Amilyen fontos a "jin" és "jang" szavakkal jelölt erők egyensúlya a testi egészséghez, olyan fontos az igazságosság és fenntarthatóság egyensúlya a társadalmihoz. A széles körű jólét és jó közérzet záloga, hogy az igazságosságot sürgetők és a fenntarthatóságot segítők hosszú távon nagyjából azonos súllyal szerepeljenek a közéletben.
Rövid távon ez inkább ide-oda lengő súlyt jelent, válság idején a fenntarthatóság pártiak törnek előre, konjunktúra idején pedig az igazságosság pártiak. Ez nagyjából egybevág a demokratikus "váltógazdálkodással", vagyis hogy válság idején a (konzervatív) jobboldal kerül kormányra, konjunktúra idején pedig a (szociális) baloldal. (A liberális "harmadik" pólus valójában módszertani: a liberálisok egyik fele "szabadon" a konzervatív oldal része, a másik fele pedig "szabadon" a szociális oldalhoz tartozik. Lényegében csak két pólus van, és mindenki az egyikhez vagy a másikhoz húz.)
Ha a fenti váltógazdálkodás nem működik, illetve az ide-oda hullámzás nem mutat hosszú távú egyensúlyt, az érintett társadalom bajba kerül. Kitör a rosszlét, (jobb- és baloldali) szélsőséges erők masíroznak az utcákon, a demokrácia az összeomlás szélére kerül. Konkrétan: ha tartósan a konzervatívok kerülnek fölénybe, nő a gazdaság - és ezen belül a viszonylag szegények aránya is. Csökken az igazságosság, romlik a közérzet. Ha a szociálisan érzékenyek kerülnek hosszú távú túlsúlyba, csökken a gazdaság teljesítménye (demotiválódnak az agyonadóztatott dolgozók), de a növekvő szegénységen belül nagyobb lesz az igazságosság is. A közérzet nem emiatt, hanem az általános szegényedés miatt lesz rossz.
Belátható, hogy a kétféle mechanizmus egy pillanatig sem békíthető össze egy párton belül: aki a javak egyenlőbb elosztását kéri, az szükségképpen elveszi a szorgalmasak kedvét a munkától; aki a szorgalmasakat motiválja a társadalmi stabilitást fenntartó gazdasági növekedés érdekében, az szükségképpen kevesebbet juttat a viszonylag szegényeknek. (Egy egypárti társadalom szükségképpen hiányos közéletű lesz, és konzervatív vagy szociális rosszlét felé sodródik.) Minimum két pártra van szükség, egy fenntarthatóság és egy igazságosság párti formációra.
Elterjedt félreértés, hogy a gazdasági növekedéssel alapvető baj van, mivel nem fenntartható - tehát nem is lehetne a fenntarthatóság párt célja. Valójában a természeti erőforrások kimerítésével elért növekedéssel van baj, a jó növekedés a társadalom tagjai közötti egyre bonyolultabb, és egyre magasabb jólétet eredményező tranzakciók fejlődését jelenti. Rossz az olajat elfogyasztó, erdőket kivágó, feldolgozatlan hulladékot termelő növekedés, ami valóban nem fenntartható, ütközik a fenntarthatósággal. Jó növekedés pedig (többek között) a szellemi termékek, többlet nyersanyag nélkül komfortot növelő szolgáltatások, újrahasznosító és "zöld" megoldások fokozott előállítása. Ez a fenntarthatóság alapja.
Földünk szoftverkincse, szellemi tulajdonállománya, értékpapír- és ingatlankészlete sosem fogy ki, sőt egyre növekszik. A háztartások környezetbarát komfortnövelésének lehetősége gyakorlatilag végtelen.
Szintén elterjedt félreértés, hogy az igazságosság végtelenné fokozandó, azaz nem nyughatunk, amíg mákszemnyi igazságtalanság található világméretekben. A gyakorlatban a javak nagy része a szorgalmasan tanuló, dolgozó, alkotó embereknél fog termelődni, és náluk is fog maradni. Az igazságosság csak addig fokozható, amíg előbbiek motiváltak a teljesítményre. Ez szükségképpen viszonylag alacsony adókat és újraelosztást jelent. Elvben persze meg lehet tanítani a szorgalmasakat, hogy örüljenek, ha szétoszthatják az általuk előállított javakat - ám hasonló eséllyel a kevésbé szorgalmasakat is meg lehet tanítani, hogy örüljenek embertársaik sikerének, és a javaik elvétele helyett tanulják el tőlük az iparkodást.
A trendi felfogás ma úgy szól, hogy a növekedésnek megvannak a természetes korlátai, a társadalmi igazságosság viszont a végtelenségig fokozható. A valóság ezzel szemben, hogy a jó növekedés a végtelenségig fokozható, míg az igazságosságnak megvannak a természetes korlátai.
A jó növekedés elérhető és szükséges is a fenntarthatósághoz, de a viszonylagos igazságosságra törekvésnek kell ellensúlyoznia - és fordítva. A médiában ez a fenntarthatósági és szociális szempontok hosszú távon egyenlő szerepeltetését jelenti. Nem feltétlenül ugyanabban a médiumban kell szerepelniük, de a társadalom jóléte és jó közérzete szempontjából elengedhetetlen, hogy a médiafogyasztókhoz hosszú távon nagyjából ugyanannyi konzervatív üzenet jusson el, mint amennyi szociális.
Így van ez ma? Ítélje meg a médiát fogyasztó olvasó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése