2022. október 24., hétfő

Hol volt a miniszterelnök?

Költői kérdés, hogy merre járt október 23-án, amikor a fővárosban baloldali védnökséggel pedcitüncizett a tömeg. Persze, elmondta ő, hogy Mo. nem egyenlő a fővárossal, és ebben igaza is van. De alapból valószínűleg nem utazik határközeli kisvárosba meghívós közönség előtt bölcselkedni, ha nincs a központban tiltakozás, és annak nincs baloldali kórusvezetése.
A pedagógusfizetések ügyére kezdettől rátelepedett a baloldal, politikai pecsenyét sütögetni. (Nem feltétlenül elítélendő módon, hiszen a baloldal dolga a mindenkori szociális ügyek felkarolása.) A kormány ellenben igyekszik leválasztani a jogos ügyről a megélhetési lacikonyhát. Ennek eszköze lehetett a "közelben se legyünk, semmi közünk a baloldal mozgásához" projekt.
Sikerült a leválasztás? A következő hetekben kiderül.

2022. október 19., szerda

Gyógymód putyinitiszre

Ahogy közeledik a tél és durvul a szomszédban folyó háború, a fűtéshiányra számító európai megmondók elővetetik a jégeralsót, az inflációt/recessziót/armageddonveszélyt a "béke ára"-ként emlegetik, és árulónak tartják, aki "béke" helyett beérné holmi tűzszünettel. A szónoki "béke"vágy egyre harciasabb, és ez nem jó, nem jó, nem jó jel. Érdemes újra átgondolnunk, hogyan manővereződtünk bele ebbe a sarokba, és hogyan gyógyulhatnánk ki a heveny putyinitiszünkből, mielőtt krónikássá válik.
Úgy kezdődött, hogy az USA azt gondolta, megszorongatja egy kicsit a fogatlan oroszlánná váló posztszovjet oroszokat: távolítja tőlük Ukrajnát, közelebb tolja a NATO-t, és közben ráteszi a kezét a térség ásványkészletére, nehogy az oroszok nyúlják le. Hírszerzési adatok alapján tudták, hogy Putyin birodalomrestauráló ambíciókat dédelget, ezért úgy irányították az események menetét, hogy a komplex forgatókönyv a felszínen egyoldalú agressziónak nézzen ki, amire hivatkozva egységfronttal támadhat vissza a "béke"tábor. Ebben a forgatókönyvben senki nem akar békét, az elképzelés arról szól, hogy a nyugat mindenben győz, az oroszok mindenben veszítenek. Ami érthetővé teszi, miért nem elég a tűzszünet.
Ám atomnagyhatalomról lévén szó, nem az a kérdés, hogyan kényszeríthető térdre, sőt üthető ki teljesen, hanem hogy hogyan csökkenthető egy-két számmal a mellénymérete, hogyan tehető egy-két fokozattal kevésbé diktatorikussá. Amíg a fél galaxisra elég atomtöltete van, ennél többet reálisan elérni nem lehet. Ez egy teljesen más probléma, mint a "béke", ami semmiképp sem lesz, még középtávon sem. Technokrata sémával: adott egy zárt tornaterem, benne túszul ejtett nők és gyerekek, velük szemben egy elszánt láncfűrészes; mit tudunk kívülről mondani neki, amivel megfékezzük a mészárlást? Aztán, ha már kevésbé fenyegeti a túszokat, az egy új forgatókönyv - és ne feledjük, a legtöbb hadúr nem háborúban, hanem hétköznapi jóléti elvárásokkal szemben bukik meg.
Ezt a technokrata túsztárgyaló-jólétkihívásos modellt kell tisztességgel kidolgozni és végrehajtani, hogy kigyógyuljunk a putyinitiszből. Pl. szabad-e finom szendvicseket és dobozos sört küldeni a láncfűrészesnek, vagy az egyetlen kötelező-etikus eljárás bűzbombával, anyjagyalázással, kerepeléssel, vöröshangyákkal és minden más lehetséges, noha tutira nem működő eszközzel a "békéig" bosszantani? Minden ép eszű magánember tudja a választ. Hogy lehet, hogy csak a "profi stratégák" nem?

2022. október 10., hétfő

Médianarratívák és fogyasztóik

A "független" médiát sürgetők – nyugati példák alapján – úgy látják, hogy egyféle híranyag van, illetve egyfélének kellene maradnia... A bal-liberálisnak.
Valódi független nézetben pedig két alapvető médianarratíva van, és minden sajtóorgánum ezek egyikét tolja, több-kevesebb ferdítéssel/manipulációval/álhírrel, következetesen és elszántan.
1. Bal-lib médianarratíva a világról: fókuszban a szegénység, elnyomás és igazságtalanság (minél mélyebb, annál jobb), valamint a szélsőjobb (minél radikálisabb, annál jobb) és a polkorrektségre hangolt egyéni szabadság; ami az előbbieknek ellentmond (pl. jólét, szorgalom, optimizmus, vagy épp... mérsékelt jobboldal), az lényegtelen vagy egyenesen hazugság/megvezetés. A bal-lib táborban dolgozó sajtó 0-24-ben azon van, hogy a narratívát igazoló információkat leszállítsa, szükség esetén legyártsa.
2. Konzervatív médianarratíva a világról: fókuszban a szorgalmas emberek sikere (éljen a középosztály!), a konzervatív gazdaságpolitika működőképessége (éljenek a jobboldali kormányok!) és a sikerre hangolt egyéni szabadság; ami ettől eltér, az lényegtelen vagy ármány/összejátszás. A konzervatív oldalon dolgozó sajtó 0-24-ben azon van, hogy a narratívát igazoló információkat leszállítsa vagy legyártsa.
Belátható, hogy a két médianarratíva között nincs átfedés, ami az egyik fókusza, az a másik nézőpontjából nem is hír, vagy szemenszedett hazugság. Ugyanakkor ha belegondolunk, miféle "végső" bizonyíték tudná igazolni és hogyan, hogy a világ lényege valóban a szegénység és rokonjelenségei, vagy épp a hagyományos munka és felfogás sikere. Egyikre sincs lényegi bizonyíték, mindkettő önerősítő narratívaként és jóslatként működik. Az egyikből tényleg sok-sok szegénység lesz, a másikból meg tényleg sok-sok siker, míg a valóságban bőven marad a narratívából kilógó információ.
A kétféle narratívát kiszolgáló híranyag nem tolható össze, nem lesz belőlük egységes "független" tájékoztatás. Ráadásul, a médiafogyasztó is a fejében lévő narratíva igazolását várja-sóvárogja, és ha nem kapja meg, megsértődik, elveszti az érdeklődést. Úgy érzi, hogy ami a számára szimpatikus híranyagtól eltér, az bizonyára hazugság, illetve ami nem igazolja elég határozottan a prekoncepcióit, az gyávaság, összejátszás a hazugokkal.
Piacról élő sajtótermék következésképp csak az egyik vagy a másik narratíva tolásával boldogulhat, a kettő közötti senkiföldjén nincs fizetőképes kereslet, mivel piaci léptékben ott nincs "senki".
A híranyaggal kapcsolatos fogyasztói lamentálás egyik versikéje, hogy a sajtó legyen "független", azaz mindenki a bal-lib narratívát tolja határozottan, a zavaró konzervatív alternatívát pedig tiltsák be, vagy így-úgy lehetetlenedjen el (politikailag inkorrekt, csúf kóró volt csak a "függetlenség" virágos mezején).
E kívánság azonban nem érhető el, nyugaton sem szűnt meg a konzervatív gondolkodás, mindössze kiszorult a fősodratú tájékoztatásból, és tartósan kisebbségbe került a közvélemény fejében, így szakpolitikai döntések alapjául sem szolgál pillanatnyilag. A következmény, hogy bal-liberális döntéseket hoz még egy papíron "konzervatív" kormány is, megtévesztve a rá szavazókat. Így lesz a médiadeficitből demokráciadeficit a bal-lib médiahegemóniát eltűrő országokban.
A megoldás: mindkét médianarratívának élnie és virágoznia kell ahhoz, hogy egy demokrácia sikeres maradjon, mert a választók csak mindkettő ismeretében tudnak felelős döntéseket hozni. A következő évek nagy meccse lesz, hogy nálunk szorul-e háttérbe a konzervatív narratíva, vagy nyugaton küzdi vissza magát a fősodorba.

2022. október 7., péntek

Működésben a kapitalizmus selejtkonténere

Az előző bejegyzést olvasók máris megfontolhatják, hogy a Tankerület előtt figyelmeztető levelek miatt tiltakozók oldalán lelkesedő baloldali politikusok vajon egy Gy.F. fémjelezte új hajnal hírnökei, vagy veszélyeztetett munkahelyű meósok a selejtkonténernél.
Ez alighanem a konténerbe selejtet termelő jobboldaliakon múlik.
Rossz ötlet volt az iskolaigazgatók kezéből kivenni és "tankerületekhez" áthelyezni az irányítást? Igen, rossz ötlet volt, lám, most nincs igazi gazdája a leveleknek. Rossz ötlet volt a belügyminiszter alá rendelni az oktatásügyet? Igen, rossz ötlet volt, mert nem ért hozzá, nem is dolga, hogy értsen. Rossz ötlet volt 2014 után sunda-bundán elválasztani a pedagógusbért a mindenkori minimálbértől? Igen, rossz ötlet volt, ha ez nem történik meg, ma nincs sztrájk(hangulat).
Tehát, jó sok selejt hullott a konténerbe, amelyben a baloldal reményittasan guberál. Lássuk, beindul-e a rendszer belső korrekciója, vagy a selejtmennyiségre már tömegpárti program alapítható. Addig is, köszönjük meg a - tudtukon kívül és szándékuk ellenére a kapitalizmus hibamentes működésén fáradozó – meósok munkáját.

A baloldal helyére kerül a történelemben

Az 1990 táján véget ért hidegháború eredménye, hogy a kapitalizmus minden téren győzött, a kommunizmus/szocializmus mindenben veszített, már csak egyes makacskodók tartják a fejükben, mert lassan 40 éve nem frissítették a tudásbázisukat.
A Che Guavara-pólósok, önjelölt "neo-marxisták", "mélyszegénység" pártiak, meritokrácia-szkeptikusok, villák proletárjai, "osztályharcos" értelmiségiek, demagóg aktivisták a múlt relikviáivá kövesednek, és önamortizáló modern mutációik (woke, cancel culture, sötétzöld aktivizmus, business-class klímavédelem) sem terjednek már sokáig a világ jól (azaz hatékony-kapitalistán) működő térségeiben.
A baloldal a klasszikus bölcsességet követve szemétdombra kerül, ám váratlanul pozitív értelemben: a kapitalizmus selejtkonténere mellett ügyelve lesi, és örömujjongással fogadja a rendszerhiba folytán oda kerülő értékesebb falatokat, például az igazságtalan (vagy akként prezentálható) kilakoltatásokat.
Értelemszerűen, minél rosszabb hatékonysággal működik a helyi kapitalizmus és azon belül a szociális védőháló, annál nagyobb lesz a baloldal öröme, annyi ürömmel, hogy működőképes rendszerszintű alternatívát már nem tud kínálni, csak a selejtcsökkentésben vállalhat egyre zsugorodó, noha egyébként hasznos és tiszteletre méltó szerepet.
Aki tehát egy jól és nagyjából igazságosan működő országban reménykedik, annak a jövőképében egy üvegtésztává vékonyodó meós baloldal szerepel... míg ki nem fúrja ebből az állásból is a meós jobboldal.

2022. október 5., szerda

De "jó" ekkora cáfolatra ébredni

A kormányoldal híranyaga szerint az ellenzék finanszírozásszervezésében tevékenyen részt vevő Korányi Dávid 2 millió dollárért vett álomvillát Connecticutban.
Korányi párja, Mihalik Enikő szupermodell pedig cáfol, miszerint valójában ő vette a házat (és nem is azt, amit a képeken mutatnak). Megjegyzi, hogy "de jó ekkora hazugságra ébredni".
A tisztán látás érdekében: 2 millió dollár már egy jobb pasaréti villáért is elkérhető, és egyébként a Pasarét inkább közepe a világnak egy magyar számára, mint Connecticut egy amerikainak. Elég sok magyar politikus és közéleti ember lakik hasonló vagy majdnem ilyen kategóriájú ingatlanban - persze erről nem siet a választóit értesíteni. Továbbá elég sok budapesti üzletember lakik ennél jóval drágább ingatlanban. Ellenben nem sok amerikai üzletember lakik ilyen OLCSÓBAN, az ottani árszintekhez viszonyítva. Szóval, amerikai léptékben alsó-középkategóriás ingatlanról beszélünk, a leleplezésnek szánt hír alapján - ha esetleg mégis igaz - nem lenne itt más látnivaló, mint hogy lám, érdemes (bármilyen oldali) magyar politikusnak lenni vagy politikusok közelében forgolódni, szervezkedni, dörgölőzni.
Mihalik cáfolata nem túl szerencsés, mivel egyrészt azt írja, hogy a brooklyni lakását sokkal többért adta el, mint amennyibe a ház került, és a különbségből fogja felújíttatni (idáig hihető). Majd hozzáteszi, hogy a vásárláshoz hitelt vettek fel (minek, ha tényleg olcsóbb volt, mint az eladott lakás?).
Következtetések: nem volt itt sok látnivaló, míg az ellentmondásos cáfolat meg nem jelent. Most már van, legalábbis amíg nem tisztázódnak az ellentmondások; továbbá, az ügy kapcsán újra átgondolhatjuk, hogy míg egy konzervatív esetében jó, de legalábbis természetes, ha a képességeinek köszönhetően vagyonos, a hivatalosan "szegényekkel táncoló" baloldalinál olyan, mint amikor a fényevőt nagy rúd paprikás szalámit majszolva kapják rajta a spájzban, azaz ha megbecsült módon akarsz vagyonos lenni, vállald fel a konzervatív értékrendedet.

2022. október 3., hétfő

Hogyan tüntessenek eredményesen a pedagógusok

Az oktatás válsága legalább 1970 óta folyamatos, legalábbis azóta írnak róla szünet nélkül a legkülönfélébb szerzők. A válság egyik fontos összetevője az alacsony fizetés, amit teljesen indokolt lenne versenyképes szintre emelni, sok évre visszamenőleg. (Csak ne úgy, mint 2002-ben, amikor bedöntötte a költségvetést.) A tanárok ezzel kapcsolatos morgása, panaszkodása, tiltakozása, tüntetése – így a polgári elégedetlenség is – teljesen jogos. Ugyanakkor a kormányzati álláspont azóta világos, hogy az oktatásügy cinikusan a belügy irányítása alá került: parancsuralom lesz, mint a rendőrségnél, béremelés helyett Qss K&K módra, Maul halten und weiter dienen. A nagy kérdés tehát, hogy hogyan lehet eredményesen tiltakozni olyan helyzetben, amelyben egy esetleges pedagógussztrájkot alig láthatóvá tesz a vonatkozó törvény (minimumszolgáltatást kell fenntartani, gyermekfelügyelettel, részleges oktatás mellett).
Ha eleinte jó ötletnek tűnt is a polgári engedetlenség, mára világossá vált, hogy csak tovább fűti az indulatokat. Ront az ellenséges hozzáálláson (a résztvevőket kirúgással fenyegetik, ismételt engedetlenség miatt már ki is rúgtak tanárokat, akik miatt még többen tiltakoznak polgári engedetlenség formájában, és kapnak kirúgással fenyegető levelet... stb.). Ez a módszer tehát - noha jogos és helyes - láthatóan nem válik be, nem javítja az érintettek helyzetét. És nagyon fontos, hogy a kormány helyzetét sem nehezíti, mivel háborúval a szomszédban és energiaválsággal a nyakunkon az oktatás hirtelen sokadrangú lett.
A megoldás: 1. folytatni az alig feltűnő sztrájkokat, akár csak említés formájában, hiszen a diákoknak és szüleiknek igenis feltűnik, és kitartó stratégiával már ennyi is elég lehet; 2. a sztrájk mellett hétvégenként emlékeztető felvonulásokat kell tartani, ami megteremti a szükséges láthatóságot; 3. el kell nyerni a közvélemény nagy többségének a támogatását, amiről ma keveset tudunk, a kormány viszont folyamatosan méri, vagyis ha lenne tényleges támogatottság, már megemelték volna a fizetést; 4. hivatkozni kell a kormány saját vállalására, miszerint uniós pénzből ugyan, és több évre elosztva, de lesz béremelés, hamarosan jön a pénz, jöjjön hát az említett béremelés is; 5. politikamentessé kell tenni a mozgalmat, azaz ki kell vonni belőle az ellenzéket, hogy ne hiteltelenedjen a tiltakozás.
Az ellenzék olyan szinten beégette magát az utóbbi hónapokban előadott összes megnyilvánulásával (a. a rezsicsökkentés helytelenítésével majd keveslésével; b. az atomenergia szidásával majd követelésével; c. a háború erkölcsi támogatásával majd a következményei elleni hőbörgéssel; hogy feketepéterként balszerencsét hoz mindenre, aminek a közelébe kerül. Mindegy, mennyire jogos a pedagógusok igénye, ha az ellenzéket is odaengedik a követelőzéshez, nem lesz belőle semmi. Az érintettek mintha nem akarnák észrevenni ezt a fontos szempontot.
Valószínűleg az sem használ az ügynek, hogy a pedagógus szakszervezet inkább tűnik érdekeltnek a feszültség maximalizálásában ("monta a Totya, hogy buli lesz"), mint a konstruktív megoldásban. Ez aktív politizálás az ellenzék javára, teendő: lásd a fenti 5. pontot. Ideje lenne olyan szakszervezetet létrehozni, ami reflexből befeszülés helyett együttműködik, és fair modus operandit kínál: mi lelkesen tanítunk és úgy, hogy nektek is tetszeni fog, ti meg lelkesen fizettek érte és úgy, hogy nekünk is tetsszék. Valójában ez hozhatja el a megoldást.

2022. október 1., szombat

Kant bukása Ukrajnában

Most, hogy az ukrajnai konfliktusban látványosan bedőltek olyan szilárdnak hitt feltevések, mint az európai béke, a célravezető szankciók, a gazdaság megbízható energiaellátása, a háztartások életszínvonala, az emberi és kisebbségi jogok általános érvénye, a béke és igazságosság érdekében fáradozó nemzetközi közösség ideálja és így tovább, ne menjünk el szó nélkül Immanuel Kant etikai modelljének kevésbé látványos érvénytelenedése mellett. Ugyanis a működésképtelen szankciók a többé-kevésbé megértett kantiánus erkölcsből vannak levezetve.
Arisztotelész erényetikája és számos későbbi gondolkodó "természettörvényei" nyomán – illetve ezek továbbfejlesztésére törekedve – Kant matematikai következetességűnek szánt erkölcsi rendet dolgozott ki. Felfogása szerint az erkölcs szabályai csakis tértől-időtől független, egyetemes kötelességek (kategorikus imperatívuszok) lehetnek, például hogy "mindenki mindig köteles igazat mondani", kerül amibe kerül, vagy hogy senki soha semmit nem lophat, mert abba beleroppan a világrend. (Vagyis az a kakastollas csendőrhangulatú mondás, miszerint aki hazudik, az lop, aki lop, az öl is, és aki öl, az halálbüntetést érdemel, tehát a hazug embernek halállal kell lakolnia" nem annyira rossz vicc, mint mélyen kantiánus gondolatmenet, a levezetést lásd lentebb.)
Már Kant kortársainak is gyanús volt, hogy az elképzelés működésképtelen, és nem az emberi világra van kitalálva: Benjamin Constant svájci-francia bölcselő bele is kötött. Megkérdezte Kanttól, hogy az igazmondás kategorikus imperatívusza akkor is érvényes-e, ha a legjobb barátját, aki épp nála vendégeskedik, félreérthetetlen rossz szándékkal keresi egy baltás gyilkos, azt kérdezvén, hogy ott van-e a házban. Kant egész esszét írt válaszként (cím: Az emberbaráti megfontolásból elkövetett hazugság állítólagos jogáról), melyben kifejti, hogy az igazmondás mindig mindenkire nézve kötelező, tekintet nélkül a következményekre, sőt ha a fenti helyzetben nem mondana igazat a megkérdezett, akkor a hazugsággal megmentett barátját érő összes későbbi bűncselekményért is automatikusan ő felelne egy kantiánus ítélőszék előtt, mivel igazmondási kötelezettségének megszegésével megsértette a kozmikus világrendet (értsd: aki hazudik... az gyilkol is).
Érdemes utánaolvasni: Kant gondolkodása olyan nyilvánvalóan abszurd, hogy mai értelmezőinek többsége mentséget keres számára (biztosan nem így gondolta, hanem fordítva), csak hát szó szerint és bőséggel kifejtette, hogy de, úgy gondolja, hogy a barát élete bizony nem indokol hazugságot. Kant etikájának tehát réges régen ki kellett volna vesznie a világból, szemben azzal, hogy "szándéketika" címszóval még ma is irányadónak számít a nyugati kultúrkörben. Ha kötelességetikának neveznénk, az nem csak pontosabb lenne, hanem arra is felhívná a figyelmet, hogy esélytelen alkalmazni egy kötelességekről hallani sem akaró világban. Egyes ideálisták mégis megpróbálták, sőt kitartanak mellette.
Mi indokolta az ukrán konfliktusban Oroszországra kivetett szankciókat? Az, hogy az agressziót büntetni kötelesség, kerül amibe kerül. A szándék számít, nem a következmény. Hogy legjobb barátunk (a társadalom és a gazdaság is) belehal? Mellékes – mármint annak számít majd egy transzcendens kantiánus ítélőszék előtt. Ha a szankciók horribilis áron véget vetettek volna a konfliktusnak, akkor is vitatható lenne, hogy érdemes volt-e. Ám így, hogy horribilis áron véget sem vetnek a konfliktusnak, immár világos, hogy nem érdemes folytatni. Legfőbb ideje belátni, hogy a kantiánus erkölcsi felfogásnak igazából a szerzőt sem szabadott volna túlélnie.
Mivel azonban az emberiség csak fokozatosan képes paradigmát váltani, és ehhez tájékozódni kell, nézzük meg egyrészt az alternatívákat, másrészt hogy milyen működőképes válaszokat adhatott volna Kant Benjamin Constant ellenvetésére.
Alternatívák: 1. Arisztotelész erényetikája, miszerint olyan erényeket fejlesszünk magunkban, mint a bölcsesség, mérséklet, igazságosság, nagylelkűség, stb., még mindig jobb Kantnál. 2. Természettörvények, miszerint a természettel összhangban maradva állapodjunk meg és működjünk együtt a közös békénk, biztonságunk, jólétünk érdekében - ez is többet ér Kantnál. 3. Következményetika, miszerint a szándéknál fontosabb az eredmény, illetve az eredmény a lényeg - ez pont annyival értékesebb Kantnál, amennyivel a gyakorlat értékesebb az elméletnél. 4. Schopenhauer együttérzés-etikája, miszerint mások szenvedését kell átérezni és megszüntetni - noha végső következtetésekre nem alkalmas, mert belső ellentmondásokkal terhelt, az életet ez is kellemesebbé teheti egyes részterületeken.
Lássuk, milyen értelmes válaszokat adhatott volna Kant a Constant által felvetett problémára: 1. a baltás gyilkos nem része a kanti univerzumnak, hiszen ahol hazudni sem szabad, és elhisszük, hogy senki nem is fog, ott értelemszerűen baltás gyilkos sem sétál...; 2. a kanti konstrukció egy elméleti ideál, a gyakorlatban akkor lesz alkalmazható, amikor a gyakorlat viszonylag közel kerül az ideálhoz, addig meg ki-ki úgy él és cselekszik, ahogy a történelem hajnalától szokásban van; 3. a baltás gyilkos egy anomália a kanti rendszerben, egészen addig nincs joga az igazságról értesülni, amíg emberbaráti kötelességeinek nem tett eleget, tehát jöjjön vissza virágcsokorral; 4. minden kategorikus imperatívusz csupán egy ideál, amire alkalmas körülmények között, tehát békés jólét közepette, érdemes törekedni. Ha Kant a fentiek bármelyikét válaszolja, akkor minimális gyakorlati észszerűséget mutat, és nem bukik meg most Ukrajnában.
Azonban legyünk vele igazságosak, és ne rúgjunk bele, mikor már a földön hever, azaz ne hajítsuk ki az etikájával együtt a többi eredményét: Kant máig érvényesen ismerte fel, hogy az 1+1=2 "a priori" szabály nem a külvilágban, hanem az agyunkban van; és hogy a spekulatív eszünk segítségével a valóság definíció szerint soha nem ismerhető meg. Ezek fontos és továbbra is irányadó gondolatmenetek.
Lássuk be továbbá, hogy a fenti etikai felfogások szerzőinek egyike sem vette figyelembe, mivel kronológiailag nem is vehette, az evolúciós modell etikai semlegességének következményeit, vagyis hogy amennyiben elfogadjuk, hogy az ember nem bizonyos ideák földi megtestesítője, hanem önző egysejtűek majd egyre több sejtűek túlélésre, szaporodásra és optimális jólétre kondicionált kései leszármazottja, akkor nem azon kell megbotránkoznunk, hogy folyton elmaradunk az absztrakt ideáljainktól, hanem azon kell ujjonganunk, hogy viszonylag gyakran sikerül az önzés, túlélés, szaporodás és szűken vett anyagi jólét ősi kódja fölé kerülnünk, noha ösztönösen mindig ezekhez térünk vissza. Minden etikai modell vágyelvű elképzelés arra, hogy az életünk talán 5-10%-ában hogyan emelkedjünk átmenetileg a pőre evolúciós mechanika fölé.
Mit jelent ez Ukrajna szempontjából? Azt, hogy kantiánus szankciók helyett olyan evolúciós érdekekre hangolt javaslatot kell kidolgozni, ami a felek alapvető érdekeit összehangolja, és ezáltal kölcsönösen elfogadhatóvá tehető, értsd: jobb híján rájuk lőcsölhető. Ez a realitás, ennyire vagyunk képesek, és már ennyi is szép eredmény lesz. Ha magasabbra törnénk, sárba fogunk hullani.