Quo vadis, Europa?

Magyar nézőpontból úgy tűnik, Orbán Viktor sikerrel tematizálta a jövő tavaszi európai választást: a migrációról fog szólni. Nálunk és a régióban legalábbis.

Nyugati nézőpontból viszont akár úgy is tűnhet, hogy a közép- és keleteurópaiak meggárgyultak: nem lehet velük értelmesen beszélni jogállamról, demokráciáról, mert mindenről egy önkényesen, hajánál fogva előrántott álprobléma, a migráció jut eszükbe.

Mi lesz ebből jövőre?

A svéd választási eredményekből kiindulva nem várható földcsuszamlás, nyugaton továbbra sem fogadják el, hogy a migráció legyen az egyetlen meghatározó motívum.

Keletebbre pedig ezután sem fogadják el, hogy ne a migráció legyen az egyetlen hívószó. Vagyis várhatóan mélyül a nyugat és kelet közötti árok, talán közhangulati szakadékká válik.

Közben azonban Európa – az eltérő történelmi háttér és az ezzel is összefüggésbe hozható ideológiai különbségek dacára – fizikailag egységessé vált. Akinek jobban fekszik a francia vagy a holland belpolitika, szabadon átköltözhet. Akinek a mi régiónk közlevegője esik jobban, az meg ide jöhet.

Ha a magyar közhangulat nem változik, a választási eredmény borítékolható, és még többen érezhetik úgy, hogy „el kell innen menni”. Más EU-államokban pedig egyre többen érezhetik úgy, hogy „a magyarokhoz kell költözni”.

Az USA-ban megfigyelhető, hogy az „A” oldali többségű államokba egyre több „A” oldali vándorol, mert ott érzi igazán jól magát, a „B” oldalra dőlő államokban pedig egyre több „B” oldali él, és virul. A liberálisok Kalifornia felé veszik az irányt, a konzervatívok pedig Massachusetts felé vándorolnak.

Hasonló folyamat játszódhat le Európában is, talán ennek az első lépése lesz a jövő tavaszi európai parlamenti választás.

Szavazási szabálytalanság?

Az Európai Parlament két napja megszavazta a Sargentini-jelentést, hivatalosan közel 70%-os többséggel. A jelentésben javasolt eljárás megindításához kétharmados többségre volt szükség. De megvolt-e a kétharmad?

A kormány szerint nem: a tartózkodó szavazatokat figyelmen kívül hagyták, azokat beszámítva a jelentés nem kapott kétharmadot. (Egyszerű többséget igen, ám ezúttal az nem elég.)

A számok tükrében
Igen: 448 Nem: 197 Tartózkodik: 48
Ha minden leadott szavazat számít, a 2/3-hoz 458 igen szavazat kellett volna.

Lehet-e tudni, mi a tényszerű helyzet ebben a vitában? Nehéz megállapítani, mert a kétharmados győzelmet hirdetők az Európai Parlament jogi szolgálatának véleményére hivatkoznak, miszerint a tartózkodásokat – mint rendesen – nem kell beszámítani. A jelentést előterjesztő Zöldek honlapja viszont azt közli a szavazásra készülve, hogy „Ha a képviselők tartózkodó szavazatot adnak le, a szavazatuk nem-nek számít.” (If Members do vote, but abstain, their vote will count as a no-vote.)

Ezek szerint a Zöldek frakció a szavazás előtt még a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodott az eredményszámításról, de időközben – a parlamenti jogi szolgálat véleményére támaszkodva – megváltoztatta az álláspontját. A Zöldek eredeti értelmezése szerint nincs meg a kétharmad. Ám min alapul a jogi szolgálat véleménye? A 7. cikk alkalmazásáról nem a szokásos eljárás szerint kellett volna szavazni?

Kinek lesz igaza? Lehet, hogy a bíróságon dől el.

Az „atombomba” cikkről

Mivel jár, hogy az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a 7. cikk szerinti eljárást kezdeményező Sargentini-jelentést? A forint minimális gyengülésével, majd visszaerősödésével. És még?

Van, aki örül, hogy annyi elmaradt koki és saller után végre „leatomoznak” minket. Van, aki háborog ezen. Van, aki cinikusan előrejelzi: nem lesz sem idő, sem mód az eljárás lefuttatására.

A jelentés megszavazása alighanem a Fidesz (hazai és akár európai) népszerűségének növekedésével jár majd. Ugyanakkor figyelmeztetés is, hogy a szavazók szerint jó célok elérésére a mainál úriemberesebb eszköztárat kellene használni. A Fidesz annyira helyzetben van, hogy nyugodtan meg is engedheti magának a finomabb eszközöket.

Ha a haza megvédése és az ellenzék közül kell választani, a többség úgy tűnik, inkább a hazáját védi (akár támadják, akár nem). Ha viszont a mai Fidesz és egy elfogadhatóbb módszertant alkalmazó Fidesz között lehet választani, az utóbbi elsöprő győzelemre számíthat. Kérdés persze, hogy adódik-e ilyen opció.

Ha pedig a mai Fidesz és egy hasonló célokat elfogadhatóbb eszközökkel elérő alternatív párt között lehet választani, az eredmény szintén nem kétséges. Az a kétséges, hogy lesz-e ilyen párt. Egy ilyen pártnak megérné létrejönni.

A svédországi választásokra

A kormányzati kommunikációval ellentétben, a tegnapi svéd választás nem hozott bevándorláspolitikai fordulatot. A migrációt ellenző Svéd Demokraták párt mindössze harmadik helyet szerzett, 4%-kal erősödve, ám a szociáldemokraták állítólag „történelmi” veresége nem következett be, az eddigi 32% helyett most „csak” 28%-kal NYERTEK. Nem veszítettek: győztek. Nem lesz könnyű kormányt alakítani, de alighanem sikerül, mégpedig a svéd bevándorláspolitika érdemi változása nélkül. A fordulatról szóló jóslatok nem jöttek be. A svédek többsége kétségtelenül másképp látja a világot, mint a régiónkban élők többsége.

Miről szól a bevándorlási vita? Nem a jelenről, hanem a jövőről.

Ha belegondolunk, a bevándorlás megállításával a keresztények elismerik, hogy nem bíznak a világnézetek szabad versenyének eredményességében. Nem hiszik, hogy nyílt versenyben a kereszténység győzne. Hiába jobb, el fog bukni – vélik. Hiába hozna nagyobb jólétet, a rosszlét kerekedik felül.

Nézzük meg – mondják –, milyen eredménnyel járt a koptok vs. muszlim egyiptomiak/szírek meccs: hát, nem a koptok kerültek többségbe.

A bevándorláspártiak ellenben bíznak az ateista „világiság” győzelmében. Szilárdan hiszik, hogy ahogy a keresztényeket sikerült kiszorítaniuk a közéletből, a muszlimokat is sikerül majd. Pedig két jel is arra utal, hogy ezúttal elbízzák magukat, túlértékelik a képességeiket: 1. az európai párhuzamos muszlim közösségekre a világiak hatása nulla, a muszlimok nem vevők a kereszténységből kinőtt világiságra; 2. a világiak az utóbbi időben már a szelíd keresztényeket sem tudják kiszorítani a közéletből, mire mennének akkor a harcias iszlámmal.