Húsz liberális humanista téveszme 4. rész

Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.

                                József Attila: Két hexameter

4. téveszme: a nyugati civilizációt egyben tartó erkölcs kereszténység nélkül is megtartó erkölcs marad

Ezzel szemben a valóság az, hogy a keresztény hitrendszer racionálisan működőképessé, míg a racionálist hangsúlyozó világlátás irracionálisan működésképtelenné teszi az erkölcsöt a társadalom számára. Ezt Kant, az államháztartási deficit és a közlegelők alapján láthatjuk be.

Immanuel Kant levezette, hogy aki a túlvilági jutalomért erkölcsös, az racionálisan cselekszik, aki pedig „csak úgy" erkölcsös, az irracionálisan viselkedik. Ez persze nem akadálya egy-egy kósza liberális humanista erkölcsösségének, de igenis akadálya a statisztikailag reprezentatív tömegek erkölcsösségének. Amennyiben úgy vélnénk, hogy a tömegek hosszú távon „csak úgy" erkölcsösek maradnak, akkor azt feltételeznénk, hogy hosszú távon irracionálisan viselkednek, miközben hasznosabb, könnyebb és egyszerűbb lenne racionálisan erkölcstelenné válniuk. Az emberiség eddigi gyakorlata szerint hosszú távon mindig az ésszerűség kerekedik felül. Vagyis a tömegek hosszú távon nem maradnak „csak úgy" erkölcsösek, ha az erkölcstelenné válás mint ésszerű opció elérhető számukra. Kant nagy felismerése, hogy a világnézet és az erkölcs ésszerűsége fordítottan arányos egymással, nem lehet egyszerre mindkettő a lehető legracionálisabb.

Hasonló dilemmában van az államháztartás: vagy fegyelmezetten kezeljük a deficitet, és alacsony a növekedés, vagy kissé elengedjük a deficitet, és magasabb lesz a növekedés. Nincs olyan stabil egyensúlyi állapot, amelyben sem a deficit, sem a növekedés szintje ne lenne kritizálható. Vagy az egyik irányba kötünk kompromisszumot, vagy a másik irányba. Ha a tökéletességet keressük, sosem fogjuk megtalálni. A világnézetünk és az erkölcsös magatartásunk kölcsönhatása dinamikus: vagy racionálisan pőrébbé tesszük a világnézetünket, és kevésbé racionális lesz számunkra az erkölcsös magatartás, vagy engedünk egy kicsit a világnézet racionalitása terén, ezáltal racionálisabbá válik az erkölcsös viselkedés. Ha a tökéletes egyensúlyt keressük, nem fogjuk megtalálni. Egyik alapvető emberi törekvésünk az ideális énkép megőrzése, ami elvi tökéletességet feltételez. Mivel nem tudjuk elérni az elvi tökéletességet, szakszóval folyamatos kognitív deficitben, neurotikus feszültségben élünk.

Vagyis élnénk, ha nem törekednénk egyben energiaminimumra is. Az energiaminimum praktikusan abban a formában valósulhat meg, hogy a világnézetünk legyen trendi, azt kell a legkevésbé indokolni. Így nem tűnik fel a benne rejlő esetleges racionális kihívás - csökkentjük a neurotikus feszültséget. Az erkölcsös magatartásunk pedig legyen átlagos, azt kell a legkevésbé magyarázni. Végül is, nem angyalból vagyunk, hanem emberből - ezzel szintén csökkentjük a neurotikus feszültséget. Az energiaminimum értelemszerűen nem ad tökéletes megoldást, de mint láttuk, tökéletes megoldás magasabb energiafelhasználással sem érhető el.

Néhány egyén számára nem különösebb gond, hogy miközben igyekszik egyre racionálisabbá tenni a világnézetét, egyre kevésbé indokoltan erkölcsös. Az energiaminimumra törekvés segít kezelni a kognitív disszonanciát. Viszont az egyéni trend tömegessé válva lezülleszti az erkölcsi színvonalat, csökkenti a jólétet, és hamarosan katasztrófához vezet.

József Attilát egy perc alatt helyre tehetjük: ha komolyan vesszük, hogy racionális döntést hozva arra jutott, a kiterítéssel vége mindennek, és nincs túlvilági jutalom, akkor racionális döntéssel csak arra juthat, hogy nem lesz tisztességes, így maximális hasznot szerez a kiterítésig. Vagy komolyan vesszük, hogy a tisztesség mellet döntött, hallgatólagosan elismerve, hogy irracionális, és a kiterítést nem tartja a dolgok tényleges végének. Filozófiai felülvizsgálatot követően így írhatnánk át a verset: Miért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! | Miért ne legyek tisztességes? Kiterítés után megérheti úgyis. Sajnos tönkrement a hexameter. A jó vers többnyire nem jó filozófia, és fordítva.

Második megközelítésben, mi lenne, ha az erkölcs fogalmát leszűkítenénk arra cselekvési területre, amely természetfeletti hit nélkül racionális, vagyis azokra az esetekre, amikor már a földön megéri erkölcsösnek lenni? Ezzel elvben világnézettől függetlenül racionálissá tehetnénk az erkölcsös magatartást, és nem kellene választanunk, hogy melyik szempont szerint legyünk racionálisabbak. Filozófiailag / ismeretelméletileg ez a tényleges helyzet, csak nem segít rajtunk eleget: Kant categoricus imperativus érvelései alapján belátható, hogy aki hazudik, az kellően hosszú távon és kellően széles értelemben gondolkodva saját magának rontja el a világot, igazat mondva pedig saját magának javítja azt, vagyis erkölcsösen viselkedni kanti időtávban és értelemben már a földön is racionális. Jót teszünk az emberiségnek, és áttételesen jó lesz az nekünk - mondja Kant. Csakhogy döntő többségünk nem az emberiségnek jót téve szeretne áttételesen jól járni, hanem fordítva gondolkodik: szeretné besöpörni az egyéni hasznot, remélve, hogy az áttételesen majd jó lesz az emberiségnek - vagy ha nem, akkor így jártak, c'est la vie! A gyakorlatban mintha nem tudnánk azonosulni a kanti fesztávú érvelésekkel.

Ám ha alkalmasak lennénk rá, az erkölcsösség racionális megalapozása akkor sem működne, mégpedig a közlegelők racionálisan elkerülhetetlen tragédiája miatt. Érdemes figyelmesen végigolvasni és végiggondolni az eset leírását. Az erkölcsös viselkedés közérdekből szükséges, miközben nem következik könnyen belátható módon az egyének racionális érdekeiből, sőt az egyéni érdekekből racionálisan épp a közérdek tragédiája következik. Egyetlen társadalom sem maradhat fenn a közlegelői nélkül. A közérdeknek csak érzelmi elkötelezettségből lehet megfelelni. Az érzelmi elköteleződés egyének feletti szempontot igényel, ami elvben lehetne a filozófia is. Ám gyakorlati tapasztalat szerint a filozófia nem vált ki érzelmi elköteleződést, míg a vallásos hit igen. Minden vallásos hit alkalmas egy közösség bizonyos fokú összetartására, de az elvárásaink szerinti toleráns nyugati jóléti demokrácia egyben tartására csak az a vallás alkalmas, amelynek bázisán kialakult. A kereszténység erkölcsi nézetben: a közlegelőink működéséhez szükséges érzelmi plusz.

Ha belegondolunk, a gyermekvállalási hajlandóság is a közlegelő logikai sémáját követi: hiába vannak kanti érveink, az egyénnek lehetetlen elmagyarázni, hogy miért lenne jó neki, ha 2,1 gyermeket vállalna. Az egyéni gyermekvállalás hiányából pedig nyilvánvaló társadalmi probléma adódik, amellyel az egyén felett álló viszonyítási pont - a keresztény erkölcs érzelmi elfogadása - nélkül nem tudunk mit kezdeni.

Többek között ezért van szükség Jézus, a judaista Messiás tanítására a nyugati civilizáció fennmaradásához. Ezért nélkülözhetetlen a toleráns szabadelvű jóléti demokrácia világméretű elterjesztéséhez a kereszténység.