, egy újabb candidás eset”. Mindez túlfűtött érzelmek nélkül, szinte észrevétlenül zajlott le – mert a „Candida igen vagy nem” kérdés tétje nem volt túl nagy. Nem voltak rejtőzködő candidások, és a túldiagnosztizálás sem tett jelentős kárt a betegekben.

A „heteró igen vagy nem” kérdés azonban sorsdöntő, ez magyarázza a körülötte felkorbácsolódó érzelmeket. Miközben arról sincs vita, hogy rejtőzködjenek-e a határozottan melegek (ne), sem arról, hogy erkölcsileg elítéljük-e őket (ne), a polémia várhatóan folytatódik arról, hogy 1. túltolás-e a kedvcsinálás, illetve a heteró identitás felpuhítása? 2. mi legyen a szexuális norma, illetve legyen-e? 3. a biszex identitás növekedésének hátterében tényleg meleg kedvcsinálás/elbizonyalanítás áll-e? Észrevételeket főleg a 3. kérdéssel kapcsolatban érdemes tenni, mert egyrész erről szól a poszt, másrészt az 1. és 2. kérdésről külön posztokban lesz szó, hamarosan.

Pedofiltörvény - a forgatókönyvek proxiháborúja

A politika (egyebek mellett) a mosóporreklámok színvonalán álló tömegek mozgatásának művészete. Remekül illusztrálja ezt a pedofiltörvény körüli elbeszélős polémia.

A mosóporreklámok színvonala: vízben úszó fehér golyócskák villámokkal szétlövik a felnagyított szövet rácsain kapaszkodó szennyeződéseket, miközben a képernyőn megjelenik a "csúcsszuper" mosópor neve. Aki (a választók nagy többsége) lelkesen rohan érte a boltba, az a mosóporreklámok színvonalán áll. A sikeres politikusok felismerték, hogy a koszt villámmal irtó golyók szintjén kell kommunikálni a tömeggel, ha 50,1%-os támogatottságot akarnak elérni.

Proxiháború: közvetett háború, amelynek irányítói a háttérből mozgatják a harci cselekményeket, közreműködőket uszítanak egymás ellen. A közreműködők esetünkben a mosóporreklámok színvonalán álló, húzogatható érzelmi szálakkal felszerelt választói tömegek.

A kormányzati kommunikációban a pedofiltörvény fehér golyócskái az érzékenyítés rácsaiba kapaszkodó genderlobbistákat veszik célba. Az ellenzéki kommunikáció fehér golyócskái a pedofília ürügye mögé bújó homofób koszszencsékre szórnak villámokat. A két rivális szurkolói pedig veszik a fehér golyót, mint a cukrot. Olyan szinten hat rájuk az érzelmi mozgatás, amilyenen a racionális érvek nem tudnának.

A közélet logikája viszont e szint felett, az érzelmi mozgatás hátterében álló forgatókönyvek kontrasztjában tárul fel: a kormányzati szakértők szerint az LMBTQi érzékenyítés atomizálja (egyénekre bontja) a társadalmat, amely identitás- és létszámválságba kerül, amire a migráció lesz a válasz, az érdekből balra szavazó migránsok bebetonozzák a baloldal hatalmát, miközben a ma ismert nyugati társadalmak összeomlanak. Ezt a forgatókönyvet kell fehér golyócskás kommunikációval szétlőni, és egyúttal az összeomlás elleni garanciaként pozícionálni a jobboldalt. Az ellenzéki szakértők forgatókönyve: a jobboldal folyamatosan ellenséget keres és kreál, a kisebbségek ellen fordítja a többséget, így akadályozza a társadalom igazságossá válását, és betonozza be a hatalmát. Ezt a forgatókönyvet kell fehér golyócskás kommunikációval szétvillámozni, és egyúttal az igazságosság letéteményeseként pozícionálni a baloldalt. A forgatókönyvek nem tehetők pontról pontra egymás mellé, két eltérő tartalmú és csomagolású narratívatermékről beszélhetünk, kb. Utolsó mohikán vs. Piroska és a farkas jelleggel.

Ha az élet fekete-fehér lenne, akkor az egyik forgatókönyv teljesen tényszerűnek, a másik teljesen tényszerűtlennek lenne mondható. Az egyik narratíva lényegében igaz, a másik lényegében hamis lenne. A komplex valóság tükrében azonban egyikről sem lehet ilyet kijelenteni: mindkettőben van valami, mindkettőnek van színe és fonákja, és az Igazság a forgatókönyvek dinamikus egyensúlyában teljesedik ki, azaz amint az egyik narratíva lényegesen tényszerűbbnek tűnik a másiknál, célszerű arra szavazni, hogy a másik narratíva szakértői önvizsgálatot tartva tényszerűbbé tegyék a sajátjukat, begyűjtve az ezért járó többletszavazatokat, és így tovább, a demokratikus idők végezetéig.