2015. február 28., szombat

Mit feltételezzünk a muszlimokról?

A Charlie Hebdo újságíróinak legéppuskázása Allah nevében hatalmasnak tűnhet a média torzító lencséjén keresztül, de az összképet tekintve jelentéktelen mikroepizód ahhoz képest, hogy a Közel-Keleten és Afrika országainak többségében tömegesen irtják a muszlimok a keresztényeket a hitük miatt.

Az Iszlám Állam harcosai a nyugati híradások szerint régóta egyfolytában veszítenek, miközben az általuk ellenőrzött terület folyamatosan nő. A Hitler óta nem tapasztalt „objektivitású" beszámolókból az is kimarad, hogy a harcosok szaudi pénzzel, török fegyverekkel és munícióval, bőséges ellátásnak örvendve nyomulnak előre, kurdokat, jezideket és keresztényeket mészárolva, miközben Szaúd-Arábia és Törökország hivatalosan nyugati szövetséges. Így talán kevéssé meglepő, hogy az Iszlám Állam terjeszkedik.

Az európai vezetők nem győzik hangsúlyozni, hogy ez nem az iszlám, hanem a terrorizmus, a szélsőség, a vallási fanatizmus. Az iszlám vezetők is ugyanezt hangsúlyozzák. Akár egyet is érthetnénk ebben, csakhogy...

Fordítsuk meg képzeletben a helyzetet: tegyük fel, hogy a keresztény istenkép nevében irtanak valakik nem keresztényeket világszerte. Tegyük fel, hogy meg szeretnénk mutatni, mennyire nem keresztény dolog ez, mennyire másról szól a kereszténység, és a rémtettek elkövetői valójában nem is keresztények, csupán köztörvényes bűnözők. Ez gyönyörű, rózsaszín, politikailag teljesen korrekt gondolat. Ám mit jelent a gyakorlatban?

Valamit tennünk is kellene egy ilyen helyzetben, nem? Ha meg akarnánk mutatni, mi az igazi kereszténység, nem kellene odaállnunk a köztörvényes pszichopaták elé, és a szemükbe mondani, hogy „nem vagytok keresztények, kitagadunk benneteket, átok rátok a tetteitek miatt"? Ha ti bejuttok a paradicsomba, ahogy remélitek, mi nem akarunk oda kerülni, mert az miattatok a pokol lesz. Vagy ti kárhoztok el, vagy mi, nincs középút. Bizony, ezt kellene tennünk. Nem a külvilágnak kellene magyarázkodnunk, hogy nincs is kockafejünk, hanem a kockafejűeknek kellene elmagyaráznunk, hogy bűnözők. Visszaélnek a mi valódi kereszténységünkkel, rontják a hírnevünket, tévelyegnek, embertelen aljasságokat művelnek, bűnük az égre kiált! Kategorikusan megtiltjuk, hogy a keresztény Istenre vagy a kereszténységre hivatkozzanak. További gaztetteket csak a holttestünkön át tudnak elkövetni, mert a puskáik elé állunk, elvesszük a kardjukat, sőt a kedvüket is a jövőbeni gaztettektől.

Ha a kereszténység nevében embertelen gaztetteket követnének el világszerte, akkor kötelességünk lenne ezeket - akár az életünk árán is - megakadályozni. Eddig világos a gondolatmenet?

Mik lennénk akkor, ha a külvilágnak bizonygatnánk, hogy ne legyen előítéletes velünk szemben, mert a mi kereszténységünk egyáltalán nem a vérengzésről szól, hanem az ájtatos lelkiségről, a békés toleranciáról - de közben semmit sem tennénk a vallásunk nevében vért ontó gazemberek leállítására? Hazugok, bűnrészesek, cinkosok, ugye?

Aki egységes mércével gondolkodik, fordítsa ezt vissza az iszlámra, és vonja le a következtetéseket. Aki nem egységes mércével gondolkodik, az pedig szégyellje magát, hogy embertelen gonosztevők cinkosává vált, és ne merjen többé békés toleranciáról, meg a vallások egyenlőségéről hazudozni.

2 megjegyzés:

  1. Az Iszlám Állammal kapcsolatban nem láthatunk tisztán, nem tudjuk mi van a háttérben. Csak feltételezéseink lehetnek. Török és szaudi támogatást feltételezel, amivel nem tudok vitatkozni, mert nincs ehhez kellő információm. Viszont én mást gyanítok a háttérben. Kinek az érdeke, hogy odáig fajuljon a helyzet, hogy amerikai vagy NATO hadsereg vonuljon be, és tartósan ott is maradjon?

    A továbbiakkal alapvetően egyetértek. Az iszlám világ tehetne a legtöbbet az Iszlám Állam megfékezése érdekében. Szintén nem teljesen világos, miért nem teszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. „Kinek az érdeke, hogy odáig fajuljon a helyzet, hogy amerikai vagy NATO hadsereg vonuljon be, és tartósan ott is maradjon?"

      Szerintem senkinek. Nem is vonult be, így tartós ott maradásról sem beszélhetünk, legalábbis egyelőre. Mivel azonban, minden híradás ellenére, az Iszlám Állam egyre nő és terjeszkedik, a bevonulás szerintem nem is közeleg, nem adottak ehhez a feltételek.

      A komment második felének örülök, ilyesféle felismerést szerettem volna kiváltani.

      Törlés