2021. szeptember 28., kedd

Tárgyilagosan a szivárványügyekről

Milyen jó lenne, ha LMBTQI témában nem beszélnénk el egymás mellett! Ebben segít az alább javasolt terminológia.
Két példa a párbeszédet akadályozó kategóriakeveredésre: klasszikus vicc szerint "semmi bajom a homoszexualitással... csak kötelezővé ne tegyék". (A tolerálásból nem következik, hogy a melegség kizárólagos normává váljon.) Mai neoliberális megközelítés: aki ellenzi a melegházasságot, az homofób. (A házasság hagyományos értelmének megtartása nem azonos a melegellenességgel.)
Az LMBTQI álláspontokat tárgyilagosan leíró terminológia: 1. heteronormatív (a heteroszexualitást jogszabályi szinten előíró); 2. szivárványtoleráns (a nem heteró magatartást tűrő); 3. szivárványnormatív (a melegházasság jogszabályi engedélyezését támogató).
A terminológiát alkalmazva: a két domináns álláspont jelenleg a szivárványtoleráns és a szivárványnormatív. A szivárványtoleránsok nem akarják betiltani a meleg illetve transz magatartást, de úgy vélik, hogy a házasság evolúciósan kialakult intézmény az eltérő férfi-női szerepek és a biológiai utódok helyzetének kezelésére, tehát nem indokolt átalakítani az LMBTQI-diszkrimináció megszüntetése érdekében. A szivárványnormatívak pedig úgy vélik, hogy a melegek és transzneműek hátrányos megkülönböztetése csak a házasság fogalmának kiterjesztésével szüntethető meg, háttere ugyanis mindaddig megmarad, amíg a hagyományos házasság heteró büszkeségforrás lehet.
A javasolt terminológia nem eldönti, "mindössze" tárgyilagosabbá teszi a tartalmi vitát. Feltárja, hogy a cél az LMBTQI személyek eredményes védelme a diszkriminációtól, és nem a házasságról való indulatos vitázás, így a megoldás is az eredményes védelem irányában keresendő.

2021. szeptember 25., szombat

Miért nem népszerűek a vadászó politikusok

Régi uralkodóinktól kezdve a földesurakon és a kommunista eliten át egészen a mai kormánytagokig szinte minden "nagy ember" vadászott/-szik. Bár ne tenné, ha számít neki a közvélemény. Vadászni bizonyára nagyon hasznos és fontos, elősegíti a vadállomány-szabályozást, a kapcsolattartást, a döntéselőkészítést (vérnőszést, szeszfogyasztást), és így tovább, mégsem népszerű a választók szemében. Három példa segítségével megérthetjük, miért.
Ha valaki magánemberként hentes, az nem akadálya a közmegbecsülésnek, sőt. Ám ha mások ügyei iránt érzékeny képviselőként szeretne megjelenni a nyilvánosságban, az már összeegyeztethetetlen az állatok trancsírozásával.
Ha magánember Mercit, Béemvét vagy Audit vezet, egészségére, becsülik és irigylik a rátermettségéért. Politikusként viszont kifütyülik, ezért jól teszi, ha mielőbb átül egy Skodába.
Üzletemberként off-shore céggel rendelkezni nem ügy, sokaknak van. Párttisztséggel kombináltan off-shorekodni ellenben politikai öngyilkossággal ér fel.
Mindhárom példával kapcsolatban lehet hitetlenkedni, hogy "igazából miért?", "ha másnak szabad, politikusnak miért nem"? A válasz önkényes és rövid: csak. De mindenkor igazolható közvélemény-kutatással. Akár kormányszínekben, akár ellenzéki zászló alatt kampányol valaki, vadászatért pontlevonás, súlyosabb (kérkedő, trófeákkal pózoló) esetben diszkvalifikálás jár.

2021. szeptember 24., péntek

Fekete nyugdíjkép

Fekete-Győr András az ellenzéki kampány hevében cáfolja, hogy megválasztása esetén veszélyben lenne a nyugdíjrendszer. Pedig a létszámfogyás és az aktívak-nyugdíjasok arányának romlása egyértelműen ezt jelenti. Lássuk a minden szeletükben nem teljesen kibontott érveit.
"Fizetjük a nyugdíjjárulékot, amiért cserébe egy új, európai Magyarországon is járni fog a nyugdíj, és pont."
- Ez technikailag igaz, de nem mindegy, hogy ami jár (pl. havi 100 ezer helyett 10 ezer), elég-e a megélhetéshez. A befizetők számának csökkenése azt jelenti, hogy nem lesz elég. Ugyanis a felosztó-kirovó (pay-as-you-go) rendszerben mindig az aktívak fizetik a nyugdíjasok adott havi nyugdíját. Ha viszonylag kevesen dolgoznak, a nyugdíjasok meg viszonylag sokan vannak, akkor kevesebb nyugdíjat fognak kapni.
"Mitől lesz fenntartható? Például attól, hogy az automatizáció hatására egyre növekedő GDP-többletből a nyugdíjasoknak is részesülnie kell!"
- Ez szemfényvesztés: minden fejlett ország GDP-je nő, de pont ennyivel nő a nyugdíjasként elvárt életszínvonal is, ami semlegesíti a GDP-növekedés hatását. Aki 2020-ban ment nyugdíjba, nem elégszik meg az 1990-es életszínvonalával. A nyugdíját nem az évtizedekkel korábbihoz, hanem a nyugdíjba menetele előtt évhez fogja viszonyítani, és ha aránylag kevés az aktív dolgozó, akkor zuhanásszerű elszegényedést él majd meg.
"A PWC számítása szerint az Egyesült Királyság GDP-je 2030-ra csak a gépesítésnek köszönhetően 10%-os növekedést fog produkálni."
- Aki 2030-ban megy nyugdíjba, az nem 2020-hoz méri majd a nyugdíját, hanem a 2029-es jövedelméhez (illetve járulékbefizetéséhez), és ha nincs elég befizető a rendszerben, ilyen összevetésben fog elszegényedést tapasztalni.
"A mi rendszerünk lehetőséget ad mindenkinek, hogy akár előbb, akár később elmenjen nyugdíjba."
- Persze: elmehet havi 5 ezer forintos nyugdíjba 60 évesen, vagy dolgozhat 90 éves koráig, hogy elérje a havi 100 ezret. Legyünk józanok, a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer átlagban 5-10 nyugdíjas évet biztosít. Ha a férfiak átlagéletkora 75 év, akkor 65-70 éves korig kell dolgozniuk, ha a nőké 80, nekik 70-75 éves korig kellene - ilyen keretben kell gondolkodni, és ha valahol gesztust teszünk, azt máshol kompenzálni kell. Az aktív befizetők arányának csökkenése ezt jelenti: változatlan nyugdíj kevesebb évig (tovább kell dolgozni), változatlan évig kevesebb nyugdíj (elszegényedés), vagy változatlan évig változatlan nyugdíj megemelt járulékbefizetésből (gazdasági csődveszély).
"Lesz mindenkinek egy egyéni nyugdíjszámlája, amin láthatja, hogy mennyi pénzt halmozott fel a befizetett nyugdíjjárulékából, és mikor, mennyire éri meg a nyugdíjbavonulás."
- Az egyéni számla jó ötlet (ne feledjük, hogy Orbánnak kellene a kötelező-magánnyugdíj-pénztárak államosításakor tett ígérete szerint bevezetnie), kb. azt fogja mutatni, hogy 60 éves korban, mai értéken, 5 ezer lenne a havi nyugdíj, 89 évesen pedig immár 99 ezer. Ez alól a tőkefelhalmozó nyugdíjrendszer bevezetése sem mentesít, mert a tőke hozama szintén létszámarányosan csökken.
A létszámcsökkenésnek, és különösen az aktív-nyugdíjas arány romlásának, tehát nincs működő ellenszere. Fekete-Győrnek viszont van annyi mentsége, hogy a nyugdíjrendszer részletes fenntarthatósági javaslata annyira várható tőle egy kormányváltó kampányban, mint a marsi kobaltbányászat megvalósíthatósági tanulmányának bemutatása. Nem az ő dolga, nem most, nem ebben az összefüggésben.
A nyugdíjkérdés mögöttes tartalma mégis jogos: milyen lenne a hagyományos nemi szerepeket és családmodellt felülíró, az evolúciótól függetlenedést ígérő forgatóköny szerinti jövő? Szebb, vagy meglehetősen Fekete? Fekete-Győr őszinte válasza pedig az lenne, hogy fogalma sincs, ő csak azt adja elő itt a "végeken", amit nyugatabbról hall az elvbarátaitól. Saját elgondolás híján majd olvasgatja a PWC jelentéseit. És ha a nyugatabbi elvbarátokat kérdezzük, hogyan fog kevesebb ember több pénzt befizetni változatlan járulékkulcs mellett, összeomlás nélkül, akkor sejtelmesen mosolyogva legfeljebb annyit mondanak, hogy "az ezzel kapcsolatos kockázatokat mindenkor az egyénnek kell mérlegelnie".
2007-ig az amerikaik is úgy hitték, hogy az érhetetlenné bonyolított pénzügyi konstrukciók hozamának végső forrása nem látható ugyan, de mivel a rendszer egyelőre működik, a hozamforrás talán maga a mágikus erejű konstrukció. Aztán jött az összeomlás. És nem azt tapasztaltuk, hogy az egykori propagálók bátran beleállnak a felelősségvállalásba. Felvették a prémiumaikat és felszívódtak, a romok eltakarítását a kárvallottakra bízva. A nyugati világ tele van bedőlt nyugdíjpénztárakkal, csak a róluk szóló hírek nálunk nem minősülnek "érdekes"-nek. Így ha az állami nyugdíjrendszerek összeomlanak, arra lehet számítani, hogy egy nappal a bukás előtt még mindenki mámorosan szónokol a sikerről, egy nappal később pedig már nem lehet utolérni az illetékeseket.
Fekete-Győr Andrással nem az a gond, hogy szenvedélyes titán létére nem ért a részletekhez, hanem hogy szép jövőként kritikátlanul népszerűsít egy piramisjátékot. A hagyományos nemi szerepeket és családmodellt az evolúció hitelesíti. Az evolúciótól függetlenedésnek pedig szükségszerű kimenetele: kiesés az evolúciós rostán.

2021. szeptember 23., csütörtök

Választás felé

Mivel közeledik a 2022-es országgyűlési választás, érdemes röviden tudatosítani, mi felé haladunk, és mi fog történni útközben. Kiinduló véleménybuborék állapot: X párt fekete, Y párt fehér; vagy minden párt fekete, és az egyéni ideál fehér.
Ahogy jönnek a fekete-fehér képet árnyaló információk, lassanként felsejlik Philippa Foot erkölcsfilozófus vonatdilemmája, miszerint az A. vágányon egy ember fekszik, és jön a vonat.
A választó bevonódik, tudatosítva hogy a vonatot meg kell állítani. Nem hagyhatjuk, hogy elüssön egy embert, ez a választás az alapvető emberi tisztességről szól!
Ahogy halad előre a kampány, feldereng a teljes vonatdilemma: B. vágányon két ember fekszik, és a vonat arra tart, kezednél a váltó, átállítod? Már nem az a kérdés, hogy megmentünk-e egy embert, hanem hogy kettő megmentéséért beáldozunk-e egyet? A vonat ugyanis nem fog megállni. A választó nem szereti ezt a dilemmát, hasonlóan a Philippa Foot által megkérdezettek többségéhez.
A finishez érve kimenekül a dilemmából, keres magának egy irreleváns részletet (melyik jelöltnek szebb a nyakkendője/hangja), és arra kezd hivatkozni a döntése indokaként. Vagy beleáll a dilemmába, érvelni kezd, hogy merre álljon a váltó, és ezzel népszerűtlenné teszi magát a környezetében.
A választás után talán feltámad benne a gyanú, hogy esetleg a másik vágányra kellett volna szavazni... bár mégsem, hiszen azon is feküdt ember... vagy semerre sem kellett volna szavazni... vagy leginkább megállítani a vonatot... az a baj a világgal, hogy minden vágányon fekszenek, és nem áll meg a vonat. Mert nincs hatalmi vákuum, így aki sehová sem ikszel, az is ikszel valahova. A közélet Foot-dilemmák sorozata.
Aztán újra légmentessé válik a véleménybuborék, Y párt vagy az egyéni ideál újra fehérnek tűnik, a következő kampányig.

2021. szeptember 5., vasárnap

Mit brennender Sorge...

A tanúságtételek mellett az idei Eucharisztikus Kongresszus fontos hozadéka, hogy szóba került XI. Piusz pápa "Mit brennender Sorge" kezdetű 1937-es enciklikája, amelyben határozottan állást foglal a náci újpogánysággal, sőt konkrétan Hitlerrel szemben.
Így fogalmaz: "Aki pantheisztikus elmosódottsággal Istent a világgal egy rangra helyezi, Istent a világgá s a világot Istenné teszi, az nem istenhivő.
Aki egy állítólagos ősgermán - kereszténység előtti elgondolással a puszta személytelen sorsot a személyes Isten helyébe lépteti, tagadja az isteni Bölcsességet és Gondviselést, aki „elér erejével egyik végtől a másikig s a mindenséget üdvösen igazgatja” (Bölcs. 8, 1.), s mindent szerencsés befejezéshez juttat. Az ilyen nem számíthat az istenhívők közé.
Aki a fajt, a népet, vagy az államot, vagy az államformát, az államhatalom hordozóit vagy az emberi közösség egyéb alapértékeit – amelyek a földi élet keretein belül lényeges és tiszteletreméltó helyet foglalnak el – kiemeli földi értéksorrendjükből s mindennek, még a vallási értékeknek is legfőbb zsinórmértékévé teszi s bálványimádóan isteníti, az felforgatja és meghamisítja a dolgoknak Istentől alkotott és megszabott rendjét. Az ilyen távol van az igazi Isten-hittől, s e hitnek megfelelő életfelfogástól.
Vigyázzatok, Tisztelendő Testvéreim, arra a szóban és írásban egyre erősebben terjedő visszaélésre, amely az Isten háromszor szent nevét mint üres, értelmetlen formát használja emberi törekvések és vágyódások többé-kevésbé önkényes képletének megjelölésére. Tanítsátok ki híveiteket arra, hogy az effajta eltévelyedést olyan élénk elutasítással fogadják, amilyet megérdemel. A mi Istenünk a személyes, emberfeletti, mindenható, végtelenül tökéletes Isten, Aki a személyek háromsága mellett egy a lényegében s háromszemélyű az isteni lényeg egységével, Alkotója minden teremtett lénynek, Ura, Királya és végső beteljesítője a világtörténelemnek, aki maga mellett isteneket sem meg nem tűr, sem meg nem tűrhet.
Ez az Isten szuverén hatalommal adta parancsait, amelyek függetlenek időtől és tértől, országtól és fajtól. Amint az Isten napja egyformán süt minden emberi arcra, éppúgy törvénye sem ismer előjogokat és kivételeket. Uralkodók és alattvalók, koronás fejek és koronázatlanok, hatalmasak és alacsonyak, gazdagok és szegények egykép állnak szava hatalma alatt. Teremtői jogainak teljességéből természetszerűleg következik teljes joga az engedelmességre egyesekkel és mindennemű közösségekkel szemben. Az engedelmességre vonatkozó eme joga kiterjed az élet minden területére, ahol csak felmerülnek erkölcsi kérdések, amelyek az isteni törvénytől kívánnak megoldást s egyben a változó emberi rendelkezések beiktatását követelik a változhatatlan isteni törvények rendszerébe.
Csak felületes szellemek eshetnek abba a tévedésbe, hogy nemzeti Istenről, nemzeti vallásról beszéljenek, csak ilyenek tehetik azt a botor kísérletet, hogy az egész világ Alkotóját, minden nép Királyát és Törvényhozóját, akinek nagyságához képest „a nemzetek oly kicsinyek, mint a vízcsepp a vödrön” (Iz. 40, 15.), egyetlenegy nép határai közé, egyetlen faj vérségi kötelékébe akarják szorítani. ...
...Aki valami szentségtörő félreismerés következtében az Isten és a teremtmény, az Istenember és az emberek fiai között tátongó lényegi különbség ellenére bárki halandót - s ha minden idők legnagyobbika volna is – Krisztus mellé és még inkább fölé és ellene merne állítani, az tudja meg, hogy álpróféta, akire megrendítő módon áll az Írás szava: „A menyekben lakó kineveti őket.” (Zsolt. 2, 4.)
Fontos kordokumentum ez, és egyben a történelmi tisztánlátást is segíti, ha végigolvassuk.

2021. szeptember 3., péntek

Kiöntsük a gender-modellt a fürdővízzel?

Az előző bejegyzés alapján belátható, hogy a nemi szerep lényegében nem társadalmi konstrukció, így nem is módosítható szabadon. Ez új fogalmi keretbe helyezi, de nem teszi teljesen haszontalanná a gender-projektet. Ha űrszondát indítunk a Mars egyik holdjára, amelyről kisvártatva megtudjuk, hogy nem létezik, ám az űrszonda számos újítást hoz az életünkbe, akkor az orbitális tévedésre alapozott expedíció mérlege mégis lehet pozitív.
Egyrészt a gender-projekt alapvetése kontrafaktuális és illogikus, másrészt a nyugati társadalmak többségére jellemző létszámfogyás valós jelenség, amelynek kezelése hasznos és szükséges – párhuzamosan figyelve bolygónk és a nagy ellátó rendszereink fenntarthatóságára*. A létszámfogyás hátterében pedig főként a nők változóban lévő világlátása és ezzel összefüggő elégedetlensége áll: kiterjesztett társadalmi szerepet, több megbecsülést kívánnak az otthon falain kívül, nem különösebben aggódva, hogy ha – egyéb elfoglaltságaik miatt és törekvéseik közepette – ők nem, akkor vajon ki szüli meg és gondozza a (fentiek szerint mérlegelt) létszámfenntartáshoz szükséges gyermekeket.
A férfiak eddig nem tudtak olyan új szerepmegosztási javaslatot (New Gender Deal-t) letenni az asztalra, amely a nők tetszését elnyerte volna, így párkapcsolati és össztársadalmi patthelyzet alakult ki. A szembenálló felek tapasztalják, hogy az együttműködési hajlandóság hiánya immár alapvető egzisztenciális veszéllyé nőtt, ám az előrelépés útját még nem látják.**
A gender-projekt a nemek közötti új egyensúly és társadalmi együttműködés segédeszközeként is felfogható: a nemi szerep lényegében evolúciós, akaratlagosan csak kis mértékben módosítható, ám ezt a kevés mozgásteret maximálisan kihasználva kidolgozhatunk egy nyertes-nyertes ajánlatot, amely fenntarthatóságot, társadalmi békét és jólétet eredményez.
Talán nem túlzás a mai patthelyzetet sztrájkhoz hasonlítani: a dolgozók kevésbé honorált fele munkabeszüntetéssel tiltakozik az alacsony megbecsültség ellen, akár a teljes munkahely megszűnésének veszélyét is vállalva. A magasabban honorált másik fél átadhatja a jövedelmének akkora részét, amekkorától újra felveszik a munkát, ennél többet nem tehet, ugyanis a két csoport egyike sem tudja lényegében átvenni a másik munkakörét. (A munkáltató ebben az összefüggésben az evolúció, őt lehetne hibáztatni az eltérő adottságokért, ha lenne ennek értelme.***)
Az eddigi folyamat arról szólt, hogy 1. a felek a saját igényeiket hangoztatják, a másik fél érdemi meghallgatása nélkül; 2. a férfiak némi részt vállalnak a négy fal közötti feladatokból, de női nézetben messze nem eleget; 3. átengednek némi gazdasági-társadalmi szerepet, szerintük máris túl sokat, a nők szerint ellenkezőleg. A kiegyezési folyamat következő lépése az lenne, hogy a nők tegyenek létszámfenntartási ajánlatot: milyen feltételekkel lennének készek újra együttműködni társadalmaink fenntartásában, elfogadva a biológiai evidenciát, hogy a férfiak nem szülnek és szoptatnak, mert ez nem fejben dől el.
A sztrájkhasonlattal zárva: közeledik a pont, amikor a folytatólagos munkamegtagadás tömegnyomorral fenyeget, közös érdek tehát mielőbb kialkudni a New Gender Dealt, segédeszközként felhasználva a gender-projektet.

*Ha létszámcsökkentéssel szeretnénk védeni az ökoszférát, logikusan ott kell ezzel az ötlettel fellépnünk, ahol a növekedés van (Afrika, Ázsia), ahol ugyanis csökken és öregszik a népesség (Európa), ott már a nyugdíjrendszer fenntarthatósága az irányadó.
**A bevándorlás akkor sem oldaná meg az európai létszámhiányt, ha a bevándorlók esetleg átvennék az európai értékrendet – amitől ők is fogyni kezdenének. Ott működik jól (USA, Kanada, Ausztrália), ahol nem szükséglet, hanem minőségi lehetőség a beilleszkedni hajlandóknak.
***Az emlősfajok nőstényei megtölthetnék az evolúció panaszládáját "sok évmilliós sérelem és felháborító igazságtalanság, hogy pont nekünk kell szülnünk: nem leszünk tovább szülőgépek!" témájú levelekkel, ha képesek lennének erre, és az evolúciónak lenne panaszládája, és ha ettől változást lehetne remélni.

A "társadalmi nem" (gender) esete az evolúcióval

Aki szerint átütő érvelés, hogy mivel a rózsaszín nem ősidőktől a lányok színe, a lányság/nőiség csak egy társadalmi szerep (konstrukció), fontolja meg az evolúció fényében: minden emlős nősténye és hímje között vannak alkati, viselkedésbeli és szerepbeli különbségek, miközben konstrukciókat alkalmazó és szerepeket formáló társadalommal kizárólag az ember rendelkezik.
Ha az állatvilágban is megfigyelhetők különbségek a nemi szerepek között, noha az állatok nem élnek társadalomban, akkor logikailag kizárt, hogy a nemi szerepek kizárólag társadalmi konstrukciók. Ha pedig az ember az állatvilágból emelkedett ki az evolúció során, akkor kizárt, hogy az emberi nő-férfi szerepkülönbségek teljességgel társadalmi konstrukciók lennének.
Gondoljuk tovább: amennyiben a nő-férfi különbség markánsabb lenne a főemlős nőstény-hím különbségeknél, jó okunk lenne feltételezni, hogy az emberré válás a jelek szerint felerősítette a különbségeket, és ennek magyarázatát is indokoltan keresnénk pl. a társadadalmi létformában. Csakhogy nem látunk markánsabb különbséget, így nincs különösebb okunk a magyarázatot ott keresni. Nem tapasztaljuk, hogy a női szerep erősebben különbözne a férfi szereptől, mint mondjuk a csimpánz nőstényeké a hímekétől, sőt. Az ember esetében az eltérés mintha kisebb lenne, azaz a társadalom éppen csökkentheti a nemi szerepek különbözőségét, többek között az "egyenlőség" és a "jogok" nevű szellemi konstrukcióknak köszönhetően.
Ha az oroszlánok társadalomban élnének, előbb-utóbb feltennék maguknak a kérdést, hogy miért van Leónak sörénye, amikor Leonának nincs, és miért vadászik utóbbi, míg előbbi területet véd, közben meg naphosszat lebzsel. Heves vita eredményeképpen talán úgy döntenének, hogy Leó vágassa le a sörénye felét, műtsék azt rá Leonára, és a területvédést-vadászatot osszák el egyenlően egymás között. Ha az oroszlánoknak lenne társadalmuk, az nem növelné, hanem csökkentené a nőstény-hím különbséget.
Teszteljük a fordított feltevést is: kezdetben uniszex oroszlánok voltak, és csak mikor társadalomba rendeződtek, akkor találták ki, mintegy unaloműzőnek, hogy Leó sörényben verekedjen, míg a sörényjogtól megfosztott Leona naphosszat vadászik. Hihető ez? Nem igazán, hiszen az oroszlánok nem rendeződtek társadalomba, a biológiai lét ösztönszintjén vegetálnak. A csimpánzok szintén társadalom előtti állapotban élnek, szintén markáns szerepkülönbségekkel. Ezek oka tehát nem a nem-is–létező társadalomban, hanem az evolúcióban keresendő. Az evolúció formálta, és helyezte a hímektől eltérő szerepbe a nőstényeket. Abszurd feltételezés, hogy az ősidőkben volt az uniszex szerepegyenlőségben élő ember, míg a társadalom mesterséges különbséget nem konstruált nők és férfiak között.
Az tűnik logikus és életszerű feltevésnek, hogy az emberi társadalmak részben csökkentették, részben modulálták az evolúciósan eleve meglévő különbségeket, például úgy, hogy 1. a nemi szerveket ruhával takarják el, ám 2. a ruhaszín különbözik, mondjuk, a nők esetében rózsaszín, a férfiak esetében kék. A színek változtathatók, de az evolúciós szerepkülönbség nem, sőt úgy tűnik, hogy a különbözés vágya sem szűnik meg ideológiai parancsra. Különben rég falanszterben élnénk, ahogy Morus Tamás már 500 éve javasolta. Utopia hiába tűnt elméletben jó ötletnek, az emberek szeretnek különbözni, és aktívan ellenállnak minden uniformizálási kísérletnek.
Következtetés: az emberi társadalmakban tapasztalható női-férfi különbségek lényegében evolúciósan alakultak ki, a társadalom a csökkentés mellett némi díszítéssel látta el őket, legfeljebb utóbbi nevezhető, korlátozott értelemben, társadalmi konstrukciónak. (Járműhasonlattal: az evolúciós különbség az alváz és a teljes belső szerkezet, motor, erőáttétel, fékrendszer, fedélzeti számítógép, stb., a társadalmi konstrukció pedig a karosszéria egyes díszítő elemei.) A nemi szerepeket súlyos tévedés, intellektuális becstelenség "társadalmi"-nak nevezni.
Ezzel kilőttük a gender-elmélet lényegét és egészét, mint céllövöldében az egy hurkapálcás bábut? Kiderül a következő posztból.