A klasszikus populizmus rövid távon népszerű, hosszabb távon célszerűtlen kormányzati intézkedésekről szól. A populisták felelőtlen haszonlesők szoktak lenni, akik intézkedéseik célszerűtlenségének kiderülte előtt elmenekülnek az országból. Történelmi alapon helyesen vélték tehát az Orbán-kormány ellenzői, hogy ha "populistának" titulálják, az majd padlóra viszi az imázsát.
Nem gondoltak arra, hogy a populizmus egyszersmind (tudományos) is lehet. A zárójelet az indokolja, hogy a (tudományosságot) feltűnés nélkül biztosítják a háttérben dolgozó think tank-ek, szakértők és felmérések, ennek köszönhetően minden intézkedés úgy népszerű, hogy az elérhető legjobb tudás szerint célszerű is, vagy rövid úton azzá korrigálódik, így csak még jobb alternatívát ígérő pozitív kommunikációval lehetne eredményesen támadni.
Pozitívan kommunikáló ellenzék? Ki látott már ilyet? Elvben nem lehetetlen, de a hazai ellenzéknek ki kellene hozzá bújnia a bőréből, amihez képességre és hajlandóságra is szükség lenne. Egyik sem áll rendelkezésre.
Miközben a (tudományos) populizmussal szembenállók magukat demokratának és szabadelvűnek nevezik, a démosztól és a (biológiai, stb.) valóságtól felvett lenéző távolságuk alapján valójában ideológiavezérelt elitisták: szilárdan hiszik, hogy vágyelvű gondolkodásuk engedelmes népi segédlettel önbeteljesítő proféciává válik, ellenkező esetben a "tajparaszt" démoszt úgy rúgják ki a demokráciából, hogy a lába se' éri a földet.
Ezért van, hogy a kormány népszerűen célszerű intézkedéseit rendre célszerűtlenül kritizálják, és nem javasolnak működőképes alternatívákat. Pedig ha az elitisták is felvérteznék magukat démosz- és valóságtisztelő tudományos háttérrel, akkor a tavaszi választási küzdelem kiegyenlített lenne, a démosz kevésbé érezné úgy, hogy a célszerűség és a célszerűtlenség között kell választani.