2016. szeptember 6., kedd

Miért fontos a baloldalnak a migráció?

Egyre többen igyekeznek gombot varrni a gerjesztett bevándorlás problémájára, én is szeretnék feltárni egy összefüggést, jelesül a baloldal erős motivációját az összes potenciális közel-keleti és afrikai migráns befogadására.

Álláspontom szerint két jó oka is van a „progresszív-liberális" oldalnak (röviden: baloldalnak) a bevándorlás ösztönzésére. Először: a baloldal úgy véli, hogy a tömeges migráció egy kívánatos baloldali jövőkép felé mutat, segít meghaladni mindent (pl. Istent, családot, hazát), amit a baloldal nem szeret. Másodszor: erősíti a baloldaliság ingatag létalapját.

Az első elképzelés irreális, hiszen pont az fáj a baloldalnak, hogy több száz év kitartó erőfeszítései ellenére Isten, család, haza MÉG MINDIG NINCSENEK meghaladva. A 'zemberek igényt tartanak ezekre a - baloldali szemmel maradi - dolgokra, és egyszerűen meggyőzhetetlenek. A migráció ösztönzése baloldali dacreakció, keretet ad a progresszív kommunikációra. A bevándorlókra hivatkozva akár minden nap többször el lehet ismételni progresszív lelkigyakorlatként, hogy „Isten, család, haza semmi, a progresszió MINDEN, az örök boldogság elixírje". Más kérdés, hogy - a migránsokat látva - ki hiszi ezt el, ki vágyik baloldali elixírre.

A második elképzelés ugyanennyire irreális: a baloldaliság lényege a jogtalanságok és igazságtalanságok elleni küzdelem, ám ezek drasztikus csökkenésével a baloldaliság tartós lejtmenetbe került, a politikai létéért küzd. Reménytelenül. A fejlett társadalmakban élő emberek többsége nem tartja igazságtalannak azt, hogy aki többet tanul, az jobb állást kapjon, sem hogy aki többet teljesít, az jobban éljen. Nem igazságtalan, ha az ingatlanját felelőtlenül elkótyavetyélő ember az utcán találja magát, és nem igazságtalan, ha onnan a hatóságok begyűjtik, és munkába állítják. A baloldal epilepsziával kombinált gutaütést kap ettől a többségi hozzáállástól, azért importálja a migránsokat, hogy végre legyen valaki, akinek az „igazságtalan" helyzetére hivatkozva legitimálhatja magát. Utolsó megfáradt, Don Quijote-i fellobbanásnak vagyunk a tanúi: ahol nincsenek megmentendő szüzek, csak Dulcineák maradtak, ott nincs szükség lovagokra, vége a lovagi kornak. Ahol a társadalom a döntő többség szerint lényegében igazságosan működik, ott nincs szükség hagyományos baloldaliakra. Game over. Kiszorultak a piacról, feleslegessé váltak, leléphetnek, átképezhetik magukat, más szólamokkal toborozhatnak maguknak híveket. Népiesen, mehetnek kapálni, mai nyelven: kezdhetnek autót szerelni, brókerkedni, szakácskodni, házat építeni, divattervezni, programozni, jazz-zenélni, mint mindenki más.

Hatalomtechnikai szempontból érthető, hogy a baloldal migránsokkal szeretné erősíteni a legitimációját, viszont a közérdek szempontjából legalább ennyire érthető, hogy a társadalom csendes többsége nem akar ehhez asszisztálni. Az európai jobb- és a baloldal vitázik ugyan egymással, időnként szenvedélyes hangnemben, ám ez eltörpül a migráció okozta problémákhoz képest. Az európai utca embere és a muszlim utca embere között intergalaktikus nézetkülönbség van, mintha két különálló galaxis ütközne egymással. Gondoljunk csak a muszlim írástudatlanságra, a nők elnyomott helyzetére és az erőszakhoz való hozzáállásra. Azon a skálán, amelyen az európai szélsőségeket szoktuk ábrázolni, a muszlimok nem helyezhetők el, mert mérföldekkel lelógnak róla. Ilyen intergalaktikus feszültségforrást nem célszerű importálni, ha jót akarunk magunknak.

Következésképp, miközben a baloldali politikusoknak legalább két komoly túlélési okuk van a migráció gerjesztésére, mindenki másnak az az elemi érdeke, hogy - demokratikusan, a csendes többség erejével - leállítsa ezt a közérdekkel szembemenő törekvést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése