A tudás mint ősbűn mai ismereteink fényében

Se szeri, se száma a bibliai bűnbe esésről szóló elemzéseknek. A szokásos megközelítést alkalmazva leírhatnám, milyen kérge és levele lehetett a tudás fájának, mennyire volt érett az a gyümölcs, amiről feltételezzük, hogy nem volt alma. Megtippelhetném, honnan került elő a kígyó, amely/aki korábban nem szerepelt a történetben,  milyen érces vagy bársonyos lehetett az Úr hangja, és hogy kéken, sárgán vagy vöröses színnel világított-e a bűnbe esetteket a paradicsomtól távol tartó angyal lángpallosa. E helyett 21. századi értelmezésre készülök. Először egy lépéssel eltávolodunk a bibliai szövegtől, hogy azután más irányból közeledjünk újra hozzá.

Ha allegóriaként fogjuk fel az ősbűn történetét, feltűnően modern, megfelel a legkorszerűbb ismereteinknek, többek között az evolúció modelljének. Az állatvilágból kiemelkedő ember öntudatra ébredéséről, valamint az ebből fakadó paradox élethelyzetről, neurózisról, lelkiismeret-furdalásról és a megoldásról szól.

Az állatoknál a természetes állapot nem különbözik az ideálisként elképzelt állapottól, mert a legfejlettebb állati agyból is hiányzik a különbséget érzékelő terület. Mai tudásunk szerint az emberi agy homloklebenye felel az önreflexióért, a személyközi kapcsolatokért, a döntéseinket segítő érzelmekért, az erkölcsi intuíciókért és a lelkiismeretért. A homloklebenynek köszönhetjük, hogy a mi tudatunkban a tényleges cselekvés elkülönül az ideálisként elképzelt cselekvéstől, amelyre ideális énképünk fenntartása érdekében szükség lenne. 

A tényleges magatartásunk ritkán felel meg az ideális énképnek, így állandó neurózissal, kisebb-nagyobb lelkiismeret-furdalással élünk. Ennek kelléke a fügefalevél: Éva és Ádám öntudatra ébredve rájön, hogy a természetes meztelenség nem jó, és az ideális állapothoz közelítés érdekében gyorsan eltakarja a takarandó részeket. A bibliai történet zseniálisan és felülmúlhatatlanul megfogalmazza az emberi léthelyzet alapvető paradoxonát: soha nem elég jó, nem elég ideális úgy, ahogy van, mindig lenne még néhány szabály, amelyet nem tartottunk be.

Vajon jó volt tiltottá tenni a tudás fáját, és rossz volt a tiltott gyümölcsre biztatni? Vagy fordítva? A történet nem ad világos választ, hiszen ha a végtelenül szerető jó Isten lehetővé tette a kísértést, akkor a tudásra kísértésnek definíció szerint jónak kell(ene) számítania a dolgok végső nagy rendjében. Erre utal, hogy Isten nem a kísértőt, hanem a kísértésnek engedőt szankcionálja. De hogyan? A ma ismert léthelyzettel: az élelemért erőfeszítést kell tennünk, a szülés fájdalommal jár, a mérges kígyótól félünk. Ez semmiben sem különbözik az állatok helyzetétől, a bűnbe esés előtti állapottól, vagyis nehezen nevezhető büntetésnek. Inkább egyfajta magyarázat arra, hogy miért nem vagyunk angyalok, ahogy a homloklebenyünk ezt ideálisnak tartaná.

Miről szól a kísértés? Arról, hogy nem vagyunk vegyszerek által mereven irányított hangyák vagy méhek. Nekik nem adatott szabad választás a között, hogy dolgozók, herék vagy királynők akarnak-e lenni, bonyolult hierarchiában leélt életüket, szerepüket és viselkedésüket mereven kódolják a bolyban/kaptárban alkalmazott vegyi anyagok. Nem vagyunk majmok sem, sokkal nagyobb létszámban és bonyolultabb társadalmakban élünk. A majmok rugalmasan működnek együtt kis csoportokban, a hangyák és a méhek mereven működnek együtt nagy csoportokban, az ember pedig mindkettő előnyeit élvezi. Együttműködésünk egyszerre rugalmas és nagy létszámú.

A rugalmas és népes társadalmakat a szabad választás mozgástere teszi lehetővé, és a lelkiismeret(-furdalás) tartja működőképes keretek között. Lelkiismeret és -furdalás nélkül majmokhoz hasonló állatok lennénk, csak kis hordákban tudnánk élni. Az ősbűn valójában földi jólétünk záloga, a homo sapiens dominanciájának titka.

Visszatérhetünk-e a paradicsomi állapotba? Abban az értelemben nem, hogy a homloklebenyt nem lehet visszafejleszteni, ez visszafordíthatatlan evolúciós adottság. Az önreflexiónk folyamatosan működik, érzékelni kényszerülünk a tényleges magatartásunk és az ideális énkép kívánta magatartás közötti különbséget. Az ösztönös viselkedéshez visszatérhetünk ugyan, de nem úgy, hogy azt legbelül őszintén problémamentesnek találjuk. A neurózis elől nincs menekvés.

Magasabb szinten azonban közelíthetünk a paradicsomi állapothoz, ha igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a homloklebenyünkből. A bibliai szabályok segítségével önként optimális állapotba hozzuk a magatartásunkat, legjobb képességeink szerint minimálisra csökkentjük az ideálistól való eltérést. Neurózisunk ezáltal enyhül, földi életünk kiteljesedik, boldoggá tesszük szeretteinket, és általuk saját magunkat. Ezt végiggondolva, a bibliai történetben újra felismerhetjük a bölcsesség csodálatos forrását.