2016. március 24., csütörtök

A közügyek logikája 8. rész

Miért szexisek a politikusok?
Szalonképesen karizmatikusnak szokás őket mondani, de a rezgés, amit kiváltanak a választóikban, félúton van az erotikus izgalom és a lelki azonosulás között. A nők gyakran szerelmesek a férfi politikusokba, és ezt ki is mondják. Ha több lesz a női csúcspolitikus, valószínűleg a férfiak is szerelmet vallanak majd.

Egyetlen politikus sem lehet sikeres tömeges szexuális hatás nélkül. A választó arra szavaz, aki tudat alatt, testileg-lelkileg megérinti, hipnotizálja, megbabonázza. Mint Hitler. Ebből adódik a politika alapvető meghasonlottsága: a lelke mélyén mindenki tudja, hogy „karizmatikus" politikusra voksolván egy hitlerre szavaz, mert ilyen az ember, ám mindenki abban reménykedik, hogy az ő hitlere nem az a Hitler, vagyis hogy a tömegek erotikus varázslója ezúttal nem bizonyul aljas és kártékony nemzetvesztőnek.

A tömegek erotikus varázslója azonban mindig aljasnak és kártékonynak bizonyul - legalábbis az ellenzék növekvő tábora szemében. A többség egy ponton kiábrándul a szexi politikusából, és átpártol egy másik szexi politikushoz, az új hitlerhez. Aki új erotikus rezgéseket kelt, míg nem ábrándulnak ki belőle is. Az ellenzék szereti azt hinni, hogy csak a kormányon lévő vezető hitler, az ő üdvöskéje pedig nem, ám ez sajnos nincs így. Minden sikeres politikus kis hitler, kivétel nincs.

Ahogy egy vállalat igazgatója nem a legjobb könyvelő lesz, hanem a legjobb kiállású öltönyös férfi, úgy egy ország vezetője sem a közügyekhez legjobban értő technokrata, hanem a tömegek megbabonázója lesz. Ez a személyiségtípus pedig nagyon közel áll a pszichopátiához. A pszichopaták piacán persze különböző fokozatok vannak.

Hogy milyen fokú - enyhe vagy súlyos pszichopatoid esetek jutnak-e hatalomhoz, azt a választó határozza meg. A sikeres politikus evolúciós folyamat során szelektálódik: minél elbűvölőbb személyiséget preferál a választói környezet, annál pszichopatább lesz a csúcsra feljutó vezető.

A nyugati választó számokban és szakpolitikai kérdésekben gondolkodik, ezért kevésbé pszichopata politikusai vannak, a keleti szavazó pedig karizmában, erotikában utazik, ezért keményebb pszichopatákat választ. Ebből adódik a megoldás: nyugati mintára nekünk is célszerű megtanulni a számokban és szakpolitikai kérdésekben való gondolkodást, hogy nyugatosabb vezetőink legyenek.

2016. március 23., szerda

A közügyek logikája 7. rész

A terrorizmus oka
Terrorizmushoz harcias elkövetők és jogosnak érzett ügyek kellenek. A harcias elkövetőknek hosszú távon, elszántan és elkötelezetten együtt kell működniük a közös cél érdekében. Ez nem könnyű, különösen nem a nyakukba lihegő titkosszolgálattal. Ha nincs jogosnak érzett ügy, hiába a harcias elkövető, nem lesz kitartó együttműködés, nem lesz terrorizmus.

Jogosnak érzett ügy például a kurdok függetlensége - a kurdok szempontjából. Török nézetben ez nem függetlenségi mozgalom, hanem terrorizmus. Kinek van igaza? Döntse el az olvasó.

Jogosnak érzett ügy a közel-keleti háború leállítása - muszlim szempontból. Amerikai szemszögből ez terrorizmus. Kinek van igaza? Döntse el az olvasó.

Lehet, hogy a kurdok nem is érdemelnek függetlenséget, a közel-keletieknek pedig nem jár békés jólét, a saját preferenciáik szerint, a maguk választotta társadalmi rendben? Kötelező lenne nekik úgy táncolni, ahogy a nyugat fütyül? Hogyan lehetne őket erről meggyőzni? Ha a meggyőzés kudarcot vall, akkor szabad őket halomra bombázni, a liberális demokrácia és a „minden ember egyforma" koncepció nevében? 

Ezeket a kérdéseket őszintén végiggondolva rövid úton beláthatjuk, hogyan vethetünk véget a terrorizmusnak.

A közügyek logikája 6. rész

A nagyvállalatok irányítják a politikát?
Közvetetten igen, ez rossz hír. Közvetlenül azonban nem, ez jó hír. És nem átláthatatlanul, ez szintén jó hír. A nagyvállalatok megkeresik a tehetséges politikusokat, és jelentős anyagi támogatással ráveszik őket az érdekeik képviseletére. Ez azonban csak addig működik, amíg nem nyilvánvaló a választó számára. Az érdekképviselet nem lehet nyílt, ezért legfeljebb részlegesen valósulhat meg.

A nagyvállalatok óriási anyagi erővel rendelkeznek, de a méretükben rejlik a gyengeségük is. A nagy létszámból mindig akad egy lelkiismeretes ember, aki kitálal. A tőkés társaság a civilizáció egyik legnagyobb vívmánya. Lehetővé teszi, hogy sok-sok ember anyagi ereje egy közös cél érdekében érvényesüljön. A cél elsősorban gazdasági, de kisebb mértékben társadalmi/környezetvédelmi/jogalkotási is lehet.

A nagyvállalati érdekek csak akkor veszélyesek, ha az össztársadalmi érdekek ellen hatnak, ez pedig ritka eset. Minden nagyobb szervezetből kiszivárognak az adatok, előbb-utóbb előkerül egy közérdekű bejelentő (whistle-blower), aki jogi védelem alatt áll. Egy gyógyszergyár például érdekelt lehet a termékei mellékhatásának eltitkolásában, de a mai információs társadalomban erre nincs esélye. Egy vegyi vállalat vagy egy cigarettagyár érdekelt lehet abban, hogy ne derüljön fény a termékeinek rákkeltő hatására - ám erre szintén nincs esélye. Egy fegyvergyár érdekelt lehet abban, hogy a termékeit bevessék, ezért háborút igyekszik kiprovokálni. A háborúhoz mai időkben azonban társadalmi támogatás is kell, az adófizetők fedezik a költséget. A mai demokratikus viszonyok között a nagyvállalatok már korántsem olyan veszélyesek, mint régen, amikor a hatalom egyetlen uralkodó vagy egy szűk elit kezében összpontosult.

A többé-kevésbé demokratikus társadalmakban már nem a nagyvállalati érdekek jelentenek komoly kockázatot, hanem a puha véleménymanipulálás.

2016. március 20., vasárnap

A közügyek logikája 5. rész

Populizmus
A populizmus meghatározása: népszerű, de célszerűtlen intézkedésekkel járó politizálás. Például, a fegyveres konfliktusok ellen tiltakozva fel lehetne oszlatni a honvédséget. Ezt valószínűleg minden országban támogatná a társadalom többsége. Honvédség híján azonban a kevésbé pacifista szomszéd rövid időn belül megszállná az országot, így a népszerű intézkedés célszerűtlennek bizonyulna. Szintén nagy népszerűségre számíthatna az adók radikális csökkentése. Csakhogy megfelelő adóbevételek nélkül az állam nem tudná ellátni a feladatait, nem lenne pénz szociális és egyéb ellátásokra, emiatt vagy polgárháború törne ki rövid időn belül, vagy egy következő kormány kénytelen lenne újra megemelni az adókat.

Ilyen típusú, nyilvánvaló populizmussal ritkán találkozunk, mert ami nyilvánvaló, az ellen védett a választói többség.

A populizmus úgy szokott előkerülni, hogy az ellenzék szerint populista a kormány, ha népszerű. Akár célszerűtlen, akár célszerű intézkedéseket hoz. A populizmus ilyen esetben csak érveléstechnikai eszköz. Mint amikor az ellenzék megsértődik, hogy kihagyták a korrupcióból, és korruptnak kiáltja ki a kormányt, mert nem vette be a buliba. Minden politikai erő népszerűségre törekszik, ezzel a populizmus vádjának teszi ki magát. Populizmusról azonban csak akkor beszélhetünk, ha a javasolt intézkedések célszerűtlenek. Ezt pedig honnan tudhatjuk? Biztosan sehonnan, inkább csak sejthetjük, hiszen az intézkedések célszerűsége nem tudományos fórumokon dől el, hanem folyamatos politikai vita tárgya.

A közügyek logikája 4. rész

A politikai szélsőségek
Általában ott válik jelentőssé egy-egy szélsőséges mozgalom, ahol ennek egzisztenciális oka van. Ahol nincs egzisztenciális ok, ott nincs jelentős szélsőség. Ritkábban előfordulhat, hogy a hatalmon osztozkodó nagy pártok egyetértenek valamiben, ami ellen a választók többsége tiltakozik. Ez a helyzet például Németországban, ahol a baloldal és a jobboldal egyformán támogatja a bevándorlást, míg a választói többség ellenzi. Aki nem akar bevándorlást, annak nincs más lehetősége, mint szélsőséges pártra szavazni. Szintén ilyen a helyzet Ukrajnában, ahol a baloldal pont olyan korruptnak tűnik, mint a jobboldal. Ha a választók többsége ellenzi a korrupciót, akkor vagy szélsőséges pártra szavaz, vagy el se megy szavazni.

Ebből következik, hogy a politikai szélsőség elleni harcnak semmi értelme, a szélsőség nem ok, hanem tünet. A tünet helyett az okkal célszerű foglalkozni. A tünet önmagában kezelhetetlen, sőt önmagában nem is tekinthető problémának, mivel egy demokráciában a választóknak tetsző pártok lesznek sikeresek, pont. Ha a szélsőséges pártok előretörését problémának tartjuk, de az okot valami miatt nem szeretnénk kezelni, akkor patthelyzetbe hozzuk magunkat.

A szélsőség okának kezelése azt jelenti, hogy életszínvonalat kell növelni, korrupciót kell csökkenteni, vagy ha a többség ellenzi a bevándorlást, akkor nem szabad tartósan szembemenni a többség akaratával. Demokráciát ugyanis nem lehet a többség ellenében csinálni - ezt diktatúrának hívják még akkor is, ha a zsarnok az úgynevezett felvilágosult értelmiség.

2016. március 16., szerda

A közügyek logikája 3. rész

A szükségletek hierarchiája kiszámíthatóvá teszi a választások eredményét.

Ha van elég étel, ital, lakhatás, szex, akkor a választó talán az ennél magasabb szempontokat megjelenítő pártra szavaz. Ha nincs elég étel, ital, lakhatás, szex, akkor a választó arra a pártra szavaz, amelyiktől elég ételt, italt, lakhatást,  szexet remél.

Az érzet (percepció) általában szubjektív, nem feltétlenül tükrözi a „valóságot". A választói érzet ezúttal mégis objektívnak nevezhető, mert tényleges (objektív) választási eredmény lesz belőle.

A szükségletek hierarchiája nem determinálja az egyén döntéseit, de társadalmi szinten meghatározza, hogy egy közösség többsége hogyan fog dönteni.

Példa: ha a többség úgy érzi, hogy romlik az életminősége, nem lesz megértő sem a bevándorlókkal, sem a művészeti célokkal. Olyan pártokra szavaz, amelyek az életminőség védelmét ígérik, bármibe is kerül ez a bevándorlók és a művészet szempontjából. Ha ellenben a többség úgy érzi, hogy az életminősége folyamatosan javul, akkor befogadó és önkiteljesítő hangulatba kerül. A bevándorlók befogadását, a művészet támogatását hangoztató pártokra fog szavazni.

Az alapszükségleteket sosem szabad figyelmen kívül hagyni, ha az ember (párt) jelen szeretne maradni a közéletben. A magyar ellenzék látványosan figyelmen kívül hagyja az alapszükségleteket, és ennek megfelelő sikerrel szerepel. Nem csak Magyarországon, hanem egész Európában úgy érzi a többség, hogy romlik az életminősége, következésképpen a bevándorlóellenes és a művészeteket hanyagoló pártok törnek előre.

Nincs ebben semmi különös (nincs populizmus, fasizálódás, bla-bla-bla), a folyamatot a szükségletek logikája irányítja. Ha a többség újra úgy érzi, hogy javul az életminősége, akkor újra a befogadó és a művészetet fontosnak tartó pártokra adja a voksát.

A közéleti siker titka egyszerűen a jólétteremtés.

2016. március 9., szerda

A közügyek logikája 2. rész

2. jelenség: az erkölcs rövid távon lemondás, és az ember rövid időre sem szeret lemondani, ezért nehezen látja be, hogy az erkölcsös magatartás hosszú távon a saját érdeke
Ha megnézzük a tíz parancsolatot, minden pontja valamiről való lemondást követel. Az egyetlen Istent tisztelve lemondunk a személyes protekcióról. Sok-sok isten tisztelete azzal az előnnyel kecsegtet, hogy egyiküknek áldozatot bemutatva személyes protektorra tehetünk szert, és ebből magánelőnyt kovácsolhatunk. Ha egyetlen Isten létezik mindenki számára, akkor nem csak én imádkozom győzelemért csata előtt, hanem az ellenfelem is. Logikus, hogy ha csak egy Isten van, akkor Ő minden ember érdekét egyformán képviseli mindenki máséhoz képest. Teljesen mindegy, milyen áldozattal igyekszünk lekenyerezni, nem fog sikerülni, mert az egész emberiség összes érdeke a szeme előtt lebeg. A tíz parancsolat többi pontja is a rövid távú egyéni előnyeinkről való lemondást igényel. Mindig könnyebb elvenni más tulajdonát, mint megdolgozni érte. Hosszú távon azonban mindenki nyer azzal, ha önként vállaljuk, hogy megdolgozunk a javainkért, és nem akarunk teljesítmény nélkül előnyökhöz jutni.

Kant levezeti, hogy a magántulajdon tisztelete mindenki javát szolgálja, a hazugság tilalma pedig a bizalomra épülő jóléti rendszereket tartja fenn. Ha az adott szónak nem lenne értéke, akkor összeomlana a kereskedelem, és megszűnne a pénz, mert senki nem hinné el, hogy a kifizetett árut meg is fogja kapni, és hogy a pénzzel máshol majd más árut vehet. A bizalom megszűnése elvenné mindannyiunk jólétét, ezért nem szabad hazudni, és ezért kell tisztelni a magántulajdont.

Rövid távon ugyanakkor előnnyel kecsegtet, ha hazugsággal hozzájutunk valamihez, amit igazmondás esetén nem kapnánk meg, vagy ha a pillanatnyi szükségleteinket mások javainak elvételével elégítjük ki. Aki ellenáll a rövid távú előny kísértésének, az erkölcsös ember. Minden ember többé-kevésbé előrelátó, de ebből nem következik, hogy óvodás korától rendszeresen félretesz kisebb-nagyobb összegeket időskorára. Vagyis az előrelátásunk korlátozott. A bűnözők előrelátása korlátozottabb az átlagnál: a rövid távú előny náluk teljesen elfedi a hosszú távú következményeket. Ez részben alkati, részben pedig nevelési kérdés. Akit gyerekkorától arra nevelnek, hogy rövid távon tartsa féken a késztetéseit, hogy hosszú távon jobban járjon, az többre viszi az életben, mint akit nem tanítanak meg erre.

A bizalom a bűnözésben is fontos, a nehézfiúk egy sajátos, az átlagember számára perverz szabályzat szerint viselkednek. A szabályaik határozottan furcsák és erőszakosak, de mégis csak szabályok. Ha nem lenne „betyárbecsület", akkor nem lenne szervezett bűnözés sem, bizalom hiányában összeomlana. Amit persze átlagemberként nem igazán sajnálnánk.

Kevesen tudják, hogy az „érzelmi intelligencia" pszichológiai szakkifejezés nem azt jelenti, hogy udvariasan köszönünk egymásnak, és előre engedjük a nőket, hanem azt, hogy a szükségleteinket viszonylag hosszú ideig képesek vagyunk késleltetni hosszú távú előnyök érdekében. Minél hosszabb ez a táv, annál magasabb az érzelmi intelligenciánk.

Kísérleteket végeztek, amelyekben a kutatók vonzó üzleti ajánlatot tesznek óvodásoknak: ha az előttük lévő cukorkát nem eszik meg azonnal, akkor néhány feladat megoldása után három cukorkát kaphatnak. Nyomon követték a gyerekek életútját. Kiderült, hogy aki óvodáskorában elfogadja ezt az ajánlatot, az felnőttként jóval sikeresebb lesz a többieknél.

Az erkölcs tehát érzelmi intelligencia kérdése, érzelmi intelligencia kell ahhoz, hogy a rövid távú szükségleteinket hosszú távú előny érdekében késleltessük. Minél magasabb valakinek az érzelmi intelligenciája, annál inkább képes az erkölcsös viselkedésre. Minél nagyobb problémája van az úgynevezett erkölcsökkel, annál kisebb az érzelmi intelligenciája. 

A helyzet fonáksága, hogy miközben egyre több ember törekszik érzelmi intelligenciára, egyre kevesebben törekszenek az erkölcsös életre. Érzelmileg intelligensnek lenni trendi dolog, „erkölcsösnek" lenni pedig egyre kevésbé az. Akiben ez a két szempont ütközik egymással, az ellentmondásban él. Olyan ellentmondásban, mint ha azt mondaná, hogy dohányozni egyre kívánatosabb, tüdőrákot kapni pedig egyre kevésbé kívánatos. Az ellentmondás öncsalással oldható fel: technikailag lehetséges azt gondolni, hogy a cigarettázás klassz dolog, a tüdőrák meg elméletben kerülendő, de a gyakorlatban ehhez nem kell lemondani a cigarettáról. Mint a kecske, aki megette a káposztáját, de meg van róla győződve, hogy a káposzta ettől nem fogyott el, mert a megevés nem oka az elfogyásnak.

Sokan élnek ma olyan öncsalásban, hogy erkölcsösnek lenni maradi dolog, felesleges önkínzás, érzelmi intelligenciával hosszú távú előnyökhöz jutni pedig trendi, ám a kettőnek semmi köze egymáshoz. Közös jóléti érdekünk, hogy minél többen felismerjék a szoros összefüggést.

2016. március 8., kedd

A közügyek logikája 1. rész

A közügyek általában indulatokat, és nem logikai megállapításokat váltanak ki. Mégis, van annak logikája, hogy épp úgy reagálunk, érvelünk, indulatoskodunk, ahogy szoktunk, és nem másképp. Ha rálátást nyerünk a saját viselkedésünkre, a megértés logikáját továbbvezetve hatékonyabban fejthetjük ki az álláspontunkat, könnyebben érvényesíthetjük a jogos szempontjainkat, ezáltal növelhetjük a jólétünket és a közösségeink jólétét.

Immanuel Kant erkölcsi modellje szerint mindenki minden egyes cselekedetét olyan szabályoknak kellene irányítaniuk, amelyek tértől és időtől függetlenül mindenkire érvényesek. Ez az elmélet. Meggyőződésem szerint Kant erkölcsi modellje helyes és célszerű az egyén és az emberiség számára. Bizonyos okok miatt azonban nagyon nehéznek találjuk, hogy a gyakorlatban így viselkedjünk.

Apropó, az elmélet és a gyakorlat között az a különbség, hogy elméletben nincs különbség, a gyakorlatban viszont annál nagyobb.

Ebben a sorozatban logikai szempontból elemzem a közéleti viselkedésünket, mintegy tükröt tartva magunk elé, hogy kiderüljön, miben és miért térünk el Kant elméleti modelljétől, mennyit árt ez nekünk, és mennyit használna, ha közelebb kerülnénk az ideális működési módhoz.

1. jelenség: az önérdekű (ad hoc) érvelés logikája
Minden szentnek maga felé hajlik a keze – tartja a mondás. Hát még annak, aki nem szent... Az önérdekű érvelés logikáját kisgyermekkorból, a családból, az óvodából-iskolából hozzuk. Önérdekű érvelés mindaz, ami elsősorban ránk érvényes, és egyetemes szabállyá emelve igazságtalannak bizonyulna. Például: „senki se lopjon gyümölcsöt a kerítés fölött a szomszéd kertjébe átnyúlva, kivéve ha én nyúlok át a szomszéd kerítése felett; ha a szomszéd átnyúlt az én kertembe, akkor gazember, ha viszont én nyúltam át az ő kertjébe, akkor tisztességes vagyok, betartottam a saját szabályaimat". A szabály ebben a formában nem túl meggyőző, ezért igyekszünk szebb ruhába öltöztetni. Például: „a baloldal akkor minősül tisztességesnek, ha betartja a hatályos jogszabályokat, a jobboldalnak viszont nem elég betartania a jogszabályokat, hanem tisztességesnek is kell látszania, különben korruptnak minősül". Másik példa: „a keresztények maguk vállalják, hogy monogám heteroszexuális párkapcsolatban élnek, a nem keresztények nem vállalnak ilyet – ezért ha egy keresztény néha eltér a saját vállalásától, akkor képmutató gazember, míg a nem keresztény ilyen esetben rendes szabadelvű, aki önmagát adja". Harmadik példa: „a másság jó, ha a mi másságunkra hasonlít – ha viszont nem arra hasonlít, akkor veszélyes és üldözendő köztörvényes deviancia".

Az ad hoc érvelésnek három lélektani mozgató rugója van: a. igyekszünk magunkról ideális énképet kialakítani és fenntartani; b. nem szeretjük, ha mások erkölcsösebbnek, azaz jobbnak tartják magukat; c. szeretnénk az érdekérvényesítésünket erkölcsösnek láttatni, ezáltal társadalmilag elfogadhatóvá tenni.

Kant ideális elméleti modellje felé úgy közelíthetünk, hogy mindenkire azonos szabályokat alkotunk, és azokat igyekszünk betartani akkor is, amikor nekünk személy szerint látszólag kényelmetlen, kellemetlen, hátrányos.

Az erkölcs lényege a kényelmetlenség, az ökorlátozás, a lemondás, az áldozathozatal: a közösség érdekében lemondunk valami egyéni előnyről, egyéni áldozatot hozunk a közösség oltárán; egyéni előnyvesztést vállalunk azért, hogy a közösség kollektíven jobban járjon, és ezáltal hosszú távon, áttételesen mi magunk is jobban járjunk. Az erkölcs tehát csak rövid távon lemondás, hosszú távon, szélesebb keretben gondolkodva önérdek is.

Az erkölcs társadalmi tőkét jelent: minél több rövid távú egyéni előnyről mondunk le a közösség és a magunk hosszú távú érdekében, annál nagyobb megbecsülést érdemlünk a közösség részéről. Aki erkölcsösnek igyekszik látszani, az társadalmi tőkésként viselkedik, társadalmi tőkefelhalmozással hozza előnyös helyzetbe magát. Egyébként, ki nem viselkedik így? A pszichológia egyik alaptétele, hogy minden ember elfogadásra és megbecsülésre vágyik – ennek a törekvésnek a megjelenési formája a társadalmi tőkefelhalmozás.