Klasszikusan nem jó tulajdonos, hiszen az üzleti helyett sok egyéb szempont mozgatja (pl. minisztériumoknak vagy politikai céloknak való megfelelés). Tapasztalat szerint az állami létben hamar hátrébb szorulnak azok az ügyfelek is, akikre hivatkozva az állam egyáltalán jelen van egyes gazdasági tevékenységekben.
Az utóbbi idők szép (pontosabban csúnya) példái állami bénázásra: 1. az MVM csoport magába olvasztotta a víz-, gáz- és áramszolgáltatókat, hogy azután össze-vissza számlázzon, a reklamációkkal meg ne tudjon mit kezdeni, és jobb híján körbemutogasson a csoporton belül, miszerint mindig valaki más a hibás azért, hogy központilag egyszerű ügyeket sem tudnak rendbe tenni; 2. az MBH bankcsoport begyűjtött pár tucat kisebb takarékpénztárt, a lusta-lassú de nagy MKB-t, valamint a GM által birtokolt első osztályú Budapest Bankot is, melynek során az addig szuper BB lecsúszott a többiek által megtestesített mocsárba, és az ATM-eknél még mindig az ügyfélnek kellene tudnia, melyik kihez tartozott, mert attól függően működik így vagy úgy; családunkban volt MKB-s ügyfél, tudtuk, hogy lassú és kelletlen az ügyintézés; volt BB-s ügyfél is, tudtuk, hogy ott gyors és udvarias; költői kérdés: összeolvadás után vajon melyikhez igazodtak? 3. amikor az állam megvásárolta a Digi kábeltévé és internetszolgáltatót, az innovatív, gyors és hatékony volt, majd röviddel ezután üzemszünetek, kábelszakadások kezdték jellemezni, amelyek azóta napi jelenséggé váltak...
Nagy biztonsággal kijelenthető tehát, hogy az állam alapvetően nem jó gazda, sőt hogy bosszantóan, kerülendően rossz. Mégis elképzelhetők olyan helyzetek, amelyekben ez még mindig a kisebbik probléma. Ilyen a szuverenitáshiány - amikor külföldi politikai célokat a gazdaságon keresztül kényszerítenének ránk. Amikor a nálunk jelen lévő - elvben tisztán kereskedelmi - vállalatok a kormányaik meghosszabbított karjaként viselkednek, aktívan a nemzeti érdekeink ellen dolgozva azzal a "filozófiával", hogy mindegy, mit akar a magyar kormány/közvélemény, nincs más választása, a külföldi tőke diktál. Na, ilyenkor nyelhető le, fintorogva, az állami tulajdon keserű pirulája.
Most, hogy a fent említett területek után az állam a biztosítási piacra is szemet vetett, nagy tétet tehetünk rá, hogy 1. ez nem vicc, hanem sajnos vészjóslóan komoly; 2. finoman szólva nem fog használni a szolgáltatás színvonalának; 3. komoly szuverenitásprobléma indokolja, különben nem lenne szabad.
Tény, hogy vannak csakis állami tulajdonszerzéssel kezelhető helyzetek. Az államapparátus azonban minden reggel tartson lelkiismeret-vizsgálatot, verje a mellét "rossz gazda vagyok, nagyon rossz gazda vagyok, bűnrossz gazda vagyok" felkiáltással, igyekezzen bűneit jóvátenni, majd kétszeres, háromszoros, négyszeres elégtételt adni az állampolgároknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése