2016. szeptember 27., kedd

Alt-right a kapuk előtt 2. rész

Az Alt-right sokféle konzervatív/jobboldali elitellenes irányzat gyűjtőneve, amely nem takar hivatalosan leírt egységes nézeteket, ám mégis összeköt néhány jól körvonalazható témát és álláspontot.

Egy alapos külső elemzés látható itt.

2016. szeptember 24., szombat

Alt-right a kapuk előtt 1. rész

Az Alt-right nem billentyűkombináció, mint az Alt-Ctrl-Shift, hanem az alternatív jobboldal amerikai neve. (Eredete: a számítástechnikában így jelölik a jobboldali Alt gombot.) Magyarul új jobboldalnak vagy megújult jobboldalnak nevezném. Konzervatív irányzat, amely egyben közéleti és gondolkodásbeli megújulást jelent a nem csak unalmassá, hanem célszerűtlenné is vált bal-liberalizmushoz képest.

Az Alt-right - számunkra szokatlan módon - jobb-liberális, szakszóval libertárius, vagyis hisz mindennek a szabadságában, legyen az tőke, szólás, hit vagy életmód. Ilyen kombináció nálunk pillanatnyilag nem létezik a politikai palettán, az USA-ban viszont annál inkább, és mivel még mindig igaznak tűnik a régi bölcsesség, hogy ami ma Kaliforniában van, az lesz tíz év múlva egész Amerikában, és ami Amerikában van, tíz év múlva az lesz a fejlett világban, tíz éven belül mi is számíthatunk az Alt-right hazai előretörésére. Ismerkedjünk meg a jövőnkkel.

Az Alt-right republikánus, de utálja az elit egészét, így a republikánus elitet is. A „demokrata" elitet persze még jobban utálja, és vele együtt a médiaelitet, az értelmiségi elitet, valamint a politikai korrektséget. Inkább beszéljünk csúnyán, durván, udvariatlanul, de mondjuk ki végre a problémáink lényegét, és térjünk rá a megoldásukra - mondja az Alt-right. Szalonudvariassággal láthatóan semmire sem megyünk.

Az Alt-right szerint a mai terrorizmus mögött nem általános szélsőség áll, hanem iszlám szélsőség, amely egyben az iszlám lényegéhez is kapcsolódik, attól gyakorlatilag elválaszthatatlan.

Az Alt-right szerint a baloldal csúnyán rászedte a társadalom egészét, a politikai korrektség nevű elmebajjal tönkretette az USA-t, és nem adott cserébe semmit, csak elmélyítette a társadalmi megosztottságot. Obama elnöksége alatt a feketék és a többi társadalmi csoport közötti  kapcsolat nem hogy javult volna, hanem jelentősen romlott.

Az Alt-right szerint a feminizmus gyűlöletkampány a férfiak ellen, és végső soron boldogtalanná teszi a felkaroltjait. Elvben jogokat ad nekik, a gyakorlatban viszont célszerűtlen életvitelre veszi rá őket, amitől boldogtalan lesz a nők élete. A nők és férfiak közötti jövedelemkülönbség pedig nem létezik, ha figyelembe vesszük a nők szakmai döntéseit. Valójában számos területen a nők vannak álláselőnyben.

Az Alt-right szerint a jobboldali szélsőségek marginálisak, és éppen a baloldal gerjeszti őket az eszetlen túlzásaival, erőszakosságával, gátlástalan nyomulásával.

Az Alt-right szerint a feketék ma sokkal jobban gyűlölik a fehéreket, mint fordítva, az antiszemitizmus pedig kamaszdivat olyanok körében, akiknek fogalmuk sincs az előzményekről, és csak egy kis figyelmet szeretnének magukra vonni. A nők helyzete épp elég jó feminizmus nélkül is, valójában már a fehér férfiak szenvednek hátrányos megkülönböztést.

Az Alt-right szerint ideje békén hagyni a keresztényeket, akik a legtöbbet teszik a hazájukért, ideje szembenézni az iszlám befogadhatatlanságával, a migrációból adódó valós problémákkal, a nők és férfiak közötti biológiai különbségekkel, és ki kell törni a politikai korrektség agyi ketrecéből.

A sorozatomban bemutatom az Alt-right fő képviselőit és az általuk képviselt nézeteket. Tív éven belül nálunk is ez várható, érdemes hozzászokni a jobboldali liberalizmushoz.


Folyt. köv.

2016. szeptember 23., péntek

Mohamed mint Napoléon

A Koránt olvasgatva megfigyelhetjük, hogyan hatalmasodik el Mohameden a Napoléon-komplexus.

Senki nem vitatja, hogy Napoléon zseniális katona és hadvezér volt, ezt a bőrükön tapasztalták a korabeli Európa uralkodói. Napoléon azonban többre, globális „felvilágosult" értékrendre vágyott, ezt akarta a hódításaival elterjeszteni. A francia forradalom vérengzései után először rendett tett, majd megkezdte a forradalom - szerinte - vívmányainak terjesztését. Ő vezette be a polgári házasságot, ő oldotta fel a társadalmi korlátozások alól a zsidókat, ő kezdte szétválasztani az állami és az egyházi hatalmat. Ténykedését eleinte lelkesedés fogadta, az elavult feudális, rendi társadalmakra ráfért némi reform. Aztán viszont belefásult, belefáradt a közvélemény a csatározásba, és hosszú távon Napoléon több problémát teremtett, mint amennyit megoldott. Csak egy a sok közül: Napoléon hozta létre az első világháború felé sodródó „nemzetek Európáját". Amekkora egyetértés van a tehetsége dolgában, akkora az egyetértés a személyiségproblémái kapcsán. Nem véletlenül neveztek el róla elmebetegséget.

Mohamed idejében a tudósok még nem gondolkodtak rendszerezetten a jellemhibákról, utólag viszont elég világos, hogy Mohamed is napoléoni ívet járt be a Korán diktálása során. Először lelki értékeket fogalmaz meg (pozitív), és szidja a lelki értékek ellenzőit (negatív). A szenvedés válogatott fajtáival fenyegeti őket (erősen negatív), majd a társadalmi együttélésre vonatkozó szabályzatot készít (pozitív, bár némileg nonszensz abban a korban újra feltalálni a meleg vizet). A szabályzatot és a lelkiséget azonban a kortársak elutasítják, erre Mohamed haragra gerjed, új diktálásaival átírja a történelmi-vallási hagyományokat, minden másként gondolkodót felkoncolással fenyeget (v.ö. Robespierre és Szálasi napi parancsai), és hadjáratban végez az ellenfeleivel. Mohamed esetében még az sem egyértelmű, hogy kezdeti lelkisége valódi érték-e, vagy az elhatalmasodó elmebaj csírája. Vizsgálandó kérdés. Az viszont egyértelmű, hogy Mohamed egyetlen problémát sem oldott meg, ellenben sok új problémát hozott létre.

Aminek nekitámadt, de értelmetlenül: szerinte Isten nem kérhetett Ábrahámtól valódi emberáldozatot Izsák személyében. Nem is kért, hiszen Izsákot Isten adta Ábrahámnak. Ábrahám legfeljebb szomorkodott, amikor visszakérte, de belenyugodott, hogy végül is jogos (lenne). Ez a megalázkodás lett a Szövetség, az Ígéret, az Áldás, a Tíz parancsolat és az egyetemes erkölcsi rend alapja. Mohamed egyszerűen nem értette a történet lényegét, a maga leegyszerűsített értelmezését akarta orvosolni, amikor átdiktálta Izsákot Izmailra, amitől a történetnek immár se füle, se farka.

Mohamed ugyancsak felháborodott azon, hogy Istennek állítólag van fia, Jézus. Minden ép eszű ember tudja - így Mohamed -, hogy ez abszurd. Ezért átdiktálta Jézus életét is, beépítette egy ezoterikus-szinkretikus költeménybe, amelyet gazdagon megtűzdelt sokkal nagyobb abszurditásokkal, mint amiből kiindult. Természetesen Jézus helyzetét sem értette meg, nem tudta, hogy a judaizmusban mi a Messiás szerepe (t.i. hogy a Messiás judaista nézetben sem egyszerű halandó). Mohamed ugyanis sem írni, sem olvasni nem tudott, sem a Bibliát nem ismerte, sem a judaizmus, sem a kereszténység lényegét nem látta át. Leragadt a szűk arab törzsszövetségi szinten, és innét tört napoléoni célok felé. Technikailag sikerrel, hiszen a követői óriási területeket igáztak el, ma már kétmilliárd embert tartanak rettegésben és szellemi rabszolgasorban. További 500 millió meg előlük menekül. Lényegében azonban sikertelenül, mert a rettegő gondolatrabszolgák nem élnek jólétben, és a keresztény civilizáció kapuit döngetik - a jólétért. Ránk vár a hálátlan kommunikációs feladat, hogy közöljük: azt a kudarcot, amiben élnek, Mohamednek köszönhetik, menjenek szépen haza, és kövessék Jézust, hogy nyugati jólétben éljenek ők is.

Nem ártana, ha ezt maga Mohamed kezelő orvosa jelentené be, de neki sajnos nem volt ilyen, így a záró jelentését nem olvashatjuk el. Nekünk kell kitalálnunk - természetesen a Koránt figyelmesen tanulmányozva - hogy vajon mit írt volna a pszichiáter Mohamed záró jelentésébe. Jó olvasást, jó gondolkodást.

2016. szeptember 21., szerda

Mi járhatott Mohamed fejében?

A bevándorlásról szinte mindenkinek van véleménye, de kevés a megfontolt, kiérlelt álláspont.

A kiérlelést elősegítendő, kidolgoztam egy rövid gondolatmenetet. Krisztus után 610-ben Mohamed arra készült, hogy egy lelkigyakorlatos barlangba bevonulva lediktálja a Koránt.

Előtte több világnézeti/vallási opció is állt: ott volt a judaizmus és annak egyik ága, a kereszténység. Mohamed úgy döntött, hogy egyik sem elég jó neki, önálló hagyományt teremt, különutas módszert dolgoz ki, amelynek nem része a judaista okosság, sem a keresztényi szelídség. Félresöpri az évezredes írott forrásokat, és saját, külön bejáratú történelmet mond tollba a követőinek.

Mi vehetne rá például engem, hogy lediktáljak a híveimnek egy alternatív történelmet, amelyben a honfoglaló nem Árpád, hanem Szvatopluk, az első király nem István, hanem Koppány, és ez Isten szava, amellyel ellenkezni halálbüntetést von maga után? Elárulom: semmi, még az analfabétizmus sem vehetne rá, hogy ilyenre vetemedjek. Miféle megfontolások indíthatták Mohamedet arra, hogy kolosszálisat lódítson, és minden ésszerű ellenvetést halállal toroljon meg? Milyen beállítottság kellett ehhez? Milyen hozzáállás a történelemhez, a tényanyaghoz, a józan észhez, a demokráciához és általában az emberi tisztességhez?

Kr.u. 610-ben Mohamed nekikészült, hogy megteremtse az iszlám erőszakos analfabéta rendszerét, Izsák helyett Izmailt tegye alappá, beépítse, de egyben le is fokozza Jézust, és kialakítsa a gondolkodást tökéletesen legátló totalitárius rendszert, amelyben minden másként gondolkodónak automatikusan meg kell halnia.

Sejted-e, mi járhatott a fejében, miközben az egész emberiséget fenyegető rendszerré gyúrta össze Dzsingisz kán és Hitler legrosszabb jellemzőit?

Nem?

Akkor azt sem tudod, mi járhat Mohamed Európába érkező követőinek fejében, azaz nincs ismereted az iszlámról, így nem lehet megalapozott álláspontod a muszlim migrációról.

Nem hogy válaszokkal nem rendelkezel, még az ésszerűen felmerülő kérdésekkel sem néztél szembe.

2016. szeptember 20., kedd

A törvényesség keretei 6. rész

A nyugati törvényes rendet kétfelől fenyegetik:  egyfelől a párhuzamos társadalmak verik szét, mert már évtizedek óta fittyet hánynak minden szabályra, és a saját elképzeléseik szerint élnek; másfelől a rendszerhibákba belefáradt többségi társadalom frusztrált tagjai verik szét, mert elegük van a tehetetlenségből, nem akarják elveszíteni az identitásukat, a biztonságukat és a jólétüket.

Az adóhatóság példájára visszatérve, olyan ez, mint ha a többségi társadalomtól egyre több adót szednének be a kisebbség támogatására, a kisebbségtől viszont nulla adót sikerülne beszedni, mert a kisebbség csak kéri a pénzt, befizetni nem hajlandó. Évtizedek távlatában sem, az értékrendjébe nem fér bele a fegyelmezett nyugati adózás. Csoda, ha a szorgalmasan dolgozó és rendesen adózó többségnek elege lesz az adóemelésekből, és a kisebbség ellen fordul?

A hasonlat ezúttal nem is annyira sántít, mivel a feszültségek mögött elsősorban jóléti kérdések állnak. A többségnek sok pénzébe kerül a kisebbség, és mivel a kisebbség hosszú távon sem válik adófizető polgárrá, a jövedelemátcsoportosítás igazságtalan és indokolatlan. A blog rendszeres olvasói megszokhatták, hogy (itt) mindennek a jólét az alapja. A bevándorlási válság lényege is a jólét. Ha az állam és a karhatalom fenn tudná tartani a jólétet, a bevándorlókkal senkinek semmi baja nem lenne, vagy legalábbis, a köztörvényes elmebetegeken kívül senkinek semmi baja nem lenne a bevándorlókkal. Mivel azonban a többség jóléte nem csak rövid távon sérül, hanem hosszú távon is, a menekültek és leszármazottaik ötven-száz éves távlatban sem akarnak befizetővé válni, az adófizető többségnek megrendült a bizalma az állam, az elit, az értelmiség, a média, és a jelen helyzetet furfangos álérvekkel fenntartó minden tényező iránt.

A törvényes rend még nem omlott össze, de ha az állam továbbra is tehetetlen a bevándorlók integrálása terén, a saját adófizetőit viszont sanyargatja a fantazmagóriái jegyében, akkor az összeomlás elkerülhetetlen.

Összefoglalva: a törvénynek mind a betűje, mind a „szelleme" annyit ér, amekkora értéket tulajdonít neki a társadalmi többség, praktikusan az adófizetői kör, más néven: a középosztály. Ha megrendül a törvényekbe vetett bizalom, az állam okosan teszi, ha mihamarabb összeegyezteti a jogszabályokat a Társadalmi Igazságosság intuitív érzetével. Ha nem egyezteti össze, elsöpri a népharag. Erre számíthatnak a közvélemény feje felett népszerűtlen és célszerűtlen döntéseket hozó európai vezetők.

- vége -

2016. szeptember 19., hétfő

A törvényesség keretei 5. rész

Tömegek érzik úgy a mai Európában, hogy veszélyben a biztonságuk, az identitásuk, az életük. Ennek az okairól azonban nehéz nyíltan beszélni, mert az szalonképtelennek, politikailag inkorrektnek, bunkóságnak, szélsőségnek, fasisztoidnak minősül. Azzá minősíti a társadalmi elit és a média, és karhatalommal érvényt is tud szerezni az elképzeléseinek - kivéve a párhuzamos társadalmakat, amelyek no-go zónának számítanak, és ezt elfogadja mind az elit, mind a média, mind a karhatalom.

Kicsit olyan ez, mint az adóhatóság, amely sűrűn ellenőrzi, bünteti és sanyargatja a bejelentkezett adózókat, viszont semmit sem tud kezdeni azokkal, akik be sem jelentkeztek a rendszerbe... Azokat nem találja, de nem is igyekszik megtalálni.

A francia állam például karhatalmilag eltántorít minden - a látókörében lévő - franciát attól, hogy bántsa a nem franciákat. Viszont teljesen tehetetlen azokkal szemben, akik nincsenek a látókörében. A rendszeren kívüliek akármikor, tetszésük szerint bánthatják a franciákat, az állam csak utólag kapcsol, hogy ez így nem volt helyes. Nehéz megmagyarázni az áldozatok hozzátartozóinak, és nem is igazán vigasztaló, hogy a rendszer ennyire képes, többre nem.

Ugyanez megy a németeknél: a hatóság sikerrel akadályozza az engedelmes németeket a nem németek bántásában, fordítva viszont tehetetlen, mert nem jól nevelt, engedelmes elkövetőkkel áll szemben.

Szintén ez megy a briteknél: az idegenek meg vannak védve a lakosságtól, a lakosság nincs megvédve az idegenektől, illetve a brit földön nevelkedett, de kulturálisan idegenektől.

Az USA ugyancsak hasonló képet mutat.

A tömeges elégedetlenség legfeljebb szélsőséges pártok támogatásában fejeződhet ki, amelyeket azonban sikerrel marginalizál a média. A közvélemény többsége tehát hátrányba került, mert a vezetői hátrányba hozták, és hátrányban tartják.

A közvélemény ezért egyre elégedetlenebb, egyre frusztráltabb, és a frusztráltság erőszakcselekményekhez vezet. Számos menekültszállást gyújtottak fel a tömeges bevándorlás kezdete óta, Nagy-Britanniában pedig példátlan bűncselekmények történnek.

Nemrég „szélsőséges" fiatalok agyonvertek egy negyvenéves lengyel bevándorlót, gyaníthatóan a kelet-európai idegensége miatt. Egy angol kisvárosban összevertek egy muszlim kendős nőt és az élettársát, miután az önkormányzat a lakosság határozott tiltakozása ellenére engedélyezte, hogy mecsetté alakítsanak egy üresen álló épületet. Az elkövető egy nyolcéves fiú társaságában volt, és nem menekült, hanem nyugodtan elsétált a helyszínről! Ez népi támogatottságot jelez. A lakosság kiszolgáltatottnak érzi magát, és a saját kezébe veszi az irányítást. Nyilvánvalóan nem jó ez így, nem helyes. Viszont az sem helyes, hogy az elit, a média és a karhatalom egyesült erővel kulturális öngyilkosságra kényszeríti az általa vezetetteket. Ők meg ellenállnak.

Próbáljuk ezt lefordítani az éhező tömegek példájára. Az elit, a média és a hatóság egyesült erővel le tudja soványítani az általa vezetetteket, de ekkor kitör az éhséglázadás, és összeomlik az állam. A nyugati államok jelenleg a közrend összeomlása felé sodródnak.

Folyt. köv.

2016. szeptember 18., vasárnap

A törvényesség keretei 4. rész

Minél erősebb a karhatalom és az elit nyomásgyakorló képessége, annál nagyobb lehet a köznép felháborodása a társadalmi igazságtalanságok miatt. Amíg az erőszakszervezetek képesek elnyomni a tiltakozást, addig a tömegek tehetetlenek.

Ha az elégedetlenség eléri a robbanáspontot, akkor viszont szétesik az állam, és az erőszak lesz úrrá - vagy népi önbíráskodás, vagy politikai szélsőség formájában.

A szétesés bekövetkezhet például éhínség vagy az alapszükségletek tartós nem teljesülése miatt.

Ilyen alapszükséglet lehet az étel-ital-szex-lakhatás, valamint a biztonság és az identitás megőrzése is.

Ezen a ponton válik érdekessé a mai európai helyzet. Nálunk pillanatnyilag nincs éhezés, ellenben veszélyben a biztonság és az identitás, és ez komoly hatást gyakorol a tömegekre.

Folyt. köv.

2016. szeptember 17., szombat

A törvényesség keretei 3. rész

Az előzőekből következik, hogy helytelen az aktuális törvények betartását elégnek vélni. Kisebbségek szoktak úgy nyilatkozni, hogy betartják a törvényeket, a többihez senkinek semmi köze. Ez nincs így. Nem a törvényt, hanem a Társadalmi Igazság intuitív érzetét kell betartani. Aki ehhez nem alkalmazkodik, bajba kerül, függetlenül a „törvényességétől".

Meddig nőhet a feszültség a Társadalmi Igazság intuitív érzete és a törvényekre hivatkozó gyakorlat között? Egészen a forradalomig vagy a pogromig. A feszültség mértéke attól függ, milyen erős a karhatalom és a törvényességet képviselő elit érdekérvényesítő képessége.

Ha a feszültség már nagyon nagy a jogszabályok betűje, a társadalmi elit nyomása és a Társadalmi Igazságosság intuitív érzete között, akkor a rend egyszer csak felbomlik, és kitör a forradalom/pogrom. Az elit jól teszi, ha nem várja meg ezt a pillanatot, hanem jóval korábban hozzáigazítja a törvényt a Társadalmi Igazságosság intuitív érzetéhez. Persze a tömeg is jól teszi, ha a lehető legpontosabban artikulálja az igényeit, mert azok így könnyebben teljesíthetők. A tömegek lényeges és jogos szükségletei hosszú távon kielégítendők, mégpedig jogszabályi reformmal egybekötve, ennek nincs alternatívája.

Folyt. köv.

2016. szeptember 16., péntek

A törvényesség keretei 2. rész

Aki úgy vélekedik, hogy az éhség indokolhatja az élelmiszerlopást, az többre tartja a Társadalmi Igazság(osság)ot a mindenkori törvénynél. Ez nem csak haladó, hanem logikus nézet is, hiszen csak így rakhatjuk össze a törvények változásának logikáját: létezik a Társadalmi Igazságosságról egy intuitív érzet, és a törvény az idők során ehhez igazodik. Minél közelebb áll hozzá, annál inkább elismerik az emberek a törvény legitimitását. Ha a törvény erősen eltér a Társadalmi Igazságosság intuitív érzetétől, akkor változni fog, mert a közvélemény nyomása megváltoztatja.

Aki nem fogadja el az éhséget lopási indokként, az pedig a formális Törvényt tartja mindennél fontosabbnak akkor is, amikor a forma ellentmond a tartalomnak. Ez visszaélés a józan ésszel. Ha a törvény formája mindennél fontosabb lenne, akkor a világ legelső ősemberhordájának szabályai definíció szerint máig hatályban maradtak volna, mivel soha senki nem tudta volna őket megváltoztatni. Az, hogy a törvény megváltoztatható, ráadásul a Társadalmi Igazságosság érzete alapján, bizonyítja, hogy a Társadalmi Igazságosság érzete a legmagasabb szabályalkotó szempont a világon, legalábbis emberi nézetben nem tudunk ennél magasabb szempontot.

Érdemes a törvényesség kereteiről gondolkodva számot vetni a Társadalmi Igazságosság intuitív érzetével.

Folyt. köv.

2016. szeptember 14., szerda

A törvényesség keretei 1. rész

A törvényesség őre vagy? Vagy kevésbé?

Szerinted lophat az éhes ember? Vagy éhség esetén is magántulajdonban kell tartani az élelmiszert?

Ha alacsony a minimálbér, helyesled az éhséglázadást?

Elfogadod, hogy a kétségbeesett tömeg törvényt szeg? Esetleg helyesled is, ha ez történik?

Előre be is jelented, hogy ez várható, ha a tömegeket kétségbe ejtjük? Vagy az a véleményed, hogy ilyenkor több rendőr kell, hogy fenntartsuk a rendet? A társadalmi igazság kontra status quo között merre billen nálad a mérleg nyelve?

Összegezve: el tudsz képzelni olyan állapotot, amikor a hatalmon lévők hosszú ideig a tömegek ellen dolgoznak, és ezzel maguk idézik elő a későbbi törvénytelen állapotot? Ha ilyen állapot alakul ki, melyik oldalon állsz? Az állítólag szükségből támadó tömeg, vagy a rend(észet) oldalán?

Folyt. köv.

2016. szeptember 13., kedd

Migrációügyi álláspontom

... világjóléti megfontolások mentén alakult ki. Igyekeztem minden ismerhető tényezőt figyelembe venni, és tabumentes logikával végiggondolni. Sajnálattal állapítom meg, hogy a véleményem markánsan eltér a keresztény egyházakétól, többek között a pápáétól is. A migráció kérdését az egyház hitbéli ügynek véli, én pedig világi ésszel eldöntendőnek.

Van néhány érvem arra, hogy a migránstémában a pápa és a klérus túllépi az illetékességi körét, és „hitbéli" meglátásokkal politizál, ami persze egyáltalán nem lenne baj, ám ebben az ügyben rosszul politizál. Nem kicsit, hanem nagyon rosszul. Erre utalnak az alábbi ellentmondások.

1. Ahhoz képest, hogy a menekültválságot az USA szekuláris-liberális hadurai - a saját kereszt(y)én(y) közvéleményük ellenkezését is félresöpörve - robbantották ki a világban, mi a határainkon belül vitatkozzunk erről egymással? Minek? Az okozóval kell vitatkoznunk, azonnal le kell állítanunk a szekuláris-liberális demokrácia nevében elkövetett népirtást. A szekuláris-liberális demokrácia nevében népirtók bíróság előtt feleljenek az emberiesség elleni bűntetteikért. Ez nem hitbéli kérdés, hanem világi ész kérdése.

2. Ahhoz képest, hogy a muszlimok otthon helyeslik a keresztények üldözését, de legalábbis semmit sem tesznek ellene, mire ideérnek, már szánalomra méltó menekültek? Mitől alakulnak át menet közben? Vagy mi viselkedünk buta kismalacként, amikor bedőlünk a farkas színi előadásának, és szánalomból beengednénk a házunkba? Ez is világi ész kérdése.

3. Ahhoz képest, hogy Ferenc pápa a kopt és szír keresztények kiirtását, elüldözését nem tartja jelentős problémának, sem szóban, sem tettben nem állt ki értük úgy, hogy az hasson, miből gondoljuk, hogy szembenézett a problémával? Mi utal arra, hogy Ferenc egyáltalán érti, mi folyik a világban? Ennek megítélése szintén világi kérdés.

4. Ahhoz képest, hogy a kopt és szír keresztények a 7. században alkut kötöttek a muszlim hódítókkal, és békés, toleráns együttélésre számítottak, a valóságban előbb a jólétüket veszítették el, aztán a szabadságukat, majd az életüket is, miért nem akarunk tanulni a történelemből? Szeretnénk mi is így járni? Ez szintén világi kérdés.

5. Ahhoz képest, hogy a muszlim harcosok már egész Afrikát terrorizálják, és onnan is százmilliók érkezése várható, mi tényleg elhisszük, hogy 1300 menekültről szól a népszavazás? Ez ugyancsak világi kérdés.

6. A fasizmus és az iszlám között annyi a különbség, hogy mindkettő erőszakos totális diktatúra, csak előbbi 15 évig rombolt, utóbbi meg már 1400 éve rombol és népirt, ehhez képest a liberálisok befogadó álláspontjával kellene azonosulnunk? Tárt karokkal kellene fogadnunk az 1400 éve sikerrel hódító fasizmust? Szintén világi kérdés.

7. Ahhoz képest, hogy az iszlámtól még a békés hinduk, buddhisták, taoisták, sintoisták is dührohamot kapnak, és erre jó történelmi okuk van, mi elhiggyük a békés toleranciáról szóló mesét? Világi kérdés.

8. Ahhoz képest, hogy senki a világon nem talált még békés ellenszert az iszlám erőszak ellen, mi önként húzzuk magunkra a minden civilizáció számára halálosnak bizonyult problémát? Világi kérdés.

9. Izrael mennyire tud együttműködni az iszlámmal? Mi elhiggyük, hogy nekünk majd simán menni fog? Világi kérdés.

10. Szeretnénk megszüntetni a nők egyenjogúságát, a viszonylag erőszakmentes politizálást, leépíteni az oktatást, leszokni a munkáról, normává emelni az analfebétizmust és a testi-lelki terrort? Az iszlám ezt megoldja nekünk, de örülünk-e a lehetőségnek? Világi kérdés.

11. Ábrahám Izsákot vagy Izmailt akarta feláldozni? Mohamed szerint Izmailt, és aki másképp gondolja, mert pl. olvassa az Ószövetséget, már méltó a halálra. Kell ez nekünk? Önként? Világi kérdés.

További ellentmondások is felsorolhatók, ez csak ízelítő arra, hogy a probléma nem hitbéli, a megoldása sem az. A megoldás hiánya viszont a kereszténység, és az egész civilizációnk megszünésével fenyeget. Az álláspontom tehát az, hogy a világ jóléte érdekében a migrációs népszavazáson részt kell venni, és nemmel kell szavazni, vagy a magyar kormánnyal kapcsolatos esetleges fenntartásoknak hangot adva érvénytelen szavazatot kell leadni.

2016. szeptember 12., hétfő

Variációk népszavazásra

Az október 2-i migrációs népszavazáson való részvételt fontolgatók számára összeállítottam egy logikai sémát, amelyben kiértékelhetők a lehetséges forgatókönyvek. Nem célom bárkit meggyőzni, hogy így - vagy úgy - szavazzon. Az a célom, hogy bárhogy is szavaz az illető, azt logikailag átgondoltan tegye.

Az elemzés előfeltétele, hogy a választó rendelkezzen legalább intuitív állásonttal arról, hogy Brüsszel képes-e Európa számára hasznos módon kezelni a migrációs problémát.

1. Ha a választó úgy véli, Brüsszel nem képes Európa számára hasznos módon kezelni a migrációt, akkor az alábbi lehetőségek adódnak számára.
a. Részt vesz, és nemmel szavaz: ezzel babérkoszorút (zöld++ lámpát) ad a fidesznek, és zöld utat Európa - személyes véleménye szerinti - javának.
b. Részt vesz, és érvénytelen szavazatot ad le: ezzel sárga lapot ad a Fidesznek, és zöld lámpát a - szerinte - európai érdek képviseletének.
c. Nem vesz részt: ezzel piros lapot ad a Fidesznek, és sárga lámpát a - szerinte - Európai érdek képviseletének.
d. Részt vesz, és igennel szavaz: ezzel piros lapot ad a Fidesznek, és piros lámpát a - szerinte - Európai érdek képviseletének.

2. Ha a választó úgy véli, Brüsszel képes Európa számára hasznos módon kezelni a migrációt, akkor az alábbi lehetőségek adódnak.
a. Részt vesz, és igennel szavaz: ezzel piros lapot ad a Fidesznek, és zöld utat a - szerinte - Európai érdek érvényesülésének.
b. Nem vesz részt: ezzel szintén piros lapot ad a Fidesznek, és zöld utat a - szerinte - Európai érdek érvényesülésének.
c. Részt vesz, és érvénytelen szavazatot ad le: ezzel sárga lapot ad a Fidesznek, és sárga lámpát a - szerinte - európai érdek érvényesülésének.
d. Részt vesz, és nemmel szavaz: ezzel zöld++ lámpát ad a Fidesznek, és piros lámpát a - szerinte - európai érdek érvényesülésének.

Vannak még további variációk (pl. lehet nemmel szavazni olyan alapon is, hogy Brüsszel képes kezelni a migrációt, de attól még kérdezze meg a nemzeti parlamenteket a betelepítésről), ám ezek már szakértői tájékozottságot feltételeznek, és egy szakértőnek nem sok újat mond egy enyémhez hasonló elemzés. Jó fontolgatást és szavazást (vagy távol maradást) mindenkinek.

A blog rendszeres olvasói persze tudják, hogy az álláspontom messze nem semleges a jólétünk szempontjából, a következő posztban fejtem ki.

2016. szeptember 11., vasárnap

Isten országa – mikor? 3. rész

Gyakori érv Isten országának elérkezettsége ellen, hogy nincs tökéletes kereszténység a világban. Ez nem erős érv, mert Jézus úgy tanít, hogy feltételezi: soha nem fog mindenki megfelelni Isten országa követelményeinek, sőt hogy soha egyetlen ember sem fog maradéktalanul megfelelni. Logikailag ez következik a szabad akaratból.

Tökéletes béke és igazságosság van a világban? Nincs, de ettől még elérkezhetett Isten országa. A fejlett keresztény társadalmak között béke van, és világméretekben is többségben vannak a békére vágyó emberek. Ez most van először így a történelemben, egyetlen korábbi időszakban sem vágyott békére a többség, az előző korok közvéleménye sokkal inkább hódításra, dicsőségre és hadi zsákmányra várt.

Logikai értelemben az Isten országával kapcsolatos vita a „no true Scotsman" konstrukcióra hasonlít: a kiinduló állítás szerint minden skót férfi szoknyát visel, és nem vesz alá alsónadrágot. Ha valaki ellenveti, hogy akadnak nem szoknyát hordó, alsónadrágot ellenben viselő skótok, tehát az állítás nem minden skótra érvényes, a válasz az, hogy „az illető nem igazi skót férfi". Ezt informális logikai hibának szokás tekinteni, valójában pontosabb önigazolóan szűkített definíciónak nevezni. A „skót férfi" fogalmát sztereotíp módon határozzuk meg, és az ellenvetésekre válaszolva nem vagyunk hajlandók bővíteni ezt a meghatározást. Hasonló mintát követ Isten országának az a meghatározása, amely szerint béke és igazságosság uralkodik benne, majd az ellenvetésre, hogy a világ nem ilyen, azt válaszoljuk, hogy Isten országa valójában abban a körben valósult meg, amelyben béke és igazságosság van. 

Pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy „egy igazi skót férfi szoknyát hord, és nem visel alsónadrágot". Ezt a definíciót nem lehet ellenpéldákkal kikezdeni, mivel az „igazi skót férfi" nem objektív kifejezés, hanem egy álláspont arról, hogy a beszélő szerint milyen legyen az „igazi skót férfi". Az ellenvetés pedig valójában csak ellenvélemény arról, hogy mitől „igazi" egy skót.

Hasonlóképpen, az „Isten országa a békés igazságosságban élők körében  már megvalósult a földön" kontra „Isten országa akkor valósul meg a földön, amikor minden ember teljes békében és igazságosságban él" kijelentések nem logikai állítást fogalmaznak meg, hanem két különböző véleményt az „Isten országa" fogalomról, amelyek között nem tudunk objektív igazságot tenni, hiszen a vélemény definíció szerint nem objektív.

Legfeljebb újabb véleményeket fogalmazhatunk meg arról, hogy melyik állítás felel meg jobban Jézus tanításának. Jézus nem adott konkrét és részletes leírást Isten országáról, így azt az értelmezést is lehetővé tette, hogy Isten országa esetleg csak az igen távoli jövőben valósul meg, az igen távoli jövőbe pedig akár egyfajta tökéletességelvárást is kivetíthetünk. Ha megfontoljuk, hogy judaista elképzelés szerint a Messiás feladata elhozni Isten országát a földre, akkor a mérleg serpenyője talán arra billen, hogy Jézus ezt ténylegesen meg is tette, ám ez nem szükségszerű. Ahogy a földi győzelem terén sem igyekezett rövid távon megfelelni a judaista elvárásoknak - így a vita nem zárható le.

Ki-ki fontolja meg, hogy a rendelkezésére álló legjobb információk alapján mint vélekedik Isten országának földi eljöveteléről.
- vége -

2016. szeptember 8., csütörtök

Isten országa - mikor? 2. rész

Az előző részben tisztáztuk, hogy Isten országának megvalósulása kapcsán Jézus nem ígért tökéletes szociális állapotot, amelyben minden egyes ember maradéktalanul elégedett a helyzetével, és már senkit nem tudunk sajnálni azért, mert nincs még luxusvillája három medencével - a francia riviérán. Nem kapja meg mindenki amit csak el tud képzelni, hanem az Isten országára méltók megelégszenek a (viszonylag) kevéssel, amijük van. Akinek fontos a boldogságához, hogy BMW XXL crossovere legyen, az megdolgozhat érte, és megszerezheti, de ha csak erről szól az élete, akkor talán nem fogja észrevenni maga körül Isten országát a földön. A boldogságot jelentő egyensúlyt nem külső anyagi javak formájában érjük el, hanem az anyagi javak utáni vágyakozásunk belső csillapításával. Ez azonban egyáltalán nem jelent szegénységet, sőt.

Jézus nem csak megengedi, hanem egyenesen helyesli a vállalkozást, a talentumok kamatoztatását. A Messiás eljövetelekor rabszolgatartó társadalmak és zsarnokok uralta országok voltak a földön, mára ezek gyakorlatilag megszűntek... legalábbis ott, ahol a Messiást igyekeznek követni. A társadalmi fejlődés nem véletlenül, nem is magától, hanem kifejezetten Jézus tanítása nyomán következett be. A kapitalizmus korlátlan, szabad versenyes változata még sok szociális igazságtalansággal és súlyos környezetszennyezéssel járt, mára azonban kialakultak a védőhálók és mechanizmusok, amelyeknek köszönhetően erőfeszítéssel arányos boldogulásról beszélhetünk.

A keresztény alapon kialakult fejlett nyugati országokra jellemző, hogy ki-ki nagyjából a tanulásának, a szorgalmának és a vállalkozó szellemének függvényében halad előre az életben. A szerencse, a család és a rokoni tőke szerepe nem nulla, de elég kicsi ahhoz, hogy ne sértse a reálisan gondolkodó ember igazságérzetét. Amennyiben Magyarországra ez még nem teljesen jellemző, annyiban Magyarország még nem zárkózott fel a fejlett nyugati országokhoz - de felzárkózóban van. A erőfeszítéssel arányos boldogulást esélyegyenlőségnek nevezzük. Ne feledjük, hogy nem a megszerzett javaknak, hanem az esélyeknek kell nagyjából egyenlőnek lenniük.

A fejlett nyugati társadalmak igazságosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy az igazságtalanságok ellen megélhetésszerűen harcoló baloldal egyszerűen nem talál már olyan leküzdhető igazságtalanságot, ami a közvélemény jelentős része szerint is igazságtalanság lenne. Nem igazságtalanság, hogy aki nem tanul, az nem kap jól fizetett munkát. (Szíveskedjék tanulni.) Az sem igazságtalanság, hogy aki nem piaci, hanem széplelkűségi alapon választ szakmát, ritkán fog jól keresni. (Szíveskedjen piacképes szakmát választani.) Nem igazságtalanság, hogy ki mint vet, úgy arat, és az sem, hogy aki nyáron tücsök, az ősszel a hangya segítségére szorul. (Legyen szorgalmas.) Szintén nem igazságtalanság, hogy aki a pénzét kockáztatja, az többet keres, mint aki nem. (Szíveskedjen vállalkozni, kamatoztatni a talentumát.)

Nem igazságtalanság, hogy akitől a jövedelmének kb. 50%-át elvette az állam, az nem akar e felett még bőkezűen adakozni. Miért tenné? A közösség köteles az emberek pénzének feléből gondoskodni minden rászorulóról, ettől kezdve ez már nem egyéni lelkiismereti kérdés, hanem közigazgatási-hatékonysági feladat. Figyeljük meg, mi mindenre képes manapság a bal-liberális oldal, hogy sajnálható egyéneket kreáljon, és milyen kevés sikerrel. Egy olyan társadalomban, amelyben mindenki a saját szerencséjének kovácsa, nincsenek sajnálható egyének.

Összefoglalva: a fejlett tőkés társadalmak gyakorlatilag kiiktatták az összes igazságtalanságot a világból, így Isten országa nem csak lelki, hanem anyagi értelemben is megvalósult... mármint ott, ahol Jézust igyekeznek követni.

Isten országa - mikor? 1. rész

Szerintem kétezer éve, itt, a földön. Mivel ez szokatlan álláspont, senkit sem próbálok rábeszélni. A következő sorozatban inkább megfontolást érdemlő támpontokat szeretnék adni az e téren folyó gondolkodáshoz.

Isten országával kapcsolatban két viszonylag fix, és észérvekkel nehezen megmozgatható laikus nézet létezik: 1. nincs Isten, így definíció szerint országa sincs; 2. van Isten, de az országa ismeretlen időben jön el. Érdemes rendszerezni, hogy mi minden tudható a témában, és abból mi következik.

Kezdjük az elején: a megtérített keresztények Jézus tanítása alapján hallottak először Isten országáról, Jézus azonban a judaizmus alapján terjeszti az ide vágó ismereteket. A kezdet tehát a judaista hagyomány. A zsidók évezredek óta várták a második Mózest (a Messiást, azaz Isten által felkent földi királyt), aki majd bevezeti a messiási világrendet. A világrend viszonylag alapos leírása itt olvasható. Egy teljesen igazságos földi világról van szó, amelyben nincs háború, nincs éhínség. Egyes változatok szerint betegség sincs, és tyúktojás nagyságúak a szőlőszemek, de ez inkább népies túlzásnak tűnik, mint kidolgozott teológiai tézisnek. Nincsenek ugyan tiltva a csodák, de nem elvárás, hogy Isten országa látványos jóléti csodák keretében valósuljon meg.

A judaista hagyomány alapján messiásjelöltként fellépő Jézus a hegyi beszédben fogalmazza meg az igazságosság ismérveit. Boldogságbeszédében nyolc szempontot sorol fel, ezek az Isten országa felé törekvők számára fontos értékek. 1. a lélekben szegények Isten ismeretében gazdagnak érzik magukat (nincs szó a testi szegénység megszűnéséről); 2. a szomorúak vidámak lesznek; 3. a szelídeké lesz a föld; 4. az igazságra vágyók eltelnek igazsággal; 5. az irgalmasok irgalomra lelnek; 6. a tiszta szívűek meglátják Istent; 7. a békességben élőket Isten fiainak hívják; 8. az igazságért üldözést szenvedőké lesz a Mennyország. Jézus más helyeken ugyan a szegények segítését is tanítja (pl. Lukács 16:19-31), ez azonban a jelek szerint egyfajta elvont, általános igazságosság formájában, és nem konkrét szociális szabályzatként jellemzi Isten országát. Ez azért fontos, mert az Isten országával kapcsolatos elvárásoknak, és a kereszténységgel szemben megfogalmazott általános kritikáknak is, erős szociális élük van, miközben ez a szempont önkényesnek tűnik, és nehezen indokolható Jézus tanításával.

A sorozat első részének végén azt a tanulságot fogalmazhatjuk meg, hogy a szociális tökéletesség nem előfeltétele Isten országának, vagyis Isten országa elérkezhet és megvalósulhat anélkül, hogy valamiféle rózsaszín szociális ideál uralkodna benne. Az, hogy még nincs minden munkanélkülinek háromévesnél fiatalabb BMW XXL terepjárója (pedig egyesek fantáziája szerint járna neki), nem jó érv arra, hogy lám, alanyi jogon járó crossover terepjárók nélkül nem mondhatjuk, hogy megvalósult volna Isten országa.

A következő részben az absztrakt és a konkrét szociális igazságosság közötti különbségeket vizsgáljuk meg a kapitalista gazdasági modell, valamint az esélyegyenlőség fényében.

Folyt. köv.

2016. szeptember 6., kedd

A hívők racionális világi előnye

Az Isten (nem)létével kapcsolatos vita földi eszközeinkkel eldönthetetlen, viszont az belátható, hogy ráutaló magatartás formájában mindenki hívő. Az is, aki nem hívőnek állítja magát. Csupán következetes gondolkodás kérdése, hogy egyesek elismerik azt, ami világosan látszik mindenki viselkedéséből.

Szilárd értékrendje csak annak van, aki hisz egy felette álló lényben és az általa adott normák egyetemes érvényében. Aki nem hisz ilyen lényben (praktikusan Istenben), az értelemszerűen nem hihet szilárd értékekben sem, tehát a gyakorlatban nem is alkalmazhat(na) ilyeneket.

Nézzük meg, mi következne egy tényleg és igazán Isten feltételezése nélküli világmodellből. Gondoljuk végig, mennyi minden alakulna másképp, mint ahogy ma tapasztaljuk.

Egy Istent nem feltételező világban minden mindegy, minden szabad, és semmi sem jó vagy rossz. Auschwitz sem. A Gulag sem. A szadizmus sem. A pedofília sem. A rasszizmus sem. A gyilkosság sem. A jogállamiság sem. A sajtószabadság sem. Az emberi jogok sem. A demokrácia sem. A szeretet sem. Az együttérzés sem. Még a következetesség sem. Ilyen világban egyikünk sem szeretne – és nem is tudna boldogan – élni. Egy ilyen világban senki nem mondhatná meg senkinek, hogy mit tegyen, és mit ne, mert belátná, hogy erre nincs alapja. Kivéve, hogy ahol a következetesség sem érték, ott mindenki össze-vissza beszélhet, nem kell belátónak lennie, mivel a „józan ész" sem hivatkozási alap. Egy ilyen világ elviselhetetlen lenne számunkra, mivel embertelen lenne. Az ember felett álló lényben nem hívő emberiség szükségképpen a ma emberinek tartott szint alá süllyedne.

Az Isten feltételezésére utaló magatartásunkból persze nem következik szükségszerűen Isten tényleges léte, ami a legjobb ismeretelméleti modelljeink szerint tökéletesen és bizonyosan eldönthetetlen. Az azonban következik belőle, hogy Isten nem létét hangsúlyozni önellentmondás azok szájából, akik igényt tartanának egy magasabb lény biztos értékrendjének tekintélyére. A tekintélyalapú erkölcsi igényformálás velünk született késztetés, nem múlik el „csupán" attól, hogy elvben nem is hiszünk ilyen tekintély létében.

Pontatlan vélelem, hogy erkölcs = hagyomány. Valójában erkölcs = mindenféle magatartási elvárás, ami szólhat úgy is, hogy „szeretkezz, ne háborúzz", vagy úgy is, hogy minden relatív, kivéve azt az abszolút állítást, hogy minden relatív. Meg úgy is, hogy mindent tolerálunk, kivéve a nem mindent tolerálást. Ezek logikai Möbius-szalagok, tekintélyben nem hívők tekintélyelven kinyilatkoztatott önellentmondásai.

A tudattal együtt jár a hit: a tudatra ébredés pillanatában már egyből hiszünk is, illetve úgy viselkedünk a gyakorlatban, mint aki hisz, és igényt formál a többi ember normáinak meghatározására. Kant szakszavával: ösztönösen univerzalizálhatónak tartjuk a magatartásunkat, és ha később úgy látjuk, hogy „ahány ház, annyi szokás", akkor meg ezt emeljük egyetemes szabállyá – vagyis képtelenek vagyunk meghaladni az univerzalizálási késztetésünket. Mivel erre racionális alapjuk és lehetőségük csak a hívőknek van, ők rendkívüli előnnyel rendelkeznek a nem hívőkhöz képest. „Elvehetetlen panorámájuk" nyílik a létre.

Miért fontos a baloldalnak a migráció?

Egyre többen igyekeznek gombot varrni a gerjesztett bevándorlás problémájára, én is szeretnék feltárni egy összefüggést, jelesül a baloldal erős motivációját az összes potenciális közel-keleti és afrikai migráns befogadására.

Álláspontom szerint két jó oka is van a „progresszív-liberális" oldalnak (röviden: baloldalnak) a bevándorlás ösztönzésére. Először: a baloldal úgy véli, hogy a tömeges migráció egy kívánatos baloldali jövőkép felé mutat, segít meghaladni mindent (pl. Istent, családot, hazát), amit a baloldal nem szeret. Másodszor: erősíti a baloldaliság ingatag létalapját.

Az első elképzelés irreális, hiszen pont az fáj a baloldalnak, hogy több száz év kitartó erőfeszítései ellenére Isten, család, haza MÉG MINDIG NINCSENEK meghaladva. A 'zemberek igényt tartanak ezekre a - baloldali szemmel maradi - dolgokra, és egyszerűen meggyőzhetetlenek. A migráció ösztönzése baloldali dacreakció, keretet ad a progresszív kommunikációra. A bevándorlókra hivatkozva akár minden nap többször el lehet ismételni progresszív lelkigyakorlatként, hogy „Isten, család, haza semmi, a progresszió MINDEN, az örök boldogság elixírje". Más kérdés, hogy - a migránsokat látva - ki hiszi ezt el, ki vágyik baloldali elixírre.

A második elképzelés ugyanennyire irreális: a baloldaliság lényege a jogtalanságok és igazságtalanságok elleni küzdelem, ám ezek drasztikus csökkenésével a baloldaliság tartós lejtmenetbe került, a politikai létéért küzd. Reménytelenül. A fejlett társadalmakban élő emberek többsége nem tartja igazságtalannak azt, hogy aki többet tanul, az jobb állást kapjon, sem hogy aki többet teljesít, az jobban éljen. Nem igazságtalan, ha az ingatlanját felelőtlenül elkótyavetyélő ember az utcán találja magát, és nem igazságtalan, ha onnan a hatóságok begyűjtik, és munkába állítják. A baloldal epilepsziával kombinált gutaütést kap ettől a többségi hozzáállástól, azért importálja a migránsokat, hogy végre legyen valaki, akinek az „igazságtalan" helyzetére hivatkozva legitimálhatja magát. Utolsó megfáradt, Don Quijote-i fellobbanásnak vagyunk a tanúi: ahol nincsenek megmentendő szüzek, csak Dulcineák maradtak, ott nincs szükség lovagokra, vége a lovagi kornak. Ahol a társadalom a döntő többség szerint lényegében igazságosan működik, ott nincs szükség hagyományos baloldaliakra. Game over. Kiszorultak a piacról, feleslegessé váltak, leléphetnek, átképezhetik magukat, más szólamokkal toborozhatnak maguknak híveket. Népiesen, mehetnek kapálni, mai nyelven: kezdhetnek autót szerelni, brókerkedni, szakácskodni, házat építeni, divattervezni, programozni, jazz-zenélni, mint mindenki más.

Hatalomtechnikai szempontból érthető, hogy a baloldal migránsokkal szeretné erősíteni a legitimációját, viszont a közérdek szempontjából legalább ennyire érthető, hogy a társadalom csendes többsége nem akar ehhez asszisztálni. Az európai jobb- és a baloldal vitázik ugyan egymással, időnként szenvedélyes hangnemben, ám ez eltörpül a migráció okozta problémákhoz képest. Az európai utca embere és a muszlim utca embere között intergalaktikus nézetkülönbség van, mintha két különálló galaxis ütközne egymással. Gondoljunk csak a muszlim írástudatlanságra, a nők elnyomott helyzetére és az erőszakhoz való hozzáállásra. Azon a skálán, amelyen az európai szélsőségeket szoktuk ábrázolni, a muszlimok nem helyezhetők el, mert mérföldekkel lelógnak róla. Ilyen intergalaktikus feszültségforrást nem célszerű importálni, ha jót akarunk magunknak.

Következésképp, miközben a baloldali politikusoknak legalább két komoly túlélési okuk van a migráció gerjesztésére, mindenki másnak az az elemi érdeke, hogy - demokratikusan, a csendes többség erejével - leállítsa ezt a közérdekkel szembemenő törekvést.

2016. szeptember 1., csütörtök

A furfangos vallásfikciók szövedéke

...időnként fölfeslik valahol, és ilyenkor bepillanthatunk a nyugati civilizációt már-már ellehetetlenítő kitalációkat szövögetők műhelyébe.

A The Times szerint a muszlimok aggódnak, nehogy idén szeptember 11-re essen Íd al-Adhá, az Áldozat napja, mert a többségi társadalom még félreértené, hogy mit ünnepelnek. E napon azt ünnepli az iszlám világ – folytatja a „tájékozott" napilap –, hogy Ábrahám Isten utasítására kész volt feláldozni a fiát, Izsákot.

#@*!?

Szalonképes változatban: pontosan hogy tetszenek ezt gondolni? Nem tetszettek olvasni a Korán ide vágó szakaszait?

Mohamed szerint ugyanis egészen másként zajlott a Bibliában olvasható történet: Ábrahám az idősebbik fiát, Izmailt akarta feláldozni, aki – mintegy véletlenül – az arabok ősatyja. A „próféta" politikai céljai szerint átalakította a több ezer éves történetet. A Biblia szerint Ábrahám elbocsátja egyiptomi szolgálóját, Hágárt és tőle származó fiát, Izmailt. Felesége, Sára meddőnek tűnt, ezért Ábrahám ókori sivatagi szokás szerint a szolgálóval nemzett utódot. Később viszont Isten ígérete szerint Sárának is gyermeke született, akit Izsáknak neveztek el. A gyermekes Sára immár „jogosan" féltékeny Hágárra, és elűzeti Ábrahámmal. Mai szemmel ez nem szép tett, meg is lett a büntetése.

Isten később arra kéri Ábrahámot, hogy áldozza fel Izsákot „az Úr adta, az Úr elvette" filozófia jegyében, na meg a térség birodalmaiban trendi emberáldozat mintájára. Ábrahám elvben kész erre, de Isten – Gábriel angyal által – az utolsó pillanatban közbelép, és megakadályozza az emberáldozatot. A történetnek az eredeti változatban legalább két tanulsága van: 1. Istennek nehéz körülmények között is engedelmeskedni erény, jutalmat érdemel: Ábrahám, Izsák és leszármazottai ezért részesülnek különleges áldásban; 2. (a sumérok, kelták, vikingek, aztékok, maják, inkák, egyes észak-amerikai indiánok, afrikaiak, óceániaiak és más perverz idióta társadalmak elképzeléseivel szemben) az egyetlen igazi Isten nem akar emberáldozatot. Ízlelgessük néhány pillanatig az ókori judaizmus erkölcsi hozzáadott értékét, és döbbenjünk rá, milyen fantasztikus forradalmi újítás ez az emberiség történetében!

A Mohamed által előadott változatnak ellenben nincs értelmes tanulsága, sőt. A „próféta" azt állítja, hogy Ábrahám, Izmail és a tőle származó arab nép évezredek óta hisz az egyetlen igaz Istenben. Ám mivel közben a Kába-kő nevű meteoritot is imádták, Isten kegyesen megengedi nekik, hogy ezt a jövőben is folytassák. Mármost, az ember vagy igaz monoteista, és nem imád Kába-követ, vagy imádja a Kába-követ, és nem állítja, hogy igaz monoteista lenne. Mohamed feloldhatatlan ellentmondásba keveredik, a saját szavaival hazudtolja meg magát. Nincs okunk a Bibliával szemben elfogadni az általa kitalált változatot.

Élénk fantáziájú, erőszakos politikai vezető volt ő, aki maga barkácsolta mítosszal tört világuralomra. Az Íd al-Adhá keretében ezt a történelemhamisításra alapuló törekvést ünneplik a követői. Különös, hogy még a brit konzervatív The Times is asszisztál ehhez. Megnéztem a vonatkozó Wiki oldalakat: vagy gondosan hallgatnak róla, hogy Izmailról van szó, vagy eldugják ezt a tényt az apró betűs részbe. Így szövődik a fortélyos fikció, hogy az iszlám állítólag toleráns, békeszerető, és hogy minden vallás egyenlő. Korántsem. Ha az iszlám egyenlővé szeretne válni, le kellene mondania a bibliai hagyomány önkényes átírásáról, amivel persze megszüntetné a létalapját.

Az alábbi levelet írtam a The Times-nak:

Sir,
Your article of August 30 on Islam's Eid Al-Adha (Muslims fear Eid will fall on September 11) contains a serious error. It claims that the Day of Sacrifice celebrates Abraham's willingness to sacrifice his son Isaac. Actually, Muhammad reshaped the Biblical story and said Abraham was about to sacrifice his older son Ishmael (the son he had with Hagar, the Egyptian handmaid). Crucially, Jews are descended from Isaac and Arabs think they are descended from Ishmael. Muhammad had an obvious reason for favouring his kith and kin by altering what in his day was already a time-honoured Biblical story, but I don't think he had a valid spiritual reason for doing so. He goes on to assert that Arabs are the only people of true original monotheistic faith, even though they worship the Kaaba on the side, a practice he suggests the one true God condones. A dispassionate observer might spot an irreconcilable contradiction between these claims: you are either monotheistic and don't worship the Kaaba, or you worship the Kaaba and do not claim to be monotheistic (unless you think God came down to, and stayed on, Earth in the shape of a stone). This raises reasonable concerns about Muhammad's credibility, and the concerns are not resolved by the assertion that the Kaaba is no longer actually worshipped after Muhammad – the problem is how and why it could possibly have been worshipped by allegedly true believers in the one God UNTIL him. Whatever drove him to single-handedly overrule centuries-old authoritative written sources, to invent an inconsistent God-and-Kaaba model that flies in the face of ethnographic record, and to turn it against Jews, Christians and all non-Arabs is unlikely to have been tolerance or a desire for peace. While many – especially those who do not read the Quran – may disagree with this assessment, they will probably agree that any coverage of Islam should be factual. As a matter of fact, Eid Al-Adha celebrates the alleged illegitimacy of Western civilisation and glorifies Ishmael's descendants' claim to world domination. Let us face the inconvenient fact that Islam is ultra-radically different from our notions about Isaac's role, about reasonable individuals' right to bend the Bible, and about faith and society in general.

(Tisztelt Szerkesztőség! Augusztus 30-i cikkük az iszlám Íd al-Adhá ünnepről (A muszlimok attól tartanak, hogy az Íd szeptember 11-re esik) súlyos tévedést tartalmaz. A cikk szerint a muszlimok az Áldozat napján azt ünneplik, hogy Ábrahám kész volt feláldozni a fiát, Izsákot. Valójában Mohamed átalakította a bibliai történetet, azt állította, hogy Ábrahám az idősebbik fiát, az egyiptomi szolgálótól, Hágártól származó Izmailt készült feláldozni. Döntő tényező, hogy Izsák leszármazottai a zsidók, Izmail leszármazottai pedig - hitük szerint - az arabok. Mohamednek tehát nyilvánvaló oka volt az atyafiai javára megváltoztatni az ő idejére már réges-régen köztiszteletben álló bibliai történetet, de nem gondolom, hogy ez érvényes lelkiségi indok lett volna. Azt is állítja ugyanis, hogy az arabok az igazi egyistenhit népe, miközben mellékesen a Kába-követ is imádják, és szerinte az egyetlen igaz Isten jóváhagyja ezt a gyakorlatot. Egy higgadt megfigyelőnek feltűnhet az állítások közötti feloldhatatlan ellentmondás: az ember vagy monoteista, és nem imádja a Kába-követ, vagy imádja a Kába-követ, és nem nevezi magát igaz egyistenhitűnek (hacsak nem véli úgy, hogy Isten kő formájában eljött a világba, és benne is maradt). Ez ésszerűségi aggályokat vet fel Mohamed hitelességével kapcsolatban, és az aggályokat nem oszlatja el az az állítás, hogy Mohamed óta már nem imádják a Kába-követ – az a gond, hogy miként és miért imádhatták az állítólag egy Istent imádó igaz hívők MOHAMEDIG. Bármi is indította őt arra, hogy egymaga hatályon kívül helyezze a sok évszázados mértékadó írott forrásokat, kitaláljon egy ellentmondásos és néprajzilag is cáfolt Isten-Kába-kő modellt, majd azt a zsidók, keresztények és minden nem arab ellen fordítsa, az indíték valószínűleg nem a tolerancia és a békevágy volt. Sokan – főleg akik nem olvassák a Koránt – talán nem értenek egyet ezzel az értékeléssel, de azzal valószínűleg igen, hogy az iszlámról szóló tudósítások legyenek tényszerűek. Ténykérdés, hogy Íd al-Adhá napján a nyugati civilizáció állítólagos illegitimitását ünneplik, és Izmail leszármazottainak világuralmi igényét dicsőítik. Nézzünk szembe a kellemetlen ténnyel, hogy az iszlám ultraradikálisan eltér az Izsák szerepével, az ésszerű egyének Biblia-ferdítési jogával, valamint általában a hittel és a társadalommal kapcsolatos elképzeléseinktől.)