A 2022 hadművelet

Az októberi önkormányzati választás viszonylagos kudarca, azaz Budapest elvesztése után a Fidesz megvizsgálta a lehetséges okokat, többek között a Borkai-botrány imázshatását, és rövid úton arra jutott, hogy fokozni kell a keménységet, mármint kifelé. Én az ellenkezőjét javasolnám, persze nem garantálva a '22-es győzelmet - de nem is feltétlenül a folyamatos kormányon lét szolgálja a köz javát.

A Fidesz 2022-es bukását nehéz lesz elkerülni, mivel a demokrácia elemi kelléke a ciklikus kormányzás. Kormányok jönnek-mennek, az irányváltás egyébként is inkább retorikai, mint tartalmi, négy év erre kevés idő. Nem angyalok váltják az ördögöket, és nem is fordítva. Egy kormány, amelyik azon keménykedik, hogy a 3. után 4. ciklusa is legyen neki, a fárasztást butasággal toldja meg. Miután lefárasztotta a választóit, még fafejű imázst is teremt magának, ami megnehezíti a későbbi visszatérést.

Ha a Fidesz tényleg közérdekben gondolkodik, a jobb / konzervatív / hagyomány párti / közösség párti oldalnak hosszú távon is szüksége lesz életképes érdekképviseletre, és ehhez kell egy nem nullára amortizált párt. (Aki hajlandó tanulni a múltból, keresse vissza az MSzP afférját Gyurcsány Ferenccel: ha utóbbi 2006-ban nem keménykedik szemkilövős rendőrattakkal, és ha 2009-ben nem a haverját/üzlettársát nevezi ki erőből ügyvezető miniszterelnöknek, hanem korrekt módon választást ír ki, az MSzP valószínűleg veszít abban a körben, ellenben ma életképesen képviselhetné a baloldalt. Azért vegetál ma, mert 2006-09 között nullára amortizálta magát, és a politikai kómából nagyon lassan lehet kijönni. Visszanézve világos, még egy kérlelhetetlen bal-lib számára is, hogy nem érte meg keménykedni, ragaszkodni a megtarthatatlanhoz.)

Igaz, és e blogon számos korábbi posztban kritizált állapot, hogy a magyar bal-lib aktivisták gátlástalanul hamisítanak, torzítanak, ferdítenek, tojnak a tényekre, csőcseléknek tartják a népet, és értelmiségi abszolutizmust igyekeznek gyakorolni a "büdös parasztok" feje felett. Erre azonban nem jó válasz, ha a Fidesz is átveszi a stílust. 1. elveszíti a versenyelőnyét; 2. a maga táborát ilyen attitűddel csak zsugorítani tudja.

Az imázsőrzéshez tartozik, hogy a bal-lib oldal goebbelsi módszertannal sulykolt legordasabb rágalmait vissza kell verni, de nem erővel, hanem érdemi érvekkel, tényszerű cáfolatokkal, hatásos higgadtsággal. (Gyengébbek kedvéért: nem Bayer Zsolt-módra.) A keménykedés itt nem jön be, a vitákat hallgató-néző benyomása szerint az okosabban, tényszerűbben érvelőnek lesz igaza, ezt a benyomást lehet elegánsan-intelligensen alakítani.

Javaslatom: szellemi emelkedettség, elegancia, irónia (és főleg önirónia), sportszerű alárendelődés a választói akaratnak. Így megelőzhető a nullára amortizálódás, és ráadásul, a választó időnként méltányolja az akaratának való alárendelődést, így ez akár szavazatokat is hozhat. Utóbbi nem garantálható, de egy szellemileg emelkedett, elegáns, önironikus és sportszerű Fidesz ideális állapotban szállhat ringbe 2026-ban vagy 2030-ban.

Focinyelven szólva, egy - talán - vesztés felé haladó meccs második félidejében nem rugdossuk össze-vissza az ellenfelet, mert az úgysem segít; sportszerűen hajtunk, elegáns játékkal nyűgözzük le a nézőket, elfogadva, hogy ha ezúttal nem jön össze, akkor majd a következő kupán nyerünk. Ki tudja, talán éppen ettől jön össze mégis...

U.i.: Akit érdekel, hogyan győzhet 2022-ben az ellenzék, hogy abban legyen közjó szempontból köszönet, itt olvashatja.

Etikai alapvetés 4. rész

Teszteljük az 1. szabály (Tiszteljük az emberi életet, kivéve az életet visszaesően nem tisztelők életét.) működőképességét.

Elöljáróban szögezzük le, hogy egy tökéletes világban egyetlen ember sem kerülhetne el nem követett gyilkosságért börtönbe, pláne nem kivégzésre. Egy tökéletes világban a nyomozó hatóság nem emelne súlyos vádat ártatlanok ellen, de ha mégis, a bíróság nem adna helyt a vád fabrikációinak... Ám ha belegondolunk, egy tökéletes világban gyilkosság sem létezne. Mivel időről időre történnek gyilkosságok, kénytelenek vagyunk tudatosítani, hogy a világunk nem tökéletes, és mi nem egy megálmodott idillhez képest, hanem a tényleges állapotra keresünk optimális rendezőelvet.

Szintén szögezzük le, hogy gyilkosság alatt a megfontolt, higgadtan mérlegelt életelvételt célszerű érteni, amikor az elkövető fejében megfordult annak a lehetősége, hogy az áldozatot életben is hagyhatná, de tudatosan elvetette ezt a lehetőséget. Nem tartozik ebbe a kategóriába a halálos közlekedési balesetet okozó, akkor sem, ha több ilyen balesete volt, mert az elzárás nála eredményes lehet. És nem tartozik ide a részegen többször is halálos kimenetelű verekedésbe keveredő ember, mivel esetében a kontrollvesztést kiváltó helyzet megelőzhető a fogvatartással. Szintén nem tartozik ide az abortuszt ismétlődően megrendelő/végrehajtó ember, mert a magzati élet elméletben emberi, a gyakorlatban mégis enyhébb érzelmi reakciót vált ki, így nem kezelhető a megszületettek életével azonos módon. Az alábbi okfejtés kizárólag olyan visszaeső gyilkosokra vonatkozik, akik józan mérlegelést követően képesek elvenni az emberi életet, mert számukra az nem képvisel felbecsülhetetlen értéket.

A jogvédőkkel szemben én azt hangsúlyozom, hogy az első súlyos jogsértés a gyilkosság áldozatát érte, és nem az elkövetéssel gyanúsítottat. A rendészet feladata az lenne, hogy garantálja mindenki életét, szemben azzal, hogy a már elvett élet után keresni kezdi a tettest. Az áldozatnak joga volt az élethez, ám ezt nem tudtuk számára biztosítani, azaz minden nyomozás egy kudarcos, deficites helyzetből indul.

A jogvédőkkel szemben én azzal érvelek, hogy a jövőbeni áldozatok életének védelmére kell helyezni a hangsúlyt, és nem arra, hogy a megholtat úgysem lehet visszahozni... Ez ugyanis nem indokolja az elkövető mielőbbi szabadlábra helyezését. A társadalom védelme nyilvánvalóan magasabb szintű lesz, ha az életet semmibe vevő elkövető soha nem szabadul. Viszont erős ellenérv, hogy az ember változik, a gyilkosok egy része is teljesen átalakul, magába száll, életreformot hajt végre. Csak pontosan melyik része az? Azt lehet(ne) néhány év elteltével szabadlábra helyezni, és nem a másik részt. Hogy melyik elkövető melyik csoportba tartozik, elvben a börtönpszichológus tudná megállapítani - ám ha ez sikerülne, definíció szerint nem lehetnének visszaeső gyilkosok. Mivel vannak ilyenek, tudatosítanunk kell, hogy a börtönpszichológus nem tudja eredményesen megállapítani, ki változott meg, és ki nem. Ebben a képességdeficites helyzetben elfogadható kompromisszum, hogy aki az első gyilkossága után néhány évvel, alapos vizsgálat alapján megváltozottnak tűnik, azt kiengedjük, és majd kiderül, ami kiderül. Ezt indokolja a humánus szemlélet.

Ha azután az egyszeres gyilkosból kétszeres gyilkos lesz, az teljesen más helyzetet eredményez, mint a fentebb vázolt: kétszer senkit sem vádolnak meg alaptalanul, kizárhatjuk tehát a justizmordot. Kétszeres gyilkosnál már nem a megváltozás lehetősége, hanem a megváltozásra képtelenség az alapértelmezett vélelem. Ilyen helyzetben még mindig mondhatnánk, hogy maradjon börtönben élete végéig, de e mellett érvelve 1. elhanyagolnánk a szökésveszélyt - előfordulnak szökések; 2. elhanyagolnánk, hogy a visszaeső gyilkos világképében az életnek nincs kiemelt értéke, így a saját életének sincs - és ezt szívesen el is mondja nekünk, ha megkérdezzük.

A kemény gyilkosok nem félnek a kivégzéstől, azt tetteik logikus következményének tartják, a humánumot pedig a gyengeség jelének.

A rajtuk gyakorolt emberiesség ezért diszfunkcionális vagy egyenesen kontraproduktív: veszélyezteti a jövőbeni áldozatok életét, miközben az elkövető felé nem gyakorol általa méltányolt gesztust.

Három megfontolás akadályozhatja meg a kivégzést: 1. a hóhérhiány; nem népszerű szakmáról van szó; 2. az ideológiai kiállás, miszerint világunkban ártatlanok meghalhatnak ugyan, mert ezt nem tudjuk megakadályozni, de emberségükből kivetkőzött bűnösök nem, mert ezt már meg tudjuk akadályozni. Érdemes ezt a paradoxba hajló gondolatmenetet Philippa Foot erkölcsi dilemmái fényében megfontolni, amit meg is teszünk a következő részben. 3. Annak megfontolása, hogy a cinikus hatóságok esetleg legyárthatják a kivégzést eredményező súlyos indokokat, miközben azok valójában nem állnak fenn; ezt a lehetőséget a 6. szabály kapcsán elemezzük.

Mivel az 1. szabály jár a legkeményebb következményekkel, így vele kapcsolatban a legapróbb kockázat is vétótényező lehet, csak minden eshetőséget alaposan végigelemezve nyilváníthatjuk működőképesnek.

Folyt. köv.