Kampányidőszakban unalmasnak tűnő téma, de ha közelebbről megvizsgáljuk, még a kampány utáni eredményekre is következtethetünk belőle.
A nyugati kultúra meghatározó eleme egyre inkább az egyén, a társadalom meg egyre inkább le van... pottyintva. Imádják is ezt a felfogást a kollektivista kultúrákból nyugatra költöző japánok, kínaiak. Eredetileg azonban nagyjából egyensúly volt egyén és társadalom között: az egyénnek jogai vannak, a társadalomnak is, szükség esetén akár az egyénnel szemben.
Egyszerűbben, az egyén jogai és kötelességei ugyanakkora súllyal estek latba, egyik oldal sem volt elhanyagolható a másik rovására. A nyugati társadalmak ennek megfelelően virágzottak és fejlődtek.
Aztán a szabadság és jólét adta mozgástérben az egyén egyre terebélyesedett, a közösség egyre zsugorodott, mára szinte felszívódott a közgondolkodásban. Nem sok eredménnyel jár kötelességekre hivatkozni, ez az átlagembert nem hatja meg. Mi lesz a kétes egyéni döntések eredményeként a társadalommal? Kit érdekel?! Lesz vele, ami lesz.
Majd lesz vele valami, hiszen olyan még nem volt, hogy sehogy se lett volna. E közkeletű bölcsesség a „láthatatlan kéz” filozófiája. Nem kell mindent mikromenedzselnünk, a dolgok nagy része önigazgató, a problémák többsége önmegoldó. A péknek nem szükséges államilag megmondani, hány kenyeret süssön, „megmondja” neki a szabad piac. A fiataloknak nem kell megmondani, hogy létszámfenntartás céljából nőnként 2,1 gyermeket vállaljanak, majd „megmondja” nekik... Kicsoda?
Ha szembenézünk azzal, hogy nincs minden téren számunkra elfogadható láthatatlan kéz (pl. a korlátlan népvándorlást feltételező közlekedőedény elv), akkor világossá válik, hogy egyes kötelességektől nem lehet eltekinteni, nem célszerű őket tabuvá tenni a közbeszédben. A nemszeretem kötelesség szó helyett fenntartható jogokról is beszélhetünk, hiszen ahhoz, hogy a gyerekeidnek, unokáidnak is jusson a ma általad élvezett jogokból, ahhoz bizony nőnként 2,1 gyermeket kell vállalnod.
Ha ez társadalmi szinten megvalósul, akkor a jövőben is lesznek az általunk ismert jogok. Ha nem valósul meg, akkor pedig esetleges, hogy a sokféle szükséghelyzet miatt mi marad a ma készpénznek vettekből.
De miért nem 2 gyermeket jelölünk meg kívánatos célként? Egyrészt a véletlen tényezők miatt, másrészt mert a 2,1 egyéni abszurditása felhívja a figyelmet arra, hogy az elképzelés össztársadalmi, egyénileg 0 és 20 között sok minden belefér, tehát nem érdemes ezen durcizni. (Miszerint: nem leszünk szülőgépek, taka van a pacalomból, stb.) Össztársadalmilag azért nincs, és nem lehet, taka, hogy egyénileg szabadság és sokféleség maradhasson.
Ha az egyének Maslow-piramisból ismert szükségletei nem teljesülnek, abból lázadás vagy forradalom lesz. Ha a társadalom alapvető szükségletei (pl. a kultúrazonos létszámfenntartás) nem teljesülnek, abból meg általános rendpártiság lesz. Az általános rendpártiságból pedig nagyjából egyenesen következnek az idei választási eredmények.