Klasszikus útmutatás: tudjuk elfogadni, ami megváltoztathatatlan, hogy maradjon erőnk változtatni azon, ami megváltoztatható, és legyen eszünk megállapítani, mi melyik kategóriába tartozik.
Jordan Peterson és Slavoj Žižek hosszú, ám tanulságos vitáját nézve feltűnhet, mennyire hiányzik ez a bölcsesség Žižek oldalán: az ideje nagy részében olyan dolgokon lamentál, amiken - a lelke mélyén alighanem tudja, hogy - nem tud változtatni sem ő, sem más, így nem marad energiája azzal foglalkozni, amin esetleg tudna változtatni. Hamletként magát beszéli le a cselekvésről. A közönség talán okul a negatív példából. Az alábbiakban néhány megváltoztathatatlan jelenséggel foglalkozunk röviden, melyeket elfogadva cselekvőképesek maradunk a megváltoztatható jelenségek terén.
1. Hierarchia: Peterson érvelése szerint már a rákokban (200 millió éve) megjelent a hierarchia hormonális leképeződése, és azóta velünk van. Tehát nem emberi csinálmány, hanem sokkal ősibb adottság, így nem szüntethető meg. A hierarchia ellen harcoló ember valójában egyféle hierarchia helyett egy másféle hierarchia felépítésével foglalkozik, azaz végső soron hiába fárad. A hierarchia szintjeinek száma csökkenthető bizonyos mértékben, például úgy, hogy nem vezetünk be önkényesen újabb szinteket, és érdemhez kötjük az adott szinthez tartozást.
2. Hatalom: ahol egynél több ember van jelen, ott - ezer arccal és formában - megjelenik a hatalom is. A mindenféle hatalom leépítéséért folytatott küzdelem hiábavaló. Az értelmes hozzáállás elfogadni, hogy hatalom mindenkor lesz valakinél, és azt szorgalmazni, hogy lehetőség szerint jóra használja a hatalmat, illetve hogy a hatalmon lévők rendszeresen cserélődjenek.
3. Kizsákmányolás: ha komolyan elgondolkodunk a "kizsákmányolás" jelentésén, már a vadat oldalról kerítő farkas is "kizsákmányolja" azt a társát, amelyik a leterítés "tényleges" munkáját végzi. Minden szerepdifferenciáló együttműködés érvényteleníthető "kizsákmányolás" felkiáltással, ami abszurd eredményhez vezet. Ha sikerülne megszüntetni a "kizsákmányolást", vele szűnne a szakosodott együttműködés is. Célszerű elfogadni, hogy a különböző szerepekkel járó, eredményes együttműködés a jólét alapja, és nem holmi mélyen húzódó igazságtalanság. Változtatni az osztozkodás arányain lehet, pl. Rawls "tudatlanság fátyla" módszerével.
4. Nemi adottságaink: az emberek döntő többsége határozott biológiai nemmel születik. Van ritka kivétel, de az általános szabályt ebből levezetni olyan, mint a gombhoz szabni a kabátot. A biológiai nem adottságkénti elfogadása rengeteg fájdalomtól, csalódástól és boldogtalanságtól kíméli meg a bizonytalankodókat (lásd: a nemváltoztatás végső reménytelensége). A WC-k hímvesszős és nem-hímvesszős (férfi - női) kategóriára osztása nem csak egyszerűbb és praktikusabb, hanem még igazságosabb is, mint az ezen túlmutató differenciálás (lásd: transznők a női WC-ben problémakör). Ezzel nem foglalunk állást a nemi irányultság bonyolult témájában, csupán elfogadjuk a biológiai realitást, hogy akárhányfélének érzik magukat fejben az emberek, jellemzően kétféle anatómiai megoldással vizelnek.
5. Abortusz: a nem kívántan terhes nő ösztönös rémülete és szabadulási törekvése biológiai adottság, ami ellen drasztikus tiltással küzdeni hiábavaló, csak a tiltott abortuszok számát növeli. Amin változtathatunk, az a gyermekvállalás megítélése és az életválságok akut kezelése - minél jobban sikerül, annál kevesebb lesz az abortusz, és annál pozitívabb a gyermekvállalásról kialakult kép.
6. Elnyomás: a politikai elnyomás egyetlen formája szüntethető meg, a tömegeket felháborító mértékben durva diktatúra. A többi formája lassú, fokozatos fejlődéssel alakulhat át demokráciává, ha az érintettek akarják. Nem hasznos kívülről forradalomra hergelni a demokráciától vonakodó népet, mert a zűrzavar és vérontás után egy alternatív diktatúra jön létre. Szintén nem hasznos többek között a családot patriarchális elnyomó rendszerként látni, mert mire megszűnne benne az "elnyomás", megszűnne a gyermekvállalás is, és vele a társadalom. Értelmesebb szerepdifferenciáló együttműködésként tekinteni a családra, és az adott kor elvárásainak megfelelő arányokat szorgalmazni az együttműködéssel járó javak/teendők elosztásában. Praktikusan: a szülés és a csecsemőnevelés a feleség feladata marad (biológiai adottság), de amit közben a férj keres, abból nagyobb rész kellene, hogy jusson a feleségnek, a csecsemőkorból kinőtt gyerekek körüli feladatokból pedig nagyobb rész a férjnek - ezen lehet, és hasznos is, változtatni; jó eséllyel ez lesz a családok válságából kivezető út.
7. Egyenlőtlenség: legfeljebb az absztrakt rendszereink némelyikében (pl. igazságszolgáltatás) szüntethető meg, míg a szellemi adottságok terén, vonzerőben, zenei hallásban, kézügyességben, labdaérzékben, stb. mindenkor megmarad. Érvényes probléma ugyanakkor, hogy a jó családi háttérből érkezőknél folyamatosan vizsgálják és fejlesztik az adottságokat, a kevésbé jó háttérből érkezőkben pedig gyakran elsorvad a tehetség. Érdemben ezen lehet változtatni: folyamatos tehetségkutatást és -fejlesztést kell végezni a hátrányos helyzetű gyermekek körében, hogy kiderüljön, miben jók, és a maximumot hozzák ki magukból.
8. Döntéseink természetes következményei: ha keveset tanulok, keveset fogok tudni, kevésbé jól fizetett állásom lesz; ha takarítóférfi leszek, kevesebbet keresek óránként, mint a főmérnökasszony; ha kerülöm a munkát, egyáltalán nem fogok keresni; ha leugrok a hídról, vízbe esek; ha megcsalom a párom, tönkremegy a kapcsolatom; ha cigarettázok, krónikus betegségeim lesznek; ha nem vállalok gyermeket, nem lesz gyermekem, és így tovább. E következmények ellen küzdeni nem csak értelmetlen, hanem túl költséges is. Értelmesen a kiinduló döntéseken lehet változtatni, gyermekkortól tudatosítva az egyénben, hogy ahová eljut az élete során, az túlnyomórészt a saját döntéseinek természetes következményeiből adódik össze.
Az intro- vs. extrovertált személyiségtípushoz hasonlóan, az adottságok elfogadása terén is két alaptípus különböztethető meg: 1. az egyik a megváltoztathatatlan körül kering, mint Don Quijote a szélmalom körül, és ebben ki is merül, ürügyként használja a nemcselekvésre; 2. a másik igyekszik változtatni a megváltoztathatón. Van ugyan alapvető hajlamunk, de az nem determinál, így jelentős részben mindenki maga dönti el, melyik csoportba tartozzon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése