Mindaz, amit nem akartál tudni a propaganda-újságírásról

Propaganda, amikor egy hírforrás ténybeszámolók helyett/ürügyén a számára kedves politikai oldalt fényezi, a neki kevésbé tetsző oldalt meg ekézi, nyüstöli, gyepálja.

Ha a fenti meghatározás tükrében végignézzük a magyar médiát, arra jutunk, hogy igen, a kormányoldalhoz sorolható média a kormányt fényezi, az ellenzéket meg ekézi, nyüstöli, gyepálja.

Majd továbbhaladva arra is, hogy az ellenzékhez sorolható (noha magát függetlennek illetve objektívnek állító) média a kormányt ekézi, nyüstöli, gyepálja, gyalulja, esztergálja, forgácsolja, kártolja, tárcsázza, boronálja, boncolja, taxidermiázza, az ellenzéket meg simogatva paskolja, és a számára kedves ellenzékieket egyenesen fényezi, PR-ezi, kommendálja, emberközelbe hozza, propagálja.

Amikor az ellenzéki érzületű médiafogyasztó felháborodva elfordul a kormányoldali "propaganda" médiától, nem a független tényekre irányítja a figyelmét, hanem a saját oldalának propagandamédiájából merít számára szimpatikusabb narratívákat. Az objektivitás nem szexi. Ha az lenne, több millió magyar kutatná izgatottan, hogy bal- vagy jobboldali narratívákkal mosatja-e a mindennapokban az agyát.

Hogyan íródik az ellenzéki sajtó? Nagyon egyszerűen: a kormányról rosszat vagy semmit; az ellenzékről meg fanyalgásnak tűnő jót. Ha a hír a kormánnyal kapcsolatos, az újságíró feladata megtalálni ezer kedvező részlet között is azt, ami negatívan tálalható, és kidomborítani. Ha pedig az ellenzékről szól a hír, csipetnyi negativitás mellé ügyesen odatoldani a PR-t, amitől az olvasóban olyan benyomás alakul ki sorok között , hogy "kormány: nagyon nem", "ellenzék: orrbefogva oda tedd az x-et". Honnan derül ki az oldalszimpátia? Meg kell nézni, melyik oldallal foglalkozva keresik minden jóban a rosszat, és melyiknél találják meg minden rosszban a jót...

Ha az objektivitás igényével nézzük végig a magyar médiát, arra jutunk, hogy igen, A-tól Z-ig propagandával foglalkozik minden hírforrás, csak a bal-lib oldalon a "független" jelzőt is bevetik propagandaeszközként, míg konzervatív oldalon színt vallanak.

A magyar médiapalettán nincs egyetlen, akár csak távolról független hírforrás sem, ami sajnálatos és orvosolandó – de nem az úgynevezett "független", "objektív" sajtó által. Mi történne ugyanis, ha az ú.n. "független" sajtót követelők vágya teljesülne? Hogy attól kezdve kizárólag bal-lib propagandához jutna a hírfogyasztó.

Bal, jobb... mi az?

Van-e még értelme baloldalról és jobboldalról beszélni?

Részben nincs, részben mégis van. Egyrészt, a hidegháború végével a hagyományos értelemben vett baloldaliság vesztett a jobboldalisággal szemben. Tony Blair vezetésével a brit baloldal jobboldali eszköztárat vezetett be, azaz jobbra tolódott. Közben a jobboldal meg balra, némi cukiságot magára öltve. Jó példa erre a Fidesz szociális/rezsicsökkentő eszköztára. A két oldal összekavarodott, magát baloldalinak nevező párt éppúgy alkalmaz jobboldali intézkedéseket, mint az öndefiníciója szerint jobboldali párt baloldaliakat. "Bal" és "jobb" mintha alig jelentene ma többet, mint anno a "guelf" és "ghibellin", a "fehér" és "vörös" a rózsák háborújában, vagy Aldebrő Fc. vs. Feldebrő Sc. a focipályán.

Tovább csökkenti a baloldal vs. jobboldal szembenállás jelentőségét, hogy időközben új frontvonalak jelentek meg politikai identitásképző elemként: globalisták vs. lokalisták; elit vs. plebs; establishment vs. protest. A közéleti indulatok e törésvonalak mentén is szerteágaznak.

Szintén a bal-jobb distinkció irrelevanciájára utal, hogy 2022-ben az ellenzék bal-szélsőjobb összefogással próbálkozott a választáson. Néhány éve ez még elképzelhetetlen lett volna – időközben viszont elképzelhetővé lett a hagyományos szakadék áthidalása. Miért ne menetelhetnének komcsik és fasiszták együtt... pl. szombat este verekedni a diszkóba? Nos, úgy tűnik, ennyire még nem légiesedtek el az ideológiák. Idén még nem.

Ami a fentiekkel szemben indokolttá teszi a bal-jobb különbségtételt: az ellenzéki összefogás nem győzött, többek között azért, mert a lelkek mélyén mégsem érződött hitelesnek ez a bal-szélsőjobb összeborulás. Továbbra is érvényes törésvonal húzódik pl. a "haladár" és a "maradi"; a kizsákmányolásellenes és a vállalkozáspárti oldal között. Noha jelentős áthallások vannak (pl. egy deklaráltan kizsákmányolásellenes párt is lehet közben üzletösztönző, a családi vállalkozások pártja meg szociálisan érzékeny), a balbanjobb (Bj) intuitíve továbbra is megkülönböztethető a jobbanbaltól (Jb), ahogy a kávébantej is a tejbenkávétól.

Továbbra is leírható mindkét oldal esszenciája, íme: a baloldal a középosztálytól elvett javakat osztja fel a saját elitje és a zsugorodó alsó osztály között, redisztribúciós eszközként használva a "haladás"-ért és aktuális megfelelőiért (feminizmus, genderfluiditás, stb.) vívott harcot; a jobboldal pedig a középosztályt emeli "Isten-család-haza" feliratú piedesztálra, az őket fenyegető valós vagy vélt veszélyek elleni küzdelemmel legitimálva magát.

Mivel komoly pénz (mintegy évi 10 milliárd forint) van a pártpolitizálásban, nem is szólva a szemétdombok kiskakas-mámorító hatásáról, a politikusok az ellentétek – helyenként mesterséges – fenntartásában érdekeltek, és a bal-jobb tematika több évszázada bevált, "jót tesz a politikai üzletnek", így rövid távon aligha változtatnak rajta. Várhatóan azonban egyre nehezebb lesz érdemben megkülönböztetni a Bj-t a Jb-től, és az egykori szélsőségekkel (fogatlanodó viperákkal) való összefogás is egyre szavazatképesebbé válik.

A francia választásokra

Az első eredmények szerint Macron 58%-ot, Le Pen 42%-ot szerzett, így Macron marad az elnök.

Tanulság: Macron karakán retorikával fogta ki a szelet Le Pen vitorlájából, olyan látszatot teremtve, hogy a kulturális egységteremtést sürgető Le Pen nyitott kapukat dönget. Kellenek-e a Le Pen által javasolt intézkedések? Úgy tűnik, Macron szerint is szükségesek (vagy úgy gondolja, hogy a választók szerint szükségesek), másként nem törekedett volna a retorikai látszat megteremtésére.

Amilyen mértékben e kapuk mégsem nyitottak, annyiban fennáll a veszély, hogy mire Le Pent megválasztanák, már késő lesz meghozni az általa javasolt intézkedéseket, és a Titanic végül nem kerüli el a jéghegyet.

Ha így alakul, abban nagy szerepe lesz az aktívan Macron mellett és Le Pen ellen kampányoló sajtónak. Az elfogultság olyan feltűnő, hogy még az egyébként hasonlóan működő 24.hu is elszólta magát.

Már megint reggel, délben...

Az ellenzék egyik fő narratívája a 2022-es választási kampány előtt-alatt-után, hogy a közmédiában meg sem szólalhat.

Leírták saját fórumon, elmondták... a közmédiában is reggel, délben, este.

És akkor jött a hír: az ellenzék szándékosan nem használta ki a közmédiában számára biztosított bemutatkozási időt, nehogy meggyengítse a gondosan építgetett "el vagyunk nyomva" narratívát.

A választási vereség után így második őszödi helyzet alakult ki, dacára a különbségeknek: nem győzelmet, hanem kudarcot követően; nem beszéd, hanem cáfolat formájában; nem zárt körben, hanem kezdeti érdektelenség közepette; címlap helyett "nem értjük, miért nem éltek a lehetőséggel" típusú szösszenetek formájában. A hír jött, és majdnem el is sunnyadt, észrevétlenül.

Talán érdektelen lenne az ellenzék lebukása, miszerint tényszerűtlen haknival akart választást nyerni reggel, délben, este, éjjel és nappal, minden hullámhosszon, hiszen végül nem nyerte meg a választást. Ám érdekessé teszi, hogy azóta is tolják a narratívát, az agit-prop gépezet egyes részei még nem értesültek a lebukásról, vagy úgy vélik, hogy a közönség nem értesült róla, és akkor mehet tovább... Mehet?

Választási utógondolatok

Előzetes kategóriában Török Gábor a nyertes azzal, hogy a hisztérikusok és a cinikusok küzdelmében nálunk mintha mindig a cinikusok győznének. Utólagosban meg Schiffer András ment nagyot, először azzal, hogy nem a narancsot szeretik kétharmadnyian, hanem ennyien utálják a moslékot. Aztán meg azzal, hogy akik a fogatlan, mosdatlan, tudatlan vidéki bunkóknál keresik az ellenzék vereségének okát, jó úton haladnak egy 2026-os Fidesz-négyötöd felé.

Javaslat még egy modellre a tekintetben, hogy kikkel célszerű opportunista szövetségre lépni: az ellenzék vereségében szerepe lehetett annak is, hogy a résztvevők úgy gondolták, oroszlán és hiéna vadászhat együtt, a zsákmány leterítése után az oroszlán majd elzavarja a hiénát, és minden rendben lesz. Csakhogy a baloldal és a szélsőjobb is magát látta oroszlánnak, a másikat hiénának – a választók meg úgy érzékelték, hogy két hiéna akarja ravaszul a javukat, és úgy döntöttek, hogy inkább nem adják.

A tekintetben, hogy a Fidesz szándékosan hozta-e egy platformra az ellenzéket a választási szabályokkal: amennyire világos, hogy persze-hogy, annyira nyilvánvaló az is, hogy nem szabadott volna engedni a kísértésnek. Vitatható, és gyaníthatóan működésképtelen koalícióra lépve az ellenzék azt demonstrálta, hogy szándékai nem a közjóra irányulnak, azaz nem méltó a közhatalom megszerzésére.

Hogyan lehet győzni 2026-ban, a jelenlegi szabályok mellett? Valódi egységet felépítve. Ahhoz pedig olyan széles célokat kell megfogalmazni, amikkel a választók nagy többsége azonosulni tud, a kormány azonban (valamilyen megfontolásból) nem, így kerül döntő fölénybe az ellenzék. Míg ezen gondolkodnak, szögezzük le: Magyarország jobb ellenzéket érdemel!

Ukrajnában a helyzet...

Szinte mindenkinek igaza van Ukrajnával kapcsolatban, legalább részben: 1. aki szerint az USA az ukrán konfliktuson keresztül egyszerre gyöngítené Oroszországot és benne a Putyin-rezsimet, valamint Európát, növelve a saját befolyását és üzleti esélyeit, nem utolsósorban hozzáférve Ukrajna ásványkincseihez; 2. aki szerint Oroszországot szándékosan provokálták addig-addig, míg katonai megoldás után nyúlt; 3. aki szerint az ukrán vezetés felelőtlenül kockáztatja a lakosai életét; 4. aki szerint a stratégia része, hogy atrocitások diszkreditálják az orosz felet; 5. aki szerint a fegyverszállítások kiszélesítik a konfliktust; 6. aki szerint Oroszországgal szemben intézkedések kellenek; 7. aki szerint a gáz- és olajszankciók nem a címzettnek ártanak, hanem a kirovóknak; 8. aki szerint a szankciók Kína felé tolják Oroszországot, és ez hosszú távon hátránnyal jár, például Tajvanra nézve; 9. aki szerint békét kell teremteni mielőbb, bár senki sem tudja, hogyan; 10. aki szerint az energia alkalmasabb zsarolásra az atomfegyvereknél; 11. aki szerint az emberiség egyelőre védtelen az energiazsarolással szemben; 12. aki szerint ez a háború (is) kimondhatatlanul borzalmas.

Ami részben vitatható: 1. hogy az USA elítélhető módon hajt az ásványkincsekre, mivel ez jobb, korrekt kereskedelmi alapon, mint ha Oroszország teszi rájuk a kezét katonai alapon; 2. hogy a Putyin-rezsimet végletekig kellett provokálni, hiszen szemlátomást régóta készült a lerohanásra, csak ürügyre várt, ráadásul jó ürügyre sem volt szükség, az orosz fake news nagyüzemben bármikor felturbóznak egy rosszat.

Ami pedig egyáltalán nem helytálló: 1. hogy Putyin csak a legitim orosz érdekeket képviseli, mivel az ütközőzónához ragaszkodás nem legitim érdek, ez időhúzás volt az annektálási tervhez; 2. hogy Putyint békén kellett volna hagyni, és akkor békén marad, mert az előző pontból következően ez nem lett volna így.

Csaknem mindenkinek minden szempontból igaza van tehát... egyszerre. És egyik részigazság sem kulcs a megoldáshoz. Az Ukrajnában kirobbant háború bonyolult nagyhatalmi sakkjátszma, amelyben az ukránok mintegy önként jelentkeztek gyalognak, remélve, hogy kisül ebből valami pecsenye. Mivel várakozáson felüli hősiességet tanúsítanak, könnyen lehet, hogy tényleg kisül, például némi területvesztésért cserébe a jelenleginél erősebb függetlenségi garancia.

Viszont senki nem megy sokra a maga részben-egészben helytálló meglátásaival, mert a békéhez békét kellene akarni, és azt egyelőre senki sem akar őszintén (talán rajtunk, magyarokon kívül). Az USA a folytatásban érdekelt, hogy Putyin a lehető legjobban beégjen a brutális túlkapásaival, Európa meg rommá szankciózza önnön gazdaságát. Az ukránok is a folytatásban érdekeltek, mert minél nagyobb a nemzetközi felháborodás, annál több klubba kaphatnak soron kívül belépőt, és közben még a korábban elvesztett területekből is visszaszerezhetnek egyet-mást. Putyin is folytatásra van ösztönözve, mert az eddigi vérengzést és sok ezer sorkatona értelmetlen halálát a legprofibb álhírgyártás sem tudja békeidőben sikerként elfogadtatni a közvéleménnyel.

Elméletben tudható, hogy a sakkozókat kellene döntetlenhirdetésre ösztönző helyzetbe hozni, de gyakorlati lépésötletek híján ez egyelőre csak elmélet. Sajnos a béke bekövetkezte jelenleg nagyjából annyira váratlan lenne, mint február végén a háború kitörése – ennek ellenére legfőbb reményünk legyen.

Kinél a médiafölény?

Már csak egy nap van hátra a posztig, amelyből kiderül, miért van igaza Ukrajnával kapcsolatban szinte mindenkinek, ám miért nem megy ezzel senki semmire, ma az úgynevezett "médiafölény" témát elemezzük. Van-e, és ha igen, kinél?

Állandó bal-lib panasz, hogy a kormány egészpályás letámadást hajtott végre, lenyúlta az összes médiát, az ellenzéknek nem maradt semmi. Ám ha megnézzük, hol jelennek meg az erről szóló hírek (444.hu, nyugatifeny.hu, 24.hu, telex.hu, nepszava.us, nepszava.hu, Népszava napilap, Magyar Narancs, Élet és Irodalom, ATV, stb.), meglepve tapasztaljuk, hogy ezek a (hon)lapok tele vannak vad és még vadabb ellenzéki tartalommal, ami olyan ellentmondás, mint ha e blogon nap mint nap olvashatnánk, hogy "be vagyunk tiltva", "nem jelenhetünk meg", "nem létezünk". Ez, diplomatikusan szólva, tényszerűtlen lenne. Hogy a bőséges ellenzéki hírforrás olvasói egybehangzóan mantrázzák, hogy ellenzéki média gyakorlatilag nincs és nem jut el senkihez, nem azt jelenti, hogy tényleg nincs, hanem hogy az olvasói nem érzékenyek a kognitív disszonanciára. (V.ö.: aki ezt elolvassa, nem tud olvasni.)

Személyes élmény: néhány napig döntően ellenzéki médiát fogyasztva arra döbbentem rá, hogy ha ezt még pár hétig folytatom, én is utálni fogom a "zorbánt", mint a kutyagumit. Álmomból is azzal riadok majd fel, hogy "a szemét", "a mocsok", "vesszen", "monnyon le", és meg leszek győződve a maximális igazamról, továbbá arról, hogy aki nem ért egyet, az szintén szemét/mocsadék/sutyerák. Pedig ha megnézem a teljes híranyagot, ez a szélsőséges álláspont nem indokolt. Ezért lenne nagyon fontos, hogy senki ne ragadjon bele a neki szimpatikus hírbuborékba, olvassa rendszeresen, hogy mivel "hülyítik" és "agymossák" a másik buborék lakóit. Ha ezt teszi, észre fogja venni, hogy Magyarországon médiaegyensúly van. Sőt ha ezzel a szemmel olvas nyugati sajtót, az is fel fog tűnni, hogy ott meg nincs egyensúly, bal-lib hegemónia van. Médiaegyensúly = Sok Téged Bosszantó Hír és Narratíva, Amit Kedvenc Fórumaidon Jól Helyre Tesznek. Médiahegemónia = Egyféle Narratíva és Vele Szemben Maroknyi Kirekesztett Szélsőséges.

Hogyan juthat a fenti helyzetben bárki arra a következtetésre, hogy "a kormánymédia döntő fölényben van"? A saját bőrén biztosan nem tapasztalja, hiszen még egyetlen ellenzéki sem írt olyat, hogy "éreztem, ha néhány hétig döntően kormánymédiát fogyasztok, álmomból azzal riadok majd fel, hogy éljen Viktor!". A médiafölényt emlegető ellenzéki kétféle spekulatív útvonalon juthat az álláspontjára: 1. ellenzéki fórumokon olvasta/hallotta ezt a narratívát, és nem tűnt fel neki az ellentmondás; 2. a saját hírbuborékját teljes igazságnak vélve megdöbben, hogy sokan gondolják fordítva, ami definíciója szerint csakis agymosás eredménye lehet, az illetőkhöz nyilván nem jut el az "igaz hír", tehát médiafölény van. Vegyük észre, hogy ez hibás logika. Aki nyugalomra vágyik a híranyagban és arra az érzésre, hogy "minden tisztességes ember ezen az állásponton van", mert "a hírszerkesztés egy szakma" és "csak egyféle híranyag létezik", az valójában médiahegemóniát igényel, és korlátozná a gondolkodás/vélemény szabadságát. Az a helyzet, hogy a hírszerkesztés egyszersmind narratívaalkotás, és a valóság, amennyire számunkra hozzáférhető, a narratívák ütköztetésével, kritikai olvasásával tárul fel. Nem elég a kedvenc buborék híreit sorok között olvasni, a másik buborékkal is gyötörnünk kell magunkat – a tájékozottságért megéri szenvedni.

Két adalék a nyugati sajtó vészesen felborult egyensúlyával kapcsolatban: 1. a német újságokba évtizedekig író Boris Kálnoky szerint "Ha kizárólag újságírók voksolhatnának a német választáson, nem biztos, hogy a CDU bejutna a parlamentbe." 2. Az USA-ban a Fox News úgymond "egyedülálló" hatással bír, mert ahol megjelenik, ott konzervatív eltolódás figyelhető meg a közvéleményben, lévén az egyetlen csatorna, ami eltér a fősodratúaktól.

A médiaegyensúly minimum két markánsan különböző állásponthoz vezet szinte mindennel kapcsolatban. A miénktől eltérő álláspontról annyit tudhatunk biztosan, hogy eltér, és hogy egy valódi demokráciában ezt üdvözöljük. Hogy az eltérés miért, milyen híranyag, narratíva, logika alapján alakult ki, az esetenként vizsgálandó, de a vizsgálat célja a megértés, nem a megszüntetés.

Választás után

A vesztes oldalon többféle önfelmentés, hárítás és vádaskodás jelent meg, az alábbi gondolatmenet mindössze egy lehetséges értékelés, a blog által tolt narratíva jegyében, miszerint az észszerű gondolkodás jóléthez vezet.

Háborúval a szomszédban, a választást nem a Fidesz, hanem Maslow szükségletpiramisa nyerte meg Orbán Viktornak: amikor tömegek érzik veszélyben a lét alapjait, akkor az alapok stabilizálása a leges-leges-leges-legeslegfőbb szempont, messze megelőzi a szükséglethierarchia magasabb szintjén megjelenő igényeket. Mivel az ellenzék célszerűtlenül kommunikált e tekintetben, a választók lelke mélyén így jelent meg a tét: Alapstabilizálás vs. Alaprengetés, akár alapzúzás; és nem meglepő, hogy döntő többséggel a stabilizálást választották.

A szakemberek szerint a Maslow-piramis nem determinál... tapasztalat szerint viszont statisztikai léptékben jó prediktora a döntéseknek. Ha tehát nincs háború, nincs ekkora Fidesz-győzelem, sőt talán semekkora sincs. Ez fontos figyelmeztetés 2026-ra.

Másrészt, a vidéki szavazóköröket megfigyelő csalódott értelmiségiek posztjait olvasva (az alkoholtól bűzlő, rossz fogú, koszos körmű vidéki bunkókra nézve már messziről látták, hogy ki fog a Fideszre szavazni) a lenéző attitűd elutasítása mellett érthető azért, hogy valójában mit akarnak mondani: szerintük is a jólét alacsonyabb szintjén élők szavaztak a Fideszre. Tehát aki annyira értelmiségi, hogy ismeri a Maslow-piramist, az nem csodálkozik az eredményen. Számos értelmiségi a jelek szerint nem ismeri, vagy nem tartja fontosnak. Ez is figyelmeztetés 2026-ra.

Tanulságok: a Fidesz számára – nem ti mentetek ekkorát, hanem ekkora hátszelet adott a háborúveszély; az ellenzék számára - van négy évetek megoldani az attitűdproblémátokat, tanuljatok pl. Mérő Lászlótól; mindenki számára – ha a jólét általánossabbá válik, azaz a döntő többség középosztálybelinek érzi magát, akkor ez a többség már nyitottabb lesz az értelmiség szempontjaira, tehát a feladat szélesíteni és jóléthez juttatni a középosztályt.

Végül, nívódíjat és gyakori idézést érdemel Török Gábor elemző az előre bedobott szállóigéért, miszerint a hisztérikusok és a cinikusok küzdelmében, úgy tűnik, mindig a cinikusok győznek.