Demokráciában tüntetni alapjog, de tüntetni nem feltétlenül eredményes – mint azt a Budapesten tüntetők hetek óta tapasztalják. Tüntetgetnek, tüntetgetnek, aztán semmi sem változik, ami frusztráló. Másképp kellene csinálni. Jó lenne, ha találtatnék olyan ügy, ami elég sok embert eléggé felháborít. Még jobb lenne, ha a kormány makacsul ragaszkodna a tüntetést kiváltó ötletéhez, lehetőleg akkor is, ha már a választók fele utcára vonul. Ekkor biztos lenne a tüntetők sikere, vagyis a kormány bukása.
A munka új törvénykönyve (a tüntetők szerint: rabszolgatörvény) azonban nem vált ki elég felháborodást, és ha kiváltana, a kormány visszavonná. Következésképp a tüntetőknek esélyük sincs a sikerre. Ha nem kifejezetten mazochisták, nyugodtan otthon maradhatnak pasziánszozni.
Tüntetni dupla vagy semmi játszma: az ellenzék vagy érti a többség szerinti valóságot és kormányt vált, vagy nem érti a többség szerinti valóságot és kormányt sem vált, hiába tünteti rekedtre magát.
Közelebbről megnézve a demokrácia működését, a választó arra a formációra szavaz, amelyik a szerinte érvényes problémákat nevezi problémának, érti azok lényegét, és képes őket kezelni. Eredménytelen az a formáció, amelyik a többség szerinti problémákat tagadja, vagy a többség szerint másodlagos problémákat nevezi kezelendőnek, illetve ha képtelen az általa problémának tartott ügyeket megérteni és/vagy kezelni.
A kormány szerint probléma az illegális migráció, és nem probléma a „rabszolgatörvény”, de ha a többség fordítva gondolja, akkor kész stratégiát váltani. Az ellenzék szerint probléma a „rabszolgatörvény”, nem probléma az illegális migráció, és édesmindegy, mit gondol a „szánalmas” többség. Mivel a kormány egyre népszerűbb, az ellenzék egyre népszerűtlenebb, a többség a jelek szerint a kormány pártján áll, az ellenzék meg nem olvasta a demokrácia működéséről szóló kézikönyvet, vagy ragaszkodik hozzá, hogy csak azért is a felvilágosult értelmiségi abszolutizmus fogja üdvözíteni a világot.
Tudatosítsuk, hogy az ország ügyeit olyan kormányra érdemes bízni, amelyik egyrészt igyekszik a közjót képviselni (tehát nem tagadja e fogalom létjogosultságát), másrészt érti és kezeli a választók szerinti valóság kihívásait. A felvilágosult értelmiségi abszolutizmus számára, úgy tűnik, nem terem babér a 21. században.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése