Egyáltalán, legyen-e bármiféle norma? Mivel a „nincs norma” máris norma, belátható, hogy szexuális norma szükségképpen lesz. Elméleti alapon tetszőleges lehetne, ám gyakorlati tapasztalat, hogy a végtelenhez képest minden társadalom korlátozta tagjainak a szexuális lehetőségeit (pl. „vérfertőzés” tilalma, azaz közeli rokonok nem szexelhetnek, lásd: Oidiposz király). A modern nyugati társadalmak a partnerek számát is meghatározták (monogámia = egynejűség).
A nemiség szabályozása alapvetően gyakorlati tapasztalatokra épül: a férfiak és nők száma közel azonos az egyes társadalmakban, így a többnejűség (vagy többférjűség) sokakat partner nélkül hagyna, amit ők rosszul viselnének (épp ezért az iszlám társadalmak is a de facto egynejűség felé gravitálnak). Szintén gyakorlati probléma az emberek nagy többségében spontán fellépő féltékenység, vagyis hogy a párjuk „hűtlensége” dühöt és erőszakot vált ki. Ennek kezelésére (is) találtatott ki a monogámia (a női jogalkotók monoandriának neveznék). A gyakori válások miatt mostanában szeriális monogámiáról (egymást követő monogám párkapcsolatokról) szokás beszélni, és a több párhuzamos kapcsolat fenntartása továbbra sem gyakori, mert ez 1. fárasztó; 2. költséges; 3. sok kiabáláshoz és verekedéshez vezet. A monogámia mint szexuális norma tehát nem az emberi fantázia eltompulásának tünete, hanem tartós érvényű gyakorlati megfontolások eredménye.
Amikor az oktatási rendszerben szóba kerül a nemiség, a monogámiáról elmondhatja az illetékes tanár, hogy ne kavarj többekkel párhuzamosan, mert nem lesz az jó neked, ezért és ezért. Párkapcsolatodban légy hűséges.
A heteroszexualitás mint norma pedig a létszámfenntartásból következik: heteroszexuális kapcsolatból születnek a jövendő generációk tagjai, a gyermekek, az unokák, dédunokák, és így tovább. Amikor egy meleg pár családalapításról álmodik, kénytelen belegondolni, hogy milyen heteró szexből származó gyermeket tudna örökbe fogadni. Ha egy heteró pár álmodik családalapításról, nem merül fel a kérdés, hogy „melyik meleg barátunk tudna ebben segíteni?”. Egy heteró pár alapértelmezetten önellátó az utódnemzés terén, ez teszi a heteroszexualitást párkapcsolati normává.
Amikor az oktatási rendszerben szóba kerül a nemiség, az illetékes tanár a monogámiához hozzáteheti a heteró normát is azzal, hogy a heteró monogám párkapcsolat a családalapítás legkézenfekvőbb módja, ezért irányadó (ha valamiért nem jön össze a saját gyermek, akkor is heteró hátterű lesz a megoldás, lásd evolúció, emlősök szaporodása). Hűséges párkapcsolatod tehát lehetőleg legyen heteró, hacsak nem érzed biztosan, hogy kizárólag azonos nemű kapcsolatban lehetsz boldog. Mivel a társadalmi rend fenntartása erősen indokolja a monogám párkapcsolatokat, bi-, transz- és kísérletező esetleg szeriális monogám keretben lehetsz úgy, hogy ne válj konfliktusgóccá.
Nyomasztó, nemkívánatos dolgok a normák? Csak akkor, ha indokolatlanul vagy aránytalanul szankcionáltak. A heteroszexuális monogámia nem ilyen, hanem sokkal lazábban és toleránsabban kezelt norma: aki eltér tőle, azt legfeljebb az Élet szankcionálja, saját döntéseinek természetes következményeivel. Utóbbi összefüggést bűnös mulasztás lenne elhallgatni a gyerekek előtt (ha nem nemzel evokompatibilis, azaz heteró módon saját gyereket, akkor nem lesz biológiai gyermeked, és tudatosítsd, légyszi-légyszi-légyszi, hogy erről nem a társadalom tehet; vermedet magad ásod).
Új kihívásként már megjelentek az oktatásban azok a fiatalok, akiknek anya helyett mobiltelefon, apa helyett sorozat és valóságshow jutott - az ő egyszerű világképüket tanulságosan egészíti majd ki Carlo Collodi Pinocchio kalandjai című meséjének az a motívuma, hogy az Életet vidámparknak vélő gyerekeket valamiféle mechanizmus igás szamárrá változtatja át. Ez a mechanizmus nem konteó, hanem tapasztalati valóság.
Mit feleljen a pedagógus arra az ellenvetésre, hogy a szexnek nem feltétlenül célja a családalapítás, sőt a két dolog akár el is válaszható egymástól? Például azt, hogy az evésnek sem egyetlen célja, hogy ne halj éhen, de valójában, ha alaposan belegondolsz, nem választható el ettől. Önsorsrontó illúzió lenne tőle elválasztani. A nyugati társadalmak mélyülő válságának fő oka, hogy anyagiakban bővelkedő, ám szellemileg alultáplált tagjai kontraproduktív képzelgésekbe merülnek, pl. hogy az evolúció úgy általában, és benne konkrétan az emlősök szaporodása figyelmen kívül hagyható, vagy hogy Afrika elfiatalodását meg lehet oldani Európa elöregítésével.
Miért pont a tanár vegye a bátorságot, hogy megismertesse a fenti normaadó megfontolásokat egy osztálynyi, iskolányi, generációnyi ellenséges hozzáállású nebulóval? Mert az ő dolga. Az iskolarendszer, és azon belül a tanár feladata, hogy az egyéni kiteljesedés és a társadalmi jólét összehangolására tanítson, oktasson, neveljen. Néha ellenszélben vitorlázva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése