Miért menjünk választani?

Azzal kezdem, hogy miért nem muszáj: alapvetően mindegyik párt rendben van, egyik sem lóg ki a számunkra elfogadható civilizációs keretből. Kulturálisan egyik sem vadidegen, egyik sem visz szakadékba.

Az összes párt így-úgy kereszt(y)én(y) alapokon áll, ahogy társadalmunk egésze. Még az a párt is kereszt(y)én(y) alapokon áll, amelyik kifejezetten egyházellenes: ambivalensen viszonyul az alapokhoz, miközben kimazsolázza a kereszt(y)én(y)ségből a számára fontos elemeket, pl. a szolidaritást és a karitászt. Kivágná a fát, de szeretné évről évre leszedni a gyümölcsét...

Lackfi János emlékezetes mondata: „a nemzethalál érdeklődés hiányában elmarad". Hozzáteszem: a demokrácia és a bal-lib értékrend halála is elmarad.

Vasárnap kb. ±5% adóról és ±5% jólétről / szociális demagógiáról döntünk. Ez nem sorskérdés, hanem kellemes helyzet, történelmi léptékű ajándék.

A fentiekre tekintettel tehát nem muszáj szavazni.

Azért célszerű mégis, hogy a következő négy évben legyen némi erkölcsi alapunk panaszkodni. Aki szerint a többség rosszul döntött, míg ő másként szavazott, jogosan panaszkodik. Aki a majdani kormányra szavazott, de csalódik, az szintén panaszra jogosult. Aki el sem ment, az a többségre bízta a sorsát; legyen e döntéséhez hűen elégedett, vagy szidja a saját patópálságát.

Sok főállású panaszkodót ismerek, de olyan embert egyet sem, aki kifejezetten a többségre bízná a sorsát – ezért célszerű voksolni.