Nagyjából az derül ki belőle, hogy Bodnariu úr román informatikai mérnök, norvég feleséggel és öt gyerekkel. A gyerekek rosszalkodtak az iskolában, a tanárok panaszkodtak, a Barnevernet kivizsgálta az ügyet. Megállapította, hogy a gyerekeket otthon elfenekelik, ha rendetlenkednek. Néha meghúzzák a fülüket is. A szülők mélyen vallásosak, úgy vélik, hogy Isten büntetést ad a bűnökért. A Barnevernet ebből arra jutott, hogy a gyerekek súlyos abúzus, családon belüli erőszak áldozatai, ki kell őket menteni. Karhatalmi segítséggel kiszálltak, „kiemelték" a szerintük toxikus családból a gyerekeket, majd rövid úton örökbe adták őket. A kicsiket egymástól is elválasztották, azt mondták nekik, hogy a szüleiknek nem kellenek. A szülőket viszont nem engedik a gyerekek közelébe, csak ritkán és rövid időre találkozhatnak, akkor is ellenőrzött körülmények között. Egy rossz szó, és legközelebb nem lesz láthatás.
Elemi erővel tört ki a felháborodás keresztény-konzervatív körökben. Én nem egészen osztom a felháborodást, inkább hasznosnak tartom az ügyet egy, a kereszténységen belüli vitatéma elemzésére és kitárgyalására. Jelesül: van-e a kereszténységnek világi haszna, értelme, jelentősége?
Van-e a kereszténységnek világi haszna, előnye például a Bodnariu-ügy fényében? Elvárható-e, hogy egy keresztény békében és jólétben éljen, akár a nem keresztények tiltakozása ellenére?
Ha azt mondjuk, a keresztények többségével egybecsengően, hogy a kereszténység inkább a „világ" ellenében megfogalmazott valami (nem mozgalom, mert ez a szó már implicit világi célt és előnyt kódol), akkor nem világos, mi a probléma a Bodnariu-ügyben. A világi hatóság kicsit sanyargatja, kicsit vegzálja őket, de hát ez a dolga, nehogy már jól érezzék magukat a keresztények a világban. Vegzáltatni dicsőség, nem? Az abúzust tűrni érdem. Elég a túlvilági jutalom, a földi életben fő szabályként gebegni kell. Már ha komolyan vesszük a világi előnnyel kapcsolatos keresztény többségi álláspontot. Akkor mi ellen, és milyen alapon tiltakozik az egyébként beletörődő (mazochista, lúzer?) keresztény-konzervatív közönség? Szerintem maga sem tudja, maga sem érti, csak úgy véli, hogy a tiltakozás lényege az indulat, és az indulathoz nem kell ész. Igaz, de az eredményes tiltakozás előfeltétele, hogy a konkrét fellépés jól indokolható legyen, és jogosnak is tűnjön.
Vajon mennyire jogos szekuláris-liberális emberi jogi szempontból a tiltakozás Bodnariuék ügyében? Úgy tűnik, semennyire. A norvég hatóság teszi a maga szekuláris-liberális dolgát, a szekuláris-liberális jogvédők pedig egy árva szót sem szólnak. Ha gondjuk lenne, akkor a CNN főműsoridőben adná őket. Ha ők köhintenek, az egész nyugati világ tüdőbajt kap. Ők azonban nem köhintenek, a jelek szerint nem fáj nekik ez az alapvetően keresztény-konzervatív eset.
Ebből arra következtethetünk, hogy amit a keresztények általános emberi jogi ügynek vélnek, az szekuláris-liberális nézetben nem az. Egyszerűen azért, mert nincsenek általános emberi jogok, ez a fogalom fikció csupán, amely időnként hasznos eszköznek bizonyul, időnként meg mellékessé válik. A szekuláris-liberálisok nem általános emberi jogokban gondolkodnak, hanem olyan szekuláris-liberális jogokban, amelyek szekuláris liberálisoknak járnak, másnak nem. Egy, a hitét gyakorlati konzekvenciákkal megélni igyekvő keresztény automatikusan a szek-lib törvényeken kívül rekeszti magát, nem igényelhet védelmet a szerinte abúzus ellen. Szekuláris-liberális szemlélettel a kereszténység maga az abúzus, amitől mindenkit meg kell védeni, többek között Bodnariuék gyerekeit. Ezért harcolt annak idején Rousseau, ezért küzdenek ma a magyar jogvédők, követelve a hatóság kemény fellépését a némileg önkényesen definiált „családon belül erőszak" ellen. Számukra a norvég Barnevernet nem elnyomó, hanem felszabadító szervezet. Nem sötét önkény, hanem maga a felvilágosult álom.
Mi lehet az a közös jogkör, amelyben mind a keresztények, mind a szekuláris liberálisok hisznek? Szerintem nincs ilyen közös kör. Sem az élet, sem a tulajdon, sem a boldogsághoz való jog nem tartozik bele. Az egyik tábor szerint a magzatnak nincs joga az élethez, a másik tábor szerint a meleg embernek nincs joga a társadalmilag szentesített boldogsághoz. Ebből nem hogy konszenzus, még jottányi egyetértés sem lesz. Ami a keresztények szerint jog, az a szekuláris liberálisok szerint nem az, és fordítva.
Hiába fordulnak Bodnariuék bírósághoz, a bíróságok jellemzően szekuláris liberálisak, különösen ha emberi jogi bíróságok. A keresztény-konzervatív tiltakozók kudarcot fognak vallani, és a közvélemény sem áll a pártjukra. Szerintem nincs is igazuk annyiban, hogy ész nélkül indulatoskodnak, és ilyenkor borítékolható a kudarc. Az emberi jogi pálya meredeken a szek-libek felé lejt, ilyen pályán ép eszű keresztény nem akar focizni.
Mi lenne az ésszerű keresztény fellépés, amely többek között Bodnariuéknak is használna? A megfelelő válasz a nyílt világi keresztény érdekérvényesítés: az egész nyugati civilizáció keresztény többségre épül, Norvégia konkrétan a protestáns keresztyén többségnek köszönheti a jólétét. A „polgári erkölcs és tisztesség" nem más, mint a keresztény értékrend. Tehát nem az a dolgok rendes menete, hogy a keresztények a szekuláris liberális véleményformálóktól koldulják a jogaikat, hanem az a helyzet, hogy ők tűrik el dicséretes türelemmel a szekuláris liberális véleményformálók üzelmeit. A szekuláris liberálisok jedi elmetrükkök sorozatával azt a látszatot keltették, mint ha a jólétet adó keresztény többségnek örülnie kellene, hogy egyáltalán élni hagyják - míg nem zajong sokat. Ezzel szemben a valóság az, hogy nyugaton a keresztény többségnek vannak alapértelmezetten jogai, senki másnak. A keresztények természetesen erényes, toleráns, szerető emberek, és nem verik naponta bele mindenki orrát ebbe az evidenciába. Ám az abúzus mélypontjára érve felháborodnak, és visszaveszik az irányítást a saját jóléti rendszerük felett. Olyan norvég kormányt választanak, amely megreformálja a Barnevernetet. Ez működik, eredményes, ésszerű, és logikailag is minden irányból egyben van.
Bízom benne, hogy Bodnariuék mielőbb visszakapják, és keresztényi szerettel nevelik fel a gyermekeiket; a Barnevernet mielőbb rájön, hogy a keresztény többségtől kapja a pénzt, paripát, fegyvert, és elfogadja ezt a helyzetet; a szekuláris-liberálisok megtapasztalják, hogy a keresztények hátán mostantól nem jó ötlet fát vágni; a keresztények pedig ráéreznek az ésszerű együttműködésben rejlő erőre, és a Messiás parancsa szerint - jóléti érdekekre hivatkozva, szigorúan önkéntes alapon és erőszakmentesen - „tanítványává tesznek minden népet". A messiáskövető (keresztény) jóléti együttműködésben elképesztő, eddig soha nem látott erő rejlik, tapasztaljátok meg ti is: https://www.youtube.com/watch?v=ulucJnxT7B4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése