Húsz liberális humanista téveszme 12. rész

Újévben új lendülettel


12. téveszme: A világ megérthető és javítható formalista panelekkel

Ezzel szemben a valóság az, hogy a világ csak a tartalomra figyelve érthető meg és javítható.

A formalizmus előnye az egyszerűség, a hátránya viszont, hogy rengeteg problémát okoz a világban. A „helyes" formákban gondolkodó ember sablonokat alkot/alkalmaz, amelyeket ráerőltet a valóságra, akár passzolnak, akár nem. Képletesen: fog egy kalapácsot, és attól kezdve mindent szögnek lát maga körül.

Formalista gondolkodást tükröz például az emberi „jogok" rendszere, a jogállamiság, a szólásszabadság, a „szabad" piac, az egyenlő bérek elképzelése, és még annyi más házgyári panel a világról. Közelebbről megvizsgálva mindig kiderül, hogy ezek a sablonok fiktív konstrukciók, amelyek eredetileg tartalmi előnnyel jártak, ám az eredeti kontextusukból kiemelve eltorzulnak (vulgarizálódnak), és haszontalanná, sőt károssá válnak. Az úgynevezett emberi jogokról évekig lehetne parttalanul vitatkozni, e rövid írás céljára olyan formalista rendszert választottam, amelyről egy perc alatt belátható, hogy elvileg működhetne, csak gyakorlatilag nem működik.

A logikai következtetések, pontosabban a téves érvelések modelljén fogom illusztrálni a formalizmus kudarcát. A szakirodalom húsz-harminc elterjedt érvelési hibát tart számon. Például amikor értelem helyett az érzelmekre apellálunk, a következtetésből vezetjük le a kiinduló állítást, egymásból nem következő érvekkel jutunk álkövetkezetésre, elfogadottnak vesszük a kritikailag vizsgálandó következtetést, meghamisítjuk mások érvelését, és a hamisítványt cáfoljuk, stb. Közéleti vitákban nagy örömmel szokás lecsapni ezekre a vélt vagy valós érvelési hibákra. Miért is? Azért, mert a formalisták úgy vélik, hogy a következtetés akkor, és csak akkor, helyes, ha formailag helyesen értük el. Tévednek.

Egy gondolatmenet végpontja mindig önmagában (is) vizsgálandó. A formailag hibásan elért következtetés nem automatikusan hibás. Vagy helyes, vagy helytelen, ám ezt nem a levezetés formája, hanem a valóságismeretünk alapján tudjuk véleményezni. A formai hibával elért következtetés helytelenségét adottnak venni maga is logikai hiba, angol neve: the fallacist's fallacy (az érvelési hibára hivatkozás mint érvelési hiba). 

Ha a logika zárt rendszer lenne, akkor helyes érvelési formákkal helyes következtetésekre jutnánk vele, helytelen érvelési formákkal meg helytelen következtetéseket vonnánk le. Ez azonban nincs így. Példa: Lajos, aki unszimpantikus, és sokat hazudik, azt állítja, hogy ma reggel felhős volt az ég, tehát kettő meg kettő négy. Helyes vagy helytelen ez a kétes úton elért, és szintén kétes úton vitatott következtetés? A következtetés helyességéről csak a tartalmat (2+2= ?) megfontolva tudunk véleményt formálni. Beláthatjuk, hogy semmiféle formai megfelelésre törekvés nem helyettesíti a tartalom érdemi vizsgálatát. Ez nem csak a logikára, hanem az élet minden területére érvényes.

Néhány aktuális példa

1. Irakban jogállami demokráciára van szükség ahhoz, hogy az ország újra élhetővé váljon? A jogállam és a demokrácia üres formája aligha oldja meg a tartalmi problémákat. Mivel Irakban hiányzik a jogállamiság és a demokrácia tartalma iránti elkötelezettség, a formákkal visszaélnek, és a jövőben is vissza fognak élni. Okosabb lenne az elérendő tartalomra koncentrálni, és belátni, hogy Szaddam idejében Irak nem volt jó hely, mégis jogállamibb és demokratikusabb volt a mai állapotnál. Ugyanez a helyzet Szíriában és Afganisztánban. Minél nagyobb a nyugati nyomás a jogállami demokratikus formák bevezetése érdekében, annál távolabb kerülnek ezek az országok a jogállami demokrácia tartalmától.

2. Magyarországon a szabad piacgazdaság kiépítése hozna gazdasági fellendülést? A szabad piacgazdaság formája akkor használ, ha van hazai tőke és gazdaságfejlesztési elkötelezettség. Ha ezek valamelyike hiányzik, akkor a forma nem vezet tartalomhoz, hanem a tőkeerős gazdasági csoportoktól való függést alakít ki. A szabad piacgazdaság helyett gazdasági rabság lesz az eredmény, amit a tartalomra figyelve aligha szeretnénk. Amennyiben a magyar állampolgárok lehető legszélesebb rétege számára előnyös gazdasági fellendülés a célunk, a hazai tőkeerőt és vállalkozó szellemet kell erősítenünk akkor is, ha ez formálisan bírálható, sőt felszínesen helytelennek tűnik. Ésszerű megközelítésben nem a forma, hanem a tartalom számít.

3. Magyarországon növelni kellene a sajtószabadságot? Formálisan talán igen, hiszen nemzetközi szervezetek, jelentések, mutatók és rangsorok követelik ezt. Tartalmilag viszont aligha, mivel még a mai állapot is a bal-liberális oldalnak kedvez. Ha engednénk a formális követeléseknek, az nem valódi sajtószabadságot eredményezne, hanem bal-liberális hegemóniát. Franciaország és Németország esete mutatja, hogy ez mit jelent: jobboldalinak lenni nyugaton párialét. Bármit is gondol erről az utca embere, a csendes választói többség, sajnos nem tudja elmondani. Jobboldali véleményt kifejteni nyugaton ciki, szalonképtelen, kipellengérezendő. A formális sajtószabadság eredménye véleménydiktatúra az egyik oldal számára, véleményrabszolgaság a másik oldal számára. Ha tartalmi sajtószabadságot szeretnénk, akkor hosszú távon ellen kell állnunk akár az összes nemzetközi szervezet, jelentés, mutató és rangsor nyomásának.

4. Minden demokráciában be kellene vezetni a melegházasságot, akár a többség tiltakozása ellenére? Formális megközelítésben: minden ember összeházasodhat a jogilag cselekvőképes szerelmével. A melegek tartalmi boldogsága érdekében ez mégsem tűnik célszerűnek. A nyugati országok jelentős részében már bevezették a melegházasságot - tiltakozik is ellene az ottani társadalom közel fele, és egyre nő a melegügyben kőkonzervatív álláspontú bevándorlók aránya. Néhány éven belül a többség a melegházasság ellen fordul, és nincs az a médiadiktatúra, amelyik tartósan el tudná nyomni a csendes többség hangját. A létező problémákat letagadó véleménydiktatúra csak a szélsőjobbot erősíti. A melegházasságot számos országban el fogják törölni. Egy-két helyen talán mutatóba megmarad, hogy aki melegházasságot akar, ott megkaphassa. Ha  minden demokráciában bevezetnénk, akkor ehhez antidemokratikusan el kellene nyomni a többséget, és egyrészt milyen alapon, másrészt minek, ha a melegházasságnak úgysem lesz jövője? A melegházasság mindenhol kőkonzervatív bevándorlók befogadásával jár együtt, ami önsorsrontó kettős hiba: 1. a főhatást hamar elnyomja a mellékhatás; 2. a főhatás átmeneti, míg a mellékhatás tartós. Hamarosan nem lesz melegházasság, ám marad a konfliktus a kultúridegen bevándorlókkal. Ha a tartalmi jólétre, így a melegekére is, figyelünk, ez nem kívánatos megoldás.

Összefoglalva: a formális sablonokat erőltetve esélyünk sincs megérteni a világot, amely így rosszabbá válik általunk. Ha jobbá szeretnénk tenni, a tartalomra kell figyelnünk.

Újévi fogadalom

Hamarosan 2016 lesz, itt a fogadalmak ideje.

Fogadjuk meg, hogy jövőre teljes erőnkkel javítjuk a világot, és kijövünk a világrontó téveszmékből. 

A liberális humanista téveszméket bemutató sorozatom hamarosan folytatódik.

BÚÉK minden olvasómnak!

Keresztényként a világban

Nincs egyszerű recept a keresztények és a világ kapcsolatára, illetve ami egyszerű, az nem működik. Háromféle forgatókönyvet fogok elemezni, a köntös témájára.

Abból a tanításból indulok ki, hogy akinek két köntöse van, az egyiket adja annak, akinek egy sincs. (Lukács 3, 10-11) Ez eredetileg alámerítő János szociális tanítása, de Jézus is ugyanígy gondolkodott, ilyen alapon került be a javak megosztása elvárásként az evangéliumba. Lássuk a három forgatókönyvet.

1. forgatókönyv: a keresztények mindenben a világ szerint élnek. Ez aligha tartható recept, hiszen Jézus a javak halmozása, az evés-ivás és a kicsapongó életmód ellen beszél. Ha a kezed/szemed rosszra vinne, vágd le, szúrd ki - mondja keleties túlzással. Világos, hogy a világi életmódhoz képest egy keresztény köteles a tíz parancsolatnak megfelelő önmérsékletre törekedni, azaz NEM tenni egy sor olyan dolgot, amelyet a földi (és csak a földi) világban élő ember ösztönösen megtesz, és nem tart helytelennek. Aki zabolázatlan ösztönből él, annak vagy száz köntöse lesz, mert embertársaival nem törődve halmozza a javakat, vagy nulla köntöse lesz, és a jólelkű embertársaktól remél majd köntöst kapni. Jézus tanítása kizárja ezt a forgatókönyvet.

2. forgatókönyv: a keresztények a világgal szöges ellentétben élnek. Ez már valódi lehetőség. A keresztény ember megteheti, hogy teljesen elfordul a világtól, és úgy él, mintha máris a másvilágon, praktikusan fél lábbal a sírban, lenne. Javakat nem gyűjt, mindenét elosztja, és példásan önmegtartóztató életet él. Ezzel három komoly gond van: alkatilag kevés ember alkalmas rá; nem vonzó példa, ezért kihalásra van ítélve; és nem eredményez elosztható köntöst. Ki szeretne a nászéjszakáján példásan önmegtartóztatni? Ki szeretne minden ünnepen gyomorbajos arccal üldögélni, nehogy túlzásba essék? Aki alkatilag nem fakír, az csak képmutatással tudná fenntartani a fakírság látszatát. Ki szeretne szorgalmasan dolgozni azért, hogy sose maradjon két köntöse - illetve ki szeretne ilyen férjet / feleséget / apát / anyát? Az embertársak túlszeretése szeretetlenség a szerettek felé. A fakír keresztények gyerekei hitehagyók lesznek. Ez az első pillantásra vonzó forgatókönyv Jézus legalább két tanításával is szembemegy: így nem lesz minden nép Jézus tanítványa, és aki így él, az nem szereti úgy embertársait, mint önmagát, mert önmagát nem szereti úgy, mint embertársait. Harmadsorban, elássa a tálentumait, ami szintén probléma lehet.

3. forgatókönyv: a keresztények önmagukat embertársaikkal azonos mértékben szeretve élnek a világban. Nem vetik meg a földi örömöket, de nem is feledkeznek bele a földi örömökbe. Nem utálják a földi javakat, de nem élnek kizárólag a földi javaknak. Kamatoztatják a tálentumaikat, de a kamatot (és a kamatoztatás módszertanát) másokkal is megosztják. Szorgalmasan dolgoznak, és nagy önfegyelemmel NEM osztják szét a javaiknak azt a részét, amelyet meg kell tartaniuk ahhoz, hogy az életmódjuk vonzó példává váljon. Hol köntöst, hol halat, hol meg hálót és halásztanfolyamot osztanak. Vegyünk példát boldog Batthyány-Strattmann Lászlóról, aki nem osztotta szét bután, hanem okosan jóra használta a vagyonát. Ezzel a forgatókönyvvel a kereszténység globálisan követendő mintává válik, Jézus, a judaista Messiás tanítása szerint.

Mit ünneplünk karácsonykor?

Az ókoriak a fényt ünnepelték ekkor. Karácsony az év legrövidebb napja, innentől egyre nő a világos percek száma. Mintegy megújul a világ.

Ben Stein amerikai műsorvezető szerint a karácsony a szeretet és megbocsátás ünnepe. Nem keresztény szempontból valóban felfogható így, különösen egy döntően keresztényekből álló kultúrában, ahol célszerű, illő és üdvös együttműködni a többségi társadalommal. Mindenkinek használ, ha szeretettel és megbocsátással fordul embertársai felé. Ahogy mindenkinek jót tesz egy tavaszi böjtkúra nagyböjti időben, bár túlzás lenne ezt húsvétra hangolódásnak nevezni.

Keresztényként a judaista Messiás világunkba érkezését ünnepeljük. Judaizmusértelmezés kérdése, hogy mit látunk a Messiásban: lelki vigasztalót a siralomvölgyben, vagy jóléti világuralkodót, a földi társadalmak igazságosságának forrását. A blog olvasói számára nem újdonság, hogy én az utóbbit látom benne. A jóléti világuralkodó Messiás érkezését ünneplem. Nem várom, mivel 2000 éve megjött, hanem örvendek a régi-új örömhírnek: a világ judaista Ura elhozta számunkra az új, igazságos, jóléti és békés földi rendet, amely két évezrede szabadon választható, és nem múlik el, amíg föld és ég el nem múlnak.

Áldott karácsonyt az emberiségnek!

Nagyanyáink bölcsességéről

Egyszer már írtam hasonló című posztot, most ismét aktuálisnak érzem ezt a témát.

Saját döntéseim miatt, a sors kegyéből, és csodálatos feleségemnek köszönhetően olyan szerencsés vagyok, hogy felnőtt lányokkal és fiakkal is büszkélkedhetem.

Lányaim panaszkodnak, hogy miközben a biológiai óra ketyeg, a mai fiúk nem komolyak, nem akarnak elköteleződni. És a fiaimon látom, hogy ez tényleg így lehet.

Az a helyzet, hogy nagyapáink sem akartak elköteleződni, nagyanyáink azonban sok évezredes stratégiával, taktikával, technikákkal, praktikákkal, fifikával, jellemmel, kellemmel, szellemmel, bájjal és csáberővel elkötelezték őket. Tudták, hogyan lehet komolytalan fiúkból komoly, odaadó családapákat varázsolni.

E hajdani komolytalan fiúkból lettek a nagyapáink. Köszönet érte nagyanyáinknak! Nem kell könyvből olvasni, iskolában tanulni, minden nőben megvan az ösztönös varázsló képesség.

2016-ra készülve újítsuk meg párkapcsolatainkat, térjünk vissza az évezredes bölcsesség ősi forrásához.

Szülni kötelesség?

Igen, de csak statisztikailag reprezentatív léptékben az. Kövér Ákos sokakat felpaprikázó megnyilvánulásai engem olyannyira nem háborítanak fel, hogy arra gondoltam, dobok még egy kis chilit a paprikás közhangulatba. 

Helyesnek és hasznosnak tartom, ha egy fogyóban lévő populáció közéleti alakjai őszintén beszélnek a mindenkit érintő problémákról. Ne dugjuk homokba a fejünket: a világ szegény régióiban nő a népesség, a jómódú régiókban pedig csökken. Utóbbiak nem magyarázhatják azzal a bizonyítványt, hogy „úgyis sokan vagyunk", mert a régiójukban konkrétan nincsenek sokan. Egyre tovább élnek az emberek, elöregszik a lakosság, összeomlóban a nyugdíjrendszer, hamarosan az egészségügy is összeomlóban lesz. 

Ha bevándorlókkal pótolják a létszámot, az olyan etno-kulturális-vallási konfliktushoz vezet, amely hosszú távon nem megoldja, hanem fokozza a kiinduló problémát. Tetszik vagy sem, az őshonos lakosságnak kell gyermeket vállalnia. Esetünkben: magyar földön hajszálgyökeres magyar anyáknak kell szülniük, egyenesen bele a honi rögvalóba. Néhány rövid és vérigbosszantó okfejtéssel teszem világossá az elgondolást.

Nincs kifogás-nyafogás

Nem járt még minden fiatal pár Honoluluban, legalábbis nem évente négyszer. Nem engedheti meg magának mindenki, hogy telente síeljen - Arábiában. Még nincs minden háztartásban három terepjáró. Ez azonban nem indokolja a gyermekvállalás elhalasztását akkorra, amikor a „feltételek" teljesülnek. Ha a gyermekvállalásnak jóléti alapja lenne, akkor nem a viszonylag szegény társadalmak létszáma nőne. Fordított az összefüggés. A növekvő jövedelmek növekvő ambíciókat hoznak, és önkiteljesedés közben valahogy elfelejtődik a gyerek. Úristen, hol a kölyök?! Kevin!!!!!! Nos, gyermeket nem jóléti, kényelmi, „már-mindent-megoldottunk-csak-a-kicsi-hiányzik" alapon kell vállalni, hanem statisztikailag megfelelő, átlagemberenként 2,1 alapon. Ha megvan az átlag, nem piszkáljuk a gyermekteleneket és az egykéseket, nem erőltetjük az egyenfazont. Ha nincs meg az átlag, megzuhan az egzisztenciánk, mindenkit piszkálunk, mindenki ideges, mindenki rosszkedvű. (És ténylegesen feljön a szélsőjobb, amely ellen hiába szájkaratézunk.)

Nincsenek jogok

Egy jövőtlen társadalomban nincsenek jogok, illetve illuzórikusak. Nem lehetnek valódiak, mert nincs fedezetük. Ha nincs létszám, ne hivatkozz az önkiteljesedési jogaidra, teljesítsd előbb az emberi, biológiai, állapotbeli kötelességeidet. Önkiteljesedési jogaid legközelebb akkor lesznek, amikor össznépességi szinten megvan a létszám.

Nem csak az apát szabad noszogatni

Egy apával szemben elvárás, hogy dolgozzon, keressen, tartsa el a gyerekeit. Ez nem puha elvárás, a törvény és az egész államapparátus üldözőbe veszi a renitenseket. Aki apaként ki akar bújni a gyermektartás alól, az közmegítélés szerint szemétláda. Egy fogyóban lévő, halálra ítélt társadalomban nem lesz okunk másként gondolkodni a gyermekvállalás alól kibújó, a jövőnket felélő nőkről sem. Remélhetőleg nem durvul idáig a helyzet, a megelőzés legjobb módszere: legyünk belátóak, vállaljunk önként gyermeket.

Az egyén végső fokon a közösség alá van rendelve

Kellemetlen a téma, nem szeretünk róla beszélni, de háborús helyzetben vagy szükségállapot esetén azonnal kiderül, hogy így van. Ne várjuk meg a szükségállapotot, mert nem lesz az jó nekünk. Vállaljunk most megfelelő számban gyermeket, amikor ez egyszerű belátás és elhatározás kérdése.

Műszaki-logikai önérvényesítés

A barlangi ember óta halmozódó tapasztalati adatokra hivatkozva kijelenthetjük, hogy nagy létszámban, megbecsült módon jól keresni csak műszaki-logikai értelmiségiként lehet. Viszonylag sok pénz más tevékenységekből is kihozható, de megbecsültség már nem lesz belőle! Megbecsültség más szakmákban is elérhető, de magas jövedelem már nem. Vannak elszórt kivételek, azokból viszont nem lesz széles körben alkalmazható megoldás. Ne hasonlítsuk össze a szakképzetlen takarítónő fizetését a fejlesztő mérnökével, mert abból nem jön ki értelmes következtetés.  Nézzünk szembe a hajszálgyökeres rögvalóval: a nők nem szeretnek reálértelmiségivé válni, ennek megfelelően kevesebbet is keresnek, mint a reálértelmiségi pályán érvényesülő férfiak. Erről nem a férfiak, hanem a téves női döntések tehetnek. Gyermekvállalás előtt az önérvényesítő nő tanuljon reálértelmiségi szakmát, gyermekvállalás közben és után érvényesüljön reálértelmiségiként, éljen jól, férfias jövedelmi szinten, statisztikailag 2,1 gyerekkel, a jövedelmi határ a csillagos ég.

Remélem, sikerült minden szülő- és nemzőképes korú, 2,1-nél kevesebb gyermekkel rendelkező, olvasómat gyermekvállaló önkiteljesedésre lelkesítenem.

This is a German problem?

Napok óta ingázok a német-francia határ két oldala között. Reggel-este átkelek a Rajna felett átívelő Európa-hídon, gyalog. Felszállhatnék a buszra is, de úgy lassabban érnék át, mert újra bevezették a határellenőrzést. A híd francia oldalán francia rendőrök, a német oldalán pedig német rendőrök lassítják le a forgalmat. A vállukon géppisztoly lóg. Figyelem, kiket állítanak meg. A fehérnél barnább bőrűekre, a szakállasokra, a szemlátomást közel-keletiekre, a feketékre utaznak. Mindenkire, aki nem néz ki több évszázados németnek/franciának. Este elemlámpával világítanak az autóban utazók arcába, úgy állapítják meg a genetikai hovatartozásukat. Félreállítják őket, és átkutatják az autójukat.  Aki nem kellően árja, frank vagy gall megjelenésű, az átvizsgálásra számíthat a nemrég még légies határon. Egy éve világraszóló rasszizmusbotrány kerekedett volna egy ilyen intézkedésből, ma viszont megnyugtatónak találja a lakosság, és örül, hogy vigyáznak a biztonságára. Egy év alatt nagyot zuhant a német és a francia társadalom...

amely azonban továbbra is nyitottnak és befogadónak tartja magát. Nézem a phoenix német adót, tele van optimista menekültügyi hírekkel (sikerülni fog, keresztényi kötelesség a lehető legtöbb embert befogadni, a bevándorlók beilleszkednek, nincs veszély, indokolatlan minden aggodalom, különösen ha szélsőjobboldali), valamint pesszimista kelet-európai hírekkel (a lengyeleknél újra szélsőjobboldali kormány van hatalmon, Magyarországon pedig diktatúra épül, lábbal tiporják az állampolgári szabadságjogokat). A renitens magyar miniszterelnöktől rendszeresen idéznek két, nemzetközileg érthető angol mondatot: „This is not a European problem. This is a German problem." Elgondolkodom azon, hogy ha fél éve Németország elfogadja a menekültek rendezett beléptetésére vonatkozó magyar javaslatot, akkor most nem kellene rasszista szelekciót folytatnia. Egy időben megtett ésszerű lépéssel meg lehetett volna előzni a mai pánikintézkedéseket.

Újabb tapasztalati adatok gyűlnek a liberális humanizmus téveszméiről írott sorozatomhoz.

Ha megkérdeznénk a magyar utca borúlátó emberét, hogy szerinte 1 millió magyar bevándorlóból hányat találnának együttélésre alkalmasnak a tüchtig németek, és hány magyar tudna hosszú távon beilleszkedni a szabál-az-szabál jellegű kultúrába, akkor alighanem 50% alatti becsléseket kapnánk. A magyarok kevesebb, mint fele tudná teljesíteni a német elvárásokat, és a normáknak megfelelők kevesebb, mint fele találná hosszú távon kellemesnek az ottani életet. Egymillió magyar bevándorlónak talán 20-25%-a maradna Németországban kölcsönös megelégedettségre. Ha viszont arról kérdeznénk a magyar utca emberét, hogy 1 millió közel-keleti bevándorlóból hányan felelnének meg a német elvárásoknak, és hányuknak felelne meg a német kultúra, politikai odaltól függően vagy 0%, vagy 100% körüli válaszokat kapnánk. A németek hivatalosan úgy hiszik, hogy a bevándorlók közel 100%-a megfelel, beilleszkedik, és jól érzi majd magát. Nem hivatalosan nem tudjuk, mit hisznek, mert erről nem számol be a német média. Néha sejteni engedi, hogy a közvélemény nem egészen hurrá-optimista, és hogy ez nagyon helytelen gondolkodás.

Szintén elgondolkodtató, hogy a befogadás fő szószólója a kormányon lévő CDU (Keresztény Demokrata Unió). Fordított helyzetben el tudjuk képzelni, hogy mondjuk, a török iszlám párt több millió európai keresztény befogadását és letelepítését szorgalmazza? Az az iszlám párt, amely a muszlim kurdokkal sem tud mit kezdeni?

Furcsa, hogy a nyugat-európai közvélemény többsége szerint a feljövőben lévő szélsőjobb (pl. Front National, Pegida Mozgalom) veszélyes, és aktívan védekezni kell ellene, a szélsőjobbnál jóval szélsőségesebb, vadabb nézeteket valló muszlimok százezrei viszont ugyanezen közvélemény többsége szerint semmiféle veszélyt nem jelentenek, velük kapcsolatban bármilyen óvintézkedés szigorúan tilos.

Az állítólag diktatórikus Magyarországon boldog békeidő és mozgásszabadság van, míg az állítólag nyitott és befogadó nyugat-európai országokban háborús készültség és rasszista mozgáskorlátozás, a közvélemény lelkes támogatásával. Észre sem veszik a kognitív disszonanciát. Valóban úgy tűnik, hogy „this is a German problem", sőt „this is a French problem".

Hová lett a német és francia politikusok józan esze? Hová vezetik a népüket? Quo vadis, Europa?

Mit tekintsünk számnak?

Kitartó kommentelőimnek, szeretettel

„A végtelen aktualitása

A végtelen tizedestörtekkel való számolás definíciója felveti a végtelen aktualitásának kérdését. Ez egy bonyolult metamatematikai kérdés, ami azt feszegeti, hogy a végtelen sok lépésben megkonstruált matematikai objektumok valóban létezőknek tekinthetők-e, vagy csak a konstrukciójuk létezik. Általában az axiómák aktuálisnak veszik a végtelent, de vannak alternatív matematikai rendszerek, amik másként állnak ehhez a kérdéshez. Azonban, amennyiben nem tekintjük aktuálisnak a végtelent, nemcsak hogy nem aktuálisak a műveletek, hanem maguk a végtelen tizedestörtek sem azok." Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tizedestört#A_v.C3.A9gtelen_aktualit.C3.A1sa

Elöljáróban leszögezem, hogy írásom inkább intuitív problémafelvetés, mint módszeres problémamegoldás. Nem lennék képes a bevezető idézetben említett alternatív matematikai rendszer megalkotására, de a számkoncepció alapjairól elgondolkodva képes vagyok jelezni a következő ellentmondást. Jó ideje tudjuk, hogy a szín nem a tárgyak elsődleges tulajdonsága. Amennyiben a Higgs-bozon  néven számon tartott jelenségkör adatait sikerül feldolgozni, hamarosan kiderülhet, hogy a tömeg sem elsődleges tulajdonsága az anyagnak. Miért gondolnánk akkor, hogy a számosság elválaszthatatlan a valóságtól? Miért beszélnénk „irracionális számok halmazáról" úgy, mint ha nem a fejünkben, hanem a csillagközi térben várná valahol, hogy szemügyre vegyük és leltározzuk a tagjait? Több száz éve tudjuk, hogy a számok a gondolkodásunk termékei, és nem tőlünk függetlenül létező objektumok. Ideje ezt a réges régi ismeretet átvezetni a köztudatba, és megfelelő módon korszerűsíteni a matematikáról mint az agyunk termékéről való gondolkodásunkat.

Hogyan keletkeznek a fejünkben a számok? Kant megállapítása, hogy egyes dolgokat bizonyítás nélkül nyilvánvalóként, azaz a priori elfogadunk. Ilyen a priori belátás, hogy 1+1=2. Ha az agyunk másképp működne, és nem látnánk be ezt a priori alapon, akkor semmiféle módon nem tudnánk bebizonyítani. A valóságban nincs két olyan tárgy, amely azonosnak tekinthető. A különbségektől való szándékos elvonatkoztatás nélkül nem találunk két olyan valamit, amelyre igaz lenne, hogy 1+1=2. A különbségektől való szándékos elvonatkoztatás képessége többé-kevésbé minden emberre jellemző, így strukturáljuk a valóságot. Számok azért keletkeznek, mert akarjuk, hogy legyenek. A számkoncepcióink azért működnek, mert akarjuk, hogy működjenek.  A közös a priori agyi struktúráink hasonlóan gondolkodóvá tesznek bennünket, de nem adnak végső érvényt a belátásainknak. Aki biológiailag képes színeket érzékelni, nyilvánvalóként belátja, hogy a tárgyak különböző színűek, ám ettől még nem válik végső igazsággá, hogy a tárgyak különböző színűek. Az 1+1=2 a priori elfogadása nem teszi végső igazsággá, hogy a tárgyak számossággal rendelkeznek, illetve hogy közöttük logikai összefüggések lennének. Sőt a gondolkodásunkra reflektálva könnyen beláthatjuk, hogy valójában az agyunk tulajdonít számosságot a tárgyaknak, a gondolkodásunk vetít  logikai összefüggéseket a strukturálatlan valóságra.

Szóhasználati kérdés, hogy mit tekintünk számnak. A klasszikus görög felfogásból ihletet merítve javaslom, hogy számnak kizárólag a nullánál nagyobb pozitív egész számokat tekintsük. Azokat tudjuk ugyanis közvetlenül alkalmazni almára, birkára, korsó serre. A többi „szám"-hoz már lábjegyzetet kell fűznünk, az alábbiak szerint.

1. Negatív „számok": értelmezést igényelnek. -1000 jelentheti azt, hogy ennyivel tartozom a banknak, viszont pozitívan is kifejezhető úgy, hogy 1000-et követel tőlem a bank. -1000 ugyancsak jelentheti, hogy ennyit vonok le majd egy jövőbeni számból, ha az legalább 1000.

2. Nulla: a semmi megfelelője, szokatlanul viselkedő fogalom, sokáig nem is tekintették számnak. Nem nyilvánvaló a vele való szorzás és hatványozás eredménye, osztani pedig nem lehet vele, illetve nem értelmezzük ezt a lehetőséget, mert belső ellentmondáshoz vezet.

3. Természetes törtek (pl. 3/7): valójában egy tárolt eljárásról van szó, a műveletet nem végezzük el előre, hanem megmondjuk, hogyan fogjuk elvégezni akkor, amikor a törtet alkalmazni próbáljuk. A hét napjaira például könnyedén alkalmazhatjuk ezt a természetes törtet, a hét háromhetede pontosan 3 nap. Egy autóra már nehezebben tudjuk alkalmazni, például az alkatrészeinek értéke/tömege/térfogata szerint próbálkozhatunk vele.

4. Tizedes törtek (pl. 2,18): szintén tárolt eljárás, tízes számrendszerbe tartozó nevezővel, amely leírja, hogy milyen műveletet végzünk majd el az alkalmazás pillanatában, ha az alkalmazás tárgya ezt lehetővé teszi. A pénzre például kiválóan alkalmazhatók a tizedes törtek, a pénzegységek és váltópénzek úgy vannak kitalálva, hogy könnyű legyen rajtuk tizes számrendszerbeli számokkal műveleteket végezni.

5. Végtelen szakaszos tizedes törtek (pl. 0,428571428571...): mindig felírhatók természetes törtként. A 3/7 például azért tűnik végtelen tizedes törtnek, mert 10 nem osztható 7-tel. Ne akarjuk elosztani csak azért, hogy véges tört helyett egy végtelent kapjunk. Fontoljuk meg, hogy egyes véges tizedes törtek is átírhatók lennének végtelen törtté mondjuk a hármas, hetes vagy kilences számrendszerben, ha ily módon szeretnénk magunknak fejfájást okozni.

6. Nem szakaszos végtelen tizedes törtek (pl. négyzetgyök 2, pi): ezek a számítás módszere miatt végtelen hosszúak és folyton változó számjegyűek. A négyzetgyök 2 egy fogalom, amely nem írható le véges számú számjeggyel, ám a gyakorlatban sokféle haszna van, ezért tartjuk nyilván, ezért alkalmazzuk. Jobban belegondolva, nincs okunk adottnak tekinteni, hogy amennyiben 9-nek van számjegyekkel leírható négyzetgyöke, akkor minden számnak, így a 2-nek is kell, hogy legyen számként kezelendő négyzetgyöke. Valójában akkor lenne okunk erről így gondolkodni, ha bármilyen szám négyzetgyökét pontosan le tudnánk írni véges számjegyek formájában. A pi (π) nevű fogalom pedig azért áll nem szakaszosan változó számjegyekből, mert a kör háromszögesítésével / négyszögesítésével / sokszögesítésével számítjuk, és az egyre kisebb síkidomok használata eredményezi a nem szakaszos végtelen számsort. Ám belátható, hogy a kört nem lehet kirakni egyenes oldalú síkidomokból, így ezzel a módszerrel megközelíthetjük, de sosem érhetjük el a pi értékét. A pi-nek szintén sokféle gyakorlati haszna van, ezért használjuk a helyzetfüggő hosszúságú közelítő értékeit.

Ez a gondolatmenet nem érvényteleníti a matematika gyakorlati hasznossággal bíró rendszerét, mindössze rálátást ad a számokról való gondolkodásunkra. Régi példával: nem kell cipésznek lennem ahhoz, hogy véleményezzem a lábamon lévő cipőt. Nem szükséges a gojzervarrás okleveles szakértőjévé válnom ahhoz, hogy a cipő funkciójáról elmélkedve megállapítsam: a cipő értelme, hogy kényelmesen tudjunk benne járni. Érdemes felfigyelni arra, hogy a valóság számosságára nincs bizonyítékunk, sőt alaposan megfontolva a számkoncepciót, minden adatunk az ellenkezőjére mutat. Számok, számféle fogalmak, összefüggések csak a fejünkben léteznek, a valóság elsődleges tulajdonságának vélt struktúrát és összefüggésrendszert valójában mi, földi jólétre törekvő homo sapiensek látjuk bele akaratlagosan a világba.

Húsz liberális humanista téveszme 11b. rész

A közlegelők tragédiájának leírása alapján beláthatjuk, hogy a játékelméleti katasztrófa a szokásos emberi magatartással elkerülhetetlen. A magánember a közérdek tekintetében csak korlátozottan belátó. Ha kiirtják, akkor sem lesz belőle mindenoldalú homo sovieticus. Nincs olyan humanista érv, amellyel az egyén meggyőzhető lenne, hogy önkorlátozóan vesse alá magát a közérdeknek, és közben boldognak mondja magát. Sőt, a humanista érvelésekből épp az következik, hogy az egyén ne törődjön a közérdekkel, mert megérdemli, hogy kiteljesedjen. Ő egyedül, akár mindenki más rovására!

Funkcionális megközelítésben azért van szükség Istenre, hogy elkerülhessük a közlegelőink tragédiáját, és közben egyénként a lehető legjobban kiteljesedjünk itt, a földön. Isten jellemzői szükségszerűek: nem lehet személytelen mechanizmus, mert azt kijátszaná az emberiség, ahogy a társadalombiztosítást is kijátssza. Isten szükségszerűen személyes létező lény. Ez azonban nem elég, Istennek igazságosnak, szeretőnek, jutalmazónak és büntetőnek is kell lennie. Egy igazságtalan és/vagy szeretetlen személyes istent szintén igyekezne kijátszani az emberiség - és még igaza is lenne! Isten tehát szükségképpen igazságos és szerető. Jutalmazónak kell lennie, hogy az önkorlátozó egyén örömteli várakozásban legyen jó. Büntetőnek kell lennie, hogy az önkorlátozó egyén ne akarja mindjárt itt, a földön megbüntetni a kevésbé önkorlátozó, és a köznek ártó társait. Isten a szeretetből adódóan megbocsátó is, ám nem lehet annyira megbocsátó, hogy az önkorlátozó embernek egyáltalán ne érje meg önkorlátozni, a közérdek ellen vétőnek pedig semmitől se kelljen tartania - mert ez az istenkép már nem működne. A létező személyes Isten szükségképpen úgy igazságos, szerető, jutalmazó és büntető, hogy pedagógiailag eredményes mértékig megbocsátó is.

A funkcionális istenképünk a közlegelők működőképességére épül, szintetikus emberi alkotás. Azonban meglepő mértékben hasonlít a Bibliában leírt Istenre. Ne tévesszük szem elől a tényt, hogy amint háromszögekből kirakott sokszöggel a kör megközelíthető, de tökéletesen nem modellezhető, Isten a közlegelő-fenntartói funkció alapján szintén megközelíthető, de teljesen el nem érhető. Egy százezermilliárd egyenlő oldalú sokszög eléggé körszerű, szinte elhanyagolható mértékben szögletes, ám mégsem kör. Egy teljes logikai apparátusunkkal közlegelő-védelemre tuningolt istenkép eléggé istenszerű, szinte elhanyagolható mértékben antropomorf, ám mégsem tökéletesen Isten. Istenre egyébként a saját kinyilatkoztatásai alapján jellemző mindaz, ami a közlegelők fenntartásához szükséges, ám útjai végső fokon kifürkészhetetlenek, lényének közlegelőinken túlmutató tökéletessége számunkra misztérium marad.

Mi következik ebből? Először, hogy Istennek a közélet középpontjában kell maradnia, különben oda lesz a közlegelőnk! Másodszor, hogy akinek komoly vitája van a közérdek szerint konstruált istenképpel, annak valójában a közérdekkel van vitája. Harmadszor, hogy aki egy közérdektől függetlenített istenképet dédelget magában, az átgondolatlanul cselekszik, hit helyett lelki folklórral foglalkozik. Negyedszer, mivel a melegházasság stb. legjobb tudásunk szerint vagy közlegelőt érintő kérdés, vagy nem, a közlegelőt igyekezzünk lehetőleg erőszakmentesen, Istenre hangolódva és pozitívan gondolkodva működőképes állapotban tartani. Ötödször, a funkcionális konstrukció sosem veheti át a tényleges szuverén Isten helyét, ahogy a pi legjobb tizedes törtes megközelítése sem léphet a pi helyébe; a világ ura nem a közlegelőt védő ember, hanem a magát közlegelőink védőjének kinyilatkoztató Isten.

Így értendő az a mondat, hogy Isten humanizmussal nem, csakis Istennel helyettesíthető.

Húsz liberális humanista téveszme 11a. rész

11. téveszme: Isten helyettesíthető a humanizmussal

A valóság ezzel szemben az, hogy Isten csak Istennel helyettesíthető. A személyes, élő, szerető és jutalmazó Isten helyett közelítéssel konstruálhatunk egy funkcionális Istent, amely/aki azonban a közelítés elképzelt végén épp olyan lesz, mint a személyes, élő, szerető és jutalmazó Isten.

Ezt a pi (π) és a közlegelők tragédiája alapján láthatjuk be.

A pi a kör kerületének és átmérőjének arányszáma... lenne, ha két egész szám arányaként meg tudnánk határozni. Nem tudjuk két egész szám hányadosaként kiszámítani, csak megközelíteni. A pi haszna világos (a kerület/átmérő temérdek célra kell nekünk), ám a számítás módszeréből belátható, hogy a pi-t azzal a módszerrel speciel lehetetlen kiszámítani. Nézzük meg közelebbről a módszert: a kört egyenlő szárú háromszögekre osztjuk, a kerület így szögletessé válik, de háromszögekkel legalább jól tudunk számolni. Minél több háromszögből rakjuk ki a kört, annál jobban megközelítjük a kerület vonalát, annál pontosabban modellezzük a kört. A modell azonban csak akkor válna teljesen pontossá, ha végtelen sok háromszöggel dolgoznánk, azaz pontokból raknánk ki a kerületet. Ekkor a középpontból húzott egyeneseket (sugarakat) kapnánk, és azok vastagságából számíthatnánk ki a kerületet - csakhogy az egyenesnek nincs vastagsága. A teljességet képzeletben elérve a semmibe hullunk. Belátható, hogy a kört képtelenek vagyunk pontos számításra alkalmas modellel leképezni. A pi-t megközelíthetjük, de el nem érhetjük. Az agyunk különösebb gond nélkül befogadja mint hasznos fogalmat, a gyakorlatban pedig 3,14-re kerekítve, vagy szükség esetén több tizedesjeggyel használjuk, és nem különösebben zavar bennünket a pontos meghatározás lehetetlensége. Ha azonban valaki ragaszkodna hozzá, hogy ami nem írható le két egész szám hányadosaként, az nem szám, akkor csak dogmatikusan tudnánk bizonygatni, hogy de, de... Leibniz nem véletlenül nevezte el a pi-szerű számítási kategória elképzelt eredményeit transzcendens számoknak. A pi haszna és funkciója világos, a számjegyekkel való leírhatósága viszont problémás, ahogy Isten földi/emberi jelzőkkel való leírhatósága is az.

Ám világos-e Isten funkciója/haszna, amelyből kiindulva megkezdhetjük a közcélú és közhasznú konstrukció kidolgozását? Szerintem igen, ha körültekintően összegyűjtjük erről a gondolatainkat, és a szokásos magáncélú panelek (életnehézségek, halál, túlvilág, büntetés-jutalom) mellett figyelembe vesszük a közlegelők tragédiáját. Nem írom le ezt a játékelméleti modellt, hanem elvárom az olvasótól, hogy továbblépés előtt -  kellő időt szánva a problémára - tanulmányozza, értse meg és gondolja végig a közlegelők tragédiáját: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_k%C3%B6zlegel%C5%91k_trag%C3%A9di%C3%A1ja

-

-

-

Egy-két nap szünet után innen folytatjuk a közös gondolkodást.

Húsz liberális humanista téveszme 10. rész

10. téveszme: minden igazság relatív

Ezzel szemben a valóság az, hogy az „igazság" minden ember számára külön-külön abszolút Igazság. Senki sem dolgozik relatív igazságokkal, mert azokkal nem tudná elérni a céljait. Amikor egy liberális humanista minden igazság relativitásáról beszél, magában hozzáteszi: „kivéve az én abszolút és megkérdőjelezhetetlen Igazságomat". Legalább két abszolút Igazságról beszélhetünk, az Igazságra törekvés az első közülük.

Az Igazság funkciója, hogy legitimálja a közös cselekvést. Egy relatív igazság erre nem alkalmas. Az ember tevékeny és szövetségkötő lény, szükségét érzi hitrendszerek alkotásának, amelyekkel társakra tesz szert közös ügyekért. Hinni csak Igazságban lehet, cselekedni és együttműködni csakis Igazság alapján tudunk.

Hogy ki mennyire tekinti szentnek az ügyeit, az nem az ügyek tényleges szentségétől, hanem vérmérséklettől függ. A szentség funkciója, hogy megkérdőjelezhetetlenné teszi a szentté nyilvánított dolgot, kivonja azt a kritikai gondolkodás hatálya alól.

Egy liberális humanistával el lehet odáig jutni, hogy elismeri az emberi jogok relativitását, de rögtön hozzáteszi: „azért mi, ugye, mind egyetértünk az emberi jogokban". Egy liberális humanista számára megfejthetetlen rejtély, hogyan lett az embert piedesztálra emelő 20. századi rendszerekből totális jogtiprás és népirtással kombinált tömegkatasztrófa. Meg van róla győződve, hogy a liberális humanizmus szent ügye semmiképp sem lehet ok, ezért aztán bármiféle formális magyarázatra nyitott, kivéve az egy nyilvánvaló magyarázatot. Miszerint az embert piedesztálra emelő liberális humanizmus téveszmés világlátása, elhibázott embermodellje az ok.

Ha azt mondjuk, hogy az ember alapértelmezetten Jó, akkor nem veszünk tudomást a helyzettől függően aktiválódó jellemhibákról, amelyek törvényszerűen népirtással kombinált tömegkatasztrófához vezetnek. A csimpánzokról nem jelentenénk ki magabiztosan, hogy Jók. Állatok önérdekű törekvésekkel, jóra és rosszra egyaránt képessé tevő hajlamokkal. Az ember annyiban több a csimpánznál, hogy önérdekűen reflektál a saját cselekedeteire. Ha önmérsékletre és lelkiismeret-vizsgálatra neveljük, akkor közösségi szempontból nagyjából jó ember lesz belőle, és egyénileg is kiteljesedik. Ha leneveljük az önmérsékletről és a lelkiismeret-vizsgálatról, akkor meg szinte biztosan Rossz ember lesz belőle, rontani fogja maga körül a világ állapotát. Minél inkább kiteljesedik egyénileg, annál több szenvedést okoz másoknak. Ez a megfontolás gondolati tabu a liberális humanisták számára.

A „minden igazság relatív" állítás szónoki trükk, amely lehetővé teszi, hogy a liberális humanista eladja a maga abszolútnak, megkérdőjelezhetetlennek, szentnek tartott Igazságát. Miszerint az ember Jó, belső meggyőződésből jellemes és közösségi alkat, nem szorul külső mentorálásra. Arra meg pláne nem, hogy Isten legyen felette.

Ez a téveszme vezetett a 20. század tömeggyilkos rendszereihez. A tapasztalatok fényében ma már világos, hogy az ember képlékeny, és az igazságok állítólagos relativitása rosszá teszi. Legalábbis kellő arányban rosszá a tömegmészárláshoz. A bevezetőben említettem, hogy minimum két abszolút Igazság létezik. 1. Az embernek Igazság kell ahhoz, hogy ember maradjon. 2. Minden embernek szüksége van maga felettiként elfogadott mércére, amely nem lehet más, mint Isten. Vagy egy minden szempontból Istennek látszó lény. Ahogy a Romeo és Júliát Shakespeare írta, vagy valaki más, akit a kortársai minden szempontból Shakespeare-nek hittek.

Hány óra van Nyugaton?

Nézőpont kérdése: aki Rómával lát párhuzamot, az úgy véli, erősen délután van, sőt naplemente, mindjárt jön az este. Szerintem pedig délelőtt 11 múlt, hamarosan dél lesz. Úgy látom, hogy a nyugati civilizáció nem hanyatlik, hanem felívelőben van. Az én szememben ezt támasztják alá az utóbbi idők eseményei.

1. A jereváni rádió szerint Norvégiában leszedetik a templomokról a keresztet, nehogy sértse a környék muszlimjainak az érzékenységét. Valójában arról van szó, hogy a norvég kormány a menekültek egy részét templomokban szállásolja el, és jó ötletnek látta, hogy a vallássemlegesség jegyében takarják le a keresztet. Erről azonban nem konzultált a lakossággal. Az eredmény: népfelháborodás, a kormány lemondott az ötletről, nem fogják letakarni a kereszteket. http://www.breitbart.com/london/2015/12/01/norway-doubles-back-plans-remove-crosses-churches-please-migrants-backlash/

2. A jereváni rádió szerint a párizsi Notre Dame előtt idén nem lesz karácsonyfa, hogy ne bántsák meg vele a muszlimokat. Valójában a terrorveszély miatt nem állítanak karácsonyfát, nagyon sokba kerülne éjjel-nappal őrizni. A templomban felállított betlehemmel készülnek az ünnepre. A terrorveszély múltával vélhetően újra lesz óriás karácsonyfa a Notre Dame előtt. http://www.lefigaro.fr/flash-actu/2015/12/02/97001-20151202FILWWW00375-paris-pas-de-sapin-de-noel-devant-notre-dame.php

3. A jereváni rádió szerint a franciák támogatják a melegházasságot. Valójában arról van szó, hogy a franciák többsége szeretné, ha mindenki boldog lehetne a maga módján, így a melegek is. Amióta azonban a baloldali kormány törvényt hozott a melegházasságról, tüntetések kezdődtek, a francia közélet lejtmenetben van a baloldallal és a hagyományos jobbközéppel együtt, a szélsőjobb pedig feljövőben. Ez olyan átalakulásokat jelez, amelyek végén a melegházasság megszűnik. A heteró családmodell védelmére indított alternatív jobbközép mozgalom ma már önálló párt. A nyugati demokráciák rendelkeznek azokkal az önjavító mechanizmusokkal, amelyek révén a csendes, toleráns keresztény többség szükség esetén pályamódosítást hajthat végre. http://www.lefigaro.fr/vox/politique/2015/04/27/31001-20150427ARTFIG00205-pourquoi-la-manif-pour-tous-est-elle-devenue-un-parti-politique.php

Mi a különbség az ókori Róma és a mai Nyugat között? Róma rabszolgatartó volt, a Nyugat nem az. Róma nem bírta ki a kereszténység terjedésével járó igazságos társadalommá válást. A Nyugat viszony épp a keresztény értékrend szerint, azzal összhangban jött létre. Rómában a birodalom lakóinak kisebb része volt tényleges római állampolgár, Nyugaton gyakorlatilag mindenki állampolgár, nincs belső elit állampolgári klub. Róma nem tudott a meritokrácia felé haladni, a Nyugat viszont tud, és halad is a meritokrácia felé. Róma a jóléti eredményei ellenére nem vált világmodellé, a Nyugat viszont azzá vált. Rómát többek között az erkölcsi dekadencia gyengítette meg, és a pogány alapokhoz nem tudott volna visszatérni, mert a pogány alapok maguk is erkölcsileg dekadensek voltak. A Nyugatot szintén meggyengíti az erkölcsi dekadencia, de mivel keresztény alapokon áll, a dekadenciának mindig van szilárd alternatívája, ellenpontja. Van mihez visszatérni.

A lényegi különbség: Róma Jézus tanításának idején már elavult, bukásra ítélt konstrukció volt, míg a Nyugat Jézus tanítása alapján jött létre és érte el a mai állapotát. Jézus, a judaista Messiás tanítása pedig olyan állékonyságot ad, amilyet egyetlen más vallási-erkölcsi-világnézeti rendszer sem adott a történelem folyamán. Ez teszi világmodellé a nyugati toleráns jóléti demokráciát. Délidő közeleg.

Akkor mi magyarázza a látszólag ezzel ellentétes válságjelenségeket? Álláspontom szerint nem a nyugati civilizáció, hanem a nyugati jólét által kiváltott jóléti dekadencia mint ciklikus jelenség hanyatlik éppen. A dekadencia balga emberek homokra épített tákolmánya, amely a szemünk előtt válik romhalmazzá, míg a nyugati civilizáció nagy rendszere másra épült: szakad a zápor, ömlik az ár, süvít a szél, nekizúdul a háznak, ám az nem omlik össze, mert szikla az alapja.

Húsz liberális humanista téveszme 9. rész

9. téveszme: a liberális humanizmus erénye, hogy egységes mércét alkalmaz

Ezzel szemben a valóság az, hogy a liberális humanizmus legtöbbször kettős vagy többszörös mércét használ. Ahol pedig mechanikusan egységes mércével mérne, ott a mércéje káros, árt a világnak. Az egyetlen értelmes és hasznos mércét a kereszténység alkalmazza, a „szeresd embertársadat, mint önmagadat" parancs formájában.

Először nézzünk néhány példát a liberális humanizmus kettős mércés szemléletére:
- ha jobboldali sajtó jobboldali kormányt támogat, az világbotrány, a sajtószabadság lábbal tiprása; ellenben ha baloldali sajtó támogat baloldali kormányt, az a világ legtermészetesebb dolga és a sajtószabadság maximuma, minden rendes ember baloldali
- ha a jobboldali gazdasági szereplők összefonódnak, az a korrupció csúcsa, szétlopják az országot; ha a baloldali gazdasági szereplők fonódnak össze, az üzleti szakemberek szabad piaci együttműködése
- ha egy magyar szereti a hazáját, az gyanús nacionalizmus; ha egy zsidó szereti Izraelt, az természetes és dicséretes
- ha egy magyar szidja a magyarokat, az a szellemi egészség jele; ha egy zsidó szidja a zsidókat, az a szellemi betegség jele
- ha egy keresztény kritizálja a judaizmust, az veszélyes antiszemita megnyilvánulás; ha egy zsidó / muszlim / vallásellenes kritizálja a kereszténységet, akkor definíció szerint igaza van, a kritikája alapértelmezetten jogos és üdvözlendő
- ha egy keresztény zokon veszi, hogy Jézust szidják, szélsőséges fundamentalista, és nincs igaza; ha egy judaista vagy egy muszlim veszi zokon, hogy a szent kiválasztottságát, illetve Mohamedet szidják, az jogos érzékenység, igaza van
- ha a többségi társadalom férfitagja macsó, akkor szégyen, ahogy gondolkodik; ha egy judaista vagy egy muszlim férfi macsó, akkor örüljünk a másságának, ő a multikulturális sokszínűség része
- ha egy középosztálybeli szülő felpofozza a gyerekét, az az ő hibája, be kell avatkozni; ha egy alsó osztálybeli pofozza fel a gyerekét, az a társadalom hibája, meg kell emelni a szociális támogatását
- ha a jobboldali kormány népszerű a választók körében, az a populizmus eredménye; ha a baloldali kormány népszerű a választóknál, az a szakértelem eredménye
- ha a tévében szex és erőszak megy, azt akarja a közönség, az hoz nézettséget, azt kell adni; ha a tévében a bevándorlók integrációs problémáiról és a „másság"-ként azonosítható csoportok által elkövetett bűntényekről van szó, azt csak ne akarja a közönség, rossz nézettséget hoz, nem szabad adni.

Belátható, hogy a liberális humanizmus fő szabályként kettős mércét használ. Ahol mechanikusan egységesen mérne, ott pedig rontja a világ állapotát. A liberális humanisták szerint:
- a nő akkor is legyen vezérigazgató, ha inkább „kvótanő", mint alkalmas
- a férfi akkor is maradjon otthon a kicsi gyerekével, ha ezzel mind a gyerek, mind az apa, mind az anya rosszul jár
- a középiskolából akkor se lehessen kimaradni, ha az ott maradásnak már garantáltan semmi értelme, sőt hátráltatja a munkavégzést, a jövedelemszerzést
- aki tudna dolgozni, de nem akar, annak is joga van jól élni a dolgozók adójából
- a romák akkor is járjanak nem roma iskolákba, ha ezt sem ők, sem a többiek nem szeretnék
- ha egy takarító nő kevesebbet keres egy mérnök férfinél, az megszüntetendő jövedelemkülönbség
- ha egy férfi megcsalhatja a feleségét, akkor ne őt győzzük meg a párkapcsolati hűség előnyeiről, hanem a feleséget győzzük meg, hogy neki is joga van megcsalni a férjét.

Belátható, hogy a liberális humanisták nem az elképzeléseik gyakorlati hasznát nézik, hanem ráerőszakolják az ideológiájukat a világra, és nem törődnek a hátrányos következményekkel.

A következő lépésben azt igyekszem bemutatni, hogy nincs olyan mechanikusan egységes mérce amelyik értelmes lenne: aki tízszer akkora hasznos teljesítményt mutat fel, az egyféle elv szerint keressen tízszer annyit; egy másik elv szerint meg legyen szolidáris, adózás formájában mondjon le a jövedelmi előnyéről. Önmagában egyik elv sem igazságos. Ahol romák és nem romák élnek egy településen, ott az egyik elv szerint mindenki oda járjon iskolába, ahová akar. A másik elv szerint meg minden iskola tükrözze vissza az etnikai arányokat. Önmagában egyik elv sem igazságos.

A megoldás a kereszténység által tanított egységes mérce: szeresd embertársadat, mint önmagadat. Mit jelent ez a gyakorlatban? Kemény és határozott szeretetet, mint azt az alábbi kérdések megfontolásával beláthatjuk.

Mikor szereted úgy a hajléktalant, mint önmagadat? Ha meleg ruhát, forralt bort viszel neki, és belenyugszol, hogy négy éven belül szinte bizonyosan meg fog halni; vagy ha beavatkozol a magánszférájába, és kikényszeríted a hajléktalanságból? 

Mikor szereted úgy a közel-keleti muszlim menekülteket, mint önmagadat? Ha szerető szavakkal lelkesedsz azért, hogy a saját civilizációjuk lepusztítása után a tiédet is lepusztítsák; vagy ha megsérted őket azzal, hogy elmondod nekik, mi a jóléti civilizációd házirendje, amelyet kötelesek betartani? 

Mikor szereted úgy a judaistákat, mint önmagadat? Ha 100% esélyt adsz nekik a gazdaságban, hogy cserébe 0% esélyt adjanak neked, ellenben 100% ösztönzést a szélsőjobbnak; vagy ha rámenősen letárgyalsz velük egy fair esélymegosztást, leépíted a szélsőjobbot, közben pedig tűröd, hogy hálából rád akasztják az antiszemitizmus és a numerus clausus vádját? 

Mikor szereted úgy a liberális humanistákat, mint önmagadat? Ha hagyod őket téveszmékben tajtékozva világot rongálni, világjobbítási díjakat osztani egymásnak, és még tapsolsz is hozzá; vagy ha rávilágítasz a téveszmés világrongálásukra, és valódi világjobbításra biztatod őket?

Tanulság: a liberális humanizmus vagy kettős mércét alkalmaz, vagy amikor mechanikusan egységes mércével mérne, bár ne tenné! Ezzel szemben Jézus, a judaista Messiás egységes mércéje jobbá teszi a világot. Nem biztosít kényelmes életet, sok munkát és konstruktív konfliktust eredményez, továbbá árnyalt, összetett, tabumentes gondolkodást igényel. De megéri. Gondolkodjunk Jézus egységes mércéje szerint a világ jobbá tételéről.

Tégy az AIDS ellen - monogám heteró párkapcsolattal

Ma van az AIDS világnapja, és bár a Társaság a Szabadságjogokért úgy véli, nem is a HIV vírus, hanem a stigma öl, orvosi szempontból ez azért nem egészen átgondolt álláspont.

A világnap alkalmából én is javasolok megelőzési módszert: válasszuk minél többen a monogám heteroszexuális párkapcsolati opciót. Lám, a Biblia sok-az-egyben eszközként az AIDS megelőzése terén is eredményes. Leírja az egyéni és közösségi jólétre vezető magatartási szabályokat, egyebek mellett hogy a párkapcsolatok boldogító módja 1 férfi + 1 nő holtomiglan-holtodiglan. Tudatosítsuk, hogy ez a szociális és népegészségügyi alternatívák egyike, nem is akármilyen! Nem az egyetlen, nem a legkönnyebb, nem a legnépszerűbb, ám létező és eredményes alternatíva. Népszerűsítsük ilyenként.

Legyünk reálisak, miszerint úgysem megy? A társadalom jelentős részének még mindig megy. Ne felejtkezzünk meg erről a társadalmi részről, ismerjük fel a benne rejlő AIDS-prevenciós potenciált. Aki pedig hiába próbálja, semmiképp nem jön neki össze a heteró monogámia, az értelemszerűen ne vélje tévesen, hogy biztonságban van. Figyeljen erősen a nem monogám/nem heteró párkapcsolatok esetén követendő utasításokra, és tartsa be őket fegyelmezetten.

Apropó, szifilisz világnapot mikor rendeztünk utoljára? Tegyünk együtt azért, hogy évről évre zsugorodó okunk legyen megtartani az AIDS világnapját.

Húsz liberális humanista téveszme 8. rész

8. téveszme: mivel az emberi jogok látszólag a keresztények ellenére fejlődnek, a sokadik generációs emberi jogok nyugodtan ütközhetnek a kereszténységgel

Ezzel szemben a valóság az, hogy minden emberi jog keresztény talajon szökkent szárba, és a keresztények jóléte tartja életben, így a kereszténységgel ütköző „emberi jog" definíció szerint nem emberi jog.

Ezt ismét egy gondolatkísérlet keretében láthatjuk be: tegyük fel, hogy a liberális humanista emberi jogi aktivistáknak van igazuk, és az emberi jogok alapja nem a kereszténység, hanem az emberi jogokat a keresztényekből kell kiverni, kipasszírozni. Ez esetben kellene lennie legalább egy olyan társadalomnak a világon, ahol nem keresztény hátterű többség jelenlétében virágoznak az emberi jogok. Van ilyen társadalom? Nincs. Illetve papíron volt, és sajnos egy-két helyen még van: a kommunizmus. Virágba szökkentek benne az emberi jogok? Finoman szólva nem. Pedig a liberális humanisták megpróbálták? Bizony megpróbálták, elkötelezetten, sokáig, ám egyik közéleti klasszikusunkat idézve: „elkúrták. Nem kicsit. Nagyon." Megállapíthatjuk, hogy az emberi jogok elválaszthatatlanok a keresztény háttértől. A nem keresztények emberi jogi próbálkozásai rendre fordítva sülnek el, a gyakorlatban jogtiprássá alakulnak.

Honnan tudhatjuk, mi az emberi jog, és mi nem? Sehonnan. Az emberi jogok rendszere blöff, fikció. Pontosabban: hasznosnak bizonyult fikció.

Mit jelent, hogy az embernek joga van az élethez? Azt, hogy lehetőleg ne öljük meg nagyon jó indok nélkül. Az embernek joga van a szabadsághoz: lehetőleg ne fosszuk meg a szabadságától jó indok nélkül. Az embernek joga van a boldogságra törekvéshez: lehetőleg hagyjuk boldogságra törekedni. Az embernek lelkiismereti szabadsága van: lehetőleg ne bántsuk a meggyőződéseiért. Az embernek joga van megválasztani a lakóhelyét: lehetőleg ne akadályozzuk a költözésben. Az embernek joga van a tisztességes bírósági eljárásra: lehetőleg ne ítéljük el koholt vádak alapján. Az embernek joga van egészségügyi ellátásra: lehetőleg kezeljük a betegségét. Az embernek joga van tiszta ivóvízre, jó oktatásra, tisztességes munkahelyre: lehetőleg mindenki számára biztosítsuk ezeket. Az embernek joga van európai alapjövedelemre: ha van rá pénz, és nem sérti az igazságérzetünket, miért ne? Az embernek joga van beleegyezésen alapuló nemi kapcsolatra tetszőleges felnőttekkel: bármit is gondolunk erről, nehéz lenne megakadályozni, ezért inkább nyugodjunk bele, ne csukjuk le érte. Az embernek joga van tetszőleges felnőttel házasodni: na, álljon meg a fáklyás menet!

Figyeljük meg, hogy az emberi jogok érdekütközésekkel és feloldhatatlan logikai paradoxonokkal terheltek: az anya joga erősebb a boldogságra törekvésre, vagy a magzaté az életre? A tolvaj joga erősebb a szabadságra, vagy a közösség joga a lecsukására? A szólásszabadsággal élő joga erősebb a tudatos hazugságra, vagy a megrágalmazott ember joga a méltóságára? Ha az emberi jogokat hasznos fikciónak tekintjük, akkor könnyebben együtt tudunk élni ezekkel az ellentmondásokkal: végül is, hasznos fikcióktól nem várunk tökéletes logikai következetességet.

Az „emberi jogokról" folytatott közbeszéd valójában egy ötletbörze vitája. Mi van akkor, ha valaki előáll az ötlettel, hogy mindenki nagyszüleinek járjon a legmagasabb nyugdíj? Látszólag remek ötlet, csak matematikailag oda vezet, hogy minden nyugdíjas alapszintű nyugdíjat kap. Mi lesz abból az ötletből, hogy alapvető emberi jog a bankszámla, a mobiltelefon, és heti egy mozijegy? Állami kiadás, majd adóemelés. Ha pörög a gazdaság, miért ne? Ezzel majd lefékezzük. És ha mindenkinek alapjogon járna egy első lakás és egy autó? Problémák sora lenne belőle, elsőként kb. 90%-os adó, ami jogütközéshez vezetne: a dolgozó embernek nem lenne joga arra költeni a keresetének nagyobb részét, amire akarja. Márpedig ez fontos jog, a dolgozó emberek tartják el a társadalmat, ők biztosítják a jogok hátterét adó mindenkori jólétet. Tiszteletet és jó bánásmódot érdemelnek, nem jövedelemelkobzást. Mi lesz abból az ötletből, hogy minden gyilkos szabaduljon legkésőbb 20 év múlva? Sok boldog gyilkos, aki nem találja odakint a helyét, és néhány szerencsétlen további áldozat, akinek járt volna a jog az élethez, csak nem jutott. Hát, így jártak? Jó válasz ez? Rajtunk múlik, ez a mi szabad döntésünk.

Az emberi jogok mindegyike valójában feltételes módban megfogalmazott ötlet, jámbor óhaj, miszerint mi lenne, ha, törekedjünk rá lehetőség szerint, lehetőségeink erejéig. Az emberi jogok rendszere hasznos fikció: a világ minden más civilizációjánál boldogabbá és jólétibbé tette a nyugati keresztény társadalmakat. Ha akarnánk, holnap eltörölhetnénk az összes emberi jogot, és semmiféle egyetemes bűnt nem követnénk el vele? Így van. Ha a nyugati keresztény civilizáció egy tollvonással eltörölné az emberi jogokat, a többi kultúra fellélegezne, hogy vége a nyugati huncutságnak, mostantól beavatkozásmentesen élhetnek. A hágai és strasbourgi bíróságok ítéletet hoznának az eltörlés ellen? Aligha, mivel a nyugati keresztény civilizáció alá vannak rendelve, maguk is a nyugati keresztény civilizáció jogrendjét alkalmazzák.

Ha a nyugati keresztény jogrendből kikerülnek az emberi jogok, nem marad illetékes bíróság, amely visszarakhatná őket. Pontosan olyan okból, amilyenből a magyar Alkotmánybíróság nem rakhat rendelkezéseket a magyar Alaptörvénybe, hiszen nem felülírja, hanem az Alaptörvény alá rendelten alkalmazza azt. Az összes emberi jogi bíróságot a nyugati keresztény civilizáció hozta létre és finanszírozza, ezek a bíróságok olyan emberi jogokat alkalmaznak, amilyenekre a nyugati keresztény civilizáció utasítja őket. Ha holnaptól az az utasítás, hogy semmilyen emberi jog nem alkalmazandó, akkor e bíróságok tehetetlenné és/vagy illetéktelenné válnak. Tartsuk ezt észben az emberi jogok esetleges kiterjesztéséről alkudozva.

Akkor lényegében a nyugati keresztény civilizáció mondja meg, mi emberi jog, és mi nem? Pontosan. Van bármiféle objektív mérce, amely megmutatja, hogy egy jog valóban jog-e vagy sem? Nincs. Az emberi jogok eddig hasznosnak bizonyultak, ez a mércéjük. Ami beválik, az lehetőség szerint legyen emberi jog. Ami nem válik be, az ne legyen emberi jog. Ha a melegházasság beválik, legyen emberi jog, tisztán a gyakorlati hasznosságra hivatkozva: amennyiben a melegek jólétérzetét növeli, a társadalom jólétét meg nem (lényegesen) csökkenti, akkor mondjuk azt, hogy emberi jog. Ha nem válik be, akkor meg ne furdaljon a hiányáért a lelkiismeret, hiszen nem vezetett egyéni és közösségi jólétre. Ami persze új vitát nyit arról, hogy beválik-e. Kezeljük tudatosan, hogy ez a vita lényege, figyeljük a melegházasságot emberi joggá tevő nyugati keresztény országok jólétét. Ha úgy látjuk, hogy a példájukat követve mi is jólétben fogunk élni, akkor bizony vezessük be a melegházassághoz való emberi jogot.

Az olvasó talán gyanakszik, hogy itt valami jedi elmetrükkről lehet szó, pedig csak igyekszem szellemileg tisztességes gondolatmenetet megfogalmazni. Nincs ellentét a között, hogy a kereszténységgel ellenkező „emberi jog" definíció szerint nem emberi jog, és a között, hogy nézzük meg, hasznosnak bizonyul-e a gyakorlatban? Nincs. Ugyanis hogy mi ellenkezik a kereszténységgel, azt szintén a gyakorlati hasznosság alapján döntjük el. Istenről feltételezzük, hogy kizárólag hasznos törvényeket ad az embereknek, tehát amelyik szabály nem hasznos, azt definíció szerint nem Isten adta, és nem kell betartani. A kereszténység mindössze érzelmi elkötelezettség révén megvéd bennünket az erkölcsi rövidlátás okozta potenciális katasztrófától. Lehetnek olyan erkölcsi engedmények, amelyek rövid távon nem tűnnek károsnak, hosszú távon azonban annak bizonyulnak. Az Istenre figyelő ember ellenállóbb az ilyen rövidlátó engedményekkel szemben. Ami azonban évszázados léptékben nem bizonyul hasznosnak, szükségesnek, a közösség jólétét biztosítónak, azt a keresztények is eltörlik, mert definíció szerint nem Istentől való, vagy csak egy korábbi korban volt szükséges. 

A liberális humanisták szerint amiről egy percen belül nem nyilvánvaló, hogy káros, azt kötelesek vagyunk emberi jogként bevezetni. Na, ez a jedi elmetrükk, a szellemi inkorrektség. Ilyen alapon a gyilkos galóca piaci forgalomba hozatalát is kötelesek lehetnénk engedélyezni, a Balatont is újra körbe kellene betonoznunk, ha a strandolók igénylik, és tehetetlenek lennénk a hosszabb távon éghajlatváltozást okozó emberi tevékenységekkel szemben. Az ok-okozati viszonyok, valamint a cselekedetek és következmények hosszú távú elemzéséről lemondva ésszerűtlenné, sőt esztelenné válnánk. Szerencsére a keresztények Pál alapján úgy gondolkodnak, hogy „mindent megpróbáljunk, és a jót megtartsuk". Ehhez idő és ész, távlatos gondolkodás kell. Várjuk ki, mennyire lesznek boldogok és jólétiek azok az országok, amelyek hagyják, hogy a liberális humanisták lyukat beszéljenek a hasukba. Ha húsz-harminc év múlva még nincs hascsikarásuk, akkor mi is követhetjük a példájukat.

A sokadik generációs emberi jogok, különösen a melegházasság ügyében jövő hétre megoldást követelőknek nyugodtan és tiszta lelkiismerettel válaszolhatjuk ezt: egy 5700 éves kultúra 2000 éve megreformált változatában éltek, polgártársak, ennek köszönhetitek a jóléteteket és az eddigi jogaitokat. Tiszteljétek a sok generációs jólét évezredes hátterét és az azt irányító bölcsességet, amely nagyobb a miénknél, nagyobb a tiéteknél. Ha a melegházasság jó ötletnek bizonyul a gyakorlatban, alkalmas időben ezt be fogjuk látni, és be fogjuk vezetni. Ha nem bizonyul jó ötletnek, akkor meg miért vezetnénk be jövő héten, vagy bármikor? Ez az igazságos, haladó, jóléti, erkölcsös, keresztény, szabadelvű és humanista álláspont.

Ilyen értelemben egyszerre igaz, hogy az emberi jogok mércéje a gyakorlati hasznosság, és hogy a kereszténységgel ütköző emberi jog valójában nem emberi jog.

Húsz liberális humanista téveszme 7. rész

7. téveszme: Az emberi jogok függetlenek a kereszténységtől, sőt ütköznek vele

Ezzel szemben a valóság az, hogy az emberi jogok kizárólag a kereszténységből következnek, és ha ütköznek vele, az társadalmi katasztrófához vezet.

Nézzük meg, hol és hogyan születtek emberi jogi nyilatkozatok: 1. a francia felvilágosodás nyomán, részben a kereszténység ellenében; 2. az amerikai függetlenségi nyilatkozat formájában; 3. a II. világháború nyomán. Vajon ezek a hátterek függetlenek voltak a kereszténységtől? Ha igen, miért nem jöttek létre hasonló nyilatkozatok egyetlen más kultúrkörben sem? Miért pocsék az emberi jogi helyzet a nyugati kereszténységen kívül mindenhol?

Végezzünk el egy gondolatkísérletet: ha Izraelben ugrásszerűen javul az emberi jogok helyzete, és a javulást elérők közben hangosan kritizálják a judaizmust, akkor az izraeli emberi jogi helyzet független lesz a judaizmustól, sőt ütközik vele? Aligha, hiszen a jelenség mégis csak judaista háttérben következett be – mondanánk. És ha Törökországban zajlana le hasonló folyamat, akkor az emberi jogok függetlenek lennének az iszlámtól, sőt ütköznének vele? Nem, hiszen az ugrásszerű fejlődés iszlám háttérben valósult meg. Jó lenne, ha így lenne. Tapasztalataink szerint az emberi jogokkal kizárólag a nyugati keresztény civilizáción belül törődnek az állampolgárok, akik jogfejlesztés közben kritizálják a kereszténységet. Két alapvető értelmezés képzelhető el: az emberi jogok tényleg függetlenek a kereszténységtől, sőt ütköznek vele, és sajnos nem értjük, miért épp a nyugati keresztény civilizációra jellemzőek. Vagy az emberi jogok a kereszténységből következnek, és a valódi emberi jogok nem ütközhetnek a kereszténységgel – ez esetben értjük, miért épp a nyugati keresztény civilizációra jellemzőek, és azt is értjük, hogy ütközés esetén nem valódi emberi jogokról van szó.

Az emberi jogok csak vallási alapra, ezen belül is kizárólag a kereszténységre támaszkodhatnak. Ha egyik kommentelőm úgy döntene, hogy a nézeteim miatt lepuffant, és érvet keresnék ez ellen, mennyit számítana, hogy elvben jogom van az élethez? Semennyit. Ez olyan jog, mint a másodhegedűs fellépti díja: megesik, hogy „járni jár, de nem jut". Mire mennék azzal, hogy „a véleménynyilvánítási szabadságommal élek"? Semmire: ha az élethez fűződő jogom nem érvényesül, mitől érvényesülne egy ahhoz képest gyengébb jog? Nézzünk szembe azzal, hogy az emberi jogoknak nincs racionális alapjuk, sőt a racionális cselekvés épp az emberi jogok lábbal tiprása lenne. Szabad vagyok, azt csinálok, amit akarok. Azt ölök meg, akit akarok, és még igazságtalan sem vagyok: ő is szabadon megölhet engem – ha tud, és persze erősen azon leszek, hogy ne tudjon. Így gondolkodnak az erőszakos bűnözők, és mivel ez a gondolatmenet racionális, csak érzelmileg felháborító, a szakirodalom racionális őrületnek nevezi. Őrültség, de racionális. A racionális őrület csak azért nem uralkodik el a világon, mert útját állják az érzelmileg elkötelezett keresztények.

Miért pont a keresztények, és csak a keresztények?

Bármilyen meglepő, a judaizmus szerint a gójok élethez fűződő joga nem csak racionálisan, hanem vallásilag sem megalapozott. A judaista vallási törvények (halacha) szerint egy gój megölése általában helytelen, de nem bűntett.  Az „aki megöl egy embert, egy világot pusztít el" mondás csak a zsidó áldozatokra vonatkozik, gójokra nem, ők egy alacsonyabb kaszt. Mivel ebből balhé lesz, ha kitudódik, az elvet ritkán alkalmazzák ott, ahol kisebbségben vannak. Azonban aki odafigyel a palesztinok helyzetére, annak feltűnhet, hogy a nemzetközi emberi jogi kritika gyakorlatilag lepereg a judaistákról. Ennek a halacha az oka – a gójok azt mondanak, amit akarnak, a judaistáknak akkor is szentesítetten igazuk van, amikor a gójok szerint nincs.

Ismertebb ennél, hogy a muszlimok is hasonlóan gondolkodnak a gyaúrokkal való bánásmódról, és ahol többségben vannak, ott az elvet sűrűn alkalmazzák a gyakorlatban.

A távol-keleti kultúrákban a tisztelet és engedelmesség sokkal fontosabb az emberi jogoknál. Emberi jogokról beszélni ebben a megközelítésben nyugati huncutság. Ennek megfelelően alakul az emberi jogi helyzet: akárhány diplomata látogathat keletre, akárhányszor elmondhatja, hogy javítani kellene az emberi jogok tiszteletben tartásán, a válasz udvarias mosoly, utána minden megy tovább a megszokott módon.

Afrikában sem jobb a helyzet: a hagyományosan egymást gyilkolászó törzsek úgy értelmezik a „gonosz nyugati gyarmatosítók" emberi jogi szövegelését, mint jó pszichológus a diványon fekvő jómódú beteg lelki problémáját. Beszélje csak ki magát, fizesse meg az óradíjat, aztán ki-ki visszatérhet a maga hétköznapi életéhez. A csúnya fehér ember hazamegy a nyugati keresztény civilizációjába, a derék afrikai meg elindul kiirtani a szomszéd törzset.

Egyetlen kommunista országgal sem sikerült még elfogadtatni azt a nyugati elvárást, hogy az elvileg tökéletes demokráciában élőknek legyen joguk az élethez. A pártbizottság szerint nincs, például ha a rendszer ellen beszélnek, ha kritizálják az elvben zseniális vezetőt, vagy ha „szökni" akarnak az elvben csodálatos és szabad demokráciából. Az életükről ilyenkor az állambiztonsági szervek döntenek, és nem kérnek előzetes véleményt a jogvédőktől.

Tulajdonképpen nem elvi szükségszerűség, hogy pont a keresztények – és csak a keresztények – akadályozzák meg a racionális őrület világméretű uralmát. Gyakorlati tapasztalat, hogy minden más kultúra a gójok / gyaúrok / fehérek / tiszteletlenek / rendszerellenesek elnyomásával van elfoglalva, így az emberi jogok védelme más jelentkező híján a judaista Messiás követőire marad. Tiszteljük és becsüljük őket ezért.

A „sokadik generációs" emberi jogok és a kereszténység összefüggéseivel a következő rész foglalkozik.

Lelőtt orosz gép, kivel vannak a törökök – Európa válaszúthoz ért

Török harci gépek ma lelőttek egy orosz harci gépet török – vagy szíriai – légtérben. Újra itt a lehetőség átgondolni a nyugati stratégiát, és haladéktalanul leállítani az Iszlám Állam elleni támadásokat, mielőtt a konfliktus kezelhetetlenné válik.

Ha egy kicsi közelebbről megnézzük a térség helyzetét, világossá válik, hogy a török lépés várható volt. Törökország szunnita többségű, Szíriában pedig Asszad révén a siíták vannak hatalmon. Bár a siíták mindössze a muszlimok 10%-át teszik ki, harcosan elnyomják a többségben lévő szunnitákat ott, ahol tehetik, azaz Szíriában és Dél-Irakban. Iránban pedig a siíták a többség. Azzal, hogy az oroszok Asszad mellett avatkoztak be Szíriában, magukra haragították a szunnitákat. Ebből adódik a mai incidens. A török szunniták így tiltakoznak az övéik megtámadása ellen. Törökország régóta kettős játékot játszik: elvben harcol az Iszlám Állam ellen, a gyakorlatban viszont csak a kurdokat lövi, nehogy megerősödve új függetlenségi háborút indítsanak a területeik jelentős részét megszállva tartó törökök ellen. Ezzel a nyugatiak is tisztában vannak, csak úgy döntöttek, hogy a jelen helyzetben hasznosabb egy kétarcú szövetséges, mint egy nyílt ellenség. Oroszország most belerombolt a „tudom, hogy tudod, hogy tudom, de úgy teszünk, mint ha egyikünk sem tudná" játszmába – várhatóan súlyos következményekkel. A konfliktus kiszélesedhet, ha Törökország nyíltan kiszáll az ingatag koalícióból, és leplezetlenül szunnitaként kezd viselkedni.

Ne feledjük ugyanis, hogy a muszlimok 90%-át kitevő szunniták számára halálos sértés minden, az Iszlám Államra kilőtt rakéta. És elég sok nyugati rakétát lőttek már ki, elég sok polgári áldozattal, többek között gyerekekkel. A szunniták ezt nem felejtik el. 1,6-1,8 milliárd szunnita dühös és bosszúszomjas a nyugati beavatkozás miatt. Közülük több, mint 10 millió Európában él. Ennyi potenciális terroristát sikerült felhergelni a rövidlátó nyugati stratégiával. Ezt felmérve beláthatjuk, hogy a lehető legjobb lehetőség azonnali hatállyal leállítani az Iszlám Állam elleni légitámadásokat, és ebből a kényszerhelyzetből kihozni a legkevésbé rossz forgatókönyvet.

A nyugati rövidlátás lényege az a dogma, hogy az Iszlám Állam definíció szerint egy szűk szélsőséges csoport magánügye, és hogy ez a szűk szélsőséges csoport szétverhető és elpusztítható. Honnan tudjuk, hogy így van? Sehonnan, ez egy dogma. Ahogy az is, hogy az európai muszlimok nagy többsége definíció szerint nem támogatja az Iszlám Államot. Ezt honnan tudjuk? Sehonnan, ez is dogma. Ha megfigyeljük, a muszlimok jó papagájként, de minden meggyőződés nélkül hajtogatják, hogy az Iszlám Állam szélsőségeseinek semmi közük az iszlámhoz, viszont egy árva szót sem szólnak ellenük belső csatornákon. Az Iszlám Állam sikeresen toboroz az elvben békés muszlim családokban, és a magukat békésnek mondó iszlám közösségek a kisujjukat sem mozdítják, meg sem próbálják meggyőzni a szélsőségeseket a békés „igazi" iszlámról. Pedig ha van a Koránnak békés értelmezése, akkor az állítólag békés muszlimok lennének a legjobb helyzetben, hogy rálelkesítsék a szélsőségeseket. Meg sem kísérlik. Ami arra utal, hogy a törökökhöz hasonlóan kettős játékot játszanak, és erkölcsileg az Iszlám Állam mögött állnak. Nyilván nem minden európai szunnita van ezen az állásponton, csak a nagy többség. Minél több rakéta hullik az Iszlám Államra, annál nagyobb többség. A nekik otthont adó országok úgy okoskodnak, hogy bár sejtik az anomáliát, jobb úgy tenni, mint ha nem sejtenék, mert akkor később tör ki a nyílt konfliktus. Nem szeretnék több millió belső ellenséggel szemben találni magukat. Pedig ha tovább bombázzák az Iszlám Államot, akkor ez elkerülhetetlen, és a legdiplomatikusabb nyilatkozatok ellenére is hamarosan be fog következni. Ehhez a jóslathoz nem kell Nostradamusnak lennünk.

A megoldás kijönni a rövidlátásból: el kell ismerni az Iszlám Államot, és mindent meg kell tenni az élhetővé tételéért, békés határozottsággal bírálva a nyugati szemmel elfogadhatatlan jelenségeket. Az európai muszlimok számára ez világossá tenné, hogy a nyugat nem a kultúrájuk ellen van, hanem az emberi jogok mellett. Az Iszlám Állam a muszlimok szent ügye, bölcsebb lehetővé tenni a kibontakozását, mint hiábavalóan támadni, és ezáltal gerjeszteni 1,6-1,8 milliárd szunni muszlim terrorvágyát. Ésszerű nyugatiként be kellene látnunk, hogy az Iszlám Állam elleni harcban nem lehet győzni, mert nem egy szűk szélsőséges csoportot képvisel, hanem magát a szunni iszlámot. Közel kétmilliárd muszlimmal pedig ne keressük feleslegesen a konfliktust, nem lesz az jó senkinek. Hagyjuk inkább, hogy szembesüljenek a saját korlátaikkal. Törődjünk bele, hogy az emberi jogokat nem a mi ízlésünk, hanem a saját kultúrájuk szerint alakítják. Ha megszavazzuk nekik az önrendelkezést, elvárhatjuk, hogy a velük megfontoltan szimpatizáló európai muszlimok költözzenek oda, a nem költözők pedig ne szimpatizáljanak velük. Ha korrekt lehetőségeket adunk az Iszlám Államnak, növeljük annak esélyét, hogy korrekt válaszokat kapunk az európai muszlimoktól. Egy részük valószínűleg nyugaton szeretne maradni, és nyitott a nyugatosodásra.

Az Iszlám Államot elismerve és élhetővé téve elősegítjük a nyugatos beállítottságú muszlimok beilleszkedését, és véget vetünk az igazságtalanságok által kiváltott terrorizmusnak. Értelmesen gondolkodva nincs igazán más választásunk. A mostani helyzetre is érvényes Jézus, a judaista Messiás tanítása: az erőszakmentesség a békés jólét útja.

Húsz liberális humanista téveszme 6. rész

„Rousseau álmait Robespierre váltotta valóra a Legfőbb Lény kultuszának bevezetésével. Ahogyan Robespierre 1794 május 7-én a nemzeti Konventben tartott beszédében megfogalmazta, a Legfőbb Lény eszméje „szociális és köztársasági eszme". Ugyanezen a napon a következő dekrétumot terjesztette a Konvent elé:

„I. A francia nép elismeri a Legfőbb Lény létezését és a lélek halhatatlanságát.

II. Elismeri, hogy a Legfőbb Lény méltó tisztelete az emberi kötelességek gyakorlásával egyenlő."

A dekrétum a következő ünnepek megtartását írja elő a francia polgárok számára: A Legfelsőbb Lény és a Természet, az Emberi nem, a francia Nép, a Szabadság mártírjainak, a Köztársaság, a Világszabadság, a Haza szeretetének, a Zsarnokok és az Árulók gyűlöletének, a Dicsőség és halhatatlanság, a Hősiesség, az Önzetlenség, a Szeretet stb. ünnepeit (Elveim kifejtése, 468-9. o.)." 

Forrás: http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexe9a0.html?option=com_tanelem&id_tanelem=196&tip=0

6. téveszme: a vallás mellékes és meghaladható

Ezzel szemben a valóság az, hogy a vallás erkölcsöt megalapozó szerepet tölt be, közösségek összetartását és jólétét biztosítja, és stresszhelyzetben mindenki ösztönösen visszanyúl a gyökereihez, többek között a valláshoz.

Békés jóléti időkben a különböző vallások követői remekül elbeszélgetnek egymással, megértik egymást, legalábbis a felszínen. A mélyebb rétegekről nem nyitnak meddő vitát. Őszintén úgy érezhetik, hogy sikerült meghaladniuk a vallásaikat, és megtalálni a közös nevezőt. Amint feszültség keletkezik a társadalomban, a különböző vallások követői felülvizsgálják az addigi munkafeltevéseiket a világról, és hirtelen úgy találják, hogy a vallásuk másféle válaszokat ad az előttük álló kihívásokra, mint addig gondolták. Korszerű nézetben ezek a válaszok messze nem tökéletesek, nehéz időkben mégis lehetővé tették a közösség fennmaradását, és megalapozták a hosszú távú sikerét. Ezért van, hogy a jólét látszólag eltávolít a vallástól, a jólét csökkenése viszont közelebb visz hozzá. A jólétcsökkenés társadalmi stresszt okoz, ami olyan hatással jár, mint a tejes teába csöppentett citromlé: tea és tej tökéletes harmóniában volt, remekül megértette egymást a citrom érkezéséig. Ekkor hirtelen rájönnek, hogy különálló minőségek, semmi közük egymáshoz, elkülönülnek, és visszahúzódnak a saját köreikbe.

A vallás érzelmi összetartást biztosít, megkönnyíti a közösség együttműködését, közös alapot és célt ad a nehézségek leküzdéséhez. Maguk a liberális humanisták is vallásként kezelik a világnézetüket: ha a munkafeltevéseik látszólag nem igazolódnak a valóságban, nem térnek át más vallásra, hanem annál erősebben hisznek a hitük végső diadalában. Minél kevesebb visszaigazolást találnak a földi tényekben, annál transzcendensebbé válnak, hogy hűségesen megőrizzék a szent liberális humanista hitet. Robespierre is ezzel próbálkozott rövid és sikertelen pályafutása során.

Hétköznapi példával: aki megveti a kávét, majd azon kapja magát, hogy a koffeinmentestől a cikórián át a tarka babig bármiből szívesen főz magának pótkávét, az nyugodtan visszatérhet az eredeti, rendes kávéhoz, mert nem sikerült meghaladnia. Úgy tűnik, minden ember igényt tart szent ügyekre, amelyeket vallásként kezel, akár tényleges vallásról van szó, akár valláspótlékról – különösen igaz ez a vallást elvben elutasítókra. Ha pedig így van, akkor a vallást nem lehet meghaladni.

Húsz liberális humanista téveszme 5. rész

5. téveszme: létezik kultúrák feletti kultúra, a liberális humanisták ennek az egyetemes kultúrának a tagjai

Ezzel szemben a valóság az, hogy csak egymást elég rosszul értő konkrét kultúrák léteznek, nincs őket összekötő egyetemes kultúra. A liberális humanisták e téren is becsapják magukat. Kultúrákat összekötő kultúrában hinni épp olyan átgondolatlan, mint feltételezni egy minden nyelvet összekötő nyelvet.

Jó lenne olyan nyelv, amely minden embert összeköt, amelyet a lelke mélyén minden ember beszél. Csak meg kellene szólítani a lélek belsejében lakó egyetemes nyelvet, és máris egy hullámhosszon lenne az egész emberiség. Beszélj bár oroszul, kínaiul, szingalézül vagy jorubául, az egyetemes nyelvünk közös, megértjük egymást. Csakhogy ilyen közös nyelv nem létezik. A kommunikáció legalsó szintjén mutogatunk, tudományos szinten pedig leírjuk a nyelvtani szerkezetet. Mutogatással érthetővé tehetjük az alapszükségleteinket, ám kifinomultabb mondandót  bajosan tudunk így közölni.

Próbáljuk meg elmutogatni, hogy „Az időjárás 2008-ban nem igazán kedvezett a szőlősgazdáknak a Tokaji Borvidéken. A szőlő érésének idején, augusztus-szeptember hónapokban 3-4 hetes esős idő volt, nagyon alacsony éjszakai hőmérsékletekkel.” Vagy: „A baloldali féltengely gumiharang kirepedt, és ha nem cseréljük ki, pár ezer kilométeren belül tönkremegy a féltengely, ami utángyártott változatban darabonként legalább ötvenezerbe kerül, és gyári ajánlás szerint párosával kell cserélni.” Vagy: „Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre.” Remek Activity játék alakulna ki, ha ezeket a gondolatokat legalább részben elmutogatnánk. Ehhez már jelnyelv kellene, ami újra egy konkrét nyelv, sőt nem is egy, mivel számos nyelvfüggő változata alakult ki.

Ha esetleg az eszperantót vélnénk „egységes” nyelvnek, nem árt tudatosítani, hogy az eszperantó nagyrészt a spanyol nyelvre épül, és mivel senkinek sem anyanyelve, nincs mögötte az a gyermekkorból hozott érzelmi töltet, amely egy nyelvet széppé és vonzóvá tehet. Az eszperantó nem nyelvek feletti nyelv, hanem egy konkrét mesterséges nyelv, és nagyjából kihalt, mert a gyakorlatban nem tudta lelkesíteni az emberiséget. Amennyiben valakinek sikerülne egy konkrét kultúra elemeinek bázisán mesterséges kultúrát létrehoznia, várhatóan az is az eszperantó sorsára jutna. Minden sikeres kultúra mögött lelkes és elkötelezett felhasználók állnak, ők teszik vonzóvá a kultúrájukat.

Mi lenne, ha közös nyelvként a nyelvtant használnánk? Kiderül az alábbi párbeszédből.

  - Hiányos megszólításként használt tárgyragos főnév, elváló igekötő + tárgyasan ragozott feltételes képességhatározó szó + főnévi igenév, helyhatározó + létige + határozott névelő + tulajdonnév értelemben használt köznév?

  - Feltételes névmás + helyhatározó névmás + határozott névelő + számnév + köznév, számnév + határozói ragos főnév + létige + határozott névelő + tulajdonnév + irányhatározó szó. Határozott névmás + tulajdonnév + felszólító módú ige + elváló igekötő.

  - Egyes szám első személyű ige + módhatározó.

  A nyelvtani leírásból nem rekonstruálható a konkrét közlés, ráadásul a nyelvtan nem is független az aktuális nyelvtől. Például, nem minden nyelvben azonos a szórend, nincs mindenhol névelő, tárgyas ragozás, illetve elváló igekötő. Az iménti nyelvtani leírás a magyar nyelvre, azon belül is az alábbi párbeszédre vonatkozik.

  - Elnézést, meg tudná mondani, merre van a Parlament?

  - Ha itt felszáll a 2-es metróra, két megállónyira van a Déli pályaudvar felé. A Kossuth térnél szálljon le.

  - Köszönöm szépen.

  Ennyiből talán belátható, hogy nincs a nyelveket összekötő, minden ember számára közös nyelv. Mi a helyzet a kultúrával?

Próbáljunk elképzelni egy kultúrákat összekötő kultúrát: hogyan lehetne praktikusan összekombinálni egymással a muszlimok pénteki pihenőnapját, a judaisták szombatját és a keresztények vasárnapját? Sehogy. Hogyan tudnánk meghatározni a mindannyiunk számára közös dátumot, amikor muszlim naptár szerint idén 1437-et írunk, a judaista naptár szerint 5776-ot, a keresztény naptár szerint meg 2015-öt? Sehogy.

Akkor milyen kultúra tagjai a liberális humanisták? Ki-ki a születése szerinti kultúra tagja, csak úgy tesz, mint ha ki tudna lépni belőle, miközben nem tud. Öncsalás ez a javából: mintha az anyanyelvünk ragozását elhagyva úgy vélnénk, hogy egyetemes nyelven beszélünk. - Elnézés, tud mond hol Parlament? Ön ért mit én mond? Beszél egyetemes nyelv? Nem túl átgondolt elképzelés.

Mennyit érdemes feladnunk a kultúránkból ahhoz, hogy nyitottak legyünk az emberiség összes kultúrájára? Semennyit. Ahogy az anyanyelvünk egyetlen sajátosságát sem kell feladnunk ahhoz, hogy megtanuljunk akárhány idegen nyelvet. Nem kell elfelejtenünk magyarul, hogy megtanuljunk franciául, németül vagy angolul. Ugyanez érvényes a kultúrára. Jól járnánk például, ha lemondanánk a vasárnapról mint a kultúránk szent napjáról? Nem, mert a többi kultúra nem mond le a kedvünkért a pénteki és a szombati szent napról. Okosan tennénk, ha lemondanánk a karácsony és a húsvét szentségi megünnepléséről? Nem, mert a többi kultúra nem mond le ránk tekintettel a ramadán és az íd al-adhá, a hanuka és a pészach szentségi megünnepléséről.

Az ésszerű megoldás: ki-ki vállalja büszkén, lelkesen és elkötelezetten a születése szerinti kultúrát, igyekezzen azt minél vonzóbbá, minél sikeresebbé tenni. Vagy ha ezzel gondja van, válasszon egy másikat, és vállalja azt büszkén, lelkesen, elkötelezetten. Másként nem egyetemes kultúrájú, hanem kulturálisan hontalan lesz, ami felvilágosulatlan és frusztráló állapot.

Húsz liberális humanista téveszme 4. rész

Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.

                                József Attila: Két hexameter

4. téveszme: a nyugati civilizációt egyben tartó erkölcs kereszténység nélkül is megtartó erkölcs marad

Ezzel szemben a valóság az, hogy a keresztény hitrendszer racionálisan működőképessé, míg a racionálist hangsúlyozó világlátás irracionálisan működésképtelenné teszi az erkölcsöt a társadalom számára. Ezt Kant, az államháztartási deficit és a közlegelők alapján láthatjuk be.

Immanuel Kant levezette, hogy aki a túlvilági jutalomért erkölcsös, az racionálisan cselekszik, aki pedig „csak úgy" erkölcsös, az irracionálisan viselkedik. Ez persze nem akadálya egy-egy kósza liberális humanista erkölcsösségének, de igenis akadálya a statisztikailag reprezentatív tömegek erkölcsösségének. Amennyiben úgy vélnénk, hogy a tömegek hosszú távon „csak úgy" erkölcsösek maradnak, akkor azt feltételeznénk, hogy hosszú távon irracionálisan viselkednek, miközben hasznosabb, könnyebb és egyszerűbb lenne racionálisan erkölcstelenné válniuk. Az emberiség eddigi gyakorlata szerint hosszú távon mindig az ésszerűség kerekedik felül. Vagyis a tömegek hosszú távon nem maradnak „csak úgy" erkölcsösek, ha az erkölcstelenné válás mint ésszerű opció elérhető számukra. Kant nagy felismerése, hogy a világnézet és az erkölcs ésszerűsége fordítottan arányos egymással, nem lehet egyszerre mindkettő a lehető legracionálisabb.

Hasonló dilemmában van az államháztartás: vagy fegyelmezetten kezeljük a deficitet, és alacsony a növekedés, vagy kissé elengedjük a deficitet, és magasabb lesz a növekedés. Nincs olyan stabil egyensúlyi állapot, amelyben sem a deficit, sem a növekedés szintje ne lenne kritizálható. Vagy az egyik irányba kötünk kompromisszumot, vagy a másik irányba. Ha a tökéletességet keressük, sosem fogjuk megtalálni. A világnézetünk és az erkölcsös magatartásunk kölcsönhatása dinamikus: vagy racionálisan pőrébbé tesszük a világnézetünket, és kevésbé racionális lesz számunkra az erkölcsös magatartás, vagy engedünk egy kicsit a világnézet racionalitása terén, ezáltal racionálisabbá válik az erkölcsös viselkedés. Ha a tökéletes egyensúlyt keressük, nem fogjuk megtalálni. Egyik alapvető emberi törekvésünk az ideális énkép megőrzése, ami elvi tökéletességet feltételez. Mivel nem tudjuk elérni az elvi tökéletességet, szakszóval folyamatos kognitív deficitben, neurotikus feszültségben élünk.

Vagyis élnénk, ha nem törekednénk egyben energiaminimumra is. Az energiaminimum praktikusan abban a formában valósulhat meg, hogy a világnézetünk legyen trendi, azt kell a legkevésbé indokolni. Így nem tűnik fel a benne rejlő esetleges racionális kihívás - csökkentjük a neurotikus feszültséget. Az erkölcsös magatartásunk pedig legyen átlagos, azt kell a legkevésbé magyarázni. Végül is, nem angyalból vagyunk, hanem emberből - ezzel szintén csökkentjük a neurotikus feszültséget. Az energiaminimum értelemszerűen nem ad tökéletes megoldást, de mint láttuk, tökéletes megoldás magasabb energiafelhasználással sem érhető el.

Néhány egyén számára nem különösebb gond, hogy miközben igyekszik egyre racionálisabbá tenni a világnézetét, egyre kevésbé indokoltan erkölcsös. Az energiaminimumra törekvés segít kezelni a kognitív disszonanciát. Viszont az egyéni trend tömegessé válva lezülleszti az erkölcsi színvonalat, csökkenti a jólétet, és hamarosan katasztrófához vezet.

József Attilát egy perc alatt helyre tehetjük: ha komolyan vesszük, hogy racionális döntést hozva arra jutott, a kiterítéssel vége mindennek, és nincs túlvilági jutalom, akkor racionális döntéssel csak arra juthat, hogy nem lesz tisztességes, így maximális hasznot szerez a kiterítésig. Vagy komolyan vesszük, hogy a tisztesség mellet döntött, hallgatólagosan elismerve, hogy irracionális, és a kiterítést nem tartja a dolgok tényleges végének. Filozófiai felülvizsgálatot követően így írhatnánk át a verset: Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! | Miért ne legyek tisztességes? Kiterítés után megérheti úgyis. Sajnos tönkrement a hexameter. A jó vers többnyire nem jó filozófia, és fordítva.

Második megközelítésben, mi lenne, ha az erkölcs fogalmát leszűkítenénk arra cselekvési területre, amely természetfeletti hit nélkül racionális, vagyis azokra az esetekre, amikor már a földön megéri erkölcsösnek lenni? Ezzel elvben világnézettől függetlenül racionálissá tehetnénk az erkölcsös magatartást, és nem kellene választanunk, hogy melyik szempont szerint legyünk racionálisabbak. Filozófiailag / ismeretelméletileg ez a tényleges helyzet, csak nem segít rajtunk eleget: Kant categoricus imperativus érvelései alapján belátható, hogy aki hazudik, az kellően hosszú távon és kellően széles értelemben gondolkodva saját magának rontja el a világot, igazat mondva pedig saját magának javítja azt, vagyis erkölcsösen viselkedni kanti időtávban és értelemben már a földön is racionális. Jót teszünk az emberiségnek, és áttételesen jó lesz az nekünk - mondja Kant. Csakhogy döntő többségünk nem az emberiségnek jót téve szeretne áttételesen jól járni, hanem fordítva gondolkodik: szeretné besöpörni az egyéni hasznot, remélve, hogy az áttételesen majd jó lesz az emberiségnek - vagy ha nem, akkor így jártak, c'est la vie! A gyakorlatban mintha nem tudnánk azonosulni a kanti fesztávú érvelésekkel.

Ám ha alkalmasak lennénk rá, az erkölcsösség racionális megalapozása akkor sem működne, mégpedig a közlegelők racionálisan elkerülhetetlen tragédiája miatt. Érdemes figyelmesen végigolvasni és végiggondolni az eset leírását. Az erkölcsös viselkedés közérdekből szükséges, miközben nem következik könnyen belátható módon az egyének racionális érdekeiből, sőt az egyéni érdekekből racionálisan épp a közérdek tragédiája következik. Egyetlen társadalom sem maradhat fenn a közlegelői nélkül. A közérdeknek csak érzelmi elkötelezettségből lehet megfelelni. Az érzelmi elköteleződés egyének feletti szempontot igényel, ami elvben lehetne a filozófia is. Ám gyakorlati tapasztalat szerint a filozófia nem vált ki érzelmi elköteleződést, míg a vallásos hit igen. Minden vallásos hit alkalmas egy közösség bizonyos fokú összetartására, de az elvárásaink szerinti toleráns nyugati jóléti demokrácia egyben tartására csak az a vallás alkalmas, amelynek bázisán kialakult. A kereszténység erkölcsi nézetben: a közlegelőink működéséhez szükséges érzelmi plusz.

Ha belegondolunk, a gyermekvállalási hajlandóság is a közlegelő logikai sémáját követi: hiába vannak kanti érveink, az egyénnek lehetetlen elmagyarázni, hogy miért lenne jó neki, ha 2,1 gyermeket vállalna. Az egyéni gyermekvállalás hiányából pedig nyilvánvaló társadalmi probléma adódik, amellyel az egyén felett álló viszonyítási pont - a keresztény erkölcs érzelmi elfogadása - nélkül nem tudunk mit kezdeni.

Többek között ezért van szükség Jézus, a judaista Messiás tanítására a nyugati civilizáció fennmaradásához. Ezért nélkülözhetetlen a toleráns szabadelvű jóléti demokrácia világméretű elterjesztéséhez a kereszténység.