Az oktatás válsága legalább 1970 óta folyamatos, legalábbis azóta írnak róla szünet nélkül a legkülönfélébb szerzők. A válság egyik fontos összetevője az alacsony fizetés, amit teljesen indokolt lenne versenyképes szintre emelni, sok évre visszamenőleg. (Csak ne úgy, mint 2002-ben, amikor bedöntötte a költségvetést.) A tanárok ezzel kapcsolatos morgása, panaszkodása, tiltakozása, tüntetése – így a polgári elégedetlenség is – teljesen jogos. Ugyanakkor a kormányzati álláspont azóta világos, hogy az oktatásügy cinikusan a belügy irányítása alá került: parancsuralom lesz, mint a rendőrségnél, béremelés helyett Qss K&K módra, Maul halten und weiter dienen. A nagy kérdés tehát, hogy hogyan lehet eredményesen tiltakozni olyan helyzetben, amelyben egy esetleges pedagógussztrájkot alig láthatóvá tesz a vonatkozó törvény (minimumszolgáltatást kell fenntartani, gyermekfelügyelettel, részleges oktatás mellett).
Ha eleinte jó ötletnek tűnt is a polgári engedetlenség, mára világossá vált, hogy csak tovább fűti az indulatokat. Ront az ellenséges hozzáálláson (a résztvevőket kirúgással fenyegetik, ismételt engedetlenség miatt már ki is rúgtak tanárokat, akik miatt még többen tiltakoznak polgári engedetlenség formájában, és kapnak kirúgással fenyegető levelet... stb.). Ez a módszer tehát - noha jogos és helyes - láthatóan nem válik be, nem javítja az érintettek helyzetét. És nagyon fontos, hogy a kormány helyzetét sem nehezíti, mivel háborúval a szomszédban és energiaválsággal a nyakunkon az oktatás hirtelen sokadrangú lett.
A megoldás: 1. folytatni az alig feltűnő sztrájkokat, akár csak említés formájában, hiszen a diákoknak és szüleiknek igenis feltűnik, és kitartó stratégiával már ennyi is elég lehet; 2. a sztrájk mellett hétvégenként emlékeztető felvonulásokat kell tartani, ami megteremti a szükséges láthatóságot; 3. el kell nyerni a közvélemény nagy többségének a támogatását, amiről ma keveset tudunk, a kormány viszont folyamatosan méri, vagyis ha lenne tényleges támogatottság, már megemelték volna a fizetést; 4. hivatkozni kell a kormány saját vállalására, miszerint uniós pénzből ugyan, és több évre elosztva, de lesz béremelés, hamarosan jön a pénz, jöjjön hát az említett béremelés is; 5. politikamentessé kell tenni a mozgalmat, azaz ki kell vonni belőle az ellenzéket, hogy ne hiteltelenedjen a tiltakozás.
Az ellenzék olyan szinten beégette magát az utóbbi hónapokban előadott összes megnyilvánulásával (a. a rezsicsökkentés helytelenítésével majd keveslésével; b. az atomenergia szidásával majd követelésével; c. a háború erkölcsi támogatásával majd a következményei elleni hőbörgéssel; hogy feketepéterként balszerencsét hoz mindenre, aminek a közelébe kerül. Mindegy, mennyire jogos a pedagógusok igénye, ha az ellenzéket is odaengedik a követelőzéshez, nem lesz belőle semmi. Az érintettek mintha nem akarnák észrevenni ezt a fontos szempontot.
Valószínűleg az sem használ az ügynek, hogy a pedagógus szakszervezet inkább tűnik érdekeltnek a feszültség maximalizálásában ("monta a Totya, hogy buli lesz"), mint a konstruktív megoldásban. Ez aktív politizálás az ellenzék javára, teendő: lásd a fenti 5. pontot. Ideje lenne olyan szakszervezetet létrehozni, ami reflexből befeszülés helyett együttműködik, és fair modus operandit kínál: mi lelkesen tanítunk és úgy, hogy nektek is tetszeni fog, ti meg lelkesen fizettek érte és úgy, hogy nekünk is tetsszék. Valójában ez hozhatja el a megoldást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése