Quo vadis, Izrael? Montanába?

Izrael nehéz helyzetben volt, van és lesz: már a cionista mozgalom fénykorában is úgy látták a kritikus zsidók, hogy a nyugati ellenérzések/üldöztetések elleni védelemként keleti hazát honfoglalni romantikus illúzió, csöbörből vödör lesz belőle. (Lásd pl. Jónás György: Beethoven maszkja, a 25. oldal táján.)

A palesztinok finoman szólva nem örültek Izrael létrejöttének, azóta is igyekeznek megsemmisíteni. E törekvés n. fejezete a jelen gázai konfliktus, ami már alapkérdéseket vet fel.

Az alapkérdésekre azonban jó válaszok nem léteznek, csak rossz vagy kevésbé rossz válaszok vannak: célszerű tudomásul venni, hogy Izrael mindenkor valamilyen szintű erővel tartható fenn, hiszen alapértelmezetten, a dolgok rendes menetében nem létezne. Ezért amikor a nyugati diaszpórában élő zsidó értelmiségiek a palesztinok mellé állnak, tulajdonképpen a dolgok rendes menete mellett foglalnak állást, vagyis hogy Izrael ne legyen. A logikájuk következménye, hogy Izrael megszűnik létezni.

Mivel az Izraelben élők döntő többsége ezt nem szeretné, mindig is alapvető nézeteltérésben lesznek a diaszpórában élő zsidókkal. Egyben az ortodox telepesekkel is, akik egy ószövetségi, mintegy tízszeres méretű Izraelt szeretnének. Ami kicsiben alig-alig életképes, nagyban majd az lesz? Egyáltalán, létszám híján kik fogják lakni? Ezekre a kérdésekre sincs válasz.

A palesztinok várható helyzetét egyszer már megvitatta a cionizmust alapító Herzl Tivadar Jónás György családtagjaival: Herzl szerint örülni fognak, hogy oázis lesz a sivatagból, jobban élnek majd, elfogadják az együttélést. A kritikus vélemény szerint pedig sosem fogadják el a helyzetet, és ugyanúgy, vagy még jobban, el akarják majd pusztítani a zsidókat, mint nyugaton. (Figyelemre méltó, hogy ez a beszélgetés 1930 táján zajlott, sok évvel a Holokauszt, és Izrael megalapítása előtt. Herzlt nem sikerült lebeszélni.)

A patthelyzetben alternatívát jelenthetne egy amerikai Izrael létrehozása pl. Montana állam területén vagy annak egy részén: viszonylag ritkán lakott, ám jó adottságú terület, így meglenne a diaszpórában üldözöttek mellett kiálló anyaország, mégpedig a jelenleg ott élők különösebb érdeksérelme nélkül. A montanai lakosság aligha indítana rendszeres rakétatámadásokat, hogy "felszabadítsa" magát a békés jólétben élés alól. Jegyezzük meg ugyanis, hogy a palesztinok nem fátumként, hanem a jólét elleni sorozatos lázadásaik és az engesztelhetetlen gyűlöletük eredményeként kerültek szegény, elnyomott helyzetbe. Az arab világon belül Izrael minizsebkendőnyi oázis, észszerű gondolkodással el is lehetne fogadni a létét... De hát, Herzlnek már anno előrejelezték, hogy az ott élők nem feltétlenül gondolkodnak - nyugati szempontból - észszerűen; ez mára adottsággá vált.

Vajon elfogadnák-e a telepesek Montanát új őshazának? Biztosan nem (a Sztálin által létrehozott autonóm területet sem vették át anno), de a telepesek a mai Izrael létét sem fogadják el, így ebben nem lenne különbség. Meg lehetne-e védeni Montana telepeseit a rakétáktól, terrortámadásoktól, vérengzésektől? Nem lenne rá szükség, Montana hűvös, békés terület. Ráadásul, az ószövetségi felfogás szerint a valódi Izrael nem világi mozgalom eredménye, hanem a zsidók által ma is várt Messiás állítja majd helyre. Azt meg Montanában is ki lehet várni békében, jólétben, biztonságban, nem?

Világos, hogy egy Szentföldön kívüli alternatív zsidó anyaország létrehozása nem a tökéletes megoldás. Ám az is világos, hogy a Szentföldön erővel fenntartott félkatonai állam sem az, mert egyre több, és nem egyre kevesebb, szenvedést okoz mindkét oldalon.

Irány Montana? Szóljon, akinek jobb ötlete van!

Requiem Svédországért

Svédország kiutasítja azt az iraki menekültet, aki a Korán-égetések mögött áll. Mert "kiderült", hogy valótlan adatokat adott meg a menedékkérelmében... amit aligha vizsgáltak volna, ha nem éget Koránt. Az ezzel kapcsolatos kérdéseket lásd lentebb.

A svéd hatóságok így de facto behódoltak az európaiatlan, nyugatiatlan kulturális nyomásnak, más szóval, iszlamizálódtak. Sorok között elismerték, hogy a szólásszabadság határa a muszlim szelektív hiperérzékenység. Általában szólásszabadság van. Kivéve, ha muszlim érzékenység merül fel, mert akkor már nincs. Miért szelektív az érzékenység? És miért hiper-?

Képzeljük el, hogy holnap a fővárosi Blaha Lujza téren Újszövetséget égetnek. Na, az ellen nem lesz muszlim tiltakozás, mivel az érzékenység szelektív. Nem általában a szentnek tartott könyvek égetésével van gondjuk, csak egy ilyenével. Keresztény tiltakozás meg várható, de békés módon. Világos, hogy egy Újszövetség-égetés nem helyes, nem is kulturált. Ám garantáltan nem kerülnek elő kalasnyikovok, kézigránátok, molotovkoktélok, böllérkések. Nem lesnek terroristák az égetők "fajtájára" pl. a horvát tengerparton, hogy elégtételt vegyenek. Nem ordítják támadás közben, hogy "Jézusu akbár"...

Ebből ki is derül, mi az a nyugati civilizációs többletérték, ami a muszlimok miatt veszélybe került Európában, és amit a svédek de facto feladni látszanak. Sőt amit, ha belegondolunk, a dánok már évekkel ezelőtt feladtak: kétszer-háromszor újraközölték a Mohamed-karikatúrákat, aztán - tekintettel a terrorveszélyre - csendben lapítani kezdtek. Becsicskultak. Szóljon a requiem értük is.

Mondjunk nemet az iszlamofóbiára? Ne sértsünk meg más kultúrákat? Pontosan: Korán-égetés esetén világos, hogy azt is helytelenítjük, és nagyon helyes, ha békésen tiltakoznak/tiltakozunk ellene. Békésen... ez a nyugati civilizáció egyik kulcsfogalma. Nem gondoltuk volna pár évtizede, hogy magyarázni kell, de ma szükségesnek látszik.

Az égető irakira visszatérve: rejtély, mi mozgatja. Ám ha egyáltalán sikerül kiutasítani (épp halasztják), akkor hová? Belgiumba, mint pár hónapja a brüsszeli merénylőt?

A svéd és a dán requiem után jön a belga, francia, német? Aztán a Requiem Európáért?

Az aranyos fasisztasimogató bal-liberálisokról

A darázsfészek témának kétféle irányból nekifutva is ugyanaz jön ki.

1. Jó bal-lib ötletnek tűnhetett Ukrajnát uniós és Nato-tagsággal hitegetni. A valóságban meg az lett belőle, hogy Oroszország két lépésben (2014, 2022) megcsonkította és romhalmazzá tette az eleve alkalmatlan állapotú országot, így az ígérgetett tagságok aligha valósulnak meg mostanában. Ebben a helyzetben továbbra is jó bal-lib ötletnek tűnhetett a medve térdre kényszerítéséről álmodozni. A valóságban az lett belőle, hogy Oroszország Iránnal karöltve kicselezte az izraeli hírszerzést, és a mongol időkre emlékeztető iszlamista terrorhullámot váltott ki, hogy elvonja Amerika figyelmét... A következő lépésben Kína lenyúlhatja Tajvant, de ennél rövidebb távon is kimondható, hogy az iszlamista terror a bal-lib idealizmustól kapott és kap hátszelet meg pénzt.

2. Amikor bal-lib értelmiségék úgy nyilatkoznak, hogy lényegében Izrael (jobboldali kormánya) tehet a palesztinok barbár indulatairól, nem tudják, mit beszélnek: vajon mit csinálhatna másként az izraeli kormány annak érdekében, hogy a palesztinok ne akarják az országot úgy, ahogy van, elsöpörni, a polgárait felkoncolni? A valóságban Izrael az összes létező kombinációt (puha kéz, kemény kéz, megbékítés, fejlesztés, autonómia, stb.) kipróbálta már, ám egyik sem változtatott a palesztinok hozzáállásán. Aki ezek után nem képes összerakni az egyszeregyet, az közéleti szempontból idealista idióta, hiába van sok végzettsége, hiába nagyon okos számos elméleti területen. A bal-lib palesztin párti nyilatkozatok nem megbékéléshez, hanem még nagyobb támadó kedvhez, újabb terrorhullámokhoz és még több áldozathoz vezetnek.

A bal-libek közveszélyes illúziója, hogy az "elnyomás" megszüntetése és a szabadság megadása majd észszerűséghez vezet. Mi máshoz vezetne, ugye. Meg hogy vallás és nemzeti érzelem meg van haladva. Ám ezt nem beszélték meg az érdekeltekkel: a palesztinok döntő többsége szerint ugyanis az az "észszerű", hogy Izrael semmilyen formában ne létezzen a valamikori hazájuk területén, és ennek érdekében a Koránból levezetett Dzsingisz káni módszertan számukra nem tűnik aránytalannak. Furcsa: amíg az embernek maximum egy diplomája van, nem akarja a kanárit és a macskát egy kalitkában összebékíteni; ám ha kettő vagy három lesz neki...

Az aranyos fasisztasimogató bal-liberális értelmiségieket szellemi, erkölcsi, politikai, és minden egyéb típusú felelősség terheli sok-sok ártatlan ember haláláért és szenvedéséért szerte a világon. Sürgősen be kellene iratkozniuk egy önismereti kurzusra, hogy szembenézzenek szép szándékaik csúnya eredményeivel.

Addig is, itt egy tanulságos olvasmány a naiv dédelgetés veszélyeiről.

Valódi életismeretet az oktatásba. Most!

Miközben dúl a sok-kevés a tananyag/tanár vita, az oktatásból végzetes mértékben kicsúszottak is dúlnak. Tragikus következményekkel.

Sokan sok különböző irányba érzékenyítenék a gyerekeket immár óvodától egyetemig, de arra nem, hogy felnőve mit kezdjenek egy síró gyerekkel azon kívül, hogy földhöz vágják? Nem gondolják (gondoljuk?), hogy ezzel foglalkozni kellene. Pedig a jelek szerint ami ezer emberből 999-nek alapismeret, arra is ki kell térni. Fel kell karolni az oktatásból, a társadalomból és az emberségből szinte észrevétlenül kicsúszókat.

Ne csak a részecskegyorsítás, a hányneműlegyenabudy kérdés, meg a Kárpátok hajszálgyökeres történelme legyen fontos, hanem az is, hogy az általános iskolát ne lehessen emberi létre alkalmas ismeretek nélkül elhagyni.

A hervadó kanadai fű tanulságai

Válságban a Kanadában pár éve legalizált szabadidős cannabis-ipar - tudósít a BBC.

Az okok: 1. szabályozott és ellenőrzött anyagról van szó, zárjegyes csomagolásban. 2. Nincs világméretű exportpiac. 3. Nem lehet úgy reklámozni, mint egy átlagos kereskedelmi terméket. 4. A helyi túltermelésre nincs elég kereslet. 5. Az illegális változat olcsóbb, gyakran erősebb is. 6. A cannabis-forgalom harmada továbbra is illegális, miközben az állam kényes egyensúlyra törekszik a "már legális" és a "vonzó a tömegeknek" végpontok között.

Tanulság: a cannabis legalizálása nem oldja meg a kiinduló problémát, ellenben új problémákat hoz elő. A hatóságok sem gondolják, hogy a fűfogyasztás jó, csak nem akarják szigorúan büntetni. Az egyharmadnyi illegális forgalom ellen mégis kénytelenek valahogyan fellépni.

Úgy tűnik, Kanada adott a palacsintának egy jó nagy pofont.

Megoldást hozhat a háromosztatú gondolkodás, miszerint a tilos és a szabad kategória között van egy "sem ez, sem az" középső terület, ami elvben büntetett, a gyakorlatban meg nem elrettentő erővel az.

Amennyire jó a dichotóm (ellentétpárokban folytatott) nyugati gondolkodás a technika területén, annyira nem alkalmas a kényes kérdések szabályozására. A dichotómiából ugyanis az következne, hogy a cannabis vagy legyen tiltott és szankcionált, vagy legyen szabaddá téve.

Kanada példája arra int, hogy ebben a kettősségben a probléma nem kezelhető jobbban, mint ha csupán elmarad az elrettentő fellépés.

Baloldali lejtmenet

Új-Zélandon állítólag a romló gazdasági helyzet miatt kapott ki a baloldal.

Szlovákiában az ukránok elvtelen támogatása és a politikai-gazdasági összevisszaság miatt.

Lengyelországban meg azért, mert az emberek továbbra sem akarnak baloldali politikát...

Mégis azt fognak kapni, legalábbis egy darabig, mert hiába szerezte a kormányoldal a legtöbb szavazatot, csak az ellenzéki koalíció képes kormányt alakítani. Ilyen is van: a választók nem látták át a helyzetet, nem annak tudatában ikszeltek, hogy mi mihez vezet. Az angolok is ilyenformán szavazták ki magukat az EU-ból.

A blog olvasóit nem lepi meg, hogy a jólét erősen befolyásolja a politikai irányultságot: bővelkedő populáció osztogatásra (baloldal) szavaz, az egzisztenciálisan megbillent lakosság pedig stabilitásra (jobboldal).

Ez a szabály a jövő évi európai választásra is hatással lesz.

Tiszta erkölcsi álláspontok

Vélhetnénk, hogy a mai zűrzavaros és kinek-kinek a maga igazságát tiszteletben tartó világunkban megszűnt a tiszta erkölcsi álláspontok felvételének lehetősége. Tévednénk, mint az alábbiakban kiderül.

1. Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, Magyarországot kivéve a Nyugat egésze egyoldalúan Ukrajna mellett állt ki, ideértve az Oroszország elleni szankciókat és az Ukrajnának pénz-paripa-fegyver szállítását is. Az elhúzódó háború és a világ párhuzamos konfliktusai nyomán ez átgondolandóvá vált, ha másért nem, akkor az eszközök végessége miatt.

(Ha így mennek tovább a dolgok, Ukrajna teljesen lepusztul, Európa elszegényedik, még Amerika gazdasági sikereit is ellensúlyozza a megerősödő Kína és India, miközben Oroszország relatíve gazdagabb és sikeresebb lesz, a végtelenül tűrőképes népe és végtelen nyersanyagkészletei miatt. Vagyis, a nyugati álláspont Ukrajnán nem segít, Oroszországnak meg egyenesen használ.)

A magyar álláspont kezdettől eltér a fősodortól, az elnyomott kárpátaljai kisebbségünk miatt. Ukrajna támogatása a jelen konfliktusban azt jelentené, hogy támogatjuk az ottani magyarok további elnyomását, az anyanyelvhasználat korlátozását, a magyar iskolák leépítését és megszüntetését. Ezzel a lengyel útra lépnénk: a lengyelek cserben hagyták Ukrajna területén élő nemzettársaikat, amikor egyoldalúan az oroszok ellen foglaltak állást. Csak ők tudják, milyen érzés reggelente tükörbe nézni.

Az ukrajnai konfliktus elhúzódásával egyre világosabbá válik, hogy a magyar pozíció nem egyszerűen a kárpátaljai magyarokra tekintettel kialakított modus operandi, hanem egyúttal az egyetlen tisztán erkölcsös álláspont is. Miért?

Ukrajnából úgy lesz Svájc, hogy elkezdi tiszteletben tartani a kisebbségei jogait. Ezzel ugyanis kifogja a szelet az oroszok vitorlájából, nehezen tudnák indokolni, mit akarnak egy náluk jogállamibb államban "különleges művelettel" elérni. Paradox módon, Ukrajna Svájccá válásának fő akadálya éppen Ukrajna a maga korrigálhatatlan rövidlátásával: egy négyzetmillimétert sem enged a területéből, egyetlen kisebbségit sem hagy elnyomatlanul...

Egyedül a magyar álláspont mutatja világosan Ukrajna számára, merre van előre, melyik út vezet Svájc felé. Ekként a magyar álláspont az egyetlen erkölcsileg tisztességes, és nem mellesleg az egyetlen békés jóléti koncepció; minden más út az öldöklés és a pusztítás/pusztulás felé vezet.

2. Most, hogy a palesztinok egy része megtámadta Izraelt, újra Magyarország mutat erkölcsi példát a morális gondolkodás terén - mondjuk így - ellustult Nyugatnak. A nyugati véleményformálók jelentős része a palesztinok "jogsérelmeit" és a konzervatív izraeli kormány "hibáit" hangsúlyozza, kisebb részben idealizmusból, nagyobb részben a muszlim szavazatok praktikus megtartásáért. Csakhogy mi a palesztinok jogsérelme? Alapjognak tartják Izrael megszüntetését, e téren érzik sértve a jogaikat. Sőt alapjognak tartják a zsidók világméretű terrorizálását is, meg vannak bántva, ha ebben akadályozzák őket...

Amikor Magyarország a zsidó állam mellett áll ki, annak létezésre való jogát támogatja, miközben semmi jogosat nem tagad meg a palesztinoktól. Ezt megkönnyíti, hogy nem kell elvtelenül vadásznia a muszlim szavazatokra, mint megannyi nyugati pártnak. Nálunk nincs meghatározó méretű muszlim kisebbség, köszönhetően az elvben sokat vitatott, a gyakorlatban meg egyre inkább leutánzott magyar bevándorlásügyi álláspontnak.

Összegezve: a tömeges bevándorlást elutasító magyar álláspont megteremtette annak lehetőségét, hogy az izraeli-palesztin konfliktusban erkölcsileg helyes pozíciót vegyünk fel, míg a többi nyugati ország megfosztotta magát ettől, muszlimok milliói szorítják sarokba.

Iványi és a leszámolás

Iványi Gábor kálváriája számos éve tart. De kálvária-e?

Úgy tűnik, Iványi szabálysértőből mártírrá akar válni, amikor tudatosan nem fizeti be a törvény szerint befizetendőket. Vannak támogatói, főleg a vallást egyébként helytelenítők között, akik aztán tényleg illetékesek.

A kormány úgy döntött, hogy leszámol az őt bíráló lelkésszel. A lelkész pedig úgy döntött, hogy inkább ő számol le az őt adóztatni merészelő kormánnyal.

Donáth Anna harciasan Nav-elvonásról beszél. Ezt közönségesen az adók és járulékok befizetésének hívjuk.

Ki veszíthet többet a keménykedéssel: Iványi vagy a kormány?

Eddigi tapasztalatok szerint Iványi. Ne feledjük ugyanis, kikből áll a kormány. Egytől egyig jogászokból.

Mármost, ha egy bölcsész és egy jogász jogvitába keveredik, kinek szokott igaza lenni?

Milyen konfliktusokba áll bele a kormány? Amilyenekből szinte biztosan népszerűbben jön ki.

Külön pikantériája az ügynek: mi a jogpozitivista liberális alapelv? Hogy a jogszabályt, amivel nem értesz egyet, betartod, és közben mindent megteszel a módosításáért. Ez pedig az adók és járulékok befizetését követelné azzal párhuzamosan, hogy Iványi fiatal egyházát igyekeznek "történelmi"-ként elismertetni.

Összegezve: egy bal-liberális politikus a liberális elveket megszegve lobbizik egy kisegyház nagykénti elismeréséért, miközben egyébként minden egyházat kiszorítana a közéletből. Nem tűnik átgondolt projektnek.

Az értelmiségi párbeszéd szükségességéről

E blog régi mottója, hogy az észszerűség jóléthez vezet. Az észszerűség szeretete pedig értelmiségi párbeszédet teremt(hetne).

Képzeljük el, milyen jó lett volna, ha az ukrán és az orosz értelmiség meg tudta volna beszélni, mi a megoldás ahelyett, hogy háború indul. Milyen jó lenne, ha az izraeli és a palesztin értelmiség meg tudná beszélni, mi lenne a békés jóléti rendezés. Mennyivel olcsóbb és emberkímélőbb is lenne!

Ehhez képest sokkal könnyebb elképzelni egy magyar-magyar értelmiségi párbeszédet... ami mégsem akar elindulni. Vegyük át újra, mik az előfeltételek.

1. Legyen nemzeti minimum. Európa minden országában van ilyen, csak nálunk nincs. 2. Legyen liberális minimum. Európa minden országában van ilyen, csak nálunk nincs?

Az a helyzet, hogy a liberális minimum előfeltétele éppen a nemzeti minimum. Bizonyítás: ha a liberálisok mindent megkapnak, amit szeretnének, akkor támogatnák a nemzeti minimumot? Fenét. Örülnének, hogy igazuk lett, és kuss a nemzetieknek. Ha viszont a nemzetiek megkapnának mindent, amit szeretnének, támogatnák a liberális minimumot? Persze, hogy: ki ne szeretné a szabadságot, ha rendben érzi az egzisztenciáját?

A magyar-magyar konfliktus lényege nem a szabadsághoz, hanem a nemzethez való viszony. A nemzetiek szeretnének sok-sok szabad embert, aki szabadon (is) szereti a nemzetét. A liberálisok viszont csak a nemzet utálatára követelnek szabadságot, számukra elfogadhatatlan, hogy egy szabad ember egyben nemzetszerető legyen. Ugyanez nem (vagy legalábbis kevésbé) elfogadhatatlan egy francia, angol vagy olasz liberális számára.

E paradox helyzet vezet a mai idők meghatározó paradoxonához: a Fidesz-szavazók emberarcúbb kormányt érdemelnének; a Fideszt gyűlölők viszont pont ilyet, vagy még ilyenebbet. Azaz, lényegében a Fidesz-gyűlölők kultúraváltásán múlik, hogy emberarcúbb lesz-e a kormány.

Ami újabb érv az érdemi értelmiségi párbeszéd megkezdéséhez.

Mire várunk még?

Palesztinkérdés, újra

Az Izrael elleni támadáshullám újra felszínre hozta az évtizedes alaptémát: kié az a terület? Hogyan tudnának egymás mellett élni békében és jólétben? Valamint a praktikus problémákat: az izraeli hírszerzést ezúttal teljesen kicselezték; és ha visszavágnak, hogyan, milyen következményekkel? Továbbá az alapvető ellentmondásokat: a palesztinok antiszemita tüntetéseket tartanak; és az európai baloldal ezt tűri vagy egyenesen támogatja.

Azt, hogy a Biblia szerint 'erec Jiszráél' (Izrael földje) a zsidóké (a mainál úgy tízszer nagyobb méretben) nehéz lenne vitatni, csakhogy mai gyakorlat szerint egy területet meg kell tölteni létszámmal, meg kell védeni, és nemzetközi mércével elfogadhatóan biztosítani kell az ott élő kisebbségek jogait. Ebből egyedül a középső követelmény teljesül, következésképp Izrael helyzete minimum billeg. Katonai eszközökkel megtartani pedig - történelmi tapasztalatok szerint - nem a tartós siker receptje.

A palesztinokkal békés jólétben együttélni viszont a jelek szerint lehetetlen, amíg minden mosoly mögött a megsemmisítés hátsó szándéka bújkál, amíg minden átmeneti béke csak felkészülés az újabb, a végső, a mindent elsöprő nagy támadásra. Már elég régóta ez a séma, lassan el lehet fogadni, hogy ami engesztelhetetlen, pusztító gyűlöletnek látszik, az bizony az, és nem a gyenge áldozat jámbor békepárti bégetése. A báránybőrből rendre előkerülnek a rakéták.

A baloldal még nem látja, mekkora csapdába került a palesztinok melletti egyoldalú kiállással: hagyományosan a gyengébb felet és a nemzetköziséget igyekszik támogatni, ám ebben a konfliktusban a nemzetközibb fél nem feltétlenül a gyengébb, sőt. Ezt világossá teszik a palesztin tüntetések.

A baloldal palesztin pártisága önmegsemmisítő identitászavarhoz vezethet. Mi lenne a megoldás? Határozott fenntarthatósági kiállás: egyik félnek sincs maradéktalanul igaza, mindkettőnek engednie kell az együttélés érdekében, egyik sem fenyegetheti a másik nemzeti létét, de az alapvető egyéni jogait sem! Erre kell baloldali gombot varrni.

Állam és egyház szétválasztása?

Bevett "haladó" mantra, hogy az állam és az egyház szét van választva, illetve szét kell választani. Mit jelent pontosan a szétválasztás? Kell-e, milyen mértékben, hogyan?

A felvilágosodáskoriak (Voltaire, Diderot) még olyan értelemben sürgették az egyház és az állam szétválasztását, hogy legyen szabad a maguk módján, egyházi kötöttségek nélkül hinniük Istenben. Ez tekinthető a szétválasztás eredeti értelmének, és ma is konstruktívnak tűnik, ám nem elég a "haladók" számára.

A marxizmus és a kommunizmus a szétválasztást már nem a hit szabadsága, hanem a hitetlenség kötelezővé tétele érdekében sürgette, sőt parancsolta, és az egyházi vagyon elvételén túl nem riadt vissza az egyházi személyek életének elvételétől sem.

A kommunizmus bukása ellenére tovább hódító kulturális marxizmus a vagyon- és nőközösséghez már nem, de a kereszténység teljes kiszorításához változatlanul ragaszkodik, ezt szeme előtt lebegtetve beszél szétválasztásról.

A konzervatív tábor közben újra felfedezi a kereszténységet mint a nyugati civilizáció alapját és habarcsát, szívesen zászlóra is tűzné, hivatalos programmá tenné. Ebből alakult ki a mai parázs vita: a kereszténység kiszoruljon, vagy a csapból folyjon? A nyugati országok helyzete változatos e tekintetben.

Emlékezetes, hogy Tony Blair Nagy-Britannia munkáspárti miniszterelnökeként még azt mondta, "we don't do God" (kb. "hivatalosan nem foglalkozunk Istennel"), majd leköszönve megalapította a Faith Foundation nevű vallásközi alapítványt, amelynek élén többször nyilatkozott személyes hitéről. Trójai faló volt a hivatali idejében? Vagy szétválasztás alatt annyit értett, hogy nem vegzálja az állampolgárokat hitének emlegetésével, "csak" keresztényi lelkiismerete szerinti döntéseket hoz? Akárhogy is, ez nem a posztkommunista országokban kialakult szétválasztás.

Franciaország helyzete sajátos annyiban, hogy az elvi szekularitást (bármi is az) a muszlimokra nem tudják rákényszeríteni, ők egy párhuzamos, erősen vallásos (iszlámhitű) társadalomban élnek, fütyülnek a világi francia hatóságokra. Északra haladva hasonló a helyzet, ezért van, hogy a karácsonyfát és a keresztet toleranciára hivatkozva betiltják a közéletben, ám ennek tükörképét nem tudják megvalósítani a muszlimok körében, így aszimmetrikus helyzet alakul ki a keresztények kárára.

A muszlimok teljesen másképp gondolkodnak a "világiságról". Egy hazánkban élő muszlimmal beszélgetve: azt mondja, nem vallásos. Alkoholt iszik? Naná, szereti a bort. Disznóhúst eszik? Azt már nem, csirkét, marhát fogyaszt, elég az neki. A disznóhús igazából nem is ízlik, önállóan arra jutott, hogy nem finom. Tartja a vallási ünnepeket? Hát jó, azokat megtartja. Imádkozni szokott? Nem igazán: naponta csak kétszer-háromszor, és akkor is csak néhány percet. Ebből is látszik - mondja -, mennyire nem vallásos. Ha egy keresztény állna ilyen viszonyban a vallással, vaskalaposan elkötelezettnek mondanánk. Nem csoda, ha a kétféle értékrend között nem tud kialakulni érdemi párbeszéd. Már az alapfogalmak alatt is mást értenek.

A muszlim csoportok - nyugati nézőpontból - bigottul vallásosak, miközben magukat többnyire nem tartják annak. Így semmiféle hatóság vagy egyéb tekintély nem tudja elmagyarázni nekik, hogyan kellene beilleszkedniük a nyugati "világiságba", hiszen ők 1. Allah fennhatósága alatt állnak; 2. eleve nem különösebben vallásosak, nincs miről beszélni...

A nőjogi mozgalom is csak keresztény vagy posztkeresztény körökben tud eredményeket felmutatni, a muszlim nők (miközben hivatalosan pl. feleannyit örökölnek, mint egy férfi, és tizedannyit sem mutathatnak meg a bájaikból, mint egy nyugati nő) nem érzik elnyomva magukat, szerintük ez így teljesen rendben van, sőt jobb helyzetben vannak a nyugati nőknél. Ezen a területen is reménytelenül elakadt a párbeszéd.

Ha igaz lenne, hogy a nyugati közélet meghatározó választóvonala a keresztény hit <-> világiság, akkor az lenne a kérdés, hogy szent-e a vasárnap, vagy egyetlen nap sem szent. Ám egyre világosabb, hogy a kérdés: hosszú távon a vasárnap vagy a péntek lesz-e a szent nap? A vasárnap szentségének háttérbe szorítása így nem valamiféle rózsaszín, idilli világisághoz vezet, hanem a péntek szentségét és a pénteket megszentelőket tolja előtérbe.

Az előbbi gondolatmenetet a "haladók" persze vehemensen vitatják, a konzervatívok meg egyre érvényesebbnek látják, ezért igyekeznek a civilizációnk alapjaként újra felfedezett kereszténységet rendszerszinten visszahozni. Csakhogy ez sokakban visszatetszést kelt, és nem csupán mert nincsenek hozzászokva.

A nehézség gyakorlati: ami a csapból folyik, azt reflexből elutasítja a lakosság, noha finomabb, árnyaltabb formában akár igényt is tartana rá. Az államapparátus nem csak nálunk, hanem világszerte tobzódik a formában, és alulteljesít tartalomban. Mintha Chopin gyönyörű keringőit kultúránk fősodrába emelve állami rezesbandára bíznánk, hogy harsogja 0-24-ben. Belátható, mennyire nem használna ez Chopin megítélésének és népszerűségének. Zseniálisan kifinomult zenét kifinomultan kellene megszólaltatni, miközben az államapparátus erre alkalmatlan. Ám ha ezt belátva lemondunk Chopinről, és kitaláljuk, hogy jobb híján ki-ki zongorázza otthon... hát, abból sem lesz semmi jó.

Talán átérzi már az olvasó a dilemma lényegét: a kereszténység kifinomult tartalmát úgy szeretnénk fősodorban tartani, hogy ne állami rezesbanda fújja, de ne is az egyén találja ki otthon a maga értelmezését. Az állam és egyház szétválasztása ebben az értelmezésben: a keresztény közéleti tartalom fősodorban tartása a harsogó forma nélkül. Érzékeny egyensúlyozást igénylő feladat, a nyugati konzervatívok most dolgozzák ki a módszertanát. A nem konzervatívok pedig hevesen vitatják majd minden egyes elemét. A következő években, évtizedekben ennek leszünk tanúi.

Új világrend alakul?

Lesz Great Reset (Nagy Újraindítás)? Ha igen, mit hoz és miért?

Érdemes erről meghallgatni többek között ezt az összeállítást. Már csak azért, hogy vitába szálljunk néhány alapkoncepciójával. Tömören: azért akar új világrendet bevezetni a globális gazdasági elit, hogy a világ elszegényedő embereinek lázadását megelőzze, és irányíthatóvá tegye, rabszolgasorba süllyessze a tömegeket. Ennek eszköze a nemzetállamok eltörlése, a kevert társadalmakat létrehozó gerjesztett bevándorlás, valamint a digitális pénz is.

Vegyük sorra: 1. a világ gazdasági elitje nem stabil, mint egykor az arisztokrácia, hanem üzleti intelligencia alapján változó összetételű; nincs összehangolt véleménye, akarata, törekvése. Lehetnek részleges összehangolt cselekmények, de átfogó összeesküvésről vagy hadjáratról beszélni minimum túlzás. Száz éve senki nem mondhatta, hogy belőle bizony gróf lesz, ha nagy lesz. Ma bárki mondhatja, hogy belőle bizony nagyvállalkozó lesz - és kellő igyekezettel komoly esélye is van rá. A mai társadalom olyan nyitott az egyéni érdemekre és teljesítményre, hogy nem keverhető össze az évszázadokkal ezelőtti rendi társadalmakkal.

2. A világ elszegényedő emberei... nincsenek. Mindenki gazdagodik. Ha néha előfordul is kisebb jövedelmi visszaesés, az csakis átmeneti, és akkor is inkább stagnálás az újabb növekedési ciklus előtt, illetve a műszaki fejlődésnek köszönhetően még csak nem is valódi stagnálás. Mondjuk, válságban átmenetileg csökkennek a bérek. Ám a csökkent bérért is több kényelmi berendezést lehet venni... Ha régen lehetett volna így "elszegényedni", mindenki ezt akarta volna. Nem igaz tehát, vagyis nagyon pontatlan, hogy miközben a gazdagok gazdagodnak, a szegények szegényednek. Mindenki gazdagodik, csak a kiemelkedően tehetségesek sokkal gyorsabban, mint az átlagos képességűek-szorgalmúak. Lássuk be persze, hogy lélektani jelenségszinten ez is bosszantó az átlagosak számára. Az átlagember jogot formál magának mások vagyonára olyan alapon, hogy "hát az közös, nem?" Nos, nem annyira közös, mint amennyire az átlagember irigy. Mivel azonban átlagemberből sok van, és a szavazatán keresztül komoly erőt képvisel, valamiféle egyensúlyi állapot fog kialakulni tehetség és szorgalmatlanság között, amelyben a tehetség nem megy máshová, és a szorgalmatlanság sem lesz olyan fájdalmas, mint alapértelmezetten lehetne.

3. A bevándorlás valóban gerjesztett, de rövidebb távú megfontolásból: a baloldal új tömegbázist keres a megszűnt munkásosztály helyett, erre szemelte ki a bevándorlókat. Afféle "én elvtelenül támogatom a bejutásodat, cserébe te stabilan rám szavazol" modus operandi alakult ki. A bevándorlók egyelőre valóban stabilan a baloldalra szavaznak, holott az értékrendjükben nincs semmi közös, mert azt szeretnék, hogy a baloldal továbbra is elvtelenül támogassa a bejutásukat. És eközben valóban fellazulnak a nemzetállamok, ami régi vágya a kulturális marxistáknak (kulturális marxizmus: régi marxista érzelmek és attitűdök a formális ideológia nélkül; vesszenek királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák, és nemzetközivé lesz holnapra a világ, ám már nem emlékszünk, hogy miért is, sem arra, hogy utána mi lesz...) Tehát zajlik egy Great Reset-hez némileg hasonlító folyamat, csak spontán rövid távú érdekek mentén, és nem annyira a gazdasági elit, mint a kulturális marxisták működtetik. Akik, ugye, a hidegháborús vereségből már tudhatnák, hogy ez a projekt végleg bedőlt.

A fentebb linkelt beszélgetésgyűjtemény ezt a spontán rövid távú érdekek generálta folyamatot próbálja egységes koncepcióként újrakeretezni, és ha sikerrel teszi, akkor ennek oka nem a tényszerűség lesz, hanem a tömegek kontrollfóbiája. (Kontrollfóbia: eltúlzott rettegés attól, hogy irányíthatnak, hogy tudják, én vagyok én, ott vagyok, ahol vagyok, és azt csinálom, amit... Hány litert tankoltam és hány zsemlét vettem és hol. Plusz amit önként tettem fel ilyen-olyan közösségi hálókra. Hú, de rettenetes!) A kontrollfóbiás irracionálisan nyitott az összeesküvéselméletekre, mert ösztöne szerint a világ lényege, hogy "mindenki egy ellen", őellene dolgozik, és ennek "leleplezése" tölti ki a szabad idejét... amelyben iparkodhatna inkább a jólétéért. Mint pl. az elmélet linkelt terjesztője, aki Nagy-Britanniában élve és boldogulva véli magát hajszálgyökeres magyarnak, noha munkaidőben nemzetközi befektetők hitelkérelmeit értékeli, minősíti. Ami rendben is van, törekszik és boldogul, az elmélete helyett a gyakorlatát célszerű követni... akár itthon! Az összeesküvés-elméletekre fordított időnkben keressünk inkább pénzt.

Toxikus körkép

Magyarországról "menekülők" nyilatkoznak a hazai toxikus viszonyokról, ennek nyomán érdemes átgondolni, pontosan mi toxikus idehaza, a világban és a fejekben.

Úgy kezdődött, hogy Gy.F. "nyilvánosan elmondott igazságbeszéde" után toxikusan szétveregették a konzervatív tüntetéseket, a nemzetközi "közvélemény" toxikus hallgatása mellett. Négy évvel később az ellenzék átvette a kormányzást, és hamarosan toxikus új alkotmányt írt, amelybe toxikusan Isten és férfi-nő házassága került, meg toxikus hazaszeretet. E toxinok azóta is mérgezik hazánk svéd állapotok felé "haladó" értelmiségének lelkét.

Jövőre választás lesz, kampánytémaként újra előkerült a "toxikus" Magyarország és az "el kell innen menni, akár Észak-Koreába" panel. Vagy, mondjuk, át lehet települni egy svéd (olasz, spanyol, belga, francia, német, egyre hosszabb a sor) no-go zónába, és - a bandaháborúk szüneteiben - onnan posztolgatni a hiszékeny hazai közönségnek, hogy minden szipi-szuper.

Mi a tényleg bosszantó Magyarországon? Az, hogy a vonat felhőtlen időben sem pontos, nem szólva a felhősről. Hogy az osztrák GDP még mindig magasabb. Hogy a kormány hétről hétre újabb "hülyeségeket" talál ki, amik a forrongó nemzetközi helyzetben okosságnak bizonyulnak. Hogy a lakosságot vakmerőnek látszó húzásokkal fárasztja, amelyekről rendre kiderül, hogy egyszerűen csak bátor és célszerű húzások. Boldog nyugalmi helyzetben a miniszterelnök talán feladatot kereső Napoléonnak tűnne - ám ilyen helyzet a 2008-as hitelválság óta nincs, és nem is várható. Na, ez az igazán bosszantó: hogy a dicső elfoglaltságot kereső ember elé futószalagon érkeznek a testhez álló kihívások, melyeket brilliánsan kezel. Talán szólni kéne, regényt írni, színdarabot rendezni, kortárs tánccal jelezni az Életnek (Amerikának, Afrikának), hogy legyen már egy kis nyugi.

Milyen következménye várható a toxikusozásnak? 1. Visszarúg, mint túltolt biciklin a kontra. Nem lehet egyszerre menekülni és itthon aktivistáskodni úgy, hogy az hitelesnek tűnjön. 2. Aki tényleg elmegy, az értelemszerűen nem szól bele a hazai döntésekbe, ugye? Ha cél, hogy minél többen akarjunk "progressziót" a svéd állapotok felé, "menekülés" helyett érvelni kellene, hogy pontosan mi a jó a svéd állapotokban.

A kommunikációs stratégia, miszerint aki nem kér önként svéd helyzetet, az toxikus és (poszt)fasiszta irgumburgum-förmedvény, láthatóan döglött ló, nem kéne már sarkantyúzni... amennyiben számít a jó választási szereplés.

Pénzt az EU-konform, szoft diktatúrától?

Ilyennek nevezte Parti Nagy Lajos hazánkat. Felvetődnek logikai kérdések: ami EU-konform, az szoft lehet, de diktatúra semmiképp. Minden esetre, egy progresszív értelmiségitől "haladás", hogy pár év alatt Észak-Korea és társai felől eljutott Európáig az összehasonlításban.

Komolyra fordítva a szót: mi fájhat egy bal-libnek a mai Magyarországon? Alapvetően az, hogy a nemzet károsságáról és alávalóságáról alkotni nem lehet a nemzet által finanszírozva. Ez egyébként logikus, a graffitis sem állami festékkel fújja össze a középületek falát. A kulturális kormányzat viszonylag toleránsan pénzel vele szemben többé-kevésbé kritikus művészetet, ám a vele nyíltan és engesztelhetetlenül ellenségeset nem. Tényleg, miért tenné?

Parti Nagy szavai immár azt a belátást sejtetik, hogy a brüsszeli "Nagy Testvér" nem segít megdönteni a kormányt, a "sallerbe és kokiba" vetett remények alaptalannak bizonyultak, hiába könyörögtek ezekért a magyar bal-libek. Akit a régi idők iránt nosztalgiázva Nagy Testvérnek hittek, az a szabad világban inkább Oz, a nagy varázsló.

Hány év kell még, mire rájönnek, hogy szabadon alkotni mindenkor lehet - a saját pénzükből? A jó művészet lényegéhez tartozik, hogy 1. piacképes; 2. amennyiben nem, azt a piacképes részből keresztfinanszírozza a művész. Az állam pedig a szerinte kiemelten hasznos művekre adhat némi támogatást, ha épp jut.

Az állam jó biztosító?

Klasszikusan nem jó tulajdonos, hiszen az üzleti helyett sok egyéb szempont mozgatja (pl. minisztériumoknak vagy politikai céloknak való megfelelés). Tapasztalat szerint az állami létben hamar hátrébb szorulnak azok az ügyfelek is, akikre hivatkozva az állam egyáltalán jelen van egyes gazdasági tevékenységekben.

Az utóbbi idők szép (pontosabban csúnya) példái állami bénázásra: 1. az MVM csoport magába olvasztotta a víz-, gáz- és áramszolgáltatókat, hogy azután össze-vissza számlázzon, a reklamációkkal meg ne tudjon mit kezdeni, és jobb híján körbemutogasson a csoporton belül, miszerint mindig valaki más a hibás azért, hogy központilag egyszerű ügyeket sem tudnak rendbe tenni; 2. az MBH bankcsoport begyűjtött pár tucat kisebb takarékpénztárt, a lusta-lassú de nagy MKB-t, valamint a GM által birtokolt első osztályú Budapest Bankot is, melynek során az addig szuper BB lecsúszott a többiek által megtestesített mocsárba, és az ATM-eknél még mindig az ügyfélnek kellene tudnia, melyik kihez tartozott, mert attól függően működik így vagy úgy; családunkban volt MKB-s ügyfél, tudtuk, hogy lassú és kelletlen az ügyintézés; volt BB-s ügyfél is, tudtuk, hogy ott gyors és udvarias; költői kérdés: összeolvadás után vajon melyikhez igazodtak? 3. amikor az állam megvásárolta a Digi kábeltévé és internetszolgáltatót, az innovatív, gyors és hatékony volt, majd röviddel ezután üzemszünetek, kábelszakadások kezdték jellemezni, amelyek azóta napi jelenséggé váltak...

Nagy biztonsággal kijelenthető tehát, hogy az állam alapvetően nem jó gazda, sőt hogy bosszantóan, kerülendően rossz. Mégis elképzelhetők olyan helyzetek, amelyekben ez még mindig a kisebbik probléma. Ilyen a szuverenitáshiány - amikor külföldi politikai célokat a gazdaságon keresztül kényszerítenének ránk. Amikor a nálunk jelen lévő - elvben tisztán kereskedelmi - vállalatok a kormányaik meghosszabbított karjaként viselkednek, aktívan a nemzeti érdekeink ellen dolgozva azzal a "filozófiával", hogy mindegy, mit akar a magyar kormány/közvélemény, nincs más választása, a külföldi tőke diktál. Na, ilyenkor nyelhető le, fintorogva, az állami tulajdon keserű pirulája.

Most, hogy a fent említett területek után az állam a biztosítási piacra is szemet vetett, nagy tétet tehetünk rá, hogy 1. ez nem vicc, hanem sajnos vészjóslóan komoly; 2. finoman szólva nem fog használni a szolgáltatás színvonalának; 3. komoly szuverenitásprobléma indokolja, különben nem lenne szabad.

Tény, hogy vannak csakis állami tulajdonszerzéssel kezelhető helyzetek. Az államapparátus azonban minden reggel tartson lelkiismeret-vizsgálatot, verje a mellét "rossz gazda vagyok, nagyon rossz gazda vagyok, bűnrossz gazda vagyok" felkiáltással, igyekezzen bűneit jóvátenni, majd kétszeres, háromszoros, négyszeres elégtételt adni az állampolgároknak.