Lankadó leváltási érvek

A kormány leváltására szövetkező ellenzék két fő érve, hogy felháborító korrupció van, és hogy a kormány nem Brüsszel-kompatibilis.

Az elsővel kapcsolatban kiderült, hogy ahová az ellenzék betette a lábát (pl. budapesti városháza), ott csakhamar legalábbis korrupciógyanús jelenségek merülnek fel. A narratíva, miszerint "előbb Budapest, azután Magyarország, az angyalok elűzik az ördögöket" növekvő angyaldeficitben szenved.

A második érv még tartja magát, és az EU-val való folyamatos (tegyük hozzá: kölcsönös) konfliktuskeresés ki is domborítja a jelen kormány inkompatibilitását a jelen uniós vezetéssel.

Csakhogy jövőre nem uniós választás lesz, hanem magyar, így amennyire uniós perspektívából igaznak tűnhet, hogy más tagállami kormányra lenne szükség, annyira igazzá tehető a magyar választók többsége számára, hogy más brüsszeli vezetésre lenne szükség a tények (pl. vakcinabeszerzés, menekültválság, energiahiány) tükrében.

Amennyiben győzelmi szándékai komolyak, az ellenzék jobban teszi, ha sürgősen további, a többség szimpátiáját elnyerő érveket sorakoztat fel a hatalomváltás mellett.

A többség szerint a világ?

Választást a többségnek legjobban tetsző retorikával lehet nyerni. A legjobban persze olyan retorika is tetszhet, ami nem a valóságot, hanem azt írja le a legrózsaszínűbben, hogy a többség milyen világot szeretne. A többség legvágyottabb világképe pedig akár végletesen romantikus/irreális is lehet. Ilyennel is szoktak választást nyerni, majd bukni is hamar.

Az ellenzék tehát úgy is érvelhet, hogy a kétharmados törvényt egyszerű többséggel lehet módosítani, hogy az egyházi iskolák túlfinanszírozottak a nem egyháziakhoz képest, és hogy valójában nem egy Soros-terv telepítene, hanem konkrétan a mai miniszterelnök telepít migránsokat az országba. Ha ez egybevág a többség álláspontjával, akkor hatástalanok a tényalapú ellenérvek, ellenzéki győzelem várható.

A győzelem másnapjától kezdve azonban közbeszól a valóság: a hivatalba lépő kormány már jobban ki van téve a tényeknek és a minden iránt kritikus tömegek csipkelődésének. Ebből adódik a kérdés, hogy mennyire érdemes a többség vágyaira turbózni a többé-kevésbé tényszerűtlen retorikát. A válasz pedig egyszerű: a retorika és a tényanyag közötti ellentét legalább öt évig (egy ciklus + némi tartalék a következő győzelemhez) ne váljon feltűnővé a választói többség szemében.

Még jobb lenne, ha nem lenne lényeges ellentét szavak, tények és tettek között, de a mai hideg polgárháborús időkben (egymást kizáró jövőképek és véleménybuborékok vetélkedésében), továbbá a rátermett politikusok pszichopatoid személyisége tükrében ez nem lenne reális elvárás.

BBC = Pravda, 1985?

Az egykor független-objektív mércének számító BBC fura cikket közölt a svédországi nők elleni erőszakról: az elején olyan benyomást kelt, mintha fehér Mercedeseket osztogatnának. Sorok között, és a végéhez közeledve azután felsejlik, hogy valójában fekete Volgákat fosztogatnak.

Menet közben agybénító polkorrektségtől kezdve megtévesztő fotón át félremagyarázott, de egyébként félreérthetetlen grafikonig beveti a teljes manipulációs eszköztárt az olvasó megvezetésére.

Eleinte úgy tűnhet, az erőszak a svédek miatt fokozódik. A szerző nem átallja egy szőke svéd pár fotójával illusztrálni a beszámolót... olyan alapon, hogy őket kérdezte a romló biztonságérzetükről egy szupermarket közelében. Majd töredékes utalásokból összerakható, hogy a bevándorlók állnak a növekedés háttérében, noha ez a cikk egyetlen sorában sincs így leírva.

A kommunizmusban született olvasónak nem újdonság: így hazudott anno a komcsi sajtó, és így hazudik ma is a komcsi utódmédia. A Pravdában az összeomló szovjet gazdaság folyamatosan világraszóló sikert aratott, a Népszavában hazánk összes (létező és kitalált) problémájára a független-objektíve elkötelezett bal-lib ellenzék a válasz. A BBC-től azonban újdonság, hogy ennyire kilóg a lóláb. A BBC = Pravda 1985 táján cím kérdőjelét csak az indokolja, hogy a brit független-objektív hazudozás (még) nem terjed ki mindenre. A BBC aktivistái egyelőre a bal-lib társadalmi ideológiát akarják dezinformálással eladni.

A valóság azonban előbb-utóbb beszól a haladároknak: friss hír szerint épp megbukott a svéd bal-lib kormány, miután a költségvetési javaslatát leszavazták a parlamentben a bevándorlásellenesek. Ezt milyen pravdás elmetrükkökkel magyarázza majd félre a BBC?

Közéleti alapismeretek (vázlat) 1. rész

Vázlat az első fejezethez

Röviden a tudomány, az erkölcs, a civilizáció és a közügyek természetéről

A tudomány axiómacsomagok gyűjteménye (lásd: Arisztotelész), az egyes axiómák önmagukban nem bizonyíthatók, csak az axiómacsomagok működőképessége adatolható többé-kevésbé, így haladunk a valóságot egyre jobban modellező axiómacsomagok felé. Nem reális látásmód, hogy a tudomány a valósággal közvetlen kapcsolatban álló, kétséget kizáróan bizonyított ismeretek gyűjteménye, hiszen a valósággal mindenkor érzékszervi, azaz közvetett, továbbá spekulatív értelmező viszonyban maradunk. A valóság bemeneti adatai a rendszerező agy számára nem közvetlenül hozzáférhetők.

Az erkölcs szabályai narratívaalapúak, vagyis az egyes magatartási szabályokat gyermekkorban hallott történetek alapján tartjuk érvényesnek és irányadónak. Egy felnőtt a narratívák bármely elemét megkérdőjelezheti, ám ezzel veszélyezteti a személyközi viszonyokat, és jelentős ellenállást vált ki a közössége tagjaiból. Ezért az erkölcs szabályainak felülvizsgálata, észszerűsítése során célszerű tekintettel lenni a közösség reakciójára. Logikus is, hogy a személyközi szabályok esetleges átírását meg kell beszélni az érintett személyekkel.

Minden civilizáció alapja egy meggyőződés-rítus-narratívacsomag, melynek "meghaladása" a civilizáció hanyatlásához és bukásához vezet. Mivel a bukás után egy szomszédos civilizáció vallás-rítus-narratívacsomag rendszere válik uralkodóvá, a meghaladásra törekvés lerombolja a hétköznapi élet alapját.

A közügyek a közösség életével és döntéseivel kapcsolatos ügyek, szakpolitikai kérdések, velük foglalkozni minden állampolgár kötelessége - ez nem azonos a politizálással.

Egyszerre érvényes, hogy a közügyekről gondolkodva törekedjünk a lehető legnagyobb észszerűségre, és hogy az "észszerűsítés" jelszavával ne romboljuk le a közösségünk/civilizációnk jelentős részben érzelmi alapjait: ily módon az észszerűségnek is megvan a maga észszerű határa.

Mire ösztönöz a melegmese?

A bíróság kártérítésre kötelezte az újságot, amely pedofil színben tüntette fel a melegmesét is tartalmazó mesekönyv kiadóját. A bírók ugyanis bizonyítatlannak látták a jóhírrontásra alkalmas állítást. Újra fellángolt a vita arról, hogy befolyásolja-e a mese a nemi irányultságot.

A kérdés ennél általánosabban fogalmazódik meg: befolyásolja-e a mese a gyerek gondolkodását, szerepfelfogását, világlátását, viselkedését? Teljes a konszenzus: igen. A mese alapvetően befolyásolja a gyerek viselkedését és világlátását. Éppen ez a mesélés célja. A mese fejleszt, nevel, megoldásokat ad, szerepmintákkal szolgál. A hagyományos mesék archetipikus szerepcsírákat ültetnek el az agyban, amelyek a személyiségérés megfelelő pillanatában szárba szökkennek. Logikus, hogy aki alapvetően elégedetlen a jelen társadalom gondolkodásával, az rárepül a lehetőségre, hogy átprogramozza a jövő felnőtteinek agyát.

A kérdés ezek után, hogy miért akarnak szakemberek is ellenkező látszatot kelteni a melegmesés kötet kapcsán. A válasz pedig, hogy politikai okból. Akinek erős, és ráadásul beteljesületlen politikai preferenciái vannak, gyengénlátóvá válik más szempontokra, így a szakmaiakra is. És ha elég meggyőzően iskolázott hozzá, "ha akarom, vemhes, ha akarom, nem vemhes" szerepbe helyezkedhet, úgy vélve, a tájékozatlan közvélemény diplomatiszteletből simán elhiszi, hogy minden mese döntően befolyásol, kivéve a melegmesét, mert az egyáltalán nem. "Nekem elhiheted, szakember vagyok." Tényleg?

Tanulság: úgynevezett szakember is folytathat ideológiai nyomulást, ha a politikai indulatai kiszorítják az agyából a szakmát. A bíróság pedig sok esetben "nem igazságot szolgáltat, hanem jogot", igazolva a jogászkörökben keringő cinikus aranyköpést.

Populizmus-e a rezsicsökkentés?

Kezdjük a definícióval: populizmus a jól hangzó, de egyébként célszerűtlen politizálás. A rezsicsökkentés népszerű, és közben célszerűtlen?

Ha az energiahordozók árát valóban a piac határozná meg, akkor a rezsicsökkentés célszerűtlen lenne – csak akkor nem is lenne. Azonban az energiahordozók árát az aktuális fegyveres konfliktusok és nagypolitikai machinációk irányítják, ezért nem igaz rá, hogy piaci lenne. Annyira piaci, mint alaszkai aranyláz idején a tojás téli ára (lásd Jack London témába vágó műveit).

Igaza van-e Márki-Zay Péternek, amikor a vélt piachoz igazítaná az energiaárakat?

Definiáljuk a piaci ár fogalmát: a kereslet és kínálat egyensúlyaként kialakuló ár. Az energiahordozók iránti kereslet stabil, a mennyiség lényegében korlátlan, így az árnak is stabilnak kellene lennie. A kínálatot azonban nem a rendelkezésre állás, hanem a kitermelési hajlandóság/kartellek/zsaroló szándékok, azaz önkényes és piszkos módszerek szűkítik.

Ha pedig az olaj, a gáz és az áram árát eleve a politika irányítja, meglehetősen hektikusan, akkor a rezsicsökkentés a hektika ellensúlyozója, afféle tempomat a padlógáz <–> satufék világában, azaz nagyon is célszerű. Más szóval, úgy népszerű, hogy közben nem populizmus.

Márki-Zay Péter okosnak tűnő gondolatmenete a "piaci ár" tiszteletben tartásáról valójában butaság: azzal az illúzióval házal, hogy van egy tisztán piaci ár, amitől eltérni piszkos dolog. A piszkosul manipulált áringadozást kiegyensúlyozni azonban tisztább, mint együtt mozogni a piszokkal. Márki-Zay (és az idealista ellenzék egésze) Károlyi Mihály történelmi hibáját ismétli, amikor feltételezi, hogy a világ döntéshozói Grál-lovagok (lásd: Trianon és előzményei), a saját nép feketeseggű, ezért a népet a külső erők alá vetni egyfajta magasztos gráli küldetés. A valóság ezzel szemben az, hogy a világon mindenki önérdekű, és mindenki a saját népével tart, aki vezető akar lenni. Kivéve a hazai ellenzéket, amely a népén kívül mindenkivel tart, így ráutaló magatartása szerint nem akar vezető lenni.

Mi a helyzet azzal a gondolatmenettel, hogy a magas ár ösztönözne az energiatakarékosságra, a rezsicsökkentés ellenben nem? Az energiatakarékosság komoly beruházással jár, amire össze kell spórolni a pénzt, illetve pályázni kell. Alacsonyabb rezsi mellett könnyebb összespórolni a pénzt, és ha bőven van pályázati lehetőség, akkor bőven lesz takarékossági beruházás is, tehát amennyire a rezsicsökkentés ellenösztönözné a takarékossági beruházást, annyira forrást is teremt rá, pályázatokkal együtt pedig már kifejezetten ösztönzi – Márki-Zay érvelése átgondolatlan.

Az ellenzék jobban tenné, ha belátná, hogy választást a létező választók többségi támogatásával (tehát nem a többség ellenében vagy a többséget kicselezve) lehet nyerni, és ennek megfelelő érvekkel állna elő.

Hogyan lesz az észszerűtlen jogokból rendőrállam?

Mindenki boldogságra törekvése alapjog és tiszteletben tartandó, észszerű kereteken belül minden vágy legitim. Az e keretből kilépő igények tiszteletben tartása viszont szükségképpen rendőrállamhoz vezet, mint az alábbiakból kiderül.

Nyilvánvalóan ütközik az észszerűséggel a pedofil ember igénye, hogy kiskorúakkal szexeljen. Csakúgy a "virgonc" férfiember igénye, hogy szabadon tapizhassa a körülötte lévő nőket/személyeket. Harminc éve az ütközés még nem tűnt nyilvánvalónak, komoly értelmiségi mozgalom igyekezett legalizálni, sőt egyenjogúsítani a pedofíliát, és akkoriban a mindenki/bárki felé nyitott szexuális közeledés számított menőnek, haladónak. Az észszerűséggel való "nyilvánvaló" ütközés tehát időben változó, fejlődő fogalom – jelenleg úgy tűnik, felfogásunk a szigor/konzervativizmus irányába halad. Olyannyira, hogy lassan a tanárával önként szexelő egyetemista lány magatartása is ütközni látszik az észszerűséggel. Nagykorú, beleegyezik, ennek ellenére – e téren is konvervatív eltolódás tapasztalható.

Ilyen háttérben észszerű-e a férfialkatú exférfi elvárása, hogy tényleges nőként, és csakis nőként beszéljenek róla? Észszerű-e ezt "jog"-nak tekinteni és hatóságilag kikényszeríteni, ha a közvélemény döntő többsége az illetőt továbbra is félig-meddig férfinek látja? A kérdés egyelőre eldöntetlen, ám annyi már látszik, hogy a kényszer nem praktikus, könnyen második "szesztilalom" lehet belőle.

Az Egyesült Államok agggasztó jelenségek hazájává vált: az egyetemről kirúgják a konzervatív nézeteket valló tanárt, letiltják a transznemű exférfiről hímnemű személyes névmással író felhasználó közösségi oldalát, a kormány titokban kötelezi a keresőrendszereket a "szexuális erőszak áldozatainak adataira rákeresők" feljelentésére (ideértve az exneműek születési adataira keresőket, mivel ez is része a rendkívül szélesen értelmezett szexuális erőszakfogalomnak).

Ami oda vezet, hogy a fentebb írt konzervatív eltolódással szembemenve, konzervatív véleményt hangoztatni egyre inkább az amerikai büntető törvénykönyv valamely paragrafusába ütközik, és a gondolatrendőrség látókörébe hozza az "elkövetőt". A mainál sokkal szabadabb állapot volt, amikor mindenféle véleményt meg lehetett fogalmazni, és az egyet nem értő bal-libek rendszerszinten automatizált feljelentés helyett még vitatkoztak a konzervatívokkal. Hogyan fajult idáig a helyzet? Ha belegondolunk, logikailag szükségszerűen.

Erre tanít Andersen A császár új ruhája című meséje. Kiáll az uralkodó a nép elé, egy szál alsógatyában, és dicsérni kellene a láthatatlan ruháját. A döntő többség azonban ruhátlannak látja a császárt, és elég egy őszinte gyerek, aki bekiabálja, hogy "nincs is rajta ruha", hogy összeomoljon az illúzionista projekt. Más lenne a helyzet, ha a tömegtől azt várnák, hogy higgyen a szemének - akkor akárhányan kiabálhatnák a szemmel látható ellenkezőjét, nem lenne hatásuk.

Az a rendszer, amely elvárja az észszerűektől, hogy egyenjogúnak tekintsék az észszerűtlenséget, és ne higgyenek a szemüknek, rendkívül sérülékeny: elég egy őszinte ember, aki "beszól", hogy az exnemű csak félig-meddig alakult át, és máris támadásra kényszerül a véleménydiktatúra. Egyetlen ember miatt összeomolhat az illúzionista kártyavár, mert az észszerűség ragályos, robbanásszerűen terjed. Szükségképpen meg kell tehát figyelni, el kell hallgattatni az őszinte vélemény "elkövetésére" készülőket.

A megoldás: a társadalomtól az észszerű dolgok kimondását, a szemmel látható elfogadását szabad elvárni, és az észszerűtlen nem válhat egyenlővé az észszerűvel. Az észszerűség ugyanis nem kártyavár, nem igényel gondolatrendőrséget. Valódi szabadság és sokszínűség csak ott lehet, ahol az észszerűség a norma.