Mi szükség van etikai megfontolásokra egyáltalán? Illetve, nem jó a jelen etikája a jövő számára is? Amíg van bármi felháborító az emberi világban (háború, éhínség, tehetetlen szegénység, hajléktalanság), amivel kapcsolatban rendszerszintű etikai aggodalmaink támadnak, addig szükség van ezzel kapcsolatos megfontolásokra, és addig nem elég jó a jelen etikája.
Etikai aggodalmak: olyan intuíció, hogy másként illetve más szabályzat alapján kellene viselkednünk egymással egy konkrét probléma megoldása érdekében, pl. miért nem kapnak szociális lakást a hajléktalanok, miért nem szállítanak a gazdag országok élelmiszert egy éhező országba, vagy miért nem hagyják abba a felek a szomszédban vívott háborút.
Fontos különbségtétel, hogy jó-e a vonatkozó szabály, csak néha/gyakorta nem tartjuk be, vagy jobb szabályra lenne-e szükség. Gyakorlati példa: ha lakott területen belül 15 km/óra a megengedett sebesség, ezzel szemben 70-es átlaggal repesztenek az emberek és ez sok balesethez vezet, akkor a szabály-végrehajtás kombinációt célszerű felülvizsgálni; mi lenne a reális sebességhatár, és azt milyen intézkedésekkel lehetne betartatni. Hasonló helyzetet tapasztalunk az éghajlatváltozás kezelése terén: hangzatos vállalások fogalmazódnak meg, gyakorlati eredmények nélkül; ha ez így megy tovább, az éghajlatváltozás nagyjából úgy zajlik a továbbiakban, mintha senki egy pillanatig sem foglalkozott volna vele - ennyi erővel vonatkereket is pumpálhatnánk.
A világ állapotát elnézve, nagy szükség lenne egy, a mainál működőképesebb etikai rendszer kidolgozására és életre váltására. Első körben tekintsük át, mire alapul a mai etikánk.
Etika: személyközi magatartási szabályzat.
Az etikai rendszerek megkülönböztethetők céljuk és mércéjük alapján. Cél szempontjából erény- és kötelességetikáról, viszonyított etikákról, illetve együttérzés etikáról beszélhetünk, mérce szerint pedig szándék- és következményetikáról, ez logikailag négy variációt eredményez.
1. Erényetika: Arisztotelész felfogása szerint nem a "rossz" cselekedetektől kell őrizkednünk, hanem a "jó" cselekedetekre kell törekednünk, ezt segíti a jóra irányuló "erények" kinevelése és ápolása: igyekezzünk pl. igazságosak, észszerűek, nagylelkűek lenni, megcselekedve az ezekből következőket.
1.a) Az erényetika szándékmércéje: a cselekedetek megítélését az elképzelés, és nem az eredmény határozza meg. Például: a hajléktalanoknak pénzt adni nagylelkű dolog, tehát helyes; ha egy hajléktalannak jelentős összeget adtak, amiből lerészegedett és megfagyott a téli hidegben, utóbbi körülmény nem változtat a cselekedet pozitív megítélésén.
1.b) Az erényetika következménymércéje: ha a "megsegített" hajléktalan belehal az adományba, a segítségnyújtás rossz cselekedet volt; egy nagy íróvá váló gyermeket bántalmazással művésszé "tenni" pedig jó tett... Ezügyben nyilvánvaló kétségeink támadnak. Ideális esetben a jó szándéknak jó következményekhez kellene vezetnie, és a véletlenszerű jó következmény nem ment fel a rossz szándékú elkövetés felelőssége alól: "jót s jól, ebben áll a nagy titok". A gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy nem annyira a következményetika szól a rossz szándék véletlen szentesítéséről, hanem inkább a szándéketika jár a következmények figyelmen kívül hagyásával.
Az erényetika felépítése olyan, hogy a szándéknál fontosabbnak tartja a következményeket, hiszen az "erény"-re törekvés alapvető indoka, hogy jobb eredménnyel jár, mint az alternatívái.
2. Kötelességetika: Kant dolgozta ki a "kategorikus imperatívuszokat" (feltétlen kötelességeket), amelyeket mindenki mindenkor köteles betartani. Ilyen nem csak az ölés tilalma, hanem az igazmondás kötelessége is, tekintet nélkül a következményekre.
2.a) A kötelességetika szándékmércéje: ha baltás gyilkos érdeklődik, hogy merre találja a legjobb barátomat, az igazmondás kötelezettsége keretében tájákoztatnom kell. Jobb jót cselekedve elveszíteni a legjobb barátomat, mint rosszat cselekedve megmenteni őt - véli Kant, aki szerint a kötelességteljesítéssel nem embertársainknak, hanem egy elvont, elméleti univerzumnak tartozunk.
2.b) A kötelességetika következménymércéje: magasabb rendű kötelesség egy veszélyben lévő embert akár hazugsággal megmenteni, mint öncélúen megfelelni egy elvont "igazmondás" etalonnak.
A kötelességetika felépítése olyan, hogy a szándékra összpontosít, így hagyhatta Kant figyelmen kívül a kötelességek összefüggéseit és esetleges hierarchiáját.
3. A viszonyított etikák két változata van forgalomban: negatív és pozitív.
3.a) Negatív: ne tedd másnak, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek (ne szúrd ki a szemét, ha nem akarod, hogy a tiédet is kiszúrják);
3.b) Pozitív: tégy úgy mással, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak (látogasd a kórházban, ha azt szeretnéd, hogy téged is látogassanak).
A viszonyított etikák szándék- és következménymércéje között egyensúly van, egyik szempont sem részesül előnyben, az egyensúlyt a folyamatos viszonyítás tartja fenn.
4. Együttérzés etika: a Buddha vezette be (az európai köztudatba pedig Schopenhauer hozta be) a minden élőlény felé irányuló jó szándék és együttérzés szempontját, amelynek megfelelve igyekeznünk kell a szenvedéstől megkímélni minden embert és létformát. Ez inkább cselekvési megfontolás, mint szisztematikusan kibontott szabályrendszer, így szándékot és következményt sem lehet elkülöníteni, hiszen az együttérzés maga csupán általános szándék. Együttérzéssel bármi és az ellenkezője is megindokolható: egy koronavírus kockázatnak kitett oltásszkeptikussal mikor érzünk együtt? Ha erőszakkal beoltjuk, vagy ha hagyjuk, hogy szabadon lélegeztetőgépre vagy a temetőbe juttassa magát? A heroinistát elvonókúrával kínozzuk, vagy azzal, ha hagyjuk, hogy szabadon ártson magának? A hajléktalant erővel munkára fogjuk, vagy hagyjuk, hogy öt éven belül leépüljön és meghaljon? Mindkét döntés egyaránt megérvelhető az együttérzésre hivatkozva.
A következő részben megvizsgáljuk, melyik etikai felfogás milyenné teszi a világot.