2018. május 20., vasárnap

Építsük fel az ellenzéket 11. rész Hegymászáshoz túrabakancsot

Tegyük fel, a baloldal felismeri a karizma jelentőségét, és óvatos bizalmat szavaz az egyetlen karizmatikus vezetőjelöltjének, aki megpróbálja áttörni az ideológiája és a múltja miatt fölé épült üvegplafont. A sikerhez az ellenzék egészének is komolyan kell vennie a feladatot. Eddig ugyanis végzetesen elbízta magát.
Orbán Viktor az ellenzék szerint kisstílű világbotrány, olyan nyilvánvalóan elfogadhatatlan, hogy az univerzum is kiveti magából. Beteg hatalommániás, garázdálkodása ellentmond mindennek, amiben egy rendes ember hihet. A körülötte lévők alávaló zsoldosok és/vagy velejükig romlott ördögfattyak. Logikus, hogy ilyen felvezetés alapján OVi kihívói könnyűnek vélték a leváltást: kiállsz a porondra, az univerzum erőivel (Demokrácia, Jogállamiság, Sajtószabadság) a hátad mögött, előrántod a humánum kardját, a felvilágosodás fénye megcsillan a penge élén, és huss, máris vége a gonosz lidércek uralmának.
Csakhogy többedszeri nekifutásra sem sikerült, sőt: Brüsszel nem adott kokit, sem sallert, még a jogállamiság és a demokrácia konkrét sérelmét sem sikerült kimutatnia. A sajtószabadság – az időközben összeomlott médiapiacon – egyre kevesebb választót lelkesít. Ebből az következik, hogy az előző bekezdésben írt vélelem valószínűleg nem megalapozott.
Ismét tegyük félre a sódert: OVi kb. Mátyás király, a világhódító Nagy Sándor és a felvilágosult abszolutista Napoléon képességeit egyesíti 21. századi formában. Aki lebecsüli, magát ítéli kudarcra. (A „21. századi formában” azt jelenti, hogy nem hordozza az említettek nyilvánvaló gyengeségeit: tripla Akhilleusz, sebezhető sarok nélkül, szükség esetén pragmatikusan alkalmazkodik.)
Ha Muhammad Ali ellen olyan tudatban szállsz ringbe, hogy egy piti kocsmai verekedőt kell lepöckölnöd, nagyon hamar kikapsz, mert esélyt sem adtál magadnak. Nem végezted el a házi feladatot. Ha győzni akarsz, vedd nagyon komolyan az ellenfelet. Éld bele magad a helyzetébe, értsd meg belülről a működését, tanulmányozd a legendás képességeit, igyekezz őket meghaladni, és csak azután állj ki ellene.
OVi győzelmei mögött hosszú évek kitartó tanulása/munkája, egy 300-as IQ-jú agytröszt, és minimum kétmillió konstruktív honpolgár lelkesedése is áll. (Lásd: a haza nem lehet ellenzékben, polgári körök, békemenet, stb.) OVi olyan eredményeket ért el, amelyekről évszázadok múlva is dicsérő szavakkal szólnak majd a krónikák. Magyarország a nemzetközi közösség egyenrangú tagja, felzárkózóban van, iparosodik, összetartó közösséggé vált, az önmagukkal határos magyarok emelt fővel járnak a határ mindkét oldalán, a velünk élő kisebbségek helyzete példaértékű a régióban. Ma merünk akkorák lenni, amekkorák valóban vagyunk. Ennyi idő alatt ekkora fejlődést jó, ha 500 évben egyszer sikerül egy vezetőnek felmutatni. Az eredmények 21. századiak: nincs olyan nyilvánvaló hátrányuk, amelyekre hivatkozva érvénytelenné válnának.
Ugyanakkor, minden demokráciában előbb-utóbb jön a kormányváltás: leng az inga, és senki, még egy Triplakhilleusz sem állíthatja meg. Hogy a bal-lib ellenzék mikor kerül kormányra, az mostantól főleg a saját fejlődési, felzárkózási képességén múlik. Mer-e nagyobb lenni, mint kicsi? Mer-e összetartani az ország egészével és a teljes magyar közösséggel? Mer-e túrabakancsot húzni és összeszedni a legjobb képességeit, hogy feljusson a csúcsra? Pozitív kampánnyal: nem azért, hogy bárkit letaszítson róla, hanem hogy onnan növelje a politikai közösségünk jólétét.
A sorozatomban bemutattam a baloldal győzelmét elősegítő ismereteket, a közjóra hivatkozást, a pragmatikus karizmát, a 'zemberek tiszteletét határon innen és túl. Így lehet győzni, hajrá közjó, hajrá jólét, hajrá Magyarország!
– vége –

2018. május 19., szombat

Építsük fel az ellenzéket 10. rész Karizmára gyúrni

Tetszik vagy sem, az egyetlen karizmatikus baloldali ma Gyurcsány Ferenc. Karizma alatt azt értem, hogy megdobogtatja a szíveket, és ha azt mondja, hogy ugorjunk a kútba, kétmillió ember hirtelen szépnek látja a kút mélyét. Ezt hívják angolul leadership-nek, ami nélkül nincs sikeres közösség.
Akinek nincs karizmája, az szétdumálhatja magát, akkor sem lesz sikeres politikus, legalábbis nem országos szinten.
Amíg GyF az egyetlen, addig GyF-ből kell főzni. Közben persze bárki más is gyúrhat karizmára szabadon, és ha sikerül neki, azonnal fel fog tűnni – a megemelkedő szívritmusunkból.
GyF-fel az a gond, hogy üvegplafon: nélküle a küszöböt sem lehet átlépni, vele viszont az üvegplafont nem lehet áttörni. (A győzelemhez át kellene.)
Tegyük félre a sódert: ha GyF belátja, hogy a határon túliak szavazati jogát célszerű pragmatikusan elfogadni, és udvarolni nekik a szavazatokért, akkor levetette az ideológiai szemellenzőt, akár győzhet is. (Áttörheti az üvegplafont.)
Hogy erkölcsi fenntartások merülnek fel vele kapcsolatban? Mai mércével immár nem túl gazdag, nem is túl következetlen: politikus alkat. És képes lelkesíteni. Könnyebb egy karizmatikus vezetőnek okos beszédeket írni, mint egy okosan beszélőnek karizmát adni.
Ahogy a szocializmus végén felismerte magában a pártvagyont hasznosító kapitalistát, a kapitalizmus elején meg a rózsadombi villából szociálisan érzékeny baloldalit, úgy a pragmatizmus kezdetén is felismerheti magában a 'zemberek szavazatáért megdolgozó modern politikust.
A mai karizmatérkép szerint ő az egyetlen a baloldalon, akinek ez sikerülhet...
ha az ellenzék egésze is felismeri a feladat nagyságát, és végre túrabakancsot húz a hegymászáshoz. Erről lesz szó a következő, egyben utolsó részben.
Folyt. köv.

2018. május 17., csütörtök

Építsük fel az ellenzéket 9. rész Ideológia helyett pragmatizmust

Az előző részből kiderült, hogy az emberek döntő többsége nem megbízható ideológiailag. Miért is lenne, ha nem érdemes?
Az ideológia az a fájdalmas szakasz, amikor még hisszük, hogy a minket boldogító elméletből egyszer majd, „közelesen”, gyakorlati jólét származik, miközben szemlátomást nem. Ideológusaink folyamatosan mantrázzák, hogy de, de, csak hinni kell, tűrni kell, várni kell, és majd olyan jó lesz nekünk, hogy pfú... nagyon.
Aztán sosem lesz jó, az ideológia elbukik. Elég sokszor elbukott már, szkeptikusak vagyunk. Gyakorlati jólétet szeretnénk, nem elméleti malasztot. Legyen szó kerítésbontó vagy kereszténydemokráciát építő ideológiáról: elméletben Európa akkora nyertese lesz a tömeges migrációnak, hogy pfú... Magyarország olyan szép lesz a kereszténydemokrácia építésétől, hogy pfú...
A választók egy része jó emberként hisz a neki szimpatikus elméletben, tűr, vár, kb. 4-5 évig. Ha addigra nincs gyakorlati eredmény (általános jólét), másra szavaz, elveti az ideológiát. Ez épp annyira igaz a bal-, mint a jobboldalra.
2022-re eltelik a kereszténydemokrácia elméletének említésétől számított első 4 év. Lesz-e gyakorlati jólét? Ha nem, automatikusan helyzetbe kerül az ellenzék.
Igaz, 2022-re Európában is letelik a migránsbefogadás első 8 éve. Lesz-e gyakorlati jólét? Ha nem, automatikusan az alternatíva kerül helyzetbe.
A következő választásra izgalmas helyzetbe állnak a nagy erővonalak. Tegyük fel, az ellenzék felé kezd lejteni a pálya: tud-e élni a lehetőséggel?
Folyt. köv.

2018. május 16., szerda

Építsük fel az ellenzéket 8. rész A 'zemberek a 'zúr

Választást 50,1%-kal lehet nyerni. A választók nagy része (szerintem kb. 90%-a) nem ideológiai alapon szavaz, nem érti, nem szereti az ideológiákat, vagy elvben szimpatizál egyikkel-másikkal, ám a gyakorlatban nem következetes.
Valahogyan meg kell szólítani a 'zembereket. A baloldal megszólítási kísérletei (demokrácia, jogállam, sajtószabadság, stb.) ideológiaiak, ezért nem hatnak... eléggé... az 50,1% eléréséhez. Célszerű lenne átváltani a gyakorlati előnyökre. Az ingyen sör és virsli kádári módszere ma már túl egyszerűnek tűnik, és nem működik, de az ennél bonyolultabb gyakorlati előnyök beválhatnak.
Pl. a rezsicsökkentés kézzelfogható előny, és kellően bonyolultabb az ingyen virslinél ahhoz, hogy lelkesítsen. Hogy ez populizmus? Az a populizmus, ami jól hangzik, csak kivitelezhetetlen. A rezsicsökkentés úgy hangzik jól, hogy kivitelezhető, azaz nem populizmus.
Az így-úgy bal-lib értelmiségi kollégáimmal beszélgetve azt tapasztalom, hogy szerintük a többség nem akkora nagy dolog, nehogy már a (buta) többség mondja meg, mi legyen! És ha a többség Brexitet akar? Gondolkodjunk el egy pillanatra. Ha nem a többség, akkor ki határozza meg az irányt: egy harcias kisebbség?
A demokráciában nincs a többség uralmánál jobb ötletünk, így aztán szoktassuk magunkat a gondolathoz, hogy a mindenkori többség mondja meg, mi legyen. Ha a többség Brexitet akar, akkor vagy Brexit lesz, vagy meg kell győzni a többséget, hogy a jogos aggályai kezelésére van a Brexitnél alkalmasabb módszer is, üljünk le, próbáljunk korrekt egyezségre jutni.
A demokráciában nagyon hasznos az értelmes vita, és nagyon ártalmas a többséget lenézni, lebecsülni, lesajnálni – ahogy a baloldal szokta. Szokjon le róla! Végső soron minden a 'zembereken múlik. Tanuljuk meg emberszámba venni és tisztelni, továbbá partnerként kezelni a 'zembereket.
Folyt. köv.

2018. május 15., kedd

Építsük fel az ellenzéket 7d rész Az IQ-hátrány ledolgozása

A nemzetközi konzervatív szakirodalom él és virul
A szocialista időkben a baloldal egyeduralkodó volt, a jobboldaiakat igyekezett elzárni minden tudástól. A rendszerváltáskor ezért óriási szellemi előnnyel indult, és a mai napig egyeduralkodónak hiszi magát, pedig ez az elbizakodottság ma már többet árt neki, mint használ.
Amikor Matolcsy György lett a jegybank elnöke, könnyűnek tűnt lehülyézni, kinyilvánítani, hogy nem ért semmihez, hogy az ötletei semmihez sem kapcsolódnak az univerzumban. Matolcsy „unortodox” elképzelései valójában kiterjedt nemzetközi szakirodalomra támaszkodtak, és be is váltak.
Már nem érdemes tagadni a konzervatív szakirodalom létét, mert a művek olvashatók, a szakemberek tudnak angolul, és könnyen hozzájuthatnak a friss könyvekhez, többek között a frankfurti reptér könyvesboltjában, ahol én is elég sok úttörő konzervatív művet vettem.
Ezeket a műveket a Fidesz agytrösztje is olvassa, pl. a Heti Válaszból a konzervatív olvasó is értesül a létükről.
A baloldal döntheti el, hogy továbbra is tagadja-e a konzervatív szakirodalmat, és továbbra is elveszít-e minden vitát; vagy elismeri a konzervatív alternatívák létét, és érdemi vitába kezd. Az utóbbi növeli a győzelmi esélyeit – amennyiben színvonalas tartalmi érveket terjeszt elő.
Ahelyett, hogy Matolcsy hülye, semmiről nem tud semmit, célszerűbbnek tűnik elismerni, hogy Matolcsy tisztában van a nemzetközi konzervatív szakirodalommal, arra támaszkodik – és rátérhetünk a szakirodalom érdemi vitájára.
Őszintén: a baloldal erőssége a szociális érzékenység és a szolidaritás, a pénzügyi területen mindig is a konzik taroltak. A baloldal ezért jól teszi, ha az erősségeire összpontosít, ott próbál érvényesülni, és nem égeti magát számára idegen terepen.
Folyt. köv.

2018. május 14., hétfő

Építsük fel az ellenzéket 7c rész Az IQ-hátrány ledolgozása

A baloldal kollektív IQ-hátrányának következő tényezője a kizárólagosságba vetett hit: a baloldali credo szerint a bal-lib nézeteknek nincs értelmes alternatívájuk. Aki nem bal-lib, az egyszerűen buta, tájékozatlan, stb. Olyan, hogy egy konzervatív álláspontot nagyon magas IQ-jú – és érvényes – érveléssel támasszanak alá, egyszerűen nincs, mert definíció szerint nem fordulhat elő. Pedig de.
A blogom olvasóit nem lepi meg, mert többször levezettem, hogy a közéletben nincs egyetlen tudományos út, amelyhez képest minden más tudománytalan. Ha lenne ilyen tudományos etalon, minden jóléti országot tudományos bizottság irányítana. Ez esetben a „tudományos” alapon működő egypártrendszerrel nem lenne semmi baj – márpedig a szocializmusban szerzett tapasztalataink szerint elég sok baj van vele.
A közélet alapvető alternatívái megérvelhetők nagyon alacsony és nagyon magas IQ-szinten is, és azonos érvénnyel bírnak. Pl. az, hogy a 10 millió Ft/év feletti jövedelműek, 10% vagy 90% adót fizessenek, nem dönthető el tudományosan, hanem politikai kérdés. Mindkét álláspont indokolható 300-as IQ-val, vagy akár 100-assal is, ám ez csak a felszíni benyomáson változtat. A magasabb IQ-jú érvelés tűnik erősebbnek.
A Fidesz rendszeresen előadja azt a trükköt, hogy egy 300-as IQ-val kidolgozott hátterű intézkedést 100-as IQ-val prezentál, az ellenzék erre 110-es IQ-val reagál, és azt hiszi, 10 pont előnyben van. Azután belebukik az érvelésébe, és nem érti, miért. Kézenfekvő, hogy azért, mert egy 300-as IQ-val előkészített döntésre 110-es IQ-val reagálva 190 pontos IQ-hátrányba hozta magát. Ez történt a „Stop Soros” esetében.
A Fidesz a belső, magas IQ-jú érvelést kifelé csak utalások formájában kommunikálja, de valójában a magas IQ-jú érvelésre kellene ellenérveket találni ahhoz, hogy az ellenzék jól jöjjön ki egy ilyen vitából. Célszerű megbarátkozni a helyzettel, hogy a politikai preferenciák közül egyik sem tudományosabb a másiknál, az ember azonos érvénnyel lehet bal- vagy jobboldali.
Folyt. köv.

2018. május 13., vasárnap

Építsük fel az ellenzéket 7b rész A kollektív IQ-hátrány ledolgozása

A baloldal kollektív IQ-hátrányának következő tényezője a felszínre figyelés a lényeg helyett.
A Fidesz régóta nem kommunikálja az intézkedései szellemi hátterét, pedig komoly szellemi hátterük van: a kommunikáció végtelenül egyszerű, bosszantóan sematikus. Ez a jobboldali értelmiségieket idegesíti, a baloldalt pedig elbizakodottá és vakká teszi.
Majdnem minden intézkedésnek megvan az európai példája, egy vagy több konkrét európai országban. A Fidesz keveset beszél erről, de ha a baloldal vadul kontráz, európaiatlannak nevezi az intézkedést, akkor elég néhány helyen, mintegy mellesleg elpöttyenteni az európai előzményekről szóló részinformációkat, és a baloldal máris majmot csinált magából.
Pl. az Alaptörvény német kifejezés, az alaptörvény elemei pedig a legtöbb európai alkotmányban megtalálhatók. Az ellenzék mégis európaiatlanként bírálja. Pl. a mai választási rendszer meglehetősen közel áll az angol, amerikai, stb. választási rendszerhez, az ellenzék mégis alapvetően antidemokratikusnak igyekszik beállítani. Pl. a szakképzési rendszer, amely az ellenzék szerint tönkreteszi a fiatalok jövőjét, német mintára működik, az ellenzék ezt teljesen figyelmen kívül hagyja. Pl. rezsicsökkentés zajlik a németeknél, a cseheknél és a lengyeleknél is, az ellenzék erről sem vesz tudomást. Pl. a túl cukros/sós termékeket Európa több más országában is büntetőadóval sújtják, vagy most készülnek azzal sújtani, az ellenzék ezzel sem törődik. Pl. egy CEU-módra működő egyetem Európa legtöbb országában nem adhat ki diplomát, az ellenzék mégis úgy támadta a CEU-t bíráló kormányt, mint ha valami sosem hallott szempontrendszert akarna kifejezetten a CEU ellen érvényesíteni. Ezek az ellenzéki bírálatok csak addig működnek valamelyest, amíg a kormány sorok között elhintett adatokkal nem reagál – az ellenzék ekkor vicces idiótává válik.
Bírálat előtt alaposan fel kell deríteni a Fidesz intézkedéseinek európai/nyugati hátterét, és ha van nekik, akkor az „európaiatlanság” öngyilkos érv.
Folyt. köv.

2018. május 11., péntek

Építsük fel az ellenzéket 7a rész A kollektív IQ-hátrány ledolgozása

Jól tetszenek olvasni, nem IQ-előnyt kell feladni, hanem IQ-hátrányt kell behozni.
Baloldali meggyőződés szerint a konzik buták, korlátoltak, rugalmatlanok: ha több ésszel, nyitottsággal, rugalmassággal fordulnának a világ felé, rövid úton bal-liberálissá válnának. :)
Ha egyéni szinten nézzük, a baloldalon fantasztikusan művelt, tájékozott, széles látókörű emberek tömege van. (Részben a szocializmus baloldalt toló elfogultsága miatt, de csak részben.) Benyomásom szerint az egyéni átlag bal-IQ előny kb. 10 pontos. Közösségi szinten viszont a baloldal sehol sincs a konzi oldal agytrösztjéhez képest: a hátránya akár 200 pont is lehet.
Az előző részekben már elkezdtem adatolni e provokatív felvetést: aki a határon túliakkal akarja megszavaztatni, hogy ezentúl ne szavazhassanak, az stupid. Aki a szélsőjobbal szövetkezve szeretné megdönteni a jobbközépet, az rendkívül „gyanútlan”. És ez csak a jéghegy feltűnő része.
Ne szorozz folyton -1-gyel
A jéghegy aljának első tényezője a -1-gyel szorzás reflexe. Török Gábortól kölcsönzöm a megfogalmazást, hogy bármit mond a kormány, az ellenzék megszorozza minusz eggyel. Sürgősen abba kell hagyni ezt a mechanikus viselkedést, mert évtizedekre eltemetheti az ellenzéki reményeket.
Pl. a Fidesz felemeli a minimálbért, erre az ellenzék: tönkreteszi a gazdaságot. Pl. a Fidesz fejleszti az ipart, erősíti a szakmunkásképzést, erre az ellenzék: tönkreteszi a fiatalok jövőjét. Pl. a Fidesz emeli a nyugdíjakat, erre az ellenzék: elveszi a nyugdíjakat. Pl. a Fidesz rezsit csökkent, erre az ellenzék: elszegényíti a háztartásokat.
A Fidesz immár sorozatban hagyományosan baloldali típusú intézkedéseket is hoz, a baloldal pedig vadul, mechanikusan kontráz – és bukik. Ennél egy nagycsoportos óvodásnak is több esze van.
Igaz, hogy mindennek meg lehet találni a fonákját, de a cél, hogy ettől nőjön, és ne csökkenjen a népszerűség. Ahogy az ellenzék reagál, attól csak egyre népszerűtlenebb lesz. Előre meg kellene fontolni, hogy mi vág egybe a baloldali értékekkel, és azt bírálni, ami nem vág velük egybe. A mininálbér emelése, a rezsi csökkentése baloldali dolog – nem muszáj dicsérni, de bírálni harakiri. Haladéktalanul abba kell hagyni a kormánynyilatkozatok -1-gyel szorozgatását.
Folyt. köv.

2018. május 9., szerda

Építsük fel az ellenzéket 6. rész Nix szélsőjobbal kokettálás

Sírva-nevetve nézem, amint a Hír TV-ben összeborul a balolodal a szélsőjobbal, és arról érdeklődik a Jobbiknál, hogy szerinte hogyan lehet megdönteni a Fidesz-kormányt. Egy biztos: a baloldal a Jobbikkal nem a kormányt, hanem önmagát fogja megdönteni. Teljesen hiteltelenné válik.
A jobbikos hátterű Hír TV vagy zseniálisan kitalált trükk az ellenzék összezavarására és cselekvésképtelenné tételére, vagy véletlenül jár ilyen mellékhatással.
Ha megfigyeljük, reggel még nagyjából reális a híranyag, mint Kádár alatt a Kossuth Rádió éjfélkor elmondott hírei, majd napközben egyre vadabbul ellenzéki felhangot kap, és estére elszakad a valóságtól. Ha engem kérdez az olvasó, egy okos szervezet nem csak reggel okos, hanem este is, következésképp a Hír TV a baloldali ellenzéknek állított csapda. A célja, hogy álomba és széthullásba ringassa a Fidesz érdemi ellenzékét.
Eleve logikátlan, hogy a jobbközép ellen bárki is a szélsőjobbal szövetkezzen. A brit Labour Churchill ellen Hitlerrel? Na, ne! Ugyancsak logikátlan, hogy a baloldal a szélsőjobb által finanszírozott médiában akarjon vitézkedni. Ennyire nincs saját pénz a baloldalon? Ha fontosnak tartja az üzeneteit, csomagolja őket a kormányhű médián is átmenő formába, vagy finanszírozzon saját médiát. Miért nincs Új Népszabadság?
Lehet, hogy félreértem a helyzetet, és a szélsőjobb időközben átment a baloldalra? Ennek konkrét jeleit kellene tapasztalnunk, márpedig nem tapasztaljuk. Ám ha esetleg tapasztalnánk, akkor is lerombolná a Jobbik és a vele szövetkezők hitelességét. Igazi csiki-csuki helyzet a baloldali ellenzék számára, amiből nem lehet jól kijönni, tehát nem szabad belemenni.
Fő szabály: amiről azt gondolod, hogy a szélsőjobb nélkül nem tudod elérni, azt a szélsőjobbal még kevésbé fogod elérni. Strandpapucsban nem jutsz fel a hegytetőre? Lehet, de csak rontasz a helyzeteden, ha búvárszemüveget húzol. Nix kokettálás a szélsőjobbal: életveszélyes.
Folyt. köv.

2018. május 8., kedd

Építsük fel az ellenzéket 5. rész A határon túliak

A határon túliak szavazati jogáról heves vita folyik. Ne válasszon kormányt, aki sosem élt Magyarországon – így az egyik tábor. A határon túli magyarok teljes joggal választanak (psszt: különösen, amíg a Fideszre szavaznak) – így a másik tábor. Én három új szempontot vetek fel.
1. A határon túli magyarok külhoni közérzetét alapvetően befolyásolja, hogy nálunk a bal- vagy a jobboldal van-e kormányon – következésképp indokoltnak látják, hogy magyar kormányt válasszanak. Ha a Fidesz kormányoz, emelt fővel járnak Ukrajnában, Szerbiában, Romániában, stb. Ha nem a Fidesz kormányoz, újra behúzzák a nyakukat, senki sem áll ki a jogaikért, romlik az élethelyzetük. Ezért szavaznak a Fideszre. Ha úgy vélik, hogy a baloldal hatalomra kerülése esetén jobb lesz a közérzetük, mint a jobboldal alatt, egyből a baloldalra fognak szavazni. A baloldali ellenzék rosszul gondolja, hogy a határon túliak „gyárilag” ellene vannak. Az eddigi tapasztalataik alapján látják úgy, hogy a baloldal magasról tesz rájuk, kiszolgáltatja őket a többségi nemzeteiknek. Ezen lehet változtatni: ha más a tapasztalat, máshová (is) kerülnek az ikszek.
2. Nem kötelező azonosulni a fenti érveléssel. Akármi miatt is szavaznak azonban a határon túliak, aki egyszer szavazati jogot szerzett, nem mond le róla önként. Soha nem fog arra szavazni, hogy legközelebb ne szavazhasson! Politikai öngyilkosság ezt egyáltalán szóba hozni: verjétek ki a fejetekből, kedves ellenzékiek. Ahogy a nőktől, a falun élőktől vagy a szappan- és lúgkőgyári munkásoktól nem fogjátok elvenni a szavazati jogot, úgy a határon túliaktól sem.
3. Ha az ellenzék tényleg és komolyan ellenzi a határon túliak választójogát, a legjobb stratégia irrelevánssá tenni a választási részvételt. Ha nincs lényeges különbség a külhoni közérzet szempontjából egy Fidesz-kormány és egy baloldali kormány között, akkor a határon túliak nem fognak erőlködni, hogy szavazzanak. De jure részt vehetnek, de facto nem fognak. Paradox módon, a határon túliak nem szavazását a határon túliak felkarolása és támogatása árán lehet elérni.
Gondolkodjunk logikusan: lehet, hogy Amerika déli államaiban egyesek szívesen megvonnák az afroamerikaiaktól a választójogot, de nem olyan idióták, hogy ezt az afroamerikaiakkal remélik megszavaztatni. Ehelyett udvarolnak nekik, külön választói csoportnak tekintik őket, igyekeznek megfelelni a preferenciáiknak, az ízlésüknek. Hasonlóan állnak a hispánokhoz, az ázsiaiakhoz, stb. Tanuljunk ebből. A határon túli magyarok egy jól körhatárolható szavazói csoport, célszerű nekik udvarolni, megfelelni a preferenciáiknak.
Folyt. köv.

2018. május 6., vasárnap

Építsük fel az ellenzéket 4. rész A baloldali értékek újragondolása

Elméletileg baloldal = haladás (progresszió). Érdemes ezt kritikai gondolkodás tárgyává tenni.
A haladáshoz kellene egy jövőkép, és a jövőképből levezetett baloldali tevékenységek célra tartása: A-ból haladunk B-be, a tevékenységeink erről szólnak. Az a gond, hogy ha nincs B, akkor nem tudjuk, hogy miről szólnak a tevékenységeink, nem lehetünk biztosak benne, hogy B felé haladnak, vagyis, hogy a haladást képviselik.
A baloldal felhajtóereje az utóbbi kb. 200 évben a sok-sok társadalmi igazságtalanság volt: az osztálytársadalom merev, ha rossz helyre születtél, jó képességekkel is nehezen jutsz előre. Vagy pl. látványosan igazad van, de a struktúra ellened dolgozik, és az igazadért küzdve elbuksz. Csakhogy ez – többek között a baloldalnak köszönhetően – alapvetően megváltozott.
A mai demokratikus társadalom az osztálynélküliség és a meritokrácia felé tart: nem tudsz olyan rossz helyre születni, ahonnan jó képességekkel ne jutnál előre, sőt akármilyen magasra. Ha rossz helyzetben vagy, arról pedig alapvetően magad tehetsz, ahogy ellene is. Ha keveset keresel, egyszerűen többet kell tanulnod, fejlődnöd, több erőfeszítést kell tenned. Egy ilyen társadalomban a hagyományos baloldaliság elvesztette a vivőerejét: persze lehet hivatásszerűen sajnálni azt, aki a bénasága/lustasága/életdöntései miatt rosszul él, de ez a hozzáállás egy ponton túl megmosolyogtató, vagy legalábbis, nem számíthat a szavazatok 50,1 százalékára. Drága – és többnyire eredménytelen – mulatság az adófizetők pénzét önsorsrontó emberek után hajigálni.
Ha egy alapvetően igazságtalan társadalom problémáit nézzük, az egyén rossz helyzetéről fő szabályként a társadalom tehet. Ez a hagyományos baloldali hozzáállás, amely a 20. század végéig nagyjából működött. Egy alapvetően igazságos társadalomban viszont fordított a helyzet, és a baloldal még nem alkalmazkodott az új körülményekhez.
Ha az utolsó rosszul élő ember után kutatunk, belefutunk a strukturális munkanélküliség jelenségébe: nincs 0% munkanélküliség, mert egyesek mindig épp ott hagyták a munkahelyüket, és új munkát keresnek, hamarosan találnak is, de per pillanat még nem találtak. Aki ezt a „strukturális munkanélküliséget” szeretné felszámolni, azt kinevetik: nem olvasta a tankönyvet. Hasonló a helyzet az utolsó rászorulókkal: van aki még épp nem reformálta meg az életét, de hamarosan meg fogja; nem célszerű a közéletiség alapjává tenni, hogy megkeressük az utolsót is, és nem nyughatunk, amíg ő rászorul, mert közelebbről megvizsgálva az egyes eseteket, ki fog derülni, hogy a „rászorultság” önhibás/átmeneti eseteivel állunk szemben, és nevetségessé válunk.
Ha a baloldaliság lényege a társadalmi igazságtalanságok felszámolása, a szociális érzékenység, a gyengék melletti kiállás, akkor egy 21. századi, lényegében igazságos és teljesítményarányos társadalomban a baloldaliság kisebbségbe szorul, és addig nem kerül kormányra, amíg a társadalom újra igazságtalanná nem válik. A „minél rosszabb, nekünk annál jobb” hozzáállás eleve vesztes pozíció.
Mi lehet az új baloldaliság lényege
1. Kisebbségből küzdeni a vitatható „igazságtalanságok” ellen? Ez marginalizálódáshoz vezet. 2. Új igazságtalanságokat keresni? Ez ideológiaváltást és önfelszámolást jelent. 3. A szegénységcsökkentés helyett a jólétnövelés felé fordulni? Ezt tette a brit Labour, és többé-kevésbé bevált, meg lehet fontolni.
Ha a 3. opciót választja, a baloldal megkülönböztető jellegzetessége lehet, hogy együttérzőbben emeli fel a szuboptimális életvitelű egyéneket, szemben a rosszéletű csőcselék szociáldarwinista megregulázását hangsúlyozó jobboldallal. A különbség már nem angyalok vs. ördögök, hanem +/- 5% adó.
Folyt. köv.

2018. május 3., csütörtök

Építsük fel az ellenzéket 3. rész Can-do attitűd

Remélem, hogy az előző részeket figyelmesen áttanulmányozó ellenzékiekben tudatosult a jövőkép és a közjó/haza kulcsszerepe a közbizalom megszerzése érdekében. Ha így van, rátérhetünk a következő kulcstényezőre.
Can-do attitűd
Magyarul tettrekészségnek is nevezhetnénk, de szerintem többet árul el róla, hogy a patópálság és az önmegsemmisítő érvelések ellentéte.
Az ellenzékiekkel folytatott beszélgetéseim mind egy irányba mutatnak: a vereségről főleg mások tehetnek, a győzelem pedig – millió okból – elérhetetlen.
Mielőtt az ellenzék fogná a gyalogsági ásót, hogy szégyenében a lehető legmélyebbre ássa el magát, hozzáteszem, hogy a konzervatívokkal folytatott beszélgetéseim is épp ebbe az irányba mutattak... néhány éve, a Fidesz sikerei előtt.
A történelem mélyen a magyar néplélekbe kódolta a patópálságot és az önmegsemmisítő érveléseket. A Fidesz színre lépése megmutatta, hogy a cselekvésről nem csak annyit lehet mondani, hogy jó lenne, de úgysem megy. A szándékokat valóra is lehet váltani. Továbbá, Orbán Viktor bebizonyította, hogy aki sikerrel cselekszik, azt manapság NEM döngölik földbe a nagyhatalmak – mint az utóbbi sok száz évben.
A Fidesz, és személyesen Orbán Viktor fordulatot hozott a konzervatívok világlátásában, kialakította a szavazótáborban a pozitív gondolkodást, a can-do attitűdöt, míg az ellenzék megmaradt az előző évszázadok patópáli gondolkodásmódjánál. Pató Pál soha egyetlen választást sem képes megnyerni, mert lebeszéli róla magát.
A győzelemhez ezen is változtatni kell: ne a nemcselekvés ürügyeit keresd, hanem találd ki a jövőképedet, higgy a megvalósíthatóságában, és valósítsd meg. Hajrá, ellenzék! Kormányra lehet kerülni.
Folyt. köv.

2018. május 2., szerda

Építsük fel az ellenzéket 0. rész Módszerváltás

Igazából ezzel kellett volna kezdenem a sorozatot: a hagyományos bölcsesség szerint nyertes csapaton ne változtass. Vesztes csapaton annál inkább? Ha már ötvenháromszor átalakítottad a csapatot, minden jelentkezőt odaengedtél, hogy hátha neki sikerül az eddigi módszerrel, ám az eredmény nem változott, gondolkodj el a módszerváltáson. Valószínűleg nem a személyekkel van a baj, hanem a megközelítéssel.
A buta ember újra és újra ugyanazzal a módszerrel próbálkozik, hátha egyszer más lesz az eredmény – Einstein után szabadon.
Mi az ellenzék módszertani problémája? Kettős. 1. Alábecsüli a Fidesz, és személyesen Orbán Viktor képességeit, ezért strandpapucsban indul hegyet mászni. 2. Az 1930-as évek óta, lassan száz éve ugyanazzal a soha sem működött módszerrel próbálkozik.
A „jó szándékú” emberek Hitler-ellenes összefogása már az igazi Hitler ellen sem vált be, azóta pedig számtalan embert kezeltek tévesen úgy, mint ha Hitler lenne – teljesen sikertelenül. A baloldal ezt az egyetlen módszert ismeri és próbálgatja a hozzá képest másként gondolkodókkal szemben. Közben megváltozott az egész világ, rég elavult a száz évvel ezelőtti paradigma... csak a módszer a régi.
Hogyan lehet ezen változtatni?
Ha az ellenzék elunta már, hogy a módszer mindig, mindenki vezetésével ugyanolyan rossz eredményt hoz, megvan a motiváció a módszerváltásra. A sorozatomból kiderül, milyen szempontok szerint, milyen lépésekkel hajtható ez végre.
Akarsz-e, mersz-e, tudsz-e eredményesebben politizálni, mint anno a magát „haladó”-nak vélő dédnagyszüléd? Húzol-é túrabakancsot hegymászáshoz?
Folyt. köv.

Építsük fel az ellenzéket 2. rész A közjó

Miért célszerű levezetni az összefüggést az ellenzék fő céljai (demokrácia, jogállamiság, sajtószabadság, stb.) és a közjó között? Azért, mert az említett célok önmagukban nem lelkesítenek, míg a közjó vélelme tömegeket mozgat. Továbbá, a közjó a jövőkép meghatározó eleme.
Mint ismeretes: a közjót (general good) az utulitaristák (többek között Jeremy Bentham és John Stuart Mill) megpróbálták számszerűen mérhetővé tenni, de nem sikerült. Ez azonban nem érvényteleníti a közjót mint elvont fogalmat, elég sok hasznosnak tartott fogalmat nem tudunk számszerűvé tenni.
Na, de ki határozza meg a közjót? – veti ellen a bal(-lib) értelmiség. Ki-ki maga határozza meg a közjót, intuitív alapon. Nem az a probléma, ha a közjó sok-sok különböző dolgot jelent, hanem az, ha egy hatalomra pályázó politikai erő nem hivatkozik rá.
Amennyiben van legalább egy párt, amelyik hitelesnek látszó módon hivatkozik a közjó képviseletére, a többi párt is kénytelen ezt tenni, vagy kudarcra ítéli magát.
Nagyon egyszerű kampánykoncepció ugyanis, hogy „azért kérjük a köz bizalmát, hogy képviseljük a közjót”. A Fidesz ezzel nyer. Lásd: a haza nem lehet ellenzékben. Az ellenzék lehet ellenzékben, akár tartósan is. Minél inkább a haza ellen dolgozik, annál tovább maradhat ellenzékben. A „haza” pedig a választók közösségének érdekeit megtestesítő fogalom.
Előfordulhat, hogy a „hazáért” végzett munka a közjó ellen hat? Ez definíció szerint nem lehetséges, mivel a haza a közjó szinonimája. Amikor a „haza” érvénytelen hivatkozássá válik (pl. 1914-ben, az I. világháború kitörésekor), akkor nem a haza <–> közjó ellentét lesz nyilvánvalóvá, hanem hogy a hazára hivatkozók rosszat tesznek mind a hazának, mind a közjónak.
A közjóra hivatkozás úgy működik, mint amikor egy szakács azt ígéri a főzőversenyben, hogy a főztje mindenkinek ízleni fog. – Van olyan étel, amely mindenkinek ízlik? – hangzik a megfontolandó ellenvetés. – Filozófiai megközelítésben talán nincs, de szakácsversenyt csak ilyen vállalással lehet nyerni – szól a megfontolt válasz.
Közhatalmat kizárólag a közjóra hivatkozással lehet szerezni, ilyen egyszerű a helyzet. Ha az ellenzék nem hajlandó a közjóra hivatkozni, akkor önerőből sosem jut hatalomra, legfeljebb a Fidesz hibázásában reménykedhet. A haza nem lehet tartósan ellenzékben, mint azt látjuk, a közjót elutasító felfogás azonban lehet, és maradhat is, ellenzékben.
Folyt. köv.