A nyugati törvényes rendet kétfelől fenyegetik: egyfelől a párhuzamos társadalmak verik szét, mert már évtizedek óta fittyet hánynak minden szabályra, és a saját elképzeléseik szerint élnek; másfelől a rendszerhibákba belefáradt többségi társadalom frusztrált tagjai verik szét, mert elegük van a tehetetlenségből, nem akarják elveszíteni az identitásukat, a biztonságukat és a jólétüket.
Az adóhatóság példájára visszatérve, olyan ez, mint ha a többségi társadalomtól egyre több adót szednének be a kisebbség támogatására, a kisebbségtől viszont nulla adót sikerülne beszedni, mert a kisebbség csak kéri a pénzt, befizetni nem hajlandó. Évtizedek távlatában sem, az értékrendjébe nem fér bele a fegyelmezett nyugati adózás. Csoda, ha a szorgalmasan dolgozó és rendesen adózó többségnek elege lesz az adóemelésekből, és a kisebbség ellen fordul?
A hasonlat ezúttal nem is annyira sántít, mivel a feszültségek mögött elsősorban jóléti kérdések állnak. A többségnek sok pénzébe kerül a kisebbség, és mivel a kisebbség hosszú távon sem válik adófizető polgárrá, a jövedelemátcsoportosítás igazságtalan és indokolatlan. A blog rendszeres olvasói megszokhatták, hogy (itt) mindennek a jólét az alapja. A bevándorlási válság lényege is a jólét. Ha az állam és a karhatalom fenn tudná tartani a jólétet, a bevándorlókkal senkinek semmi baja nem lenne, vagy legalábbis, a köztörvényes elmebetegeken kívül senkinek semmi baja nem lenne a bevándorlókkal. Mivel azonban a többség jóléte nem csak rövid távon sérül, hanem hosszú távon is, a menekültek és leszármazottaik ötven-száz éves távlatban sem akarnak befizetővé válni, az adófizető többségnek megrendült a bizalma az állam, az elit, az értelmiség, a média, és a jelen helyzetet furfangos álérvekkel fenntartó minden tényező iránt.
A törvényes rend még nem omlott össze, de ha az állam továbbra is tehetetlen a bevándorlók integrálása terén, a saját adófizetőit viszont sanyargatja a fantazmagóriái jegyében, akkor az összeomlás elkerülhetetlen.
Összefoglalva: a törvénynek mind a betűje, mind a „szelleme" annyit ér, amekkora értéket tulajdonít neki a társadalmi többség, praktikusan az adófizetői kör, más néven: a középosztály. Ha megrendül a törvényekbe vetett bizalom, az állam okosan teszi, ha mihamarabb összeegyezteti a jogszabályokat a Társadalmi Igazságosság intuitív érzetével. Ha nem egyezteti össze, elsöpri a népharag. Erre számíthatnak a közvélemény feje felett népszerűtlen és célszerűtlen döntéseket hozó európai vezetők.
- vége -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése