2016. szeptember 8., csütörtök

Isten országa - mikor? 2. rész

Az előző részben tisztáztuk, hogy Isten országának megvalósulása kapcsán Jézus nem ígért tökéletes szociális állapotot, amelyben minden egyes ember maradéktalanul elégedett a helyzetével, és már senkit nem tudunk sajnálni azért, mert nincs még luxusvillája három medencével - a francia riviérán. Nem kapja meg mindenki amit csak el tud képzelni, hanem az Isten országára méltók megelégszenek a (viszonylag) kevéssel, amijük van. Akinek fontos a boldogságához, hogy BMW XXL crossovere legyen, az megdolgozhat érte, és megszerezheti, de ha csak erről szól az élete, akkor talán nem fogja észrevenni maga körül Isten országát a földön. A boldogságot jelentő egyensúlyt nem külső anyagi javak formájában érjük el, hanem az anyagi javak utáni vágyakozásunk belső csillapításával. Ez azonban egyáltalán nem jelent szegénységet, sőt.

Jézus nem csak megengedi, hanem egyenesen helyesli a vállalkozást, a talentumok kamatoztatását. A Messiás eljövetelekor rabszolgatartó társadalmak és zsarnokok uralta országok voltak a földön, mára ezek gyakorlatilag megszűntek... legalábbis ott, ahol a Messiást igyekeznek követni. A társadalmi fejlődés nem véletlenül, nem is magától, hanem kifejezetten Jézus tanítása nyomán következett be. A kapitalizmus korlátlan, szabad versenyes változata még sok szociális igazságtalansággal és súlyos környezetszennyezéssel járt, mára azonban kialakultak a védőhálók és mechanizmusok, amelyeknek köszönhetően erőfeszítéssel arányos boldogulásról beszélhetünk.

A keresztény alapon kialakult fejlett nyugati országokra jellemző, hogy ki-ki nagyjából a tanulásának, a szorgalmának és a vállalkozó szellemének függvényében halad előre az életben. A szerencse, a család és a rokoni tőke szerepe nem nulla, de elég kicsi ahhoz, hogy ne sértse a reálisan gondolkodó ember igazságérzetét. Amennyiben Magyarországra ez még nem teljesen jellemző, annyiban Magyarország még nem zárkózott fel a fejlett nyugati országokhoz - de felzárkózóban van. A erőfeszítéssel arányos boldogulást esélyegyenlőségnek nevezzük. Ne feledjük, hogy nem a megszerzett javaknak, hanem az esélyeknek kell nagyjából egyenlőnek lenniük.

A fejlett nyugati társadalmak igazságosságát mi sem jelzi jobban, mint hogy az igazságtalanságok ellen megélhetésszerűen harcoló baloldal egyszerűen nem talál már olyan leküzdhető igazságtalanságot, ami a közvélemény jelentős része szerint is igazságtalanság lenne. Nem igazságtalanság, hogy aki nem tanul, az nem kap jól fizetett munkát. (Szíveskedjék tanulni.) Az sem igazságtalanság, hogy aki nem piaci, hanem széplelkűségi alapon választ szakmát, ritkán fog jól keresni. (Szíveskedjen piacképes szakmát választani.) Nem igazságtalanság, hogy ki mint vet, úgy arat, és az sem, hogy aki nyáron tücsök, az ősszel a hangya segítségére szorul. (Legyen szorgalmas.) Szintén nem igazságtalanság, hogy aki a pénzét kockáztatja, az többet keres, mint aki nem. (Szíveskedjen vállalkozni, kamatoztatni a talentumát.)

Nem igazságtalanság, hogy akitől a jövedelmének kb. 50%-át elvette az állam, az nem akar e felett még bőkezűen adakozni. Miért tenné? A közösség köteles az emberek pénzének feléből gondoskodni minden rászorulóról, ettől kezdve ez már nem egyéni lelkiismereti kérdés, hanem közigazgatási-hatékonysági feladat. Figyeljük meg, mi mindenre képes manapság a bal-liberális oldal, hogy sajnálható egyéneket kreáljon, és milyen kevés sikerrel. Egy olyan társadalomban, amelyben mindenki a saját szerencséjének kovácsa, nincsenek sajnálható egyének.

Összefoglalva: a fejlett tőkés társadalmak gyakorlatilag kiiktatták az összes igazságtalanságot a világból, így Isten országa nem csak lelki, hanem anyagi értelemben is megvalósult... mármint ott, ahol Jézust igyekeznek követni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése